Budapesti Hiradó, 1847. július-december (618-722. szám)

1847-09-21 / 665. szám

206 alatt majd­nem kizárólag csak a gyapotipart értették. Ez az egész continens irigy figyelmét magára vonta, de történetét nem igen nyomozván , és ezen óriási fejleményeket mind a ▼éd és tiltórendszernek tulajdonítván, csak ezen ipar és a tiltórendszer után vágyódtak mindenütt, ámbár ott áll vilá­­gosan a történetben azon tanulságos tény , hogy a törvény­hozás által a gyapotipar ellen védett gyapjuipari 700- tól 1833ig 2 milliónyi kivitelről csak 6 milliónyira vergőd­hetett ; a gyapjuiparért törvényhozásilag üldözött gyapotipar pedig ugyanezen idő alatt 23,253 ft st. kivitelről 18 millió­nyira , tehát ezerszer nagyobbra emelkedett! ! ! Ezen világos tény daczára, mondom, egész Európa min­den tőle kitelhető eszközök és intézetekkel oda iparkodott, hogy a gyapotipart minden országban ugyan­illy óriássá fej­leszthesse , mit csak az angol kelmék kitiltása által vélt esz­közölhetni , és mivel ez egyéb iparágak hasonló tilalom általi ápolása nélkül nem történhetett, a véd- és tiltórendszer ál­talánossá vált ugyan, de azért természetesen a gyapotipar sehol azon tökélyre nem vergődött, mint Angliában, mert a tiltórendszer még Arkwrighteket és Cromptonokat nem te­remt , sem gyarmatokat a világ minden zugában nem szerez ! De egyet mégis művelt ezen elzárkózása a continensnek Angliától, azt t.i., hogy a gyapotkelmék árát Angliában rend­kívüli minimumra csökkentette, hanem ezáltal épen haszná­latát is ellenállhatatlanul terjesztette, és a continens iparlá­­­zát annyira feltüzelte, hogy a kormányok, az egyetemes sajtó, a műveltek úgy mint a műveletlenek csak ipart imád­tak és a védrendszer felcsigázása által a legérzékenyebb ál­dozatokat hozták, észre sem vévén, hogy a productio egyéb ágai és épen a legnélkülözhetlenebbek elhanyagoltainak. Ekkor beköszönt az 1845- 1846­ és 1847dik esztendő, és a nélkül, hogy épen rendkívül silány lett volna nyugati Európában az aratás, az élelmi­szerek ára félelmetes ma­gassága rúgott fel, és váratlan komor fellegek tünedeztek elő a legműveltebb világrészek láthatárain, mellyek itt ott le is csaptak és mindenütt szokatlan aggodalmakkal töltötték el a kebleket. Gyapotkelme és fonál két ilyen világ számára mint a mienk is elég lett volna, de azért mégis elégületlen, szerencsétlen, éhes volt a nép mindenütt— mert a burgonya elrothadt és nyilvános veszedelemnek vala minden kitéve! De a rendkívüli szerencsétlenség viharos felhőin egy fénysugár is tört által—és jön világosság! és kide­rült, hogy a megszaporodott emberek és ezek szükséges számához képest nem egyenlő lé­péssel haladott az élelmiszerek termesztése; hogy a legműveltebb országok egyike, míg a legáldottabb aratás után is, minőnek Anglia örült 1844ben, mégis 4 mil­lió quarter külföldi gabonára szorul, melly mennyiség silány aratás után háromszoroztatik, sőt négyszereztetik; kiderült, hogy Francziaországnak évenként 61 napra nincsen kenyere, ha csak külföldivel nem él, és hogy 1847ben csak május­­ikeig 133,902,602 frankot költött orosz, török és egy plusz gabonára; hogy általában egész Európában megdrágult min­den mezőgazdasági termék, mi, ha idejében eleje nem véte­tik, nemcsak az ipart, de magát az élhetést is kérdésbe vonja. Hogy ez csakugyan kiderült, örvendetesen mutatja az összes sajtó hangulatának megváltozása: a politikai úgy mint a tudományos és kereskedési lapok, hol mezőgazda­ságról és gabonáról soha vagy csak mellékesen volt szó, most számtalan és hosszú czikkeket közölnek ezen elhanyagolt tárgyról, hogy a mezőgazdaság az eddig követelt vámrend­szer mellett nem győzi a fogyasztókat hússal és kenyérrel el­látni, azért az elsőnek fogyasztása a folytonos áremelkedés folytában mindenütt alábbszáll, és a szegény osztályok foly­vást inkább eltörpülnek. Mindez, miről hazánkra nézve a B. P. Híradó (1. az első vám- és állattenyésztési czikkeket) már 3 év előtt terjedelmes czikkekben értekezett, csak most ho­­zatik minden státusra nézve szőnyegre, és erősen hiszszük, hogy ezen, a tények által kitörő világosság most hatalmasan terjedend el az egész világon, és hogy a mezőgazdaság, melly eddig mindenütt az ipar miatt háttérbe szoríttatott, ezentúl alárendeltségéből feltámadand és mint a status leg­­rendíthetlenebb alapja kellő tekintélyét visszanyerendi. RKejtyék. GYŐRBŐL, sept. 18. Folyó hó­rkán kezdett’s 1 Okén jegyzökönyvhitelesitéssel bevégzett közgyűlésünkön, fensé­ges föherczeg István kir. helytartónak ünnepélyes fogadására fényes küldöttség neveztetett, egyszersmind egy kisebb kül­döttség megbizatott, hogy a tsztelgéseket elrendezze. A költségeket a nemesi pénztár, szabadajánlásképem­ kivetés utján viselendi. Itt is örömérzettel várjuk a haza ünnepeltjét ’s habár kis megyénk, ’s igen sokban mellőzött, vagy leg­alább sokaktól mellőztetni kívánt városunk, olly nagyszerű látványokat nem reend is képes nyújtani, mint amiilyenek több helyen rendeztetnek, pótolja ezt őszinte vonzódásunk és tiszteletünk. A fentebb említett mellőztetés bizonyságául szolgál az, miképen a bécs-győri vasút b. Sina ajánlatai ’s Györmegye és város ismételt könyörgései daczára, s a hosszú évek során felvirágzott dunántúli ipar tetemes kárára, még most is függőben tartatik. Azért e tárgyban az engedelem­­megadásért ő fenségéhez felírás rendeltetett, ’s ezen felírás sikerének szorgalmazása végett, Győr várossal egyetértőleg, küldöttség is neveztetett.­­ Tanácskozásunk folyamát is újabban rendeztük. A felveendő tárgyak sorozatánál meg­említendő az indítványozási mód; a­ki indítványt akar tenni, az köteleztetik indítványát akár élő szóval, akár írásban a gyűlésen a közönségnek bejelenteni; az igy bejelentett és Jegyzőkönyvbe vett indítvány mindenkor csak a következő napi gyűlésben tárgyaltathatik. Elhatározott tárgy iránt ugyanazon gyűlés folytában indítvány el nem fogadtatik.— E szerint a rögtönzéseknek ideje nálunk némileg lejárt volna. Egyéb tárgyak inkább min magunkat mint a nagy közönséget érdekelhetvén, közlésemet azzal zárom be, hogy az ország­gyűlési utasítást véleményező választmányunk October okán tartandja első,ülését. — Rend. lev. BEREGBÖL. Tiszahát, sept.Irén 1847. Első alispáni elnöklet alatt tartatott évnegyedes közgyűlésünk, melly sept. hó­ban vette kezdetét, a vitatkozási téren semmi nagyszerű tár­gyat nem mutathat föl.Az előfordult tárgyak közös említést érde­melnek: a parádi botrányos esemény megvizsgálására kiküldött kir. biztos irányában kifejtett sérelmet tárgyazó hevesi levél, melly az utasítást készítő választmányhoz áttétetni határoz­tatok. Olvastatott István föherczeg ö fenségének magasztos reményeinket megújító — megyénk üdvözlő föliratára tett kedves válasza. — Olvastattak több m. m. kir. helytartó ta­nácsi intézvények között, — két rendőri szolgabirói hajdú rendszeresítését tudató intézvény is. — Felemlittetett egyik rendőri szolgabirói hivatal szokott választás általi betöl­tése ; mire az jön a felelet, hogy mig az illető egyén nem resignál, — addig a választás maradjon. Holmi választási jogok is vitatás alá vétettek, — holott a megye választási jo­gaiba senki nem avatkozott. — E sorok írója a Jogvitatási térre föllépni nem akar, szükségét nem is látja, — azonban kénytelen megváltani, hogy ott, hol a belkormányzásnak mu­lasztást szenvedni nem lehet, az igazságszolgáltatást egy ké­sőbbi, — tömérdek elintézést igénylő, — rendőri ügyeket háttérbe szorító resignatióra várakozni nem szabad; külön­ben kétséget nem szenved, mikint egyik tisztelt rendőri szol­­gabiránk terhes pénztári hivatalt vállalván magára a tisza­­szabályozásnál, következéskép két hivatalt nem viselhet, — e sorok írójának nem azon véleményénél fogva pedig, mintha ezt törvényeink meg nem engednék, hanem mivel kü­lönben, a terhes rendőri hivatásnak — habár egy személy­ TTT"­T őket; ismeri Prldius is Kr. után az I. században, Ptolemaeus a II. században Chuni néven, immár az európai Sarmatiában, hol Strabo Ugr­i néven nevezi, mellyel hihetőleg a szlávok (sar­­maták) által neveztettek már akkor, úgy valamint most,’s melly tartományuk a Kaukaz északi részein , Chorenei Mózses III. szá­zadbeli örmény írónál Hunk néven említtetik. Ellenök 284 é. viselt háborújában esett el Carus császár Zonaras szerint. E tör­téneti adatok után fogjuk-e bűn őseinket az északkeletázsiai hiongnakkal azonosíthatni, kik 91 e. Kr. után a chinaiak által végkép megtörve, még 448 körül is, midőn Atila hatalma Eu­rópábon tetőzött, az Irtis és Araltó közt legeltették nyájaikat?*’) Másfélül, melly csodálatosan ütnek össze hely­es idő szerint mind ez adatok a magyarok régibb déli ázsiai nyomaikkal, miket Dankovszky **) az Euphrattól a Kazar tenger délkeleti részeiig elnyúló vonal legszélsőbb pontjain lett. Szerinte Ptolemaeus után az Euphrat ’s a Tigris forrásai közt, Nagy-Örményország­­ban feküdt, a keleti hossz 71° 3' ’s északi szélesség 39° 6' kö­zött, Magyarváros, mellyet e jeles földizó néven nevez. Peutinger táblája (a IV.században) M­ah­arát említ, Theophylact (a VII. század elején, midőn e vidékek magyaraink által rég el­hagyattak) Mat zár (*•» Mccr&fm), Theophanes pedig (a Vili. században) Ma­zár (to M* néven neveznek, mint meg­erősített helyet, de melly régiségtől immár omladozott. A Kazar tenger délkeleti legszélsőbb részein ismeri Ptolemaeus a magya­rokat (Ma­ijf«í-nak nevezi, mi a magyer , moger régi alaknak felel m meg), ’s a Magyar folyót, melly Khorasanból jő­vén 41°— ’/j alatt (a mai abroszok szerint 38° 12 alatt) omlik a Kazar tengerbe. És igy Kézai és Turóczi nem álmodoztak, mi­dőn Khorasant a régi magyar hon délkeletére teszik *tő). Ha ezekkel összeköttetésben a Constantinus Porph. által nevezett hét magyar törzsek neveit tekintjük, ’s azoknak régi lakjait Dan­kovszky által a Kaukaz, a Kazar tenger körül é s Armeniában nem kevés valószínűséggel kimutatva látjuk ; ha ezzel Béla jegy­zője előadását vetjük össze, ki a nemzeti hagyomány szerint az ős­haza keleti határain mondja lakottaknak a persákat (ezek ér­tetvén Cedrenus szerint is a Gog és Magog néven); ha, miután Darius Histaspes alatt a hunokat a persa adózók között, Cyrus és nagy Sándor alatt pedig Mazar nevű, azaz magyar hadfőket találunk ’stb., kételkedhetünk-e , hogy e nemzet a hun vagyis hün nemzetnek (a különböző forrásokban Unnu, Unnoi, Hunae, Hunnoi, Ch­unoi, Chuni) egyik ágát tette , mint azt a közép­kori írók ’s a hazai hagyomány egy szájjal vallják? Mind­ezen adatok irányában, hogy a védokokra még egyszer visszapillant­sunk , semmit nem bizonyít a hánjó névnek a hunnal a föld kü­lönböző részein találkozása: illyek az újabb időkben is fordulnak elő , hol siculusok laknak Siciliában , és siculusok a Székelyföl­dön; hol Galiczia van Lengyel-, ’s van Spanyolországban ’stb.; nem bizonyít a physiologiai jellem , melly ha a chinaiak által azért nem emlittetik , mert a hunyókban magokkal egyfaju népet láttak , a nyugoti írók által viszont azért nem említtetik , mert a hónokat magokkal látták egy , t. i. kaukazi, fajnak; ’s kik a hónok közt a mongolfajra mutató vonásokat leltek is, ezek két­ség kívül a mongol fajú segédseregekre vonatkoznak; nem bizonyít az , hogy midőn a hónjak az Uralt közelíték meg, azon túl jelennek meg a hunok is, miután ezek oda világosan déli vidékekről nyomultak , ’s annál kevesebbet, mert a himjók ekkor erejöket vesztett, a húnok pedig erőben díszlő népként tűnnek fel, ’s szerző szerint a futamú hunjók az alánokkal a Kazar tenger mellékén hadakoztak ugyan ’s királyukat megölték, de mint szinte ő maga vallja a 35­­., arról hogy földeiket is el­foglalták volna , a chinaiak hallgatnak. Alább , a 39 I., az alán föld elfoglaltatása immár bizonyos ténynek vétetik, ’s miután ugyanezen időben ismerik a nyugoti írók is e tájakon a hunokat, e megegyezés , úgymond, a legvigyázóbb criticát is meggyőzhe­tik a hunjók , hiong-núk és húnok egységéről. De bennünket a libyai Dionysius tanutétele , ki a II. század elején a húnokat az északi tenger (kazai tenger) mellett lakó skythák mögé teszi, nem lepend meg, miután az előhozottakból láttuk, mikép őket Dionysius Periegetes ugyan itt már 3 évvel Kr. után ismerte. — Toldy Ferencz. *) Shafánk, Slav. Alt. I. 323. **) Der Völker ungarischer Zunge Urgeschichte. Pozs, 1827. ***) Dankovszky, Anonym. 33 1. ~ ben egy hivatalt viselne is — megfelelni nem volna képes ; bocsánat, nem az egyéni gyarlóság, —­mi szinte a mai hiva­talos életben nem ritkaság, — hanem ezen rendőri hivatal nem egészen czélszerű rendszeresítése miatt. Érzi ezt a Ti­­szaház, — legalább annak egy része , hogy ez így nem jól van,’s hogy ennek így maradni nem szabad, világos, ha csak a panaszokat hátuk mögé hányni nem akarják a tettes­ei. Azért hivatalt rendszeresíteni nem elég, de szükség a felett éberül őrködni is. És meg lehetünk győződve, — hogy ha a rendőri szolgabíró hivatalát ezentúl is úgy teljesíti, — mint a lefolyt két év alatt, úgy jobb lett volna nem rendszeresíteni; ezt csak röviden meg érinteni akartam.— Az utasítással fog­lalkozó választmány már dolgozott, — ’s munkálatának ne­vezetességét, annak idejében közlem­ el nem mulasztandom. — Jövő évnegyedes közgyűlésünk decemb. 6án veendi kez­detét.. ESZTERGOMBÓL. A még nem rég múlt élelemszük idő lefolyása alatt a forró és önzetlen emberbaráti szeretetnek milly remek példáit adták fe­ligy herczeg-prímásunk és a főtiszt, esztergomi főkáptalan nemcsak jobbágyaik, hanem minden, megyénkbeli, ’s a naponkint nagy számmal felülről érkezett éhezők irányában; milly meleg kebellel követték légyen e jeles példát a többi kebelbeli uradalmak és egyes tehetősek: e lapok azon időben méltó dicsérettel említették meg. Legújabban a főtiszt, esztergomi főkáptalan a jobbágyai iránti valódi atyáskodó gondoskodásának fényes és el­­vitázhatlan bizonyítványát adá. Azon 9000, k­om. kilencz ezer pezs. mérő gabonát t. i., mellyet az ingyen-ajándékon felül vetésre és kenyérre jobbágyai közt az akkorban folyó piaczi árhoz képest ugyan mérsékelt, de mégis magas áron pénzért várás fejében kiosztott, most aratáskor mind termé­szetben szedte be. Nem elég. Az említett 9000 p. mérő ga­bonát jövedelmeiből végkép kiszakasztva , azt egészen kü­lön kezeltetni ,s a netalán előkerülhető esetekre a jobbágyok számára örökös és bizonyos tartalékul föntartatni határozá. És igy a főkáptalani uradalom jobbágyai rettegés nélkül néz­hetnek a nem ugyan kívánt, de lehető aggasztó jövőnek min­denkor elibe; és a főtiszt, fökáptalan fényesen bebizonyítá, miszerint jobbágyainak nem csupán földesura, hanem per eminentiam földesura, azaz atyja egyszersmind. Hosszú, sal­­langós dicséreteket mondani e nemes tett fölött fölösleges. Magát a tényt elég tudni, hogy mindenek keblében ál­dást kérő ima fakadjon a földesúri jogok magasztosbikát illy példásan gyakorló főkáptalani tagokért; elég arra,hogy min­den jók keblében ama kívánság támadjon: bár minden föl­desurak e nemes példát követnék; elég arra, hogy azon ala­­cson rágalmazóknak szájait bedugja, kik főfeladatuknak ’s legbizadalmasb gyönyörűségüknek tartják a papi uradalmak birtokosait ’s általában minden egyházit zsugoriságról vá­dolni ’s fösvénységgel rágalmazni. — Megyénk anyagi jólléte illy módon lévén biztosítva, találkoztak —sőt már régen vol­tak, de most újra kezdik működésiket-; találkoztak, mondom, kik a szellemi jóllétet is biztosítni (!) akarják. Ezek a kor­szellemtől elragadtatott népboldogitó és népfölvilágositó apostolok (?). ’S ezek, ámbár sem Istentől, sem az észtől, sem a statustól kapott credentionalisokat nem képesek elő­­mutálni, mégis szüntelen Istenre, kit nem tisztelnek; az észre, mellyet szájjal ugyan túlbecsülnek , de szavát nem hallgatják; a status boldogságára, mellyet constitutójából kiforgatni, sőt végkép lerontani törekesznek, m­olly meré­szen, mondhatni szemtelenül, hivatkoznak, mint esküszik a zsidó, hogy Bécsben gyártott árui valóságos Angol- és Fran­­cziaországból fortélyosan becsempészett jó minemüségü por­tékák. A világosság (?) prófétái ezt ugyan megfordított vi­szonyban teszik, ’s az Amerikából, Angol- és Francziaor­­szágból becsempészett, sőt a holdból ’s levegőből kapkodott ábrándos eszméket védegyleti czikkek, valódi constitutioná­­lis eszmék gyanánt árulgatják. Ezen népboldogitó, helye­sebben : népbóditó apostolok demagógi működésök megkez­désére alkalmul veszik a küszöbön álló országgyűlésre kül­dendő követek megválasztását, olly követeket kívánván Po­zsonyba küldeni, kik az oppositio szellemét képviseljék. E végre összeütötték fejeiket és egy Anna-napi ebéden elha­tározók a teendőket alapvonalakban Bélán. Hozzá is láttak a nagy munkához, és nagyszerű terítékekben főzik a szellemi tápokat anyagból. Van köztök három főszakács és néhány, azaz öt kukta. Név szerint megismertetnék őket a nagy kö­zönséggel, de akkorra tartjuk,midőn remeköket végkép bevé­gezték. Azonban, minthogy egyvalaki „tisztujitás előtti me­gyei életképében Esztergomból a Pesti Divatlapban a fő­szerepeik egyikét báró Bálványinak, a másikat több vár­megyében ismeretes Becsey ügyvédnek nevezte, ’s minthogy ezen álnevek ott csekély fölfogásunk ’s combinatiónk szerint ugyanazon személyeket bélyegezték, kik a most említett konyhában szerepelnek, — a szakácsok egyikét báró Bálvá­nyinak , a másikat több vármegyében ismeretes (p. o. Bars­­ban, Hontban, Nógrádban, Komáromban annyira ismere­tes , hogy oda szagolni sem mer a gyűlésekre) Becsey ügy­védnek nevezzük. A harmadik új acquisitio lévén a megyei életképben, nevet nem kaphatott, azért mi sem adunk neki nevet; annyit azonban mondhatunk, hogy tiszáninneni ’s hogy földijei egy igen látogatott honi fürdőben sok szerencsét ki­­­vántak az esztergomiaknak. Ezen három főszakács tehát va­lódi védegyleti azaz oppositionális konyháját megnyitotta, és mindjárt elején már azon kétségbe vont igazságot derítette napfényre, hogy az úgynevezett gazdaságos tűzhelyek csak­ugyan valóban gazdaságosak. Eddig t. i. az tapasztaltatott, hogy a spaarheiden is annyi tüzelő kell, mint a szabad tűz­helyen, ámde most bebizonyult, hogy a mennyiség ugyanaz, hanem a mineműség alábbvaló is lehet, és épen is csak egyedül abban van a gazdálkodás, hogy midőn a szabad tűzhelyre csak jó mineműségű hasábja kell, a gazdaságos tűzhelyben minden murugya jó szolgálatot tesz, minek természetes következé­se , hogy a­mit a tüzelőn meggazdálkodik az ember, azzal

Next