Budapesti Hírlap, 1854. május (409-433. szám)
1854-05-06 / 413. szám
2326 Budapesti Hírlap 413. sz. MMTILS értesítő. Lóvásárlás Magyarországban. (1798) . . (ír?) Az országban felállított pótlóavatási bizottmányoknál mostantól fogva, a kiszabott tulajdonokkal bíró könnyű-lovassági pótlovak, fölemelt áron, 130 (azaz harmincz) forinttal p. p. darabjáért, megvétetnek. A vértes-, dragonyos-, valamint a nehéz vontató-lovak megtételét illető, a a korábbi hirdetményekben foglalt határozmányok továbbra is érvényesek maradván. Buda, május 1 -jén 1854. A cs. k. 111. hadsereg-parancsnokságtól Megsemmisítés (1795). . . . (2—3) A budai cs. k. I. oszt. járásbíróság részéről közhírré tétetik, hogy J Mauer Jakab kérelme következtében Lindenbaum Benjámin 4 társa részére 400 pftról kiadott váltó, miután 1853-dik évi január 12-kén kelt köröztette folytán annak birtokosa meg nem jelenkezett biróilag megsemmisitettnek nyilvánittatott. Budán 1854. martius 24-kén, Kanaler J ános,m. k., járásbró tervosigazét tárgyalási terelmébe küűzetette. Miért is Krchirigh József összes hitelezői a csődrendtértés 40. § a értelmében ezen törvénynapra Oly megjegyzéssel hivatnak meg hogy a kérdéses csődtömegépviselőjév Édeskuthy Kishstincz ügyvéd úr bíróilag kineveztetett, mindenkinek sabadságában állván az e helyütt beadott újra folyamatba tételi kérvényt, valamint az eredeti perirományokat is e törvényszék irattárában megtekinteni. Kelt Loosán, a cS. kir. megyei törvényszéknek 1654-ds, évi april 10-kén tartott üléséből. A cs. k. szepesmegyei törvényszék ideigi elnöke helyett .Jancsó Antal, a. k. Építkezési árlejtés. (1751) Folyó évi május 20-án reggeli Itt (1-3) órakor Ipolyságbon a cs. kir. kerület épitészeti hivatal irodájában, a némethi-korponai megyeután Devicee helység közelében Ujonan épintedekövtekező négy híd és vizeresztő tárgyú úton, szóbeli árlejtés fog tartatni, u. m. 1) Egy boltíves kőhíd gerébfalazattal és talpkövezettel, 8 láb világossági stkr. hőséggel, 6% láb magassággal, költségvetési ára • • . . 545 49 % 2) Egy boltíves vizeresztő 1 öl bőséggel, 4 láb mgassággal. . 343 17 3) Két boltíves vizeresztő 7 láb bőséggel, 8 láb magassággal 992 6 Vállalkozni szándékozók 5% bánatpénzzel s azon esetre, ha egy vagy több építési tárgyra nézve vállalkozók maradnak, 10% biztosítékkal legyenek ellátva. Az árverési kitételek és építési okmányok 'Ipolyságban a cs. kir. kerületi építési hivatalnál az árverés napjáig megtekinthetők. ________A cs. k. hontmegyei hatóságtól. (1768) 2301—101. IV. (1-3) Pályázat Pályázatok. (1686) . (1—3) 1043- 1— A tébi cs. kir. postakiadóságnál a postakiedói állomás tiszti szerződés és 200 frtmyi biztosíték letétele mellet betöltendő. — Ezen állomással nyolczvan (60) pírt évi fizetét és tizenkét (12) pírt évi hivatali átslány van összekötve. Az ezen állomásért fölyktepűek tartoznak sajátkezűiig írt kérvényeiket,melyekben életkoruk, nyert iskolai képezettségük a eddigi foglalkozásuk, feddhetien politikai és erkölcsi maguk viselete, további a német és magyar nyelvbeni jártasságuk küllően kimutatandó, legfeljebb f. évi május 24-ig az alulírt postaigazgatósághoz benyujtani. Minthogy a postaküldemények elszállításának Tétényről és Tétényre az ugyanott naponkint keresztüljáró győr-pápai talyigaposta által kell eszközül telnie , azért a jövendőbeli postakiadó egy az utón fekvő teljesen alkalmas helyiségben tartozik postaszolgálatát gyakorolni. Sopron, april 21-én 1854. A cs. kir. postaigazgatóság. v ..'l ./(1-3) A magyar országos cs. k. pénzügyigazgatósághoz tartozó budai erdészeti felügyelőségnél, két erdészet, gyakornoki állomás, az egyik 1 ft, a másik 45 kr. pengő napidíjjal betöltendő. . Folyamodók kötelesek kimutatni a letett erdősléti status-próbatételt, jó magaviseletüket és politikai tekintetbeni tartásukat, életkorukat,, nyelvtudományukat és eddigi tett szolgálatukat. Azon folyamodók, kik gyakorlati szolgálat mellett fogalomtehetségét képesek kimutatni) előnynyel bírnak. A folyamodványok azon esetre, ha a folyamodók már szolgálatban állanának, az illető elöljáróik útján ellen esetben pedig köz' vetlen a budai cs. k. országos pénzügyigazgatóságnál benyújtandók f. évi junius 15-éig, melyekben egyszersmind említendő lesz, mely, fokozata rokonságban vagy sógorságban netán állanának egyik, vagy másik, az említett erdőfelügyelőségnél alkalmazott hivatalnokokat. Kelt Budán, ápril 27-én 1854. több a marmarosi cs. k. igazgatóság kerületében megürült erdészi állom. betöltése végett. A marmarosi cs. k. kamarai igazgatóság kerületében megürültek az I. oszt. erdészi állomások Bruszturán, Dombón és Visóta ; a II oszt. erdészi állomás Német-Mokrán; az alerdészi állomások Német-Mokrán és Fajnán végül az erdészetgyakornoki állomások Királymezőn és Visón. Az előbbeni hirdetésnek elégtelen sikere miatt, a nevezett állomások betöltése végett pályázat ezennel f. é. június 15-kére újonan kiiratik. A betöltendő állomásokkal következő események össze vannak kötve, t. i. a) Az I. eszt. erdészi állomásokkal Brusztarán és Visón, egy 250 forintból álló évi 6zetés, a dombóival pedig egy 200 forintos évi fizető és egy 50 fából álló szerek számtartásáért járó dij. Mint élelmek : szabad lakás, 52 p. m. zab, 36 mázsa széna, 20 öl tűzifa, 100 V só, 20 p. m. rozs, mérőjét 1 ft 45 krjával számítva, és egy 6000 Q ölből álló földterület ellenképen leteendő lesz egy 250 forintból álló biztositék-péntzösszeg. b) A II. eszt. erdészi állomással egy 200 forintos évi fizetés, a felemlített események a kötelezvény egy 200 írtból álló biztositékpénzösszeget letenni. c) Az alerdészi állomással Német-Mokrán egy 150 írtból álló évi fizetés, avval pedig Fajbán 200 ft mint évi fizetés, mind a kat állomással szabad lakás, egy 50 ftból álló lótartási illetmény, 13% ül tűzifa, 80 ft só, s 18 p. m. rozs, mérőjét 1 ft 45 krjával számítva, és egy 4800 □ ölből álló földterület, ellenképen a kötelezvény egy az 1 évi fizetéshez hasonló biztosítékot letenni. d) Az erdészhivatalbeli gyakornoki állomásokkal egy 150 ftnyi évi fizetés, szabad lakás, 8 öl tűzifa, 80 ft só és 18 p. m. rozs, mérőjét 1 ft 45 krjával számítva. A nevezett állomások elnyerése végett folyamodók kimutatni tartoznak elméleti és gyakorlati jártasságukat az erdészetben, azonkívül és jóképek azok,kik még nem állnak szolgálatban, az erdészetből letett státus próbatételt, jó magaviseletét, politikai tekintetbeni tartást, az erdészethez megkivántató testi épséget, és a német úgy mint a többi honi nyelvekben jártasságot. A folyamodók az érintett kívántatóságról, úgy mint más tudományuk, eddigi tett szolgálatuk, életkoruk és vallásukról szóló (1710) ■:* 'V'■ v (1-3) 1923—73. IV.--Az ungvári cs. kir. kerületi gyűjtő pénztárnál egy ideiglenes hivtaltiszti állomás, melyiyél 500 írt évi fizetés és ezzel felérő biztosíték letételére való kötelezettség van összekötve, betöltendő lévén, arra a pályázat folyó évi raájus végéig ezennel nyittatik. Az ezen állomásért folyamodók tartoznak jó erkölcsiségüket, a számviteli, pénztári és fogalmazási szakban szerzett ismereteiket, az országosan dovatozó nyelvekben jártasságukat s jó sikerrel kiállott pénztári vizsgálatukat, azok pedig, kik még nem állanak eg kir. szolgálatban, ezenfölül a magyar forradalom alatti, helyes politikai maguktartását kimutatni, s kérvényeiket, melyekben egyszersmind az is kijelentendő : várjon állanak- e és mily fokban az ungvári cs. kir. kerületi pénzügyigazgatóság hivatalnokaival rokon- vagy sógorsági viszonyban s hogy a meghatározott biztositékot hivatalba léptük előtt letenni képesek !— rendes hivatalos utón a kitűzött pályázati határidő alatt a cs. kir. kerületi pénzügy igazgatóságnál Ungvárott benyújtani. Buda, april 23-án 1854. .Árverések. (i7éi) y" 1 /' v . (1-3 A cs. kir. pestmegyei törvényszékbek f. é. 3704. számu határozata folytán Kendelényi Alajos csődtömegéhez tartozó ingóságok, f . é. május 17-kán szokott délutáni érában, országúton 16. szám alatti házban közárverés Utján el fognak adatni. Festen, május 3-án 1854. Erényi József, m. k _______végrehajtó bir^, (1779) ' k ( (3—3. Folyó évi május hó 11-kén d. U. 3 órakor helyben, a váczi-utoni 28-ik sz. a. házban, kir.tönbféle bútorok, házi eszközök fehér- és egyéb ruhanemüek, vtszéki határozatfolytán árvereztetni fognak. Fest. april 26-kán 1854. . Horváth Ign . a 7. m. k., vhajtó. A bicskei 1-s. oszt. cs. k. jbiróság 461-ik sz. alatti végzése folytán, tárnoki lakos Eskulics Jánosnak örökösei közt önkivánságukra pl az osztály elrendeltetvén; azoknak összes vagyona, mely Tárnokon egy fertály telekből, azon lévő két istállóból, két szobából, egy konyhából és egy olból s bálból áll, mely vagyon az üttetetlen egy fertály szőllőfölddel együtt 2180 pftra becsültetett, közárverés Utján el fog adattatni. — A venni szándékozók I. 1654-dik évi május 29 -kére kitűzött árverési határidőre ezennel meghivatnak; az árverési feltételek Tárnok helységtúrájánál, Közel Istvánhál megtekinthetők. Kelt Tarhokón, martius 28-án 1854. Jedlicéka Lajos, m. k., 1855) (2—^3) ........, jbirósági.ülnök. Május Odihán 1854. (3-3) . . „41Pest^'v^rb*i. óé. k. jbiróságnak folyó érti 2623. sz. a. kelt végzése nyomán folyó évi tervét d. u. 3 órekor, a tábori kórház kietlenében egy 80 pg. ftra becsült fa-bódé s WM Jólffii iulok a bírói végrehajtás követeztében közárverés utján éladatul fognak. Kelt rest téri ápril 29-én 1854. Czéhmester Jánog.tt.évhajtó. Hagyatéki örökösök összehívása. (1756) • , (3-3) A cs. k. nagykárolyi i-sk oszt.biróság által közhírré tétetik, hogy özv. Nathera Jánosné Preimann Rozália N.-Károlyban f. évi januser 7-kén végrendelkezés hátrahagyása nélkül meghatrozott. — Minthogy ezen bíróság előtt tudva nincs, várjon és mely személyeket illeti az elhalt hagyatékáhozi örökjog, ennélfogva mindazok, kik erre bármely jogczímből igényt támaszthatni vélnek, felszólíttatnak, hogy örökjogukat az alább kitett naptól számítandó egy év alatt ezen bíróságnál jelentsék, s örökjoguk kimutatása mellett örökösi nyilatkozatukat nyújtsák be, — ellenkező esetben az egész hagyaték mint örökös nélküli az iradalom által fog béhuzatni. Kelt N.Károlyban, april 22-kén 1854. MAGARHtlRDETISIK (1801) : (1—3) 7524. Az évenkinti 400 pfttal járó második tiszti állomás a pesti cg.k.egyetemi könyvtárnál pályázat útján ideiglenesen betöltendő. A pályázók tartoznak ez iránti kérvényeiket, a képességük a erkölcsi és politikai jó magukviseletét kimutató bizoyítványokkal együtt legkésőbb folyó , júlus végéig ide benyújtani Buda, april 24-én 1854. A cs. k. hellytartásigi osztálytól. 1.1067) A JÉGVERÉS ELLEN (4-12) (1657- (1—3) 1046. — A dárdai csász. kir- postakiadóágnál a postakiallói állomás tiszti szerződés és 200 frtnyi biztosíték letétele mellett betöltendő. — Ezen állomással száz (100) pft évi fizetés és tizenkét (12) pft évi hivatali átalány van összekötve. Az ezen állomásért folyamodók tartoznak sajátkezüleg irt kérvényfeitett "Melyekben étét koruk, nyert iskolai képezettségük s eddigi foglalkozásuk, fedhetlen politikai és nyelvbeni jártasságuk kellően kimutatandó, a legfeljebb folyó évi május 24 ig az alulírt postaigazgatóságból benyújtani. Minthogy a postaküldemények elszállításának Dárdáról és Dárdára az ugyanott naponkint keresztüljáró pesteszéki lovag- és málhaposták által kell eszközöltetnie , azért a jövendőbeli postakiadó egy az uton fekvő teljesen alkalmas helyiségben tartozik postaszolgálatát gyakorolni. Sopron, ápril 21-én 1854. A cs. kir. postaigazgatóság, garantirozott teljes és rögtöni kárpótlás s a dijak aránylagos felszámítása mellett ez idén is biztosít, a cs. kir. szabadalmazott, triesti közbiztosítás i (ASSICURAZIONI GENERALI) mindennemű földtermékeket. A biztosítási bejelentések úgy az alálírt főügynökségnél, valamint a többi társasági alügyvivőknél az ország minden vidékein eszközölhetők. Minthogy a csász. kir. szabadalmazott közbiztosítás az egész birodalomban az egyetlen intézet, mely a tökéletes és pontos jégkárpótlásért tulajdon tőkepénzével kezeskedik, tehát a földbirtokos uraknak s mezei gazdáknak saját érdekében rejlik, miszerint remélhető terméseiket oly intézetnél biztositsák, amely intézet jégkár esetében a biztositottat teljesen és gyorsan kárpótolja. A cs.kir. s.ab. közbiztositás által a tavalyi nyárszakban kifizetett tetemes jégkárpótlási öszvegek feleslegessé teszik mindazon előnyök felszémalálását, mikkel az alulirt biztositó Intézet minden egyéb kölcsönösen biztositó társulatok felett bir, sőt mikre a biztosított feleknek nyújtani képes, mi okból a t. ez. közönséget a jégverés elleni biztosításon kivül még felhívja, hogy tűzvész ellen mindennemű ingó és ingatlan javait, vízi károk ellen hajón szállítandó áruit nála biztosíttassa; ajánlja végre sok ágazata és jótékony életbiztosítását, mely által kiki magának vagy örököseinek tőkéket és évi nyugdijakat biztosíthat. A cs. k. sz. közbiztosításnak mindezen elősorolt ágazataiban kellő felvilágosítást ad az intézetnek minden kerületi ügynöke s a pesti főügynökség Kriewalder testvérek ország-at „terménytár“ 1 -ső emelet. (1780) (2—3) Heckenast Gusztávnál Pesten épen most jelent meg, és Edelmann Károly pesti könyvárusnál (váczi utczában 7-ik szám), úgy mint minden hiteles könyvárusnál kapható : A ZÖLD VADÁSZ. REGÉNY. Irta „ÉSZT HER* „Gordius Csomó“ stb. szerzője. Három kötetben, 1854. fürtve 3 psz. bizonyitványokkal ellátott folyamodványokat, melyekben egyszermád említendő, mely fokozatú rokonságban vagy sógorságban netán állanak valamelyik a marmarosi cs. kir. kamarai igazgatóságkerületben alkalmazott hivatalnokokkal — elöljáróik utján a kitűzött napig az érintett cs. kir. igazgatósághoz beküldeni. Folyamodványok, melyek az érintett kivántatóságokkal nem bírnak tekntetbe nem vétetnek. A magyar cs. k. országos pénzügyigazgatóság részéről. Buda, april 27-én 1854. (1769) . (18 3) A megürült mokrai tanítói és orgonista állomásra, melyiyél 200 pft évi fizetés, 18 pozsonyi mérő búza, mérőjét 1 pgótt 45 krjával megváltva, 86 k só, 20 bécsi és kémény tűzifa, melyből azonban az iskola is fűtendő; azonkivül szabad lak és 4800 k ölnyi rét összekötve van, ezennel pályázat hirdettetik. szen megjegyzéssel, hogy folyamodók folyamodványaikat, melyekhez a tanítói képességüket, a zömében és orgonálásborn, továbbá magyar, német és orosz nyelvekben jártasságukat tanúsító bizonyítványaik csatolandó. — i. é. junius végére a marmarosi cs. k. igazgatósághoz küldték ba. A magyar cs. k. országos pénzügyigazgatóságtól. Buda, april 27-én 1864. (1808. Csőd. (16?»3 ■ . 905. — A cs. kir. szepesmegyei törvényszék részéről ezennel közhírré tétetik , hoszt a fizetési tehetlenségbe jutott Ksenzsigh József gnezdai Volt XVI. szepesi korona városi lakos tömege ellen még 1823. évben inditott csődper ezen ag. k. törvényszék előtt rendes utón újra folyamatba tétetvén, erre nézve törvény napul 1854. évi junius 8 ik napja régge-l .1807) ' _ (1-3) 8635.+■ Kis-Kunságbatta Kristmann Katalin halála által üresedésbe jött félegyházi kerületi bába-álomás betöltésére, melylyel 80 pírt évi fizetés jár, ezennel pályázat nyittatik. Az ezen állomásért folyamodó nők tartoznak a megkivántató oklevél- ■ egyéb bíró nyitványokkal ellátott kérvényeiket legkésőbb f. é. júniusi 10 ig a.cs. k. jász és kun főkapitánysághoz Jászberényben benyújtani. Buda, april 20-án 1854. A cs. k. helytarlás ál ki Ustt Hylló. Óvás és figyelmeztetés. (18101 , . 0—3) Alulirt értesittetvék az iránt,mikép a m. 1853-dik évben hosszabb ideig tartott betegségének ideje alatt, maguk után kötelezettséget vonó okiratok nevének felhasználása és utánzott aláírása alatt készítettek; miután alulirott soha és senkinek kötelezettséget magában foglaló, s aláírásával ellátott oklevelet nem adott, s ilynemű okirat kiadására senkit fel nem hatalmazott,s meg nem bízott; ennélfogva neve aláírásával ellátott s bárkinél rá létező okiratokat érvény és erő nélkülieknek ezennel kijelentvén, egyszermind felszólittatnak mindazok, a kik netalán az alulíró nevével ellátott s reája nézve kötelezettséget magukban foglaló okiratok birtokában volnának, hogy azokat az alulírottal akár bíróság előtt, akár magán után mielőbb közölni el ne mulaszszák. Pest, május 1 -jén 1854. Várady János) szíjgyártó, úri- utcza 4. sz. alatt. Ajánlkod is. (1-3) Mérnöki pályázat Kis-Kun Halas város, mintegy 1000 csasz, holdat tevő beltilkeinek, S mintegy 2—3000 holdét tevő szőllős, és veteményes rrtjeinek fölmérésére. E munkálatra vállalkozó mérnökök, 2000 pft biztosíték, s az ily munkálatoknál szerzett gyakorlati jártasság hitelesen leendő kimutatása mellett e folyó évi május 15-én délelőtti 10 órakor Halas város tanácstermében tartandó árlejtésre tisztelettel meghivatnak. A feltételek a város főbírói hivatalánál előlegesen is megtudhatók. Kelt Kis-Kun-Halason az 1894-ik évi april hava 14-én. Gazdasági gyűlés hevében: T ho r m a I ni r 8, m. k., 1680) (2—3) főbiró. Mint titkár, társalkodó, elő-olvasó ajánlja magát egy mivelt férfiú, ki egyszersmind kész a házfelügyelőséget s háztartás és számadások vezetőjét is felvállalni. — Bővebben értekezni kívánók szíveskedjenek nevük s lakásuk feljegyzését adni a Budapesti Hírlap kiadó -hivatalában. (1787) Haszonbérlet. (192 Heves megyei Csány helységben, Gyöngyös, Jászberény, Hatvan közelében, egy 250 holdból álló tagoeitatlan jószág, beltelekkei lakházzal, valamint gazdasági épületekkel együtt, minden órán 3—6 évekre haszonbérbe kiadandó. — A szerződés filteltelei alulirt tulajdonosnál személyesen, vagy bérmentes levél által megtudhatók. Kelt Ckanyon, május 1-jén 1854. Hambik Sándor. ■gSBgWF Helyre-igazitás. Lapunk ápril 30-diki 408-dik számában a magán-hirdetések 1704-dik iktatási száma alatt* az alulírott név hibásan van feltéve „Licht Károly,“ ezt ilyformán olvasni Lichtl Károly (1613) C®—45* Föld- és természetrajz, népiskolák számára. Kiadta Jánosi Ferencz tanár. Második megjobbitott kiadás. 1854. 152 lap, 8 rét, fűzve ára 20 kr. p. p. ÁLLATTAN felsőbb gymnasiumok használatára. Irta Mihalka Antal. 110 fametszvényi rajzzal. 1854. fűzve 1 fz. AZ UII. CSŐDELJÁRÁST és az erre vonatkozó iromány - példányok az ideiglenes csődrendtartás szabályai értelmében eszközlendő fokonkinti birói tárgyalások szerint, tervezett mindennemű magyar és német példákból összeillesztett gyűjteményét és függelékképen az 1840—ik évi XXII- dik és 1844—ik évi Vll. törvénycsikkekből s egyéb felsőbb s illetőleg legfelsőbb rendeletekből egybeállitott csődtörvényt magában foglaló Segéd-kézikönyv törvényszéki hivatalnokok, hites ügyvédek s felek számára szerkeszti Szeniczey Gusztáv, tanács-jegyző a pesti cs. kir. kereskedelmi váltó törvényszéknél. 1854. 350 lap nagy 8. rét. Keményen kötve. Ára 2 pd.. ...... (1789) Figyelmeztetés. VEZÉRKÖNYV NÖVÉNYTANI TANULÁSÁRA czmü munkára «•■■tá Gönczy Pál nevelő. E munka három első folyama még a múlt évben megjelent, negyedik folyama most van ,ajtó alatt s május közepére lasz készen; mind e mellett az egész mű előfizetési ára 3 ft SD pkr.) egész június 30-káig megmarad, mínus hónaptól fogva azonban 250 kr. Megszerezhetni Müller Gyula kereskedésében és a szerzőnél főút 16. szám. A váczi- és régi-posta-utczában 16. szám alatt lévő sZegmétház 1-10 emeletében agy 5 szobából , egy előszobából, egy konyha, s 2 éléskamrából álló szállás, padlás és pinczével folyó évi Jakabnapra kiadandó. Lak.kiadás, (2-2) (1734) Árverés (3-3) Losoncihoz 1/2 órányira fekvő, Gioé mezővárosában, a részvényeken alapult czukorgyár, bizonyos körülményeknél fogva megszűnvén működni; úkúrfeilég')árbk történt befektetésik, u. tt, réiü v f VFelelős szerkesztő e kxadó fizflinyi terepdís'z u a jt Ári IiNíním országuAam linaieiHildaíháabSB. május 22 -keli t. helyszinén koztúrverés ulján el fognak adatai. — April 24-kén F dinérin? Bálrí'í'ív, Váoz?y J* Ása, y Ál Witmai Militigiölső -