Budapesti Hiradó, 1847. január-június (517-617. szám)
1847-03-28 / 566. szám
208 miszerint ismételve figyelmeztessük a törvényhatóságokat arra, hogy saját érdekök ’s legszentebb jogaiknál fogva első teendőik közé tartozik úgy intézkedni ’s követeiket olly utasítással látni el, miszerint a hallgatóság mindjárt az országgyűlés kezdetén az őt illető ’s nevének megfelelő szerepre szigorúan szoríttassék. Ezen törvényes intézkedés foganatosítása nehéz nem leszen, ’s általában nincs semmi akadály, melly miatt ennek felakadnia kellene. Mert azon némellyektől felhozod okoskodás, hogy a hallgatóságnak szóban levő szabadossága nálunk a szabad sajtó hiányát pótolja, inkább rész „witz,“ mint mentség, mellyet tekintetbe venni legtávolabbról sem lehetene; mert a szabad sajtónak feladása vitatás, okoskodás, okokkal támogatott birálgatás és ellenőrködés—ezt pedig éljenek és pisszegetések nem pótolhatják— , aztán a követek rendszeresen és szabadon tudósítják küldőiket ; de ha ezen két körülmény nem léteznék is, a szónoklatok bírálgatása még akkor sem a hallgatóságot illetendné, és soha semmi szín alatt sem engedhetni meg, hogy a törvényhozási tanácskozások bárki által háboríttathassanak és lehetlenné tétessenek. Múlt országgyűlésen a hallgatóság rakonczátlankodása tetőpontját érte; hogy az illy állapot többé fen nem tartható, azt több követ erélyesen és nyilvánosan kiemelé a küldőinek tett végjelentésben. A jövő országgyűlés előtt nagy és fontos tárgyak fognak feküdni, mellyek fölött komolyan és higgadtan kellene tanácskozni, ugy de az eddig tűrt zajos és féktelen hallgatóság zsarnoklása közepen igazán tanácskozni nem lehet, honnan mindenki be fogja látni, miszerint országgyűlésen a hallgatóságot jogos és természetes terére, t. i. a hallgatásra szorutni, első feladat. Ez, úgy látszik, mindenki előtt világos, ámde a megyei tanácskozásokat és hallgatóságot illetőleg a dolog kissé máskép áll. Szokott gyöngesége az a nagy gyülekezeteknek, hogy a szónoklattól, melly figyelmüket leköti, önkénytelenül is tetszés vagy nemtetszés jeleinek nyilvánítására ragadtatnak. De kiváltképen elmondhatni ezt a magyar gyülekezetekről. A magyarnak szinte természetévé vált, megítélni mindent, mit lát és hall, ’s ítéletét azonnal szabadon ki is fejezni. Ismerünk egy táblabírót, kiről azt mondják, hogy saját vallomása szerint azért nem szeret templomba járni, mert ott a papnak ellent nem mondhat. Immár ezen ellenmondási és megtapsolási viszketeghez járulván a megyei gyűlések korlátlan nyilvánossága, az azokban szavazattal bírók sokasága, sokfélesége és a csupán hallgatásra jogosítottakkal összevegyülése, könnyű átlátni, hogy itt a hallgatóságnak elnémítása nemcsak sokkal nehezebb feladat, mint az országgyűlésen, hanem egyszersmind ollyan is, mellynek elintézése szoros öszszeköttetésben van a közgyűlési tanácskozások rendezésével, megyék. SÁROSBÓL Folyó évi marteljére kitűzött évnegyedes közgyűlésünket megelőzte háromnapi gyászharangozás tudata velünk , hogy a nemzetnek nagy halottja végső tiszteletére készül Sáros. Egybegyülvén illy fájdalmas érzelmektől eltelve martius 1 jén a rrk. elnöklő főispán ő mlga szivrehaló szavakban előadá a gyászgyülekezetnek azon nagy veszteséget, melly József főherczeg nádor halála által érte az egész hazát, megemlítvén egyszersmind, hogy a félszázad alatt honunkat boldogító nagy férfi iránti hálánkat nem bizonyíthatjuk be világosabban , mintha irániai hódolatunkat nemcsak nevének, de magas erényeinek is méltó örökösére István főherczegre a nemzet kedveltjére szállítván által, — ennek tásárai élethűségét nem tölcsérezheti a színészekbe, — de mégis tűrhetően adassanak elő. Legalább tolmácsul szolgálhatnának a nép és nagy, nem olly könnyen fölfogható szelleme közt olly költőnek mint Shakespeare. Egy derék rendezőségnek tudnia kellene értelmes vezetés által a személyzet physikai és szellemi erejét helyesebben felosztani, a külön egyének művésztehetségének az egészhezi arányát kellően megítélni, a tömeg fény- és árnyazatát az előadandó műremek szellemének megfelelőleg összeállítani. Mindenekelőtt kívánatos volna , hogy mind az igazgatóság, mind az egyes művészek nagyobb figyelemmel lennének a kritika szavára , melly szenvedély nélküli pártatlanságában az intézet és annak érdekei iránt jó szándékkal van. Nincs veszélyesb a művészetre nézve, mint a túlbecsülés. A művészetek finomulása és művelődésébeni első haladás azon mértékben történik, amint inkább vagy kevésbbé törékenyek vagyunk a kritika iránt Kérdezzük, mik voltak azon akadályok, mellyek nálunk a művészeteket előhaladásukban gátolták — és a felelet az leend, hogy mindig és csupán egyedül önelégültségünk és bizonyos előítéletei — csak mondjuk ki nyíltan! Koránsem czélunk hibáink leleplezése által rászalási kedv-viszketegnek eleget tenni, vagy épen epénknek elvezető csatornát nyitni — nem! hanem kijelöljük a hibákat, mik önsúlyukkal tetemesen gátolnak elementünkben — valódi hazaszeretetből, melly soha nem majomi bálványzásban, hanem főképen hibáink nyílt megismerésében nyilatkozik, hogy azok minél hamarabb meggyógyittassanak. Mondjuk ki tehát nyíltan, bizonyos előítéletei nemzeti gőgünknek. Helyesen mondja Menzel a népek műveltségét illetőleg általában: „A legnemesb népek mindig egyszersmind a legtörékenyebbek is voltak, ’s a legalsóbbak egyszersmind a leghiúbbak!“ —Miután nálunk türelmetlenség és hiúságnak még olly nagy mezeje van, e két főgátját minden szabadabb anyagi és szellemi kifejlődésnek mindenek elött a művészetek országából kellene örökre kiküszöbölni. Csak irodalmunkban kell egy hiúságfogyasztó és türelmetlenség-irtó rendszert egyesült erővel követni: a művészet majd engedni fog, engednie kell. — Hagyjunk fel túlbecslésünkkel , és meglátjuk , milly gyors virágzásnak induland nemzeti intézetünk. Ezen egy körülmény többet fog segitni, mint Vahot úrnak tizenkét — tehát egy egész tucat — javítási indítványai, mellyek csaknem mindnyájan a nemzeti színház pénzviszonyai körül forognak. (Folyt, köv.) nádorrá'leendő elválasztásában kezet fogunk a vigaszt kereső egész hazával. És egyhangú közlelkesedéssel fogadtatván ezen indítvány indulánk a halotti misére, hogy Sárosnak minden egyéb hatóságaival és testületeivel egyesüljünk az élet urához felküldendő forró imáinkban. — Visszatérve a gyászravataltól B. Gy. J.biró elmondó a nagy halott feletti emlékbeszédet, és nyomban felolvastatván felséges fejedelmünk azon kegyelmes leirata, miben a nemzetnek közéhajtását megelőző István föherczeget nevezi ki kir. helytartóul, a minden oldalról kifakadó lelkesedésben határoztatott, hogy mindenek előtt koronás urunknak hű magyarjai iránt tanúsított ezen uj kegyelete miatt jobbágyi köszönet nyilvániltassék, egyszersmind pedig azon közkívánat is fejeztessék ki, miszerint Sárosmegye István főherczeget most már szavazata által egyhangúlag elválasztott nádornak tekintvén, a bekövetkezendő hongyülésen ezen nemzeti közkívánat azon mód szerint teljesíttessék, mikép ez az 1796ik évi is. törv. czikk utmutatásánál fogva, a dicső félszázados nádorral történt, ez lévén egyébiránt most már akkorra az előlegesen készített utasítás jövendőbeli követeink számára. — Ezenfelül fenséges István főherczeghez valamint az özv. nádorné főherczeg-asszonyhoz mély bánatunkat tanúsítandó felírások is intéztetni rendellettek. — Ezután az időközben tartatott kisebb gyűlési jegyzőkönyvek hitelesíttelvén az annak egyikében helytartósági intézmény következtében elrendelt közgyász, a kk és rrk egyhangú érzelmével egybehangzónak találtatott. Másnap a mindinkább ránk nehezedő közönség felett folyt a tanácskozás. Erélyese, alispánunknak,mint a múlt közgyűlésben kinevezett állandó inségi választmány elnökének, velős előadásából megértők, hogy a választmány a napról napra növekedett ínség miatt a szükölködők összeírását elrendelvén , a makoviczai járásban mutatkozott éhség iránt eleve is kellő rendeléseket tett. Lesújtó volt megtudnunk, hogy a szükölködők száma nálunk 130 ezer népesség mellett 26 ezerre megyen, mellynek csaknem egy harmadrésze az éhenhalás borzasztó félelmének van kitéve. Fájdalmunkat növelte még azon mostoha körülmény is, hogy a decemberi törvényes díj alatti (marcalis) közgyűlésben majdnem egyhangúlag elfogadott 15 ezer pengő forintnyi segedelmezésből mindeddig csak négyezer forint szedetett be, kétezer e felett ígéretekben kin lévén. Illy valóban aggasztó állásban első alispánunk szívreható abeli indítványát, csak két főuradalmi képviselő és Sz. M. táblabíró ellenzése mellett, egyhangúlag elfogadtuk, miszerint a marcalis közgyűlés alatt megajánlott 15 ezer pengő forintnak hátralévő része azon már szent István II. könyvének 45. fejezetében foglalt elv szerint „ígéret adományt vár“ a kerületi szolgabirák által előrebocsátandó megintés utján tiszti ügyészi keresettel rövid szóbeli per utján vetessék meg az e közönségben ajánlatukat megadni vonakodókon. De mivel ezen csekély pénzösszeg a nagy szükségnek meg nem felel, ’s a megye gondoskodásához tartoznék, a vetésmaggal szűkölködő földművelőket ezzel is ellátni, és igy a közgazdaságot a végveszélytől megóri, ezen segedelmen felül a megye egy 35 ezer pee forintnyi kölcsönt óhajt fölvenni az adózó nép részére a nemesség kezessége mellett, a királyi kincstárból szorgalmazandót. Ő felségét atyáskodó fejedelmünket sürgöny által fogjuk értesíteni a félelmes következésekkel fenyegető köznyomor felöl, ’s mind a kölcsönnek kegyelmes megadására, mind a katonaság kincstárbeli ellátására, mind pedig nagylelkűségétől kétségkívül várhatandó segélyezésre jobbágyi alázattal megkérni. — Ezenkívül a helyi.tanács arra is fel—kéretendvén, hogy ezen közönségben az élelemre olly igen megkívánt só megszerezhetése tekintetéből a k. kincstárnál kieszközleni méltóztassék, mikép a sóvári főzésnél mint haszonvehetlen, vizbe öntetni szokott kallansómaradék a szegényeknek ingyen szolgáltassék ki. — És volt a felveendő kölcsön és annak hováforditása iránti tanácskozások alkalmával szeretve tisztelt főispánunkban azon kőkeblü honpolgárt és nagylelkű emberbarátot szerencsénk üdvözleni, ki nemcsak szóval, de ezen közfeláldozást igénylő szomorú korszakban eredménydus tettel is kész a közönség elhárilhatásához járulni, ’s ön vonzó példája által másokat is hasonló áldozatokra buzdítani. — Ugyanis a nemesség kezessége mellett felveendő kölcsön, vetőmag megvásárlására, ’s a földművelők közt leendő kiszolgáltatásra határoztatván, a megyéje boldogságáért élő főispán szóba hozta a nálunk már csak ez évi tapasztalás szerit is olly szükségessé vált „magtárak“ felállítását, és minthogy beiktatásának örvendetes ünnepélyén a divatszerű pezsgőnek megváltására ajánlott, ’s azóta kamatozó két ezer forintnyi adománya feletti rendelkezését akkorra halasztotta, midőn tapasztalás nyomán képes leendene Sárosnak legnagyobb ’s legparancsolóbb szükségét kitudni, most ezt meggyőződése szerint a magtárok hiányából származott éhségi nyomorban látván, nemcsak a fenemlített adományt e szent czélra szentelő, de az érző szív legnemesebb indulatából fakadó emberi szeretet sugallatát követve azon alapítványát még két ezer égő forinttal maga, —s hogy lelkes nejének a megyei szegénység iránti anyai vonzalmát tanusithassa, részéről ötszáz pengő forinttal valódi magyar főurként bővilé. — Hódolt áldott főispánja nagyszerű polgári erényének a minden jóra ’s nemesre kész sárosi nemesség ’s e kis haza történetének évkönyveiből soha nem enyészhető hálának nyilvánilása mellett P. F. táblabiró indítványára a kölcsönből megszerzendő, ’s az adófizetők által megtérítendő gabonamagot, a leendő magtárok alapjául megajánld. És láttuk, mikint ezen lelkes példa által buzdítva, még azon kevesek is, kik a kölcsönvétel ellen buzogtak, elragadtatván a közlelkesedés által, szívesen járultak ezen korszerű és a megye jövendőjét olly közelről érdeklő közáldozathoz. — Adjon Isten jó sikert!! és ezen bőkezűség lelkes megindítója legszebb jutalmat találand, az éhenhalástól megmentett emberiség örömkönyeiben. Az éhenhalás meggátlását, úgy a szűkölködők pillanatnyi felsegítését gyakorlati szempontból vévén tanácskozás alá a rendek, elhatározták, hogy járásonkint földesúri, lelkészi és helyhatósági befolyásos közremunkálás által, a körülményekhez képest az ínséggel küszködök hol pénzzel, hol pedig termesztményekben adandó segélylyel mentesittessenek a végveszélytől. A gabona, nehogy a nagyobb vásárlások miatt, annak ára az eperjesi piaczon szerfelett felrúgjon, kéz alatt máshonnan is megszereztetni rendeltetett. — A majd mindenütt hiányos nemesi kivetési kulcs nálunk is ki fog igazittatni, ’s minthogy igazságszerető ’s fáradhatlan buzgalmu főispánunk vala kegyes az ebeli választmány elnökletét elvállalni, reményünk van egy arányos és igazságos munkálat életbe -léptetéséhez. — A puszta telkek öszveirása elkészíttetett, ’s hódolva az adóalap iránti igazságnak elhatározták , hogy az azokat használt földesurak, a törvény kihirdetésétől fogva fizessenek adót. — Zágrábnak a turmezei sérelemre költ levelét, valamint Nógrádnak a mosonyi végvámot illető felszólítását,s az erdélyi megyék Unió iránti felhívásukat az országos tárgyakkal foglalkozó választmányhoz utasítók. — Közméltánylással vettük Széchenyi István gróf e kegyelmességének közállományi hivatalnokká kineveztetése feletti üdvözlő iratunkra kelt lelkes válaszát. Pestmegyének azon felszólítását, miszerint a nádori család részére veretendő félszázados emlékpénzeket aranyban kívánja , pártoltuk. — Az itteni műkedvelő társaság által a gyűlés egyik estéjén adott Tisztújítás nevű színmű előadásából szegény éhezőink számára beszedett százötvennyolcz pengő forintot hálás elismeréssel vettük, az egész 237 forintot levő pénzsegedelemből egy harmadrészt. i. 79 pengő forint a városi éhezők számára fordittatván. És itt, mint mindig, újra, találkozunk szeretve tisztelt főispánunk bőkezűségével, ki maga részéről ezen szent czélhoz 100 pengő forint belépti adománynyal járulni kegyeskedett. Épen most veszszük a királyi helytartóság abeli kegyes intézményét, miszerint ő felsége legmagasb határozata szerint az itt szállásoló katonaság, zab és gabonával kölcsön fejében a kir. kincstárból folyó évi martins fokától kezdve ellátandó. Ez is segitend némikép bajunkon, még többet pedig, ha azon hir valósul, hogy királyi biztost várhatunk nem sokára keblünkbe, ő felsége által a nyomor enyhítésére utasitottat és szükséges eszközökkel ellátottat— kit már hozna Isten közibünk, hogy részünkről megtéve feszitett erővel is mindent, mi a köznyomor enyhítésére szolgálhat, és erélyes megyei tisztviselőink fáradhatlan buzgalmakban is bízván , reményteljesen nézünk az aggasztó jelenből, egy derültebb jövendő felé. — ________ r. lev. BUDAPESTI HÍRHARANG. Nemzeti színházunk ügye képezi jelenleg azon sarkot, melly körül a főváros minden köreiben a beszéd ’s társalgás forog, ’s mig némelly részről káröröm nyilatkozik, a tulnyomó többség sajnálkozva látja ezen fiatal intézetünk szomorú állapotát, mellynek fölvirágzásához annyi kecsegtető remények voltak csatolva. Többször szóloltunk már ez ügyről mi is, és reméljük fontosságánál fogva, hogy ezúttal sem veendi rész néven a t. közönség néhány komoly szavunkat. Mintegy tizenhét év előtt láttuk az első magyar játékszíni előadást Budapesten, és azóta csak igen kevésnek megtekintését mulasztottuk el, ha tehát egyéb előnynyel nem bírunk is ez ügy megbirálásában, de legalább az előzmények’s kifejlődés ismeretét nem fogják tőlünk megtagadhatni. Lehetőségig röviden akarunk szólani, ’s csak a legújabb eseményekre szorítkozni. Az egyetemes sajtó egyhangúlag megismeri, hogy a játékrend rész, az előadás rész, a szereposztás rész, ’s ez világosan ennyit tesz: nemzeti színházunkat bukás veszedelme fenyegeti. *) Ezen veszély elhárítására az összes sajtó egyhangúlag aligazgató kinevezését sürgeti, és minden baj orvoslását ezen aligazgatótól reméli, ki ne legyen színész, és ne legyen drámaíró. Illyesmit több lap már évek óta sürget, de sürgetésük figyelemre nem talált az illető helyen, mert az ellenzéki lapok még a múlt nyáron is hatályosan védelmezék aligazgatót, mit aztán a színházi Camarilla így magyarázott: „Az ellenzéki közlönyök és kapacitások védelmeznek minket (mert ezen Camarilla igen ildomosan tudja magát a főigazgatóval azonosítani és viszont tőle elválasztani, mikép érdeke kívánja), mit gondolunk mi tehát conservativ lapok gáncsaival, vagy olly mulattató lap észrevételeivel, mellynek szerkesztője drámairó, ’s ennél fogva ellenünkben elfogultsággal bir.“ Ez a múlt nyáron történt, midőn a játékrend, szereposztás és előadások egyenlően borzasztóak valának, ’s ezért nem tulok én azon eszmével megbarátkozni, hogy színházunk ügyeit is politikai rérön mérjük, mihez képest én tehát csak azt kívánom minden játékszíni igazgatóságtól, hogy kötelességét lélekismeretesen teljesítse, és hibáit politikai rokonszenv tekintetéből palástolni soha nem fognám , mert illy eljárás múlhatlanul magát az intézetet veszélyezteti. És ezen politikai rokonszenv annyira megy, hogy — csak ezen egy példát akarjak rövidség okáért elmondani — még azt is olvastuk múlt csütörtökön egy magyar lapban, miszerint „Bánk bán“ ’s egyebek színpadra hozatalát csupán annak köszönhetjük, mivel a főigazgató — az ellenzékhez tartozik! Mellőzve azt, hogy Bánk bánt a conservativ lapok is magasztalák* **), szabad legyen emlékezetekbe hoznunk az illetőknek, hogy Bánk bánt már tit ’s több év előtt játszották Budán, ’s hogy legújabb színpadra hozatasa leginkább onnan származik, mivel színészink jól tudták még a budai időkből, hogy Bánk bán jól jövedelmez, és annál fogva igen becses jutalomjátékok válhatnak belőle, mi csakugyan teljesült is. Ne keverjünk tehát mindenbe politikát, mert bizony a drámaírás “) Az egyetemes sajtó ezen véleménye még annak igazságára , és a kivont következés valódi beállására nézve, nem bizonyít semmit. — S z e r k. **) Kár volt! mert magasztalást ezen darab soha sem ér-demelt, csak elismerést. — S z e rk.