A Budapesti Hirlap Vasárnapja, 1929. január-június (2. évfolyam, 1-24. szám)

1929-01-20 / 1. szám

’ 4. Oldal Budapesti Hírlap 1929 január 20, vasárnap jesen hamis. A forradalom alatt passzíven viselkedtem, s­­ nem gondoltam azután sem a forradalom megismétlődé­sére, aminthogy egyáltalán nem törődtem a politikával. 1846-ban azért akartam a jobb középosztály leányai szá­ , mára egy leánynevelő intézetet szervezni, mivel erre sze­mélyes és nem politikai okaim voltak. Egyedül éreztem­­ magam és ily módon akartam magam körül családot szer­vezni. Az intézet tendenciája nem irányult ellenségesen más nemzetiségek ellen, sőt békülékeny irányzatot tűzött ki céljául; feltettem magam­ban, megmutatom, hogy a hazai nevelést nagyon szépen össze lehet kötni a leg­kényesebb kiképzéssel és a művelt világ nyelveinek meg­tanulásával. A hazait kell szeretni, a külföldit meg kell becsülni. Politikát soha nem tanítottunk, sem nem be­széltünk róla növendékeinknek. Az 1848 márciusi és az ezt követő események semmi befolyást nem gyakoroltak az intézetre, sem a tantervben változást nem idéztek elő. Az egész tanítószemélyzet március 15. után is meg­maradt, csupán Fejér Pál, akit később Vasváry Pálnak neveztek, vált meg március 14-én az intézet kötelékéből, amelyre többé befolyást nem gyakorolt. Az Életképek 1848. évfolyamában tőlem névtelenül megjelent cikk, amelynek címe volt „Neemancipáció“, tulajdonképpen egy óvó felhívás volt hazám asszonyairól, akik magukat a divattól elragadtatva, gyermekeiket fizetett kezekre bízzák, ahelyett, hogy a nőnek természetes hivatása sze­rint, magukat­ családjuknak és háztartásuknak szentel­nék. Ez a felhívás, sajnos, siket fülekre talált, de külön­ben intézetemmel semmiféle összefüggésben nem állott. (Folytatjuk.) VISs^A VSZsA + fcSofe. *1 ► r^ZZ^iV=3SZAY?Vzsz\ M­INIMA emberülés bokra!cr gondolkozva sétál az utcán, így ember szalad el mellette, utána * másik, kezében fejsze. Kiabál: — Fogd meg, fogd meg! Sokrates oda se néz neki. Emez: — Hát nem tudtad megfogni­? Egy másikat megölt ! — Hát mészáros? — Embert ölt, te szerencsétlen. Em­bert ölt! — Hát katona? ■— Te ostoba ! Embert ölt most, bé­kés­­en. . — Hát akkor bizonyosan­­hóhér.. . — Oh, te tökfilkó. Olyan emberölő, aki a lakásán ölte meg a másikat. ■— Akkor bizonyosan orvos volt! A fejszés ember tovább men­vén, mor­­■»ogott: v -— No, ez is­ fi l*»londok házába való. A rémül­és Színhely a Szegediül Budapestre futó gyorsvonat. Egy Balzac-korban lévő úrhölgy e H. osztályon utazik; utipadgyásza a feje fölött lévő hálóban lapul és hallgat. Ő ■Mga az étkezőkocsiba megy enni. Honor előtt a vonat egyik II. osztályú kottájának a tengelye áttüzesedik. Emiatt ezt a m­onori állomáson kiürítik és pár p perc késéssel lekapcsolják a vonatról, mi­alatt az úrhölgy még mindig eszik. A vonat továbbf­t, az úrh­ölgy jóllakik ás megy vissza a maga kocsiszakaszába. Útközben kérdésére a vonatvezető el­mondja » lekapcsolást. Az úrhölgy föl­­fordul: — Szent Isten, talán éppen az én ko­csimat kapcsolták le. Jaj, minden éksze­rem és pénzem az útitáskámban volt. •J«j. Istenem! Végem van!’ A vonatvezető vállat von : — Az nem lehet! — De mikor visza egy barátnémmal történt ilyesmi. Jaj,­ Istenem! Ezzel rohan tovább a folyosón és láza­san nyitogatja a szakaszokat. Ez se! Ez is! Ez se! Végre föl­sikolt ott: — Kalauz, kalauz! Ugy­e, második­­Murtály) kocsit csatoltak le Monoton. —­ Igen, kérem alássan, azt, -7­, Az Isten szerelmére, állítsa meg a vonatot azonnal! A vészféket! A vész­­féket ! — Miért, kérem! Valami szerencsétlen­­ség történt? — Igen-igen! Az útitáskám ott volt abban a kocsiban. Jaj, jaj! — Amiatt nem lehet, kérem. Majd a legközelebbi állomásról visszatelefoná­­luik Monorra, hogy őrizzék meg. — Jaj, az ékszerek, jaj, a vagyonom! Szörnyű, iszonyú, borzasztó! Azonnal 11 A vonat továbbfut. Bent a kocsitorná­­cért mindenki összefut és szanaszét be­szél. Az úrhölgy sikoltoz. A vonaton rab­lásról beszélnek. AZ úrhölgy az utasok biztatására nagy szélesen még egyszer végigcsapkodja a fülkeajtókat... nincs, nincs, nincs.., jaj, jaj, jaj! Közben: ,­Kőbánya, egy perc!“ A vo­natvezető a telefonü­zenetet Monorra le­adatja, de a vonat a választ meg sem várva fut tovább. Tele van jajjal, két­ségbeeséssel, rémhírekkel. .., ,,Budapest, végállomás!... .kár­vallott..úrhölgy sikoltozva rohan az állo­­másférnökségbe. Már egész népsokaság követi: ... rablás ...­­gyilkossági kísér­let... Valaki megőrült... egy vasúti tolvajt fogtak stb.. Az állomásfőnök közli az úrhölggyel, hogy a m­onori állomás már ideválaszolt: Azs útitáska és ami vele volt, nincs a le­kapcsolt kocsiban. -- Jaj, Istenem, rendőr, rendőr, rendőr! Hamar telefonozzanak a főkapi­tánysághoz, az Isten szerelmére, hamar, hamar! -Közben két állomási rendőr tör utat magának a sokaságon, mely mér gy­ilkos­ságot kiabál: • —- Hol­­ az a gyilkos!! Nagy tanácskozás az állomásfők­ök szo­bájában. A főrendőr már a tényvázlatot kezdi fölvenni, amikor a vonatvezető tör utat a sokaságon át. .Kezében egy úti­­taskis,, egy plaid, kalapskatulya, cetikeg ás egy sült liba bepakolva. — Kérem, ezt a gazdátlan holmit ta­láltam egy második osztályú követ háló­jában. Mivel senki sem jelentkezett érte, úgy kell lenni, hogy ez a nagyságos asz­­szony veszett holmija. A kárvallott úrhölgy tántorog és el­ájul örömében, öt másodperc múlva ú­jraeszmél: — Igen, igen! Jaj, hála Istennek! Ez az, ez az, ez az! De hát hogyan, történ­hetett ez a csoda? — Nem volt az csoda, kérem. Másik kocsit csatoltunk le Monoron és a nagy­ságos asszony ijedtében nem­ talált rá a maga kocsijára és szakaszára. A nagyságos asszony boldogan leült, megivott a nagy ijedtségre egy pohár vizet és estefelé már egyik estilapban hosszú tudósítást lehetett olvasni, hogy a szegedi gyorsvonaton egy nagyon ve­szedelmes vasúti tolvajt fogtak. Csodaszánkó Robogtam egyszer ezüst csodaszánon. Szomorú nagy havakon vitt az dióm. Párás, vad lovaim­on, a salangok. Éjbesik­onő, kongó tűzharangok. Jégkorbácsom jogar, büntet a kezem, Hullanak ezren, — jajosan, véresen !— Bűnösen! hogy akit­ élőt­ temetnek, így higgjenek a béna sírkeresztnek: Hajrá! Haj lovaim, — csak tapossatok, Legyenek roncs koponyák és tört karok. Legyen vörös a hó és véres az ég­, Ke maradjon élő csarnokivadékt Forrjon meg a Tél is, — Tavaszra vágyom, Vagy magyar Tavaszra, régi határonl Hajrá! Pusztuljak én is, háljak én is He ki gyújtom a Hajnalt mégis!... mégis!, ! Robogtam egyszer ezüst csodaszánon .. • Szomorú nagy havon tavaszai álom Hatol m Reggel víjabb esztendőről. Hogy kitör a magyar a temetőből! Sors László

Next