Budapesti Hírlap, 1853. október (231-256. szám)

1853-10-01 / 231. szám

valókat Konstantinápolyban védjék“, mond „Times;“ „hogy a portát a török fanatismus s az oroszok megtámadása ellen megoltalmazzák“, biztosít a „Morning Post.“ E hír általában meg­­nyugtatólag hatott, s meg vannak győződve, hogy a diplomatia ismét újból kezébe veendi az ügyet, s a vitálykérdést, melyet ekként a török fanatis­mus karjaiból kiragadott,békés megoldáshoz veze­tendő A „Morning Post“ legújabb csikkéből és a „Constitutionnel“ egy nyilatkozatából kitűnik, mikép Anglia és Francziaország legelőbb is gr. Nesselrode memorandumának viszszavonását fog­ja kívánni — az itteni külügyminiszer már egy köriratot intézett ez értelemben a külföldi diplo­­matiai ügynökökhez — bárha jól tudta, hogy e kivánata nem fog teljesíttetni. A diplomatiának ennélfogva az lesz feladata, a tél nyugalmát arra használni, hogy egy közvetítő formulát találjanak. Különben bizton gyanítják, hogy vagy beleegye­zését adta az orosz kormány a hajóhadaknak a Dardanellákon keresztül menetelébe, vagy egyút­tal a nyugati hatalmak ez iránti elhatározásának jelentésével a legkielégítőbb nyilatkozatok kül­dettek Sz. Pétervárra. Ha sem az sem ez nem történt volna meg, úgy az orosz követeknek Pa­kis és Londonból visszahivatására kilátás lehetne. Ez a béke­barátok nézete. A harczpárt más­ként ítéli meg a tényállást, s a forradalmi párt már átalános háborúról álmodozik. Ennek főnö­kei állítólag már ismét proclamatiókat szórtak a világba, s beszélnek demagógok összejöveteléről Genfben és Londonban. Mi engem illet, én most is úgy mint előbb a béke fentartását hiszem, főkép azért, mert Fran­cziaország belállapota kényszeríti a császárt, a háborút a­meddig csak lehet, távol tartani. Azon­ban conjecturáimtól megkímélem ma a t. olvasót. Megírtam volt, hogy több német lapokat le­tartóztattak. Oket e rendszabályra bizonyos párisi levelezések szolgáltattak , melyekben a csá­szárnak Belgium elleni ellenséges czélzatairól van szó. Ez adatok talán semmi ügyelmet sem gerjesztendettek; de a rendőrség e rend­szabálya ügyelmessé tette a könnyen hivőket. Mi felfogjuk, hogy kormányunk nem tűrheti el a rá­galmat s magában véve nem roszaljuk azon rendszabályt; de azt hiszem, jobb lett volna, ha a „Constitutionnel“ azon czikkét, mely a „La Belgique et le mariage autrichienne“ czímű röpiratot felmagasztalá, bármely módon megc­á­­folta volna. Azonban ez nem történt. Feltűnő, hogy a „Moniteur“ egy szóval sem említi Chi­­may­­get, ki Lillébe küldetett, hogy ott a király nevében a császárt üdvözölje. Csupán a „Patrie“ beszél róla, azt jegyezvén meg tudósítója, mikép a hget a császár kíséretében látták, és a „Pays“ mondja ugyan, hogy a hg díszben megjelent a császár előtt, de e lap bizonyos czélzással hozzá teszi: „Egyébiránt Chimay­ur szintúgy fran­­czia mint belga; ő azon nevezetes embertől szár­mazik, kinek Francziaország déli csatornáját kö­szönheti; vagyonának nagy része Francziaor­­szágban van.“ Úgy hiszik, így ő felségeik visz­­satérésükkor Párisba ünnepélyes bevonulást fog­nak tartani, ép úgy mint Lajos Napóleon tartott, mikor déli útjából visszatért. Ramolini asszony halála folytán a császár örökölte azon házat, melyben nagybátyja szüle­tett. A szép művészetek egy hivatalnoka azonnal elküldetett Corsikába, hogy azt illő módon hely­reállítsa. A „Jour, de Havre“ leveleket kapott New- Yorkból. Ezek elindultakor a franczia udvarhoz küldendő amerikai követ még nem volt kine­vezve. Sept. 6-kán Lafayette névünnepét a La­fayette-gárdák ünnepélyesen megülték. A toasz­­tok közöl egy Lafayette, s egy Caussidiére-re szólt. Ha a becsületes Lafayette tudná, hogy őt egy sorba állították a véres Caussidiére-rel, meg­fordulna sírjában. Rachel kisasszony egy évi Sz.­Pétervárott töltendő szabadságidőért folyamodott az állam­­miniszerhez, s nem lehet föltenni, hogy az tőle megtagadtassék. Az orosz császár legnagyobb ellensége a mi színház-barátainknak. Lassan las­san minden kitűnő tehetséget Sz.-Pétervárra vonz, így Plessy kisasszony, Valuys, Mario asz­­­­szonyok, Grisi, Cariotta egymásután hűtlenek lettek Párishoz, s engedtek a sz.-pétervári szín­ház igazgatóság legfényesb ajánlatainak A Gym­­nase legjobb színésze, Bressant is elfogadta a meghívást Sz.-Pétervárra. A Gymnasenál 25,000 frank fizetése volt, Oroszországban 45,000 ru­belt ajánlanak neki. Várjon versenyezhet-e a Gymnase ily számokkal ? Az összeget, mely Ra­­chelnek ajánltatott volna, mesésnek mondják. Berlin, sept. 27. # A mi régi ellenségünk, a cholera, melyet ugyan lassan lassan és főkép 1848 óta meg kelle szoknunk, rendesen visszatérő látogatóul tekin­teni, de mely velünk 1­850 óta igen szelíden bánt, ezúttal ismét ijedtséget és borzadályt terjeszt Berlinben. Az áldozatok, melyeket a járvány megragad, nem állnak ugyan semmi arányban azon levert hangulathoz, melyet az előidézett: mert vájjon oly nagyon feltűnő-e egy 450,000 lakossal biró városban 45 vagy 46 megbetegedési eset pedig ekkorig e számot is csak két napon érte el Ez alig egy 10,000 közöl vagy Vico petje a lakos­ságnak, míg a szomszéd Stettinben egy egész héten át naponkint 25 choleraeset fordult elő, az : 40,000 lakos mellett 8/top pdt, — tehát csak a járvány meghatszorosodása, vagy­is naponkénti 27 ) megbetegedés mellett — mitől a tél mielőbbi közeledése óvjon meg minket — lehetne Berlin szenvedéseit Pomeránia fővároséival egybehason­lítani. Honnan a berlinieknek ez általános levert­sége, kiket valóban nem ismerünk melancholiku­soknak, hanem ép oly vérmes vérmérséklettel bi­róknak mint a párisiakat ? Oka ennek nézetei szerint azon rejtélyes jellemben fekszik, melyet kár Berlinben mindannyiszor magára ölte, vala­hányszor e várost pusztításai színhelyévé tette, melyhez mostani föllépésénél is hű marad. E jel­lem alatt nem annyira azon körülményt értem hogy kimenete itt majd mindig halálos, mert fellábbadók száma még maguk a rendőri jelenté­sek szerint is oly csekély, hogy a megbetegedé­sek mellett figyelmet sem érdemelnek, ezen mi­nimumból pedig még mindig el kell bizonyos e­seteket vonnunk, minthogy fiatal orvosok, hogy maguknak keletet szerezzenek, könnyen azon gondolatra jönnek,veszélytelen diarrheákat a ható­ságoknál meggyógyított cholera esetekül bejelen­teni ; végre a valóban kigyógyultak rendkívüli szerencséről beszélhetnek, ha tüstént megmente­tésük után ideglázban nem halnak el. Mindez másutt talán szintigy van , de mi Berlinben sajátságos , az azon mód, melylyel e kór itt magát concentrálja, nem csak topogra­­phiai tekintetben egyes utczákra és házakra, hanem társalmi tekintetben bizonyos osztályokra. A különféle városzrészek fekvése, némely egy­­hivatású emberek életmódja ugyan sokat, de mindent semmi esetre sem magyaráz ki, mert kór oly módon változtatja a vidékeket és osztá­lyokat, melyet — ha a dolog oly igen komoly nem lenne — egy szép asszony szeszélyeivel le­hetne összehasonlítni. 1848-ban az úgynevezett kölni városrészben pusztított; ma a Lujzaváros­­ban ; akkor a bírói osztályt tizedelte meg, ma a ka­tonai vizsgáló bizottmányt, melynek már három tagja halt meg. 1848 ban a Wallerstrasséban laktam, s felfogható, mily kevés vigaszomra szolgált , hogy nagyban és egészben az áldozatok száma csekély volt, miután az én ut­­czámban egy házat sem kimért meg, s egy ház­ban 11 ember halt meg. Az ijedtség itt azért oly nagy, mert a halálesetek csak látszólag oszlanak el egy népes városra, tulajdonkép­­edig meglehetősen szűk körökre szorítkoznak Azon gyászeset, mely a közönséget leginkább foglalkoztatja, s már a ház helyzetét illetőleg rendőri nyomozásokra is szolgált alkalmul, azon­ban oly megoldást látszik találni, melynek a cho­­lerával semmi köze. Teichert alezredes t. i. egy vig társaságban töltött est után megbetege­dett nejével és két leányával együtt, állítólag cholerában : három napra reá egy ember sem élt közélük. A közönség e borzasztó esetet össze­köttetésbe hozta egy phaenomennel, mely kevés napok múlva az említett házban felfedeztetett, egy véletlenül a kúthoz vitt világ megmutatván, hogy ennek vize éghető anyaggal van meg­telve : a hatóság is rendelt vegyész­ nyomo­zást, de most kitűnt, hogy valószínűleg azon vígan töltött estén gombávali megmérgezés tör­tént, mert több személyek, kik azon est után rögtön elutaztak, tüstént utána hasonló jelek közt kimúltak. A hullák ennélfogva kiásattak uj orvosi vizsgálatnak vettettek alája. Békés­ Csaba, sept. 26. Nem mindennapi események rendkívüli gyorsasággal váltják fel egymást, úgy hogy alig kezd szűnni az egyik miatti megindulás , már is másnak hírét hozzák telegrafi sürgönyeikben hírlapok. Mig a képzelődés országában kalando­zók a keleti ügy s más egész államok sorsát ér­deklő dolgok fölötti conjuncturáikat hasonlítgatják össze, mindenik kész lévén a legmérgesebb har­czot küzdeni biztos alapot nélkülöző véleménye mellett; míg a hírlapolvasó közönség egy része ha nem is a napi sajtó terményeinek soraiban, de legalább sorai közt csupa harczi hírekről vél biz­tos tudomást szerezni: az alatt a birodalom ha­tárain belül a béke angyala szent olajággal kezé­­­ben megnyugtatja mindazokat, kik netalán tör­ténhető összeütközésektől rettegnek. így van ez nálunk; igy van másutt is. Alig örvendeztette meg a cs. k. Apostoli Felségének minden hű alattvalóját azon hir, mi­szerint 0 Felsége Erzsébet bajor királyi her­­czegnő ő fenségét eljegyzette , már is néhány nappal azután más, 0 Felsége hű jobbágyaira nézve szintén nem kevésbé örvendetes hir futotta be a nagy birodalom minden részeit, hogy t. i. szent István koronája a többi koronázási jelvé­nyekkel együtt szerencsésen megtaláltatott. Az előbbeni fontos esemény nagyszerűségétől át­hatva, B.­Csaba városa, O. J. jegyző ur által szerkesztett következő tartalmú hódolati öröm­­nyilatkozatot küldött fel a legfelsőbb helyre : „Cs. k. Apostoli Felség! Legkegyelmesebb Urunk! Azon áldott Genius, mely cs. k. Apostoli Felséged, legkegyelmesebb Urunknak a bajor ki­rályi h­erczegnő Erzsébet Ok. Fensége eljegy­zését legmagasabb szándékával egybehangzólag elérni engedé, a legpáratlanabb szerencsét j­ittató osztályrészül a b.-csabai 24 ezer lelket számláló, cs. k. Apostoli Felséged leghűbb jobbágyi alatt­valóinak akkoron, a midőn cs. k. Apostoli Felséged és legmagasabb aráj­a Erzsébet 0 k. Fenségének trónzsámolya előtt eme szerencsés esemény fölötti tiszta örömérzéseknek közepette nyilváníthatja, s cs. k. Apostoli Felséged és legmagasabb arája Erzsébet­­ Fenségéhezi jobbágyi örökös hű­ségének és ragaszkodásának világos jeleit adhatja. Kívánván eme város közönsége egyetemleg és fejenkint, miként az egek Ura Felségednek és Fenséges arájának drága legbecsesebb életidejöket nyújtsa az emberi élet lehető leghosszabb határáig, tegye az Isteni gondviselés Felségednek kormány­zását, melytől milliók boldogsága s az egész mo ■ narchiának virágzása s jóléte föltételeztetik , di­csőségessé, s minden hit jobbágyaira nézve bol­dogítóvá. Legmélyebb hódolattal maradván stb . Szóljunk még az időjárásról. A jolsvai idő -­­ jós jövendölései két pontban nagyon teljesültek. Egyik, hogy September volt az évnek legkelle­mesebb hónapja, a tavaszi napokat, miktől az­prilis és májusi folytonos esőzések megfosztottak bennünket, most septemberben élveztük. Másik, rendkívüli nagy szárazság, melynek hosszú u­­ralkodása a Kőröst sok helyen annyira leapasz­­­totta, hogy vize átléphető, sőt némely kutak is tiszáradtak , mint ezt a tisztelt jósló előre meg­írta volt. Várjon fogják-e most is bizonyos ellen­ségei még gúnyolni, kik minden jóslat után kí­gyót, békát kiáltanak rá, kik minden időjárási ter­mészeti szabályokon alapuló combi­­natiói után fölkiáltanak, hogy a jolsvai időjós is­mét „tanácskozmányt tartott az istennel.“ Igen is, bizonyos értelemben az istennel tanácskozik az, ki a természet könyvébe örökké szent betűkkel jegyzett szavait tudja olvasni. Hogy pedig ezt minden együgyü nem képes felfogni, azon leg­kevésbé sem lehet csodálkozni. Mert két fal, ezernyi láb magas sziklafal között vonul el. Elragadtattunk a velünk találkozott gyermekek szépsége által, egytől egyig an­gyali arczok, gyönyörű szemek, finom metszésű ajkak, szabályos orr általánosan, —s miért, hogy a fölserdültek közt a szépség ritkaság, görbedő test, guga csaknem minden nyak körül, kora vénség, — és — oh megrázó látvány! — bu­taság igen gyakoriak. Egy buta jő itt elénk, kit senki sem feled el, ki valaha e völgyben volt; bozontos haja, szakálla megnőve mint a termé­szet akarja, széles pofa, vigyorgó nagy fogak csillámolva egy soha nem mosdott fekete arcz alól, félmezetlen, s ennyiben is undorító szenny födi... egy kis ajándék, pénz vagy étek láttára ál­­latian hunyorított, s ugrált — egy barom! To­vábbá két vén asszony, nem oly undorító, de szá­nandó módon nevetséget gerjesztő, — hagyjuk e képeket; a víz, még inkább azonban a rekkenő jég — évekig sem érezni szellőt e mélységekben — hatnak a mirigyek ezen aránytalan kifejtésére, mely a vérnek a velővek­ kellő közlekedését, ke­ringését akadályozván az értelem fejlődését gá­tolja meg. A festői zuhatagokban gazdag tarto­mány legfestőibb , habár nem legnagyobbja a Waldbach Strub. Kényelmes párkányzott útról belátni azon sziklaüregbe , melyből zúgva és bömbölve tódul ki a hófehér víztömeg, s három­száz lábnyi magasról omlik le sziklamedrébe. Az­ellenében egy ifjú festő ült kifeszített vásznára másolgatván a művészecsetre méltó jelenést, s az esés alján egy hatalmas sziklán, hol a lég déli­ben mint este dermesztő hideg, egy kis társaság tanyázott, a nyaktörő sziklából asztalt rögtö­nözve, s a mennyire látszék ha nem is nektárral, de e vidéken lelhető legjobb austriai vagy staier borral köszöntgetvén a poharat egymásra, s a fe­­­jek fölötti zuhatagra, szavukat az iszonyú, de mondhatni harmonikus robajban nem hallhatók, de buzgó lelkesedésük kétségtelen jeleit adák Volt valami érdekes ezen ellentétben a festőnek komoly, ezeknek derült élvezete között. Messzire elhallani a zuhatag s a sziklákon mint hömpölygő hó tova robogó patak moraját. A hegyekből nagyszerű kilátás a havasokra. A Hallstadti tón visszajőve vadregényes hegyi út vezet a bájos Gosauvölgybe, — az út magában gyönyörteljes. Megjöttünkkor al­konyat volt, de még elég idő a Gosaui tó meglá­togatására. Puszta kietlen magasságban, hol egész országutak szélességében kőhalmokat hengerit le a zivatar, érni a tóhoz, „wo man die Dachstei­ner sieht.“ Egy­felől buján tenyésző hegyek, másról kopár meredek szirtek (Donnerkogeln), zárják be a kis tót, ezek megött a pyramis alakú hófedte sziklák, die Dachsteiney, komor nyugalom hazája ez, nem él, nem mozog semmi; a tó mint- s egy mare mortuum hidegen tükrözi vissza a he­gyek zöldét, a sziklákat, s a lenyugvó nap vég­­sugaraiban egyedül tündöklő Dachstein három­szögét, tűzvörös falával é­­s halál halvány örökös havával. Az alkony réme teljes öszhangban van e látvány lehangoló nagyszerűségével, — mint ez egy kétségbeesett kebellel. A bécsi „rántott csibe düh“ idáig is elha­tott, — sültet rendeltünk, s backhendlit hoztak; egy egész nap reménye — egy jó esteli füstbe ment­ a pisztráng és arasznyi rákok ajánlatra méltók e vidéken, de — persze confectnek! Gosauból az abtenaui völgybe jutni csak kocsi mellett lehetséges, — a meredek ut ne­hézségeit a per egy mellé fogott szürke segedel­mével is alig birá legyőzni, — az elragadó kör­nyezet, úgy látszék, tán mert megszokott jele­­­nés, nem hatott üdítőleg fáradt izmaira, — ve­lünk a ballagás csak most vétett észre, mennyit veszit, ki kocsin jár,— hát még azon szerencsét­len, ki a nap heve ellen fedél alá búvik ! A legközelebbi állomás Golling, a legér­­­dekesbek egyike, reggeli sétául kínálkozik az egy órányira levő Schwarzbach 300 lábnyi ma­gas zuhataga. A Wildbad Gasteinba ve­zető országúton érünk a L­u e - i szoroshoz, mely 1809 ben dühös harcz színhelye volt, — de ettől elvonatkozva regényes alpesi vidék. Itt tolul be a *) Bergglühen. Salzach folyama, félórai után folyvástt szikla­falak közt ér azon nagyszerű ponthoz , mely Salzach - Defen, (Salzach nyílásai) név alatt ismeretes, s a legmeglepőbb természeti csodák­hoz számítandó. Vagy 500 láb magas sziklák alatt alig két öl széles medre; fölötte öszveölelkeznek minden perezben összeomlással fenyegető szikla­óriások, természetes hidat képezve a mélység fö­lött, melyről letekintve elfogulna szive sok ál-By­ronnak , ki a halálvágygyal tiz divatlapot tele rí­melt. Mily világrenditő forradalom rombolt s é­­pitett e nagyszerű tünemény alkotásánál, onnan gyaníthatni, mert míg a sziklafal egy oldala vagy 300 lábnyi magasban kétségtelen vízmosás által ki van vájva, addig az ellenkező oldalról oly sziklatömegek dőlednek reá, miken vízmosás nyo­mai nincsenek; vidami vulkáni erő egy későbbi korban dúlt itt, fölemelve a millió mázsányi tö­megeket a viz alól egyfelől, összezilálva őket más­felől. Órákig lehet itt időzni a legmagasztaltabb kedélyállapotban,— minden pontról, árról s fölről kíváncsian vizsgálva e természeti csodát, mely­nek szemlélete ügyesen készített párkányzott ös­vényekről egészen kényelmes; mint egyáltalán minden érdekesség ez országban esannyira pró­­zailag kényelmesen közelíthető meg, hogy szinte veszit regényességéből, s azon óhajtást kelti: vajha egy kis lélekveszély is emelné e hatást! (Vége követk.) 1296 Szathmárm. nyugoti oldal, sept. 18. Rég töröm fejemet, mit tudnék e környékről oly valamit írni, mi újság is lenne, s közérdekkel is bírna? Az üstököst itt is láttuk 3—4 estre, s miután mindenki reménye, vágya vagy félelme szerint kijövendölte magát, letűnt, a nélkül hogy más bizonyosságot hagyott volna maga után, mint azon meggyőződést, mit Horácz ezelőtt közel 2000 évvel megirt: „A bölcs Isten a jö­vendőt fátyol alá rejtette.“ — Ha csakugyan valamit jósolna egy üstökös megjele­nése , az semmi örvendetesebb nem lehet, mint Urunk Császárunk Ő Felségének azon köröröm­mel találkozott legmagasabb határozata , hogy a számos népeit boldogító napfény mellé, még egy szendén mosolygó holdvilág is járuland! Legyen e dicső, e magasztos szövetség a Minden­hatótól megáldva i­s legyen a­ népekre és orszá­gokra kiáradó üdv kiapadhatlan forrása! Újság továbbá nálunk az, hogy a rendkí­vüli szárazság után az itteni utak is járhatókká lettek. A nagy­károlyi sár, mi ezelőtt két hó­nappal iszonyatos vonzó erejénél fogva a leg­­megterheltebb szekeret is az anyaföldhöz lánczol­­ta, most poralakban ég felé tör mint a gyöngy,­­ senki sem hinné, hogy volt csak göröngy,-----­úgy néznek ki a szekerek, mint megannyi por­­üstökösök, annyira hogy még gyanúba ejtik a halandót, ha várjon az égi üstökösök után is nem a szétvert fény­por hullámzik-e ? — Ily kö­rülmények között mikor itt a földön a téglavető czigányokkal gyalog beszélni nem lehet, annál is inkább mert apró, marhadög lévén, húsfélével na­gyon el vannak látva, — a szántóvetők aggódva néznek a jövendőbe, mert sok föld még ugarlat­­lan, legtöbb keveretlen, s a vetés az idén inkább csak kétszeri szántásba fog­ történni — s hat ez évre még a jövő is mostohán következik — úgy a kenyér nem csak keresett de nem kapott czikk is leend. — Itt az aratás szalmában gazdagon, sze­mül soványan ütött ki. — A búzának keresztje szokásos 3 véka helyett 1 és 1­­/2 vékát ad — a rozs valamivel jobban — az árpa silányul ütött ki, sok helyt a lekaszálást sem érdemelte — zab bővebben lett — de a tengeri, mi itt főélelmi s el­adási czikk, a tavalyihoz mérve 1/4 résznyi ha lesz — kezdetben a sok eső, most a nagy száraz­ság fojtotta meg. — Éhez járul még a varjuk lé­­giója, s kutyák ostroma a tengerire nézve, — s mindezeket ha összevesszük, nem csoda, ha az életnemek ára leszállni nem akar, s nem is fog, — kár hogy az uralkodó előítélet a varjuhást kizár­ta az étlapok soraiból — hány hízott varjúval kedveskedhetnénk magunknak s jó barátunknak! Dohány sok lesz s ha igaz az, hogy éhgyomorral legjobban esik a pipázás, úgy itt nálunk helven helyen nagyszerű pipázások történhetnek. A szől­­lőt a ragga lefőzte, a napszám drágasága nyakig érő gazba öltöztette, igy a szőllőhegyek felé is csak keserű képpel fordítja orczáját a szegény gazda. — Nem sok hordóra lesz szükségünk. Következnek már a hosszú éjszakák, s azzal együtt szaporodnak a hajdan oly gyakori lólo­pási kísérletek is. — Gesztes megszökése Nagy­­ká­lóból, a vidéket megrémítette — különös, hogy ez a lólopás annyira ösztönszerű hibája a magyarnak — ha a más lovát viszi, azt hiszi hogy csak lovagolni megy — s ez férfias erény. Minden helységnek csavargóit kellene rendben tartani,­­ miután most is mint régen, sokan van­nak minden helységben, kik éjszaka szoktak nap­számra járni, mert ez a legjövedelmezőbb kere­setág. A márczius előtti időkben, tehát ante di­luvium, történt itt Szathmár megyében egy elmés úrral, kitől ellopatván két ló, igy kiáltott fel: „Ha megkapnám, mindgyárt az egyiket a comis­­sariusnak adnám“ — „Igen — de, felel egy jó barátja, — mint hogy egyiket a tolvaj hihetően már általadta, ha te a másikat neki adnád, csak ott lennél a hol vagy.“ Különös újság még ez évben az, hogy annyi gyümölcs, különösen annyi szilva termett, hogy a fának ágait letördelte —­­ úgy hogy előkerül Szamosközön még a régi anekdota — mikor a szathmármegyeiek a szabolcsiakkal a két megye birtokosainak gazdagsága felett versengenének

Next