Budapesti Hírlap, 1853. szeptember (204-230. szám)

1853-09-23 / 224. szám

HIVATALOS ÉRTESÍTŐ. (BUDAPESTI HÍRLAP 224-ik számához septemb. 23-án IS53.) esetében december hó­t-dik napján reggeli 10 órakor Döm­söd község házánál biróilag el fognak árvereztet­ni. — Az árverési feltételek alulírottnál a szokott hivatalos órákban bár­mikor megtekinthetők. — Felhivatnak tehát mindazok, kik magukat az elszámlált birto­kokra jelzálogi jogot nyerteknek vélik, hogy a fen­titett határidőig magukat alulirt biró­­ságnál annál bizonyosabban jelentsék, mivel­­lenkező esetben a vételár felosztása nélkü­lük fog megtörténni. Kelt D.-Vecsén, September 9-kén 1853. Hegedűs Sándor, m. k., d.-vecsei cs. k.­­biró mint végrehajtó. .1093) ~ " (3—3) Folyó évi october 30-kán d. u. 3’/2 óra­kor és november 27-kén d. u. 3*/2 órakor Hé­­viz-Györkön Tóth István részére birói vég­­rehajtásilag lefoglalt, és 850 pftra becsült Ká­­nai János 159. sz. háza és t/i külső telki állo­mánya, a helyszínen nyilvánosan fog árve­­reztetni, s másodszori árveréskor a legtöbbet ígérő részére becsűn alul is leüttetni, kije­lentetvén miszerint a vevő a jószágon zálo­­gilag biztosított adósságokat a vételár erejé­ig birói utalványozás szerint átvállalni kö­teles, és hogy mindazok, kik magukat nyil­­ván könyvbei iktatásnál fogva jelzálogi jog­nyerteseknek vélik, jogaikra a felügyelés vé­gett a jószág eladásáig jelentkezzenek ; vég­re hogy a biróság helyén kivül lakó jelzálo­gos hitelezők a biróság székhelyén felhatal­mazottat rendelni és annak nevét s lakását be­jelenteni tartoznak ; z árverési feltételek a járásbirósági hivatalban megtekinthetők. Keit Gödöllőn, September 5-kén 1853. Holló J­ó­z­s­e­f, m. k., végreh. h. sbiró. (3­3) nék, ennek mai napon tartatott cs. k. társas fenyitő törvényszékben országszertei köröz­­tetése elhatároztatott oly módon , miszerint a kérdéses pénz tulajdonosa kellő igazolása mellett magát egy év s nap lefolyta alatt,1. vagy alulirt társas fenyitő törvényszék el­nökénél, vagy e megye cs. k. államügyészi hivatalnál jelentse. Ellenesetre a talált ös­-­­­szeg jótékony czélra fordítandó lészen. Kelt Ungvárt 1833-ik évi junius 21-én tartatott cs. k. társas fenyitő törvényszéki­­ tanácsüléséből. , Lasztókay János m. k. ] ________________________ elnök. | Árlejtések (1206) (2—3)­ A pestmegyei és k. törvényszék és az a­­hoz tartozó járásbiróságok részére évenkint megszerzendő és szükséglendő következő­­ írószerek iránt: u. m. 100 rizma velin papiros 170 „ irodai papiros­­ 310 „ fogalffiszványi papiros­­ 25 ., boritéki papiros ; 410 font spanyol viasz 200 tuczat fekete irón , 80­0 vörös irón 500 ircze fekete ténta , 160 üvegecske vörös ténta 900 kötet i­ó toll , 193 font barna spárga stb. az árlej-i tés a pestmegyei cs. k. törvényszék titkári hi­vatalában (megyeház N­yik udvar 1-ső eme­let) folyó évi october 10-én délelőtti 9 órakor­­ az e czélra kijelölt bizottmány előtt fog tar-­­ tatni, miről az illető vállalkozók azon hozzá­adással értesittetnek,hogy a szállítási feltéte­ ,­lek, valamint az illető minták is, a felneve-­­ zett hivatalban az árlejtésre kitűzött napig megtekinthetők. , Kelt Pesten, September 20. 1853. Dobronoky László m. k.­­ _____________________helyettes titkár. 1214) (2­31| 12843. VII. A pesti cs. k. kerületi pénz­­a.?g'gazt­atóság által a cs. k országos pénz­­ü­gyigazgatóságnak folyó évi július 28-án IGo­ll/891- sz­­a kelt magas bocsátványa követ­­kezkeztében ezennel közhírré tétetik, hogy a dohánygyári javaknak és anyagszereknek a helybeli középponti dohányraktárból az a­­­­lább megnevezett dohányraktárakba, s ezek­ből ismét vis­za való elszállításának, éspedig: a) A debreczeni dohányraktárba 1854 évi január 1-től 1855 évi december végéig ; és b) A miskolczi és nagyváradi dohány­­raktárakba 1854 évi február 1-től 1855 évi december végéig tartó időközre, a legkeve­sebbet kívánó részére leendő átengedése vé­gett f. évi october 10-én déli 12 óráig bekül­dendő s 15 kros bélyeggel ellátott írásbeli a­­jánlatok utján árlejtés fog tartatni. Az irásbeli ajánlatok 1. évi October 10. déli 12 órájáig bepecsételve s e felírással: ,,Ajánlat a dohánygyári javaknak Pestről . . . szállítására“ ellátva e hivatalnál benyúj­tandók. Az ajánlatok felbontása említett napon déli­­2 óra után fog történni, s mindegyik a­­jánlkozónak szabadságában álland­ó felbon­tásnál jelen lenni. Oly ajánlatok, melyek a kitűzött árlejté­si idő után érkeznek be, nem fognak tekintet­be vétetni­ Az ajánlatokban akár csak egy, akár ket­­­­tő, akár mind a három szállítási helyre is té­tethetnek ígéretek. — Azokban a hely, hová az ajánlkozó a szállítást felvállalni akarja, úgyszintén a vitelbér, melyet ő kiván, vilá­gosan s ez utóbbi egyszersmind számokkal és ■ betűkkel kiírandó ; továbbá az ajánlkozónak , neve, czime és lakhelye is kijelentend­ő, azon , hozzáadással, miszerint a szerződési feltételek az ajánlkozó előtt ismeretesek. Hiányos és nem ezen utasítás szerint fogalmazott ajánla­­t­­ok nem fognak tekintetbe vétetni. Kikiáltási árul a jelen vitelbérek szolgál­­t­­ak, és pedig egy bécsi mázsáért sporoo­­­t Pestről Debreczenbe . . . 1 ft 17 kr „ Miskolczra ... 1 „ 15 „ r ,, Nagyváradra . . 1 „ 52 ,, Az írásbeli ajánlathoz 200 pftnyi bánat­­pénz melléklendő készpénzben vagy pedig­­ biztosítékadásra alkalmas állampapirosban. A tárgyalás bevégezte után a legkeve­sebbet kivánónak bánatpénze megtartatik , a ’ többi ajánlkozók bánatpénzei pedig visszaa­datnak.­­ A többi árlejtési feltételek a szokott hi­­­­vatalos órákban e hivatalnál megtekinthetők Kelt Pesten, September 15-én 1853. ; A fogyasztási adó­­ haszonbérletének árverése. ■(1141) (3-3, ■ ad 9163 A rószahegyi cs. k.pénzügyi igazgatóság­­ által ezenn­­ közhírré tétetik, miszerint a bor­­­nak és húsnak elhasználásától járó fogyasz­tási adónak Zsolna helységben , Trentsér­­ megyében , a cs. kir. pénzügyministeri­­­­umnak 1850 ik évi november 23 -án kelt, kei­­­hirdetett rendelete, s az árszabályzat III-a­­ osztálya alapjkni beszedése, egy évre, azaz I­ 1853 ik év november elsejétől 1854-ik év ok­­­tóber hó végéig nyilvános árverés utján ha­­­szonbérbe adatik. A bérleni kívánóknak maguk alkalmazási végett előlegesen következők adatnak tudjuk . 1. Az árverés 1. év September 30-án a cs k. zsolnai pénzügyőrségi biztosságnál fog történni, s ha a tárgyalás az­nap be nem­­ fejeztethetnék, a később meghatározandó, az árverésnél tudtul adandó időben fog folytattatni. 1)­2. A kikiáltási ár a bornak elhasználásá­ul jól járó fogyasztási adóra nézve 301 - pg6 forint évi összegben, és a húsnak elhasz­n- nalásár­ól járó fogyasztási adóra nézve 1104 ft n 25 pkr összegben, tehát összesen 1407 ft. 25 ki It pp. határoztatik meg. ;­ 3. Bérleni lehet mindazoknak, kik arra (1202) 3723 /90 1853. P. — Kubinyi Antal Liptó megyei varbói lakostól, az ezen járásba ke­belezett klenótzi határban fekvő s biróilag lefoglalt 3 hold szántóföld, 40 kaszás rét, 569 hold erdő, mi 4650 pftra becsültetett, s mely lefoglalt vagyonnak másodszori becsáron a­­luli elárverelése f. é. augustus hó 25 éve hir­­lap u­ján körözve volt, ez azonban bizonyos közbejött körülmények következtében elha­­sztatván, i. é. October hó 10-dik napjának reggeli óraira tétetett állat, mely napon a feljegyzett vagyon beesaron alul fog ela­datni ; a venni szándékozók ezennel meghi­vatnak. — Kelt a rimabrezói és k. járásbíró­ságtól September 9-kén 1853. Rozinay Károly, m­k. cs. k. járásbiró. (1242) ~ (1—3) A pesti cs. kir. telekkönyvi járásbiróság részéről a f. é. 3876. sz. végzés alapján köz­­hirré tétetik, hogy Hohldampf Mihálynak Pest Teréz-külvárosi Hermina-téren ia15/llíl. szám alatt fekvő, 270 □ ölből álló, 48270 p­o­ntra becsült házat, a tulajdonos kivonatára, f. évi october 20-dik napján délelőttig 10 órakor, a megyeházban létező pesti telek­könyvi hivatalban, közárverés útján azon feltételek mellett fog eladatni, hogy az árve­rező a becsárnak 10 perjét bánatpénzül árve­rés előtt, a legtöbbet ígérő pedig a vételár­nak fel­erészét a bánatpénz betudása mellett az árverés jóváhagyásával azonnal, másik fe­lének felerészét pedig 0 peres kamataival az árverés napjától számítandó 6 hónap ; végre a hátralevőséget szinte 6 peres kamattal egy esztendő alatt lefizetni köteles ; szabadságá­ban állván a vevőnek, a jelzálogos hitelező­ket magára vállalni; az árverés jóváhagyását a tulajdonos magának az árveréstől számí­tandó 14 napra fentartja. Kelt Pesten, September 14-kén 1853. Schalatz Antal­­biró. (1254) _ _ (1-3) A fehérvári cs. kir. megyei t. tszék f. évi 1929 sz. a. végzése folytán néhai t. Viczenty Ferencz urnak Fehérvár városában az úgy­nevezett égettvárosi­ utczában fekvő 427-dik szám alatti, 1128% □ ös térségű­ háza, f. évi oktober hó 19-kén délutáni 3 órakor a hely­színen,4 szántóföldje,1 s.k.áraz,2 sárrétje és két kukoriczaföldje pedig ugyanazon nap d. e. órakor a városházánál; végre a házbeli ingó­ságok oktober hó 27-kén és utána következő napokban a fenérintett háznál, az illető örö­kösök részére közárver­és utján eladatni fog­nak.­­ Az ingatlan javak eladása feltételei alulírottnál betekinthetők. Schach­tner János, m. k feh­érv. II. o. 1. sz. jbiró. (1253) (1—3 1420. — A baési 11-ed 0371. cs. k. járásbi­róság által közhirré tétetik, hogy tenkei Mól­nár Jánosnak, mint vesztes alperesnek, kápol­nai Fenesi Ferencz mint nyertes felperes ré­szére, Tenke helységében lévő egy 300 pftra becsült h­áza ; továbbá tenkei Illés Gábornak mint vesztes félnek, odavaló Köteles Péter részére ugyancsak Tenke helységében lévő egy 120 pftra becsült háza, bírói végrehajtás utján lefoglaltatván ; mindkét háznak kész­pénz fizetés mellett a helyszínen leendő elár­verelésére a f. é. oktober hó­l-ső napja d­­e 10 és 11 órát tűzetnek ki, miről egyszersmind a netaláni jelzálogos hitelezők az ideiglenes polg. perre­­dt. 509. § -a értelmében értesít­tetnek. — Beél, September 1-jén 1853. L­e­s­t­y­á­n Károly, m. k., cs. k. II. oszt. jbiró. (1257) (1—3) Nagy Antal csődtömegéhez tartozó ingó­ságok, különféle borok, hordók, korcsmárosi készletek s házi bútorok f.­éli septembr 27-én reggeli 9 órakor, József-utcza 3. sz. a. házban árverés utján el fognak adatni. Kelt Pesten, sept. 21. 1853. Szabó Márton tömeggondnok. Tolvajnál talált pén­zek köröztetése. 1219) (2—3) Ungmegye cs. k. társas bírósága részéről közhirré tétetik, hogy miután e megye fog­házába bebörtönözött Szabó János által szom­széd Szabolcs megye Mándok m. városában múlt évi karácsonyi vásár alkalmával talált pénzösszeg tulajdonosa eddigelé nem tudat­törvények és a birodalmi alkotmány értelmé­ben alkalmasak. Okvetlen kizáratnak azok, kik valamely bűntény miatt büntetésre elítél­tettek, vagy kik bűnvádi keresetbe vonattak, a­mely alól csak elegendő törvényes próbák hiánya miatt mentettek föl Kiskorú személyek és szerződésüket meg­szegett jövedékbérlők az árverésben részt n­e vehetnek, valamint azok sem, kik csempészet, vagy nagyobb jövedéki áthágás miatt visgá­­lat alá vonattak, s vagy elítéltettek, vagy csak próbák hiánya miatt mentettek föl, és pedig ez utóbbiak az áthágás napjától, vagy ha ez nem tudatnék, annak fölfedezésétől szá­­mitandó hat évek alatt. 4. A kik az árverésben részt akarnak ven­­kötelesek a kikiáltási ár tizedrészével fel­érő öszveget 141 pengő forint készpénz­ben, vagy cs. k. statuspapirokban, melyek a fenálló szabályok szerint számíttatnak és vé­zetnek be, vagy fekvő biztosítékban, bánat­pénzül, az árverés kezdete előtt az árverési bizottmánynak átadni. Az árverés bevégezte után csak a legtöbbet ígérő által letett öszveg tartatik vissza, a többi árverezőknek bánat­pénzeik visszaadatnak. 5. írásbeli ajánlatok is elfogadtatnak. Ily ajánlatok mellé azonban (melyek 15 kvnyi bélyegdíj alá esek) a bánatpénzek is csato­landók, az ajánlott összeg betűkkel és számok­kal világosan kiírandó, s nem szabad benne oly záradéknak előfordulni, mely a jelen hir­detmény és a többi bérleti feltételekben fog­lalt határozatokkal összeütközésbe jó. Ezen írásbeli ajánlatok önkény­es vál­toztatások kikerülése végett ilyformán szer­­kezendők : „Én alólírott, a fogyasztási adónak be­szedéséért — (itt a bérlet tárgya ezen árveré­si hirdetmény után pontosan megjelölendő) — 185 -től 185 -ig számítandó időre ft.­krnyi összeget a­­jánlok pengő pénzben, azon nyilatkozattal, miszerint az árverési és bérletföltételek töké­letesen tudomásomra vannak, s azoknak ma­gamat egészen alávetem, s jelen ajánlatomért az ide zárt, tizszáztóli ft. krból álló bánatpénzzel kereskedem. Kelt Az ajánlattevő neve, polgári állása és lakhelye.“ Ezen írásbeli ajánlatok az árverés előtt a cs. k. zsolnai pénzügyőrségi biztosságnál 1853-dik évi September végéig lepecsé­telve átandók, s miután többé szóval senki sem kiván árverelni, felbontatnak és közzé tétet­nek, mire a legtöbbet ígérővel az egyezkedés megköttetik. Mihelyt az Írásbeli ajánlatok felbontási megkezdetik, hol az ajánlók maguk is jelen lehetnek, semmiféle későbbi szóbeli vagy Írás­beli ajánlatok el nem fogadtatnak. A szóbeli árverelés ideje alatt sem fogadtatnak el többé írásbeli ajánlatok. Ha a szóbeli és írásbeli ajánlat egyenlő­sszegről szól, akkor az elsőnek előny adatik. Egyenlő írásbeli ajánlatoknál sorsolás hatá­roz, mely azonnal a helyszínen az árverelő bizottmány választása szerint véghez vitetik. 6. A­ki nem magáért, hanem másnak ne­vében árverel, köteles magát az árverési bi­zottmány előtt törvényesen hitelesített külö­nös meghatalmazással kimutatni, s azt a bi­zottmánynak átadni. 7. Hatóbb személyek társaságban árve­­relnek, tartoznak az átvállalt szerződési kö­telezettségek­­ teljesítéséről osztatlanul, azaz egy mindnyájáért és mindnyájan egyért jót— állani. — 8. Az árverelés felsőbb jóváhagyás remé­nye alatt történik , és az árverési okirat a Legtöbbet Ígérőre nézve ajánlata által, a cs. kir. pénzügyigazgatóságra nézve pedig a jó­váhagyás kézbesítésétől kezdve válik kötele­ző erejűvé. 9. A bérlő a bérleti időszak kezdetével a cs. k. pénzügyi hatóság által a bérletbe behe­lyeztetik. A bérlő kötelessége a bérletár biz­tosításául, a bérleti árverés jóváhagyásáról szóló értesitménynek kézbesítése után legfel­jebb nyolcz nap alatt, az egy évre kialkudott bérletán­ak egy negyedrészét mint biztosíté­kot készpénzben, vagy statuskötelezvények­ben, melyek szabály szerint a letételkor bör­­zsefolyam szerint, vagy 1834 és 1839 -iki stá­­tuskölcsön-sorsjegyekben, melyek szintén a folyamértékben számittatnak be, de sohasem névszerinti értékükön felül,­­ vagy végre a pénzügyhatóság által elfogadhatónak talált fekvő kézi zálog által letenni. 10. A bérlő tartozik a szerződési bérlet­ért egyenlő havi részletekben, minden hónap utolsó napján, s ha az vasár- vagy ünnep­napra esnék, az előtte való köznapon a kije­lölt pénztárba befizetni. 11. A többi bérleti feltételek a rózsahegyi cs.k. kir. pénzügyi igazgatóságnál, valamint a zsolnai cs. kir. pénzügyőrségi biztosság­nál a szokásos hivatalos órák alatt, az árve­rés előtt megtekinthetők, s azok az árverés alkalmával a bérleni kívánóknak fel fognak olvastatni. A rózsahegyi cs. k. kerületi pénzügyi igaz­gatóságtól. Kelt Rózsahegyen, septemb. 2. 1853. (1151) (3-3) L 863/157- a szolnoki C3. k. ker. pénzügyi igaz­gatóság által ezennel közhirré tétetik , misze­rint a bornak és húsnak elhasználásától járó fogyasztási adónak Kun-Sz.-Márton helysé­gében Nagy-Kunságban, az árszabályzat III. osztálya alapjáni beszedése egy évre, azaz 1853. évi november 1-től 1854. évi oktober égéig, nyilvános és pedig 1853. September 29 -én reggeli 9 órakor ezen kerületi pénzügy­­igazgatóságnál tartandó árverés utján haszon­bérbe adatik. A kikiltási ár a bornak elhasználásától járó fogyasztási adóra nézve 1778 ft 59 V4 ^r­ év* összegben, és a húsnak elhasználásától járó fogyasztási adóra nézve 509 ft 12% kr. ös­szegben, tehát összesen 2288 ft 11% kr. p. p. határoztatik meg. Írásbeli ajánlatok is elfogadtatnak, me­lyek az arven­­s kezdete előtt a szolnoki cs. k. kerületi pénzügyigazgatóság főnökénél e fel­írással : „Ajánlat a bornak és húsnak elhasz­nálásától járó fogyaztási adó haszonbérletére Haszonbérlet (1143) : (2—3) Az ungvári cs. k. pénzügyi kerületi igaz­gatóságtól ezennel tudtul adatik : Ő cs. k. Apostoli Felsége az­ iparnak, pol­­gárisodásnak és jólétnek Magyarország ezen felső részében előmozdítása, és a népség sze­gényebb osztályának egy maradandó taté mesl keresetmód megállapítása tekintetéből i. é. augustus hó 7-kén kelt legmagasabb ha­tározatával, Ungvár városától három mér­­földnyi távolságra, Galicziába vezető ország­úton fekvő Dubrinits helységben egy por­­czellángyár felállítását legkegyelmesebben megparancsolni méltóztatott. Ennélfogva azon kies völgyben, melyben Dubrinits helysége fekszik, az illető vállal­kozónak oly feltétel alatt fog a szükséges ál­­ladalmi földbirtok harmincz egymásután kö­vetkező évekre haszonbérbe adatni, hogy­­ a vállalathoz megkívántató épületeket saját költségén felállítsa, a kitett éveknek lefolyá­sa után azonban, ha a haszonbér meg nem hosszabittatik, — a kérdéses épületeket egy részrehajlatlan megbecsülés után a csász kir. kincstári uradalomnak átengedni tartozik. A porczellán készítéséhez megkívántató földanyag, mely a bécsi cs. k. porczellángyár igazgatósága művéleménye szerint kitűnő minőségű, Dubrinits helység tőszom­szédságában egy ezen czélra 1852-dik évben ásott bányában találtatik, és ennélfogva igen csekély költséggel szállítható. Ezen porczel­­lánfalu feldolgozásához egy tűzálló anyag­rész is kívántatik, mely szinte azon a vidéken találtatik. A dubrinitsi porczellángyár készítményei körülbelül 300 □ m. távolságra kelendőségre számíthatnak. A vállalkozó azonkívül mezei gazdaság­gal is foglalkozhatok, mely szándékát az ezen­túl összesített cs. k. kincstári földbirtoknak haszonbérlése által, ezen főkép a marhate­nyésztésre alkalmas vidéken, legczélszerüeb­­ben sikeresitheti. A vállalkozónak az ungvári cs. k. kincs­tári uradalomtól az időnkénti általános ársza­bály szerint vett termékek s anyagok árának lefizetésére bizonyos meghatározott összegig biztosíték mellett egy fél évi hitel fog engedtetni. A vállalkozni szándékozók ezennel meg­hivatnak, miszerint maguknak mind a hely­ségről,mind a porczellánföldnek plastikai mi­­néműségéről, a helyszínen kellő meggyőző­dést szerezzenek, és ennek alapján, valamint az itt meglévő bővebb feltételeknek meg­tekintése után egy írásbeli ajánlat beadására felszólitta­nak, melyben a­­zon összeg, mely­ly­el a vállal­kozó egy 1600­­ ölből álló hold földnek haszonbérléséért le­fizetni magát kötelezi, kiteendő. Ezen ajánlat 500 pft bánatpénzzel, mely visszalépés esetére a magas kincstár javára szól, valamint az erkölcsiségről, politikai magaviseletről , nemkülönben ezen vállalat ű­zésére való képességről és vagyonbeli állás­ról szóló hiteles felsőbbségi bizonyítványok­kal ellátva, i. é. october 15- ikéig az ungvári cs. k. pénzügyi kerületi igazgatóság­nál benyújtandó. Az ajánlkozók közöl az fog választatni, a­melyik tekintve képességét a legkivánato­­sabbnak fog találtatni. Ungvár, augustus 31-kén 1853. B­a­u­m­g­a­r­t­e­n , m. k., cs. k. pénzügyi tanácsos és ker. igazgató Árverések (1225) (2—3) Folyó évi September 28-án délutáni 1 órakor aldunasoron 31-ik sz. a. Messy Amá­lia részére, Lovaszek H. zár alá vett bútora 40 pft . járulékai erejéig, a Pestbelv. C3. kir .bíróság 5927. sz. a. végzése folytán, nyilvá­nos árverésen el fognak adatni. Pesten, 1853. September 15-én. G­­a­á­l E­r­n­ő, m­. k., kik. végrehajtó. (12311 . " (2—3 3767. — A pesti telekkönyvi cs. kir. já­rásbíróságnak folyó évi September 13-kai 3767. szám alatt kelt végzésénél fogva Kle­­mezy György ur ugymint Stojka Hagyi Calo­máni csődtömeg gondnoka részére Mehlmayer Teréz ellen megrendelt végrehajtás következ­tében, a terézvárosi 3 bárány-utczában 946 sz. alatt fekvő s Mehlmayer Mihály és Meix­­ner Teréz hitesek nevére írott, 189. k­ölny telken épült s 10190 pftra becsült földszintes ház 2-ad izbeni a pesti telekhivatalban (ujvi­lág-utcza megyeház 2-ik emelet) történend; árverése végett folyó évi October hó 18-kai délelőtti 10 órára kitűzött határidő azzal té­tetik közhírré, miszerint ez alkalommal a kér­déses ház a legtöbbet ígérő részére becsárd­ alul is le fog üttetni. Árverési feltétel gya­nánt a vételár egy harmadának az árverés ér­vényességétől számítandó 15 nap alatt, má­sik harmadának 6 hó, harmadik harmadánál ismét 6 hó elteltével, mindenkor az illetéke kamatokkal leendő lefizetése lévén kitűzve Felszólittatnak a folyó évi 2299. sz. a. kel végzés kézbesítésével értesített hitelezők, va­lamint azok is, kik a kérdéses házra a nyil­ván könyvekbe történt bejegyzésnél fogv magukat jelzálogi jogot nyerteknek véve miszerint az eladás napjáig személye­sen vagy meghata­mazottjaik által bejelenteni anni inkább el ne mulasszák, mivel ellenkező eset­ben a vételárnak felosztásából reáj­uk háro­molható káros következések önmaguknak tu­lajdonitandók. Schalatz Antal, m. k., telekkönyvi csász. kir. járásbir. (1241) . . . S2~'c Folyó évi 1162. sz. cs. kir. járásbiróság végzés folytán f. é. September hó 26-án dél­előtti 10 órakor Újlakon fő-utczában, annak előtte Lucz-féle házban Michalek J. különfé szoba és konyhaneműek, nemkülönben eg tekeasztal és egyéb kávéházi és korcsma szí­rek és egy ló és kocsi készpénz fizetés mellé közárverés utján eladatni fognak. Budán, 1853-ki September 10-én. H­ó 11 Gyula, m.k., végrehajtó. 1,1188) .(2-3) A pesti telekkönyvi cs. k. Járásbíróság­ Inak f. é. September 10-kén 3821. sz. a. kelt elvégzése folytán Haberstumpf György ré-;­­szére Trittner Erzsébet ellen megrendelt vég­rehajtás következtében a belvárosi magyar­­utczában 501. sz. a. fekvő, 69 □ ölnyi telken­­ épült, 4916 pftra becsült, h­ogy a Józsefvá-­­­rosi zerge-utczában 983. sz. a. fekvő, 331 □­­ ölnyi telken épült. 8186 pftra becsült házak­ ■ nak a pesti telekkönyvi hivatalban (újvilág-­­ utcza, megyeház 2-dik emelet) másod izbeni árverezésére folyó évi October hó 14-dik napjának délelőtti 10 órájá­ra kitűzött határidő azzal tétetik közhírré, hogy ez alkalommal a kérdéses házak a leg­többet ígérő részére becsáron alul is le fog-­­­­­nak üttetni. Árverési feltétel : a venni szán- , dékozó bánatpénz fejében 500 pftot letenni, a legtöbbet ígérő pedig ezen bánatpénz beszá­mításával a vételárnak egy harmadát az árve-­­­rés érvényességétől számn­tva három nap alatt,, a másik két részt három három hó közben esé-­­­sével az illetékes kamatokkal lefizetni, illető­leg az ezen házakra lévő jelzálogos hitelezők követeléseit a vételárhoz képest bírói utalvá-­­­nyozás szerint kifizetni köteles leend. A becs és árverési feltételek a kebelbeli telekhivat­a­táb­an megtekinthetők. Felszólíttatnak tehát a f é. 2462. sz. a. kelt végzés kézbesítésével értesített hitelezők, valamint azok is, kik a­­ kérdéses házakra a nyilvánkönyvbe történt bejegyzésnél fogva magukat jelzálogi jogot­­ nyerteknek vélik , miszerint azt az eladás napjáig személyesen vagy meghatalmazott­ ■ íjaik által bejelenteni annál inkább el ne mu- •­laszszák, mivel ellenkező esetben a vételár felosztásából reájok káromolh­ató káros kö­vetkezések önmaguknak tulajdonitandók. Schalatz Antal, m. k., jbiró. 1 (1212) ~ . (2—3) | P. 21a/ig53 sz. — A tokaji cs. kir. járásbi­ ,­róságtól közhirré tétetik, hogy Kazimir Amá­lia Vajda Zsigmondné részére özvegy Szen­­­­czy Józsefnének 300 pftra becsült b.-keresz­­turi 83-dik sz. a. házas telke, b.-kereszturi és­­ tarazali 160 pftra becsült dézsmás szőllői, s . 120 pftra becsült 3 köblös szabad szántóföld­­­­je, 520 pft tőke, kamatjai és a költségek miatt , a b.-kereszturi városházánál f. é. oez. 26-kán,­­ szükség esetére november 26-kán mindig d­e 9 órakor birói árverés­­utján el fognak adó­ni. A netaláni betáblázott hitelezők tehát az el­­­­adásig zálogjogukat különbeni kizáratás ter­­­he alatt bejelentsék.----Az árverési feltételek . Az­on bíróságnál a hivatalos órákban megte­­­­kinthetők. Kelt Tokajban, aug. 25-kén 1853. Tóth S­a­m­u . m. k., végr. h. jbiró. : (1213) " (2—2) P. 10%53■ ez- a- — Klein Károly felperes ■ részére, Marschalko Leó 1-ső, Berzeviczy Jó-­­­zsef 2-ad, Varga Anna Berzeviczy Józsefné ■ 3-ad, Grünwald József 4-ed és Véghes Otti­­­­lia Szkárossy Istvánné 5-öd rendű alperesek­­­­től; az ellenük mint 2-ed r. alperes javainak­­ birtokosai ellen lefolyt, betáblázási elsőbbsé­­­­get követelő világos adóssági perben hozott­­ ítélet alapján ; a nevezett 2-ed rendű alperes­­­nek Nátafalva helysége határában lévő összes­­ birtoka 1610 pft s 18 krrok erejéig biróilag le-­­ foglaltatván, — azon birtok f. évi november­­ 9-kén, szükség esetén pedig december 9-kén a helyszinén árverés utján biróilag fog el­,­adatni. — Kelt N.-Mihályban, sept. 9. 1853. Hlavathy János, m. k., Zemplén m. n.-mihályi sbirói helyettes. (1216) ’ (2—3) Schadutz János tolnai lakosnak Schadutz­­ József osztályos testvére ellen, a t. szegszár­­di cs. kir. járásbíróság által egyességileg kie­gyenlített osztályos perben hozott végzés folytán Schadutz József nevére bejegyzett, I* Tolna­­városban 563. sz. a. lévő ház, nyil- 3 vános árverés utján, alán­­tnál megtekinthető­­ feltételek alatt, f. é. oktober 4-dik, nem sike-­­­rülése esetére november 4-dik napjain árve­­re­reztetni fog. — A venni szándékozók 500 pst ” bánatpénzzel ellátva hivatalosak; nemkülön­ben kik jelzálogi joggal bírnak, ezt az említett ház eladásáig annál bizonyosabban bejelent­­­sék, mivel ellenkező esetre maguknak tulajdo­­­­nithatjak, ha a miatt a vételár kimerittet­­­nék, s igényeiktől elüttetnek. n Tolna, augustus 4-kén 1853.­­ Anaigl Sebestyén, m. k., sbiró.­­ (1208) 7 . (2-3) .­ A pesti telekkönyvi C3. k. járásbíróság 7 részéről közhirré tétetik, hogy Ebner N. F. ,■ mint a Muzsik József és társai csődtömege­s gondnoka folyamodása következtében a Pec­ő megyei cs. k. nagytekintetű törvényszék ál-­­ tal megrendelt kőbányai 385. s 386. sz. alatt­­ fekvő 12 kg fertályból, továbbá 387. sz. alatt ő fekvő 1 fertályból, és végre 670. sz. a. 1 fer­­n­tily s 3'/2 nyolczadból, tehát összesen 14'/s fertályból álló s egészben függő termés nél­­­­l­ül 6331 pft 25 krra becsült, s Muzsik József­­ és Strassenreiter Jozefa hitesek nevükre írott ‘ szőlőknek a pesti telekhivatalban (újvilág­­i utcza, megyeház 2-dik emelet) első izbeni ár­­­­vereztetésére i. é. november 23-dik délelőtt,­­ 10 órája, és ennek nem sikerülte esetén a má­­­s­zod izbeni árverésre f. é. december 30-ik dél - 3 előtti 10 órája kitüzetik, azon bíróilag megál­­** lapított árverési feltételek mellett. Miszerint *­ a legtöbbet ígérő tartozik a vételár felét a­­zonnal lefizetni, — a másik felét pedig 6 hé­t múlva, az esedékes kamatokkal. A bécsiévé­k, lek, valamint az árverési feltételek bővebbe­­n a telekhivatalban megtekinthetők. Pesten, September 19-kén 1853.­­­ Schalatz Antal, i­­járásbiró. l_ T153) . , " (A-3 N. Ács Péterné örökösei közt lefolyt rö­­­vid utu osztályoz perben hozott ítéletek foly­tán biróilag lefoglalt s felbecsült fekvő fa 3 vak, jelesül Dömsöd helységben lévő 208-il gi sz. alatt, a hozzá tartozó kender fa kukoricz: 1­ osztályfölddel, 600 pftra becsült ház; 460 æ­ t­ öl kiterjedésű 30 pftra becsült tókert; 100 p­­le­ftra becsült 2 kapa szöllő ; 453 □ ölnyi 20' ;5 pftra becsült kukoriczás kert; a sz.-ivány e- pusztában lévő 960 pgc ftra becsült 6 fertál; itt majorsági föld, a d.-vecsei cs. kir. járásbiró­ságnak f. évi 1985. sz. a. hozott végzése kö­vetkeztében végrehajtata Ács Julianna kérel­me folytán f. é. november hó 9-dik, szüksé

Next