Budapesti Hiradó, 1845. január-június (107-206. szám)
1845-03-28 / 154. szám
206 könnyebben elháríttassék, a jobbágy- és zsellérházaknak bizonyos száma meghatároztassék*), a rovók esküjének hitet adassák (juramensis Dicatorum credatur, és az 1548: 26. t.czikk értelmében senki az urak vagy nemesek közöl az illy rovóknak, menet vagy jövet, uj törvényeket ’s korlátozásokat szabni ne merjen, meghatározandó bizonyos büntetés terhe alatt. (Folytatjuk.) (Szegénység és gyáripar.) A Pesti Hírlap 431. száma az árvas szegénységről értekezvén állt rá, hogy „illy nyomor enyhítésére a magánjótékonyság elégtelen, — a statusnak kell tehát közerővel eszközleni azt, minek a magány törekvések meg nem felelhetnek. — A status kötelessége az elszegényülésnek, a mennyiben lehet, elejét venni, ’s bármilly okok szülte közszükségen ’s nyomoron segíteni.“ így meglevén mondva: ki segítsen, azt is mutatja: miképen? Ezen népességet a gazdag alföldi síkságokra átültetni „csupa meddő theória lévén, mert pusztákat gyarmatosítani senkinek sincs kedve, és a felföldi nép inkább tűri otthon a nyomort, minthogy az iszapos rónákon letelepüljön,“ tehát ennek „munkát kell szerezni a gyáripar ébresztése által, melly az ország egy része végelszegényedésének egyedüli óvószere.“ Igen könnyű a statusnak uj meg uj tárgyakat kötelességül meghagyni, és neki az utakat is kijelölni, mellyeken azon kötelességét teljesítse, de csak — a papiroson ! Hihetőleg nem fogja kétségbe vonni az érdemes értekező, hogy nemes szivén kívül más honfiaké is vérzik embertársai illy szenvedései felett, és hogy a status hideg egykedvűséggel soha sem nézte e csapásokat — dehogy a„legrendezettebb fináncz-rendszerrel“ is képes lett volna az illy elszegényedésnek elejét venni, azt még a történetírás soha nem hirdethette, sőt Anglia roppant szegényadója észre sem vehető csekély sikere eléggé bizonyítja, hogy gyógyírt olly sebekre illy hírlapi „recipé“-vel nem készíthetni. De ha a status, mellyben a sok restantia miatt közönségesen csak deficitre, nem pedig illy előre nem látott insegrei tartalékpénztárra tehetni szert, rendelkezhetnék is olly tetemes summákkal, miilyenek ehhez kívántainak; nem hiszem, hogy ezekkel sok jót eszközlene, legalább annyit nem, min ha czélszerűen rendezett takarék-magtárak eszközöltetnének, melyeknek elintézését pedig nem szükséges a státustól várni. Sokkal meddőbb még a második állítás , hogy ezen vidékeken a gyáripar ébresztése a végelszegényedésnek egyedüli óvószere. Mi először azt gondoljuk, hogy azt nem lehet parancsolni, hol keletkezzék a gyáripar, és hogy igen hibás vélemény, ámbár ez hazánkban igen el van terjesztve, hogy a regényes Kárpátok közé fog előszeretettel vonulni; másodszor még kételkedünk, hogy ezáltal meg fogna szüntethetni az ottani szegénység. A mai műipar minden ága olly összeköttetésben van minden többi ágával, hogy csak ezekkel egyetemben egy helyen tanyázhat sikerrel. Ha egy fonógyár állíttatnék fel, mellynek fonala nem szövetik, nem fejéríttelik, nem szineztelik ’s a t. mindjárt helyben, nem messze vashámoroktól, hol a gépeket elkészítik, ott mindegyik ágából eredményező nyereség elnyelőik ezen mellékes ágak és a sok fuvarozás által, és ha mindezt egy vállalkozó akarná egyesíteni, akkor óriási tőkék szükségesek és a bukás szüntelen fenyeget. Azért látjuk Francziaországban, melly Anglia után a legiparosabb ország, és mellyre a magas védvámrendszer egyenlően kiterjeszthette volna a gyáripart, ezt olly szeszélyes csoportokban itt amott egy helyre összeszoritva, és tiz húsz más megyét minden műipar nélkül, pedig nem azért, mintha itt az élet és a munka drágább, vagy a vásár és fogyasztás csekélyebb volna, hanem egyedül azért, mert itt már a műiparnak némi nyoma volt. Ez legszembetűnőbb a répaczukorgyárakra nézve, mert míg a déli részekben nagyobb a népesség, termékenyebb a föld és olcsóbb ennek haszonbére is, a czukorgyárak mégis az éjszaki részekben fészkelnek, hol ezen kedvezmények egyikének sem örülhetnek. így Angliának és a világnak leghíresebb gyárvárosává Manchester válhatott, hol már a normán Vilmos ideje óta a legjobb fegyverek kovácsoltattak; így Ausztriának legtöbb gyárai Bécsben és Bécs körül vannak, ugyannyira, hogy ezen kis tartományban több gyárai vannak, mint a gyáriparban annyira haladott egész Csehországnak, hol csak 462 számláltatik, míg az ausztriaiak száma 531 re megy. Már most az iparnak melly neme ébreszthető ezen vidékeken? hacsak ollyan nem, mint a kézifonás és szövés, a csipkekötés ’s at., de ez mind ollyan, hogy a legszorgalmasb munkás, ha egészségét és szemevilágát is szerfeletti megerőtetéssel feláldozza, sem képes vele mást, mint burgonyát szerezni, elég szerencsés, ha minden második harmadik évben be nem koszon az éhhalál nyomom hajlékába , mint azt Csehországból tudjuk és Sziléziából halljuk. Nálunk is tehát úgy mint másoknál a gyáripar eleinte kivált csak a nagyobb városokban és azok körül fog fejlődni, ha fejük, és azért nem helyeseljük hogy a Pesti Hírlap sziverágyait olly cathegorice kijelenté mintha teljesithetésök iránt legkisebb nehézség még csak gondolható sem volna, mert ha azután igen természetes okoknál fogva nem teljesülhetnek, sok együgyü, ki illyen tudós vezérek szavaira bízvást esküszik, bizony ráfogja a statusra, vagyis ennek personificatiójára: a kormányra — „hogy ni!még°csak az árvaiakon sem akar segíteni !“ — van, tehát némileg méltónak tartom azokat hírlapi utón közzé tenni. I. Szegzárd, oct. 3.1844. Kedves barátom! Miután olly vidéken lakom, hol a birkatenyésztés a tökély tetőpontját ha nem érte is még el, mindenesetre magas fokon áll; olly vidéken, hol az elsőrendű élelmi czikkek, u. m.: kenyér, hús és bor igen olcsók, ’s a Duna közelsége a Pest- és Bécscseli összeköttetésnek különösen kedvez, — régóta fejledeztek már bennem eszmék és óhajtások, mellyeket most mindinkább szilárdulni sejtek. Posztó — a becsempészett illynemű árukat ide nem számítván — az előttem fekvő adatok szerint 1841 ben 32,330 mázsányi hozatott Magyaroszágba. A belföldi gyárak hiányát a gondolkodó ember Magyarországban már rég átlátta, de most ezen meggyőződés a közvéleményben is gyökeret vert, ennélfogvást eljöttnek hiszem azon időpontot, mellyben bizonyos gyárak —a szükség elismerése által támogattatva — kellő diszlésre számolhatnak; ’s igy az én rég táplált óhajtásomat is korszerűnek vélem, mellynél fogvást Tolnamegyében részvények utján egy posztógyár felállíttatását hozzam javaslatba. Nem tagadhatni, hogy mostanig minden illynómű vállalat többnyire megbukott, azonban ha a nemsikerülés alapokát kellőleges nyugalmas pillanattal vizsgáljuk, minden bizonnyal a practicus műtani ismeretek hiányában fogjuk azt találni.A dolgok illy helyzetében épen nem csudálhatni, ha a gyárügy nálunk minden hitelét elvesztette, és ha a könnyenhivő sokaság Magyarországban a gyárakat fenállhatóknak sem tartja, mindazáltal a gondolkodó embert azon meggyőződés, hogy a föld itt olcsóbb mint egyebütt, hogy minden építkezés sokkal kevesebb költséggel jár, és hogy ezenkívül a napszám vagy munkabér is, az élelem olcsósága miatt jóval jutányosabb, és hogy végre Magyarország műiparát még adó nem terheli, — ez, mondom , a gondolkodó embert a fentebbivel egészen ellenkező véleményre bírja. Ennélfogvást erősen hiszem, hogy Tolna megyében egy posztógyár jól fogna jövedelmezni, ha t. i. a praktikus műtani balfogások gondosan mellőztetnek. Ámde hogy ezen baj tökéletesen megszüntethessék, erre csak egy csalhatlan módot ismerek, és ez abban áll, hogy a posztógyártásban kitűnő tekintélyek is a vállalat érdekébe vonassanak. E műszakban a Moreau-család kétségtelenül európai tekintély , és azt érdekembe vonni fölhajtásom; ennélfogvást levelemet azon kéréssel rekesztem: szíveskedjél megtudni, vájjon a derék Moreau-család valamellyik tagja illy vállalathoz csatlakozni nem nyilatkoznék-e hajlandónak. Gróf Rottenthurm. II. (Válasz: Tisztelt barátom! Igen hiteles kútfőből bizonyossá tehetlek, hogy Moreau ismételve felszólítva jön Magyarországban egy finomposztógyár felállítására; de a felszólításnak mindannyiszor ellenmondóit — határzottan kijelentvén, mikép a jelenleg fenforgó magyarhoni viszonyok közt illy vállalathoz nem csatlakozhatik. A legközelebb múlt országgyűlés tökéletes fiascoja, mellyen Magyarország annyi vérmes reménye vízzé vált, az összes Némethon csekély bizalmát, miszerint a magyarországi viszonyok czélszerűleg rendeztetni fognak, egészen megsemmítő. Kétségkül azok, kiknek honi posztó szűkében csupa hazafiságból most frakkokat halmnából kell viselniök, kénytelenek lesznek nyakrafőre posztógyárakat állítani; de kérdem : ki fogná tartományainkból, hol minden a legnagyobb rendben’s mintegy lánczszemkapcsolatosan munkál, pénzét Magyarországba vinni akarni, hol olly zavar uralkodik, mellynek megszünendése bizonyossággal még csak nem is sejthető?— úgy hiszem, senki! Azt ugyan nem tagadhatni, hogy Magyarországban az élelem sokkal olcsóbb, mint nálunk; azonban az emberek nálunk nem rabjai a fényűzésnek; ők egyszerű, úgynevezett patriarchális háztartást követnek, legnagyobb nyugalomban és megelégedésben élnek; szükségeik felett őszinte atyai gond őrködik; — a fizetések pontosan és rögtön történnek; ennélfogvást bármiben fogadni mernék veled, hogy azon bonyolult körülmények közt, melyekben jelenleg Magyarország van, igen gyéren fog itt ott solid gyámok akadni, kinek a magyar földre áttelepedni kedve legyen. Klagenfurt, január 24-én 1845. Báró Greiffenstein. __ Gyászhír. Bécs, mart. 16h. 1844. Gevaynkat leirhatlan fájdalom és keserűség érte. Forrón szeretett ’s köztiszteletben álló hitvese Thoren Francisca asszony, a női gyöngédség, jó szív, emberbaráti részvét, ’s minden szépet, minden jót, minden nemest melegen pártoló kebel ritka példánya, 9 héti és 5 napi súlyos betegeskedése után ma d. u. 2 órakélnn megszűnt. A könyzápor , melly sírjáig és sírján túl omlik utána, méltó adó a nagy veszteségért. Áldott emlékét idő ki nem törli azok szivéből, kiket, szeretteinek, barátainak nevezett, ’s kik őt zúzott kebellel kisérik az örök nyugalom helyére! Megyék, B ács bó 1, mart. 130. F. he lökén évnegyedes közgyűlésünket elnöklő alispánunk nyitá meg. A nem sokára tartandó tisztujitás határnapját várva vártuk, de a m. főispán a megyével még nem közölte. A corteskedés nagy változást jósló pazar előzményeinek e megyében még nyoma sincs! az érdemet méltánylani tudó értelmesség első súlya a fel vlebillenő serpenyőben nem kis nyomatékul lesz. A nagy választmány megvizsgálván a járásonkint összeírt nemesek és diplomások sorozatát a főispánnak azonnal elküldendő rövid jelentés mellett helybenhagyatott. A választási elv az értelmességen alapulván, inditványoztatott P. kir. kincstári ülnök által, hogy az uradalmi tiszteknek is méltányosságnál fogva ezen választási jog adassák meg; ha van az orvosnak, kit a Magánlevelezések az olvasó közönséget nem igen szokták ugyan érdekelni, azonban lehetnek mégis némelly kivételek; és mivel az alább következő két levélben olly tárgyról van szó, melly magára a jelen pillanatban közfigyelmet ? Meg van-e határozva még ma is ? A község, miért nem lehetne egy kir. kincstári tisztnek is, kit a kamara fizet voksa? Az indítvány elvben nem elleneztetek, de tárgyalás alá nem vétetett azon oknál fogva, hogy a tisztújítás közel lévén, már késő új választmány által minden uradalmi tisztet összeírni. Ezen indítvány a jegyzőkönyvbe beiktatva várja jövendőjét, a mag el van vetve, de kikér e? A jegyzőkönyv rendbehozása megrendeltetvén a január 13dikai rendkívüli közgyűlésnek védegyletet illető határozata rostáltatott meg Z. I. tb. által, mert annak elejét v. bevezetését úgy értelmezte a tb, mintha felsőbb jóváhagyás nélkül semmi egyesületbe lépni a megyének joga nem volna; ami — úgymond — a megye végzése nem volt, ezt 52 megye közöl egy sem ismerte el; a nemzet lényeges joga forog itt kérdésben. E közben felszólalt Latinovics Vincze közbirtokos; —nevét kimondom, mert szélese hazában tudni kell, hogy nálunk is van — egy— adómentességről lemondó hazafi — ki az adózók sorába lépett; de most adókészségét módosítani kívánta azon értelemben, mellyben ő azt ajánlotta. Ő egyedül az adózó népen akar segíteni, és ez feltétel sine qua vitam sed avenam non. Az indítványok zavara vésztjósló előzményei voltak egy botrányos ténynek, ugyanis S. tb. volt kir. kincstári kasznár G. J. k. tanácsos urat azon indokból, hogy legfelsőbb helyre felterjesztett vádjára mindeddig semmi válasz, vagy mint ő óhajtotta, királyi biztosság nem érkezett, szóval és benyújtott folyamodványában hitelen kezelőnek nevezte, és kérte a megyét, hogy megérkezvén legfelsőbb helyről a kiküldendő kir. biztosság, azt neki a megye távollétében tudtára adni el ne mulaszsza. Ez a szabadosság és indulatosság botor kifakadása volt — széksértés a szó teljes értelmében; — a teremben elhangzott az achio — de papíron írva nem láttuk , mig a heves szóváltások viharában a napihős visszahúzván szavát, rögtön eltávozott, ’s a széksértési elmarasztalás puszta utóhang maradt a megye hivatalos könyvében. Hogy illy méltatlan megtámadásoknak eleje vétessék, G. E. Ibiró és kir. kincstári ügyvéd rögtön azt indítványozta: ezután mindenki indítványát eleve az elnöknek bemutatni tartozzék, de nem pártoltatott és helyesen, mert sokszor az indítványok a rendes tárgyak rögtöni eredményei vagy következményei, és illy rendkívüli botránynak tanúi nem is olly hamar leszünk. A személy-és vagyonbátorság főkelléke minden társaságnak , és ezt fentartani az álladalom közérdeke sürgeti; nálunk a tisztviselők hiánya miatt majd majd veszélyeztetve van, kivált mióta a rendőrségi tárgyakban a szolgabirák vannak megbízva; minélfogva a megye már 5 év előtt folyamodott e részben a hálótanácshoz, de mindeddig a megye még csak feleletet sem kapott. P. főügyvéd a megye állását sértve látván ez által, egyenesen ő felségéhez folyamodni indítványozd, de Z. J. tb. a tárgyat nézete szerint más oldalról fogván föl, nem tudom mi veszélyt jósló indokból azt mondá: a tisztviselők számát sürgetni nem kell, mert az aristocratia, bureaucratiára változik, kivált most midőn még a jobbágy fizeti a tisztviselőket. Elnök alispán ur megnyugtatta őket azon felvilágosításával, hogy már a cancellaria utján rövid idő múlva az engedelem megérkezendik.— A védegylet f. hó 11 -én tartotta a megyei teremben első gyűlését, de minden apostolkodás mellett is igen kevés tagja van. Jövő évnegyedes közgyűlésünk junius 16 án kezdődik, Temesből. A Pesti Hírlap 436dik számában, megyémről irt czikkben, rész akaratbul koholt olly valótlanságok foglaltatnak, mellyeket szó nélkül hagyni, becsülettel sem férne meg; miután azonban többek nevében sem írni, sem cselekedni nem szoktam , egyedül személyemet érintő részére kívánok egy pár szóval felelni, azt megmutatandó: „milly mesteriesen kívánták a világ előtt becsületemet aláásni azok, kik honn nem árthatnak! ” Nóra lévén azonban szándékom, okoskodásokkal az olvasó közönség ítéletét előfoglalni, czélirányosnak tartom mindenek előtt az annyira lovagiatlannak, ’s boszút lihegőnek bérmált lényt maga mezidenségében következőkben előterjeszteni. Január 16 ikai közgyűlésünket megelőző napokban tartatott polg. törv.szék alkalmával felvétetett bizonyos per tárgyalása közben, az illető rész ügyésze által beadott iratban foglaltakat probálom szőrszálhasogatásnak állitván, ezt G. J. t.biránk magára véve, ’s bármikép szabadkozám’s erősitém, hogy e mondásom koránsem volt a törvényszéki bírákra, ’s igy nevezett t.biróra is irányozva, a törvényszéket — ellenem intézett néhány sajtó szó után — oda hagyá. Ugyanaz nap délután Várkonyi első alispánunknál vele öszvejövén, midőn néhány békítő szót intézek hozzá , ismert szenvedélyességének szabad utat engedve, nemcsak engem , de az egész megyét is lehetőleg lealacsonyítá, miket többnyire hallgatással tűrtem, mert becsültem személyét, ’s mert ősz haja hallgatást parancsolt; megsebzé azonban lelkemet az , hogy hivatali viszszaélésröl, mellyel gyűlésen felhozni fenyeget.ezék — vádolt; ’s miután a viszszaélést másban utálva , magamban is üldözöm, ’s miután magamat illyesmivel vádolni távalról sem tudtam , felszólíttatám őt két igen tisztes barátom által, hogy fenyegetőzését teljesítve, állítólagos viszszaéléseimet terjeszsze gyűlésekbe. Ezt csakugyan meg is téve, azzal vádolván engem, hogy bizonyos számadási hiány biztosítása végett kelt határozatot ki nem küldöttem; de megütközéssel tapasztalván, hogy e vád terhe (ha állana is) nem engem, hanem Sz. J. első aljegyzőnket sújtaná, csakhamar ugyanazon számadó ellen lefolyt úrbéri perben hozott ítélet végrehajtatását rendelő határozat ki nem adatása végett kívánt feleletteherre vonatni; de mielőtt ezt tévé, felhozáa fenemlítettem törvényszéki esetet, ’s igy aboli vélt megsértetéséért magának háromszoros elégtételt von, mire én a mea culpát ugyan elmondottam, mert a kérdéses határozat kiküldve nem volt, de ennek okát bizonyos czélból, ’s leginkább azért, hogy az ellenzék embereinek irántami jó akaratáról meggyőződhessem, elhallgatván, ’s a megyei Rendeket szigorú bírálatra szólítván fel, fontattom magamnak má.