Budapesti Hírlap, 1853. augusztus (180-203. szám)
1853-08-02 / 180. szám
Pest, Kedd. • Előfizethetni — helyben a lapkiadó hivatalában, Lukács 1, a s Ió könyvnyomdájában Országút Kuné - Kalderházban, vagy a szerkesztősein él a gyanúit 2-dik emeletben, vidéken minden cs. kir. postahivatalnál. — Az előfizetést tartalmazó levelek a czim, lakhely, s utolsó posta feljegyzése mellett a pénzzel együtt bérmentesítve egyenesen a kiadó hivatalhoz vagy szerkesztőséghez utasítandók. BUDAPESTI HÍRLAP Szerkesztői iroda van: Ország-ut, 6. sz. (Kunewalderház) 2-ik emeletben. Megjelenik e lap , hétfőt s a több ünnepek utáni napokat kivive, mindennap reggel. Előfizetési dij : Vidékre : félévre : 10 frt., évnegyedre : 5 fr. 20 kr. A „Napi Tudósítóival együtt , félévre 12 frt. évnegyedre 6 írt 30 kr. Helyben , félévre: 8 frt., évnegyedre: 4 frt. A „Napi Tudósítóival együtt , félévre 10 frt, évnegyedre: 5 frt. — A hirdetések ötször halálozott sorának egyszeri beiktatásáért 6 kr. többszöriért pedig 4 kr. számittatik. — Egyes szám 20 pkr. HIVATALOS RÉSZ. A C8. kir. magyarországi pénzügyigazgatóság által Pintér Lajos b. gyarmati adóhivatali ellenőr a nógrádi cs. kir. adóhivatalhoz III. oszt. adószedővé ideiglenesen kineveztetett. A cs. kir. magyarországi pénzügyigazgatóság a cs. kir. edelényi adóhivatalhoz II. oszt. adószedővé Hegedűs József hevesi adóhivatali ellenőrt, II. oszt. ellenőrré pedig Schlechtig Bertalan szobránczi III. oszt.adóhivatali ellenőrt,mindkettőt ideiglenesen kinevezte. A cs. kir. magyarországi pénzügyigazgatóság által Telleyesniczky János liskai cs. kir. földabrosz felügyelőségi segéd I. oszt. adótisztté a gyöngyösi cs. kir. adóhivatalhoz ideiglenesen kineveztetett. A cs. kir. magyarországi pénzügyigazgatóság a mező-laborczi cs. kir. adóhivatalhoz III. osztadószedővé T re 11 er Január nézsai adószedőt,III. oszt. ellenőrré pedig Kelemen Antal unghvári dohány-raktári segédet, mindkettőt ideiglenesen kinevezte. A cs. kir. magyarországi pénzügyigazgatóság a hevesi cs. kir. adóhivatalhoz III. oszt. ellenőrré Pirley Károly gyöngyösi I. oszt. adóhivatali tisztet, II. osztályú adótisztté pedig Bubus Pál dijnokot, mindkettőt ideiglenesen kinevezte. NEMHIVATALOS RÉSZ. BUDA, jul. 31. Szellemi és anyagi fejlődés képezi a közjólét első alapkövét. E két postulatum oly kölcsönös befolyást gyakorol egymásra, hogy egyik a másik nélkül nem, külön tökéletesen soha el nem érhető, sőt következetesen még csak nem is gondolható. Anyagi cultura erkölcsi műveltség nélkül ha valaha eléretik is, oly örvényt képez, melyben már nem egy hatalmas birodalom lelte enyészetét. Ez tény, melyet minden idők története megerősített. Hol szellemi és anyagi műveltség létezik, ott feltalálható a valódi jólét is. TéM€’Mik, A Gyöngyvirág. ii. A békebarát, vagy tiltott szerelem. (Folytatás.) Miss Silence megvetőleg s daczosan néze farkasszemet vele, de makacsul hallgatott. „No’s, no’s, Miss Silence,“ szólt Harapi koma határozott hangon „kegyed csak nem gondolja, hogy lesz valami abból az egész dologból?“ „Micsoda dologból?“ kiálta Miss Silence hirtelen felpattanva, mint egy gesztenye a parázs közöl. „Tudja-e kegyed, Miss Silence, már beszéltünk egyszer azon csalásról, mit Jónás gazda oly —“ „Hallja kend, Adams úr“ szólt Silence „ha kezdi — tudja meg — mire sem fog menni. Önnek nincs elég becsületérzete , nincs elég gyöngédsége, sem egy mákszemnyi jelleme, hogy így beszél az én édes atyámról: ezt el nem szenvedhetem !— érti- e rend ?“ ,Oh Miss“ szólt Harapi ,,soh’ se röjön oly tűzbe! Igaz, hogy Jónás gazd uram meghalt, nincs többé, - s ezért épen oly gyöngédtelen- még a rajtam elkövetett sérelmet csalásnak nevezni mint az Enos dékán részének bitorlását, melyért, mint kegyed bölcsen tudja, a dékántól pénzt ven fel, de mind e mai napig nem adá ki a földet.“ Nem igaz, nem igaz“ szólt Silence talpra ugorva „kendnek minden szava szemtelenségre kiáltó hazugság! — Csak ennyit mondok, mielőtt tovább menne.“ „úgy látszik, Miss Silence, elevenre találtak egyszerű szavaim“ szólt Harapi koma; „valóban, amint a dékán úgy más is elszenvedheti mindezt; meglehet, hogy a dékán azt veszi tekintetbe, mikép Jónás gazda egyházi tag volt, és ő mindig nagyon gyöngéd vola ezek iránt; de és hol ez nyilvánul, amarra is bizton lehet következtetni. Európa országait nem egyformán áldotta meg a természet, „non omnis fort omnia tellus,“ de egyformán van megadva minden embernek a képesség, tevékenységét, szorgalmát sokszorozni, egyformán van megadva az önfentartási ösztön, mi által alkalom nyílik , ott, hol a föld vagy éghajlat kevesbbé kedvező, a hiányt törekvés és iparos buzgalom által kipótolni. Ha már oly országok is, melyek a természet részéről különös kedvezményeknek nem örvendenek, anyagi és szellemi műveltség által a jólét jelentékeny fokára emelkedni képesek , mily lélekemelő kilátás nyílik még azon országok számára,melyeknek, a természet jótéteményeivel gazdagon elhalmozva, felannyi erőmegfeszítésre sincs szükségük, hogy a legvirágzóbb jólétet elérjék ? Magyarország tagadhatlanul ez utolsók sorába tartozik. Mi magyarokul a természetnek semmi, ámde a természet nekünk nem egy szemrehányást tehet. A helyett hogy a felesleget, melyet a föld nyújt, használtuk, ipar által mindinkább értékesítettük volna, tevéketlenek , restekké lettünk mellette ; ahelyett hogy a tömeges nyerstermékeket, melyeket iparczikkekül az idegenektől drága pénzen váltunk ismét vissza, s értékesítendők, művészet és észszerű kezelés által nemesítenék, feldolgoznék, gyakran inkább elvesztegettük, sőt elromlani engedtük. Vájjon csodálkozhatunk-e rajta, hogy Magyarországban ekkorig a vagyonosság átalában csak felette középszerű lehetett ? hogy honunkban a művészet és ipar ki nem fejlődhetett, következéskép, hogy az anyagi és szellemi műveltség is meglehetősen hátramaradt ? Ennek ugyan nagy részben saját intézményeink is okai voltak. A nemes ember, régi szokás szerint, méltósága alattinak tartó földmivelőnek és iparosnak lenni; a szegény földhöz kötött, szabadalmak közé szorított alattvalónak hiányzottak minden eszközei; a kézmives osztály, mivel többnyire idegenekből állott, majdnem megvetett osztály volt; ily körülmények közt átalában hogyan virágozhatott volna fel a jólét ? Ipari vállalatokra sehol semmi érzék sem volt található, a közlekedésre semmit sem fordítottak, egyes gyárak keletkeztek, hogy csakhamar ismét elenyész-azt csak soha se hittem volna, hogy kegyed és Susan hasonló ravasz utakon járjanak.“ „Én nem tudom, mit akar mondani ezzel, s mi több, nem is bánom akármit,“ szólt Silence elővéve kötését s újra az előbbi egyenes, daczos állásba helyezve magát. Néhány percznyi szünet állt be, mely alatt Silence arczvonalmait fojtott düh torzitá, mit Harapi koma látszó kárörömmel nézett. „Úgy hiszem, nem fogja tagadni kegyed, mikép az én Józsimnak Susan általi elcsábittatása egy ravaszul vetett tőr.“ „A kend fiát elcsábitni! Szeretném, tudni Adams úr, mit ért kend ez alatt ? Ugyan ki járna a kend fia után, bárha ő elég illedelmes és csinos egy ifjú, de egy ily sárkány apa mellett, jót állok érte, egy leány sem lesz esztelen, neki a szépet tenni, sem az ő széptevését elfogadni, sóh nem.“ „Meg kell adni, Miss Silence, hogy kegyed most az egyszer nem igen udvarias “ „Udvarias ! szeretném látni, ki lehetne udvarias ? Kend épen oly jól tudja mint én, mikép mindez tiszta csupa rágalom, hisz nincs is egyéb dolga, mint a szomszédoknak ilyeneket beszélni el.“ „Miss Silence“ szólt Harapi, „nem pörölni jöttem én kegyedhez. Az egész falu tudja, mikép Susan az én Józsim után jár, mert alkalmasint azt hivé kegyed, hogy a békülésnek legjobb módja ez leend; de épen most nyilvánitom fiamnak, mikép azt megengednem lehetetlen; elővettem s fölfejtém előtte, hogy a fiatal házasulandónak oly leányt kell kinézni, ki valamicskével bír; ha tehát, mi igen valószínű, Susan egy darab földet elveszít, neki édes kicsiny marad fen; én hát a világért sem biztatom e részben kegyedet.“ „Még csak ő kellett!“ kiálta föl a mértéken túl bőszített, s türelemvesztett leány. „Te vén ördög! Azt hiszed,nem találtam ki czélodat ? Hatalmas ég! Hogy én és Susan járnánk fiad után? Hogy nem szégyenled tenmagad. Tizenek. Hogy verhetett volna ekként az anyagi műveltség gyökeret ? Magyarország boldogsága tulajdonkép a földmivelésen alapszitt. Éhez van nagyszerű jövője kötve. De a földmiveléssel karöltve jár a kézművek felvirágzása. E kettő aztán eredményezi a vagyonosságot, s mivel mindez a szellemi műveltséget is lényegesen előmozdítja, e szerint a czikkünk elején felállított tétel tökéletesen bebizonyítottnak tekintethetik. Az utóbbi három évben Magyarország javára e tekintetben több történt, mint mennyit azelőtt egész századok felmutathattak, és a valódi hazafi hála teljes szive kénytelen ebben azon atyai gondoskodást elismerni, melylyel a cs. kormány Magyarországot boldogító jövő elé vezetni törekszik. E lapok tere nem engedi meg nekünk, mindazon üdvös rendelvényeket egyenként idézni, melyek az átalános jólét végett kibocsátva, a tulajdon szabályozását és biztosítását, a forgalom könnyítését és élénkítését, a bel és külkereskedés emelését, a tanodai oktatás előmozdítását czélozva, legújabb időben egymásra következtek. Bizonyos az, hogy ez intézményeknek , melyek becsét senki félre nem ismerendő , épen mert felülről indíttattak, rendeltettek meg, és azonnal életbe is léptettek, a népben a bizalmat okvetlen edzeniök , s már azért is átalános méltánylásra kell találniok, mert az egész országot felölelik. A pártérdekek örök, nyílt harcza, az osztályok merev elkülönzöttsége mellett miként létesítette volna azelőtt Magyarország ez intézményeket? S ha létrejöttek volna is, ki hajtandotta azokat végre, ki állt volna jót foganatosíttatásukért? Pedig ez intézmények becse épen abban áll, hogy jó eleve megismertessenek és elhatároztassanak, aztán pedig haladék nélkül életbe léptettessenek. Mikor és miként létesítettük volna, a mi parlamenti, mindent hosszúra és szélesre nyújtó szokásunk szerint a reáltanodákat, ipar- és kereskedelmi kamrákat, iparműkiállításokat, vasutakat, folyamszabályozásokat, mocsárszárításokat, és a kereskedelmi szerződvényeket más államokkal? földjeink ismeretes ellenszenve mellett minden rendőri és biztonsági rendszabályok ellen mikor és hogyan juthattunk volna oly gyorsan csendőrségi intézményhez, mely jelességét napról napilyet csak gondolni is ? Szólj, mit tevék én vagy testvérem, mi ezt adá fejedbe?“ „Hiszen nem is mondom én, hogy kegyed önmagának akarta megnyerni őt“, szólt Harapi, mert már kegyednek elég ilyenféle kísérletei hiúsultak meg, ugye bizony? De Susan, tudom, mindent elkövet.“ „Hallod, Susan! Susan! jer, jer!“ kiálta Miss Silence rendkívüli dühvel nyitván ki az ajtót. „Adams úr beszélni akar veled!“ Susan aggódva és félénken lépett be, az ajtó közelében megállt, s bizonytalanul néze egyszer Harapira, aztán nővérére, ki minden szépítés nélkül így adá elő a találkozás tárgyát : „Nézd, Susan, ezen ember itt azt meri állítani, mikép te az ő fiának teved a szépet s őt elcsábítottad, s szeretném, ha szemébe mondanád meg, hogy valamint eddig, úgy ezután sem fogsz soha csak reá gondolni is!“ E gyöngéd eljárásnak eredménye az volt, hogy Susan mint bűnbánó vétkes egészen elpirult és szemeit a földre szegező. Bármi vad volt Harapi koma, megvolt azon gyengéje, hogy a női bájak hatást tevének reá, mint a vad állatokról beszélik, hogy a zene szelidítőleg hat rajuk. Ő a szép, lesütött aretra több gyöngédséggel néze, mint Silence, ki föllobbanva azon, hogy testvére rögtön nem felel, karjánál ragadá azt és éles hangon ismétlő: „Susan ! Miiért nem felelsz, szólj ?“ Kétségbeesve szedé össze bátorságát Susan, s nővére kezét eltávolítva, fejét oly méltósággal emelé föl, mint az esőcsöppek által meghajlított virágszál. „Silence“ — szólt — „én be nem léptem volna, ha tudom, hogy itt ilyeket keilend hallai nőm. Önnek, Adams ar egyéb mondandóm nincs, mint az, hogy ön fia látogatott meg engem, nem pedig én őtet. Ha még többet is akar tudni, ő jobban meg tudja mondani, mint én.“ „Becsületemre! szép leányka!“ — szólt Harapi, — miután Susan az ajtót Lehúza maga után. E fölkiáltás önkénytelen volt, aztán Osszera inkább bebizonyítja, s a legújabb időben majd minden oldalról fenyegetett vagyoni és személybiztonság oltalmazása, s nem egy baj erélyes elhárítása végett mikor leendettünk képesek ilyet állítani ? Miként állíthattuk volna továbbá helyre, magunkra hagyva, az igazságkiszolgáltatást, mely szegényt és gazdagot, magas és alacsony rangút egyforma jogoltalomban részesít, mikor szabályoztuk volna magukat meglehetősen túlélt törvényszékeinket,pereink hosszadalmas és költséges folyamatát s a mi teljesen sülyedt ügyvédi osztályunkat, mikor rendezhettük volna gordiumi bonyodalmú birtok- és úrbéri viszonyainkat, végre mikor teremthettünk volna polgári és bütető törvénykönyvet, s tehettünk volna fel ekként a koronát mindezen intézményekre, miután mint tudva van, századok óta e bajokban szenvedtünk, s mégis soha annyira nem juthattunk , hogy az élet végerejét fölemésztő rákfenét mentő késsel kiirtottuk, s a polgári élet ezen palládiumait megszereztük volna ? Ki valódi javítások irányában szemeit behunyni nem akarja, annak ez intézményekben, ha hogy különben hona javát őszintén kívánja, Magyarország legszebb jövőjét megalapítva kell látnia s kötelezve éreznie magát, azok foganatosítására, a mint az egy jóérzületü, leyális és okos állampolgrhoz illik, Felséges Fejedelmünk jeligéjéhez képest : Viribus unitis, maga részéről is erélyesen közremukálni. Levelezések. Bécs, jul. 31. — A büntető jogi eljárás végső stádiumán Ő Felsége elé terjesztve van; eredeti német szövege kinyomatva lévén,valószínűleg már néhány nap múlva ki fog adatni; — magyar szövege későbben fog megjelenni. — Úgyszintén a végérvényes polgári perrendtartás munkálata is készen legfelsőbb jóváhagyásra vár. Czélszerü leendett az ideiglenesnek számos magán comentárait a végérvényes megjelentéig halasztani, fogja gondolni, ki azokat megvevé s most, majd újat veend! — Igen czélszerü eszmekint üdvözlendő a cs. k. udv. nyomdától, hogy a törvény könyveknek egy kis 12-rét kiadását eszközlendi, mely tehát olcsóbb leend az eddigi vasszedvén magát fogta kalapját s e szavakkal: „Már ideje lesz haza mennem,“ megindult; de az ajóból még visszafordulva igy szólt: „Miss Silence, ha a kerítés tárgyában valamire gondolná magát kegyed — tudassa velem aztán.“ Silence feleletre sem méltatva őt, azonnal Susan kis szobájába ment, hol a mi hősnénk egészen sírásnak adá magát. „Susan“ — szólt Silence — „sohase hittem volna, hogy ily esztelen vagy. Szólj, igaz-e, hogy férjhezmenetelre gondoltál, s az egész világon épen ehhez az Adams Józsihoz ?“ Szegény Susan! mennyire kiríttak e hangok a gyöngéd érzelmekről álmodó regényes ábrándjai, s száz meg száz gyönyörű eszményei közöl, melyek éneklő madarakként röpködik be az első szerelem bájos vidékét. Mennyire kiríttak ! Hogy egy durva emberi szózat kiáltsa ki mindazon édes titkokat, melyeket önmagának megvallani még suttogva sem mert! Úgy tetszett neki,mintha maga a szerelem hervadásnak indult volna ily durva kezek érintésére, ezért Susan egy szót sem felelt nénje szavaira, hanem keserűen kezde zokogni. Silence szíve bár merész, de egyszersmind gyöngéd is volt, s látván, hogy Susant a dolog annyira meghatotta, lassanként szelídebb hangot várta. „Susan, Susan, te szegény kis bohó!“ — szólt ő tenyerével egy jót ütve rá, rokonszenvének kifejezéséül. „Valóban szívből szánlak, oh az a semmirekellő megcsalt tégedet.“ „Kérlek az Istenért, ne beszélj többé e dologról,“ — szólt Susan „elég volt nekem — egészen beteg vagyok bele.“ „Úgy, úgy, Susan! Szeretem, hogy így beszélsz ! Ne busulj, majd meg lesz beszulva. Az én Istenem adja, hogy még egyszer ide hozza az az Adams Józsi pofáját — majd megtanítom én!“ „Nem, nem! Nehogy azt tedd, nehogy valamit szólj Adams Józsinak!“ „Hát mit ragaszkodnl úgy hozzá? — No de annyit legalább tudtára kell adnom, hogy többé nem akarunk tudni róla!“ A 180. Augustus 2-án 1854.