Budapesti Hírlap, 1854. október (534-559. szám)

1854-10-27 / 556. szám

akkor & fekete-tengerről Odesszán át Bécsbe 48 óra alatt Ultt tnd tudósításokat kapni. ^ — Mint Frankfurtból oct. 26-ról írják, a »kö­vetséggyülés legközelebbi rendes ülésében a keleti kérdés szőnyegre fog botatni, minthogy már a»a­­ rém minden államok képviselői megkapták illető Utasításaikat. . — Ghika moldvai hospodár csütörtökön Császár Ő Felsége által külön audientián elfo­gadtatott. KÜLFÖLD. Tudós­­ágok a harczterekröl. D­él­k­eleti csatatér. Több felőli legújabb derítések megerősítik, hogy Szebasztopol ostroma oc­t. 17-­ én délben kezdet­ét vette, 130 ágyúból. Úgy hiszik, hogy a részzlvét a déli oldalon igen könnyű lesz, s már oct. 21­-án rohamot lehet intézni. A tenger felől megtámadott orosz ütegek főereje már oct. 17-kén leszerelte­tett fa­tüzelés oct. 18 kán megszüntettetek, csak a sz­áraz felőli roham pillanatában fogván az igyuk ismét megszólalni, de a száraz felől a lődö­­zés 18-kán is folytattatott. Egy hír tudni akar, hogy az egyesültek Brunt admirál alatt már oct. 17-kén hatalmukba teríték az oroszok által el­­sülyesztett hajók közti átjárásokat, a­mennyiben azokat sorhajóik ágyúinak lőkörébe vették. A franczia és angol ostromágyutelepek leleplezése cet. 16 kán történt meg; a tüzelés csak a nehéz ágyukból kezdetett meg, melyekből 18 ütegben 60 angol és 70 franczia ágyú szólott. A tüzelésre több mint 490 orosz ágyú válaszolt, melyekkel a körfalak és annak hat tornya felfegyverezvék. Azok közöl legfelebb csak 70 ágyú hordott 2000 g­rdnyira, a többi 6 órai működés után elhallga­tott. Egy a kis kikötőben horgonyzott sorhajó ál­lítólag felgyújtatott. Más tudósítások az oroszok veszteségét is megmondják, ezt 500 halott és se­­­beeuktre révén (mis közlés 1200-at említ), s a halottak közt Kor­nil o­ff­tnokot is említik.— Eupatoriában, a Kacsa és Belbek vizeknél 1009— 3000 főnyi egyesült csapat állított elsánczolt tá­bort a hajóütegek védelme alatt. Hallomás szerint a várossal egyszerre Konstantin erőd is lövetni fog, mely erőd nélkül a várost megtartani nem lehetne. — Espinasse­tnok Balaklavába el­utazott, hol, kivonatára, a franczia rohamoszlo­­pokat vezérlendi. A szűkebb ostromkörbe vonulás után a „Sol­­datsrd­‘ szerint az egyesültek állása Szebaszto­­po­nál következő lett: Jobb szárnyon áll az an­gol hadsereg, középen a török hadjutalok az e­­­gyesültek egy hadosztályával, és balszárnyon a franczia sereg. A visszavonulási vonalat Kadi­­köi-Balaklavába egy különböző csapatokból ala­kított hadosztály fedezi. A jobb szárny támpontja az inbermani romok; a balszárnyé a Streletz­­k­y-öböl nem messze a kherzoni romoktól (nem Kherzon - fok.) Az ostromkor tehát egy német midogi­s elegendő tért s kedvező park­okat is nyújt a nagyszámú állomás-ágyuk elhelyezésére. Az egyesü­lek két főnökei a mérnökszolgálatot 8 dandárra osztották. Két ily törzsdandár viszi a szolgálatot az ütegek és lősánczokban 24 óráig,­­ amin felváltatik. Az árkászok,utászok és gyalog­­munkások alkalmazása s felváltása hasonló mó­don történik reggeli 9 és esti 4 órakor. A tüzér­ségi szolgálatra az ágyutelepekben, nem mint az ostromoknál eddig szokásban volt, egyetlenegy főn­ök, hanem 8 törzstiszt neveztetett ki, kik kö­zöt 2 van mindig szolgálatban, s 24 óráig az os­tromló tüzérséget vezényli. A hadosztályok tá­bori ütegei csak egy részben használtatnak ost­romszolgálatra, mert azok nagyobb része a két hadseregfőnök főhadiszállásainak közelében van felállítva, hogy azon pillanatban alkalmazásba vétethessék, ha az oroszok az északi erődökből az egyesültek ellen nyomulnának. Franczia rész­­­ről az ostrommunkálatok az erős ellenséges ágyú­­­tüzelés miatt az orosz lősánczokból, csak igen korlátolt arányban,de nagy szabatossággal halad­hattak előre; az angol vonalon az előhaladás a tér kedvezőbb alakja miatt gyorsabb volt ugyan, de annyiban még az ellenségeskedések megkez­désére nem alkalmasak, mivel az angol lősáncz­­tábornok a vonalak kimérésében a franczia ősz-o rommunkálatokhoz tartozik magát tartani, a fran­czia seregnek pedig az koszokat a vár kör falain kívüli lobánczaik mögől­ egymásután el kell űz­niük, hogy azokat támadási czélra átalakítsák. — E kis vázlatból a szebasztopolnák­ mozgalmakról kivehetni, mikép ezen jelenkori stílben épített tengeri vár ostroma a legújabb idő legemlékeze­­tebb hadieseménye leend. — Mencsikors­ág főhadiszállása 9-kén Armsjanskban volt, öt verse­­nyire Perekopon túl, (azaz Szebasztopol felé) hol az említett napig még oda meg nem érkezett En­gelhardt és Liprandi hadosztályok várattak. Azon varsói tudósító ellenében, ki Mencsikor a hg Sze­­basztopolból távollétét megczáfolja, megjegy­zendő, mikép mind a Krímből, mind Odesszából jelentik a hgnek Perekopba utazását s azt erősí­tik. Lehet, hogy a hg, ki 24 óra alatt Szebaszto­­polból Perekopba érhet, csak futólag hagyta el az előbbi várat, hogy a várt erősítésekre nézve bizonyosságot szerezzen. Ezt bizonyítja azon kö­rülmény is, miszerint egy oct. 10-kén közzétett cs. parancs szerint Mencsikots­ág korábbi parancsnokságán mint admirál átveszi, míg Dan­nenberg­­nok, a Krímbe indított 4- d. hadtest parancsnoka a Krímbe menő , s ott levő összes szárazi csapatok főparancsnokává neveztetett ki. A dolgok helyzete a Krímben od­ 16-ig kö­­ülbelül e következő volt: Az egyesültek a ro­ham gondolatával úgy látszik felhagytak, s ren­des ostromláshoz készülnek. Az ostrommunkála­tok lassan folynak, az ostromlott helyőrség éjjeli kiütései és a déli oldalon­ igen számos orosz á­­gyuk miatt. A tengerészkatonákból alakított hely­őrséget Szebasztopolban a legjobb szellem lelke­síti. Parancsnokaik,köztük Nakhim­orf és Kor­­n­­­­­o is jó példával mennek elő. Az erősítőcsa­­patok lassan lassan megérkeznek; beszélnek ugyan egy diversióról, melyet a török-egyiptomi flotta egy osztály kiszálló csapattal az északi oldalon teendne; de haa a kiszállócsapatok száma csekély, akkor a vállalat jelentéktelen; ha sok, akkor az erők megosztása által az egyesültek önmagukat gyengítik, mi nekik többet árthat, mint az ost­­romlottaknak. Ezekből az látszik, hogy a helyzet Szebasztopolnál az orosz csapatokra nézve, sem egészen kedvezőtlen. Az oroszok pkt. 9-ki kiütését az ostromlók­­ra többfelőli tudósítások, sőt Canrobert Jook sürgönye is erősítik. A kiütő csapatok visszave­­zettek ugyan, de mégis sikerült nekik az ostrom­­művek egy részét elrontani. O­d­e­s­s­z­á­ból írj­ák oct. 13. Odessza előtt ma négy ellenséges gőzös áll, s távolból ágyu­­dörgést hallani,mit e pillanatban megmagyarázni nem tudnak. Az elment lándzsásezredek helyébe újak jöttek, továbbá két dragonyos-park, 1 ezred uráli kozák is érkezett; a dóniaktól szakálluk ál­tal különböznek. Dannenberg­­nek a 4.had­test parancsnoka falaink közt van. Liprandi­­nok Mencsikorshghez, hadtestét megelőzve, már alkalmasint megérkezett. Ma estre futár ér­kezett a Krímből; az általa hozott hírek nem­ igen örvendetesek lehetnek. — Oct. 15. Semmi fontos. A tegnapelőtt hallott ágyúzás , Oczakorá­ bani ünnepélylődözés volt, hol Nikolajewből ér­kezett 9 Polixhannal tettek,[próbát. — Oct. 16 Ma Miklós és Mihály nbgek (az orosz csá­szár legifjabb fiai) ide érkeztek, s a Woronzor- palotába szálltak; hirszerint itt 3 napig mula­­­tandóak, s aztán Kisenevba mennek A Duna mellől kevés bizonyos hír van. Sum­­lai oct. 10 ki­ubt szerint az ott és Bazardzsikban feküdt csapatok Várnába mennek. Ujonczok és a dunai Sereg egy része pedig Sumlába megy. Az olaszok Bab­adagon túl még a Dobrudzsában nem mentek. A Dobrudzsában Csernavodán fölül ál­lott török csapatok a Tr­ijánsáncz felé húzód­nak vissza, ott a Sámliból érkező hadakkal e­­gyesülendők, és az előnyomuló oroszokat erélye­sen viesraverendők. Usakov­­nak fonnaiszál­­lása Babadagban van. 10-kén Várnából újra 5000 török ment el a Krímbe; ezek nem Bi­­laklavánál, hanem a Be­bek torkolatánál szálla­nak ki, az északi erőd elleni diversio erősítésére. A lapos naszádok, melyeket az egyesültek a Krím­be kiszálláskor használtak, Várnába legnagyobb­ részt visszaérkeztek, mi oda mutat, hogy a ki­szállott csapatok újra hajóra ülni nem szándékoznak. Montenegróban csend. A törökök folyvást szaporítják erejöket a fejedelemség határán, de megtámadás ed­dig nem történt. A „Moniteur- nek írják Bukarestből oct. 18- ról: 17 zászlóalj a török hadseregből Pravadi és Várnába megy; két zászlóalj austriai cs. k. csa­pat Bukarestet elhagyta, s Ursicsenibe vette útját. Az élet harcz­a. Dickens Károlytól. Első rész. Egy időben — nem kérdés mikor, — és a jó öreg Angliában — nem kérdés hol — véres harcz dühöngött. A csata napja egy hosszú nyári nap volt, midőn a hullámzó fű zöld vila. A természet nem egy vadvirága, melyet a Mindenható illatos billikommá alkotott a harmat számára, e napon zománczos kály­hát csordultig érzé megtelni vérrel, s remegve ko­­nyult le. N­em egy bogár, mely színét békés levelek és füvektől kölcsönző , e napon haldokló emberek által len újra tarkázva, s félénk útját természetel­lenes nyomokkal jelölé. A színes pillangó szárnya végein vért emelt a levegőbe. A folyam egészen vörös volt. A megtaposott mező tóvá lett, melyen az emb­erlába­k és lópatkók nyomai által képezett szennyes tornákból a nap fényénél mindenütt egy s ugyanazon szin csillogott és sötétlett. Mentsen Isten a látványok ismeretétől, melye­ket a h­íd e mezőn láthatott, midőn a távol sötétló föld vonalánál, fák teteje által enyhítve és megtör­ve jött feljebb feljebb az égen s eltekintő a fölfelé fordult arozokkal borított síkon, melyek egykor anyák kebelén keresők az anyai szemeket, vagy boldogan szendergenek ott. Mentsen Isten szón tit­kok tudásától, melyeket később a színezett, s azon nap munkája és azon és halála s szenvedései fölött elvonuló szellő sugdosott! Hány szép holdfény de­rítő a csatatérre világát, hány csillagos és viraszta fölötte szomorún, s a föld minden sarka felől hány szel­ő vonult át rajta, míg a harcz nyomai eltű­nőnek ! Eltűntek azok, csak csekély jeleket hagyának, mert az emberi szenvedélyeken bölül álló természet visszanyeré szépségét, s épen oly bájosan mosoly­gott a vétkes csatatérre mint hajdan, midőn még ártatlan volt. A magasban pacsirták énekeltek, a fellegek szaladó árnyékai gyorsan kergetődzenek füvön, vetésen, repczeföldön, berken, a fák között fészkelő város ház- és toronytetőin át egészen az ég és föld fényes határvonaláig, hol a pirosló al­kony elhalaványul. A gabona elvetteték, felnőtt és be­lön takarítva; a folyam, mely egykor piros volt, egy malmot hajta; az emberek ekéik mellett ü­t­­työrésztek; a böngészők és szénagyű­jtők békés cso­portokban láttak a munkához; juhok és ökrök le­gelésztek; a vetések mellett gyermekek kurjongat­tak és kiabáltak, hogy elijeszszék a verebeket; a kunyhók kéményéből füst emelkedők föl. Ünnepé­lyesen kongott a vasárnapi harang; az emberek megvénültek és elhaltak ; a mező félénk teremtmé­nyei s a bokrok és mezők egyszeri­ virágai a meg­határozott időben felnőttek és elszáradtak; egy szó­val, minden, mi a vad csatamezőn volt, hol ezeren meg ezeren ölettek meg a véres ütközetben. És eleinte a vetések közt sötétzöld foltok va­lónak láthatók, melyekre borzadva néztek az embe­rek. Évről évre mindig előtűntek azok, s mindenki tudta, hogy a termékeny foltok alatt a földet gaz­dagító összevegyült ember- és lóhalom van elte­metve. Az e földet szántó mezei gazdák csak bor­zadtak az ott lakó számos nagy férgektől, s az ott termett kévéket számos éveken át harczi kévék­nek nevezék , a külön lakó­; s nem volt rá eset, hogy egyetlen harcit kéve is legutolsó vizetett volna a szérvbe. Hosszas ideig minden barázda fel­­fordításával a hareznak valamely új töredéke jött nap­fényre. Hosszas ideig valónak a harezmezőn láthatók sebesült élőfák, levágott és leszakított sövények és falak dirib-darabjai, hol nagyobb volt a küzde­lem, és megtaposott részek, hol egyetlen lapu vagy tustál sem akart nőni. Hosszas ideig egyetlen falusi leány sem merte haját vagy kebelét a halál mezejé­nek legszebb virágjával is díszíteni; s bárha szá­mos év telt el, m­ég mindig élt a hit, mikép ha az azon mezőn termő bogyók leszakíttatnak, sötét fol­tot hagynak a kezeken. De az évszakok folyama, habár oly gyengén haladónak is mint maguk a nyári felhők, idő foly­tán a hajdani csatának még esen utolsó maradvá­nyait is elenyéssteték, s annak legendás nyomait is annyira eltüntették, hogy csak a szomszéd népes­ség emlékezetében maradt meg, míg vánasszonyok mondájává homályosult, melyet téli tűzhely körül beszéltek el, s évről évre mindig haloványabbá lett. Hol a vad virágok és bogyók oly haszzas ideig érintetlenül álltak, kertek emelkedőnek, házak é­­pültek, s a bozót között gyermekek játszottak kato­­násdit. A sebesült fákból rég karácsonyi tőkék let­tek, s ellángoltak s elszikráztak. A sötétzöld pon­tok most nem volának elevenebb színűek, mint a­­zok emléke, kik porladozva feküdtek ott alant. Az ekevas még olykor föl-föl fordított egy-egy rozs­dás aczél-forgácsot, de nehéz volt megmondani, mi­nő szolgálatot tett hajdan, s azok, kik megtalálták, csak bámultak és vitatkoztak felette. Egy régi, csa­pások által megviselt pánczél és sisak oly sokáig függött a templom falán, hogy még a félvak öreg­ember is, ki hasztalan erőlködött a f­ehérre meszelt boltozaton alak jokat kivenni, úgy bámult rajtuk mint egy csecsszopó. Ha azon egész csoport, mely a téren öletett meg, egy perczre azon alakban éle­dett volna fel, melyben elesett, s mindenik ugyazon helyen, hol kora sírját lelé, száz meg száz csonka és kisértetidi katona meresztette volna szemét a lakok ablakain és ajtóin át; békés tűzhelyek alól keltek volna elő; megtöltötték venni a csűröket és gabo­násokat; a csecsemő bölcsője és a riogató dajka közt merően álltak volna; a folyamon úszónak és a malom kereke körül forogának vala; megnépesíték a kerteket, eltaposták volna a rét gyepét, s a hal­dokló emberek halommal feküdtek volna a csűrös kertekben. Ennyire megváltozott a csatatér, hol ezeren meg ezeren vérzettek el a nagyszerű harcz­­ban! De tán sehol sem változott át, ezelőtt mint­egy száz évvel annyira, mint egy kis kertben, mely egy ódon , lugasos bejáratú kőházhoz tartozott: hol egy-egy tiszta őszi reggelen zene és nevetés hang­zott, és hol a gyepen vígan tánczott két leány, míg tíz tizenkét, létrákon álló parasztnó­l, fáb­ól al­mát szedett , s olykor fölhagyott a munkával, hogy lenézhessen s részt vegyen a vigalomban. E lát­vány igen szép , eleven és természetes jelenetet mutatott; a nap szép, s a hely rejtett vala, s a két leány gondtalan és fesztelenül lejtett szive kénye szerint. Egyéni véleményem szerint,— s remény­em ti is egyet értetek velem — ha nem volna meg az embe­rekben a látogatás hiúsága, sokkal boldogabbak vol­nánk, mint a minek vagyunk, s véletlenül jobban jőnénk ki embertársainkkal,mint most. Gyönyörűség volt e két leány tánczára csak nézni is. Más nézőjük nem volt, mint az almaszedőnők a létrákon. Elég öröm volt nekik, hogy ezek tetszésében részesülnek, de csupán önmaguk kedvéért tánozottak (vagy legalább ti azt hittétek volna), éz épen oly önkény­­telenül bámultatok volna, mint ők önkénytelenül tánozottak. Oh! hogyan tánozottak ! Nem úgy mint a színpadi tánozosok. Épanyam. Még kevésbbé úgy mint egyvalaki asszonyságnak kitanult növendékei.Oh, sokkal kevésbbél Nem quad­­rillet tánozoltak ők, sem minuettet nem tánozoltak, s még nem is pontra - tánozot tánozoltak. Nem volt az a régi divat, sem az uj divat, sem a franczia divat, sem az angol divat enerint; habár meglehet, egy kissé a spanyol tánczhoz hasonlitó, mely,mint mondják, igen szabad és víg, s a kicsiny pergő vastag,nettektől rögtönzött lelkesedést nyer. A mint a kerti fák közt lejtenek, le a magas felé és vissza, s a mint gyöngéden jobbra és balra keringenek, ugy látszott, mintha légi mozgásuk to­­▼ább­ tovább terjedett volna a naptól világított szín­helyen, mint csendes víz színén a tovább terjengő karikák. Hullámzó hajuk s repülő ruhájok, a ruga­nyos gyep lábaik alatt, a reggeli szellőben zörgő lombok— a suhogó levelek s azoknak a puha zöld pázsitra vetett tarkázott árnyékaik—az illatos szél, mely a tájvég felett zuhant el, s vígan hajtá a távoli szélmalmot — szóval minden a két leány körében, ■ a szántóvető és fogata a halom tetején, hol úgy tűntek fel az ég szegélyén mintha a világ legszélső lényei volnának, mind maguk is tánczolni látssanak s. 3126 Anglia, London, oct. 21. A „Times“ egy hosszas czikkben, a sept. 30 - ki austriai jegyzék betűjét s szellemét tárgyalja, s az abban uralkodó vilá­gosság s határozottsággal tökéletesen meg van elégedve „E jegyzék“ — úgymond a „Times“ — „Austriának a fejed­­emségekbeni állását teljes világosságba helyezi; azonban ama pont, mit különösen ki akarunk emelni, Austriának azon formaszerinti nyilatkozatában áll, mikép nem re­mélhető, hogy a saját fennállására nézve nélkü­­lözhetlen békét mások fáradsága által kivívha­­tandni, s mikép nem akarja tovább viselni azon áldozatokat, miket jelen passiv magatartása szab reá. Austria nem fejezhette volna ki világosabban azon tételt, mi­kép magának is háborút kell kez­denie, s mikép fegyveres tétlensége csaknem szintoly súlyos terheket rak reá, mint a valódi háború, melybe mégis előbb-utóbb be kell bo­­nyolulnia. Már ama percztől fogva, midőn egy német nagy hatalmasság csapatai táborban álla­nak, midőn a vér folyt, s egy oly harcz kezdődött meg, melynek Németország függetlensége­ vagy leigáztatásáról kell határoznia, nem szabad föl­tennünk a német népről, hogy közönyös néző maradand, vagy vonakodandik egy szövetséges mellett fegyvert fogni. Ha valóban ez történnék, s ha Poroszországnak a baseli béke s az austerli­­tzi hadjárat politikáját büntetlenül lehetne ismé­telnie, akkor a legsúlyosabb büntetést érdemelné meg. Austria ezen nyilatkozatainak hatása, az Oroszországgal­ megüssön­lás növekedő valósá­gai, s ennek szükségképes fontos következmé­nyei — már akár semleges maradjon Németország, akár fegyvert fogjon, — mindezek rövid időn sok­kal nagyobb jelentőségű kérdéseket szülenének azoknál, melyek eddig elő keletet felizgaták, s a nyugati hatalmasságok beavatkozását szüksé­gelték. Ha a háború nagyobb arányt s kiterjedést vesz föl, ha az északi udvarok hármas szövetsége felbomlik, s ha Közép-Európa ismét harczi szín­hely­­vé lesz, ebből szinte szükségkép sokkal fon­­­tosabb következmények s eseményeknek kell­ szár­­­mazniok, mint szók voltak, melyek eredetileg az európai béke megháborítására vezettek. Az orosZ- török szerződések már megsemmisítvék, s az An­gol- s Orosz-, vagy Franczia- s Oroszország közt létezett egyességek természetesen félbeszakadtak, de a bécsi congressus által felállított nagy nép­­jogi épület egészben­ ingatlanul maradt, még ed­dig Semmi területi kérdés nem merült föl, s ha Oroszország az augustusban neki ajánlott feltéte­leket elfogadjál a békét, Europa hulyegyevébani lényeges változtatás nélkül, helyre lehetett volna állítni. De miután a háború folyvást tart, nem le­het föltenni, hogy annak eredményeivel oly kön­nyen készen lesznek, mivel azon percztől fogva, midőn Oroszország megszűnt Austria s Poroszor­szágnak legbensőbb szövetségese lenni, azoknak a legveszélyesebb, szomszédjukká s legrettentőbb ellenségükké válik. Csak egy, de igen nagy jelen­­­tőségűű példát hozunk fel. Lengyelország felosztása a három északi hatalmasság által létesíttetett, s azok közös érdekei által szilárdít­­tatott meg. E rendszabályt a porosz II. Fridrik javasló, azt Katalin készséggel elfogadó, s Mária­ Therézia nem örömest engedé meg) ez Utóbbi sa­ját kezével irá a felosztási tervbe ezen örökre em­lékezetes észrevételt: „Pincét“ stb.“ A későbbi események teljesen igazolák a császárné javasla­tát. A bécsi congressusban Sándor császárnak a poseni nagyherczegséghez s a Lengyelország fö­lötti absolut uralomhoz formált igényei oly föltü­­­nőkké lettek, hogy Austria 1815. jun. 6 -án Fran­czia-­s Angolországgal oly titkos szerződést kö­­­tött, mely nagyrészint az azon oldalról fenyegető veszélyek ellen volt irányozva. Sándor császár később megnyugodott abban, mikép a lengyel korona az orosz koronától elkülönöztessék, s Var­­sóban alkotmányos monarchia alapíttassék, tisz­­­tán lengyel intézményekkel; de az 1831 - ki forra­dalom Miklós császárnak ürügyet szolgáltatott arra, hogy ezen illusorius gátakat ledöntse, s Len­gyelországot mint tartományt, az orosz biroda­lomba bekeblezze. Ezen változtatás a legsúlyo­­s­abb sértés volt, mit valaha egy uralkodó ön­kénye az 1815 ki rendszer ellen megengedett ma­gának, s noha ezen tett ellen, a jogosság s loyalitás szempontjából, csupán Angol-­s Francz­aország tiltakoztak, mégis a rendszabály politikai követ­kezményei Austriára hárultak. Metternich herczeg 1815. febr. 21-től kett, s az öt hatalma­­­­ság bizottmányához intézett jegyzékében kijelen­t­te, mikép egy független Lengyelország helyreál­lítása, egészen megfelelt volna az austriai császár óhajtásának, ki nem tétovázott volna, ezen czélra a legnagyobb áldozatokat hozni, hozzátéve, mi­­kép Lengyelország szabadsága s függetlensége napjaiban soha sem volt Austriának vetélytársa vagy ellensége, s mikép Austria politikája mindig barátságos volt amaz állam irányában, m­ig csak az 1772- s 1794 ki felosztások be nem következ­tek, mikhez Austria oly okokból adá beleegyezé­sét, melyek az austriai uralkodók akaratától nem függőttek. Ezen nézetek ugyan jelenleg talán már vesztettek alkalmazhatóságukból, azonban mégis megérdemlik, hogy emlékezetben tartassa­(Folyt. köv.) i mi i'rift-n ‘ 1 1 •»

Next