Budapesti Hiradó, 1847. július-december (618-722. szám)
1847-09-19 / 664. szám
200 rogszeretetteli ápolásában keresték, és ezen roszul értett buzgóságukban, más productiók elhanyagolásával, a tiltó- és védrendszerhez folyamodtak, melly rendszerek káros eredményei, jóllehet némelly gondolkozó státusférfiak előtt ismeretlenek nem voltak , kétszáz esztendő alatt nem bírták az illetőknek szemeit felnyitni, kik előitéletökben elmerülve azt hivék , hogy a népek egymás elleni felingerléséből és ellenséges elkülönzéséből több jó fog származni , mint a népek különféle érdekeinek engesztelő összeegyeztetéséből és azoknak minél könnyebb és szaporább érintkezéséből. Az ilyen, szemeikkel hátra-, nem előrefordult státusgazdák, mindig csak egyet láttak, egyet pengettek, azt t.i. mikép Anglia és Francziaország nagy és gazdag országokká lettek azáltal, hogy nagyszerű ipart tiltó- és védrendszer által fejlesztettek ki hónukban, mitsem törődvén azzal, vájjon ez igaz-e olly apodictice, azaz : vájjon nem más, a tiltó- és védrendszerrel semmi direct összeköttetésben nem álló körülmények, mint p. o. Anglia geographiai helyzete és az egész világon elterjedett gyarmatai, fejlesztették-e inkább ki azon országok rendkívüli hatalmát, mint a sokszor nem csekély aggodalmakat gerjesztő , szerfelett túlfeszített, és a nekik annyira irigylett ipart, azzal sem törődvén semmit, hogy, ha igaz volna is , hogy azon országok egyedül a tiltó- és védrendszer által ápoltatott iparnak köszönik felsőbbségöket, eredményezhetnék-e azt ezen rendszerek mai körülményeink közt is , mellyek ugyancsak semmiben nem hasonlítanak már azokhoz, melyekben ezen avas status-oeconomok nagy mestere Colbert v élt. Colbert idejében az országok különféle részei külön provinciális vámvonalak által voltak egymástól elszigetelve úgy, hogy az áru némelly utakon egész Párisig tizenötször sarczoltatott illyen feudalisticus kényuri vámakadály által; mi természetesen a kereskedési forgalmat, az ipar fejlődését, következéskép az általános productiót, a nemzet vagyonát és a kincstár jövedelmeit nem igen mozdíthatta elő, hanem ellenkezőleg halálos mozdulatlanságra kárhoztatta mindez által az emberi munkásságot, mellynek élénkítése szüli egyedül a népek és országok vagyonát, biztosíthatja fenmaradásukat és hatalmukat. Colbert éles esze és számvetési ügyessége, (melly tulajdonokkal minden kétszáz esztendőn át következett tanitványit és vak bálványozóit, kik egészen másban helyezik közgazdászán érdemeit, mint mben kellene, elérhetlenül túlszárnyalta) igen okosan kitalálta, hogy ha neki sikerül ezen provinciális elszigeteltséget egészben vagy legalább egy részben megszüntetni, olly nagy országnak, miilyen Francziaország , mellynek különféle részei olly különféle éghajlatnak , lakosoknak és termékeknek örülnek, úgy, hogy egyik a másikra szorul vagy szükségkép, vagy legalább örömest cseréli ki egymás közt termékeit,—hogy illy országnak, mondom, tetemes és előre kiszámíthatlan eredményű jótéteményt fogna eszközölni, és pedig — mi a dolog veleje volt — nem a nélkül, hogy egyszersmind sok pénzt kívánó királyának lapos erszényét meglepőleg kidomborítsa. Ezen számvetésében természetesen meg nem csalathatott, és a siker, mellyel ezen a legjózanabb és a legkétségtelenebb közgazdászati elvekre fektetett intézkedés koronáztatott , királyának és az egész országnak bizodalmát annyira megnyerte, hogy ezentúl nézetei vagy további intézkedéseinek csalhatlansága és üdvössége fölött kételkedni senki, de senki sem merész lett volna. Midőn ennek folytában az ország belsejében az ipar terjedttt , a kereskedés gyarapodott, és némellyek, sőt maga Colbert is addig hallatlan kincseket halmoztak egybe (mondják, hogy Colbert 30 milliót hagyott hátra halála után); akkor a fényűzés is felkapott, külföldi gyártmányokat is használtak , min megijedvén a honiak és féltvén kincseiket, rábírták Colbertet, ki előbb csak védvámokat emelt az ország határain, hogy ezen vagyonuk biztosítására már elégtelen, és a külföldi ügyesebb és olcsóbb szorgalmat ki nem záró vámrendszert tiltó rendszerré alakítsa át; min annál kevésbbé kell csudálkozni, minél szentebb igazságnak tartatott azon időben azon nevetséges elv, hogy csak kivitel által gazdagodhatik meg egy nemzet, bevitel által pedig elszegényül; és minél természetesb volt Colbertnek kénytelensége, mert a védvámok csak a theoriában maradhatnak védvámok, — a praxisban ezen rendszert mindig a tiltórendszer váltja fel, mint ezt a történet minden nemzetnél bizonyítja. És ámbár a fentebbi elv képtelensége a napvilágnál világosabb , mert szerinte azon nemzet volna a legboldogabb és leggazdagabb, mellynek temérdek kivitele és semmi bevitele nem volna, minek folytában ha más nemzetek is ezen után kívánnának boldogulni, minden külön ország határain áthatlan chinai falaknak kellene emelkedniük, és minden kül- és világkereskedésnek végképen kellene megszűnnie, mégis, mert nincs esztelenség, melly követőkre és bálványozókra ne találna az emberek közt, Colbert hírneve elterjedt egész Európában, és minden státusgazda csak úgy számolhatott tekintélyre, ha ezen Colbertismusnak, mellynek lelkét azonban elég furcsán egyedül csak a véd- és liliarendszerben, nem pedig az előzményekben látták , testistül lelkestül hódol. És ezen sajnos tudatlanság vastag ködfátyola egész a XIX. század közepéig takarhatta el az igazságot, de ekkor daczára annak, hogy List, ki előbb egyike volt a német vámszövetség alapítójinak, sajnálatos elmeficzamodás következtében, mint ezen kárhozatos tannak utolsó apologistája erélyesen működött, ezen képtelen elveket újra feleleveníteni ; a népek nemléje, sokalván azon szenvedések hosszú sorát, mellyen a nemzeteknek az ó és uj világban kétszáz esztendő által keresztül kellett gázolniok, megszánakozott, szétszaggató azon fátyolt t és jön világosság! és kiderült: mikép a bálványozott véd- és tiltórendszer a produkcióra, a fogyasztókra, a kereskedésre, a kincstárra és magára az iparra nézve is szerfelett kárhozatos; kiderült, hogy jogi tekintetben épen menthetetlen, és hogy Colbert és List érdemei nem a véd-és tiltórendszer szerencsétlen behozatalában és sürgetésében alapulnak, hanem abban — hogy az elszigetelt tartományokat egy kereskedési egészszé összeforrasztották és köztök a szabadkereskedés üdvteljes elvét alkalmazták!! — BIHARBÓL. (Lukács György P. Hírlap 934—35. sz. a. közleménye elleni czáfolat vége.) Alólirt nem azért botránykozott meg a fentebb elősoroltakon, mintha magát az említett akár pseudo-liberál szónok, akár kon- tár-journalista által e tárgyban czéloztatva értené, részint azért, mert jól tudja, mikint legrégibb családénak a magyarok bejövetelétől fogva fenálló eredete minden diplomata előtt tudva van , részint mert conservativ ember létére sokkal villágosabb eszmékkel és tisztább elvekkel barátkozott meg, semhogy eldödei százados fényhirében büszkélkedni legki - sebb hajlamot érezne, legfőbb nemességet a szívben helyezvén, ’s megelégedvén dicső őseinek méltó utódai közt legutolsó helyet foglalhatni; de midőn magokat szabadelvüek nek tartó emberek ’s ollyanok, kiknek legközelebbi ősük, Isten tudja mellyik általok gúnyolt feketeruhás bakján álla őrt, mások lealacsonyitásával saját elveiket ’s párijokat meggya- I lázzák, nem tartja egyébnek, mint holmi éretlen eszmefi- i czamlásoknak ’s a kortól elmaradt denevérek alkotmányel■ lenes agyszédelgéseinek. De mindezeknél sokkal ocsmányabb szót illeszt journalistai költő L Gy. fölléptetett protegéje szájába a bitang czim említésével. Felülmúl ez aránylag minden szitkot, mi bakonyi vagy hortobágyi hős szájából vabiha kisiklott, ’s pó-rias kiejtést, melly valaha idétlen journalista vagy szónok tollából vagy szájából kicsuszszant. Meggondolta-e e nyomor gyermeke, mit mondott? ’s ha igen, meggondolta-e e szófaragó kontár, mikint minden szúrással, mellyet az ellenvéleményüeken ejteni vél, megsérti—nem annyira azokat, kikre czéloz, — az alkotmányos szabadságot, ’s megbecsteleníti az emberiség legszentebb jogait. Ezé az időszaki sajtó terén a szabad mozgalom ? De tekintsük bár a honi törvényt vagy igazságot, tekintsük a társasélet bár legegyszerűbb, közönséges szabályait, egyikben sem lelem fel a kulcsot, melly által elvükért becsületes ’s törvények utalma alatt álló szabad polgárokat kiczégérezni, szabad véleményükért egy olvasó közönség elött szégyenpadra hurczolni bárkinek, annál kevésbbé L. Gy. vagy K. A.-féle embereknek méltatlanul hatalom adatnék. — Uraim, ez mégis sok! . . . mit is mondjak, hogy az indulat epés hangja ne vegyüljön szavaim közé? — ezt csak egy férfias jellemet levetkezett L. Gy. és K. A.-hoz hasonló tanodájában rigorosált növendék merészelhette. Alólírt, bár elismeri tolla élének az ötös illetőket megtámadottak ellenében, méltatlan megbántatás értelméből arányosan kifolyt csípősségét, de kíméletre méltó-e az, ki a journalistika terén a működést, vagy fecsegését annyira válságig vitte? Valálrt maga részéről kerülni szokott minden személyességet a lehetőségig, a„vinco vei vincor, semper maculor“ szavakat tartva szemei előtt; de lehet-e hallgatással gyáván mellőzni annak, kinek a becsületérzetről legkisebb fogalma van, a b. o.-tól használt olly czimek kicsapongását, melylyek sem az ész, sem illedelem tribunálja előtt meg nem állhatnak? ítélje meg az elfogulatlan bíráló. Alólírt tehát e tárgybani válaszát, mint kihívott fél Fitte szavaival zárva be: „valahányszor olly emberrel találkozom, kinek magaviselete szerencsétlen változást idézett elő jellemében, ’s kinek rész kedve és epéssége arányban állanak ama csapásokkal, mellyek őt érték, 's azon gyűlölettel, melly őt környezi , ki gyalázgatás és részakarat utján törekszik mások jellemét párhuzamba hozni saját nyomorú jellemével — mindannyiszor — ámbár illyes helyzet szánakozásomat kelti fel, mégis természetes, hogy ezen érzelemhez némi undor is vegyül,“ minden megsértett ügyfelei részéről is e lágyvelőszülte kifejezést L. Gy.-re és K. A. nevű szónokára homlok -egyenest visszautasítja. A bellum nihil habentium contra habentes nemadózás kérdése alkalmakor a jobboldal által használt elvnek visszatorlására nézve megjegyezvén, mikint a con- servativ párt ezen elvet ma sem hajlandó megváltoztatni; nincs egyéb észrevételünk, mint „bitangok harcza benszülöttek ellen“ darabos kiejtést e szavakkal: „békés polgárok harcza a megyeárulók ellen“ felcseréltetni. Egyébiránt azon nemadózási három év óta Biharban nagy változás történt, ugyanis a nemadózás akkori hőse Háy M. ma a baloldali honboldogitó párt táborát díszesíti (?). Maradjon is méltó helyén! feléje Phaedrus eléneklé már: „repente liberális és gratus est.“ Végre Nem tudván a P. Hírlap hírhordója legközelebb vesztett csatáját pártjának megemészteni, kínjában a részünkről mikint kivívott diadal modorában gáncsoskodik, ’s holmi toborzás és kurta voksolás költött módját hánytorgatja, mellyek közöl az elsőre nézve megjegyezzük, mikint mi, kik érdemes tövezésünk szelíd zászlója alatt szerény polgárokhoz illő buzgalommal a közügy mellet küzdünk, a toborzás szót hadi taktikánk jeléül annál kevésbbé fogadhatjuk el, mert ennek dicsősége önöket illeti, kiknek, mint verbungos káplár vezérlete alatt állóknak, a toborzás mesterségéhez ex professo jobban kell érteniük, ’s hogy valóban értenek is, hanusitja a jobboldalra voksolás alatt korteskedni átment fiatal Herkules handabandázása, ki azonban onnét hosszú orral távozott; mutatja az önök által előránczigált írnokok, bukott kalmárok ’sat. szavaztatása, kik az ellenzéki intelligentia lényeges részét képezik. A kurta voksokra nézve pedig, a mennyiben L. Gy. általuk a szavazatok elemezését érti, közlő csak bámulatát fejezi ki ezen ritka észtehetséget tanúsító ügyesség felett. Kár volt előbb nem születnie, mert a puskapor feltalálásának dicsősége egyedül őt illette volna! — nem találkozván még kívüle publicista, kinek kalmárkint a voksokat létszámra mérni eszébe jutott volna. Uj jele ez szabadelvű műértelmének ! — Mintha bizony hosszaságba volna fektetve a beszéd velössége!? akkor önökkel ki mérkőzhetnék? ez esetben táborukban B. J. Sheridan 1787iki szónok-koszorúját ragadná el, holott véletlen beszédeivel, nevetséges pathoszával óráról órára untatja a közönséget, magát önök vezérének képzelvén. Egyébiránt nevezze ön a voksokat tetszése szerint; szerintem azonban tanácsosabb lenne jövőre hasonló megkülönböztetéstől elállania, nehogy ismét, mint ezúttal történt, a következés önök szégyenére bebizonyítsa, mikint a kurta voks is gyakran elég, némelly dölyfös ellenek hosszú szarvuk letörésére. — Egyéb semmiségek ’s más hírlapokban megczáfolt tényeket mellőzvén, ösztönül szolgáljanak ezek a bihari ellenzék gyenge hírlapi orgánjának erős koholmányok gyártására. És most seregeljetek össze ti világhírű szabadság hősei ! szállj fel sírodból nem rég elköltözött o’connelli szellem! lengjétek át bűvös erővel megyénk ellenzéki intelligentiáját ti korán sírba dőlt Pisek! L. Gy. imádott Montesquieuje, kedvelt Canningje! Kosciuszkói szellemek! ti Lengyelország szabadságáért elvérzett nagy halottai! 's ha szent árnyatok a bihari baloldal orgánja, vagy egyesei cselekvényében az általatok egykor olly hőn átölelt szabadság ’s emberszeretetnek, hazafiságnak, szabadelvüségnek’s alkotmányosságnak — nem mondom függetlenségnek — legparányibb embrióját fölfedezni képes leend; ám szálljak helyettetek örök feledésem nyugporába. — Noszlopy Antal. BUDAPESTI HÍRHARANG Nemzeti színházunkban múlt hétfőn adatott Lendvayné jutalmául, Moliére „Képmutatója“ először, melly a nagyszámú közönség tetszését sok részben megnyeré. Ezúttal csak egyre figyelmeztetjük színészinket, ők, valamint más színművekben, úgy ebben is szeretik a kétértelmű, vagy sikamlós helyeket kiemelni, miket aztán a közönség egy része, a másiknak botrányára, zajosan megtapsol, illy helyeken inkább könnyedén kellene átsurranni,, mint más műveltebb színpadokon szokás, sőt a fordítók is igen jól lennék, ha a finom franczia czérzásokat inkább kihagynák, midőn hasonló finomsággal nem tudják azokat visszaadni, annál is inkább, mert nálunk sok kifejezés nagy botrányt okoz, mellyek Párisban sem mosolyt, sem tapsot nem idéznek elő. Illyésekkel tehát ne akarjunk hatást előmozdítani.— Más érdekesség egy új daljáték volt, tudniillik a „Bájital“ hatvankilenczedik előadatása, melly színig megölté színházunkat, ’s elsőnek nevezhető azért, mivel Hollósy C. először lépett föl benne mint Adina , ’s bebizonyitá, hogy a valódi Adinát, mikép őt a zeneszerző képzelé, csak most hallottuk először. Wolf is gyönyörűen énekelt, és — közbevetőleg legyen mondva — igen jól teszi, hogy a legnehezebb dalszakokat a közönség kíméletlenebb részének követelésére nem ismétli, mert ő az összes operai személyzet közt leggyakrabban énekel, és koránsem oly erős testű alkotása, hogy illy szerfölötti megeretetést elbírna, ha pedig a kíméletlenek kivonatának engedve hangját vesztené, vagy huzamos időre megbetegülne, színházunk roppant kárt szenvedne, és „egyetlen“ tenoristánkat a buzgó követelők bizonyára nem fognák olly tökével ellátni, hogy kamataiból hang nélkül is elélhessen. Az olaszok és németek kíméletlenül bánhatnak énekeseikkel, mert ha egyet elnyitnek , mást rántanak elő, de mi ? ! Különben is , ha például beérjük azzal , hogy Hamlet gyönyörű magánbeszédét Egressy Gábor , vagy Lendvaytól elszavaltatva, még pedig remekül elszavaltatva, csak egyszer hallgassuk meg, tehát mire való épen a fárasztó ének ismételtetése? Mert a divat igy kívánja! Ez az egész ok , ’s ez bizony nem érdemli, hogy bármelly jelesénekesünk hangját, egészségét koczkáztassuk. — Geibel könyvárus költségén most jelentek meg: Szigligettől a „Két pisztoly“ második kiadásban, ára két huszas, és „Gyakorlati magyar nyelvtan“ német nyelven, Bloch Károly nevelőtől, ára 36 krajczár, leginkább ollyanok számára, kik nyelvünket, gyakorlati szabályok szerint, lehető legrövidebb idő alatt alaposan meg akarják tanulni. Ezen új nyelvtant tehát méltán ajánlhatjuk. Ugyanott legközelebb megjelenik Lónyaytól „Hazánk anyagi érdekeiről,“ mellynek első füzete hazánk közlkedési eszközeit fogja tárgyalni. — Figyelmeztetjük ezúttal. olvasóinkat Yahot Imre „Magyarföld és népei“ czimü folyóiratának uj folyamára, mellyből mutatványul most jelent meg Soprony rajza; e lap daguerreotyp által készült, ’s Walzel nyomdájából olly díszszel került ki, hogy bármelly külföldi müintézetnek is becsületére válnék. 18 illy díszes kiállítású rajznak előfizetési ára csak három forint. — Egy kis fiú, anyja mellett, ki több nővel a Dunában mosott, a tutajon játszadozván, vizbe esett ’s csak halva huzatott ki; az apa ezen annyira fölháborodott, hogy az anyát ’s egyik mosónét majd halálra döngeté. — Vasutunkon több szerencsétlenség történt, de szerencsére mind tűrhetően ütött ki. Először is egy követ találtak a kerékvágásban, melly nagy bajt okozhatott volna, de még jókor felfödezték, sőt a gaz tettes is elfogált , egy kaszáló parasztot, ki így akará magát az állomásőrön megboszulni. Továbbá egy kosár üveg menthetlenül összetört, ’s tulajdonosát azzal vigasztalák, hogy máskor biztosíttassa törékeny portékáját. Harmadik: valaki tüzet kiáltott, ’s nagy zavar jön, mindenütt keresék a tüzet, de nem láták, kivévén azt, melly néhány szép szemben lobogott; utóbb azonban kisült, hogy a kocsi feneke rendkívül átmelegült a nap hevétől, és ezt a kiáltozó arszlán, borzasztóan vékony csizmatalpa következtében, lappangó tűznek képzelé! Végre — de ugyan mikép is mondjuk el.