Budapesti Hírlap, 1854. október (534-559. szám)
1854-10-27 / 556. szám
akkor & fekete-tengerről Odesszán át Bécsbe 48 óra alatt Ultt tnd tudósításokat kapni. ^ — Mint Frankfurtból oct. 26-ról írják, a »követséggyülés legközelebbi rendes ülésében a keleti kérdés szőnyegre fog botatni, minthogy már a»a rém minden államok képviselői megkapták illető Utasításaikat. . — Ghika moldvai hospodár csütörtökön Császár Ő Felsége által külön audientián elfogadtatott. KÜLFÖLD. Tudóságok a harczterekröl. Délkeleti csatatér. Több felőli legújabb derítések megerősítik, hogy Szebasztopol ostroma oct. 17- én délben kezdetét vette, 130 ágyúból. Úgy hiszik, hogy a részzlvét a déli oldalon igen könnyű lesz, s már oct. 21-án rohamot lehet intézni. A tenger felől megtámadott orosz ütegek főereje már oct. 17-kén leszereltetett fatüzelés oct. 18 kán megszüntettetek, csak a száraz felőli roham pillanatában fogván az igyuk ismét megszólalni, de a száraz felől a lődözés 18-kán is folytattatott. Egy hír tudni akar, hogy az egyesültek Brunt admirál alatt már oct. 17-kén hatalmukba teríték az oroszok által elsülyesztett hajók közti átjárásokat, amennyiben azokat sorhajóik ágyúinak lőkörébe vették. A franczia és angol ostromágyutelepek leleplezése cet. 16 kán történt meg; a tüzelés csak a nehéz ágyukból kezdetett meg, melyekből 18 ütegben 60 angol és 70 franczia ágyú szólott. A tüzelésre több mint 490 orosz ágyú válaszolt, melyekkel a körfalak és annak hat tornya felfegyverezvék. Azok közöl legfelebb csak 70 ágyú hordott 2000 grdnyira, a többi 6 órai működés után elhallgatott. Egy a kis kikötőben horgonyzott sorhajó állítólag felgyújtatott. Más tudósítások az oroszok veszteségét is megmondják, ezt 500 halott és sebeeuktre révén (mis közlés 1200-at említ), s a halottak közt Kornil offtnokot is említik.— Eupatoriában, a Kacsa és Belbek vizeknél 1009— 3000 főnyi egyesült csapat állított elsánczolt tábort a hajóütegek védelme alatt. Hallomás szerint a várossal egyszerre Konstantin erőd is lövetni fog, mely erőd nélkül a várost megtartani nem lehetne. — Espinassetnok Balaklavába elutazott, hol, kivonatára, a franczia rohamoszlopokat vezérlendi. A szűkebb ostromkörbe vonulás után a „Soldatsrd‘ szerint az egyesültek állása Szebasztoponál következő lett: Jobb szárnyon áll az angol hadsereg, középen a török hadjutalok az egyesültek egy hadosztályával, és balszárnyon a franczia sereg. A visszavonulási vonalat Kadiköi-Balaklavába egy különböző csapatokból alakított hadosztály fedezi. A jobb szárny támpontja az inbermani romok; a balszárnyé a Streletzky-öböl nem messze a kherzoni romoktól (nem Kherzon - fok.) Az ostromkor tehát egy német midogis elegendő tért s kedvező parkokat is nyújt a nagyszámú állomás-ágyuk elhelyezésére. Az egyesülek két főnökei a mérnökszolgálatot 8 dandárra osztották. Két ily törzsdandár viszi a szolgálatot az ütegek és lősánczokban 24 óráig, amin felváltatik. Az árkászok,utászok és gyalogmunkások alkalmazása s felváltása hasonló módon történik reggeli 9 és esti 4 órakor. A tüzérségi szolgálatra az ágyutelepekben, nem mint az ostromoknál eddig szokásban volt, egyetlenegy főnök, hanem 8 törzstiszt neveztetett ki, kik közöt 2 van mindig szolgálatban, s 24 óráig az ostromló tüzérséget vezényli. A hadosztályok tábori ütegei csak egy részben használtatnak ostromszolgálatra, mert azok nagyobb része a két hadseregfőnök főhadiszállásainak közelében van felállítva, hogy azon pillanatban alkalmazásba vétethessék, ha az oroszok az északi erődökből az egyesültek ellen nyomulnának. Franczia részről az ostrommunkálatok az erős ellenséges ágyútüzelés miatt az orosz lősánczokból, csak igen korlátolt arányban,de nagy szabatossággal haladhattak előre; az angol vonalon az előhaladás a tér kedvezőbb alakja miatt gyorsabb volt ugyan, de annyiban még az ellenségeskedések megkezdésére nem alkalmasak, mivel az angol lősáncztábornok a vonalak kimérésében a franczia ősz-o rommunkálatokhoz tartozik magát tartani, a franczia seregnek pedig az koszokat a vár kör falain kívüli lobánczaik mögől egymásután el kell űzniük, hogy azokat támadási czélra átalakítsák. — E kis vázlatból a szebasztopolnák mozgalmakról kivehetni, mikép ezen jelenkori stílben épített tengeri vár ostroma a legújabb idő legemlékezetebb hadieseménye leend. — Mencsikorság főhadiszállása 9-kén Armsjanskban volt, öt versenyire Perekopon túl, (azaz Szebasztopol felé) hol az említett napig még oda meg nem érkezett Engelhardt és Liprandi hadosztályok várattak. Azon varsói tudósító ellenében, ki Mencsikor a hg Szebasztopolból távollétét megczáfolja, megjegyzendő, mikép mind a Krímből, mind Odesszából jelentik a hgnek Perekopba utazását s azt erősítik. Lehet, hogy a hg, ki 24 óra alatt Szebasztopolból Perekopba érhet, csak futólag hagyta el az előbbi várat, hogy a várt erősítésekre nézve bizonyosságot szerezzen. Ezt bizonyítja azon körülmény is, miszerint egy oct. 10-kén közzétett cs. parancs szerint Mencsikotság korábbi parancsnokságán mint admirál átveszi, míg Dannenbergnok, a Krímbe indított 4- d. hadtest parancsnoka a Krímbe menő , s ott levő összes szárazi csapatok főparancsnokává neveztetett ki. A dolgok helyzete a Krímben od 16-ig köülbelül e következő volt: Az egyesültek a roham gondolatával úgy látszik felhagytak, s rendes ostromláshoz készülnek. Az ostrommunkálatok lassan folynak, az ostromlott helyőrség éjjeli kiütései és a déli oldalon igen számos orosz ágyuk miatt. A tengerészkatonákból alakított helyőrséget Szebasztopolban a legjobb szellem lelkesíti. Parancsnokaik,köztük Nakhimorf és Korno is jó példával mennek elő. Az erősítőcsapatok lassan lassan megérkeznek; beszélnek ugyan egy diversióról, melyet a török-egyiptomi flotta egy osztály kiszálló csapattal az északi oldalon teendne; de haa a kiszállócsapatok száma csekély, akkor a vállalat jelentéktelen; ha sok, akkor az erők megosztása által az egyesültek önmagukat gyengítik, mi nekik többet árthat, mint az ostromlottaknak. Ezekből az látszik, hogy a helyzet Szebasztopolnál az orosz csapatokra nézve, sem egészen kedvezőtlen. Az oroszok pkt. 9-ki kiütését az ostromlókra többfelőli tudósítások, sőt Canrobert Jook sürgönye is erősítik. A kiütő csapatok visszavezettek ugyan, de mégis sikerült nekik az ostromművek egy részét elrontani. Odesszából írják oct. 13. Odessza előtt ma négy ellenséges gőzös áll, s távolból ágyudörgést hallani,mit e pillanatban megmagyarázni nem tudnak. Az elment lándzsásezredek helyébe újak jöttek, továbbá két dragonyos-park, 1 ezred uráli kozák is érkezett; a dóniaktól szakálluk által különböznek. Dannenbergnek a 4.hadtest parancsnoka falaink közt van. Liprandinok Mencsikorshghez, hadtestét megelőzve, már alkalmasint megérkezett. Ma estre futár érkezett a Krímből; az általa hozott hírek nem igen örvendetesek lehetnek. — Oct. 15. Semmi fontos. A tegnapelőtt hallott ágyúzás , Oczakorá bani ünnepélylődözés volt, hol Nikolajewből érkezett 9 Polixhannal tettek,[próbát. — Oct. 16 Ma Miklós és Mihály nbgek (az orosz császár legifjabb fiai) ide érkeztek, s a Woronzor- palotába szálltak; hirszerint itt 3 napig mulatandóak, s aztán Kisenevba mennek A Duna mellől kevés bizonyos hír van. Sumlai oct. 10 kiubt szerint az ott és Bazardzsikban feküdt csapatok Várnába mennek. Ujonczok és a dunai Sereg egy része pedig Sumlába megy. Az olaszok Babadagon túl még a Dobrudzsában nem mentek. A Dobrudzsában Csernavodán fölül állott török csapatok a Trijánsáncz felé húzódnak vissza, ott a Sámliból érkező hadakkal egyesülendők, és az előnyomuló oroszokat erélyesen viesraverendők. Usakovnak fonnaiszállása Babadagban van. 10-kén Várnából újra 5000 török ment el a Krímbe; ezek nem Bilaklavánál, hanem a Bebek torkolatánál szállanak ki, az északi erőd elleni diversio erősítésére. A lapos naszádok, melyeket az egyesültek a Krímbe kiszálláskor használtak, Várnába legnagyobb részt visszaérkeztek, mi oda mutat, hogy a kiszállott csapatok újra hajóra ülni nem szándékoznak. Montenegróban csend. A törökök folyvást szaporítják erejöket a fejedelemség határán, de megtámadás eddig nem történt. A „Moniteur- nek írják Bukarestből oct. 18- ról: 17 zászlóalj a török hadseregből Pravadi és Várnába megy; két zászlóalj austriai cs. k. csapat Bukarestet elhagyta, s Ursicsenibe vette útját. Az élet harcza. Dickens Károlytól. Első rész. Egy időben — nem kérdés mikor, — és a jó öreg Angliában — nem kérdés hol — véres harcz dühöngött. A csata napja egy hosszú nyári nap volt, midőn a hullámzó fű zöld vila. A természet nem egy vadvirága, melyet a Mindenható illatos billikommá alkotott a harmat számára, e napon zománczos kályhát csordultig érzé megtelni vérrel, s remegve konyult le. Nem egy bogár, mely színét békés levelek és füvektől kölcsönző , e napon haldokló emberek által len újra tarkázva, s félénk útját természetellenes nyomokkal jelölé. A színes pillangó szárnya végein vért emelt a levegőbe. A folyam egészen vörös volt. A megtaposott mező tóvá lett, melyen az emberlábak és lópatkók nyomai által képezett szennyes tornákból a nap fényénél mindenütt egy s ugyanazon szin csillogott és sötétlett. Mentsen Isten a látványok ismeretétől, melyeket a híd e mezőn láthatott, midőn a távol sötétló föld vonalánál, fák teteje által enyhítve és megtörve jött feljebb feljebb az égen s eltekintő a fölfelé fordult arozokkal borított síkon, melyek egykor anyák kebelén keresők az anyai szemeket, vagy boldogan szendergenek ott. Mentsen Isten szón titkok tudásától, melyeket később a színezett, s azon nap munkája és azon és halála s szenvedései fölött elvonuló szellő sugdosott! Hány szép holdfény derítő a csatatérre világát, hány csillagos és viraszta fölötte szomorún, s a föld minden sarka felől hány szelő vonult át rajta, míg a harcz nyomai eltűnőnek ! Eltűntek azok, csak csekély jeleket hagyának, mert az emberi szenvedélyeken bölül álló természet visszanyeré szépségét, s épen oly bájosan mosolygott a vétkes csatatérre mint hajdan, midőn még ártatlan volt. A magasban pacsirták énekeltek, a fellegek szaladó árnyékai gyorsan kergetődzenek füvön, vetésen, repczeföldön, berken, a fák között fészkelő város ház- és toronytetőin át egészen az ég és föld fényes határvonaláig, hol a pirosló alkony elhalaványul. A gabona elvetteték, felnőtt és belön takarítva; a folyam, mely egykor piros volt, egy malmot hajta; az emberek ekéik mellett üttyörésztek; a böngészők és szénagyűjtők békés csoportokban láttak a munkához; juhok és ökrök legelésztek; a vetések mellett gyermekek kurjongattak és kiabáltak, hogy elijeszszék a verebeket; a kunyhók kéményéből füst emelkedők föl. Ünnepélyesen kongott a vasárnapi harang; az emberek megvénültek és elhaltak ; a mező félénk teremtményei s a bokrok és mezők egyszeri virágai a meghatározott időben felnőttek és elszáradtak; egy szóval, minden, mi a vad csatamezőn volt, hol ezeren meg ezeren ölettek meg a véres ütközetben. És eleinte a vetések közt sötétzöld foltok valónak láthatók, melyekre borzadva néztek az emberek. Évről évre mindig előtűntek azok, s mindenki tudta, hogy a termékeny foltok alatt a földet gazdagító összevegyült ember- és lóhalom van eltemetve. Az e földet szántó mezei gazdák csak borzadtak az ott lakó számos nagy férgektől, s az ott termett kévéket számos éveken át harczi kévéknek nevezék , a külön lakó; s nem volt rá eset, hogy egyetlen harcit kéve is legutolsó vizetett volna a szérvbe. Hosszas ideig minden barázda felfordításával a hareznak valamely új töredéke jött napfényre. Hosszas ideig valónak a harezmezőn láthatók sebesült élőfák, levágott és leszakított sövények és falak dirib-darabjai, hol nagyobb volt a küzdelem, és megtaposott részek, hol egyetlen lapu vagy tustál sem akart nőni. Hosszas ideig egyetlen falusi leány sem merte haját vagy kebelét a halál mezejének legszebb virágjával is díszíteni; s bárha számos év telt el, még mindig élt a hit, mikép ha az azon mezőn termő bogyók leszakíttatnak, sötét foltot hagynak a kezeken. De az évszakok folyama, habár oly gyengén haladónak is mint maguk a nyári felhők, idő folytán a hajdani csatának még esen utolsó maradványait is elenyéssteték, s annak legendás nyomait is annyira eltüntették, hogy csak a szomszéd népesség emlékezetében maradt meg, míg vánasszonyok mondájává homályosult, melyet téli tűzhely körül beszéltek el, s évről évre mindig haloványabbá lett. Hol a vad virágok és bogyók oly haszzas ideig érintetlenül álltak, kertek emelkedőnek, házak épültek, s a bozót között gyermekek játszottak katonásdit. A sebesült fákból rég karácsonyi tőkék lettek, s ellángoltak s elszikráztak. A sötétzöld pontok most nem volának elevenebb színűek, mint azok emléke, kik porladozva feküdtek ott alant. Az ekevas még olykor föl-föl fordított egy-egy rozsdás aczél-forgácsot, de nehéz volt megmondani, minő szolgálatot tett hajdan, s azok, kik megtalálták, csak bámultak és vitatkoztak felette. Egy régi, csapások által megviselt pánczél és sisak oly sokáig függött a templom falán, hogy még a félvak öregember is, ki hasztalan erőlködött a fehérre meszelt boltozaton alak jokat kivenni, úgy bámult rajtuk mint egy csecsszopó. Ha azon egész csoport, mely a téren öletett meg, egy perczre azon alakban éledett volna fel, melyben elesett, s mindenik ugyazon helyen, hol kora sírját lelé, száz meg száz csonka és kisértetidi katona meresztette volna szemét a lakok ablakain és ajtóin át; békés tűzhelyek alól keltek volna elő; megtöltötték venni a csűröket és gabonásokat; a csecsemő bölcsője és a riogató dajka közt merően álltak volna; a folyamon úszónak és a malom kereke körül forogának vala; megnépesíték a kerteket, eltaposták volna a rét gyepét, s a haldokló emberek halommal feküdtek volna a csűrös kertekben. Ennyire megváltozott a csatatér, hol ezeren meg ezeren vérzettek el a nagyszerű harczban! De tán sehol sem változott át, ezelőtt mintegy száz évvel annyira, mint egy kis kertben, mely egy ódon , lugasos bejáratú kőházhoz tartozott: hol egy-egy tiszta őszi reggelen zene és nevetés hangzott, és hol a gyepen vígan tánczott két leány, míg tíz tizenkét, létrákon álló parasztnól, fából almát szedett , s olykor fölhagyott a munkával, hogy lenézhessen s részt vegyen a vigalomban. E látvány igen szép , eleven és természetes jelenetet mutatott; a nap szép, s a hely rejtett vala, s a két leány gondtalan és fesztelenül lejtett szive kénye szerint. Egyéni véleményem szerint,— s reményem ti is egyet értetek velem — ha nem volna meg az emberekben a látogatás hiúsága, sokkal boldogabbak volnánk, mint a minek vagyunk, s véletlenül jobban jőnénk ki embertársainkkal,mint most. Gyönyörűség volt e két leány tánczára csak nézni is. Más nézőjük nem volt, mint az almaszedőnők a létrákon. Elég öröm volt nekik, hogy ezek tetszésében részesülnek, de csupán önmaguk kedvéért tánozottak (vagy legalább ti azt hittétek volna), éz épen oly önkénytelenül bámultatok volna, mint ők önkénytelenül tánozottak. Oh! hogyan tánozottak ! Nem úgy mint a színpadi tánozosok. Épanyam. Még kevésbbé úgy mint egyvalaki asszonyságnak kitanult növendékei.Oh, sokkal kevésbbél Nem quadrillet tánozoltak ők, sem minuettet nem tánozoltak, s még nem is pontra - tánozot tánozoltak. Nem volt az a régi divat, sem az uj divat, sem a franczia divat, sem az angol divat enerint; habár meglehet, egy kissé a spanyol tánczhoz hasonlitó, mely,mint mondják, igen szabad és víg, s a kicsiny pergő vastag,nettektől rögtönzött lelkesedést nyer. A mint a kerti fák közt lejtenek, le a magas felé és vissza, s a mint gyöngéden jobbra és balra keringenek, ugy látszott, mintha légi mozgásuk to▼ább tovább terjedett volna a naptól világított színhelyen, mint csendes víz színén a tovább terjengő karikák. Hullámzó hajuk s repülő ruhájok, a ruganyos gyep lábaik alatt, a reggeli szellőben zörgő lombok— a suhogó levelek s azoknak a puha zöld pázsitra vetett tarkázott árnyékaik—az illatos szél, mely a tájvég felett zuhant el, s vígan hajtá a távoli szélmalmot — szóval minden a két leány körében, ■ a szántóvető és fogata a halom tetején, hol úgy tűntek fel az ég szegélyén mintha a világ legszélső lényei volnának, mind maguk is tánczolni látssanak s. 3126 Anglia, London, oct. 21. A „Times“ egy hosszas czikkben, a sept. 30 - ki austriai jegyzék betűjét s szellemét tárgyalja, s az abban uralkodó világosság s határozottsággal tökéletesen meg van elégedve „E jegyzék“ — úgymond a „Times“ — „Austriának a fejedemségekbeni állását teljes világosságba helyezi; azonban ama pont, mit különösen ki akarunk emelni, Austriának azon formaszerinti nyilatkozatában áll, mikép nem remélhető, hogy a saját fennállására nézve nélkülözhetlen békét mások fáradsága által kivívhatandni, s mikép nem akarja tovább viselni azon áldozatokat, miket jelen passiv magatartása szab reá. Austria nem fejezhette volna ki világosabban azon tételt, mikép magának is háborút kell kezdenie, s mikép fegyveres tétlensége csaknem szintoly súlyos terheket rak reá, mint a valódi háború, melybe mégis előbb-utóbb be kell bonyolulnia. Már ama percztől fogva, midőn egy német nagy hatalmasság csapatai táborban állanak, midőn a vér folyt, s egy oly harcz kezdődött meg, melynek Németország függetlensége vagy leigáztatásáról kell határoznia, nem szabad föltennünk a német népről, hogy közönyös néző maradand, vagy vonakodandik egy szövetséges mellett fegyvert fogni. Ha valóban ez történnék, s ha Poroszországnak a baseli béke s az austerlitzi hadjárat politikáját büntetlenül lehetne ismételnie, akkor a legsúlyosabb büntetést érdemelné meg. Austria ezen nyilatkozatainak hatása, az Oroszországgal megüssönlás növekedő valóságai, s ennek szükségképes fontos következményei — már akár semleges maradjon Németország, akár fegyvert fogjon, — mindezek rövid időn sokkal nagyobb jelentőségű kérdéseket szülenének azoknál, melyek eddig elő keletet felizgaták, s a nyugati hatalmasságok beavatkozását szükségelték. Ha a háború nagyobb arányt s kiterjedést vesz föl, ha az északi udvarok hármas szövetsége felbomlik, s ha Közép-Európa ismét harczi színhelyvé lesz, ebből szinte szükségkép sokkal fontosabb következmények s eseményeknek kell származniok, mint szók voltak, melyek eredetileg az európai béke megháborítására vezettek. Az orosZ- török szerződések már megsemmisítvék, s az Angol- s Orosz-, vagy Franczia- s Oroszország közt létezett egyességek természetesen félbeszakadtak, de a bécsi congressus által felállított nagy népjogi épület egészben ingatlanul maradt, még eddig Semmi területi kérdés nem merült föl, s ha Oroszország az augustusban neki ajánlott feltételeket elfogadjál a békét, Europa hulyegyevébani lényeges változtatás nélkül, helyre lehetett volna állítni. De miután a háború folyvást tart, nem lehet föltenni, hogy annak eredményeivel oly könnyen készen lesznek, mivel azon percztől fogva, midőn Oroszország megszűnt Austria s Poroszországnak legbensőbb szövetségese lenni, azoknak a legveszélyesebb, szomszédjukká s legrettentőbb ellenségükké válik. Csak egy, de igen nagy jelentőségűű példát hozunk fel. Lengyelország felosztása a három északi hatalmasság által létesíttetett, s azok közös érdekei által szilárdíttatott meg. E rendszabályt a porosz II. Fridrik javasló, azt Katalin készséggel elfogadó, s Mária Therézia nem örömest engedé meg) ez Utóbbi saját kezével irá a felosztási tervbe ezen örökre emlékezetes észrevételt: „Pincét“ stb.“ A későbbi események teljesen igazolák a császárné javaslatát. A bécsi congressusban Sándor császárnak a poseni nagyherczegséghez s a Lengyelország fölötti absolut uralomhoz formált igényei oly föltünőkké lettek, hogy Austria 1815. jun. 6 -án Franczia-s Angolországgal oly titkos szerződést kötött, mely nagyrészint az azon oldalról fenyegető veszélyek ellen volt irányozva. Sándor császár később megnyugodott abban, mikép a lengyel korona az orosz koronától elkülönöztessék, s Varsóban alkotmányos monarchia alapíttassék, tisztán lengyel intézményekkel; de az 1831 - ki forradalom Miklós császárnak ürügyet szolgáltatott arra, hogy ezen illusorius gátakat ledöntse, s Lengyelországot mint tartományt, az orosz birodalomba bekeblezze. Ezen változtatás a legsúlyosabb sértés volt, mit valaha egy uralkodó önkénye az 1815 ki rendszer ellen megengedett magának, s noha ezen tett ellen, a jogosság s loyalitás szempontjából, csupán Angol-s Franczaország tiltakoztak, mégis a rendszabály politikai következményei Austriára hárultak. Metternich herczeg 1815. febr. 21-től kett, s az öt hatalmaság bizottmányához intézett jegyzékében kijelentte, mikép egy független Lengyelország helyreállítása, egészen megfelelt volna az austriai császár óhajtásának, ki nem tétovázott volna, ezen czélra a legnagyobb áldozatokat hozni, hozzátéve, mikép Lengyelország szabadsága s függetlensége napjaiban soha sem volt Austriának vetélytársa vagy ellensége, s mikép Austria politikája mindig barátságos volt amaz állam irányában, mig csak az 1772- s 1794 ki felosztások be nem következtek, mikhez Austria oly okokból adá beleegyezését, melyek az austriai uralkodók akaratától nem függőttek. Ezen nézetek ugyan jelenleg talán már vesztettek alkalmazhatóságukból, azonban mégis megérdemlik, hogy emlékezetben tartassa(Folyt. köv.) i mi i'rift-n ‘ 1 1 •»