Budapesti Hírlap, 1854. május (409-433. szám)
1854-05-28 / 431. szám
2423 Budapesti Hírlap 431. sz. HIVATALOS ÉRTE Május £0-Alikán 1854. «itemm* Hirdetmény. (2055) ^ _ (2—8) A d. k. zálogház ezennel tudatja, misze 1853-diki martius havában elzárint (1—3)!(2057) logitott (ég 1854—diki junius 12- kéig gém kiváltott, gém átirt zálogok, nevezetesen felsőruha, fehér ruhanemű, ozin-, réz-áru, más ilyesféle 1854-dik évi junius 13 - kinés 14- kén; az elzálogitott ékszerek pedig ugyancsak fenn kitett 1853 - ki martius hóról, a reá következő héten, úgymint csütörtökön 22- kén nyilvános árverés utján a legtöbbet ígérőnek eladatnak. Egyszersmind tudtul adatik, hogy ugyancsak folyó 1854-ik évi februáriusi havában egyenként, vagy más tárgyakkal elzálogitott és csak három hóra átvállalt bundák, ha folyó 1854-dik évi junius 12-dikéig ki nem váltatnának, ugyancsak1854-dik évi junius 13-kán a legtöbbet ígérőnek eladatnak. Úgy az alant megnevezett hivatali számok alatt elzálogitott s ki nem váltott, és azért eladatott tárgyak jegyzéke azzal hozalik nyilvánosságra, hogy a hivatalos levonás után maradt összegek az alant következő jegyzék szerint 1854-dik évi o o t o b e 27-ig a zálogjegy visszaszolgáltatása mellett átvétessenek, különben azok elesvén hivatali pénztár tulajdonává válandanak. Jegyzék: (2075) . Abian József és Abian szül. Kobesz Magdolna hites társak folyamodása folytán, özv. Kobecz Borbála által néhai Fessl Terézia részére kiadott, 1832-dik évi január el-jén kelt, 240 pftról szóló, és 1832-ik évi május l-sején kelt 40 pftról szóló, jelenleg folyamodók nevére írott, terézvárosi fűzfa-utczában 511-dik sz. alatt fekvő háza, még 1836 -ik évi junius 24-én betáblázott, állítólag kifizetett s kitáblázás előtt tévedésből megsemmisített kötelezvények, a polg. perv. 603. és 604. §§-ai értelmében oly felhívással tétetnek közzé, hogy ezen hiányzó okiratok netaláni birtokosa magát ezen bíróságnál egy év alatt annál bizotosabban jelentse, mert különben ezen kötelezvények semmiseknek s a kibocsátó adat irányában jogszerű foganatja elenyészettnek fog nyilváníttatni. Kelt Pesten, május 15-én 1854. Miske György, la. k., Pest terézkülvárosi cs. k. járásbiró zálog- N i®gy ■zárna A apja, hava és évei a zálogoknakp .z átve ő fele . pénz fej elislegben kr. I. lejárati idő 39747 1850. évi sept. 2— 50 39761 11— 24 39*89 11 * i1 33 44 39995 11 „ 31 35 40008 11. 48 40102 10 11 '3 34 40234 11 ,, 4— 33 40453 11 „ 51 49 40775 116 — 43 40965 11 ,, 9— 47 41059 11 11— 4 41157 11» ,, 101 2 41169 II— 6 41245 11 *11 17 41304 IIU 1 35 41457 11 *11 12 41478 11 11 •— 47 41552 11 „ 123 18 41667 11 11— 1 41699 11 115 48 41785 * 11 „ 132 3 41861 11 112 1 42833 11 „ 19— 3 42865 11 11— 5 42895 11 11— 50 42962 11 11— 1 42973 11 11— 7 43149 • »♦ „ 20— 43 43251 11 11— 37 43423 11 „ 232 9 43563 11 11— 45 43690 11 „ 241 27 43733 1» 11■--20 43807 « 11 11— 26 43817 1» 11 •—7 43846 11' 11— 44 43952 . 11 „ 25— 4 44405 11 „ 26 -- 17 44961 11 „ 301 7 45318 .11 11— 1 45319 .11*2 25 P.20884 112 21 20942 1* 11 -1. 56 20941 11 1»— 14 20976 * 11 ,, 3— 12 21205 11 „ 51 40 21359 11 11i 28 21261 11 11 , — 39 21469,1 „ 92 8 21817 V* „ 123 19 21195 11 „ 17 11 56 22250 11 112 ,9 22253 »1 111 40 22649n „ 202 42 23469 ii ,,,272 29 23682* ii 11 14 53 •23751 ii 111 31 23760 ii 11 351 47 Kelt Pesten, május 18-án 1814. ij (3—3)annyival inkább jelentsék be, miután ellen-ban, néhai Bayer János hagyatékához tartozó Golub György részére, Gyurits Zsivko esetben az árverésnél bejövendő pénzösszegi különbféle pazsományos munkák, szalagok, pomázi lakosnak 196 vft 21 kr. s járulékai e az árvereltető követelésének fedezésére for- csipkék, kötőpamut, czérna, vászon, szőnyeg" ~H~ jfifl... .... dittatni fog. •— Sz.-Endre, april 2. 1854. ,rr.'~ •— Vitkovita Miklós , m. k. kik. végz. sbiró.1 éléig biróilag lefoglalt, 200 pftra becsült, pomázi határban fekvő podkameni 3 kapás szőlője, 1276—854. sz. sbirói végzés nyomán, folyó 1854-ik évi junius 6-nak, szükség esetében pedig július 7-kének d. u. 3 órájakor Pomáz helység házánál azonnali készpénz fizetés mellett biróilag eladatni fog. Miről a netán zálogjogot nyert hitelezői a felnevezett Gyurits Zsivkónak avval értesíttetnek, hogy ebbeli igényeiket ebiróságnál a fenti határidőig annyival inkább igazolják, miután ellenesetben az árverésnél bejövendő pénzöszszeg az árvereltető követelésének fedezésére fordittatni fog. — Sz.-Endre, april 5. 1854. Vitkovity Miklós, m. k., kik. végr. sbiró. Hagyatéki örökösök összehívása. (2019) (3-3) A sz.-endrei cs. k. sbiróság előtt f. é. jun. ló 7-nek reggeli 10 órájakor akár személyesen, akár törvényes meghatalmazottjuk képében megjelenni köteleztetnek mindazok, kit 1854-dik évi január 31-dikén Pócsmegyerhez tartozó Leányfalun elhalálozott Gründl Lipót gróf Eszterházy-féle nyugalmazott komorlyik hagyatékára, akár mint örökösök, akár mint hitelezők igényt tartanak, — miután ebéd határidő elteltével a kérdéses hagyaték innak, ki arrai jogát törvényesen bebizonyította, odaitéltetni fog. Kelt Sz.-Endrén, május 8-án 1854. f_______G r o c s á n sz k y , m. k., jbiró. (2059) (3-3) Füredi László részére Pavel Ferencznek biróilag lefoglalt, 1000 pftra becsült, Pócsmegyeren 93. és 94. sz. a. lakháza s ahoz tartozó 1250 őlnyi kiterjedésű házi kertje, 257 pft s 23 kr. s járulékai erejéig, 1237. sz. jbírói végzés nyomán, f. 1854-ik évi junius 2-án, szükség esetében pedig julius 6-ának d. u. 3 órakor Pócsmegyeren a helyszínen azonnali készpénz fizetés mellett biróilag eladatni fog Miról a fenti vagyonra netán zálogjogot nyert hitelezők avval értesittetnek, hogy ebbeli jogaikat fenti határidőig ebiróságnál (2058) " (3—3) Csobánkai árvazár részére, Straub Mátyás ugyanott lakosnak biróilag lefoglalt, 320 pftra becsült, Csobánkán 170. sz. a. fekvő lakháza, 1215—854. számúbirói végzés folytán, 473 vft 55 kr. s járulékai erejéig, 1854-ik évi május 31-nek, szükség esetében pedig ugyanaz évi julius 1-nek d. u. 3 órájakor Csobánka helységházánál azonnali készpénz fizetés mellett biróilag eladatni fog. Miről fenti vagyonra netalán zálogjogot nyert hitelezők azzal értesittetnek, hogy ebbői jogaikat fenti határidőig ebiróságnál annyival inkább jelentsék be, miután ellenesetben az árverésnél bejövendő pénzösszeg az árvereltető követelésének fedezésére fordittatni fog. Kelt Sz.-Endrén, martha 31-én 1854. Vitkovits Miklós , m. k., kik. végr. sbiró. • kelmék s több efféle áruk, v úgy szinte jelenleg a vásáridő alatt, helyben az ország uton a széntér közelében, a cs. k. rohkzn’ak-laktanyája melletti Soronálló Iác vásári labolt, a legtöbbet ígérőknek árverés utján el fog adatni. Kelt Pesten, május 27-én 1854. • Spech József, m. k., tszéki végrehajtó. (2069) , (2—3) Pestbelv. cs. k. bíróságnak i. é. 4212. sz. alatt kelt végzése folytán, f. évi május 30 - án s következő napokon reggel s délután a szokott árverési órákban, helyben két sas-utcza 5-dik sz. alatt, egy udvari páhó Hagyatéki hitelezők összehívása. (2031) - v (3—3) 616.—854. II. — A siklósi cs. kir. szkirói hivatal által mindazok, kiknek mint hitelezőknek végrendelet nélkül f. é. ápril hó 10-én elhalt Frányin András földműves petárdai lakos hagyatéka ellen követelésük van, felszólíthatnak, hogy ezen biróság előtt igényeik bejelentése és igazolása végett f. évi junius hó 19-dikén reggeli 9 órakor jelenjenek meg, vagy odáig kérvényeiket írásban nyújtsák be,,— ellenkező esetben a hagyatékhoz, ha ezt bejelentett követelések kifizetése által kimerittetik, további igényük csak annyiban leend, a mennyiben őket zálogjog ileti. Keit Siklóson, május 17-én 1851. Kis s . m. k., segédbiró. MAGAN*HIRD 2036) (3—3 Az egri cs. kir. I. oszt. jbiróság részéről közhírré tétetik, miszerint 1848-ik évben elhalálozott Lakatos, igazabban Marker Péter hagyatéka tárgyalás alá vétetvén, és hogy nevezettnek utódti, illetőleg rokonai hol tartózkodnak, illetőleg valósággal léteznek-e? ez okból elhalálozottnak rokonai felhivatnak, hogy jelen hirdetmény első közhírrétételétől számítandó egy év alatt ezen biróság, vagy helyét pótló járás-törvényszéknél magukat jelentsék, mert ellenkezőleg elhalálozottnak vagyontömege, mely részen 750 vft 42 kft, a kincstár által fog bemutatni Kelt Egerben, május 5-én 1854. T h a 1 a b é r , m. k., cs. k. h. jbiró, (2003)” 1 (3—3) 1108—854.— Foltényi Andrásnak ismeretlen örökösei, a cs. k. kincsleti ügyvédnek özvegy Benyiczky szülei. Foltényi Erzsébet,, szállománya iránt a volt kir. tábla előtt ráépi 1816-dik évben indított pernek folytatólagos tárgyalása végett f. évi unius 22-nek d. e. 10 órájára a megyei tszékelébe B.-Gyarmathra ezennel idéztetnek. Részükre a perr. 85-dik értelmében gondnokul Bárczy Lajos ügyvéd, lakik B.-Gyarmathon, neveztetvén. — Kelt B.Gvarmistbon 1854-dik évi ápril 29-én tartott törvényszéki tanácsülésből. ______T i c » é n » z k y, m. k., h. titkár. (2048) (2—3) (2086) Egy gyakorlott molnár, ki jelenleg mint gépész foglalatoskodik, ajánlja magát mindenféle legújabb modorú őrlő-malmok és malomgépek készítésére; műhelye Pesten, a soroksári utczában Sárváry-féle házban 60. sz. a. létezik. Szabó Ferencz gépész Árjegyzéke némely rendkívül olcsó (1-3) Megsemmisítés: (2065) (1—3) 3116. — Néhai Weidner szül. Wiedemann Máriát cselekvőleg, Mihalovics szül. Nyesznik Katalint szenvedősig illetett, 1835—ik év’ sept. 1-jén kelt, 1836 dk évi február 27-kén betáblázott, 100 pftról szóló, kifizetett s kifizetés után elveszett kötvény, miután a hirdetményi határidő alatt annak birtokosául senki sem jelentkezett, ezennel semmisnek és elenyészettnek nyilvání’tozik. Kelt Pesten, május 19-én 1854. * Madecl János,m. k., _______Pest külvárosi cs. k. I. oszt. jbiró Árverések. Köröztetések. (2032) (2—3) 203—451. — 1854. — Nemes Haller László, rkath., nőtlen, Pest-Solt megyei Bátya községbeli, 38—40 éves, közép termetű barna hajú, barna nagy szakállú, hosszúkás tiszta képű, rendet orrú, beszél finnen és folyvást magyarul, németül és latinul, istenkáromlás közben elkövetett súlyos testi büntetésről vádlott, az ellene megkezdett vizsgálat alatt még 1848-dik évben hazulról eltávozván, a hol vagy életben léte nem tudatik. Annál fogva felkéretnek az illető hatóságok, hogy leirt vádlottat feltaláltatása esetében a cs. k. kalocsai társas mint élj.ró biró ■ág börtönébe bekisértetni ne terheltessenek. Kelt Kalocsán, május 19-én 1854. (2082) (1-3) 1289. pol. 1854. — A biai II. oszt. cs. kir. jbiróság által ezennel közhírré tétetik, hogy néhai Krizsák Mihály hagyatékához tartozó P.rbolou 63. sz., a. lévő, 5500 pftra becsült 9. telkes házát, továbbá az úgynevezett Steingebirg-i 2 kap. 60 pft, Kleiogebirg-i 4 ksp 400 pft, tinnyei 7% kap 240 pgp ftra becsüt szőllők és egy 160 pftra becsült présház, pinczével, f. 1854-dik évi július 13-kán, szükség esetében augustus 11-én, mindenkor reggeli 1 órakor a helyszinen bírói végrehajtás következtében eladatui fognak. A vevő tartozik a vételárnak egy negyedrészét 14 nap alatt a vételár többi három negyedrészét az árveréstől számítandó 3 hónapok alatt 6% kamatokkal együtt lefizetni. Az árverezők tartoznak az árverés kezdete előtt a szokott bánat pénzt letenni. Az első árverés alkalmával különbféle bútorok, konyha, gazdasági egyéb házi eszközök,4 igászó stb.szintén a legtöbbet ígérőnek fognak eladatni. Biai cs. k. jbiróság, május 13-án 1854 M u ts o. M ihá ly , m. k., h segéd (4940) 7 . (3—31 17134—858. — A pestbelv. cs. k. I. oszt. jbiróság részéről Ebner sz. Deák Franczisks és Ebner szülei. Deák Aloyzia folyamodásuk folytán közhírré tétetik, miszerint néhai Gregorius Ján. által kiállított, folyamodók nagyanyjuk néhai Musselik Anna által néhai hagyományozott s általa valósággal fel is vett 200 pftról szóló nyugta állítólag eltévedvén, — mindenki, ki ezen nyugta birtokában léteznék, ez iránti igényeit e bíróságnál mai naptól számítandó egy év és egy nap alatt annál bizonyosabban jelentse be, — minthogy ezen határidő tartamának eltelte után ’ folyamodó kérelmére a fenébb leírt nyugta a p. perv. 604. §. , illetőleg 607. §. értelmében semmisnek fog nyilváníttatni. ■ Kelt Pesten, april 20-án 1854. Fa b i n y T e o f i 1, m. k., pestbelv. 61, k. sbiró (2079) . ,(1—3) A Musiely-féle csődtömeghez tartozó butorok, — továbbá az összes üvegházi és kerti eszközök, nemkülönben egy teljes műkertészethez tartozó növények, nevezetesen: kitünő szép üvegházi növények, u. mi ujholland paraeliák, ázaleák, rózsák, pelargoniák stb továbbá különbféle virág- és veteménymigvak, a cs. k. megyei tüzéknek i. é. 4384. sz. telt végzése folytán, f. é. junius 7-én s a reá következő napokon d. u. 3—6 óráig (Teréz város 3 rózsa-utcza 27. sz.) készfizetés mellett elárvereztetnek, egész nagy részletekben. Pest, május 24-én 1854. Erényi József, m. k végrehajtó biró. 2063) (2 1377—C. — Folyó l€54-dik évi máju 31-én reggeli 8 órakor, Tintyén néhai Hiros Ignácz ur hagyatékához tartozó, különbféle szobabutorok, ruhanemű,*k, házi eszközök egyéb ingóságok közárver. ■ utján eladatni fognak. — Biai cs. k. jbiróság, máj. 18. 1854. Mt 11 o M ihá 1y , m. k., h. segéd (2052) (2* Meghívás a budai CSÁSZÁRFÜRDŐBE Miután ezen hatályos fürdőhely lakszobái fürdői ez idei évszakra is czétirányosan újból elkészíttettek, annálfogva alázattal alulirtat közönséget ezen fürdőhely látogatására tisztelettel meghívja. Hoffmann Károly vendéglős mindeneket elkövet, mi által a t. fürdővendégesvényeit kielégíthesse; nemkülönben Sebe ivár kávés seromet el nem mulaszt, mint fürdővendégek kívánatainak megfelel. Tiszta uj ágynemük s bútorokkal ellátottak szobákra előjegyeztethetni Kruchinár oly felügyelő urnát. A kényelmes,pontos , olcsó közlekedés az óránt int járóhelybeli gőzösök,a félóránkint induló társaskocsik által eszközöltetik. E gyógyfürdő használatáról s tapasztalt hatásairól új könyv is jelent meg. E fürdőhelyről a budai regényes és kies hegyek közé szabott órákban társaskocsik ártják fen a közlekedést. A felügyelőségnél megrendelésre magánházakba is küldetik kocsis, puttonokban valódi forrásvíz fürdéshez, s a köpülyözésben ügyességéről közönségesen ismeretes , mit szó. a nap minden óráiban köpülyözésre kész. Tavalyi év óta czélirányos természeti iszapfürdők is készíttettek. Egy 1-aó rendű kőfürdő ára 1 személyért 14 pkr; — 2 személyért 2* pkr; — 3 személyért 36 pkr ; — egy kádfürdő ára 20 pkr; — egy porczellán-kádfürdő ára 1 pft. — Egy Isodendü kőfürdő ára 1 szemlyért 8 pkr; — személyért 14 pkr ; — 3 személyért 20 pkr. — Társasfürdő ára 1 személyért 2 pkr; —■. 2 személyért 3 pkr. — Egy kádfürdő ára 10 pkr Isö Rendű törökfürdő 1 személyért 14 pkr. Il-od rendű törökfürdő 1 személyért 10 pgkr. Egy természetes iszapfürdő ára szolgálat fürdővel 22 pkr. — egy ülőgőzfürdő ára 10 pkr. Gyermekek 10 évnél alul felét fizetik a fentebbi áraknak. Budán, april hóban 1854. SZEKRENYESSY JÓZSEF, bérlő, melyek MAYR KÁROLYNÁL PESTEN a dunaparton Mák-féle szögletházban létező „zöld koszorúhoz“ czimzett magkereskedésében, vagy pedig a királyutczai 82. sz. a. kert üzletében pengőpénzben kaphatók, ú. m. frt. 600 1000 darab Camellák, 2—3 éves, 200 legszebb fajokban, nevekkel....................... 500 „ ugyanazokból . . . . . . . . 356 100 „ „ 100 fajokban . . . 1 ’ V1’. . 1 • . . 80 50 „ K ,, 50 „ ; .V. 9íf - .V . v................................. . 40 25 „ , ,, ., > 25 ||w_ . . • *. • _ * r* ...... 24 12 „ „ I lAulll UH 8"l ..... 10 6 „ . ,, 6 „ ^ .h-S ; . 5 100 „ Rhododendron arboreum, kitűnő fajokban és nevekkel . . . . . 60 35 „ ugyanazokból 25 fajokban . . . 1 *, • . . . . . . . . . . 24 1* > 12 „ • • A, V ■ . ............................12 6* ,, _ 1 . 6 „ • < J' * * r *. ■ . , . . • . • * * 6 IflO „ Újhollandi növények, 4—10 láb magasságúak, erős példányokban ... 60 100 .. ugyanazokból. 2—3 láb magasságúak . . ■ , .... 20 100 . .. „ 6—12 ujj magasságúak........................................................ 8 100 „ Rózsák, különbféle fajokban és nevekkel, '/a—2 láb magasságúak ... 20 50 » ugyanazokból .. . .....................a . a . . . t. . .12 25 „ „ . . . Hf.fi’VQ g fi |?| • • • v, • 6 100 ,, Rózsák, 4—5 láb magasságúak, nevekkel . llj Já iJUlli . ’ . 50 50 „ ugyanazokból • . . . .........................................................30 25 „ „ • • •. • • 15 12 „ ‘ ■ t ’ * »,* • ‘ • \ *. * “ • ■ 3 100 „ Melegházi növények, legszebb fajokban, nevekkel, kisebb példányokban 10 100 „ ugyanazokból, erős kitűnő szép nagy példányokban . . .... 30 100 ,, Angol szépvirágu Pelargonium, nevekkel ! ... . . ’ . 20 50 „ ugyanazokból E0 fajokban '■ . . . 12 25 „ „ 25 „ .ok».’* .m.,/.*«». 6 12 „ • « 12 „ .••v • • 3 Ezenkívül kaphatók legszebb Achimenes, Gloxinia, Begonia, Chrysanthemum, Colliferus, Fuchsii, Ilex, Auricaria, Magnólia, indiai és pontusi Azalea, Laurua nobilis, Mahonia, Lilium lancifolium bimbókkal,az uj fajú 'Weigelia,ugy mint'az uj és cseresnyenagyságu ribizke, — mind cserepekbe jól begyökerezve. — Pakolás különösen számitattk. .. Ha valaki egyszerre 100 pft árut vsárol, még nagy ráadást kap. (2080), (S-*1 (2047) (2-3) HASZONBÉRLET. Vasut melletti abonyi uradalomhoz tartozandó Tószeg helységben 867 hold keményföld, — Kétskén és Bőgőn 2046 hold, mely szántóföldből, rétből és gyepből áll, e folyó évi Szent-Mihály napjától kezdve háromévekre árverés útján haszonbérbe adandó; a feltételeket megtudhatni. Abonyban mért, gróf Szapáry született Almásy Rozália asszonyság kisznárjánál, a hol is az árverés jut. 30. d. e. a gőzkocsi odaérkezte után fog tartatni (2013) “ (3 - 3) Bamberger Frigyes ajánlja a teljes czimü közönségnek újonnan felállított bútor raktárát Pesten, bálvány-utcza 4. sz., Flegel aranyozó úr szomszédságában, hol a legújabb azletesb divat szerint készitett legszebb bútorokra mindig dúsan rendezett tár áll készen. Egész szobabútorzatokra való megrendelések minden stílben a legjobban a legpontosabban teljesíttetnek, az mindenkép fog igyekezni azon bizalomnak, melyet 4 év ótai itteni letelepedése óta magának szerzett, megfelelhetni. Bamberger frigyes, kárpitos. Pályázat: Szabad királyi Komárom városában a város községi 400 pft évi fizetéssel egybekötött főorvosi állomás üresedésbe jött, melynek elnyerésére a nyilvános csőd folyó évi június végéig ezennel megnyittatik. A pályázni kívánók minden irányban jól felszerelt, a a közégi tanácshoz czimzendő solymodásaikat a kitü.zött határidő alatt, az alulirt polgárme**«.] hivatalnál beadhatják, Komáromban, 17.én 1854. A polgármesteri hivatal által. A miszlai selyem-gombolyitó gyár. (Utolsó posta Nagy-Dorogh Tolna vármegyében.) Legbiztosabban vélvén a selyemtenyésztést előmozditani, ha az illetőket jutányos árral serkenti, — ezennel köztudomásra juttatja, hogy a selyem-gubóknak — Galétiknak — fontjáért 48 krt pengő pénzben, avagy két váltó forintot fog fizetni; — kész leend a tenyésztőknek, minden kötelezettség nélkül selyem-bogár tojást ingyen kiszolgáltatni, s azokat pénzbeli előlegezésekkel is segíteni,,— A, selyem-gubókegyedül a hagzohvehetetleneket kivéve, — tehát a duplák is mind egy áron elfogadtatnak. — Ráth és Bezerédy urak 1853-dik évben egy font gubót 30krjával, a szedresieknél 20 pengő krjávalfizették. ' ' (11173(10—10) 169ig ' .p (4—18) Javított 'angol mód szerinti mesterséges fogak s egész fogsorok betétele. Hekschi (t.fogorvos (lakik : kishidiuczában b. Sina-ház l-sö emeletén a , vadászkürt“ á'ellenében) tisztelettel jelenti a t. oz.maságoknak Is t. közönségnek, hogy műszobájában mesterséges fogak s egész fogsorok, a legújabb javítások szerint' angol román ezból tartó, san ■ a természetes fogakhoz egészen hasonlólag készítve, keg kisebb fájdalom nélkül tétetnek be, — valamint mindenféle fogorvosi műtétetek is biztosan, gyoran a legjobb sikkerrel végeztetnek. (1993) (2-3) Ingyen haszonbérlet!?! A pécsi nemzeti casino egylet részéről a szabad lakással, utczával szabad borkimérés és vendéglői jog gyakorlatával, úgy nyilvános kávéházi jog, és helyiség haszonélvezetével összekötött egyleti vendéglő folyó évi Szent Mihály napjától kezdve három évre minden készpénz fizetés nélküli, évi július 31-én tartandó választmányi ülésbm kerbe fog adatni . A közelebbi feltételek addig is bármikor személyesen betekinthetők Pécsett Kramplin Emil egyleti ügyész urnái. (1651) (4—10) Jégverés elleni biztosításokat ez évben is elfogad a „Jégverés ellen kölcsönösen biztositó magyar egyesület,“e az e tárgybani jelentések létethetnek az igazgatóság irodájában Pesten (nagybidutcza Weisz-ház 12. sz. 2. emeleti, vagy pedig az egyesület ilető vidéki ügynökeinél.