Budapesti Hiradó, 1845. január-június (107-206. szám)

Csütörtök 106. Januar 2. 1845. BUD­A­PESTI HÍRADÓ. Előfizethetni helyben a kiadóhivatalban, gránátos­­utczai Claudy-házban 46(Uk szám alatt, és minden császári királyi postahivatalnál. — Az ausztriai birodalomba s külföldre menendő példányok, csak a bécsi császári posta­­hivatalnál rendeltethetnek meg. Ezen lapok minden héten négyszer, u­. m. kedden, csütör­tökön, pént. és vasárn.Jelennek m­eg. Előfizetési ár félévre Buda­pesten házhoz—hordással 5 ft­., borítékban 6 ft., postán bo­rítékban 11 ft. ez. p. A hirdetmé­nyek minden apróbelű­s hasáb­­soráért 5 (öt) ez. kr. fizettetik. TARTALOM. Magyarország és Erdély. Még né­hány szó a védegylet iránt. Megyék. (Komáromi közgyűlés.) Bu­dapesti Hirharang. Nemzeti színház. Külföld. Spanyolo­szág. Egyesületi közlések. Iparegyesület Budapesti kir. orvosi egyesület (Pályakérdés.) Hivatalos és magán hirdetések. Lettek­ a huzások. Nem­zeti színházi előadások. Gabonaár Statuspapirok árkelete. Dunavizállás. T­á­r­c­z­a. B. Jósika Miklós levele gr. U. Emilhez. Akarat és haj­lam, regény l Jósika M.tól. (I. A fukar.) JIKACTCAllORAKÁC, és ERDÉLY. (Még néhány szó a védegylet iránt.) Öt hete múlt, mióta a védegylet iránt, Kossuth Lajosnak hozzám in­tézett „Nyílt levele“ folytában, tettem a B. P. Híradó 83. 84. 85. számaiban némi észrevételeket. Gyanítottam már akkor, mikép azok sokaknak nem lesznek ínyökre, ’s hogy különö­sen a formában, mihez képest a beküldőnek egyes állítási és okoskodásba, végét nem várva, és közbevágva, tevék rög­tön ugyanazon lapon jegyzeteket, fognának számosan fela­kadni. Voltak, kik jobb szerették volna, ha minden észrevé­tel ’s megszakasztás nélkül lenyomatom a „nyilt levelet,“ ’s azután más számban viaskodom ellene tetszésem szerint. Mások a közbevágást orrolták, ’s az, hogy ellenemet kibe­szélni sem hagytam, nem hagyák helyben; egy szóval: kü­lönböző neheztelő és rosszalé észrevételekre a mint el va­lók készülve, úgy azok be is következtek. Bajos minden em­bernek tetszeni. Nem kétlem, hogy egy bizonyos oldal leg­jobban szerette volna, ha a „nyílt levél“ folytában megadom magamat,és legyőzetésemet elismerem. Az én feladásom azon­ban más volt. Engedni akartam Kossuth Lajos úr azon kí­vánságának, hogy „ott álljon a felelet, honnét a kérdés jöve,“ azaz a BP. Híradóban, de egyszersmind a Híradó 64dik szá­mában nyilvánított kétségimet bővebben motiválni el nem mu­laszthattam. E kettőt a választott megvitatási forma által vé­lem legczélszerű­bben, és a lap irányához híven eszközölhe­­tőnek. Az akkori körülmények között, midőn még az volt a valótlannak bizonyult hiedelem, mikép a védegylet ellen igen, de mellette nem lehet írni, tőlem méltányossággal kivágatha­tott, lennék eszközlője, hogy véleményellenem megtámadá­saimra felelőleg nyilatkozhassék, és hogy erre az általam ve­zetett lapban engedjek neki tért. Azt azonban nem kíván­hatta senki, miszerint a Híradót általam nem helyeselt esz­mék propagandájává lenni engedjem, a­nélkül, hogy azon hatást, mellyet ezen eszmék tehetnének, rögtön paralysálni ne igyekezném. Engedek tehát a méltányos kívánatnak, őszin­tén tudtul adván előre az illetőnek, hogy nyiltlevelére jegy­zeteket fogok tenni, de egyszersmind használom az alkalmat,­­s a „nyiltlevélnek“ gyöngéjit tőlem telhetőleg földeríteni igye­keztem. Azt hiszem ezeknél fogva, hogy minek logaliter tör­ténni kellett és szabad volt, mind az, és nem több, megtör­tént. Meglehet, noha vannak, kik kétségbe vonják, miszerint elleneim hasonló körülmények között, hasonlóan cselekedtek volna, de meg vagyok győződve, hogy annál, mit most ré­szemről sokannak, kevesebbet ők sem tesznek róla. Nem csodálkozom rajta, hogy ők, a resignatio és önmegta­gadás hősei, másoktól is illyéseket követelni nagyon hajlan­dók akkor, midőn önmaguk vagy eszméik hasznát látják mel­lette; azonban még barátoktól is csak méltányost kívánhat­ni, annyival inkább ellenektől, és így túlvitt követelés volna, azon resignatiót praetencálni véleményharczban valakitől, hogy az ellenvéleményt azon perezben és helyen ne igyekez­zék leküzdeni, mellyeket illy működésre legalkalmasabbak­nak tart. Ezeket szükséges volt előre bocsátnom, mielőtt Tóth Lőrincz urnák a Pesti Hírlap 409dik 41­6dik és 415dik szám­beli czikkeire általmennék. Ezek dec­ ijén vevén kezdetöket, és 22kéig húzódván, ekép Damokles kardját három hétig le­begtették fejem fölött, melly hosszúra nyúlt vitatási mód el­len nekem lehetne panaszom, ha nem az rémlenék előttem, hogy a végre lepottyant kardja nélkül, hogy sebet kaptam volna, zuhant le mellettem. És ezért nem is szeretnék igen hosszas lenni, noha jól érette nem állhatok, és igyekezni fo­gok mennyire lehet, a már mondottak ismétlését mellőzve, némi kitérések után, a vitatás főbb pontjaira szorítkozni. Minthogy az érd. értekező maga is jónak látta, nekem „a véd­egyleti ügyben lényeges lelkesülés túlömlése nélkül vála­szolni,“ természetesnek találandja, ha én, ki szerinte „a véd­egylet mellett lelkesedni nem tudok,“ (mert nem látom arra érdemesnek) ’s aprólékos hiba kutatásban, ’s gyarlóságok­nak gondos körömmeli kapargatásában lelem örömemet, (in­kább szomorúságomat, mert nem öröm reám nézve, hogy vannak illy hibák és gyarlóságok) az egylet iránti, különben is nem köz, hanem sporadicus lelkesedésre, ismét gyüszünyi hidegvizeket öntögetek, és igy folytatom, azon az érd. érte­­kezőnél már sikeresnek mutatkozott operatiót, melly ezen hűtővizet némi csípős lúg hozzájárultával, lassan kint akónyi mennyiségre növelvén, talán eszközlendi, miszerint megfü­­rödvén az olvasó benne, hidegen és higgadtabb eszméletre képesítőbb vérforgási állapotban, fontolandja meg a védegy­leti eszme különféle oldalait. Sajnálnám, ha az érd. érteke­­zőnek ezen annyira elhíresült Priesznitz féle működés miatt, mitől tartani látszik, „lelkigyomra“ romlanék meg. Az olvasók nagy részét tekintve, illy eredménytől tartani okom nincs, részint azért, mert a hidegvíz mai időben gyomorerősítőnek el van ismerve, részint pedig azért, mert valamint a szem­üvegek, úgy a lelkigyomrok is különböznek, ’s gyakran meg­esik, hogy azon szer, melly az egyiknek ártalmas, a másik­nak nagy hasznára válik, és megfordítva. Tóth Lőrincz úr és köztem néhány eligazítani való pont forog fen. Mindenekelőtt szeretnék a védegylet czímére nézve tisztában lenni. Mikor megindult, magyarnak nevezték, ké­sőbb országosnak keresztelték, most pedig maga Tóth Lő­­rincz úr iparvédegyletnek mondogatja. Ez már igen bajos portéka, mert hogy fogjuk például a vidéki védegyleteket nevezni ? Ez vagy amaz „megyei vagy városinak“ nem mond­hatjuk , mert ez ellenkeznék a védegylet fogalmával. Nem lesz tehát más mód, mint a megyeit iparvédegyletkének, a városit iparvédegyletecskének és így tovább decrescendo ne­vezni el, ha tudniillik megengedi, vagy talál helyes czímeket a magyar philologia, mit megbírálni képes nem vagyok, de egy jutalomkérdés méltó anyagául tekintek. — Különös va­lóban! mióta a Rendek táblája, azon famosus határozatban, melly a felingerlett kedélyeknek egyik legidétleneseb torz­­szülöttje volt, a védegyletet törvénypaizsa alá helyezé, de meg nem mondá, hogy hol és miből van ezen paizs, minek folytában sok azon gondolatra jöhetett, hogy ezen famosus, és a mai papirosvilágban valóban korszerű paizst, mind­­öszre is azon papirosdarab képezi, mellyre ezen határozat sok példányban lenyomatott, reá néhány év múltával tudj’­­isten mi sors várván — ép’ azóta keresztelkedett ki a gyer­mek, ’s már most nem országosnak, hanem iparvédegyletnek híják. Volt tehát úgy látszik még­is némi sikere, az affe­­ctált büszke czím elleni kikeléseknek, mind a mellett, hogy a törvény pajzsa láthatatlanul fölötte lebegett, az országos, akarom mondani iparvédegyletnek. Ha már ennyire szapo­rodtak a metamorphosisok, és illy bővében vagyunk a czi­­meknek, legyen szabad nekem is egyet indítványoznom , és ez nem volna egyéb , mint­ néhai. A dolog maga nem vesz­tene mellette semmit, mert hiszen ha volt képes a védegylet valami jót eszközleni, mit még eddig nem látok, úgy már megtette hatását, és igy bízvást örök nyugalomra szenderül­­hetne. Tudja mindenki, milly szép dolog apropós, kellő pillanatban meghalni, akkor t. i. midőn még a bitorlott, vagy érdemlett dics bizonyos fénysugára környezi a távozó ha­­lántékait, és nem akkor már, midőn az évek súlya és a ve­lük járó ellankadás és dermedtség minden élet vndorságot és erőpezsgést lehangolt, m­egzsibbasztott,’s az egykori erélyes­­ség emlékét a mostani bágyadtság képe száraz prosailag háttérbe szorította. Hat év múlva terv szerint amúgy is sírba száll a védegylet, mert hiszen addig az ifjú óriások (igy ne­vezte el a P. H. hajdani szerkesztője a közvéleményt, vagy tésére valának számítva, régen elmúlt, ’s a regény, mikép az közönségesen el van ismerve, a jelenkor eposza ’s ked­­vencz olvasmánynyálon. Ennek oka igen egyszerű: mióta többen Német-, Frank- és Angolhon leggeniálisabb szelle­mei közöl a regényirodalom főnökei és vezetői lőnek, azóta annak egész lényege magasb jelentőségre szállt föl. El van már átalában ismerve, mikép a szépirodalomnak nincs egyet­len ága, mellynek olly közvetlen hatása lenne a társadalmi életre ’s erkölcsiségre; nincs olly ága, mellyben az írónak tágabb mező nyitnék kitárni lelkét olvasója «előtt ’s et ked­­veltető módon a tudás, az ismeretek ’s fellengő visszaemlé­kezések csarnokiba bevezetni ’s honosítni. — De nemcsak a külvilág képleteit vezeti bűvös panorámájában az olvasó elé, hanem a szív és lélek rejtett világát is föltárja előtte, ’s a tudományok legnehezbikét, mivel tanhelye hosszú élettapasz­­talás ’s annak szenvedései, izelítteti meg vele — az ember ismeretét. A jelen regényre térve, annak eszméje, mennyiben ezt a külföld regényirodalma ismerete után állíthatom — egészen új. Bár híven elveimhez, kivételes jellemeket léptetek itt föl az olvasó előtt, a főszemélyt óhajtanám nem mint jellemraj­­zot tekintetni. Egy különös lélekállapotot tüntet az elő , ne­mét a monomániának vagy magány-őrjöngésnek. Egy nő áll előttünk, ki, a természettől előszeretettel kegyeltetve, dúsan az ész és lélek fényes adományaival, a sors csapásai által idegen életlégbe jön átültetve ’s olly csudásan össze­szőtt viszonyokba sodratva, mellyek lelkének eltévedését inkább azon véleményt, melly őt­ éljeneztette) másodika, tudniillik a műipar, már meg lesz annyira erősödve, hogy maga lábán megállhat. Siettessük a temetkezést; én legalább egy szép halotti beszédnek, egy érzékeny bucsuztatónak, ’s nem bánom énekszó melletti hymnusnak, most még sokkal több anyagát látom, mint hat év múlva , midőn ha úgy ker­getik egymást az eszmék jövendőben is, mint eddig, a véd­egylet már épen annyira avas obscuritássá ’s­ósággá lett, mint a mennyire most legfrisebb, és épen csak rövid idő előtt Pozsonyból megérkezett újság, —amollyan orrbosz­­szantó ’s inyingerlő kicsi nyalánkság, amollyan surrogatu­­ma azon ízletes és tápláló tálételeknek, mellyeket a pozsonyi levest elsózott sok szakácstól vártak sóvárogva, a magyar éhes testi és „lelki gyomrok,a mellyböl bizony senki jól nem lakik. Hasonló zavart támasztott a védegylet a pártelnevezések úgy is elég bonyodalmas tömkelegében. Eddig egymást libe­rálisoknak és serviliseknek, büdös és szagos aristocratáknak, tespedőknek és rohanva, vagy fontolva haladóknak , conser­­vativeknek, tett- és szájhazafiaknak, Pecsovicsoknak és Ku­­binszkyaknak keresztelgettük. Legújabb időkben hozzájárult mind­ezekhez a védegyletisták és antivédegyletisták pártja; felmerültek nagyszámmal a „haladó negatív emberei,“ azok tudniillik, kik csalhatatlan tanujeleit adák, mikép ők töké­letesen képesítve vannak túlzásaik és ügyetlenségük által a haladást geometriai progressióban tenni mindinkább lehet­­lenné. Most pedig, mint mondják, készül egy uj czím, melly a védegyletiek és nem-végyedletiek jellemzése végett egy „nemzeti és németpárti“ elnevezést indítványoz, mit én azért nem vagyok hajlandó elhinni, mert senkiről sem akarom fel­tenni , hogy az esztelenség azon culminatiójára küzdte volna magát föl illy rövid idő alatt, miszer­nt az általa pártolt ügynek a gyanúsítás ezen neme által ártani elég balgatag le­hetne. És­pedig a czimizavar nem egyedüli baj, sokkal na­gyobb az, hogy a védegylet olly újabb partiszakadást esz­­közlött, mellynek falánkja a társaságos élet élvezeteit fogja ezentúl rongálni, ’s házi körökbe vinni át a meghasonlás és pörpatvar olly anyagát, mellynek szoros öszveköttetése a mindennapi élettel, a mialtai súrlódásokat is mindennapiakká teendi; sokkal nagyobb baj az, hogy a védegylet éleszti a politikai pártok köztti ingerültséget, és figyelmünket mind­azon bevégzetlen és nagy erőfeszítést kívánó kérdésektől, mellyek iránt tisztába jönni kellene, elvonja, mit senki sem tagadhat, ki előtt könnyű csüggedésben és egyről másra ugrálásban megrögzött hajlamunk ismeretes. Azonban hagyjuk ezeket és menjünk a tárgy többi ol­dalaira által. Sehol sem mondtam én, hogy annyi gyárt állít­sunk, mennyi honi szükségeinket fedezze, mert tudom, hogy erre elégtelenek vagyunk, és az i­lyen tervezgetést, elle­neimnek , kik sokféle kivihetlenségekben amúgy is remekel­nek, örömest átengedem. Csak annyit mondok, hogy a 32 ezer mázsa külföldi elfogyasztott gyapjúszövet nem a véd­egyletnek, mellyet ide nem vezető eszköznek bizonyítani később igyekeztem, hanem gyárak szükségét mutatja, mik által ha már alkalmasak egyéb körülményeink, a honi fo­gyasztást minél nagyobb arányban fedezhessük. Azt sem ál­lítottam , hogy a védegyletet azon időtől és körülményektől, mellyekben keletkezett, elválasztva csak státusgazdasági és financziális tekintetben kelljen meg­vitatni, mit T. L. úr szá­jamba ad, hanem azt mondom, hogy főleg illy szempon­tokból kell azt mindenekelőtt megvitatni. Mondom pedig ezt, mert hiszem, hogy ha a védegylet státusgazdaságilag czél­­szerűtlen és financzialiter rosszul számított eszköznek bizo­­zonyul be, a­mi szerintem tagadhatlan igazság , úgy azt még azon esetben sem lehetne helyt­álló okokkal védelmezni, ha az idő és körülmények, mellyekben keletkezett, illy eszközt, illy organismusu egyletet teljesen igazolnának is, mit azon­ban az idő és körülmények teljességgel nem tesznek. Ha­­­­sonló ráfogás miatt panaszkodhatnék az ország, mellyről azt­­ állítja T. L. ur, hogy a védrendszer és szabad kereskedés normális állapotjából eszközölték, ’s épen mivel mindent vesztett, minden hite megszakadt, —jellemének egész erélye egy rögeszmébe len központosítva. Szükségkép ellenmondá­soknak kellene itt e nőben feltűnni, mihelyt belvilágának föl­tárását, mint jellemrajzot, nem pedig mint eltérést tekintenek. Az egészre nézve legyen elég annyit mondanom, mikép mindamellett, hogy itt az olvasó többnyire a lélekkel találko­zik, az emberi gépezet ezen istenszikrájával, d­e regény nincs sok cselekvény ’s megkapó jelenetek nélkül. — Ha pe­dig a világot ’s az életet ollykor legsötétebb színeiben ’s leg­csüggesztőbb tévedtségeiben látja az olvasó feltűnni------­óvakodjék azt hinni, hogy őt egy ábrándos valótlan világba akartam bevezetni. Nem, nem! — minden igaz itt, bár a gonoszt eszményítettem ’s a költészet fátyolát borítottam néha undok képére; —nem mintha legyezni vagy szépítgetni akar­nám azt, — mert benszü­lött gyű­lölség, mondanám undor, él lelkemben minden aljas és nyomoru iránt; de igen azért, mi­vel okvetlen ki kelle a sebet födnöm ’s azt megismertetnem, mielőtt annak gyógyításához fognék, ’s ezt csak költői párá­zatok közt tehetem, hogy vissza ne rettentsem az olvasót könyvemtől. Talán sikerült egy angyalian­ tiszta és nemes teremtés szemközt állítása által a sors ’s a viszonyok legellenségesb csapásival, — a véghatást megszelídíteni ’s az olvasót meg­engesztelni. Midőn kérlek, hogy e sorokat fölvedd lapodba, állan­dóul vagyok tisztelő barátod Jósika Miklós. IS PES11 INKABB TÁHOZÁSA. AKARAT és HAJLAM. Regény,­­ B. JÓSIKA MIKLÓS-tól. Gr. Dessewffy Emilhez. Tisztelt barátom! Miután „Akarat és Hajlam“ czimü regényemet kiadom, Heckenast úrtól lapod számára megsze­rezted; elkerülhessen, hogy annak irányáról és szövegéről néhány szót ne mondjak. Regényem nem lévén hírlap számára írva, hittem, hogy azt a tisztelt olvasó közönség egy öntetben veendi. Most a dolog változott: regényem eldarabolva jelenendik meg, ’s tán nem sikerülend azt olly helyeken megszakasztani, hol az érdek feszültebb ’s a kíváncsiság föl van ingerelve. Ha ez némi aggodalmat szül is bennem , másrészt meg­nyugtat azon gondolat, hogy egy psychologiai regényben, minő ez, a magyar olvasó közönség, mellynek legművel­tebb részére számítottam művemet, elég engedékeny leend, színi villánylatok helyett, velem egy kivételes kedély- ’s lé­­lek—állapot buvárlatiba ereszkedni, ’s így élvet nem csattanó hatásban, hanem a lélek működéseinek kíséretében találni. A magyar olvasó közönség olly pontján áll már a mű­veltségnek , mikép nem lehet attól tartanom, hogy a regény névvel csupán csak a mulatság eszméjét köti össze. Azon idő, mikor illy művek egyedül néhány munkátlan óra betöl­t

Next