Budapesti Hiradó, 1845. július-december (207-310. szám)

1845-07-10 / 212. szám

tűk helyet foglalhatni, mert, mint monda, ő csak magyarok társaságában érezheti magát boldognak , miután ő is magyar születésű ’s a kérlelhetlen sors által gyermekkorában Bécsbe sodortatott , hol édes anyai nyelvét (a magyart) is tökéletesen elfeledte. Ezután leült, ’s egész evés alatt mindig csak a magyar nagylelkűséget ’sat. magasztalta. Távozása után a pinczér mondá, mikép ezen ut minden délben ’s este igy cselekszik, mivel Bécsben azt hitették el vele, hogy a magyar ifjúság minden külföldi németet megdönget a vendéglőkben ! — Múlt szombaton a budai lóusztatóban egy péklegény fürdött, ’s görcsöt kapván, segélyért kiáltozott; czimborája azonnal vízbe ugrott és segélyére sietett, de a fuldokló olly erővel szoklált magához, hogy mindketten elsodortattak a hullámok által. Nem ártana Budán is ingyen fürdőt készíteni a szegények számára, minő Pesten terveztetik, hogy az áldozatok száma legalább valamennyire csökkenjen. Mult szombaton Hovere úr és Alboni kisasszony a nemzeti színházban olaszul énekeltek „Linda“ daljátékban. K. már kissé fogyó félben van hangjával, Alboni azonban igen meglepte a közönséget nagyszerűsége által. Előadás alatt egy kis intermezzo történt, mellyel, elhallgatnunk nem szabad. Három igen tekintélyes úr kilépett páholyukból a folyosóra, ’s beszélgetni kezdének, ’s többi közt arról is szólottak, hogy Lászlónál föl kellene már léptetni, mert a közönség nem örömest nélkülözi szép hangját, ’s azért kár őt szeszélyből kizárni a színpadról. Erre egy úr, kit a három beszélő nem ismert, rögtön hozzájok lépett’s komolyan szóla, miképp nem engedheti meg, hogy valaki a színházban főnöke ellen merészeljen szólani. Világosabban nem akarunk nyilatkozni ezúttal, mert szeretjük reményleni, hogy ezen rendőrség-illatú avatkozást az általunk is tisztelt főnök úr maga sem helyesli, és jövendőre bizonyosan meg fogja tiltani, mert a nézőközönség minden tagjának mindenesetre joga van, főkép a folyosón hol beszéde által senkit nem botránykoztat, az igazgatóság eljárása fölött egymás közt szót váltani, sőt azt rosszaim is. M T.olvasóink bizonyosan jól tudják, mikép a magyar újdonságírók, kifogyván néha a fővárosi „Glamantes“-tárgyakból, khínai eseményeket is szoktak közleni, mellyek például Pekingben, v. Hong-Kongban történtek; de azt talán nem méltóztatnak tudni, hogy Budapesten aztán többnyire találkoznak ludas emberek, kik nagyon megharagusznak, mivel azt hiszik, hogy őket illeti a leczke, vagyis rólok mondatik a mese. Ugyan nem kénytelen-e az ember ebből azt következtetni, hogy Budapesten igen sok — khincsor lakik? — A német színház melletti résztűző helyek már csinos árubódékká változtatvák ; azt mondják azonban , hogy e helyett most a pénztárban nem a legjobb bűz uralkodik. — Bizonyos kövér urat, ki magát nagy művészettisztelőnek tartja , kérdeztek : hallotta-e már Ernst hegedűst? „Nem viszonzás — mert a színházban olly nagy hőség van , hogy fülem kedvéért nem akarom egész testemet sanyargatni.“ — Igen sajnáljuk, hogy némelly „jó barátaink“ múlt vasárnapi megjegyzésünket oda kívánják magyarázni, mintha mi a budai tisztviselők díjainak fölemelése ellen kívántunk volna nyilatkozni. Eszünkbe sem juthat, hogy „magunk ellen“ szóljunk, sőt inkább azt akartuk megmutatni, vagy legalább érinteni, hogy mi budaiak szőkébb díjból élünk , mint a városi tisztviselők, ’s hogy annálfogva talán nem épen rendkívül sürgetés ezen utóbbiak díjainak fölemeltetése, főkép , ha ez az összes polgárság terheinek nagyobbitásával járna, úgy hiszszük, hogy ez által sem érdeket, sem személyt nem sértettünk. — Szentpéteri József honi művész és ezüstműves boltja a mult évben, mikép hírlapok is közlék, feltöretvén ’s kiraboltatván, a megkárosított ’s elkeseredett művész, saját fogalmazása szerint folyamodást adott be Pest városához, mellyben érzékenyen ’s aggodalmasan adván elő, mennyire eláradt már Pest városában a lopás és rablás, és azt nyilvánítván, miszerint ő nem foghatja meg, miként lehet az, hogy az úgynevezett „Naderer“ek , ha valaki jól megfizet, az elrablott portékát előkerítik, de a vétkeseknek azért nyomára mégsem jöhetni, egyszersmind azt is érintvén, mint szivére igen fájdalmasan hatót azon folyamodásban , hogy ő és társa ellen, a mull, pünkösdkor támasztott, tetemes summából álló (és igy rövidüló eljárásra nem tartozható) követelés iránt milly rögtön és kellő kihallgatás nélkül szolgáltatott a városi tanács a panaszkodónak igazságot, a rablók ’s gonosztevők ellen pedig milly nehéz boldogulni. — Azon folyamodásért*) a nevezett 65 éves öreg művész, ki művészi jelességeért a külföld által több dicsérő oklevéllel tiszteltetett meg, ’s ki jelenleg is a nemzetnek több, örök emlékül szolgáló műdarabon dolgozik, ’s kit a hírlapok kitüntetve említenek művészi jártasságáért — rövid uton 24 órai elzárásra ítéltetett Pest városa által, ’s julius 1se napján rögtön be is záratván , rajta beteljesedett azon magyar közmondás: „szólj igazat, betörik a fejed!“ Eizáratása alatt vizre lévén szüksége, hogy szóráját és keserűségét enyhítse, kapott ugyan vizet, de csak két-három óra múlva, ételt is engedtek neki adni, de míg cseléde az ajtófel nyitlatásos bebocsáttatás után járt, addig az ajtó elöl ebédhez való borát becsületesen eltakarították az őrszolgák, — ’S ez vajmi kecsegtető mód külföldi művészeknek ’s gyárosoknak a Pest városában letelepülésre! *'*) ) A folyamodás stylusától sok függ, mert igaz hogy panaszkodni mindenkinek szabad. De más részről illetőelsőbbségét senkinek sem szabad megsérteni. Éppen olly igaz, hogy az illyen sertést, ha szavakban áll, legtöbb esetekben legczélszerűbb vagy igen szelíden fenyíteni , vagy elnézni, mert szigorúbb fenyíték könnyen használlás színét viseli. — Szerte. Ha mindezek így vannak, úgy bizony roszul vannak! Mielőtt azonban valaki a városi hatóság részéről is nyilatkoznék, legczélszerűbb függőben tartani az ítéletet, mert az ,audiatur et altera, mellőzhetlen szabály minden igazságos ember szemében. — Szerk. Egyesületi közlések. Gyáralapító társaság. A igazgató választmány a kibocsátott aláírási íveket a részvénykönyv kiegészítése, valamint a befizetések és kamatszámítás iránt teendő rendszabályok végett összegyűjteni és újabb ívekkel becserélni határozván, kéretnek azon t.ez. urak, kik aláírási íveket köröztetés végett elfogadni szíveskedtek, azokat legfölebb f. é. aug. 20ig alulirthoz (szélutcza, gr. Pejacsevichház 2d. emel.) beküldeni. Gr. Pejacsevich János, a gyáralapító társaság igazgatója. A pesti műegyesületö I. Ezen egyesület által rendezett ez idei műkiállitás f. évi július lödikén nyittatik meg a város színházi redoute-épületében, és megszemlélhető naponkint regg. 9 órától, délután 6 óráig; ünnep- és vasárnapokon pedig reggelig0 órától, esti 6 óráig. A t. ez. részvényesek ingyen belépti jegyeket kapnak Klausz A. L. egyesül, pénztárnok innál a színház épületében , nem részvényesek belépti jegyeket a műtermeknél felállított pénztárnál 10 pengő krért válthatnak, hol egyszersmind a kiállított művek lajstroma is 10 pengő krért kapható. A műbizáló választmány meghagyásából közli Bitter Sándor egyesületi titoknok. — Egy kis utazás, ’s néhány szó a kisded óvás ügyében. (Vége.) De főleg a kassai példányintézet vonta magára figyelmemet. Kedvéért egy egész napot töltöttem Kassán; de szerencsétlenségemre épen akkor tétetvén előkészületek az éventes ünnepélyre, az intézet teremei kimeszeltetlek, ’s igy a gyermekeket együtt nem láthatám. De az óvó Grósz Károly úr, kiben e szent hivatásnak testtel lélekkel élő derék férfiút ismerék meg, minden fontosabb tárgyakkal megismertetétt engem, az intézőinek mind mull, mind jelen állapotjára nézve. Ő mennyi bajjal, akadálylyal kelle neki is küzdeni, mig az elfogultság, előítélet, balfelfogásokon győzedelmeskedhetett. De végre a lelkes kitartás és állhatatosságé a koszorú ! — Az intézet háza, udvarral ’s igen szép ’s nagy kerttel együtt — e czélra — pompásnak mondható. ’S ez a nemes város ajándéka! — Fest, országunk szive, iparunk, kereskedésünk ülerete, mennyire mögötte állasz le Kassának e tekintetben! ’S e szép ajándék a kassai igen tisztelt nőegylet lelkes eszközlésének köszönhető, ezen nőegyletének, melly pártfogója ’s igazgatója a kisdedvédintézetnek, ’s mellynek élén magos Forgách grófnő, és Szirmay Teréz ő nyuk szintolly magas honleányi mint emberszerető szende női erénynyel működnek .— Testgyakorlati gépei ez intézetnek nemcsak jók, de szépek is. Tan- ’s játékszerekben fölszerelése, dús és czélszerű. — Az óvó elvei a mieinkkel, ’s különösben az enyéimmel egyezők; modora szorosan kisdedovást, melly minden szigorán vett tanítást ’s tanultatást kizár. Igen, ilyemnek kell lenni a kisdedovás szellemének, ’s vajha illyen volna mindenütt! De ha csak azért küldik kisdedintézetbe az apró gyermekeket, hogy ott mindjárt olvasni, írni tanuljanak,— kivált hol van elemi iskola is, — bizony nem ígérhetni sikeres jövőt a kisdedóvásnak. Ha pedig tán épen elöljárók egyenesen kívánják ezt, nem mondhatni egyebet annál: bocsás meg nekik te gyermekded szende boldogság őrangyala,— mert nem tudják mit cselekesznek! —Igen jótékonyan hatott szivemre azon körülmény, hogy ez intézet a kassai nőegylet emberszerető nagylelkűsége által tartatván fen, a legnagyobb részt szegénysorsu gyermekektől ovásdíj nem fizettetik; sőt némellyek közölök még kis ruhácskával ’s naponkinli ebéddel is elláttatnak. vajha illy értelemben ’s illy kiterjedésben gyakoroltathatnék a kisdedovási jótékonyság minél több helyen, sok tekintetben elhanyagolt, ’s népéletileg teljesen hátramaradt hazánkban! — Azonban ismét gazdagultam egy tapasztalással, melly igazolja régibb véleményemet. Némellyek t. i. az ingyen óvástól várják az intézetbe járási pontosság eredményét, gondolván, hogy a szülök érezvén ezen jótétemény egész nagyságát, bizonyosan buzgakodni fognak magzatjaiknak mindennapi rendes és szakadatlan elküldésében. Mások ellenben épen az ovásdíj-fizetéstől várják ezen hatást, azon elvből indulva ki, hogy mit ingyen kapunk, annak nincs olly becse előttünk, mint a miért fizetünk. Én soha sem tulajdonítottam clfialárzó befagyást sem egyik, sem másik nézetnek. Hogy az ovásdíj-fizetésnek nincs ezen igények elhatárzó befolyása arra , hogy a kisdedek rendesen járják az intézetet, annak saját pesti példányintézetünkben tíz hónap óta vagyok tanúja, hogy pedig az ingyenóvással szinte így vagyunk, bizonyítja a kassai tapasztalás. A béltélt gyermekek száma mintegy 100. Megtörténik azonban itt is, hogy a száz közöl néha csak 60 vagy épen 50 jelenik meg, — ’s volt eset,hogy rendkívül rosz, zordon időben — ’s ezt nem is csudál fialni illy apró gyermekek irányában — nem jelent meg több tíznél. — Két tárgy van még, mi különösben igényli figyelmemet. Első a kisdedek illései. Nálunk Pesten a példányintézetben sásból, —szalmából font apró székeket használunk, valamint ezt Egerben, Miskolcson is láttam, — csak hogy itt a faszékek már nem annyira czélszerűek. Kassán és Őrmezőn falépcsőzetet láttam ülésre használtatni, azaz nei fokozatosan emelkedő közönséges padok ezek,hanem valóságos lépcsők—grádicsok. Első tekintetre, megvallom, meglepett ezek megpillantása, ’s ajánlatosnak tetszett azok használása. De legfőbb haszon, úgy látszik, a helykimélésben van, ’s azért szűk terémben ajánlandó, hol kevés helyen sok kisdednek kell megférni. Azonban azt hiszem, hogy a külön székecskék sok tekintetben czélszerűebbek már csak azért is, mivel az óvó minden gyermekhez akadálytalanul hozzá lennet, ha például szükséges volna a nyugtalankodó félre ültetni, vagy a piszkosat meglisztogatlatn ’stb. Egyébiránt meglehet, hogy a lépesöütések mellett is több ok harczol, minek bővebb kifejtését igen szívesen veendőném. Másik tárgy: az éventes ünnepély. Nem vagyok barátja a kisdedek körébeni ünnepélzéseknek , tetemes paedagogiai okoknál fogva. Azonban egy ünnep egy évben, főleg ha az, mint itt Kassán, az intézet megnyitásának emlékezetére tartotik , úgy hiszem nem lehet ártalmas, sőt jótékony hatású , már csak azért is, mivel egy részről ritkasága és némi ünnepiesb színezeténél fogva talán a zsenge kedélyre is némi mélyebb benyomást tesz, ’s más részről épen ritkasága által nem bátoríthatja a kisdedeket illy élvezeti ismétlések megvárása vagy épen követelésére. S e szempontból czélszerűnek látnám : bár minden óvóintézetnek volna egy évben egyszer illy ünnepe. — Midőn tehát a kassai intézettől mint ollyantól veszek búcsút ezúttal, mellyel minden tekintetben czélszerűnek, ajánlatosnak, ’s lelkiismeretesen vezéreltebnek találtam , még pár szóval legyen szabad önökhöz fordulnom, hazánkbeli kisdedóvó urak, ’s tiszt, közönség, — miért is pár pereznyi szives türelemért esedezem. A felneveztem intézetek meglátogatása leginkább azon czélból történt részemről, hogy tapasztalat - ’s gondolatcsere utján — mert több szem többet lát — némileg segédkezeket nyújtsak a kisdedóvási ügy iránti öszhangzásnak lassan kinli kifejtésére, reménylvén, hogy a vidéki kisdedovó urak is viszont szívesen nyújtanának segédkezeket e szép czél elérésére. Mert központi egyesületünk egyik czélja az is, hogy a kisdedovás saját eredeti tisztaságában állandó és mennyire lehet öszhangzó alapokra állitassék országszerte. Ez el nem érhető, hacsak az eszme-közlés, ’s ennek nyomán fejlendő egyetértés áldott szelleme, nem száll meg mindnyájunkat, kik e pályán fáradozunk. Ez okból tette és teszi a központi, ’s mondhatom, országos egyesület — mert e drága hon minden részeiben vannak buzgó és emberszerető pártolóink —, ez okból mondám teszi egyesületünk kötelességévé minden a képzőintézetből állomásra menő kisdedóvónak, hogy koronkint egyegy évben rendesen kétszer küldje be tudósítását idézetének anyagi és szellemi állapotjáról. Ez okból létesült itt Pesten most mintegy 15 hónap előtt a budapesti kisdedóvók eszmecseréje is. Mivel azonban sajonnal tapasztaljuk, hogy az illető kisdedóvó urak legfőbbjei csak igen hanyagul teljesítik ebeli erkölcsi, é s az ügy lelkes szerzetéből önkény folyó kötelezettségeket: alkalmat veszek ezúttal mindazon kisdedóvó urakat, kik részint a volt tolnai, részint mára pesti képzőintézetből léptek ki hivatáskörükbe, barátságosan, de egyszersmind komolyan felszólítni egyes, választmányunk nevében: szíveskedjenek eddig elmulasztott tiszteket e tekintetben minél előbb teljesítni. Amennyiben pedig e sorok tán nem jönnének az illetők tudomására, hazafias bizodalommal kérem az ügynek minden barátját, vagy illyés intézetek alapítóit, méltáztassanak a kisdedóvó urakat e felszólításomra figyelmeztetni. ’S lehet-e szebb valami a szellemi világban, az erkölcsi működések mezején, mint testvéri öszhangzás, egyetértés? ’s mikép eszközölhető ez, ha egymás állapodról tudomást sem veszünk ? vagy örökre szétszakadjon a morális érdek, az együttmuszkálás édes láncra , azonnal, mihelyt a képzőintézet növendékei kiléptek az élet, a kisdedovás gyakorlatias, önálló pályájára? Nem nem, önök ezt nem akarandják, nem akarhatják, ha az ügyet igazán szeretik ! — Van szerencsém egyszersmind a közremunkálás elvéből indulva ki azon kisdedovánakat, kik Ugyan nem képzőintézetünkből léptek az életbe, de kiknek a kisdedovásnak országszertei virágoztatása bizonyosan szintúgy fekszik szivükön, mint magunknak; barátságosan fölkérni: szíveskedjenek eszmeközlés útján tapasztalataikat, nézeteiket velünk tudatni, hogy közös erővel annál könnyebben ’s gyorsabban megközelíthessük azon czélt, mellyre úgy hiszem mindnyájan törekszünk, vagy legalább törekednünk kell, a kisdedóvási eszme gyakorlati tisztaságát. Említettem ezt a kassai óvó Grósz Károly úrnak, ’s ő készséggel ajánlkozott, illy közlekedésbe lépni a budapesti kisdedovók eszmecsere gyűlésével. Kérem tehát az ország minden kisdedovó urait, szíveskedjenek valamelly tárgy felett gondolataikat írásba foglalni, és azokat akár elmélkedés, vagy értekezés, akár vázlat vagy töredék alakjában hozzám beküldeni, hogy azután felvéve a dolgozatokat az eszmecsere-társalgásokban mi is kifejthessük nézeteinket, így szép egyetértés viruló láncra fonandja körül munkálkodásunkat, ’s a hon legtávolabb vidékein viszhangzandik a kisdedovás üdveinek méltánylata ’ Igen , ’s ennek igy is kell lenni valahára. Mert kérem önöket, ki fejtse ki hát, ki hozza tisztába ez ügy körüli eszméket, ha mi nem, kiknek ez szakmányunk, kik ezen mindennapi, ’s emberszeretettel illatositott légkörben élünk és mozgunk? Tettek már és lesznek folyvást számos derék és jeles férfiak közléseket e tárgyban, kiknek ez épen nem hivatásuk,s ezért minden esetre köszönettel, meleg hazafiéi hálával tartozunk nekik; ám ha ezt ők nem tennék, ki fogná őket vádolni?— ellenben ha mi nem teszszük, kötelességet, ’spedig mind hazafiul, mind emberbaráti, mind nevelői szempontból szent kötelességet mulasztunk! ’S most meg pár szót önökhöz, türelmes tisztelt közönség. — A kisdedovás ügye olly ügy, mellynek virágoztatását mindnyájunknak egyesült lélekkel kell elömozditnunk, ha népünknek,’s népünkkel nemzetünknek fokozatos erkölcsiéül) ’s szellemibb emelkedését igazán, ’s nem csak fitogtatásból óhajtjuk. De egyszersmind olly ügy ez, mellyel minden fölösleges czifraságtól és sallangoktól meg kell őriznünk , ha azon eredményt akarjuk élvezni, mellyel az a maga tisztaságában előteremteni képes. Ez pedig csak lehető legnagyobb egyetértés által eszközölhető, hogy ez öszhangzás fökép az elveket, ’s nem annyira a modort, melly helybeli körülmények szerint különböző lehet, illeti, magában értetik. Azért li nagylelkű emberbarátok, li nemesszivíl pártfogók , kik illy üdvös hatású intézeteket részint alapillatok , részint alapításukra ’s virágoztatásukra segédkezet nyujlatok,— lelkesüljetek egyszersmind ezen olly szükséges öszhangzás előmozdítására. Ne engedjétek a kisdedovó inte. /.eleket tanulásra kényszerítő tanodákká törpülni ; ne engedjétek, hogy ezen intézetek felekezeti viszálkodások szomorú szinhelyévé sülyedjenek—, hanem adjátok segélyre filléret-