Budapesti Hiradó, 1845. január-június (107-206. szám)
Csütörtök 106. Januar 2. 1845. BUDAPESTI HÍRADÓ. Előfizethetni helyben a kiadóhivatalban, gránátosutczai Claudy-házban 46(Uk szám alatt, és minden császári királyi postahivatalnál. — Az ausztriai birodalomba s külföldre menendő példányok, csak a bécsi császári postahivatalnál rendeltethetnek meg. Ezen lapok minden héten négyszer, u. m. kedden, csütörtökön, pént. és vasárn.Jelennek meg. Előfizetési ár félévre Budapesten házhoz—hordással 5 ft., borítékban 6 ft., postán borítékban 11 ft. ez. p. A hirdetmények minden apróbelűs hasábsoráért 5 (öt) ez. kr. fizettetik. TARTALOM. Magyarország és Erdély. Még néhány szó a védegylet iránt. Megyék. (Komáromi közgyűlés.) Budapesti Hirharang. Nemzeti színház. Külföld. Spanyoloszág. Egyesületi közlések. Iparegyesület Budapesti kir. orvosi egyesület (Pályakérdés.) Hivatalos és magán hirdetések. Lettek a huzások. Nemzeti színházi előadások. Gabonaár Statuspapirok árkelete. Dunavizállás. Tárcza. B. Jósika Miklós levele gr. U. Emilhez. Akarat és hajlam, regény l Jósika M.tól. (I. A fukar.) JIKACTCAllORAKÁC, és ERDÉLY. (Még néhány szó a védegylet iránt.) Öt hete múlt, mióta a védegylet iránt, Kossuth Lajosnak hozzám intézett „Nyílt levele“ folytában, tettem a B. P. Híradó 83. 84. 85. számaiban némi észrevételeket. Gyanítottam már akkor, mikép azok sokaknak nem lesznek ínyökre, ’s hogy különösen a formában, mihez képest a beküldőnek egyes állítási és okoskodásba, végét nem várva, és közbevágva, tevék rögtön ugyanazon lapon jegyzeteket, fognának számosan felakadni. Voltak, kik jobb szerették volna, ha minden észrevétel ’s megszakasztás nélkül lenyomatom a „nyilt levelet,“ ’s azután más számban viaskodom ellene tetszésem szerint. Mások a közbevágást orrolták, ’s az, hogy ellenemet kibeszélni sem hagytam, nem hagyák helyben; egy szóval: különböző neheztelő és rosszalé észrevételekre a mint el valók készülve, úgy azok be is következtek. Bajos minden embernek tetszeni. Nem kétlem, hogy egy bizonyos oldal legjobban szerette volna, ha a „nyílt levél“ folytában megadom magamat,és legyőzetésemet elismerem. Az én feladásom azonban más volt. Engedni akartam Kossuth Lajos úr azon kívánságának, hogy „ott álljon a felelet, honnét a kérdés jöve,“ azaz a BP. Híradóban, de egyszersmind a Híradó 64dik számában nyilvánított kétségimet bővebben motiválni el nem mulaszthattam. E kettőt a választott megvitatási forma által vélem legczélszerűbben, és a lap irányához híven eszközölhetőnek. Az akkori körülmények között, midőn még az volt a valótlannak bizonyult hiedelem, mikép a védegylet ellen igen, de mellette nem lehet írni, tőlem méltányossággal kivágathatott, lennék eszközlője, hogy véleményellenem megtámadásaimra felelőleg nyilatkozhassék, és hogy erre az általam vezetett lapban engedjek neki tért. Azt azonban nem kívánhatta senki, miszerint a Híradót általam nem helyeselt eszmék propagandájává lenni engedjem, anélkül, hogy azon hatást, mellyet ezen eszmék tehetnének, rögtön paralysálni ne igyekezném. Engedek tehát a méltányos kívánatnak, őszintén tudtul adván előre az illetőnek, hogy nyiltlevelére jegyzeteket fogok tenni, de egyszersmind használom az alkalmat,s a „nyiltlevélnek“ gyöngéjit tőlem telhetőleg földeríteni igyekeztem. Azt hiszem ezeknél fogva, hogy minek logaliter történni kellett és szabad volt, mind az, és nem több, megtörtént. Meglehet, noha vannak, kik kétségbe vonják, miszerint elleneim hasonló körülmények között, hasonlóan cselekedtek volna, de meg vagyok győződve, hogy annál, mit most részemről sokannak, kevesebbet ők sem tesznek róla. Nem csodálkozom rajta, hogy ők, a resignatio és önmegtagadás hősei, másoktól is illyéseket követelni nagyon hajlandók akkor, midőn önmaguk vagy eszméik hasznát látják mellette; azonban még barátoktól is csak méltányost kívánhatni, annyival inkább ellenektől, és így túlvitt követelés volna, azon resignatiót praetencálni véleményharczban valakitől, hogy az ellenvéleményt azon perezben és helyen ne igyekezzék leküzdeni, mellyeket illy működésre legalkalmasabbaknak tart. Ezeket szükséges volt előre bocsátnom, mielőtt Tóth Lőrincz urnák a Pesti Hírlap 409dik 416dik és 415dik számbeli czikkeire általmennék. Ezek dec ijén vevén kezdetöket, és 22kéig húzódván, ekép Damokles kardját három hétig lebegtették fejem fölött, melly hosszúra nyúlt vitatási mód ellen nekem lehetne panaszom, ha nem az rémlenék előttem, hogy a végre lepottyant kardja nélkül, hogy sebet kaptam volna, zuhant le mellettem. És ezért nem is szeretnék igen hosszas lenni, noha jól érette nem állhatok, és igyekezni fogok mennyire lehet, a már mondottak ismétlését mellőzve, némi kitérések után, a vitatás főbb pontjaira szorítkozni. Minthogy az érd. értekező maga is jónak látta, nekem „a védegyleti ügyben lényeges lelkesülés túlömlése nélkül válaszolni,“ természetesnek találandja, ha én, ki szerinte „a védegylet mellett lelkesedni nem tudok,“ (mert nem látom arra érdemesnek) ’s aprólékos hiba kutatásban, ’s gyarlóságoknak gondos körömmeli kapargatásában lelem örömemet, (inkább szomorúságomat, mert nem öröm reám nézve, hogy vannak illy hibák és gyarlóságok) az egylet iránti, különben is nem köz, hanem sporadicus lelkesedésre, ismét gyüszünyi hidegvizeket öntögetek, és igy folytatom, azon az érd. értekezőnél már sikeresnek mutatkozott operatiót, melly ezen hűtővizet némi csípős lúg hozzájárultával, lassan kint akónyi mennyiségre növelvén, talán eszközlendi, miszerint megfürödvén az olvasó benne, hidegen és higgadtabb eszméletre képesítőbb vérforgási állapotban, fontolandja meg a védegyleti eszme különféle oldalait. Sajnálnám, ha az érd. értekezőnek ezen annyira elhíresült Priesznitz féle működés miatt, mitől tartani látszik, „lelkigyomra“ romlanék meg. Az olvasók nagy részét tekintve, illy eredménytől tartani okom nincs, részint azért, mert a hidegvíz mai időben gyomorerősítőnek el van ismerve, részint pedig azért, mert valamint a szemüvegek, úgy a lelkigyomrok is különböznek, ’s gyakran megesik, hogy azon szer, melly az egyiknek ártalmas, a másiknak nagy hasznára válik, és megfordítva. Tóth Lőrincz úr és köztem néhány eligazítani való pont forog fen. Mindenekelőtt szeretnék a védegylet czímére nézve tisztában lenni. Mikor megindult, magyarnak nevezték, később országosnak keresztelték, most pedig maga Tóth Lőrincz úr iparvédegyletnek mondogatja. Ez már igen bajos portéka, mert hogy fogjuk például a vidéki védegyleteket nevezni ? Ez vagy amaz „megyei vagy városinak“ nem mondhatjuk , mert ez ellenkeznék a védegylet fogalmával. Nem lesz tehát más mód, mint a megyeit iparvédegyletkének, a városit iparvédegyletecskének és így tovább decrescendo nevezni el, ha tudniillik megengedi, vagy talál helyes czímeket a magyar philologia, mit megbírálni képes nem vagyok, de egy jutalomkérdés méltó anyagául tekintek. — Különös valóban! mióta a Rendek táblája, azon famosus határozatban, melly a felingerlett kedélyeknek egyik legidétleneseb torzszülöttje volt, a védegyletet törvénypaizsa alá helyezé, de meg nem mondá, hogy hol és miből van ezen paizs, minek folytában sok azon gondolatra jöhetett, hogy ezen famosus, és a mai papirosvilágban valóban korszerű paizst, mindöszre is azon papirosdarab képezi, mellyre ezen határozat sok példányban lenyomatott, reá néhány év múltával tudj’isten mi sors várván — ép’ azóta keresztelkedett ki a gyermek, ’s már most nem országosnak, hanem iparvédegyletnek híják. Volt tehát úgy látszik mégis némi sikere, az affectált büszke czím elleni kikeléseknek, mind a mellett, hogy a törvény pajzsa láthatatlanul fölötte lebegett, az országos, akarom mondani iparvédegyletnek. Ha már ennyire szaporodtak a metamorphosisok, és illy bővében vagyunk a czimeknek, legyen szabad nekem is egyet indítványoznom , és ez nem volna egyéb , mint néhai. A dolog maga nem vesztene mellette semmit, mert hiszen ha volt képes a védegylet valami jót eszközleni, mit még eddig nem látok, úgy már megtette hatását, és igy bízvást örök nyugalomra szenderülhetne. Tudja mindenki, milly szép dolog apropós, kellő pillanatban meghalni, akkor t. i. midőn még a bitorlott, vagy érdemlett dics bizonyos fénysugára környezi a távozó halántékait, és nem akkor már, midőn az évek súlya és a velük járó ellankadás és dermedtség minden élet vndorságot és erőpezsgést lehangolt, megzsibbasztott,’s az egykori erélyesség emlékét a mostani bágyadtság képe száraz prosailag háttérbe szorította. Hat év múlva terv szerint amúgy is sírba száll a védegylet, mert hiszen addig az ifjú óriások (igy nevezte el a P. H. hajdani szerkesztője a közvéleményt, vagy tésére valának számítva, régen elmúlt, ’s a regény, mikép az közönségesen el van ismerve, a jelenkor eposza ’s kedvencz olvasmánynyálon. Ennek oka igen egyszerű: mióta többen Német-, Frank- és Angolhon leggeniálisabb szellemei közöl a regényirodalom főnökei és vezetői lőnek, azóta annak egész lényege magasb jelentőségre szállt föl. El van már átalában ismerve, mikép a szépirodalomnak nincs egyetlen ága, mellynek olly közvetlen hatása lenne a társadalmi életre ’s erkölcsiségre; nincs olly ága, mellyben az írónak tágabb mező nyitnék kitárni lelkét olvasója «előtt ’s et kedveltető módon a tudás, az ismeretek ’s fellengő visszaemlékezések csarnokiba bevezetni ’s honosítni. — De nemcsak a külvilág képleteit vezeti bűvös panorámájában az olvasó elé, hanem a szív és lélek rejtett világát is föltárja előtte, ’s a tudományok legnehezbikét, mivel tanhelye hosszú élettapasztalás ’s annak szenvedései, izelítteti meg vele — az ember ismeretét. A jelen regényre térve, annak eszméje, mennyiben ezt a külföld regényirodalma ismerete után állíthatom — egészen új. Bár híven elveimhez, kivételes jellemeket léptetek itt föl az olvasó előtt, a főszemélyt óhajtanám nem mint jellemrajzot tekintetni. Egy különös lélekállapotot tüntet az elő , nemét a monomániának vagy magány-őrjöngésnek. Egy nő áll előttünk, ki, a természettől előszeretettel kegyeltetve, dúsan az ész és lélek fényes adományaival, a sors csapásai által idegen életlégbe jön átültetve ’s olly csudásan összeszőtt viszonyokba sodratva, mellyek lelkének eltévedését inkább azon véleményt, melly őt éljeneztette) másodika, tudniillik a műipar, már meg lesz annyira erősödve, hogy maga lábán megállhat. Siettessük a temetkezést; én legalább egy szép halotti beszédnek, egy érzékeny bucsuztatónak, ’s nem bánom énekszó melletti hymnusnak, most még sokkal több anyagát látom, mint hat év múlva , midőn ha úgy kergetik egymást az eszmék jövendőben is, mint eddig, a védegylet már épen annyira avas obscuritássá ’sósággá lett, mint a mennyire most legfrisebb, és épen csak rövid idő előtt Pozsonyból megérkezett újság, —amollyan orrboszszantó ’s inyingerlő kicsi nyalánkság, amollyan surrogatuma azon ízletes és tápláló tálételeknek, mellyeket a pozsonyi levest elsózott sok szakácstól vártak sóvárogva, a magyar éhes testi és „lelki gyomrok,a mellyböl bizony senki jól nem lakik. Hasonló zavart támasztott a védegylet a pártelnevezések úgy is elég bonyodalmas tömkelegében. Eddig egymást liberálisoknak és serviliseknek, büdös és szagos aristocratáknak, tespedőknek és rohanva, vagy fontolva haladóknak , conservativeknek, tett- és szájhazafiaknak, Pecsovicsoknak és Kubinszkyaknak keresztelgettük. Legújabb időkben hozzájárult mindezekhez a védegyletisták és antivédegyletisták pártja; felmerültek nagyszámmal a „haladó negatív emberei,“ azok tudniillik, kik csalhatatlan tanujeleit adák, mikép ők tökéletesen képesítve vannak túlzásaik és ügyetlenségük által a haladást geometriai progressióban tenni mindinkább lehetlenné. Most pedig, mint mondják, készül egy uj czím, melly a védegyletiek és nem-végyedletiek jellemzése végett egy „nemzeti és németpárti“ elnevezést indítványoz, mit én azért nem vagyok hajlandó elhinni, mert senkiről sem akarom feltenni , hogy az esztelenség azon culminatiójára küzdte volna magát föl illy rövid idő alatt, miszernt az általa pártolt ügynek a gyanúsítás ezen neme által ártani elég balgatag lehetne. Éspedig a czimizavar nem egyedüli baj, sokkal nagyobb az, hogy a védegylet olly újabb partiszakadást eszközlött, mellynek falánkja a társaságos élet élvezeteit fogja ezentúl rongálni, ’s házi körökbe vinni át a meghasonlás és pörpatvar olly anyagát, mellynek szoros öszveköttetése a mindennapi élettel, a mialtai súrlódásokat is mindennapiakká teendi; sokkal nagyobb baj az, hogy a védegylet éleszti a politikai pártok köztti ingerültséget, és figyelmünket mindazon bevégzetlen és nagy erőfeszítést kívánó kérdésektől, mellyek iránt tisztába jönni kellene, elvonja, mit senki sem tagadhat, ki előtt könnyű csüggedésben és egyről másra ugrálásban megrögzött hajlamunk ismeretes. Azonban hagyjuk ezeket és menjünk a tárgy többi oldalaira által. Sehol sem mondtam én, hogy annyi gyárt állítsunk, mennyi honi szükségeinket fedezze, mert tudom, hogy erre elégtelenek vagyunk, és az ilyen tervezgetést, elleneimnek , kik sokféle kivihetlenségekben amúgy is remekelnek, örömest átengedem. Csak annyit mondok, hogy a 32 ezer mázsa külföldi elfogyasztott gyapjúszövet nem a védegyletnek, mellyet ide nem vezető eszköznek bizonyítani később igyekeztem, hanem gyárak szükségét mutatja, mik által ha már alkalmasak egyéb körülményeink, a honi fogyasztást minél nagyobb arányban fedezhessük. Azt sem állítottam , hogy a védegyletet azon időtől és körülményektől, mellyekben keletkezett, elválasztva csak státusgazdasági és financziális tekintetben kelljen megvitatni, mit T. L. úr szájamba ad, hanem azt mondom, hogy főleg illy szempontokból kell azt mindenekelőtt megvitatni. Mondom pedig ezt, mert hiszem, hogy ha a védegylet státusgazdaságilag czélszerűtlen és financzialiter rosszul számított eszköznek bizozonyul be, ami szerintem tagadhatlan igazság , úgy azt még azon esetben sem lehetne helytálló okokkal védelmezni, ha az idő és körülmények, mellyekben keletkezett, illy eszközt, illy organismusu egyletet teljesen igazolnának is, mit azonban az idő és körülmények teljességgel nem tesznek. Hasonló ráfogás miatt panaszkodhatnék az ország, mellyről azt állítja T. L. ur, hogy a védrendszer és szabad kereskedés normális állapotjából eszközölték, ’s épen mivel mindent vesztett, minden hite megszakadt, —jellemének egész erélye egy rögeszmébe len központosítva. Szükségkép ellenmondásoknak kellene itt e nőben feltűnni, mihelyt belvilágának föltárását, mint jellemrajzot, nem pedig mint eltérést tekintenek. Az egészre nézve legyen elég annyit mondanom, mikép mindamellett, hogy itt az olvasó többnyire a lélekkel találkozik, az emberi gépezet ezen istenszikrájával, de regény nincs sok cselekvény ’s megkapó jelenetek nélkül. — Ha pedig a világot ’s az életet ollykor legsötétebb színeiben ’s legcsüggesztőbb tévedtségeiben látja az olvasó feltűnni------óvakodjék azt hinni, hogy őt egy ábrándos valótlan világba akartam bevezetni. Nem, nem! — minden igaz itt, bár a gonoszt eszményítettem ’s a költészet fátyolát borítottam néha undok képére; —nem mintha legyezni vagy szépítgetni akarnám azt, — mert benszülött gyűlölség, mondanám undor, él lelkemben minden aljas és nyomoru iránt; de igen azért, mivel okvetlen ki kelle a sebet födnöm ’s azt megismertetnem, mielőtt annak gyógyításához fognék, ’s ezt csak költői párázatok közt tehetem, hogy vissza ne rettentsem az olvasót könyvemtől. Talán sikerült egy angyalian tiszta és nemes teremtés szemközt állítása által a sors ’s a viszonyok legellenségesb csapásival, — a véghatást megszelídíteni ’s az olvasót megengesztelni. Midőn kérlek, hogy e sorokat fölvedd lapodba, állandóul vagyok tisztelő barátod Jósika Miklós. IS PES11 INKABB TÁHOZÁSA. AKARAT és HAJLAM. Regény, B. JÓSIKA MIKLÓS-tól. Gr. Dessewffy Emilhez. Tisztelt barátom! Miután „Akarat és Hajlam“ czimü regényemet kiadom, Heckenast úrtól lapod számára megszerezted; elkerülhessen, hogy annak irányáról és szövegéről néhány szót ne mondjak. Regényem nem lévén hírlap számára írva, hittem, hogy azt a tisztelt olvasó közönség egy öntetben veendi. Most a dolog változott: regényem eldarabolva jelenendik meg, ’s tán nem sikerülend azt olly helyeken megszakasztani, hol az érdek feszültebb ’s a kíváncsiság föl van ingerelve. Ha ez némi aggodalmat szül is bennem , másrészt megnyugtat azon gondolat, hogy egy psychologiai regényben, minő ez, a magyar olvasó közönség, mellynek legműveltebb részére számítottam művemet, elég engedékeny leend, színi villánylatok helyett, velem egy kivételes kedély- ’s lélek—állapot buvárlatiba ereszkedni, ’s így élvet nem csattanó hatásban, hanem a lélek működéseinek kíséretében találni. A magyar olvasó közönség olly pontján áll már a műveltségnek , mikép nem lehet attól tartanom, hogy a regény névvel csupán csak a mulatság eszméjét köti össze. Azon idő, mikor illy művek egyedül néhány munkátlan óra betölt