Budapesti Hírlap, 1854. április (383-408. szám)

1854-04-30 / 408. szám

kezzék. Ezen Dundas admirált nem kell összeté­veszteni, a fekete-tengeri hajóhad főparancsnoká­val, ki amannak még csak nem is rokona, s kinek valódi neve Whitley Deans, a Dundas mel­léknevet neje után vevén föl. — A spanyol hajóhad 15'-ben Barcellonából keletre indult. Turin, A „Gaz. di Veti.“ szerint, a piemonti minister­tanács egy rendkívüli ülésben egy Fran­cain- i Angolországtól távirati úton érkezett jegy­zék fölött tanácskozott, melyben Piemont Anglia által felszólíttatik, hogy az olasz eszme min­den támogatásától tartózkodjék. Francziaor­­szág pedig a sajtó visszaélései ellen uj hatályos tör­vényt sürget. Sz.-Pétervár, apr. 20. A mai „J. de St. Péter sb.“ következő sorokat közöl: „Több külföldi hírlap, s kivált a „Times11 apr. 1­­ - ki számában, azt állította, hogy azon ingóságok és egyéb becses tárgyak, miket volt angol követ Oroszországban Sir­ Hamilton Seymour Sz.­Pétervárott hagyott, a császári kormány által lefoglaltattak. Fel vagyunk hatalmazva a tényt forma szerint meghazudtolni. Konstantinápolyba az angol-franczia consulok Odesszából megérkeztek. New-York, april 8. A senatus folyvást a Gadsden-féle szerződéssel foglalkozik; az elnök, s miniszereinek törekvései dactára , bizonyosnak tartják, hogy e szerződés nem fog módosítás nél­kül elfogadtatni. . A külügyi bizottmány még­sem hozott ha­tározatot a Bl­a­c­k-W­a­r­r­i­e­r ügyében. A Connecticut­s Rhode-Island álla­mokban legközelebb a senator-választások nagyré­­szint ellenzéki szellemben ütöttek ki.­­ A tennessee-i­­ törvényhozó­­ testület egy oly törvényt fogadott el, melynél fogva ezentúl minden felszabadult néger az állam költségén Afrika nyugati partjára, a virágzó libériai köztársaság­ba fog átszállíttatni. . KÜLFÖLD. Tudósítások a harczterekről. Legújabb (ápril 25-ki) tudósítások azt írják, hogy az oroszok Oltenizzánál két hídhoz való készletet állítottak fel, és a török partütegek erős ágyúzása daczára egy hídfő felépítését bevégez­ték. Az Oltenizzánál öszpontosított orosz haderőt 50,000- re teszik. — Krajovából ápr. 24-kén külön uton érkezett tudósítás jelenti, hogy a Kisoláhországba útban volt csapatok ellenparan­csot kaptak, s mind a Nagy-Oláhországban össze­vont főhadtesthez csatolhatnak. Ugyane napi tu­dósítások jelentik, hogy ha Paskievics főere­jét nagy gyorsasággal Nagyoláhországban vonja össze, és néhány nap múlva hadiműködéseit egy Shumla elleni csapással kezdendi meg. A köze­lebbi napok tudósításait feszülten várják. S­z­i­­lisztria 22-kén még a törökök kezében volt. O­m­e­r­pasha a balkánvonalnál erélyes védelemre készül. Nem kételkednek benne, hogy csapatai a segédhadak megérkezéséig tartani fogják ma­gukat.­­ O­r­s­o­v­á­b­ó­l ápril 25-ről érkezett magán­levelek jelentik, hogy az oroszok részenkint a Dunánál fölfelé Kalafattól a Timok torkolata fe­lé vonulnak, s több nap óta mindenféle mozdula­tokat tesznek, nyilván hogy a törököket ámítsák. V i­d d i n i apr. 21 -ki levelek jelentik, hogy az ottani tartalékcsapatokból apr. 19-kén 4000 em­ber Kalafátba,4000 pedig Shumlába elment. (Or­­sovában apr. 23-kan még az oroszok Kisoláhor­­szágból kivonulásáról semmit sem tudtak.) Orso­­vai apr. 25-ki tudósítások megerősítik azon köz­lést, miszerint utóbbi napokban Kalafátnál ko­moly ütközetek voltak. A törökök kísérletet tet­tek az orosz bekerítőhadat oldalról megtámadni, és apr. 21-kén Florentinen fölül átkeltek a Du­­­nán. Az oroszok a partról­ visszavonultak, de bi­zonyos távolságra ismét állást foglaltak, s annyira megerősödtek, hogy a törökök hosszabb ütközet után kénytelenek voltak visszavonulni. Ugyan­ekkor a törökök Grujánál is átmentek a Dunán, és hosszasabban csatáztak az oroszokkal. 22-kén is több pontokon volt harcz a Timok és Viddin közti vonalon a Dunánál. — Szilisztria ellen az ágyúzás még 20-kán folytattatott. Hyras­­kievic­s ápril 20-kán Kalarashban volt, s 21-kére visszavárták Bukarestbe, honnan Dzsur­­dzsevo­s Oltenizzába folyvást csapatok küldetnek. Ápril 16-kán az oroszok egy tetemes czirkáló csapata Oltenizzánál átkelt a Dunán, a török sánczokat megtámadta, és oldalról Turtukait egy óráig, de eredmény nélkül,­lődözte. A törökök állomásukat vitézül védték és az oroszokat tartós tüzelés és erélyes szuronyszegzéssel visszavonulni kényszerítők. Az oroszok sok halottat és mintegy 60 sebesültet vesztettek, kik apr. 19-kén érkez­tek Bukarestbe. Bukarestből apr. 25-től a „Presse“ kö­vetkező távirati sürgönyt hoz : Hg­y a­s­k­­­e­­­vice ma ide érkezett. 19 és 20-kan K­a­l­a­f­á­t és Kalaras­hnál véres ütközetek voltak, de el­­­döntő siker nélkül. Az orosz csapatok a Traján­­sáncznál e pillanatban oly hadi mozgást tesznek R­a­s­z­o­v­a felé, melynek czélja az látszik lenni, Musztafa pashát Szilisztriától egészen elvágni. G­a­r­a­c­z­i apr. 16-ki tudósítás jelenti, hogy ott Besszarábiából a Dobrudzsába még folyvást mennek keresztül orosz hadak, és minden erős pontokon elhelyeztetnek, a korábban beérkezett csapatok pedig a Bazardzsikba vivő utat foglal­ják el. A csapatokat ezer meg ezer ökrös szekér kíséri,egybe 4—6 ökör is van fogva, mert az ök­rök, ha a hely­színére érkeznek, a csapatok szá­mára levágatnak. Lüders bnok mart. 23-ka óta, midőn a Dobrudzsába átkelt, többé Galaczba vissza nem tért. Galaczban csak igen csekély helyőrség van, de igen terjedelmes katonai kór­ház, melybe az előnyomuló csapatok betegei visz­­szahozatnak. E betegek azt beszélik, hogy K­a­­raesztnál igen komoly ütközetek voltak, me­lyek 4-kén kezdődtek és több napig tartottak; az oroszok Szilisztria és Várna felé nyomulnának elő­, a törökök a legtöbb, pontokon visszahúzód­nak. — Egy legújabb b­r­a­i­­­a­i tudósítás szerint a törökök ápr. 18-kán Raszovát, mint az oro­szok hadimozgalmai következtében tarthatlanná tett helyet, elhagyták, és Bazardzsik felé vissza­vonultak. — Szófiából minden nélkülözhető had­erő Shumla felé indíttatott. A Dobrudzsában állítólag történt nagy csa­táról keringett hírek alaptalanoknak bizonyul­nak be. A „Wanderer“ ismeretes oláhországi tudósí­tója egészen ellenkező dolgokat állít. Szerinte teljesen valótlan, hogy a törökök a Dobrudzsából egy puskalövés nélkül kivonultak, hogy az oro­szok a Trajánsánczon túl lennének, s már Várnát fenyegetnék. Sőt inkább az oroszok ápril 19. estig egy lépést sem tettek a Trajánsánczon túlra; legutóbbi napokban a Csernavoda melletti földzugban húzódtak össze, s alkalmasint Raszova felé fognak vonulni. A tengerpartróli visszavonu­lásuk tény, mely nem önkénytesen történt. A küsztendzsei és karasszai(körülbelül a Trajánsáncz közepén) csaták az oroszok veszte­ségével végződtek, mely még a tulcsait is fölül­múlja; ez ütközetek, és pedig a küsztendzsei, Braila­s Galaczból érkezett levelek szerint, ápr. 9-kén kezdődött s 10-kén az oroszok megvereté­­sével végződött, kik közöl sokan a Karamurat és tenger közt fekvő mocsárokba vesztek; a ka­­rasszui csata 12. vagy 13-kán volt, s szintén az oroszok visszavonulásával végződött. „E té­nyekért jót állok“ írja levelező, „de a további fel­világosítást a túlpartról várja az olvasó.“ Eddig az oroszok minden kísérletei, ágyúik védelme alatt Szilisztriánál partra szállhatni, meghiúsultak. A porosz királyi consulság diplomat­ai viszonyainak az oláh és moldvai kormányokkal történt félbeszakításáról a „Wand.“ következő hitelt érdemlő felvilágosítást hoz : Már régebben fordultak elő esetek, hogy porosz kir. alattvalók, valamint vámegyleti állambeliek (kik itt szintén porosz védelem alatt állanak) az oláhországi ha­tóság által különféle módon megsértettek, olykor a porosz kir. főconsul tudta és helyeslése nélkül, tehát a fennálló szerződvényekkel ellenkezőleg, bezárattak, és önkényesen megbüntettettek. Mivel a porosz főconsul b. Meusebach titkos taná­csos által — ki itt köztiszteletben áll — tett min­den kísérletek védettei részére elégtételt nyerni, eredmény nélkül maradtak, Berlinben panaszt tett, s kormányától azon meghagyást kapta, hogy megújuló esetben mindazon rendszabályokhoz nyúljon, miket a porosz kir. lobogó jogainak vé­­delm­e kíván. Most történt, hogy múlt héten, egy württembergi születésű egyént, állítólag politikai beszélgetés miatt, a rendőrség elfogott, a­nélkül, hogy, mint a szerződések kívánják, a porosz fő­­consulságnak jelentést tett volna. Azután az el­fogott ellen kiutasító parancs adatott ki, és az oláh államtitkárság a porosz kir. főconsulsághoz fordult a kiutasító útlevél kiadása végett. A fő­consul természetesen azt kívánta, hogy az elfo­gott egyén, mint porosz kir. védett, neki kiadas­sák, hogy a főconsulság a vádat megvizsgálja, s ha bebizonyul, a büntetést kimondhassa. Mivel az oláh államtitkárság a kiadást makacsul megta­gadta, b. Meusebach véghatárnapot tűzött ki, a diplomatiai viszony félbeszakításával fenye­getve. A határidő eltelt, s a fogoly ki nem adatott. B. Meusebach erre levétette a porosz czimert, bevonta lobogóját s a diplomatiai összeköttetést félbeszakító. A consulsági iroda még egyelőre ha­tályban marad, a kereskedelmi s más folyóügyek vezetése végett. Montenegrót csakugyan sikerült az o­­roszoknak nyílt harczra bírni a törökök ellen. Az egész kis ország készen áll, csak az utasítást várja Sz. Pétervárról. Oroszország ereje ez által 20,900 derék harczossal növekedik, mely csaknem közepette a török területnek, ha elegendő hadse­reg nem állíttathatik ellenébe, a szomszédos tar­tományokat fellázíthatja. Ez látszik Oroszország terve lenni, t. i. a szomszéd számos szláv törzseket Törökország ellen fegyverre bírni. Délszláv lapok Dániel montenegrói fejedelemnek egy proclama­­tióját közlik, melyben alattvalóit élethalál­ harcz­­ra szólítja a „halálos ellenség“ ellen. E procla­­matio következtében már 6.000 önkénytes várja készen a fejedelem parancsát. — Az „Agr. Z.“ apr. 14-ről a montenegrói határról ezt ír­ja : Montenegro minden kerületében egy bizott­mány volt kinevezve, azon férfiak összeírására, kik koruk és képességüknél fogva a törökök ellen legközelebb megkezdendő expeditióban részt ve­endők. Négyezer kiszemelt férfi esküdött meg oltár előtt, hogy csak dicsőséggel tetézve tér vissza hazájába. A zenirijai archimandrita meg­szenteli a zászlókat, miken e felirat olvasható : „A hitért és hazáért.“ Az expeditio két irányban terveztetik, Herczegovina fele Niksics és vidéke, Albánia felé pedig Zablyak fognának megtámad­­tatni. Montenegróban remélik, hogy a szomszéd török faluk keresztény lakossága ez új keresztes hadjárathoz csatlakozni fog, és e mind növekedő mozgalomnak sikerülene Albániát és Herczegovi­­nát felszabadítani. Mellőzve a kitűzött nagy czé­­lokat, e mozgalom mindenesetre hátrányos a por­tára nézve, mert hadereje kénytelen lesz egy di­versiót tenni. Az Albániába menő­­ expeditio ve­zérévé Petro­vics­­György vajda neveztetett ki, a herczegovinait maga Dániel fejedelem vezeti. Mindenik szárny legalább 12 darab negyedfél­­fontos ágyút visz magával. A támadás időpontját még nem tudni, mivel Kovalevsky orosz ezredes érkezését várják, ki Sz. Pé­tervárról e tárgyban utasítást hoz. Montenegro lőszerrel bőven el van látva, az enni­valót illetőleg pedig a török tartományokban má­sodik Mezsopotámiát remélnek találni. De ebben csalódni fognak, mert kivált Herczegovinában még nagyobb az éhínség, mint Montenegróban. Dániel fejedelem proclamatiója így hangzik: „Mi D­a­n­i­­­o Petrovics, Cernagora és a Barda fejedelme. Köszönjük a kapitányokat. Kívánom, hogy mi cernagorok is most, mint mindig, vitézek—, és hősöknek mutassuk magunkat, mint a görögök és más nemzetek, hasonlóan mindig győztes nagy- és ősapáinkhoz, kik örökségül hagyák nekünk a szabadságot, melyre most oly büszkék vagyunk a világ előtt. Azért ismerni akarom azon katonákat, kik korábban összeirattak, hogy tudjam,bízhatom-e bennük, s parancsolom nektek kapitányoknak, hogy minden törzs gyűljön össze. Minden katona mondja meg szabadon, akar-e velem harczolni a török el­len, hitünk és törvényeink ez átkozott ellensége ellen? A kapitány írjon föl minden ily önkénytest, s nekünk tegyen jelentést írásban Cettingébe. De azt kinek kinek előre megmondom: ki velem együtt nem kész a halálra, azt a nagy Istenre kényszerí­tem, hogy maradjon otthon, és a ki velem akar jő­­ni, az felejtse el nejét,gyermekét és mindenét, a mi­vel e világon bir. ■— Avvagy nem vagyunk-e mi, drága testvéreim, fiai amaz és pernagorai győzte­seknek, kik három török vezért győztek le egy­szerre, kik a franczia hadakat megverték és a szul­tán várait rohammal bevették ? Ha nem vagyunk a haza lenéző­, ha ősi hőseink dicsőségét meg nem vetjük, úgy gyűljünk össze és harczoljunk Isten nevében. — Legyetek jó egésségben.“ A montenegrói fejedelem e föllépése könnyen új bonyodalmakra adhat okot. Cettinyer ápril lö­ki tudósítások szerint ez uj kereszteshad kiindu­lása nem sokára kezdetét veendi. Fegyver és lő­­készlet, orosz ajándék útján, bőven van. Konstantinápolyból ápril 17-ig ter­jednek a hírek. 14-kén hozta az óriási Hima­laya angol csavargőzös az első segédcsapatokat Konstantinápolyba, t. i. 2000 angolt Adams bnok alatt.400 év óta ez az első keresztény fegy­vereshad a török fővárosban. — Napoleon hg apr. 26-ra váratik Gallipoliba. A franczia követ Baraguay d’Hilliers a levantei consulsá­­gokhoz következő tartalmú körlevelet intézett: „Pora, mart. 30. Uram! A hellén kormány, távol attól, hogy Franczia- s Angolországgal a ke­leti kérdésben egyesülne, a török birodalom határai­ra ellenséges beütése által, és a magas porta alatt­valóit felkelésre izgatván,Oroszország szövetségesévé tette magát. E­közben a hellének azon hírt terjesz­tik, hogy az athenei kormányt e megtámadásra Angol- és Francziaország bátorította, s remélik, hogy e két hatalmak azon pillanatban, midőn a porta és Görögország közt egy igen sajnálatraméltó háború keletkezett, a helléneket és vagyonukat védelmük alá veen­i. Szükséges uram, ez álhitet el­oszlatni. Franczia- s Angolország a porta szövetsé­gesei, s Oroszország igazságtalan megtámadásait segítenek visszaverni. E czélra szárazi és tengeri hadaikat keletre küldék, így tehát nem vehetik védelmük alá azokat, kik Oroszország párthíveivé teszik magukat, s maguk valamint vagyonuk az ál­­­taluk előidézett háború minden következéseinek kitéve maradnak. Fogadja ön stb. (Aláírva) B­a­­­raguay d’Hilliers:“ A franczia hadigőzös, Napoleon rggel, a viharos idő miatt Zantéban kikötött, remtette sem pedig azt, honnan azon rosz szellem, mely Oroszországot mindezektől megfosztja ? De nemcsak a külsőre terjed ki ezen részletes beavatkozás, hanem az­­ orosz parasztnak minden szokásait is szabályozza, ki saját falujában ugyana­zon életet élt, mit a katona egy laktanyában.4) Haxthausen báró egy helyen egy falusi jelene­tet ír le, mely rá, úgy látszik, nagy hatással volt. A falu minden lakosai ugyanazon óraütésre indul­nak ki napfölkeltével házaikból s bizonyos jelre min­­denik ekéjével és fogatával a legszebb rendben megy kijelölt helyére dolgozni. Mindenik ugyan­annyi órát dolgozik, mint másik,s határozott órában nyugosznak. Az ember gyakorlatra menő katonákat vél maga előtt látni! Nehéz volna megmondani, melyik nagyobb teher az orosz parasztra nézve: a földesúr-e, ki szorgalmát kibányászsza, vagy pedig a hivatalnok, ki tevékenységét szabályozza ? O­­roszország úgy szólva két hadsereggel bír, s az or­szágra nézve nem a katonák hadserge rettentőbb, hanem a középponti kormány kiküldöttjeié, mely az egész birodalom területét elborítja s a bureau­­kratia legtulságosb kötelékei közé hálózza. A sok közöl egyetlen példát hozunk föl annak ki­mutatására, mily szelleműek e hivatalnokok. Tauris pusztáin,mint általán déli Oroszország területén,szám­talan elszórt tanya létezik, melyeket azonban a rend­őrségnek figyelemmel kell kisérnie. Történt egykor, mikép­p hivatalnokok egy folyamodványt küldenek Sz.Pétervárra,fölkérni a kormányt,hogy egy ukáz ál­tal ezen szétszórt tanyák lakosait helységekbe gyűjt­se össze, hogy a hivatalnok tisztébeni eljárása e kö­zelebb hozatal által megkönnyíttessék! Azonban el kell ismernünk az orosz kormányról, mikép sokkal méltányosabb volt a magánosok iránt, mint hivatal­nokai. Egész határozottsággal jön a válaszban kife­jezve, mikép nem a nép van a kormány kedvéért, hanem megfordítva a kormány a népéért. De mind­emellett ez adat világosan jellemzi az orosz hivatal­nokok szellemét. Nincs szomorúbb, untatóbb látvány a szem és a lélekre nézve, mint az orosz társadalom, mely a megmérhetlen birodalom színén oly egyhangúan te­rül el, mint annak havashol semmi tárgy sem emel­kedik a látkörben föl; hol nem látni egyebet gyön­­geség, tehetlenség­, és sivatagnál; hol az egyén az egybefolyó tömeg közt elenyészik ; hol a nép ter­mészetes valódi életét feszes, hivatalos élet helyet­tesíti; hol a rendszabály a tehetségnek, a symmet­­ria a rendnek, az engedelmesség az eszmének pótol­ja helyét; hol mindenki szenved, de mindenki hall­gat, mivel remeg; hol mindenki remeg egyfelől a katona s másfelől a hivatalnokok előtt; hol maga a fájdalom is egyhangú, mert általános, s mert azok kik szenvednek névtelen atomok; s végre, hol e­­gyenlőség uralkodik, a nyomor egyenlősége. Ezen társadalmi viszony képe igen szomorú; de ha el­gondoljuk, mikép e 60 millióból álló nemzet egyet­len ur parancsának hódol, hogy e közöl legalább 50 millió ugyanazon nyelven beszél, ugyanazon szoká­sokkal bír, ugyanazon vallás követője, s midőn Haxthausentől azon jóslatot olvassuk, mikép e saját­ságos demokratiának, melyet Europa miveletlennek s barbárnak tart, s melyet ő civilizáltabb és boldo­gabbnak tart, mint a többi népek, hivatása volna, nem a n­y­u­g­a­t mivelődését venni föl, hanem a magáét terjeszteni ki ezen irányban , akkor ezen o­­rosz társadalom nem szomorító, hanem ijesztő rém­kép előttünk! Haxthausen könyve oly nagy következetlen­ségeket mutat, hogy ugyanazon lapon, melyen az orosz társadalomról ily kínos benyomású képeket mutat föl, azon véleményt látjuk kifejezve: mikép az orosz nép épen nem boldogtalan. Az igen köny­­nyen fölfogható, mikép ezen nagy szláv­ tömegek, ha összegyűjtőinek (mi másként történik, mint a nagy hadsergek táborában és egyes nagy városok­ban), mint minden néptömeg hajlandó a lelkes­ülés­re : a haza és vallás mindenikkel közös; de mond­hatjuk-e jóknak ezért a társadalmi viszonyokat ? — E tekintetben sokkal hitelesebb bíró ítél eldöntőleg, mint mint Haxthausen és olvasója: e bíró nem más mint maga az orosz nép. Hogyan ismernek el e né­met utazóval, mikép az orosz paraszt meg van sor­sával elégedve, midőn látjuk, hogy a föld mivelése iránt, melyre utalva van, legyőzhetlen ellenszenvet tanúsít; midőn látjuk, hogy ezen egy perezig is meg nem szűnő ellenszenv uralma alatt örömest hagyja oda a gazdálkodást bármely más még oly kevéssé jövedelmező foglalkozásért is; midőn látjuk, hogy ez ellenszenv annyira uralkodó, mikép ha egyszer oda hagyták falujokat, mely rájok nézve a rabszolgaságot személyesíti, sohasem térnek abba­ vissza; *) midőn számosan vannak, kiknek oly ki­­állhatatlan az, hogy mint­sem rabszolgák a földhöz legyenek kötve, örömestebb vitetik magukat Szibé­riába, csak hogy helyzetükből kimeneküljenek ? S minő élet vár rá Szibériában,melyet az orosz paraszt gyakran többre becsül, mint előbbi állapotát? — „Szibériában“, igy ír Haxthausen, „minden falu feje egy katona, legtöbb esetben kozák. Ez tartja fönn a gyarmatosok közt a rendet, s ez szolgáltatja ki üt­­legekben az igazságot. . Az orosz paraszt előnyt ad ez életmódnak, s csupán egy okból, mivel Szibé­ria földén megszűnik jobbágy lenni. Ha mindezek után még több adatra is volna szükségünk, bebizonyítandók, mikép az orosz pa­raszt nem oly elégült, minőnek festik, csak azon népszerűtlenségét kellene fölemlítnünk, melyben az orosz büntető törvények állanak. E törvények a legmélyebb gyűlölet tárgyai, s a közvélemény a legnagyobb részvétet tanúsítja az elítéltek, s fő­ként a Szibériába küldöttek irányában. Ez legbiz­tosabb jele a hibás társadalmi szerkezetnek, hol a nép szenved, és általános sympathia tiszteli meg a­­zokat, kiket a törvény keze sújt. Vannak ugyan,kiknek nézetük e szavakba fog­lalható. Egynéhány egyén, néhány család, sőt né­hány generatio föláldozása hogyan jöhet tekintetbe, ha annak árán állandó jóllétet s egy nemzet hatal­massá fejlődését lehet megvásárolni ? Ki aggódnék egyesek nyomorán és szenvedésein, ha azok egy bi­rodalom virágzását s egy hatalmas és dicső állam emelkedését eszközük? — Ezen elmélet ellen szá­mos kifogás tehető..Először is minő lelkiismerettel áldoztatnak föl az egyének az egészért, s a jelen generatio a jövőért? Nem jobb-e a Bossuet által ki­­mondott elv ; „a politika végc­élja nem egyéb,mint az életet kellemessé és kényelmessé, a népeket bol­­dogakká tenni ? Minő joggal nyomatnak el néme­lyek,­­hogy mások boldoguljanak? A dicsőség álta­lános, közvagyon, s kárpótolhatja-e egyesek szenvedéseit.?“. De tekintsük a tárgyat csak államgazdászati szempontból. g p 4 Ezen szabályozási mániára oly meglepő példát tudunk kimutatni, mikép azt hűségéért föl­hoznunk, nem tudunk az idézési ingernek el­­lentállani. Kemény Zsigmond egyik közelebb­ről megjelent beszélyében, („Ködképek a ke­dély láthatárán“) Jenő Eduárd gr. ezen egész rendszernek igen hű személyesítője, a lehe­tő legbuzgóbb apostola és megbukott vég­­rehajtója. S. F. ') „Általánosan el van ismerve“, így ír maga Haxthausen, mikép, ha egyszer az orosz paraszt a földmi­velésről lemondott, soha sem tér vissza előbbi foglalkozására. 2297 - - n ri WfliWrSWH1 1 - *

Next