Budapesti Hírlap, 1855. május (709-733. szám)
1855-05-30 / 732. szám
Az alsóház tegnapi ülésében Roebuck megemlítvén a bécsi értekezletek újrafölvételéről szárnyaló hírt, Palmerston lord azt válaszola , mikép a jegyzőkönyvekben feljegyzett legutóbbi értekezlet óta Bécsben újabb tanácskozás nem történt, s mikép mielőtt újabb értekezlet tartatnék, a bécsi angol követnek fel kell hatalmaztatnia arra, hogy azon jelen lehessen. Ugyanő Gibson kérdésére megjegyzé, mikép Westmoreland lord még folyvást birtokában van teljhatalmának, azonban teljhatalommal birni, s azt egy a kormány által előre nem látott esetben gyakorolni, ez két egymástól egészen különböző dolog. — Erre Whiteside újra fölvevé a Disraeli- féle indítvány fölötti elhalasztott vitát, még pedig ezen ülésben számosabb harczias szellemű szónokok léptek föl, mint tegnapelőtt. — Több másodrendű szónokok után, La yard először is némely személyes nyilatkozatokat tett saját indítványa tárgyában, mely csak elhalasztatott, s pünköst után mindjárt bizottmányilag tárgyaltatni fog. Miután röviden áttekinté azon eseményeket s balfogásokat, mik a háborút előidézték, s miután hevesen kikelt azon esztelen fogadás ellen, mikép Oroszország épsége kiméltetni fog, a bécsi értekezletek folyamát vázoló, s kimutatni igyekezett, mikép az angol meghatalmazott magát mindenben elvakíttatni hagyá. Ami az eső biztosítékpontot illeti, szerinte, a dunai fejedelemségek Austria s Oroszország beavatkozásának vannak átadatva. A 2-ik pont által nincs egyéb megnyerve annál, mikép Oroszország megígérte, hogy a dunai hajózásra vonatkozólag tett előbbi ígéreteit megtartandja. A 3-ik pont fölött ugyan az értekezletek félbeszakadtak, azonban az ez iránti vitákból kitűnik, mikép Russell lord tökéletesen félreérti a régi szerződések horderejét s hiában tapogatódzott a nehézség gyakorlati megoldásának útja után. A 4-ik pontra vonatkozólag , ismétlé azon előbb kifejezett meggyőződését, mikép a javaslott ötös protectoratus a keresztényeket s mahomedánokat kétségbeesésre juttatná. Ha a szövetségesek javaslatai egyszerűen elfogadtatnak, a török birodalom fennállása mélyen megingattatott volna. Általában szerinte, a szövetségesek roppant áldozatokat hoztak, egyedül Austria javára. De ezért szó sem lehet visszavonulásról. Angolországnak érdekében áll saját tekintélyét fenntartani, csak tekintélye tartja össze Indiát. Ő teljesen méltányolja Russell lord ígéreteit, de senki sem kezeskedhetik arról, hogy a nemes lord nézeteiben tiszttársai osztoznak. Ő bámuló az indítványozó beszédét, de az indítvány szövege őt nem elégíti ki. Úgy látszik, hogy Disraeli fölött saját pártja uralkodik. Számára nem marad más hátra, mint Lovre módosítványa mellett szavazni. (Ezen módosítvány így hangzik: „Ezen ház sajnálattal látta, mikép Oroszország nem akarván a fekete-tengereni saját tengeri erejét kevesbítni, ennek következtében a bécsi értekezletek nem vezettek az ellenségeskedések bevégződésére, s ennélfogva kötelességének tartja kijelenteni, mikép a 3-dik pont alapjáni félrekötés eszközei, Oroszország vonakodása által kimerítettek stb.) Az ország se el nincs csüggedve, se nem ingadozik, nem a háborút, hanem a rosz hadfolytatást unta meg szivéből, s azon emberekre boszankodik, kik a nemzet sorsát oly roszul kezelik. (Hangos tetszés.) Erre Palmerston lord mindenekelőtt tagadá azon vádat, mintha a kormány kétértelműleg beszélne s működnék , azonban ez iránt a szavazás fog határozni. Mindazon beszédek közöl, miket a két legutóbbi ülésben hallott, legkellemetlenebbül érintett Gladstone beszéde, mivel ezen gentleman utólagosan a háború s mindazon rendszabályok ellen nyilatkozik, mikhez miniszerkorában maga is hozzájárult. Ami az Austria iránti szerfölötti bizalom vádját illeti, ő azt gyermekesnek tartja. Szerinte, helyes és józan politika, Austriát lehetőleg saját részünkre nyerni meg, a harczbani tettleges részvételre, vagy minden esetre, a nyugat politikája iránti barátságos rokonszenvre. Már maga Austria semlegessége is nyereség, s ezen hatalmasság fegyveres állása, erős katonai diversio a mi részünkre. Ha Austria más érzületű lenne, a portának nagy sereget kellene a Dunánál tartania, míg most az orosz invasio előtt az ajtó be van zárva, s Omer pasa képes Krímben a nyugatiakkal közreműködni. E mellett egy austriai seregnek az északi határon felállíttatása, kedvező diversio, amennyiben Oroszországot arra kényszeríti, hogy egy oly haderőt, mit a szövetségesek ellen használhatna, szemlélő állásban tétlenül hagyjon. Miután erre Gladstone-nak a 3-dik pontra vonatkozó sophismáit megbírálta, a házhoz fordulva megjegyzi, mikép az indítvány két különböző kérdésre kíván választ: először ha váljon a kormány megérdemli-e a ház bizalmát; s másodszor, mi sokkal fontosabb kérdés, ha vájjon Angolországnak becsülettel kell-e bevégeznie a háborút, vagy pedig másodrendű hatalmassággá sülyedni. Bármikép határozzon is a ház a kabinet sorsáról, ő meg van róla győződve, hogy az ország teljes szivéből akarja az Oroszország elleni háborút, hogy segélyében részesítend minden oly kormányt, mely őszintén s erélyesen akarja ezen feladatot teljesítni, és sohasem tűrendi el, hogy Angolország szövetségeseit cserben hagyja. (Tetszés).— Miután Disraeli indítványa mellett még egyszer szót emelt, s Russell lord azon vádja ellenében, mintha ő a vitát lealázta volna, megjegyzé, mikép mindenesetre meggátolni igyekezett, hogy a nemes lord az országot le ne alázza, szavazásra kerülvén a dolog. Disraeli indítványa 319 szavazattal 219 ellen, s így 100 szónyi többséggel elvettetett. A Barings Lowe módosítványainak tárgyalása pünköst utánra halasztatott. Az ez iránti vita folytában Graham kijelenté, miképp Russell lord beszédéből azt következteté, hogy a kormány ha nem is végtelen, de legalább 30 éves háborúra céloz, amenynyiben Russell lord világosan megváltozott hadiálláspontról, azaz nemzetiségek háborújáról beszélt. Russell lord ezt félreértésnek nyilvánító. Ő azt mondá, hogy most a portának jövőbeli biztonsága forog kérdésben, de nemzetiségekről semmit sem szólt. Ellenkezőleg azt mondá, mikép a szövetségesek arra kötelezték magukat, részint egymás, részint Austria irányában, hogy az orosz terület fennállásához nem nyulandnak, s ezért annál szükségesebb a feketetengeri orosz hajóhad kevesbítése, mint Oroszországnak egyedül lehetséges gyöngítése. Disraeli megjegyzé, mikép ez már szokása Russell lordnak, ha a többség meg van nyerve, módosítja nyilatkozatait; ugyanezen manoeuvre-t eszközlő hires Szebasztopol-beszédében is. T A R CZ A. A magyar hirlapi sajtó történetéhez. Töredékeszmék. (Vége.) Az 1848-k évi martiusi mozgalmak, melyeknek Erdélyben középpontja Kolozsvár volt, az ottani hírlapok állására is lényeges befolyást gyakoroltak. Azon politikai szédelgés, minek következtében pár hét alatt a nyolczszázados magyar alkotmány felforgattatott, ily radicális sőt forradalmi átalakulás, helyesebben lerombolás, a békés Erdélyben is a hatalomra emelkedett párt által felkaroltatott , s e később sokak által megsiratott változás a conservativ pártot s azt képviselő lapot is igen ferde helyzetbe hozá, s ez utolsónak fenállását lehetlenné téve. Kolozsvárit akkor három főiskola lévén , azoknak közel ezerből álló ifjúsága az uralkodó pártnak hasznos szolgálatot tevő aulává szerveztetett, és igen alkalmas eszköz vola a szabadságnak oly értelmet adni, mint Tacitus mondá, vagy inkább sok későbbi időkre megjósolá. (Annál. XVI. 22.) „Ut imperium evertant, libertatem praeferunt; si perverterent, libertatem ipsam aggredientur.“ Így kellett a ,,Mult és Jelenne k£‘ megszűnni,— melynek utolsó száma máj. 9-én 1848-ban adatott ki, — s azelőtt jóval szerkesztőnek Kolozsvárt odahagyni, mi így történt. A törvénytelenül népgyűléssé alakult és különböző idegen zajos elemekkel megszaporított városi községtanács részéről egy küldöttség ment vagy inkább rontott be a kir. kormányszék ülésébe, előterjeszteni azon közkívánatot, hogy a haladékot nem szenvedhető unió létesítésére az ország rendei rögtön hivassanak össze. Mig e küldöttség megbízatásában eljárt, a nemes ifjúság az aula roppant néptömeg kíséretében a kormányszéki ház ablaka alatt állott s gyakorlá harsány torkát, jelesen kiabálván, hogy kormányzó gróf Teleki József jelenjék meg és a népnek adja tudtára a kormányszék határozatát. A tisztelt kormányzó ur ő excja a szűnni nem akaró ordításokra az ablakhoz ment, s miután a souverain aula és népség irányában tanúsított, akkor méltán bámulást érdemlő bátorsággal előadá, hogy a kormányszék az illető küldöttséget maga határozata felől értesítette, a nemes ifjúsághoz leszólva, azt mondá : ,,Az urak pedig takarodjanak haza.“ És azok valóban el is takarodnak, de a mozgalom vezetőinek népszerűségük és ékesszólásuk teljes megfeszítésével is nehezen sikerült a nemes ifjúság gyűléseiben, a köztiszteletben álló gr. Teleki Józsefet megóvni a rá kimondott büntető igazságtól, t. i. a napirenden levő macskazenével és ablak-behajgálással megtiszteltetéstől. A tény maga, és gr. Teleki József említett mondása minden commentár nélkül a „Múlt és Jelen“-ben közöltetett, valamint egy tudósítás jött ki Kolozs megyének épen akkor tájban tartott és az unióért a fejedelmi sanctio bevárása nélkül (világos törvények ellenére) az ország rendeinek rögtön egybehivását sürgető közgyűléséről, melyben egy szónok — épen tisztviselő — azon okot hozta fel, hogy 1809-ben kevésbbé veszéles körülmények közt akkori kormányzó gr. Bánffi György (de ki arra a fejedelemtől felhatalmaztatott, mely eset most nem volt) az országgyűlést fejedelmi rendelet nélkül egybehívta , s e kissé nevetséges párhuzam a hirlapban kiemeltetett, hogy t. i. mégis csak különbözött azon idő, melyben I. Napoleon császár hatalmas sereggel a birodalom szikébe benyomulva Bécset már megszállá, azon napoktól, midőn deákok utczai csoportozása és lármája képezi a veszélyt. E két valóban igénytelen hírlapi czikk következtében a sajtószabadság első évében alulírt, lapja és személye ellen elkövetett, alig képzelhető, később ártatlan családjára is kiterjesztett ellenséges demonstrációk és üldözések miatt, amik közé tartozott a „Múlt és Jelen“-nek áprili-kán ünnepélyesen megégettetése — kénytelen volt Kolozsvárról azon éjjel eltávozni, itt Pesten keresni menedéket, s később a főconsistoriumtól, — melynek úgy nevezett népesebb ülésébe igen furcsa összetalálkozásnál fogva épen a gr. Te-re ki családnak az „E r d é ly i H i ra dó“val öszszeköttetésben álló egy tagjától bevezetett deákküldöttség sürgette azt, — minden meghallgatás vagy bármi vádnak vele közlése nélkül 27 évig folytatott tanári hivatalától felfüggesztése s később hasonló módon elmozdítása kimondatott. Alulirtnak legkevésbbé sincs szándékában ez előadást akár vádaskodás, akár netalán mártyr-dicsőség vagy hiúságvadászás alapjául használni, — jelen helyzetében valóban egyikre sem szorult, — de egyszerűen mint tényt említi, az akkori idők ismertetése és jellemzéséül. *A mondott viszonyok következtében megszűnt „Mi 11 és 1 e 1 e n“ helyébe lépett a radicális szellemű és irányú ,,E 11 e n ő r“, mit Kővári László szerkesztett, az „Erdélyi Híradó“ pedig Méhes Sámuel kezéből az Ocsvai Ferenczébe ment által, és a szerencsétlen unió következtében „Kolozsvári Híradó“ címet kapott. Mind a három lap, u. m. „Kolozsvári Híradó,“ „Ellenőr“ és „Vasárnapi Ujság“ megszűnt az 1848-dik év novembere közepén, midőn — bár akkor még rövid időre — a törvényes rend Kolozsvárit helyreállott, azonban az 1849- dik esztendő elején e a rendnek ismét megbomlásával Ocsvai Ferencz maga hírlapját „Hon véd“ forradalmi czim alatt és irányban újra megindította, mi később két nyelven , u. m. magyarul és németül adatott ki, de azon év augustusa közepén a törvényes kormány és rendnek szerencsésen helyreálltával végkép megszűnt. *) Ez a magyar politikai hirlapi sajtónak közelebbi múltja. A forradalom végével a törvényes kormány alatt a hirlapi sajtó itt Magyarországban uj életre ébredvén, annak működése még az 1849-dik évben megindult, az előleges censura eltörlése elvének fenntartásával. Legelőbb mondott év novembere 13-kán a „Figyelmező“ jelent meg, miután az, a mondott év első havaiban itt Pesten, s később Pozsonban is folytattatott. Ugyancsak 1849-ben nov. 15-n indult meg alulirtnak a magas kormány által kegyesen engedélyezett „Magyar Hírlap“, mely akkor hivatalos lap minősége nélkül, a felsőbb rendeleteknek, intézményeknek, és a magánjogi viszonyokra vonatkozó hirdetéseknek egyik közlönyéül használtatott a kormány által, s 1852. végén e czim alatt megszűnt, és helyébe lépett a mondott év septembere 27-n kelt sajtótörvény értelmében a hivatalos „Budapesti Hírlap“ ugyancsak alulirtnak szerződésileg adott kiváltságnál fogva. — A „F i gy e lm e z 6“ egy pár havi élte után a fennálló rendszer ellen izgató modoráért és irányáért az akkori cs. k. pestkerül, katonai parancsnokság által január 8 - 1850-ben betiltatott — s csakhamar azután Császár Ferencz urnak, mint tulajdonos kiadónak engedélyeztetett a „Pesti Napló“, mely lap mártius 9-n 1850-ben indult meg, s öt év alatt most már hatodik szerkesztő vezetése alatt áll. Első szerkesztője Szenvey József ur volt, ki azonban öt hónap múlva julius végével a szerkesztést létévé, s az egy hónapig u. m. augustus végéig pesti egyetemi tanár Récsi Emil urra ruháztatott, kit a mondott év septembere 1-jén Bánffay Simon ur váltott fel. Épen esztendő múlva 1851. septembere elején a kormány szükségesnek találta az úgy is visszavonhatólag adott engedélyt Császár Ferencz úrtól elvenni, midőn a lap szerkesztője Bánffay úr is visszavonulván, szerkesztővé újra Récsi Emil úr neveztetett ki, a lap kiadó tulajdonosi joga pedig könyvárus Emich Gusztáv urnak adatott. Másfél év múlva Récsi úr a szerkesztésről lemondván , helyébe kineveztetett a magyar gazdasági egylet volt titkára és a „Magyar Gazda“ egykori szerkesztője Török János, ki az 1853 -ik év februáriusa 13-n vette át a „Pesti Napó** szerkesztését, mely mellől folyó 1855-dik év áprilise 19-n elmozdíttatván, azon lap vezetése, még pedig ideiglenesen ismét Szenvey József úrra bízatott.. E változás következtében Török János Bécsbe felmenvén, onnan közelebbről visszatért, s mint maga hirdeti, szerencsés volt a magas kormánytól egy Bécsben „Magyar Sajtó“ czim alatt kiadandó új magyar politikai lapra kegyelmes engedélyt kapni. Ez tehát jelenleg a harmadik magyar politikai lap leend. A megváltozott időviszonyok s bekövetkezett átalakulás, valamint ebből fejlődött új viszonyok, a birodalom központjában a császári székvárosban egy magyar lap kiadását fontossá teszik. Hogy a magyar journalistika Bécsben újra feltámadásának a jelen viszonyok közt nem kis jelentősége van — azt könnyű érteni. Régebben — a hajdani magyar időben, egy bécsi magyar lap ez állásánál fogva bírt ugyan némi érdekkel, de politikai fontossága és jelentősége legkisebb sem volt. — Most, miután a közbirodalmi egység az egy és elválhatlan egészszé összekapcsolt birodalom közigazgatásának rendíthetlen alapelve lett, és semmi separatistikus irányoknak, valamint ezekből folyó, a magyar fajnak hízelkedő törekvéseknek helye nincs — világos, hogy a császári székvárosban keletkező hirlapi magyar sajtónak megkülönböztetett kitűnő feladat jutott, t. i. a császári szent szó és akarat által létesített közbirodalmi egység érdekében ott fenn a központban sokkal több sikerrel működhetni, mely közbirodalmi egységnek egyik jelentékeny és tekintélyes tényezője a magyar elem. Hogy a nagy czélra csak egy és egyenes út vezethet, hogy két szélső között ingadozás s azon eljárás, mely hol az egyik hol a másik felet a sorok közt olvasásra utasítja s minden érdekkel kaczérkodni szeret, a circulus quadraturája megfejtésénél nehezebb probléma és oly kétélű fegyver, mely a netalán azt használni akaró ellen is fordulhat, ez elvitázhatlan igazság. Szilágyi Ferencz: *) Kolozsvárit a forradalom után két magyar lap keletkezett, egyik volt a „Kolozsvári Lap“ , akoldy Sámuel szerkesztése alatt, mely nov. 16-n 1849-ben indult meg, de csak mintegy harmadfélévig állott fenn,mint szintén a helyébe következett , és kereskedelmi mint szépirodalmi tartalmú „Hetilap“ Bérde Árontól szerkesztve f. évi martius végén részvét hiánya következtében megszűnt, így Erdélyben most magyar lap nincsen. 4042 Francziaország, Páris, máj. 26. Azon körlevél, mit Walewski gróf külügyminister máj. 23-ról, Nesselrode gróf legújabb körlevelére válaszul, a franczia követségekhez intézett, így hangzik : „Uram! Európa összes lapjai közlék a „Journal de Saint-Petersbourg“ után ama körlevelet, mit Nesselrode gróf úr máj. 10-től az idegen udvaroknál levő orosz ügynökökhöz intézett. A császár kormánya az értekezletek hivatalos bezáratását bevárni szándékozott, mielőtt ítéletet hozna azok egyeteméről ; azonban mivel a sz.pétervári kabinet jónak látta további késedelem nélkül a közvéleményre hivatkozni, senkit sem fog meglepni, ha viszont mi is követjük azt az általa megnyitott utón , s én részemről azon egész bizalommal lépek ezen útra, mit politikánk mérséklettsége s lojalitása gerjeszthetnek bennem. Először is ama körülményeket említendem föl, melyek Franczia-s Angolországot arra birták, hogy alkudozásokba bocsátkozzanak egy oly perczben, midőn úgy látszott, hogy a háború tevékeny folytatásának kell foglalkozásaik s gondjaik fő tárgyát képeznie. A dec. 2-ki szerződés megköttetett , s a nyugati hatalmasságok új szövetségesük iránti tekintetből megegyeztek egy oly végső kibékítési törekvés megkisértésében,mely azon lehetőségen alapult, miszerint Oroszországgal elfogattatandják azon alapokat, miket Európa általános érdekében a béke számára kijelöltek. Tudva van, mikép Gorcsakofz herczeg, midőn először szólíttatott fel arra, hogy Franczia-, Angol-, Törökország s Austria közös szándékairól hivatalosan értesittetvén, saját udvarának szándékai iránt nyilatkozzék, határozottan vonakodott az eléje terjesztett feltételekhez hozzájárulni. Csak jan. 7-én Sz. Pétervárra tett jelentés után fogadta el minden fenntartás nélkül a négy biztosíték neve alatt ismeretes különböző elveket. Ezen tényt kétségbevonhatlanul bebizonyítja az értekezleteken jelen volt meghatalmazottak öszhangu tanúsítása; sőt a mi több, Budgróf urnak egy Páris- és Londonban egyszerre közlött sürgönye constatirozza, mikép az alkudozások, miknek váza ekkér határoztatott meg, csak Oroszország kivonatára nyittattak meg. E szerint világos, mikép ezen hatalmasság nem vádolhat bennünket azzal, hogy őt váratlanul leptük meg ; jól tudta, mikép a békének egyik múlhatlan föltétele a feketetengereni saját túlsúlyának megszűnésében állott, s elég ideje volt arra nézve, hogy megfontolja azon áldozatokat, miket az e tekintetben felvállalt köteleztetésnek szükségkép reá kelle szabnia. Az egész kérdés a körül forog, hogy várjon Gorcsakoff herczeg s Titoff urak teljesítek-e ezen köteleztetést, vagy pedig ellenkezőleg nem maradtak-e annak határain alul? Ezen pontot mindjárt tárgyalandom; azonban előbb meg akarom bírálni néhány oly állítások alaposságát, mikkel Nesselrode gróf úr körlevele kezdődik. Már az értekezletekben az orosz meghatalmazott urak az első biztosíték tárgyalása alkalmával, mely szerintük Moldva, Oláhország s Szerbia kiváltságainak szentesítésére, szerintünk pedig a fényes portától függő ezen három tartományban, 1t sz. pétervári kabinet által gyakorolt jogtalan befolyás eltörlésére vonatkozik, a vita valódi állását félreérteni látszottak. Nesselrode gróf úr ugyanezen tételt fejti ki. Én erre kérdésekkel válaszolandok. A legutóbbi háborúk óta a dunai fejedelemségek kiváltságain melyik percben ejtetett a legkisebb sérelem is, a suzerani hatalmasság részéről ? Minő időpontban gondolt a szultán arra, hogy elődének engedményei közöl bármelyiket is visszavonja ? Mikor tanúsítottak Franczia-, Angolország s Austria más óhajtást, mint javítás mellett fenntartani ama közigazgatási függetlenség rendszerét, mely — miről nagyon megfeledkeztek — se Oláhország, se Moldvában nem új vívmány, hanem századok előtt szabadon köttetett, s csak ama naptól fogva csökkent egyetértés eredménye volt, midőn a hospodárok a 18-dik századbeli háborúk alatt nagyobb tekintettel kezdtek lenni az orosz udvarra, mint a fényes portára ? Ekkér veszté el Moldva ama terület felét, mit számára a szultánok biztosítottak ; ekkér történt, hogy ezen tartomány s Oláhország, a helyett hogy azok maradnának, miknek tenniök kellett. i. tiszteletben tartatott soromp a török birodalom s Oroszország közt, még a drinápolyi szerződés után is, mely jobban értelmezett jogokat látszott számukra elismerni, inkább a sz.pétervári kabinet ügynökei, mint saját főnökeik által kormányoztattak, s hogy béke közepett, mintha csak az orosz terület függelékét képezték volna, rögtön egy idegen sereg által lettek megszállva. — íme, uram, ezek ama valódi bajok, mikben a dunai fejedelemségek sínylették ; ezek ama veszélyek, mik azokat szüntelen fenyegették; ezen bajok s veszélyek megszüntetése képezi azlső biztosítékpont czélját. A kérdés nem a körül forog, hogy váljon Oroszország befolyása a Pruthon túl, protectoratus törvényes jogczime alatt gyakoroltatik-e vagy nem, s a kérdést úgy állitni fel, mint azt Nesselrode gróf úr teszi, annyit tenne, mint azt szóvitává aljasítni le. De a história eléggé tanúsítja, hogy Moldva- s Oláhország mit nyertek a sz.pétervári udvarrali viszonyaik régi természetéből, s ez azon ügyállás, melynek visszatérését Franczia, Angolország s Austria meg akarták gátolni. Áttérek a 2-ik biztosítékra: ez helyes alapokon van szabályoztatva. — Csupán annyit akarok megjegyezni, mikép ha a 25 év óta megakasztatott dunai hajózás visszanyeri szabadságát, háború által kellett Oroszországot arra bírni, hogy ne hagyja saját kezei közt használatlanul a világnak egyik legnagyobb szerüke