Budapesti Hírlap, 1853. szeptember (204-230. szám)

1853-09-17 / 219. szám

Pest, Szombat, fi-MS.A. A csicsóvári remete. (Eredeti történeti beszély*) (Folytatás.) Jenő a mily derült volt, midőn a feladási szándékot hallá, épen oly kedvetlen, s fájdalmas érzés szállta meg ez értekezlet végén. — De nem tehete másként, — csak ez egy út volt még, tisztán léphetni Isten s emberek elé, ama feneketlen hínárból, hová szive mámorában szerelme ragadá. S ez útnak kevésbbé tört nehezebb darabja át volt már haladva. Némán lépett íróasztalához , s egy iv pergamentet véve, lemondást és kötelezvényt fogalmazott szokott formaságával, melynek főbb pontjai valának, hogy Péter utódról utódja lemond a moldvai vajdai trónról — Erdélyben fog lakni, s Erdélynek hiv, igaz polgára teend s maradand stb. Péter átfutá az okiratot, azt aláirta, családi pecsétjével megerősite — és egy sóhajtás sem emelkedett kebléből, csak halvány vonásain látszott némi fájdalom jele , valamint vékony ajkai szögletén egy gúnyos mosoly. Jenő az okiratot kebelébe rette, fegyverét körül övezte és gyorsan távozott. IX. A nap már csaknem délponton állott, de a minden oldalról előre nyomuló felhők már már beleplezék fényesen ragyogó arczát, midőn Jenő a várat elhagyó s jobbjában fehér lobogót emelve magasra, a szikla meredek oldalösvényén lefelé haladott. A sátrak részint a szűk völgyön, részint az átellenes hegyek ormain körben fehérlettek, alattuk pedig a zársereg kártya, koczka és bor mellett dőzsölt éjét és nappalt egyiránt keresztül. Jenő már csaknem a völgybe ért, — mögötte a háttérből előre tóduló fellegek árnyékában Csicsóvár magaslott—és e setét, már szinte eltünedező képen egy világos pont volt csupán: egy fehér nőalak, a völgyre nyíló ablak rámázata között. — E nőalak Szabina volt — kulcsolt kezei ég felé nyúltak — s ajkai imái rebegtek az odább és odább haladó ifjú útjára s szende alakja valami felsőbb, nem földi valódiságot mutatott a folyton sötétebb és folyton robogóbb viharnak közepette. „Állj, ki vagy ?“—hangzott a völgyön, nyersen és élénken. „Béke követje“ — szólt Jenő nyugodtan. „Tábori jelszó — vagy halál!“ — rikácsolák a mámoros őrök. „A vajda követje vagyok, — s a vezérhez megyek“ — ismétlé Jenő türelmét veszítve. E szavakra a közeli sátrak alatt — mint midőn méhkast érintenek, zsibaj keletkezett — csakhamar többen közeledtek. „A vajda követje?“ — jegyzék meg gúnyosan — „derék magyar ember, ki ily követséget vállal.“ Mások komolyan és élesen kiálták: „Ágra vele ! — halál a honárulónak!“ „Hallgassatok meg ti mámortól elkábitottak!“— szólt Jenő hevülten, s a felhők tusája, szavainak mintegy tekintélyt adólag dördült meg — „hallgassatok meg“ — folytatá— „honomnak békét, s egy megtért hű polgárt hozok, s kihallgatatlan csak nem fogtok ítélni fölöttem.“ Végszavait a kurjantások és szitkok moraja nyelte el, melyek az égi viharral mintegy daczoltak s vetélkedtek. Jenőnek szive vérzett ily vad erőszak miatt, — de mielőtt e mámor s dühösség szülte szavakat hason kiadású cselekvény kísérné, fegyverét ragadá. Az aczélok már magasan villogtak, — és szikrát szikrára hányni kezdettek, — a vad, az ingerült tömeg már csaknem győzött, — égető dühét és atomját a patakzó vér már enyhíteni kezdé, — midőn egy szörnyű csattanás megrázta a földet, villám villámot ért, mintha a felhők hona megnyílni akarna — s e borzasztó fergetegnek közepette, egy éles női hang hasita át a léget. „Mi vala ez komé ?“ — szólt egyik harczoló székely rémülten. „Valaki kiáltott“—viszont a másik, kinek durva arczvonásai félelem s meglepetés jeleit mutaták. „Igen“ — folytatá az előbbi — „kiáltott — s nézz csak a magasba, az ott Veneturné.“ „Boldogságos Szűz Mária ne hagyj el!“ — kiáltanak fel egyszerre néhányan — „toportyán féreggé legyek, ha nem Veneturé, a gonosz tündér az ojtozi várból.“ És a székelyeknek a fegyver önkénytelenül kifordult kezeikből, — valamennyien gépileg térdre borultak — bűnbánat és áhitat töredező hangján kezdettek rebegni: „Üdvöz légy Mária! — malaszttal teljes! — Ur vagyon te veled, — te vagy áldott az asszonyi nemben, — mert méhednek gyümölcse Jézus stb.“ Martinuzzi őrei ezalatt e sajátszerű jelenet helyére érkeztek — Jenőt megmenték — s a fővezéri sátor felé inditák. Egy kis téren fejedelmi fénynyel ékesített sátor állott, melynek belseje egyiránt jelképezé a harczot és békét, — vegyesen mutató fel dúló szenvedélyek eszközeit, a vallás, és szelidebb érzemények jellegeivel. Ott állott ugyanis a bíboros ima-zsámoly, rajta egy kis ezüst feszület, aranykapcsos könyv és olvasó, — és ott függettek sorban a fényes fegyverek, vértek, nyeregszerek, sisakok és vas 219. Megjelenik e lap , hétfőt s a főbb ünnepek utáni napokat kivéve, mindennap reggel. Előfizetési díj : Vidékre : félévre : 10 frt., évnegyedre : 5 fr. 20 fr. A „Napi Tudósítóival együtt : félévre 12 frt, évnegyedre 6 frt 30 kr. Helyben: félévre : 8 frt., évnegyedre: 4 frt. A „Napi Tudósítóival együtt: félévre 10 frt, évnegyedre: 5 frt. — A hirdetések ötször halálozott sorának egyszeri beiktatásáért 6 kr. többszöriért pedig 4 kr számíttatik. — Egyes szám 20 pkr. BUDAPESTI Szerkesztői iroda van: Ország-ut, 6. sz. a. (Kunewalderház) 2-ik emeletben. Előfizethetni — helyben a lapkiadó hivatalában, Lukács László könyvnyomdájában Országút Konewalderházban, vagy a szerfcesszóségnél ugyanott 2-dik emeletben, vidéken minden cs. kir. postahivatalai 1. — Az előfizetést tartalmazó levelek a csim. lakhely, s utolsó posta feljegyzése mellett a pénzzel együtt bérmentesítve egyenesen a kiadó hivatalhoz vagy szerkesztőséghez utasítandók. HÍRLAP. A „Budapesti Hírlap ” és melléklapjaNapi Tudósító 44 előfizetési föltételei: A. ) A „Budapesti Hírlap” és „Napi Tudósító“ együtt: Helyben Budapesten (házhoz küldéssel) évnegyyedre 5 pírt. — Vidékre (postán) évnegyedre (1 pírt 30 kr. B. ) A Budapesti Hirlap“ csak magára: Helyben Budapesten (házhoz küldéssel) évnegyedre 4 pírt. — Vidékre (postán) évnegyedre 5 pert 20 kr. Buda, sept. 17. Ki nem volt tanuja azon lélekemelő ünnepélynek, mely a legutolsó 48 óra alatt itt oly nagyszerűen tartatott ? — A hű érzelmű alattvaló legbecsesb kincse, felséges Fejedelmünk újra visszaszerzett szent koronája tévé annak tárgyát. Hol a mélyen érzett öröm a szívből oly teljességben fakad, ott a jelvény fontosságát helyesen fogták fel; ahhoz csatlakozik s a kegyelet alapkövét képezi: a magas tisztelet annak jogszerű tulajdonosa, lovaglás Császárunk iránt, kinek Isten igazságos keze, őseinek bűnös tény által tőle hűtlenül elorzott örömét visszaadta, hogy ne maradjon tovább a föld sötét ölébe rejtve egy őrültségében gyógyíthatlan töredék romlást forraló czéljai számára. Valamint itt, úgy az egész országban csak egy örömkiáltás hallható , mely a hamar elterjedt hírre válaszolt. Ha a magas erkölcsi becs az , mi az általános hangulatot annyira föllelkesítő, azt is meg kell vallani, mikép az ünnepély méltóbban nem mehetett volna végbe, mint az az ismeretes programmok szerint valósággal megtörtént. Már az újra megtalált magyar szent korona és koronajelvények igazolása végett tegnap előtt délután, az ország minden részéből ide sietett előkelők színe választatott ki, kik kormányzó-Főherczeg ő cs. fenségével „Ferdinánd Miksa“ feldíszített gőzösön a Promontornál nagybecsű terhének tudatában büszkén horgonyzó „Albrecht“ hadigőzös elé ágyudörgés és zene közben siettek, mely a magas megérkezést ismét salvelövésekkel üdvözlő. Lélekemelő volt, midőn bibornok herczegprimás ő eminentiája a szent koronát, miután a ládából kivétetett, megcsókoló, ésőcs. Fenségének azt szintén megcsókolásra nyújtá , mit az igazolási tagok részéről hasonló tisztelettétel követett. A szent korona valódiságának felismerése n ,után erről jegyzőkönyv készíttetett, a fedezeten mindenki forró hálaimára letérdepelt, a magas egyházfő monda az imát, és e pillanatban a partszélen ünnepi díszben egybegyült község is a „Téged Isten dicsérünk“ imát kezdé zengedezni; egyszersmind a hadigőzösről, a gellérthegyi erősségről, és a vár bástyáiról e fontos pillanatot ágyuk dörgése hirdető. „Ferdinánd Miksa“ gőzös visszaérkezésekor mindkét Dunaparton, és az ő cs. Fensége lakába vezető úton az összes lakosság volt egybegyülve, ezerszeres éljenkiáltásban kifejezendő belső örömét a clenodium újra megtaláltatásán. Mily pompás volt a szent koronának és koronajelvényeknek átvitele tegnap reggel a pesti kikötőhelyről a cs. várpalota kápolnájába! Szakadatlanul a legnagyobb lelkesedés kisérte a menetet, a harangszóhoz és ágyudörgéshez a népesség és a vidék ide érkezett lakosai sok ezreinek számtalan éljenkiáltásai vegyültek. A korona és a koronajelvények egy hat pompás lóval befogott, ő cs. kir. Apostoli Felsége által külön e végett leküldött császári díszkocsiba tétettek, és hangos áldáskivonatok közt a várkápolnába vitettek, hol litánia alatt 6 eminentiája által sajátkezüleg az e végett kijelölt asztalra helyeztettek. Bibornok hg prímás ő eminentiája az ország püspökeinek nagyszámú segédlete mellett Te Deurcot tartott, mely alatt, valamint minden fontosabb mozzanatainál az egész ünnepélynek, ágyússalvak dörögtek. Istentisztelet után a tempdombeli fényes gyülekezet a koronajelvények tiszteletére sietett, azután következett a kiállított csapatoknak elléptetése ő cs. Fensége előtt, ki azután a magas tábornoki kart, a magas derűst, a titkos tanácsosokat, kamarásokat stb. elfogadni, — délután pedig azok legnagyobb részét ebédre meginni méltóztatott, melynél az ő eminentiája által O cs. kir. Apostoli Felsége jóllétére mondott áldomás zajosan visszonoztatott, s a naphymnuson kívül ágyusalvóktól kísértetett. Estve a színházakban díszelőadások voltak, s a nap ünnepére a testvérvárosok fényesen ki voltak világítva A tolongás a tegnap dél óta közszemlére kitett koronajelvények láthatására, rendkívüli, soha nem fogyó. Az egész ünnepély igen élénken emlékeztet Ő Felsége múlt évi boldogító itt lételére, hiszen az ünnep ugyanaz is, egy az égtől ajándékozott újabb alkalom a legszentebb tisztelet kifejezésére Fejedelmünk iránt, ki népei valódi boldogítását teve legszebb feladatává, és az isteni gondviselésnek láthatólag védő oltalma alatt szilárd lépésekkel feltartóztathatlanul halad a nagy czél felé, melyet ő bölcseségénél fogva a testvérileg egyesített összes birodalom üdve és jóllétére nézve legjobbnak elismert! Levelezések Bécs, sept. 15. KI Az „Ösír. Corresponded“ mai czikke a jelen helyzetet a török-orosz kérdésben világot derítő határozottsággal jelöli ki. Austria e szerint a leghatározottabban oda ügyekvendik munkálni, hogy a porta a makacs ellentállás hosszan folytatott rendszere által magát s a világ nyugalmát koczkára ki ne tegye. Mint hitelesen állítják, az orosz cs. kabinet a dunai fejedelemségek odahagyását illetőleg világosan kinyilatkoztatta, mikép az haladéktalanul és egy időben a porta által változatlanul elfogadott kiegyenlítési jegyzék megérkezésével kezdetét veendi. Ezen minden európai hatalmaknak adott biztosítás kétségen kívül Londonban és Párisban megnyugtató hatást teend, s a nyugati hatalmakat arra határozandja, hogy egyesülve Austriával a portánál a jegyzéknek változtatás nélküli elfogadtatására munkáljanak. Orosz császár őziget. hó 23-án érkezik Olmützbe. A magyar korona feltaláltatásáról annyit általában hallani, hogy az több évi kutatás és éleseszű combinatiók gyümölcse; mint állitni halljuk, közben közben csekélyebbszerű útmutatásokat és támaszpontokat is kelle használni, hogy az elrejtett kincs helyes nyomára jőjenek, s a kört, amelyben az létezett, mindig szűkebbre vonják. Ég segélyével sikerült e fontos, szép mű. PEST, sept. 15. (Hírlapi szemle ) A „Zeit“ ily felirat alatt : „A demokratia reményei“ következő nézleteket közöl: „A demokratia nem halt meg, s nagyon végzetteljes tévedés lenne, ha azért tartanák holtnak, mert e pillanatban semmi szembeszökő életjelt nem ad. A forradalmi egyletek és összeköttetések, melyek báróként voltak egész Németországon elterjedve, szét vannak robbantva ; a külső összeköttetés a tagok közt legalább látszólag fel van bontva; de a gondolatok szellemi köteléke nincs elszakítva. A tömegek, melyeket oly sokáig tervszerűleg igyekeztek forradalmi czélokra megnyerni, aligha öltöttek más érzületet. Ezek nem mondtak le még reményeikről, hanem csak elhalasztották azokat, s a figyelmes szemlélőnek észre kellett vennie, hogy mily mohón ragadnak meg mindent, mi alkalmasnak látszik, annak új táplálékot nyújtani. Új veszélytől ugyan semmi esetre sem tarthatni. Ennek legnagyobb bizonyságát már azon eszközök választásában látjuk, melyekhez folyamodni kényszerülnek, hogy a forradalmi vágyakat sarkalják. A nagy európai államokban a rend sokkal szilárdabban van megalapítva s biztosítva, mintsem hogy a forradalmi izgatások itt maguknak nagy sikert ígérhetnének. Ezért tekintetüket az óceánon túl a távol éjszaki Amerikára vetik, s azon reménynyel vigasztalják magukat, hogy innen várhatnak segítséget. S valóban nem épen oly ártatlan kedvtöltés, ha látjuk, hogy a mi „Volkstig“-unk az egyesült államok demokrat köztársaságának politikai állapotáról, nagysága és hatalmáról mily fényes képet igyekszik adni, s csak azt hallgatja el, hogy a mammon semmi más államban oly korlátlan hatalmat nem űz, s hogy a világ semmi más országában a német, akár demokrata, akár aristokrata, oly mély megvetésben nem részesül s szégyenteljesb bánásmódnak sehol sincs kitéve, mint Éjszak-Amerikában, hol a közvéleményben még az oly kevésre becsült pálinkaivó izlandinál is hátrább áll, s hol csak a szegény, még a rabszolgaság bilincseiből kiszabadulta után is a polgári társaságból kitaszított néger foglal el alacsonyabb fokot a demokrat rangsorozatban. Mily czéljuk van e leírásoknak, ezt világossá teszik azon balga hírek, melyek sajtónk szégyenére legyen mondva, majdnem minden német lapban az Austria és egyesült államok közt állítólag fenforgó viszályokat illetőleg forgásba hozatnak. Legelőbb azt akarták tudni, hogy Bernbe a schweizi szövetségi tanácshoz diplomatiai jegyzék érkezett az éjszak-amerikai kormánytól, melyben ez Schweiznak az Austriaval viszályban gyámolítását igéri. E képtelen hit még meg sem volt czáfolva, midőn a „Köln. Zig“ Bécsből ezt íratta magának : Az austriai-olasz tengerpart több pontjairól befolyt levelek öszhangzólag azt jelentik, hogy az adriai tengeren sok amerikai hadihajót láttak, melyek számát eltérőleg 12 —15 különböző nagyságú hajóra teszik. Hogy miként jöhetett volna rögtön ily hajóhad az adriai tengerre, anélkül, hogy kiindulásáról az éjszak-amerikai kikötőkből, vagy megjelenéséről a földközi tengeren csak legkisebb hírt is vettünk volna, ezt a „Köln. Zig“ éles belátású levelezője nem tarta szükségesnek adatozni, ellenben hozzátéve : „Állítják, miszerint „e hajók azon szándékkal jelentek meg az adriai tengeren , hogy szükség esetén a Schweiz, és az éjszak-amerikai szabadállamok közt fenálló barátsági köteléknek előforduló váratlan (!) eseményeknél oltalmat és segélyt nyújtsanak.“ E hozzátétel maga elárulá az író durva tudatlanságát, mi előtt még az is ismeretlen volt, hogy Schweiz és az egyesült államok közt létezik ugyan kereskedelmi szerződés, de semmi másnemű szövetség nem, mely czélszerűtlen is lenne, mindaddig, míg az amerikaiak meg nem tanulták azt a mesterséget, hajóikat a szárazon és az alpeseken át vinni. Mi ily handabandákat szóra sem tartanánk érdemeseknek , ha nem jellemeznék az irányt, melyet bizonyos körökben a közvéleménynek adni igyekeznek. Mi ebben sem látunk veszélyt , de úgy hiszszük semmi körülmények közt sem felesleges, őrködni.“ — A „Pays“, mint állítja, folyvást méltánylotta azon mérsékletet, melylyel a porta a fenforgó nehéz kérdésben eljárt. De most mély sajnálattal látja, hogy az eddig követett ösvényről legfontosb September 17-kén 1858.