Budapesti Hiradó, 1847. július-december (618-722. szám)

1847-10-10 / 676. szám

hető, e fontos ügyben következőket javasol: A rendes éven­­kinti adó érdekében czélszerűnek tartja, hogy miután az adózó néposztály különben is terheire van, ’s a hazának leg­főbb kötelességében áll, gyermekeinek javával takarékosan gazdálkodni ’s lelkiismeretesen sáfárkodni, az évenkinti ren­des adó maradjon meg eddigi arányában ,s a követek annak fölemeltetésére épen ne szavazzanak. A közadónak egyenes, rögtöni­­s minden néposztályra egyenlő arányban történendő követése iránt úgy vélekedik a választmány, hogy miután a hazának időről időre növekedő szükségei okvetetlen fede­zésre várnak, az adózó nép pedig nagyobb terhet már nem bír, ’s anyagi jobblétünk előmozdítására erőforrásra van szükség, tegyünk ajánlatot három évre, ’s a szükségek fe­dezésére fordítandó országos ajánlatnak olly arányban­ elfo­gadásába egyezzünk bele, mint az a nemzet közakarata szerint meg fog alapíttatni, úgy azonban, hogy ebből az adózó népre legkisebb rész se rovassék, utasíttassanak oda egy­szersmind követeink, hogy azon akadályok elhárítását, mely­­lyek a közteherviselés és adózás mindenkire kiható igazságos alkalmazását eddigelé gátolják, mint a mostani aránytalan adó­kulcs, adórovatok czélszerűtlensége, adóalap elidősülése, ősi­­ség, úrbéri viszonyok, telekkönyv hiánya ,s több hasonlók mi­előbb eligazítani kötelességüknek tartják. Főispán ur ő mllga az utasítási pont azon részére, mellyben az országos aján­latról, különösen annak kizárólagosan a nemesek általi vise­léséről van szó, oda nyilatkozván, hogy miután annak nemes és nemnemes általi viselésében mind a két tábla múlt or­szággyűlésen megegyezett, az utasítási pontot ezen meg­egyezés szerint vélné módosítandónak, mozgásba hozta a rendeket. A szerepelő conservativek, kik úgyszólván mind­nyájan választmányi tagok valónak, védelmére kelvén az utasítási javaslatnak, elmondák, miszerint a subsidium egy része viselésének terhével az adózó nép sorsa sulyosbíttatnék. Azonban a többség főispán­i méltóságának indítványát ha­tározattá emelvén, a felebb elősorolt választmányi javaslat e részében e kép módositatott: „A rrk, bárha nem tekintenék is azon hasznot, mellyet a közteherviselés elvének habár csak részben is életbeléptetése mind szellemi, mind anyagi tekintetben eredményezend, egyedül azon nézetből indulva ki, hogy utalításaiknak sikerét is pedig minél előbb kívánják, miután az eddigi gyakorlat­os tapasztalás szerint hinniök kell, hogy a legközelebbi országgyűlés tárgyalásait azon pontnál kezdendi meg, hol az a múlt országgyűlés alkalmával megszakasztatott, a mlzgos főrendek e tárgyban 1844dik évi oct. 3án kelt válasza ’s a kir. és rrk nov. 7én kelt másodsze­­nete által pedig az országos határozat akép történt, hogy az ország közszükségeinek fedezésére az országnak minden lakosai­­s igy a nemnemesek is járuljanak; ennélfogva a választmány e pontbeli javaslatát megváltoztatják ’s a követ - utasítást ezen határozatok értelmében alapítják meg.“ — Ezek után az adó közös viselésének ügyét tárgyazó pontra történvén az áttérés, egy az ellenzék táborából a háziadó rögtön is ugyanazon arány­os kulcs szerinti elfogadását indit­­ványozá, melly szerint most a nemnemes adózik. Erre a con­servativek komolyan látva a tárgyhoz , mellynek érdekes­sége mindnyájunkat feszült figyelemben tartott, kifejtették, mennyire politikátlanság, miután az országos ajánlat már úgy is el van fogadva, kettős tehernek elvállalását erőszakolni, mielőtt arra az út elkészítve lenne. De nem is fogadható el ezen adó mindaddig, míg az akadályok el nem hárítlatnak. Ilyen akadályok : az adórendszer czélszerűtlensége, honnét nem is annyira az összes adósúly, mint az adórendszer czél­szerűtlensége az, mialatt népünk roskadoz. Eddig a terhek viselésének aránya a porták számától feltételeztetett, ésany­­nyira, hogy a vagyonképesség és jövedelmi arány tekintetbe nem vétetvén, a terméketlenebb ’s kisebb területű megyének vállait sokkal nagyobb teher nyomá, mint a nagyobb terü­letű ’s termékenyebbét. Az akadályok másika, mind a con­­servativ rész , az adókulcs és rovatok bizonytalansága, melly miatt az első vagy második osztályra vetett terhet viselik ol­­­­lyan földek , mellyek igazságosan a negyedik osztályba len­nének sorozandók. Hát az ősiség, mellyből származó perek miatt a birtokjog annyiszor bizonytalan. Birunk-e telekkönyv­vel, mellynek hiánya miatt az adóalapot nem ismerjük, mire fogjuk tehát és hogyan kivetni az adót? Az itt elősorolt okok­ban a conservativek mindnyájan megegyeztek. Egy azonban közölök őszintén megvalló, hogy az előadottak rája nem hat­nak úgy, hogy meggyőződését megváltoztatva elvrokonaival kezet foghasson. Átvillanyozá a tisztelt conservativ úr ebeli meggyőződésének nyilt bevallása ellenzékünket, ’s ügyesen használván fel a kínálkozó alkalmat, minden áron a háziadó egyszerű elfogadásáért vívott. —Nem említem azon személyes összekoc­czanásokat, mellyek az adó kérdése körüli vitában szinte jellemzően mutatkoztak, adja Isten, hogy ebeli kis­korúságunk mielőbb lejárjon! Csupán azt tartom szükséges­nek megemlíteni, hogy a feltett kérdésre : elfogadtatik-e a háziadó vagy nem ? a szavazók csekély többsége által igenlő válasz adatott. Nagy volt az ellenzéknek diadalöröme, és köszönetet szavazott főispán ő méltóságának azon ügysze­­retet-szülte türelméért, melly­et az adó feletti vita alatt jellemző, mit ő szívesen fogadva kijelenté, hogy elis­merését leginkább tanácskozó terembe illő magaviseleté­vel fogja bebizonyíthatni az ellenzék. Az országos pénztár­nak számadásai az országgyűlésen is a nemzet őrfigyelme alatt történjenek meg, óhajtja a választmány. Ezt rendeink közhelyesléssel elfogadva, egyszersmind oda utasítják köve­teinket, hogy a só felemelt árának mind múltban hova történt, mind jövőben hova történendő fordításáról az országgyűlés előtt számadás tétessék. (Vége köv.)— Rend. lev. BUDAPESTI HIRHARANG Pozsonyi levelek szerint or­szággyűlésünk igen népes leend, mert sok külföldi számára rendeltek már szállásokat, ’s Budapestről is igen sokan ké­szülnek fel mulatság kedvéért, azt remélvén, hogy ott a fe­­­let vigabban fogják eltölthetni. — Egyéb fogyatkozásokhoz !­s. hó­­kén napfogyatkozás is járult, melly annyiban hason­­­­lit amazokhoz, hogy tudjuk, látjuk és mégsem bírjuk elhá­rítani; e szerint a napfogyatkozás is kétségkívül magyar ta­lálmány. — Egy híres német írónő néhány év előtt Pestet is meglátogatván, csak azt tudta róla írni, hogy a városnak igen különös szappanszaga van; most ismét átutazott ezen asszonyság fővárosunkon kelet felé, kiváncsiak vagyunk te­hát útirajzaira, hogy ugyan változott-e azóta fővárosunk szaga, és különösen minővé? Most alkalmasint lugszagot érzett, mert a szappanozást lugozás szokta követni, és ő, mint asz­­szony, bizonyosan bír némi tapasztalással ezen eljárás körül. — A tartós hideg esőzés mind kiürite a nyári szállásokat, és sokan betegen tértek vissza a mulatságból, é s csak azzal vi­gasztalják magukat, hogy a hosszú télen át majd kigyógyul­nak vagy bajukból, vagy a világból. Valóban nincs nevet­­séges­ azon divatkórnál, mellynélfogva most mindenki zöld­ben lakni törekszik, ha vagy tulajdon erszénye, vagy leg­alább jólelkű hitelezőjének pénztára engedi. Ismerünk többi közt egy különben igen okos, műveit kereskedőt, ki család­jával már néhány év óta a Svábhegyen lakik, ’s minden reg­gel 6 órakor besétál onnan pesti boltjába, és innen ismét ki­megy esti 8 óra után, ’s ezt aztán nyári lakásnak nevezi! Legfölebb azt nyerik az illyenek, hogy a szúnyogok által egy érvágástól kiméh­etnek meg. — Színházunknál a félévi bérlet az országgyűlés daczára igen kedvező eredményű, és a napi jövedelem is olly ketsegtetőleg mutatkozik, hogy e tekintet­ben minden aggály megszünhetik. A játékrend érdekes, színészink java Pesten van és egészséges, kell-e ennél több? főkép ha még kedv és buzgalom sem fognak hiányzani. — Többször tüzesen követelék már a hírlapok vidéki levelei, hogy a nemzeti színház jeles­ tagjai gyakran adjanak or­szágszerte vendégszerepeket, mivel az ország minden tör­vényhatósága pénzzel járult a színház felállításához; ugyan­ezen fontos oknál fogva a mostani országgyűlésen hihetőleg indítvány fog létetni az iránt, hogy a nemzeti museum ritka­ságait is m­iden évben végig hurczolják az országon, mert hiszen ennek megalapításához is pénzzel járult minden tör­vényhatóság. Jó, hogy a lánczhíd nem országos költségen készül, mert különben ezt is „résponton“ kellene az orszá­gon végig utaztatni, hogy az aigaliak mindenütt meglá­tas­sák.­­ Nem rég azon ritka eset fordult elő Pesten, hogy egy ifjú ugyanazon egy nap három esküt tett le , t. i. az ügyvé­dit, hivatalnokit és házasságit. Ha egyiket sem bánja meg, úgy háromszorosan boldognak tarhatja magát; természetes azonban, hogy mindhárom fogadásait lehetlen megtartania, mert hiszen a nők csak egyetlen esküt szoktak letenni, é s mégis ezen egyhez sem bírnak mindig elegendő hűséggel ra­gaszkodni. Ebből is világos, hogy a férfiak hűtlensége min­dig sokkal inkább menthető. — Debreczenről dicséretképen említtetik, hogy nyomdájából szép könyvek kerülnek ki; ez is jó, de még jobb volna, ha azt lehetne már valahára mon­dani , hogy Debreczenben a szép könyveket már sokan ol­vassák, de eddig általános azon tapasztalás, hogy vala­mennyi magyar város közt Debreczen fogyaszt el legkeve­sebb magyar könyvet. —Esős időben különös iparűzést kezd­­nek gyakorlani Pesten a kávéházakban, ’s ennnek az eser­nyők szolgálnak tárgyul és illetőleg martalékul; az iparlo­vagok ugyanis rosz esernyőket vesznek össze néhány gara­son ’s kicserélik kávéházakban újakért, és tévedéssel men­tegetőznek , ha tetten kapatnak. Ezen szép mesterség olly nagyban űzetik már, hogy a rongyos esernyők ára tetemesen emelkedni kezd. — Nemrég egy kiterjedt gyakorlatú orvos halt meg — de nem Budapesten — ,s örökösei többi közt 45 orvosi könyvet és közel 400 üres pezsgőüveget találtak szál­lásán. Ez talán ujjmuttatás arra, hogy minek veheti az em­ber több hasznát, ha egészséges lenni kiván, mert a köny­vek nagyobb része még föl sem volt metszve. — Egy bécsi utazó írja, hogy Kamcsatkában egy bécsi születésű nővel ta­lálkozott, ki ott most vendégfogadósné. „Ezen váratlan ta­lálkozás — így tudósít az érdemes utazó — annyira megren­­dité egész belsőmet, olly édesen emlékeztete vissza hazámra ’s egyszerű boldogító szokásaira, hogy kedves földiném által ebédre tejfölösrétest csináltattam magamnak, mit annyi évi távollét daczára is még egészen bécsiesen tudott elkészíteni.“ Lám, milly sajátszerűen is nyilatkozhatik mindenható erejű visszaemlékezésünk a szeretett hazára! Ezen útirajzok bizo­nyosan nagyszerű politikai hatást fognak előidézni, ha va­lamikép teljes kinyomatásuk helyett, veszélyességük miatt, el nem nyomatnak.­­Az esték hosszabbodása ismét megsza­­poritá a kártyatanyákat, ’s a fürdőkből is mind visszaérkez­tek már a kártyanadályok, kik most kettős munkásságot fej­tenek ki, hogy jövő hónapban tömött erszénynyel mehesse­nek Pozsonyba’s ott aztán nagyban gyakorolhassák az ügyes koppasztást. Legközelebb egy vidéki urat ragadtak meg, ki pénzét a pesti takarékpénztárba akarta tenni, ’s egy éjjel öt ezer forintot nyertek el tőle. A károsult Dunába akará magát ölni, de ezen mesterséget még nem tudá, ’s azért a partról kényelmesen lépett a folyamba, mellynek hideg hullámaitól annyira visszaborzadt, hogy az öngyilkolási szándékkal föl­hagyott ’s haza utazott, hol, ha neje van, bizonyosan sok­kal melegebb fogadtatásra találand, mint a Duna hullámai­ban, ’s mégis sokkal roszabbul fogja magát érezni az érdem­lett szemrehányások alatt. Az illető hatóság jól tenné, ha semmi külön és részletes föladást nem várna, hanem minden éjjel bejáratná a kávéházakat és kocsmákat, mert bizony, igen csekély kivétellel, mindenütt tiltott játékra találna és veszé­lyes „városi“ szegénylegényekre, kik gazdagon élnek abból, mit kártya által lopnak, és mégsem jutnak a lókötök sorsára. © AUSZTRIA. Schönbrunban f. oct. 2án déli 12 órakor a császári mu­lató vár ceremónia-teremében ősi ünnepélyességgel ment véghez Erzsébet főherczegnő ő fenségének, a boldogult ná­dor leányának összeadása Estei Ferdinand Károly Victor fő­­herczeg ő fenségével. (Gazzetta di Venezia). Sept. 21. Olaszország jövendőjé­ről. E felirattal jelent meg a sept. 29ei Constitutionnelben egy czikk, melly egy napilap rövid életéhez képest kissé ko­moly tárgygyal foglalkozik. Megkísértjük, legszembeszökőbb pontjait kiemelni. „Az 1815-i szerződések alapjai a mostani statusjognak, de nem végső alakja. (Volt-e időszak a törté­netben, mellynek végső alakja lett volna?) Europa jelen feloszlása, erőszak műve, néhány nap alatt rögtönöztetett... (Hát az 1792—1815 évek semmibe sem veendők ?) — Ko­­ránsem olly tökéletes, hogy örökké tarthasson, és a min­denütt mutatkozó belső mozgalomnál fogva feltehetni, hogy tetemes változásokat szenvedene. Ha majd ezen, most még messze lévő nap eljön, Olaszország készen legyen senkié nem lenni, mint önmagáé; elegendő erővel és akarattal bír­jon, hogy sem ausztriai, sem franczia ne, hanem Olaszország legyen. Olaszország minden őszinte barátja, minden ember­barát buzgón óhajtja e napot, de azt erőszakosan hamarabb előidézni akarni, veszedelmes esztelenség lenne. Semmi nem állandó, mi az idő közremunkálása nélkül létesittetik, ’s pata­kokban folyna a vér, talán csak szintolly gyarló épület felállí­tása végett mint a korábbi volt. Ezek után szabadságra és függetlenségre szólítja fel a Constitutionnel Olaszországot, ’s ekép folytatja tovább: „És mik az olasz újjászületés akadá­lyai, mik támaszai és eszközei? Ezen olly szent olly kívánatos műnek csak egy nyilatkozott ellensége van, Ausztria, melly Olaszországban sem szabadságot sem függetlenséget nem akar. Azonban Ausztria mellett a szerződések vannak, mellyek neki Olaszország egyik nagy részét adták, és nagy befolyást a többi részekre is, azonkívül az anyagi hatalom is mellette van. Tehát a zsákmányt nem lehetne tőle elragadni a szerző­dések megsemmisítése, erőszak használása és a­nélkül, hogy ellene a csaták iszonyú játéka meg ne kísértessék. Ehhez, hála az égnek, jelenleg senkinek sincs kedve; jövendőre sem szabad arra senkinek gondolni; nagy baj lenne az Európára, különösen Olaszországra nézve. Olaszországnak magának kell magát az idegen uraságtól megszabaditni. Jaj neki, ha ebben idegen segítségre szorulna; mert olly nemzet, melly függetlenségét másoknak köszöni, soha sem becsüli meg tel­jes becse szerint és csakhamar ismét elveszti azt. Egyébiránt Ausztria sebhető oldala az, mellyről őt joggal megtámadhatni, az erkölcsi oldal. Valamint minden fel nem világosodott és zsarnok kormány, Ausztria is védtelen az eszmék ellen, és az erkölcsi befolyások ellen nincs védfala. Mit parancsol te­hát az eszélyesség egybehangzón a joggal és Olaszország érdekeivel ? Azt, hogy Ausztria körül mindenütt munkához fogjanak, mindenütt katonai intézeteket és hitelintézeteket alapítsanak, munkás, felvilágosodott, szabadelvű igazgatást állítsanak fel, mindent megváltoztassanak és javítsanak, mi­szerint az anyagi jóllét egyenlő lépést haladjon a politikai emancipatióval, szóval, azt parancsolja, hogy Ausztria sza­badságban és jóllétben napról napra gyarapodó státusok lánczába börtönöztessék.“ Valóban, minden ausztriainak si­etni kellene a Constitutionnelnek hálát szavazni a gondos­ságért, mellyel nekik olly szép börtönt készitni szíveskedik. Ausztria soha sem kerülte az anyagi harczot, ha jogainak vé­delmére szükséges volt; még kevesebbe fogja kerülni az erkölcsi tusát, mellyre a franczia lap kiirija, mert épen e me­zőn érzi magát legerősebbnek. „Annak kimondása, hogy Ausztria ellen az erkölcsi erőt használni czélszerű, ele­­gendőképen mutat azon ellenségre, melly Ausztriát leg­­rettentőbb csapásokkal sújthatja.d e szavakkal a Consti­tutionnel azt akarja mondani , hogy azon ellenség Ró­mában található fel. Midőn azt állítja , hogy Ausztriá­nak bizonyos erkölcsi befolyása ellen bástyái nincse­nek, hiszi-e a Constitutionnel, hogy Ausztria és Róma közt tetszése szerint választófalakat emelhet, holott Róma a ka­­tholikus világban, mellynek középpontja, más választófalt nem ismer, mint hitszakadást, eretnekséget? Eszerint ha­mis keresztes háború az, mit egy birodalom ellen szeretné­nek organizálni, mellynek kebelében annyi millió katholikus van, hű alattvalói az egyháznak, ’s egyszersmind egy feje­delemnek , ki az egyháznak mindenkor legbuzgóbb védje volt. És míg bennünket Rómával a vallás szétválaszthatlanul összeköt, nem nyitotta-e meg Ausztria határait harmadizben az olasz értelmiségnek ? nem állott-e teljes szabadságában a tudománynak, komoly szavát hallatni Velencze palotáinak pompás teremeiben, nem volt-e szabad az egész közönség­nek oda menni és hallgatni a tárgyalásokat? létettek-e va­laha akadályok a szónokok bebocsátásának és gondolataik kifejezésének ? A tudósok gyülekezete, kik városunkat je­lenlétükkel élénkítették, egyiránt kitűnő volt tudományos tárgyalásainak jelleme és az Hiedelem válogatott tapintata által. A Constitutionnelnek tehát igaza van, Ausztriának nin­csenek védfalai, de azért nincsenek, mert szabadságának érzetében azokat eltávoztatni tudja. A Velenczében épen most lejárt fényes hetekből a kormányra csak egy kellemet­len benyomás marad, az t.i.,hogy egy esetben szigorúságot kellett gyakorolnia. Canino herczegnek, ki későn, a gyűlés megnyitása előtti napon érkezett meg Velenczében, csak annyi ideje volt, hogy saját és az őt kisérő titoknok nevét az elnök hivatalában beírathatta. Canino herczeg tudomá­nyos ember, az első ülésben az állattani szakosztály elnö­kévé választatott. Első beszéde ez osztályban politikai szint vett fel, mi kétségen kivül ellenkezik a szellemmel, melly­nek egy szorosan tudományos gyűlés munkáit vezérelnie kell; azonban a nagy élelmességek bölcsesége, kik a tudomány e tanácsában ültek, maga is megzabolázta volna egy vi­gyázatlan szónok beszédét; a kormányhatóság tehát legki­sebb aggodalommal sem volt, és ama beszéd elítélését ter­mészetes biráinak engedte volna át. De csakhamar Canino herczeg Velenczébe érkezése után jelentések jöttek a határ­széki rendőri tisztektől, és Rovigo hatóságától. A herczeg, 251

Next