Budapesti Hírlap, 1855. június (734-758. szám)

1855-06-02 / 735. szám

dő. Nem tétovázunk azt állítni, mikép a szövet­ségesekre nézve, a tenger­i partok fölötti ural­muknál fogva, könnyebb 200,000, mint Oroszor­szágra nézve, 100,000 embert tartani fenn Krím belsejében. Általában méltán feltehetjük, hogy azon orosz sereg erejét, mely egykor Balaklavát fenyegető, nagyon túlbecsülték. Egy csekély ko­zák csapat folytonosan fenyegeté előőrseinket, s még a szövetséges tábornokokat is arra bírá, hogy állomásukat összébb szorítsák. De mi rej­lett ezen spanyol fal mögött ? Minden részbeli kémszemle alkalmával kitűnt, hogy nem volt ott oly ellenség, mely elég erős lett volna egy állo­mást megtartani. P­r­­­i­s­s­­­e­r tábornok legutóbbi sürgönye szerint, a Csernajánál is ugyanezen eset volt. S hihetőleg rövid időn az oroszok min­denütt, hol a szövetségesek előnyomulnak, szám­­gyöngeség miatt kénytelenek lesznek visszavo­nulni. Keresnek ellenállás nélküli feladatása azt is mutatja, hogy erkölcsi ellenállási erejük ellankadt. Hihetőleg nincs messze azon időpont, midőn Oroszország sokkal inkább fájlalandja a legújabb békealkudozások meghiúsulását,mint An­gol-­s Francziaország.“ Francziaország. P­áris, máj. 29. Ma a „Moniteur“ jelenti, mikép hétfőn jun. 4-én a császár a Mars-mezőn szemlét tartana a párisi helyőrség fölött. A csa­patok 30,000 főnyi gyalogságból, ács­ testőrséget is ide számítva, s 6000 lovasból fognak állani. — Továbbá ugyan a lap közli, mikép a portugali király ma délben elfogadd a diplomatiai testüle­tet; s 2 órakor a király saz oportoi herczeg a portugali követség palotájába mentek, hogy ott a Párisban tartózkodó portugaliakat elfogadják; 3 órakor ugyanők meglátogatták a szépművészeti műtárlatot, hol N­a­p­o­l­e­o­n­lg fogadá őket. Tegnap a hivatalos lap jelenté, mikép a csá­szár tegnap magán-audientián elfogadá Cowley lordot, az angol királynő rendkívüli követét, ki a császárnak átnyujtá az angol királynő válaszát ama levélre, melynél fogva Walewski grófnak a londoni udvarnál volt küldetése megszüntette­­tett, valamint Pedro Moncayót, az ecua­dori államnak Párisban levő ügyviselőjét is. Ugyane lap szerint a portugáli király tegnap elfogadá a ministereket; később az opor­tói herczeggel együtt jelen volt a Tuileriák ká­polnájában tartatott misén. Ezután az oportói herczeg meglátogatá Jeromos, Napoleon herczegeket, s Mathild herczegnőt. Ma reggel a börzén sokat beszéltak arról, mikép Bosquet tábornok fényes győzelmet nyert volna L­i­o­r­a­n­d­i tábornok fölött; azon­ban e hitnek még nagy szüksége van megerősí­tésre, valamint azon másik elterjedt hírnek is, mi­kép Bécsből újabb 21-ről kelt békejavaslatok érkeztek volna. Azon hír is szárnyalt, mikép Spa­nyolországból nagyon aggasztó tudósítások ér­keztek. F­o­r­t­o a­­ közoktatásügyi miniszer helyzete igen megingatottnak látszik. Mint mondják, a császár hajlandó lenne az akadémia irányában némely oly engedményeket adni, mik a jelen ministernek nem engednék meg, hogy állomását­­ megtartsa. Az oportói herczegnő, a két fiatal por­tugáli herczeg nagynénje, ki gyöngélkedése miatt Pauillacban maradt, tegnap est­e Pá­­risba érkezett. A „Pétrel“ gőz aviso Cherbourgból elindult, hogy a fehér-tengeren czirkáljon. A t­u­n­­­s­­ beynek két testvére, számos kí­sérettel Párisba érkezett. Az „Indep. beige“ levelezője szerint, újólag sokat beszélnek azon intézkedésekről, mik a kül­földön levő menekültek irányában fognának lé­tezni. E szerint az utóbbiak teljesen nyugton ha­gyatnának mindaddig, míg óvakodnának részt venni a Mazzini-féle fondorlatokban. Azonban értesíttetni fognának arról, mikép mihelyt vétkes fondorlatok által compromittálnák azon országot, mely menhelyet adott számukra, tüstént kiűzet­nének, s nem — mint előbb történt — Amerikába, hanem az austráliai angol birtokba szállíttatná­nak. Az angol kormány kész azokat befogadni. Ezen rendszabály kiterjedne az olasz menekül­tekre is. Mint tudjuk, az angol alkotmány sze­rint, a kormánynak nincs joga valamely külföldit kiutasítni, azonban mint mondják, jelenleg a kormány azon kérdést tárgyalja, hogy váljon közbátorsági rendszabály gyanánt, ki lehet-e utasítni s más helyre, p. o. az angol gyarmatok­ba, vagy Izlandba küldeni azon egyéneket, kik­­­nek Londonbani tartózkodása veszélyesnek látsz­hatnék. Ezen fontos kérdés jelenleg igen komoly vizsgálat tárgyát képezi a kormányok részére. Ugyane lapnak egy másik levelezője szernt, P é 1 i 8 s i­e­r tábornok legutóbbi távirdai sürgö­nyének azon kifejezése, mikép­p a kamies-i erő­dítményi munkálatok előhaladnak,s a következő tervvel lenne összeköttetésben : Legközelebb nagy erőfeszítések fognak létezni a végett, hogy Szebasztopol elfoglaltassék, vagy legalább a ki­kötőben levő orosz hajóhad megsemmisíttessék, s a városban kő kövön ne hagyassák. Erre a se­regnek egy része újra hajóra ülne, Kamies­­b­e­n mint fegyverhelyen 20,000 főnyi helyőrség hagyatván, mely a szövetséges hajóhadak által szüntelen el fogna láttatni élelemszerekkel. Úgy látszik, a kamies­i állomás oly rettentő, hogy azt némely erődítményi munkálatokkal második Gib­raltárrá lehetne átalakítad. Ugyanekkor Konstan­tinápoly határozatlan időre megszállva tartatnék. A helyőrség 40,000 főből állana. — Várna, Drinápoly s Gallipoli szintén megtartatnának. Ekkér a szövetségesek igen kedvező állomásokban lévén arra nézve, hogy Oroszországnak minden kereskedését meggátol­hassék, nyugodtan s újabb áldozatok nélkül be­várhatnák, míg Oroszország a békébe bele fogna egyezni. A „Journal des Débats“ a legutóbbi harc­­­téri eseményekről többek közt így nyilatkozik : „Az ostromlók most már több oly pontokat sze­reztek meg, miknek birtoka rájok nézve a sike­rek föltűnő sorát képezi, így az oroszoknak ama nagy külmüvei, mik máj. 2-kán rohammal vétet­tek be, s ama még kiterjedtebb müvek, mik a máj. 22- s 24-ki éjjeli csatákban foglaltattak el, hatalmukban maradnak, ezek ezentúl jó védelmi vonalakat képeznek az orosz sereg kicsapásai ellen, s ugyanekkor oly közeledési futóárkokat, miknél fogva 100 métre­nyire vagyunk a védfa­­laktól. Azon tény, mikép máj 22-­s 24-kén 5 —­6,000 orosz öletett vagy sebesült meg, azt tanú­sítja, hogy ezen kettős csata igen heves volt, s mindkét részről tetemes haderőnek kell­ egymás­sal szemben állania. A máj. 20ki csatára vonat­kozó összes levelek öszhangulag föltüntetik, mi­kép katonáink hevük- s ügyességükre nézve meg­haladják az oroszokat a szurony-harczban. E szerint kétségbevonhatlan tény, mikop a szövet­séges sereg nagy erkölcsi túlsúlyt szerzett az orosz sereg fölött. Az ostrom előhalad, mint lát­hatni. A megtámadási vonalak egész balján az ellenség a külmüvekből elűzetett, s a körfal közé szoríttatott. Hihetőleg hasonló működések fogn­á­nak létesíttetni a jobb oldalon is, az arzenál, s a­­ Malakoff-torony felől. A második fontos esemény, a­mit Pélissier­­nok sürgönyei jelentenek, a Tser- i naja völgyének elfoglalása,mely folyam határos , a szövetségesek táborával, s melynek torkolata a kikötő szélén Inkerman romjai alatt esik. Partjait­ igen meredek sziklafalak képezik. Egyfelől a szövetségesek figyelőhadteste volt felállítva va­­ra­sokkal ellátott állomásokban. Szemben az o­­roszok szintén megerősíték magukat, és segély­seregük onnan folytonosan megtámadással látszott bennünket fenyegetni. Sőt az oroszok az Inker­man fölötti sziklákon oly nagy ágyukból álló tűz­­telepeket is készítettek, melyek a szövetségeseket háborgaták a szélső­jobb oldaloni munkálatokban. Végre hogy annál inkább föltüntessük a Csernaja elfoglalásának fontosságát, mondjuk ki, mikép min magunk zároltatva s némileg ostromoltatva voltunk ezen orosz vonalak által, s mikép mindkét fél tétovázni látszott a másikat állomásain meg­támadni. Az oroszok a hegyeken át visszavonul­tak, hihetőleg Szimferopol felé, s a szövet­séges sereg ezentúl a Tsernaja mindkét partját megszállva tartván, igen kedvező helyzetben van arra nézve, hogy Krimbe kiszállásának kettős föl­tételét, t. i. Szebasztopol ostromát s az orosz se­reg elleni aktív hadjáratot betölthesse. De két­ségkívül mindenek közt legfontosabb tény Pélis­sier tábornok jelentésében az azovi tengernek a szövetséges flottilla általi megszállatása, valamint Keres­s Jeni kaié, ama kis erősségek elfog­­laltatása, melyek az ezen tengerre vezető szorulat fölött uralkodnak. Az orosz sereg ezen után sok­kal kényelmesebben, mint a perekopi szorulaton át kapta meg élelem- s hadiszereinek legnagyobb részét. Az orosz seregnek ezentúl igen nehéz helyzetben kellene lennie arra nézve, hogy Krím­ben a szükségesekkel elláthassa magát, míg a szövetségesek biztosítják az iránt, hogy folyto­nosan kapni fognak élelemszereket tengeri után, mit nem lehet tőlük elzárni, mint mi azt az oro­szok előtt elzárjuk. Hogy igazságosak legyünk, ki kell mondanunk, mikép a keresi expeditiót Canrobert tábornok gondolá ki, ki 12,000 embert már hajóra ültetett, midőn egy párisi sür­göny azok elindulását felfüggeszté. Pélissier tábornok azt most az angol haderő közreműkö­désével létesítteté, s a működés bámulatosan si­került. Ugyanekkor az új főparancsnok előre vi­szi a sereget, e mellett az ostrommunkálatokat erélyesen sürgetvén. A három hatalmasság egye­sült seregét jelenleg túlzás nélkül 180,000, sőt talán 200,000 főre lehetvén szémítni, méltán hi­hetjük, hogy a Krímben jelenleg kifejlő hadjárat ama nagy összeütközések egyikét idézendi elő, melyek egy háború folyamára s a politika jövő­jére eldöntő befolyást gyakorolnak.“ Németország, Berlin, május 29. A „Zeit“ a po­l­i­tikai s i­t­u­a­t­­­o t következőleg jellemzi: „Nagy saj­­­nálassal kell nyilvánítni, de mégis igaz. Ma a keleti kérdés megoldásától távolabb állunk mint 1853-ban pünköstkor, s úgy látszik, hogy az Austriától folytatott közbenjárás teljes méltány­lása mellett is, alig lehetséges, az ellenkező ér­dekek kiegyenlítését s azzal a kérdés megoldását máskép eszközölni, mint fegyverzeli eldöntés ál­tal.“­­ A­mint tudva van, több protestáns kor­­mányu déli és középnémet államok, mint Baden, Württemberg, a két Hessen és Nassau a katholikus papsággal,jelesen maguk püspökeik­kel — különböző egyházi ügyeket, de nevezetesen a püspöki jurisdictiot illetőleg már régóta ver­sengésben vannak , s hogy e viszálkodás kivált Badenben oly magas fokra hágott, hogy azt az illető kormánynak a római székkel egyenes alku­dozás útján is eligazítni nem lehetett. A folyó év­ben Németországban egy igen nevezetes egyházi szertartás leendő t. i. a Bo­ni­facius-ün­n­e­­pély a 755-ben meggyilkolt e német apostol halálának tizenegyedik százados emlékéül. Ez al­kalmaz, mint mondják, Németország minden ka­tholikus püspökei használandják, hogy Mainzban egybegyűljenek a német rom. katholika egyház ügyei érdekében, jelesen tanácskozni a fennemlí­tett kormányokkal, általában a világi hatalommal keletkezett súrlódásnak eligazítása és az egyház jogainak megóvása végett. E nevezetes concilium elnöke prágai cardinál-érsek hg Schwarzenberg leendő. — Volt említve, hogy a porosz kormány a tengeri jog revízióját czélba vette. Most ír­ják, hogy danzigi főpolgármester igazságügyi tanácsos Gr­odd­eck, felsőbb meghagyás követ­keztében , egy új tengeri jog­ tervet készített és azt a kormánynak benyúj­totta. München, május 27. A fővárosi ősválasz­tások eredménye a következő. A főváros 260 ilyen választót jelölt ki, akik között van 30 tiszt­viselő, 8 tanár, 29 kereskedő, 7 gyáros, 6 gyógy­szerész, 7 orvos, 5 pap, 8 serfőző, 10 sörkorcs­­máros, 6 sütő stb. Itt a közsétahelyeken magára vonta a figyelmet egy német török „Johann Winter Effendi“ müncheni születés, ki több évek óta lovászmester és házfelügyelő volt a jelen egyiptomi alkirálynál, és Cairoból ide jött itt mulató nejét meglátogatni, s ismét a pira­­misok országába visszavinni. Eisenach, május 29. A német evan­gel­ica-egyházi értekezlet június 7-én fog itt egybegyűlni. Azon különböző kérdések és ügyek közöl, melyekkel ez egyházi gyűlés fog­­lalkozandik, a következők érdemelnek említést: a) A felekezetekkeli bánásmód, b) Ünnep- és vasár­napok szentül megtartása, c) Egyházi fenyíték, d) A község befolyása a papi vagy egyházi hiva­talok betöltésénél, e) Az úgynevezett passio-á­­hitatosság behozatala a húsvét előtti nagy héten, f) A berlini egyházi főtanács javaslata az (1555- ben kötött) augsburgi vallásos béke háromszáza­dos ünnepének megtartása felől, g) A házasságot, különösen az elválást illető kérdés, h) A temetési általános és különös rendszabályok, jelesen pedig az öngyilkosokat illetőleg. — A mondott egyházi értekezlet maga tanácskozását a Luther fogságá­ról híres Wartburg kápolnájában tartandó isteni­­tisztelettel nyitja meg. Spanyolország, Madrid. A c­or­t­e­s - gy­ü­l­é­s máj. 25-ei ülése a 14- ik alkotmány­alap tárgyalására volt szentelve, mely alap tartalma szerint, egy 7 cor­­tes-gyűlési tag, s 4 titkárból álló bizottmány fogna a törvényhozási ülésszakok közt eső idő­szakban Madridban székelni, hogy a fölött őr­ködjék, mikép az alkotmányon semmi sérelem se ejtessék, azon joggal lévén felruházva, mikép a közte s a kormány közti összeütközés esetében, a cortes-gyűlést összehívhassa. R­­­o­s-R­o­z­a­s egy módosítványt terjesztett elő, ezen alapnak, mint a­mely a korona előjogait megsérti, egyszerűen elmellőztetése iránt. A kamra ezen ülésben nem hozott határozatot, azonban távirdailag már tud­juk, mikép Rios-Rozas módosítványa elvettetett, s mikép a 14-ik alkotmány­alap, melyhez a kor­mány forma szerint csatlakozott, nagy többséggel elfogadtatott. Ugyanazon ülésben adá be jelen­tését a bizottmány, mely a kormány által kívánt teljhatalmat tárgyalta. Ezen bizottmány 7 tagjai közöl csak egyetlen, S­a­­­m­e­r­o­n, szélső balol­dali tag, ellenzé a kívánt teljhatalom megadatását, s egy oly szellembeni indítványt jelentett be. — Egy 28-ról kelt sürgönyből tudjuk, mikép a 27-ei ülésben Espartero a cortesi gyűléstől azt ki­­vánta, hogy a permanentiában levőnek nyilvá­nítsa magát ezen törvényjavaslat megszavazta­­tásáig, s mikép a 28-ki ülésben a kamra hozzá­járult ezen kívánathoz. Egy 29-ről kelt távirdai sürgöny szerint a calatayudi lázadók szétverettek; a kormány csapatjai 30 embert fogtak el. — Salmeron ismeretes indítványa 96 szónyi többséggel elvet­tetett. Ama napon folytattatott azon törvényja­vaslat tárgyalása, melynél fogva a kormány szá­mára teljhatalom adatnék. A hivatalos lap egy oly rendeletet közöl, mit a desamortisationális törvény életbeléptetése kez­detének lehet tekinteni. Ezen rendeletnél fogva a nemzeti javak eladatásának főigazgatósága állít­tatok fel. Egy a főigazgató elnöklete alatti bi­zottmány határozand az ezen javak eladatására T­Á­R C­Z A. Deborah. Történeti novella a XVII-dik századból. XII. *) Pécsi Simon tudnillik mindinkább megkedvelő Elemért. Nyílt és pazar fényűzéssel vezetett házában kevés vendég fogadtaték több szívességgel, mint e fiatal testőrtiszt. Pedig Pécsi, míg Bethlen Gábor korlátnoka volt, mellőztetésről épen nem panaszolhatott. A magas születésűek otthon és egymás közt eleget hánytorgatok ugyan, hogy ő tulajdonkép csak szücs­­fía, de eszének s jellemének befolyása alól nem tud­ták magukat kivonni, sűrűn látogatták , bár valódi rokonszenvvel nem viseltettek iránta. Rangvágyá­nak és vallásos nézeteinek éles gáncsolói voltak; azonban tudományát és a közdolgokbani jártasságát tagadni nem merték, s még azok is, kik a később he­lyébe lépett Kassaira megvetéssel és boszankodással tekintettek, ha őket Pécsi sok foglalkozásai miatt nem fogadható el, fölkeresték az alkalmat, midőn vele résük nyilt találkozhatni. Pécsi bukása után sem szűnt hamar meg ezen ünnepeltetés, s ha az öregebbek, kiknek tőle re­mélem és félni nem volt többé okuk, barátságuk tanúsításában takarékosabbá is lettek; az ifjabb nemzedék az apa gazdag és szép leányáért észre­­vehetlenné tette azon űrt, mely a státusférfiú dísz­termeiben az elenyészett politikai befolyás miatt különben mutatkozott volna. Deborah szépelgők csoportjától volt körülvéve, kik szíve vagy pénze, szerelme vagy csak keze megnyerésére sóvárogtak. A régi családok, melyeknek története a nem­zet őshagyományain átszövődve a népmesék és hitregéknek is anyagul szolgált, többnyire vonako­dás nélkül fogadták volna maguk közé Deboraht, az ,,uj nemes“ leányát, kinek ősei a műhely, a pa­pi szószék, s az iródeáki szobák homályában oly hamar vesztek a kisérő szem elől el, mint a róna homokján a vándor könnyű lábnyoma, s kinek leg­híresebb élő rokonai, kik Pécs és Szegszárd kör­nyékén laknak, többre nem vitték dolgaikat, mint hogy remélhetőleg prédikácziós halottak lesznek. Deborah a társadalom legfelsőbb színérül is választhat vala magának férjet, de ő csak a vagyon­talan és szintén homályos származású Elemér iránt érzett rokonszenvet. S Pécsi nem látszott e viszonyt gátolni, sőt annyira ragaszkodók az ifjúhoz, és kivált midőn visszavonultabb életre határozá magát, annyira nem tudott nélküle huszonnégy órát is tölteni, hogy némelyek e vonzalmat egészen mysticus olokra vezették vissza. A 17-dik század legtudósabb férfiai hittek a csillagjóslatokban, s Pécsi még babonásabb volt kortársainál. Haragja és szeretete gyakran támadt megfejthetlen módon, gyakran enyészett oly len­dületek által el, melyekről maga sem tudott mlna számolni. Az égi testek változó fénye, a bujdosók­nak egymáshozi helyzete, s azon ábrák, mikkel az astrolog kapcsolatba hozta a halandók tetteit és végzetét, a nagytudományu Pécsi kedélyére bizo­­nyosan emelőleg vagy elborítólag halottak. Ő — mint minden korban és minden műveltség mellett számo­san — rabja lehetett az előérzetektől s elővélemé­­nyektől kezdve száz meg száz oly benyomásnak, mely szívvilágunk fölött az értelem és szabad a­­karat leigázásával uralkodik, s melyet mi, hogy még sötétebb titoklepel alá burkoljunk, a delejes erők működéséből igyekszünk megmagyarázni.Nem lehetlen tehát, hogy Pécsinek Elemér iránti von­zalmát ábrándos sejtelmek fejtették ki, s hogy — mint a közhír mondja — ezen akkor még kevesek­től ismert ifjat azért vette védszárny alá, azért pár­tolta és emelé, mert egy csillagjóslat szerint általa fogand az ő családjáról valami fenyegető vész, va­lami véletlen Csapás elháríttatás. De ha megenged­jük is­, miként rejtélyes hatások sziták föl s ger­jesztők lobogásra Pécsi rokonszenvét, kétségtelen­nek marad, hogy Elemért a legtermészetesebb o­­kokból sokkal inkább lehetett szeretői, mint a csil­lagjósok ajánlatára és bármi delejes folyam rokon­­­szenvi ereje miatt. Ő éles fölfogása és elég műveltsége mellett észfelsőségét a gyöngékkel nem éreztette, az erő­sekkel nem mérte össze. S valamint a közpályán mást hátratolni akaró becsszomjat soha sem mutata, a társalgási körökben is minden kitűnési hiúságtól ment volt. Jól formált, daliás termetén az erély kellem­mel párosult. S annélkül, hogy a kalandorok igéző és belszínlő csábhatalmával bírna, megtudta nyerni, a ki vele tartósb érintkezésbe jött. Vonalai, melyek szoros értelemben szabályosak nem voltak, a harcz­­■fí vitézségével egybeolvadt szívnemesség, a bátor­ságra támaszkodó zelídség, a férfias óvatossággal mérsékelt nyíltság, és az önérzet magasabb nemét el nem fojtó szerénység legtisztább kinyomatát tükrözték vissza. S mennyi költészet volt kedélyében, csakhogy nem a szavaké, de a tetteké! Elemér, midőn ismertté lön, közkedvességben állott, s Pécsi hajlamát inkább meg­r­agyarázhatta volna a világ, magának az ifjúnak jelleméből, mint az égi jegyekből, melyekre rótta. Azonban akárhogy történt, annyi bizonyos, miként Deborahnak atyja forróbban semmit sem ó­­hajtott, mint őt leánya kezével ajándékozni meg. Szándéka, bár nem mondá, egész modorából elég világosan ragyogott ki. Ha Deboraht barátnői játsziságból Elemérrel boszanták s az öreg megtudta, örvendett és neve­tett; sőt néha a családkörben, midőn semmi félre­értéstől nem volt oka tartani, maga is faggató az ifjú nevéhez kötött finom czélzatokkal, melyek e­­gyébiránt soha oly gyöngédtelenek nem voltak, h°gy egy elfátyolzott hajnalok­nál többet vonná­nak a szemérmes lány arcaira. Az udvarlók az apa modora miatt még inkább kezdek reményeiket veszíteni, mint Deborah hi­degségéért. S a világ kétségtelennek hitte, hogy Pécsi a kedvelt Elemérrel fogja lá­nyát eljegyzeni, mihelyt ez a tizenhetedik évét betöltendi. És még csak néhány hónap kellett a határ­időig ! Ekkor jutott Kassai István ő nagyságának e­­szébe, miszerint Elemér neki közel rokona. E tényt megelőzte már az erszénykötőnek, ki Rimaszombatból a nagybácsihoz tisztelgeni jött goromba eltávolítása, s bizonyos hidegség, a boros­­jenői alkapitány neje iránt, ki a nabob unokahuga volt. Minden előjel tehát azt gyaníttatá, hogy Kas­sai már korábban készült emlékezőtehetségét úgy fölfrisíteni, hogy egy alkalmas perezben az Ele­­mérreli rokonság eszébe jusson. S minthogy az el­jegyzés után gyanusb lett volna a vérszeretet föl­­lobbanása, előbb kellett történnie. *) Lásd a „Budap. Hirl.“ 729. sz. 4064

Next