Budapesti Hiradó, 1847. január-június (517-617. szám)

1847-03-28 / 566. szám

208 miszerint ismételve figyelmeztessük a törvényhatóságokat arra, hogy saját érdekök ’s legszentebb jogaiknál fogva első te­endőik közé tartozik úgy intézkedni ’s követeiket olly utasí­tással látni el, miszerint a hallgatóság mindjárt az ország­gyűlés kezdetén az őt illető ’s nevének megfelelő szerepre szigorúan szoríttassék. Ezen törvényes intézkedés fogana­tosítása nehéz nem leszen, ’s általában nincs semmi akadály, melly miatt ennek felakadnia kellene. Mert azon némellyek­­től felhozod okoskodás, hogy a hallgatóságnak szóban levő szabadossága nálunk a szabad sajtó hiányát pótolja, inkább rész „witz,“ mint mentség, mellyet tekintetbe venni legtá­volabbról sem lehetene; mert a szabad sajtónak feladása vi­tatás, okoskodás, okokkal támogatott birálgatás és ellenőrkö­dés—ezt pedig éljenek és pisszegetések nem pótol­hatják— , aztán a követek rendszeresen és szabadon tudósítják küldőiket ; de ha ezen két körülmény nem léteznék is, a szó­noklatok bírálgatása még akkor sem a hallgatóságot ille­­tendné, és soha semmi szín alatt sem engedhetni meg, hogy a törvényhozási tanácskozások bárki által háboríttathassanak és lehetlenné tétessenek. Múlt országgyűlésen a hallgatóság rakonczátlankodása tetőpontját érte; hogy az illy állapot többé fen nem tartható, azt több követ erélyesen és nyilvánosan kiemelé a küldőinek tett végjelentésben. A jövő országgyűlés előtt nagy és fon­tos tárgyak fognak feküdni, mellyek fölött komolyan és hig­­gadtan kellene tanácskozni, ugy de az eddig tűrt zajos és féktelen hallgatóság zsarnoklása közepen igazán tanácskozni nem lehet, honnan mindenki be fogja látni, miszerint or­szággyűlésen a hallgatóságot jogos és természetes terére, t. i. a hallgatásra szorutni, első feladat. Ez, úgy látszik, mindenki előtt világos, ámde a megyei tanácskozásokat és hallgató­ságot illetőleg a dolog kissé máskép áll. Szokott gyöngesége az a nagy gyülekezeteknek, hogy a szónoklattól, melly figyelmüket leköti, önkénytelenül is tet­szés vagy nemtetszés jeleinek nyilvánítására ragadtatnak. De kiváltképen elmondhatni ezt a magyar gyülekezetekről. A magyarnak szinte természetévé vált, megítélni mindent, mit lát és hall, ’s ítéletét azonnal szabadon ki is fejezni. Isme­rünk egy táblabírót, kiről azt mondják, hogy saját vallomása szerint azért nem szeret templomba járni, mert ott a papnak ellent nem mondhat. Immár ezen ellenmondási és megtapso­­lási viszketeghez járulván a megyei gyűlések korlátlan nyil­­­vánossága, az azokban szavazattal bírók sokasága, sokféle­sége és a csupán hallgatásra jogosítottakkal összevegyülése, könnyű átlátni, hogy itt a hallgatóságnak elnémítása nem­csak sokkal nehezebb feladat, mint az országgyűlésen, ha­nem egyszersmind ollyan is, mellynek elintézése szoros ösz­­szeköttetésben van a közgyűlési tanácskozások rendezésével, megyék. SÁROSBÓL Folyó évi marte­ljére kitűzött évnegyedes közgyűlésünket megelőzte háromnapi gyászharangozás tu­data velünk , hogy a nemzetnek nagy halottja végső tiszte­letére készül Sáros. Egybegyülvén illy fájdalmas érzelmektől eltelve martius 1 jén a rrk. elnöklő főispán ő mlga szivrehaló szavakban előadá a gyászgyülekezetnek azon nagy veszte­séget, melly József főherczeg nádor halála által érte az egész hazát, megemlítvén egyszersmind, hogy a félszázad alatt honunkat boldogító nagy férfi iránti hálánkat nem bizonyít­hatjuk be világosabban , mintha irániai hódolatunkat nem­csak nevének, de magas erényeinek is méltó örökösére István főherczegre a nemzet kedveltjére szállítván által, — ennek tásárai élethűségét nem tölcsérezheti a színészekbe, — de mégis tűrhetően adassanak elő. Legalább tolmácsul szolgálhatnának a nép és nagy, nem olly könnyen fölfogható szelleme közt olly költőnek mint­­ Shakespeare. Egy derék rendezőségnek tudnia kellene értelmes vezetés által a személyzet physikai és szellemi erejét helyesebben felosztani, a külön egyének művész­­tehetségének az egészhezi arányát kellően megítélni, a tömeg fény- és árnyazatát az előadandó műremek szellemének megfele­­lőleg összeállítani.­­ Mindenekelőtt kívánatos volna , hogy mind az igazgatóság, mind az egyes művészek nagyobb figyelemmel lennének a kritika szavára , melly szenvedély nélküli pártatlan­ságában az intézet és annak érdekei iránt jó szándékkal van. Nincs veszélyesb a művészetre nézve, mint a túlbecsülés. A művészetek finomulása és művelődésébeni első haladás azon mértékben történik, a­mint inkább vagy kevésbbé töréke­nyek vagyunk a kritika iránt Kérdezzük, mik voltak azon akadályok, mellyek nálunk a művészeteket előhaladásukban gátolták — és a felelet az leend, hogy mindig és csupán egyedül önelégültségünk és bizonyos előítéle­tei — csak mondjuk ki nyíltan! Koránsem czélunk hibáink leleplezése által rászalási kedv-viszketegnek eleget tenni, vagy épen epénknek elvezető csatornát nyitni —­­ nem! hanem kijelöljük a hibákat, mik önsúlyukkal tetemesen gátolnak ele­­mentünkben — valódi hazaszeretetből, melly soha nem majomi bálványzásban, hanem főképen hibáink nyílt megismerésében nyilatkozik, hogy azok minél hamarabb meggyógyittassanak. Mondjuk ki tehát nyíltan, bizonyos előítéletei nem­zeti gőgünk­nek. Helyesen mondja Menzel a népek mű­veltségét illetőleg általában: „A legnemesb népek mindig egyszersmind a legtörékenyebbek is voltak, ’s a legalsóbbak egyszersmind a leghiúbbak!“ —Miután nálunk türelmetlenség és hiúságnak még olly nagy mezeje van, e két főgátját minden sza­badabb anyagi és szellemi kifejlődésnek mindenek elött a művé­szetek országából kellene örökre kiküszöbölni. Csak irodalmunkban kell egy hiúságfogyasztó és türelmetlenség-irtó rendszert egyesült erővel követni: a művészet majd en­gedni fog, engednie kell. — Hagyjunk fel túlbecslé­sünkkel , és meglátjuk , milly gyors virágzásnak induland nem­zeti intézetünk. Ezen egy körülmény többet fog segitni, mint Vahot úrnak tizenkét — tehát egy egész tuc­at — ja­vítási indítványai, mellyek csaknem mindnyájan a nem­zeti színház pénzviszonyai körül forognak. (Folyt, köv.) nádorrá'leendő elválasztásában kezet fogunk a vigaszt kereső egész hazával. És egyhangú közlelkesedéssel fogadtatván ezen indítvány indulánk a halotti misére, hogy Sárosnak minden egyéb hatóságaival és testületeivel egyesüljünk az élet urához felküldendő forró imáinkban. — Visszatérve a gyászravataltól B. Gy. J.biró elmondó a nagy halott feletti emlékbeszédet, és nyomban felolvastatván felséges fejedel­münk azon kegyelmes leirata, miben a nemzetnek közéhaj­­tását megelőző István föherczeget nevezi ki kir. helytartóul, a minden oldalról kifakadó lelkesedésben határoztatott, hogy mindenek előtt koronás urunknak hű magyarjai iránt tanú­sított ezen uj kegyelete miatt jobbágyi köszönet nyilvániltas­­sék, egyszersmind pedig azon közkívánat is fejeztessék ki, miszerint Sárosmegye István főherczeget most már szava­zata által egyhangúlag elválasztott nádornak tekintvén, a bekövetkezendő hongyülésen ezen nemzeti közkívánat azon mód szerint teljesíttessék, mikép ez az 1796ik évi is. törv. czikk utmutatásánál fogva, a dicső félszázados nádor­ral történt, ez lévén egyébiránt most már akkorra az előle­­gesen készített utasítás jövendőbeli követeink számára. — Ezenfelül fenséges István főherczeghez valamint az özv. nádorné főherczeg-asszonyhoz mély bánatunkat tanúsítandó felírások is intéztetni rendellettek. — Ezután az időközben tartatott kisebb gyűlési jegyzőkönyvek hitelesíttelvén az an­nak egyikében helytartósági intézmény következtében elren­delt közgyász, a kk és rrk egyhangú érzelmével egybehang­zónak találtatott. Másnap a mindinkább ránk nehezedő közönség felett folyt a tanácskozás. Erélyese, alispánunknak,mint a múlt közgyű­lésben kinevezett állandó inségi választmány elnökének, velős előadásából megértők, hogy a választmány a napról napra növekedett ínség miatt a szükölködők összeírását elrendel­vén , a makoviczai járásban mutatkozott éhség iránt eleve is kellő rendeléseket tett. Lesújtó volt megtudnunk, hogy a szükölködők száma nálunk 130 ezer népesség mellett 26 ezerre m­egyen, mellynek csaknem egy harmadrésze az éhen­­halás borzasztó félelmének van kitéve. Fájdalmunkat nö­velte még azon mostoha körülmény is, hogy a decemberi törvényes díj alatti (marcalis) közgyűlésben majdnem egy­hangúlag elfogadott 15 ezer pengő forintnyi segedelmezésből mindeddig csak négy­ezer forint szedetett be, két­ezer e felett ígéretekben kin lévén. Illy valóban aggasztó állásban első alispánunk szívreható abeli indítványát, csak két főura­dalmi képviselő és Sz. M. táblabíró ellenzése mellett, egy­hangúlag elfogadtuk, miszerint a marcalis közgyűlés alatt megajánlott 15 ezer pengő forintnak hátralévő része azon már szent István II. könyvének 45. fejezetében foglalt elv szerint „ígéret adományt vár“ a kerületi szolgabirák által előrebocsátandó megintés utján tiszti ügyészi keresettel rövid szóbeli per utján vetessék meg az e közönségben aján­latukat megadni vonakodókon.­­ De mivel ezen csekély pénzösszeg a nagy szükségnek meg nem felel, ’s a megye gondoskodásához tartoznék, a vetésmaggal szűkölködő föld­művelőket ezzel is ellátni, és igy a közgazdaságot a végve­szélytől megóri, ezen segedelmen felül a megye egy 35 ezer pee forintnyi kölcsönt óhajt fölvenni az adózó nép részére a nemesség kezessége mellett, a királyi kincstárból szorgal­­mazandót. Ő felségét atyáskodó fejedelmünket sürgöny által fogjuk értesíteni a félelmes következésekkel fenyegető köz­nyomor felöl, ’s mind a kölcsönnek kegyelmes megadására, mind a katonaság kincstárbeli ellátására, mind pedig nagy­lelkűségétől kétségkívül várhatandó segélyezésre jobbágyi alázattal megkérni. — Ezenkívül a helyi.tanács arra is fel—­kéretendvén, hogy ezen közönségben az élelemre olly igen megkívánt só megszerezhetése tekintetéből a k. kincstár­nál kieszközleni méltóztassék, mikép a sóvári főzésnél mint haszonvehetlen, vizbe öntetni szokott kallansómaradék a sze­gényeknek ingyen szolgáltassék ki. — És volt a felveendő kölcsön és annak hováforditása iránti tanácskozások alkal­mával szeretve tisztelt főispánunkban azon kőkeblü honpol­gárt és nagylelkű emberbarátot szerencsénk üdvözleni, ki nemcsak szóval, de ezen közfeláldozást igénylő szomorú korszakban eredménydus tettel is kész a közönség elhárilha­­tásához járulni, ’s ön vonzó példája által másokat is hasonló áldozatokra buzdítani. — Ugyanis a nemesség kezessége mellett felveendő kölcsön, vetőmag megvásárlására, ’s a föld­művelők közt leendő kiszolgáltatásra határoztatván, a me­gyéje boldogságáért élő főispán szóba hozta a nálunk már csak ez évi tapasztalás szer­it is olly szükségessé vált „magtárak“ felállítását, és minthogy beiktatásának örvendetes ünnepé­lyén a divatszerű pezsgőnek megváltására ajánlott, ’s azóta kamatozó két ezer forintnyi adománya feletti rendelkezését akkorra halasztotta, midőn tapasztalás nyomán képes leen­­dene Sárosnak legnagyobb ’s legparancsolóbb szükségét ki­­tudni, most ezt meggyőződése szerint a magtárok hiányából származott éhségi nyomorban látván, nemcsak a fenem­lített adományt e szent czélra szentelő, de az érző szív legneme­sebb indulatából fakadó emberi szeretet sugallatát követve azon alapítványát még két ezer égő forinttal maga, —­­s hogy lelkes nejének a megyei szegénység iránti anyai vonzalmát tanusithassa, részéről ötszáz pengő forinttal valódi magyar főurként bővilé. — Hódolt áldott főispánja nagyszerű polgári erényének a minden jóra ’s nemesre kész sárosi nemesség ’s e kis haza történetének évkönyveiből soha nem enyészhető hálának nyilvánilása mellett P. F. táblabiró indítványára a kölcsönből megszerzendő, ’s az adófizetők által megtérítendő gabonamagot, a leendő magtárok alapjául megajánld. És láttuk, mikint ezen lelkes példa által buzdítva, még azon kevesek is, kik a kölcsönvétel ellen buzogtak, elragadtatván a közlelkesedés által, szívesen járultak ezen korszerű és a me­gye jövendőjét olly közelről érdeklő közáldozathoz. — Adjon Isten jó sikert!! és ezen bőkezűség lelkes megindítója leg­szebb jutalmat találand, az éhenhalástól megmentett emberiség örömkönyeiben. Az éhenhalás meggátlását, úgy a szűkölködők pillanatnyi felsegítését gyakorlati szempontból vévén tanács­kozás alá a rendek, elhatározták, hogy járásonkint földesúri, lelkészi és helyhatósági befolyás­os közremunkálás által, a kö­rülményekhez képest az ínséggel küszködök hol pénzzel, hol pedig termesztményekben adandó segélylyel mentesittessenek a végveszélytől. A gabona, nehogy a nagyobb vásárlások miatt, annak ára az eperjesi piaczon szerfelett felrúgjon, kéz alatt máshonnan is megszereztetni rendeltetett. — A majd mindenütt hiányos nemesi kivetési­ kulcs nálunk is ki fog igazittatni, ’s minthogy igazságszerető ’s fáradhatlan buzgalmu főispánunk vala kegyes az ebeli választmány el­nökletét elvállalni, reményünk van egy arányos és igazságos munkálat életbe -léptetéséhez. — A puszta telkek öszveirása elkészíttetett, ’s hódolva az adóalap iránti igazságnak elha­tározták , hogy az azokat használt földesurak, a törvény ki­hirdetésétől fogva fizessenek adót. — Zágrábnak a turmezei sérelemre költ levelét, valamint Nógrádnak a mosonyi vég­vámot illető felszólítását,­­s az erdélyi megyék Unió iránti felhívásukat az országos tárgyakkal foglalkozó választmány­hoz utasítók. — Közméltánylással vettük Széchenyi István gróf e kegyelmességének közállományi hivatalnokká kine­­veztetése feletti üdvözlő iratunkra kelt lelkes válaszát. Pest­megyének azon felszólítását, miszerint a nádori család ré­szére veretendő félszázados emlékpénzeket aranyban kíván­ja , pártoltuk. — Az itteni műkedvelő társaság által a gyűlés egyik estéjén adott Tisztújítás nevű színmű előadásából szegény éhezőink számára beszedett százötvennyolcz pengő forintot hálás elismeréssel vettük, az egész 237 forintot levő pénzsegedelemből egy harmadrész­t. i. 79 pengő forint a vá­rosi éhezők számára fordittatván. És itt, mint mindig, újra, találkozunk szeretve tisztelt főispánunk bőkezűségével, ki maga részéről ezen szent czélhoz 100 pengő forint belépti adománynyal járulni kegyeskedett. Épen most veszszük a királyi helytartóság abeli kegyes intézményét, miszerint ő felsége legmagasb határozata szerint az itt szállásoló kato­naság, zab és gabonával kölcsön fejében a kir. kincstárból folyó évi martins fokától kezdve ellátandó. Ez is segitend némikép bajunkon, még többet pedig, ha azon hir valósul, hogy királyi biztost várhatunk nem sokára keblünkbe, ő felsége által a nyomor enyhítésére utasitottat és szükséges eszközökkel ellátottat— kit már hozna Isten közibünk, hogy részünkről megtéve feszitett erővel is mindent, mi a köz­nyomor enyhítésére szolgálhat, és erélyes megyei tisztvise­lőink fáradhatlan buzgalmakban is bízván , reményteljesen nézünk az aggasztó jelenből, egy derültebb jövendő felé. — ________ r. lev. BUDAPESTI HÍRHARANG. Nemzeti színházunk ügye képezi jelenleg azon sarkot, melly körül a főváros minden köreiben a beszéd ’s társalgás forog, ’s mig némelly részről káröröm nyilatkozik, a tulnyomó többség sajnálkozva látja ezen fiatal intézetünk szomorú állapotát, mellynek fölvirágzá­sához annyi kecsegtető remények voltak csatolva. Többször szóloltunk már ez ügyről mi is, és reméljük fontosságánál fogva, hogy ezúttal sem veendi rész néven a t. közönség né­hány komoly szavunkat. Mintegy tizenhét év előtt láttuk az első magyar játékszíni előadást Budapesten, és azóta csak igen kevésnek m­egtekintését mulasztottuk el, ha tehát egyéb előnynyel nem bírunk is ez ügy megbirálásában, de legalább az előzmények’s kifejlődés ismeretét nem fogják tőlünk meg­tagadhatni. Lehetőségig röviden akarunk szólani, ’s csak a legújabb eseményekre szorítkozni. Az egyetemes sajtó egy­hangúlag megismeri, hogy a játékrend rész, az előadás rész, a szereposztás rész, ’s ez világosan ennyit tesz: nem­zeti színházunkat bukás veszedelme fenyegeti. *) Ezen ve­szély elhárítására az összes sajtó egyhangúlag aligazgató ki­nevezését sürgeti, és minden baj orvoslását ezen aligazgató­tól reméli, ki ne legyen színész, és ne legyen drámaíró. Il­­lyesmit több lap már évek óta sürget, de sürgetésük figye­lemre nem talált az illető helyen, mert az ellenzéki lapok még a múlt nyáron is hatályosan védelmezék aligazga­tót, mit aztán a színházi Camarilla így magyarázott: „Az ellenzéki közlönyök és kapacitások védelmeznek minket (mert ezen Camarilla igen ildomosan tudja magát a főigaz­gatóval azonosítani és viszont tőle elválasztani, mikép érdeke kívánja), mit gondolunk mi tehát conservativ lapok gán­csaival, vagy olly mulattató lap észrevételeivel, mellynek szerkesztője drámairó, ’s ennél fogva ellenünkben elfogult­sággal bir.“ Ez a múlt nyáron történt, midőn a játékrend, szereposztás és előadások egyenlően borzasztóak valának, ’s ezért nem tulok én azon eszmével megbarátkozni, hogy szín­házunk ügyeit is politikai rérön mérjük, mihez képest én te­hát csak azt kívánom minden játékszíni igazgatóságtól, hogy kötelességét lélekismeretesen teljesítse, és hibáit politikai ro­­konszenv tekintetéből palástolni soha nem fognám , mert illy eljárás múlhatlanul magát az intézetet veszélyezteti. És ezen politikai rokonszenv annyira megy, hogy — csak ezen egy példát akarjak rövidség okáért elmondani — még azt is ol­vastuk múlt csütörtökön egy magyar lapban, miszerint „Bánk bán“ ’s egyebek színpadra hozatalát csupán annak köszön­hetjük, mivel a főigazgató — az ellenzékhez tartozik! Mel­lőzve azt, hogy Bánk bánt a conservativ lapok is magaszta­­lák* **), szabad legyen emlékezetekbe hoznunk az illetőknek, hogy Bánk bánt már tit ’s több év előtt játszották Budán, ’s hogy legújabb színpadra hozatasa leginkább onnan szárma­zik, mivel színészink jól tudták még a budai időkből, hogy Bánk bán jól jövedelmez, és annál fogva igen becses juta­lomjátékok válhatnak belőle, mi csakugyan teljesült is. Ne keverjünk tehát mindenbe politikát, mert bizony a drámaírás “) Az egyetemes sajtó ezen véleménye még annak igazságá­ra , és a kivont következés valódi beállására nézve, nem bizonyít semmit. — S z e r k. **) Kár volt! mert magasztalást ezen darab soha sem ér-­­demelt, csak elismerést. — S z e r­k.

Next