Budapesti Hírlap, 1855. augusztus (784-807. szám)

1855-08-07 / 789. szám

Iskolai közlés. A ca. k. siketnéma-intézeti növendékeknek f. hó 13-án tartandó második félévi nyilvános vizs­gálatára a nevelési ügy minden t. ez. pártolói tisz­telettel meghivatnak; e vizsgálat kezdetét veendi, a reggeli pesti vasutvonal megérkezte után, délelőtti 10 órakor. Vácz, aug. 6. 1855 Az igazgatóság. K Ü L F ö L I). Tudósítások a harcastérekről. Délkeleti csatatér. A krimi tudósí­tások aug. 4-ről szólanak... A munka Maiakn Hon innen és­ túl nagy erélylyel foly, mindkét fél ké­szül az eldöntő nagy csapásra, melyet az egye­sültek aug. 10—13-káig megtörténendőnek hisz­nek. A közeledési művek előhaladnak, s az uj tűztelepek fölfegyvereztetnek. Jut. 17— 18 párt éjjel az oroszok ismét kirohanást intéztek a jobb­­szárny ellen. A mintegy 300 emberből álló csapat merészen nekirohant a torlaszoknak a legelső tá­­borlatvonalon, s a testőrzuávok legerősb ellen­állása daczára el akarta foglalni. A harez csendes és véres volt, puskaágyakkal és kövekkel vere­kedtek. A zuávok végre csakugyan urai maradtak állomásuknak. De az oroszok csakhamar nagyobb erővel tértek vissza a harczba, s mivel tömegük mindig szaporodott, a futóárkokban e napon pa­rancsnoki­ Canrobert­­nok a Vincy-dandár egy zászlóalját küldé ellenük, mirt gyorsan visz­­szahúzód­tak, mintegy 10 halottat s egy sebesültet hagyván hátra. Az egyesülteknek 8 halottjok s 12—15 sebesültjök volt. Általában az oroszok ki­rontásai, mióta a tér az ostromlóvonalak által csaknem mindenütt 70 métre (210 láb)-nyira van bezárva, fenyegető arányt többé nem vehetnek fel. — Jul. 17-ről LaMarmora b­ek jelenté, miszerint egy 3—4000 főnyi orosz csapat­ 15-én kémszemlét tett a piemonti csapatok által meg­szállott pontok felé a Tsernajánál , de támadás nélkül visszavonult. Másnap 3 szakasz piemonti lovasság átment a Tsernaján, e a Szulin-völgyben kémszemlét tett, de csak kozákőrsökre akadt, mikkel néhány puskalövés változott. Júl. 18-án a cholerát a piemonti csapatok közt teljesen ki­­aludtnak lehet­ mondani. O­m­e­r pasa Krímbe megérkezett, s azonnal értekezett az egyesült sergek fővezéreivel. Egy gpzog Kamiesből a Konstantinápolyban szabad­­sággal időző tisztekhez azon parancsot vitte, hogy 24 óra alatt hajóra üljenek s hadtesteikhez térjenek vissza. Továbbá a flottalegénység, mely a szárazon volt, mind a fedezetre parancsoltatott vissza, Konstantinápolyból pedig erősítés kéretett a flotta számára. Mindez intézkedések arra mu­tatnak, hogy az új nagy hadművelet nincs mesz­­sze,­­ hogy ezúttal a rohamnál a hajóhadak is tevékeny részt fognak venni, ha nem is a kikö­tőbe erőszakos berontás megkísérlésével, de még­is a város és parterődök lődözése által. A tábor­­bani előkészületek nagy titokban tartatnak, s csak hírképen beszélik, hogy a roham napján igen messze előretolt tűztelepek fognának lelep­­leztetn­i, melyek hatásától biztos sikert várnak. A londoni ministeri „Post“ szerint a franczia kormány jelentést kapott, miszerint Szebasztopol előtt fontos hadiműködések vették kezdetüket. A ,,N. P. Z.“-nak pedig írják Párisból aug. 1- ről, miszerint Pélissier tnok jelentette volna, hogy a jövő héten a Malakoffot lövetni fogja, s reméli, hogy maga az ágyúzás elegendő lesz (?) a helyőrséget annak elhagyására kényszeríteni. Simpson Inoktól következő sürgöny ér­kezett: „Szebasztopol előtt, jul. 21. Mylord ! Leg­nagyobb örömömre szolgál jelenthetni, hogy a had­sereg egésségi állapota igen megjavult. A cholera csaknem egészen eltűnt, s noha a tisztek közt a be­­tegségek gyakoriabbak voltak, de, nyugtalanító jel­lemmel nem bírtak. Mi a külső sereget illeti, az o­­roszok a Makenzie-halmokon­ erős állomásokat Ailodortól Albatig tartják megszállva, míg előretolt őrseik Chuli, Ogenbasch és azon erős halomlánczon állanak, mely Arkusztán és a Baidarvölgyön túl­­emelkedik. Azonkívül Alupkában is gyalogságuk s tüzérségük monda­tik tenni. Ellenben a franciak egész lovasságukat előretolták a Baidarvölgybe, a­­Szuhár folyócska balpartján álló szardiniaiakra tá­maszkodva, s a Tsernajánál álló franczia hadtesttel közlekedésben állva, m­íg a Bálák lávát védő magas hegyhátat a török sereg őrzi. Holnap négy szakasz könnyűlovast a Baidarvölgybe szándékozom kül­deni, hogy a biztosságnak az élelem és takarmány szerzésében kíséretet adjon vagy azoknak fedezetül­ szolgáljon. F. hó 19-n érkezett ide Mark­ham vezérőrnagy, s őt lordságod parancsaihoz képest a második hadosztály parancsnokságával ruháztam fel. Sir Stephen Lashington-t, ki admirállá lép­tetett elő, a flottadandár parancsnokságában Henry Keppel kapitány váltotta fel. Megragadom ez al­kalmat, elismerésem nyilvánítására azon buzgalom és ügyességért, melylyel a flottadandár fáradalmas és nagy felelősséggel járó parancsnokságát egész idő alatt vezette, s tiszteleteinkben oly kitűnő szol­­­gálatokat tett. Bátorkodom továbbá lordságodnak jelenteni, hogy Fis­her biztossági tnok kénytelen volt az e fontos szolgálati ág parancsnokságáról lemondani, s orvosi tanács következtében Angliába visszatérni. Ide zárom veszteségünk jegyzékét jul. 16-tól 19-ig. (Elesett 1 tiszt, 11 közember; meg­sebesült 2 altiszt s 56 közember). Vagyok stb. S i­m p s o n.“ Jenikaiéból írják jul. 17-ről . Az oro­szok néhány órányira Genicsitől roppant minden­nemű készleteket halmoztak össze. Egy észak­keletről délnyugatnak a holt tengeren keresztül­vivő híd köti össze a szárazföld ezen pontját Krímmel A perekopi szoros és ezen, mint mond­ják, igen hosszú és szilárdan épített híd képezi a két közlekedési vonalat a szárazföld és a félsziget közt. Az angolok által tervezett expeditio czélja mind a készleteket elégetni, s a hidat elpusztítani. E pillanatban e merész tervnek komoly természe­tes akadályok állanak útjában. Mindenütt hiány­zik a víz. A térképen látni ugyan, hogy az átjárás Genicai és az arabati földnyelv északi csúcsa közt meglehetős széles, de az ott tett mérések nem mutattak többet 6 — 8 hav. víznél. Ez átjárás te­hát használhatatlan. A nélkül hogy a hosszú s igen fárasztó munka által magukat elriasztatnák, az angolok néhány czethalnaszádjukat az arabati földnyelven keresztülvitték és a holt tengerre bocsátották; azt hitték, hogy azokkal a hídhoz evezhetnek, de ugyanazon természeti akadályra találtak. A holt tenger e pillanatban csak egy iszapos tó, melyet egyes pontokon csak igen vé­kony büzhödt vízréteg borít, melynek kigőzöl­gései igen veszélyesek. A legkönnyebb csalnak sem képes magának utat találni. Az angolok azért még­sem hagynak fel a dologgal: nagy szilárd talpakat akarnak építeni, azolfet egymáshoz kötni, s úgy közeledni ágyulövésnyire a hídhoz. Ha ad­dig eljutottak, akkor valószínűleg minden sike­rűren le­tt. Északi csatatér. A részint Kronstadt részint Reval előtt horgonyzó egyesült hajóhad­jal. 24-ig semmit sem tett, s ez évben már se Kronstadt, se Helsingfors ellen nem is tehet. Reval megtámadása még gondolható , Penaud admirál erre nézve tervet készített, s hogy annak kivihetőségét megvizsgálják , s három admirál, Dundas, Seymour és Penaud Kronstadt­­tól Révaiig visszautaztak lobogóshajóikon. Au­gustus 2-dik felében Kronstadt előtt sem igen lehetene többé bizton horgonyozni, tehát a hajó­hadnak más horgonyhelyről kell gondoskodnia. E hajóhad most 16 sorhajó, 2 gőzfregát, 4 kis gő­zös, 4 mozsárhajó és 1­­ ágyunaszádból áll. Az újabb tudósítások Nargen alól jul. 24-ig terjednek s az unalmas egyformaságról panasz­kodnak, de azon várakozást fejezik ki, miszerint legközelebb fog valami történni. I7en Dundas, P­énaud és­ S­e­y­m­o­u­r admirálok, s Pelham commodore Sveaborg és Helsingfors szemrevéte­­lére mentek el a „Merlin“ hajón, két ágyunaszád s egy franczia gőzöstől kisérve. A min­t 3ill­c yardnyira voltak a tűz­telepektől, több pokolgé­pek, melyek a parttal galvanizált sodronyok által voltak összekötve­, fellobbantak, de e felvetési mód még hatálytalanabbnak bizonyult be, mint a hajókkal összeütődés általi, mert mivel a távolból a viszonyos messzeséget pontosan kiszámítani nem tudták, egy gép sem lobbant fel közelebb 50 —70 yardnyinál a hajóktól. Már pedig kárt akkor sem tehetnek, ha csak a hajótól 2 lábnyira lobbannak is fel. A nyugati csatornában, mely a sveaborgi kikötőhöz vezet, két sorhajó van el­­sü­lyesztve,a­mint az,, Amphion“ról ki lehete venni. A kikötőben csak két sorhajót s néhány apróbb jár­művet lehete látni, de minden halomcsúcs s minden ki­s sziget ágyukkal van spékelve Múlt év óta nem kevesebb mint 17 új tűztelep és sáncz építtetett. 18-n d. u. Dundas és Penaud admirálok Ré­vait vették kémszemle alá, s estve visszatértek Nargen alá a hajóhadhoz. Reval igen erős vár, s noha a védműveknek nincs oly tekintélyes kiné­zésük, mint Szebasztopolnál, de ép oly erősek s képesek a helyet a tenger felőli támadás ellen megvédni. Sveaborgban a várművek számos szi­geteken állítják, melyek erősítést csak nagy ne­hézséggel kaphatnának, s egymásután elrontha­­tók. Révaiban ellenben minden erőd és tűztelep a szárazföldön van 2—3 mértföld hosszúságban, szorosan a parton, s tetemes erősítést nyernek azon körülmény által, miszerint az egyetlen be­járáson az összes tűztelepek uralkodnak, melyek mindössze mintegy 400 ágyúval fegyverezvék. Régibb, jul. 21-diki tudósítások jelentik a b­o­t­h­n­i­a­i tengeröbölből, miszerint az angolok júni. 27-én C­ristina városig nyomultak elő, s az ottani tűztelepet légbe röpíték. Élelemszert kö­veteltek, mit piaczi ár szerint akartak megfizetni. Azután 30-ig kísérletet tettek elsülyesztett jár­művek kiemelésére A kormányzó a kísérletről értesülve, az ellenséggeli minden közlekedést el­tiltott. Wasában is naponkint várták az ellensé­ges hajóhad megjelenését. T ft R C Z A. Amerikai képek. i­. Havanna, 1816. Az ezernyolczszáztizenhatodik, e Dél-Ameri­­kára nézve oly szerencsétlen év vége felé járt. No­vember 19-ke volt, azaz csak pár hóval a cachiri, puertai s más szerencsétlen csaták után, melyek egy fél világrészre annyi nyomort árasztanak , a midőn Havannában egy szegényesen öltözött ifjú hagyá el Agostino­utban fekvő lakát, s gyors léptekkel közeledők a kikötő felé. Még sötét volt s a nap nem merült föl az atlanti tengerből, de habár az Agostino-úttól a ki­kötőig több utczán feellt áthaladni, s ezenkívül ide­gen is volt, az ösztön azon nemével lopódzék a na­gyobb és kisebb utczákon át, mely egy üldözött va­dat vezetni szokott. Midőn a kikötő közelébe érke­zett, a kávé- és dohányzsákok halmai mögül egy má­sodik alak is hasonló sietséggel merült elő, egy pil­lanatig merőn nézett az előbbire, s aztán kezét meg­ragadván, az imént elhagyott rejtek felé von..Itt megállapodtak, s szemeikkel a borus setét és ködrétegeit átszegezvén , melyekbe a város és kikötő ezer házai és hajóival burkolva volt , halkan suttogtak egymás között. Minden neszre, mely a homályon áthatott, ösz­­veijedtek; úgy látszék, hogy a közeledő reg, mely a mindig hangosabbá vált mozgás által jelentkezők, agyrodalommal tölti el őket, s lélekzetüket is minél inkább visszatartja. Mintegy fél negyedig állának így, midőn sza­bályos evező-csapások jelenték egy ladik közelgé­­sét, mely nemsokára a homályból föl is merült s a ki­­kötő­ gátjának tartott.De mielőtt a kőlépcsözetnél meg­állapodott volna, a férfiak egyike intett a ladik kor­mányosának, s a másikkal kezet szorítván, a kávé- és dohányzsákok mögött eltűnt. * A ladikban három ember ült, úgy látszék ten­gerészek, a kettő matróz és a harmadik tiszt. Mi­dőn a csalnok a lépcsőhöz érkezett, a tiszt valamit mondott embereinek s aztán kiszállt. Még egy pil­lantást vete a köd homályában újra eltűnt ladik felé s aztán a város felé intéző lépteit. Néhány lépéssel azon kávé-halom mellett volt, hol az idegen rejtőzött, ki most hirtelen eléje lépett és megállt. A tengerész természetesen első mozdu­latával is fegyveréhez kapott, mivel Havannában volt s még sötét vala; de egy második tekintetre ismét elrejtő tőrét. Az ifjú legkisebb hajlamot sem látszék mutatni az orgyilkolásra. Öltözéke kopott, sőt tán foltos is volt, arcza csüggedést mutatott, vo­násai fiatalságot és nemeskeblűséget, de egyszers­mind bánatot­ árultak el. Szenvedés beszélt meghaj­lott állásából, melynek hajdan kevélynek kellett lenni. Remegő hangon kérdező, hogy ő-e azon phi­ladelphiai hajó kapitánya, mely közelebbről el akar indulni. A tengerész egy pillanatig vizsgálva tekinte az ifjúra, s nyugodtan felelé, hogy ő azon hajó parancs­noka, é­s épen azon ponton van , hogy horgonyait fölszedesse. A fiatal szemei fölvillantak. Félelem és remény között ingadozó hangon kérdezé ismét, nem talál,­hatna-e helyet maga, egy felnőtt személy és két gyermek számára hajóján ? A tengerész újra fürkészőn tekinte rá, éspedig élesebben, mint előbb — volt az ifjúban valami, mi a hajó-kapitányoknak rendesen nincs ínyére, egy neme a kalandoss­ág miatti zavartság és ziláltság­nak, — nem is tekintve az öltözéket. — Bármi sze­rények, sőt alázatosak voltak is szavai, volt azokban valami parancsoló utóhang, mely csodás ellentétet képezett nyomoru öltözéke és aggodalmasságával. Míg ajkai reszkettek, szemeiből bátorság és mérsék­letnélküliség villogott elő, mely­ erőszakosságra mu­tatott. A tengerész tagadókig rázá fejét. Az ifjú mélyen sóhajtott, s úgy látszék szava is elfojtódott, — egy tele erszényt vont elő kebeléből. Előre ki akart mindent fizetni. A kapitány meg volt lepetve. A szegényes öl­tözék s a tele erszény közötti ellentét oly kiáltó vala! Még határozottabban rázá fejét. Most az ifjú, oly sötét kétségbeeséssel veté rá szemeit, ajkai oly görcsösen vonaglottak, s lélekzete csaknem egészen elállt! A kapitány észrevehetően megilletődik. „Ifjú!“ kérdé a kapitány spanyolul, „mit akar ön Philadelphiában, — ön nem kereskedő ?“ „Én Philadelphiába akarok menni“ — szólt ez nagy erőfeszítéssel; „megfizetem az utat. Itt a pénz — itt van útlevelem; — ön kapitány — mit akar még ?“ E szavakat oly hévvel mondá, az ifjú arczvo­­násai oly kétségbeesett fájdalmas kifejezésbe men­tek­ át, hogy a kapitány mindig keményebben rázá fejét. Hosszú átszegző tekintetet vett rá, s távozni akart. Az ifjú görcsösen remegő kezekkel tartá vissza. „Az Isten nevére, vigyen ön magával kapitány, engemet, szegény nőmet és szerencsétlen gyerme­­­keimet !”a „Nejét és gyermekeit!“ — szólt rögtön szeli­­debb hangon a kapitány. — „Önnek neje és gyer­mekei vannak?“ Nő és gyermek mindig a legmélyebb és gyön­­gédebb oldalon szokta érinteni egy amerikai érez­­szívét. „Nem van és gyermekeim!“ nyögé az ifjú két­ségbeesetten. „Csak nem vétkes ön, nem a törvények üldö­zése elől akar menekülni?“ kérdé élesebben a ka­pitány. „úgy segéljen engem az Isten, mint nem va­gyok vétkes“ felelt az ifjú kezét föltartva. Egy perczig a kapitány gondolatokba merülve állt, aztán így szólt : „így fölveszem hajómra önt. Tartsa meg pén­zét, míg a hajóra érkezik. Legfölebb egy óra múl­va indulok.“ Az ifjú nem felelt, de mint olyan, ki nagy fé­lelmeken ment keresztül s újra reményt merít, mé­lyen sohajta föl a kapitányra, az ég felé tekintett s elsiető. Ready kapitány, a ,Tom‘ nevű hajó parancs­noka már ekkor készen volt, s már ki is indult vol­na a havannai kikötőből, ha egy viharos észak-ke­leti szél vissza nem tartja. De ez mindjárt még azon reggel megszűnt, s még csak a vendéglőbe sietett, hogy a magas számadást kifizesse, s egymás ott feledett holmiját magához vegye, mely után vissza volt térendő. A hajó egészen vitorlakészen állt. Ez egyike volt azon baltimorei schooner­­eknek, melyek, mint önök előtt tudva van, a világ leggyor­sabb vitorlásai. A dióhéjszerű kis ca­­­ilt-ben négy­öt ember kényelmesen megfért, s azon körülmény, hogy a hajón más utazó nem volt, a kapitányt szí­vesebbé látszik tenni, habár gyanús vendégén nem nagyon örülhetett. Azonban a fölvétel az útlevél által csaknem egészen igazolva való, ha tán az hamis volt — az nem rá, hanem a kikötőbeli rendőrségre tartozott. Kétségkívül e gondolat bírhatá a kapi­tányt a fölvételre, habár az idegen titkolódzása és félelme épen nem tetszenek neki, s mi több a kikötői hatósággal könnyen meggyűlhetett volna a baja, mit a hajótulajdonosok aligha megköszöntek volna. De ő ifjú, elszánt, s habár kapitányi tisztéhez egy hajszá­lig hű, ember is vala. A halvány idegen úgy látszék egy húrt érinte meg, melynek utórezgése meg nem szűnt. Volt valami, mi az idegen mellett szólt, hogy az mi volt, nem tuda számot adni róla, de szívének legmélyére hatott e hang. Azonban a nélkül, hogy ezzel sokat törődnék kényelmesen reggelihez ült, elvégze a még elvég­zendőket s aztán visszatért hajójához. (Folyt. köv.) -- — 2366 Anglia, London, aug. 3. (Az „Indep. beige“ távird. sürg.) Az al­s­ó­h­á­z mai ülésében, Panmure lord megc­áfolá a Beatson tábornok haláláróli közlést. Továbbá kijelenté, mikép a külföldi légió már 10,000 főnyi gyalogság, s 2000 főnyi lovas­ságból áll. — Lain­g a ministeriumot kárhozta­tá azért, hogy elveti azon ellensúly-rendszert, amit Russell lord Bécsben tartózkodása alatt ja­­vaslott. Gladstone azt állítá, hogy egyedül a kormány felelős a jelen háborúért. Erre a vita Molesworth elleni személyes megtámadá­sokká fajult, ama beszéd tárgyában, mit ő South­­warkban, megválasztatása alkalmával tartott. A vitának nem lett továbbá eredménye. Az alsóház tegnapi ülésében Dill­­wym kérdé, hogy minő joggal kapott Paget lord 100 ft. sz.-nyi nyugdíjt tett szolgálatokért. Peel azt válaszolá, mikép Paget lord azért kapta ezen nyugdíjt, mivel a balaklavai csatában, hol 10 lovas ezred harczolt, ő volt a legrégibb ezredes, s föltűnő vitézséggel vezérelte csapat­­jait. Palmerston lord tagadá , hogy a háznak joga lenne arra, hogy ekkér minden egyének személyes érdemeit vitathassa. Erre a ház elég gyorsan folytató a pénzmegajánlásokat, a külön­­­böző pontok egyikénél sem került a dolog szava­zásra, végre az új vasárnapi sör­bili utoljára felol­­vastatott.­­ Az esti ülésben M o n s e 11, egy kér­désre válaszolva kijelente, mikép egy oly újonnan feltalált lőszer, melylyel Shoeburynessnél kísérle­tek tétettek, nem álla ki a próbát, később azonban abban lényeges javítások tétettek. Disney találmá­nyának előnyeiről Krímből még semmi értesítés sem érkezett, de arra szavát adja, mikép felsőbb helyen semmi előítélet sem uralkodik, bármely találmány használata iránt.­­ Milner Gibson egy oly Brémából kelt levélről tett említést, melyben panasz emeltetik az angol hadiha­jóknak az Elben s Wesereni eljárása iránt, s azt kérdé, ha vájjon a kormány azt hiszi-e, hogy a külföldi légió szüksége őt feljogosítja a kül­föld törvényeinek megsértésére, s ha várjon ez iránt a kormány nem kapott-e közlést a hanza-városok részéről. Palmerston lord azt vála­szolá, mikép tudva van, hogy a kormány Helgoland szigetén lakhelyet állított fel, Németországból jövő személyek toborzása végett, s bár minő tör­vények álljanak is fenn némely államokban, az azok területéni toborzás ellen,­­ egyetlen állam­ban sem létezik tilalom oly személyek szabad mozgása ellen, kiknek kedvük van az országot bármily czélból elhagyni. Hasonló lakhely volt felállítva Halifaxban, Amerikában is, bár­honnan jöhető egyének toborzása végett. Azonban, mivel az Egyesült­ államokban azon kérdés merült fel, hogy vájjon ez nem sérti-e meg az amerikai tör­vényt, az angol kormány megszünteté a Halifax - bani toborzásokat. Abban, mikép az Elben­s We­­seren angol hadihajók vannak, a Hamburg­ vagy Brémában toborzott egyének fölvétele­s elszállí­tása végett, egyáltalában semmi megsértése sincs bármely külország törvényének. Erre a tábor­­szeri hivatal költségei szavazás nélkül megajánl­­tattak, mielőtt a ház pénzügyi bizottmánynyá ala­kult volna. Reed őrnagy előterjesztő ismeretes indítványát az iránt, mikép a kormány biztosítsa a házat arról, hogy semmi béke­szerződés sem fog megállapíttatni, a­nélkül hogy a parlament előbb össze ne hivatnék. Palmerston lord nem járulhatott az indítványhoz, noha tökéletesen elismeré az annak alapjául szolgáló elvet, t.i. a rét­ig béke kárhozatosságát. Ha a ház azt véli, mi­­a kormány nem lenne képes békét kötni, a hon elárulása nélkül, annak irányában bizalmatlan­ságot kellene kifejeznie. Ily dolgokban nin­csen közép út, ellenben ha a ház hisz a kormány becsületességében, ez utóbbira kell bíznia a ki­rályi előjog gyakorlását, s meg kell elégednie utólagos ítélet fenntartásával. A parlamentnek a

Next