Budapesti Hiradó, 1845. január-június (107-206. szám)

1845-03-28 / 154. szám

206 könnyebben elháríttassék, a jobbágy- és zsellérházaknak bizonyos száma meghatároztassék*), a rovók esküjének hitet adassák (juramensis Dicatorum cre­­datur­, és az 1548: 26. t.czikk értelmében senki az urak vagy nemesek közöl az illy rovóknak, menet vagy jövet, uj törvényeket ’s korlátozásokat szabni ne merjen, meghatáro­zandó bizonyos büntetés terhe alatt. (Folytatjuk.) (Szegénység és gyáripar.) A Pesti Hírlap 431. száma az árvas szegénységről értekezvén állt rá, hogy „illy nyomor enyhítésére a magánjótékonyság elégtelen, — a statusnak kell tehát közerővel eszközleni azt, minek a ma­gány törekvések meg nem felelhetnek. — A status köteles­sége az elszegényülésnek, a mennyiben lehet, elejét venni, ’s bármilly okok szülte közszükségen ’s nyomoron segíteni.“ így meglevén mondva: ki segítsen, azt is mutatja: mi­képen? Ezen népességet a gazdag alföldi síkságokra átültetni „csu­pa meddő theória lévén, mert pusztákat gyarmatosítani sen­kinek sincs kedve, és a felföldi nép inkább tűri otthon a nyomort, minthogy az iszapos rónákon letelepüljön,“ tehát ennek „munkát kell szerezni a gyáripar ébresztése által, melly az ország egy része végelszegényedésének egyedüli óvószere.“ Igen könnyű a statusnak uj meg uj tárgyakat kö­teles­­ségül meghagyni, és neki az utakat is kijelölni, mellyeken azon kötelességét teljesítse, de csak — a papiroson ! Hihetőleg nem fogja kétségbe vonni az érdemes érteke­ző, hogy nemes szivén kívül más honfiaké is vérzik ember­társai illy szenvedései felett, és hogy a status hideg egy­kedvűséggel soha sem nézte e csapásokat — dehogy a„leg­­rendezettebb fináncz-rendszerrel“ is képes lett volna az illy elszegényedésnek elejét venni, azt még a történetírás soha nem hirdethette, sőt Anglia roppant szegényadója ész­re sem vehető csekély sikere eléggé bizonyítja, hogy gyógy­írt olly sebekre illy hírlapi „recipé“-vel nem készíthetni. De ha a status, mellyben a sok restantia miatt közönsé­gesen csak deficitre, nem pedig illy előre nem látott inseg­­rei tartalékpénztárra tehetni szert, rendelkezhetnék is olly te­temes summákkal, miilyenek ehhez kívántainak; nem hiszem, hogy ezekkel sok jót eszközlene, legalább annyit nem, min ha czélszerűen rendezett takarék-magtárak eszkö­zöltetnének, melyeknek elintézését pedig nem szükséges a státustól várni. Sokkal meddőbb még a második állítás , hogy ezen vidé­keken a gyáripar ébresztése a végelszegényedésnek egye­düli óvószere. Mi először azt gondoljuk, hogy azt nem lehet parancsol­ni, hol keletkezzék a gyáripar, és hogy igen hibás véle­mény, ámbár ez hazánkban igen el van terjesztve, hogy a regényes Kárpátok közé fog előszeretettel vonulni; másod­szor még kételkedünk, hogy ez­által meg fogna szüntethet­ni az ottani szegénység. A mai műipar minden ága olly összeköttetésben van min­den többi ágával, hogy csak ezekkel egyetemben egy helyen tanyázhat sikerrel. Ha egy fonógyár állíttatnék fel, mellynek fonala nem szövetik, nem fejéríttelik, nem szineztelik ’s a t. mindjárt helyben, nem messze vashámoroktól, hol a gépeket elkészítik, ott mindegyik ágából eredményező nyereség elnye­lőik ezen mellékes ágak és a sok fuvarozás által, és ha mind­ezt egy vállalkozó akarná egyesíteni, akkor óriási tőkék szükségesek és a bukás szüntelen fenyeget. Azért látjuk Fran­­cziaországban, melly Anglia után a legiparosabb ország, és mellyre a magas védvámrendszer egyenlően kiterjeszthette volna a gyáripart, ezt olly szeszélyes csoportokban itt amott egy helyre összeszoritva, és tiz húsz más megyét minden műipar nélkül, pedig nem azért, mintha itt az élet és a munka drágább, vagy a vásár és fogyasztás csekélyebb volna, ha­nem egyedül azért, mert itt már a műiparnak némi nyoma volt. Ez legszembetűnőbb a répaczukorgyárakra nézve, mert míg a déli részekben nagyobb a népesség, termékenyebb a föld és olcsóbb ennek haszonbére is, a czukorgyárak még­is az éjszaki részekben fészkelnek, hol ezen kedvezmények egyi­kének sem örülhetnek. így Angliának és a világnak leghíre­sebb gyárvárosává Manchester válhatott, hol már a nor­mán Vilmos ideje óta a legjobb fegyverek kovácsoltattak; így Ausztriának legtöbb gyárai Bécsben és Bécs körül van­­nak, ugyannyira, hogy ezen kis tartományban több gyárai vannak, mint a gyáriparban annyira haladott egész Csehor­­szágnak, hol csak 462 számláltatik, míg az ausztriaiak szá­ma 531 re megy. Már most az iparnak m­elly neme ébreszthető ezen vidé­keken? hacsak ollyan nem, mint a kézifonás és szövés, a csipkekötés ’s at., de ez mind ollyan, hogy a legszorgalmasb munkás, ha egészségét és szemevilágát is szerfeletti mege­­rőtetéssel feláldozza, sem képes vele mást, mint burgonyát szerezni, elég szerencsés, ha minden második harmadik év­ben be nem koszon az éhhalál nyomom hajlékába , mint azt Csehországból tudjuk és Sziléziából halljuk. Nálunk is tehát úgy mint másoknál a gyáripar eleinte ki­vált csak a n­a­gy­ob­b városokban és azok körül fog fejlő­dni, ha fejük, és azért nem helyeseljük hogy a Pesti Hírlap sziverágyait olly cathegorice kijelenté mintha teljesithetésök iránt legkisebb nehézség még csak gondolható sem volna, mert ha azután igen természetes okoknál fogva nem teljesülhetnek, sok együ­gyü, ki illyen tudós vezérek sza­vaira bízvást esküszik, bizony ráfogja a statusra, vagy­is ennek personificatiójára: a kormányra — „hogy ni!még°csak az árvaiakon sem akar segíteni !“ — van, tehát némileg méltónak tartom azokat hírlapi utón közzé tenni. I. Szeg­zárd, oct. 3.1844. Kedves barátom! Miután olly vidéken lakom, hol a birkatenyésztés a tökély tetőpontját ha nem érte is még el, mindenesetre magas fokon áll; olly vi­déken, hol az elsőrendű élelmi czikkek, u. m.: kenyér, hús és bor igen olcsók, ’s a Duna közelsége a Pest- és Bécscseli összeköttetésnek különösen kedvez, — régóta fejledeztek már bennem eszmék és óhajtások, mellyeket most mindin­kább szilárdulni sejtek. Posztó — a becsempészett illynemű árukat ide nem szá­mítván — az előttem fekvő adatok szerint 1841 ben 32,330 mázsányi hozatott Magyaroszágba. A belföldi gyárak hiányát a gondolkodó ember Magyarországban már rég átlátta, de most ezen meggyőződés a közvéleményben is gyökeret vert, ennélfogvást eljöttnek hiszem azon időpontot, mellyben bi­zonyos gyárak —a szükség elismerése által támogattatva — kellő diszlésre számolhatnak; ’s igy az én rég táplált óhaj­tásomat is korszerűnek vélem, mellynél fogvást Tolname­gyében részvények utján egy posztógyár felállíttatását hozzam javaslatba. Nem tagadhatni, hogy mostanig minden illynómű válla­lat többnyire megbukott, azonban ha a nemsikerülés alap­okát kellőleg­es nyugalmas pillanattal vizsgáljuk, minden bi­zonnyal a practicus műtani ismeretek hiányában fogjuk azt találni.­­A dolgok illy helyzetében épen nem csudálhatni, ha a gyárügy nálunk minden hitelét elvesztette, és ha a könnyen­­hivő sokaság Magyarországban a gyárakat fenállhatóknak sem tartja, mindazáltal a gondolkodó embert azon meggyő­ződés, hogy a föld itt olcsóbb mint egyebütt, hogy minden építkezés sokkal kevesebb költséggel jár, és hogy ezenkívül a napszám vagy munkabér is, az élelem olcsósága miatt jó­val jutányosabb, és hogy végre Magyarország műiparát még adó nem terheli, — ez, mondom , a gondolkodó embert a fentebbivel egészen ellenkező véleményre bírja. Ennélfogvást erősen hiszem, hogy Tolna megyében egy posztógyár jól fogna jövedelmezni, ha t. i. a praktikus mű­tani balfogások gondosan mellőztetnek. Ámde hogy ezen baj tökéletesen megszüntethessék, erre csak egy csalhatlan mó­dot ismerek, és ez abban áll, hogy a posztógyártásban kitűnő tekintélyek is a vállalat érdekébe vonassanak. E műszakban a Moreau-család kétségtelenül európai te­kintély , és azt érdekembe vonni fölhajtásom; ennélfogvást levelemet azon kéréssel rekesztem: szíveskedjél megtudni, vájjon a derék Moreau-család valamellyik tagja illy vállalat­hoz csatlakozni nem nyilatkoznék-e hajlandónak. Gróf Rot­­tenthurm. II. (Válasz:­ Tisztelt barátom! Igen hiteles kútfőből bi­zonyossá tehetlek, hogy Moreau ismételve felszólítva jön Magyarországban egy finomposztógyár felállítására; de­­ a felszólításnak mindannyiszor ellenmondóit — határzottan kijelentvén, mikép a jelenleg fenforgó magyarhoni viszonyok közt illy vállalathoz nem csatlakozhatik. A legközelebb múlt országgyűlés tökéletes fiascoja, mellyen Magyarország annyi vérmes reménye vízzé vált, az összes Némethon csekély bizalmát, miszerint a magyaror­szági viszonyok czélszerűleg rendeztetni fognak, egészen megsemmítő. Kétségk­ül azok, kiknek honi posztó szűkében csupa hazafiságból most frakkokat halmnából kell viselniök, kény­telenek lesznek nyakrafőre posztógyárakat állítani; de kér­dem : ki fogná tartományainkból, hol minden a legnagyobb rendben’s mintegy lánczszemkapcsolatosan munkál, pénzét Magyarországba vinni akarni, hol olly zavar uralkodik, melly­nek megszünendése bizonyossággal még csak nem is sejt­hető?— úgy hiszem, senki! Azt ugyan nem tagadhatni, hogy Magyarországban az élelem sokkal olcsóbb, mint ná­lunk; azonban az emberek nálunk nem rabjai a fényűzésnek; ők egyszerű, úgynevezett patriarchális háztartást követnek, legnagyobb nyugalomban és megelégedésben élnek; szüksé­geik felett őszinte atyai gond őrködik; — a fizetések ponto­san és rögtön történnek; ennélfogvást bármiben fogadni mer­nék veled, hogy azon bonyolult körülmények közt, melyek­ben jelenleg Magyarország van, igen gyéren fog itt ott solid gyámok akadni, kinek a magyar földre áttelepedni kedve le­gyen. Klagenfurt, január 24-én 1845. Báró Greif­­fenstein. __ Gyászhír. Bécs, mart. 16h. 1844. Gevaynkat leirhatlan fájdalom és keserűség érte. Forrón szeretett ’s köztiszteletben álló hitvese Thoren Francisca asszony, a női gyöngédség, jó szív, emberbaráti részvét, ’s minden szépet, minden jót, minden nemest melegen pártoló kebel rit­ka példánya, 9 héti és 5 napi súlyos betegeskedése után ma d. u. 2 órak­­élnn megszűnt. A könyzápor , melly sírjáig és sírján túl omlik utána, méltó adó a nagy veszteségért. Áldott emlékét idő ki nem törli azok szivéből, kiket, szeretteinek, barátainak nevezett, ’s kik őt zúzott kebellel kisérik az örök nyugalom helyére! Megyék, B á­c­s b­ó 1, mart. 130. F. he lökén évnegyedes köz­gyűlésünket elnöklő alispánunk nyitá meg. A nem sokára tartandó tisztujitás határnapját várva vártuk, de a m. főispán a megyével még nem közölte. A corteskedés nagy változást jósló pazar előzményeinek e megyében még nyoma sincs! az érdemet méltánylani tudó értelmesség első súlya a fel v­­lebillenő serpenyőben nem kis nyomatékul lesz. A nagy vá­lasztmány megvizsgálván a járásonkint összeírt nemesek és diplomások sorozatát a főispánnak azonnal elküldendő rövid jelentés mellett helybenhagyatott. A választási elv az értel­­mességen alapulván, inditványoztatott P. kir. kincstári ü­lnök által, hogy az uradalmi tiszteknek is méltányosságnál fogva ezen választási jog adassák meg; ha van az orvosnak, kit a Magánlevelezések az olvasó közönséget nem igen szok­ták ugyan érdekelni, azonban lehetnek mégis ném­elly kivé­telek; és mivel az alább következő két levélben olly tárgy­ról van szó, melly magára a jelen pillanatban közfigyelmet ?­ Meg van-e határozva még ma is ? A község, miért nem lehetne egy kir. kincstári tisztnek is, kit a kamara fizet voksa? Az indítvány elvben nem elleneztetek, de tárgyalás alá nem vétetett azon oknál fogva, hogy a tisztújítás közel lévén, már késő új választmány által minden uradalmi tisztet összeírni. Ezen indítvány a jegyzőkönyvbe beiktatva várja jövendőjét, a mag el van vetve, de kikér e? A jegyzőkönyv rendbehozása megrendeltetvén a január 13dikai rendkívüli közgyűlésnek védegyletet illető ha­tározata rostáltatott meg Z. I. tb. által, mert annak elejét v. bevezetését úgy értelmezte a tb, mintha felsőbb jóváha­gyás nélkül semmi egyesületbe lépni a megyének joga nem volna; a­mi — úgymond — a megye végzése nem volt, ezt 52 megye közöl egy sem ismerte el; a nemzet lényeges jo­ga forog itt kérdésben. E közben felszólalt Latinovics Vincze közbirtokos; —nevét kimondom, mert szélese hazában tudni kell, hogy nálunk is van — egy—­ adómentességről lemon­dó hazafi — ki az adózók sorába lépett; de most adó­kész­ségét módosítani kívánta azon értelemben, mellyben ő azt ajánlotta. Ő egyedül az adózó népen akar segíteni, és ez fel­tétel sine qua vitam sed avenam non. Az indítványok zavara vésztjósló előzményei voltak egy botrányos ténynek, ugyan­is S. tb. volt kir. kincstári kasznár G. J. k. tanácsos urat azon indokból, hogy legfelsőbb helyre felterjesztett vádjára mindeddig semmi válasz, vagy mint ő óhajtotta, királyi biz­tosság nem érkezett, szóval és benyújtott folyamodványában hitelen kezelőnek nevezte, és kérte a megyét, hogy megér­kezvén legfelsőbb helyről a kiküldendő kir. biztosság, azt ne­ki a megye távollétében tudtára adni el ne mulaszsza. Ez a szabadosság és indulatosság botor kifakadása volt — szék­sértés a szó teljes értelmében; — a teremben elhangzott az achio — de papíron írva nem láttuk , mig a heves szóváltá­sok viharában a napihős visszahúzván szavát, rögtön eltávo­zott, ’s a széksértési elmarasztalás puszta utóhang maradt a megye hivatalos könyvében. Hogy illy méltatlan megtámadá­soknak eleje vétessék, G. E. Ibiró és kir. kincstári ügyvéd rögtön azt indítványozta: ezután mindenki indítványát eleve az elnöknek bemutatni tartozzék, de nem pártoltatott és he­lyesen, mert sokszor az indítványok a rendes tárgyak rögtöni eredményei vagy következményei, és illy rendkívüli botrány­nak tanúi nem is olly hamar leszünk. A személy-és vagyon­­bátorság főkelléke minden társaságnak , és ezt fentartani az álladalom közérdeke sürgeti; nálunk a tisztviselők hiánya miatt majd majd veszélyeztetve van, kivált mióta a rendőrsé­gi tárgyakban a szolgabirák vannak megbízva; minélfogva a megye már 5 év előtt folyamodott e részben a hálótanácshoz, de mindeddig a megye még csak feleletet sem kapott. P. fő­­ügyvéd a megye állását sértve látván ez által, egyenesen ő felségéhez folyamodni indítványozd, de Z. J. tb. a tárgyat nézete szerint más oldalról fogván föl, nem tudom mi veszélyt jósló indokból azt mondá: a tisztviselők számát sürgetni nem kell, mert az aristocratia, bureaucratiára változik, kivált most midőn még a jobbágy fizeti a tisztviselőket. Elnök alispán ur megnyugtatta őket azon felvilágosításával, hogy már a can­­cellaria utján rövid idő múlva az engedelem megérkezendik.— A védegylet f. hó 11 -én tartotta a megyei teremben első gyű­lését, de minden apostolkodás mellett is igen kevés tagja van. Jövő évnegyedes közgyűlésünk junius 16 án kezdődik, Temesből. A Pesti Hírlap 436dik számában, me­gyémről irt czikkben, rész akaratbul koholt olly valótlansá­gok foglaltatnak, mellyeket szó nélkül hagyni, becsülettel sem férne meg; miután azonban többek nevében sem írni, sem cselekedni nem szoktam , egyedül személyemet érintő részére kívánok egy pár szóval felelni, azt megmutatandó: „milly mesteriesen kívánták a világ előtt becsületemet alá­ásni azok, kik honn nem árthatnak! ” Nóra lévén azonban szándékom, okoskodásokkal az olvasó közönség ítéletét elő­foglalni, czélirányosnak tartom mindenek előtt az annyira lovagiatlannak, ’s boszút lihegőnek bérmált lényt maga mezid­enségében következőkben előterjeszteni. Január 16 ikai közgyűlésünket megelőző napokban tartatott polg. törv.szék alkalmával felvétetett bizonyos per tárgyalása közben, az illető rész ügyésze által beadott iratban foglaltakat probálom­ szőrszálhasogatásnak állitván, ezt G. J. t.biránk ma­gára véve, ’s bármikép szabadkozám’s erősitém, hogy e mondásom koránsem volt a törvényszéki bírákra, ’s igy ne­vezett t.biróra is irányozva, a törvényszéket — ellenem in­tézett néhány sajtó szó után — oda hagyá. Ugyanaz nap délután Várkonyi első alispánunknál vele öszvejövén, midőn néhány békítő szót intézek hozzá , ismert szenvedélyességé­­nek szabad utat engedve, nemcsak engem , de az egész me­gyét is lehetőleg lealacsonyítá, miket többnyire hallgatással tűrtem, mert becsültem személyét, ’s mert ősz haja hallga­tást parancsolt; megsebzé azonban lelkemet az , hogy hiva­tali viszszaélésröl, mellyel gyűlésen felhozni fenyeget.ezék — vádolt; ’s miután a viszszaélést másban utálva , magam­ban is üldözöm, ’s miután magamat illyesmivel vádolni tá­valról sem tudtam , felszólíttatám őt két igen tisztes barátom által, hogy fenyegetőzését teljesítve, állítólagos viszszaélé­­seimet terjeszsze gyűlés­ek­be. Ezt csakugyan meg is téve, azzal vádolván engem, hogy bizonyos számadási hiány biz­tosítása végett kelt határozatot ki nem küldöttem; de meg­ütközéssel tapasztalván, hogy e vád terhe (ha állana is) nem engem, hanem Sz. J. első aljegyzőnket sújtaná, csak­hamar ugyanazon számadó ellen lefolyt úrbéri perben hozott ítélet végrehajtatását rendelő határozat ki nem adatása végett kívánt feleletteherre vonatni; de mielőtt ezt tévé, felhozá­a fenemlítettem törvényszéki esetet, ’s igy aboli vélt megsér­­tetéséért magának háromszoros elégtételt von, mire én a mea culpát ugyan elmondottam, mert a kérdéses határozat kikü­ldve nem volt, de ennek okát bizonyos czélból, ’s leg­inkább azért, hogy az ellenzék embereinek irántami jó aka­ratáról meggyőződhessem, elhallgatván, ’s a megyei Rende­ket szigorú bírálatra szólítván fel, fontattom magamnak má.

Next