Budapesti Hírlap, 1855. október (833-859. szám)
1855-10-10 / 841. szám
Pest, Szerda Megjelenik e lap, vasárnapot és az ünnepnapokat kivéve, mindennap délután 4 órakor. Előfizetési díj: Vidékre: félévre : 10 frt., évnegyedre: 5 ft. 20 kr. Helyben, élévre: 8 frt., évnegyedre 4 frt.—A hirdetések ötször halálozott sorának egyszeri beiktatásáért 6 kr, többszöriért pedig 4 kr. számíttatik — Egyes szám 20 pkr PESTI Szerkesztői iroda van: Országút, 6. sz. a. (Kunewalderház) 2-ik emeletben. Előfizethetni — helyben a lap kiadó hivatalában verz Jonos könyvnyomdájában (Országot,Kunewalderház), vidéken minden cs. k. postahivatalnál. —A előfizetést tartalmazó levelek a czím, lakhely s utolsó posta feljegyzése mellett, a pénzzel együtt bérmentesítve egyenesen a kiadó hivatalhoz utasítandók. Előfizetési feltételek A „BUDAPESTI HIRLAP“-ra Helyben: Félévre 8 pft. Évnegyedre 4 pft. Vidékre : Félévre 10 pft. Évnegyedre 5 pft 20 kr. Előfizetni lehet Pesten e lap kiadó hivatalában (Országút Kunewalder ház földszint Herz János nyomdai irodájában) , vidéken minden cs. k. postahivatalnál. SZERK. HIVATALOS RÉSZ. Az igazságügyministeriumnak m. hó 29-én 19093. sz. a. kelt bocsátványa által az ügyvédség ideiglenes gyakorlása a pesti országos főtörvényszéki kerületben Gyenes Ferencznek megengedtetett. 841 wmBm NEMHIVATALOS RÉSZ. Levelezések Becs. oct. 8. ^Pénzügyi műtétetek II/Miből állandó hirlelt pénzügyi műtét, egész hitelességgel ugyan még nem, de némi valószínűséggel tudhatni. Annyi bizonyos, hogy ezúttal nem foltozgatásról van szó, hamm a bajnak gyökerestül minden oldalróli fölkarolásáról. Azon intézkedések, melyekre várunk, látszólag különállólag, de egy czélra összevágnak. — A forgalmi eszköz értékének helyreállítása a nemzeti bank szilárd állásba tételétől függ. Ez csak az államadósság lerovása által érhető el. A bank fölállítása czéljából folyó, s kiszabott módja szerint folytonos törlesztésben levő régi adósság — 60 millió — a bank kellő szilárdságát nem gátolja, s tekintetbe sem jó; — a kincstári utalványok elvállalása a nemzeti kölcsön illetéke által fedezve van, s igy csak a 150 egész 155 millióig terjedő előlegezések törlesztése a pillanatnyi feladat. Ez mint több ízben sejdítőleg említek, csakugyan az államjószágok örök időkrei átengedése által fog megtörténni. E rendszabály állami s közgazdászai előnyei s hátrányos oldalainak vizsgálata által nem hagyjuk ezúttal magunkat föltartóztatni, s tárgyunknál maradva megjegyezzük, hogy a bank általa, igaz, teljes értékben fedezve, kielégítve van, s hitele újólag megszilárdul, mert a jószágok készpénzt, reális értéket képviselnek, s igy a bank jegyei teljes biztosságot nyújtanak beváltásuk iránt; — de nem fog átadásuk következtében a papirpénz rögtön az érez értékére emelkedni; ez csak azon arányban történnék, melyben a bank érczpénzre szert tenni, s jegyeit beváltani képes leendne ; nem ingatlanok, hanem mozgó tőkék képesíthetik egyedül erre; ha a bank ez uj szerzeményi birtokán egyszerre készpénzért túladhatna — jegyeit is azonnal beválthatná. Azonban se általán vevő nem találkozik egy időben ily nagy tömeg javakra , se azoknak egyszerrei áruba bocsátása józanon nem kezdhető meg, mert becsáruk ez által egyszerre leszállana — s azon becsár, melyben a bank átvevé, behajtható nem lenne; tehát egyedül aprónkinti s körülményszerinti eladásuk tanácsos; azonban ez hosszú időt veszen igénybe, s az agio ily apró egyes lendítésekre meg nem szünend; a bank tehát hogy ez alternatívába ne essék, fölhatalmaztatik egy bizonyos öszvégig új részvények kiadására; a részvények érezpénzben lennének befizetendők, s a bank érczkészlete szaporítására fordítandók. — így hát bátran mondhatni, hogy az államjószágok átadása által az agio kuszált csomója meg van oldva, pénzügyünkön gyökeresen, tettleg segítve, s az agio tettleges megszűnése csak előbbi vagy utóbbi, de kérdéses többé nem lehet, se az eddigi visszaesésekkel tarka habozásnak kitéve nem leszen. — A lehető tömörséggel előadottakban úgy hiszszük megfeleltünk egyszersmind az itt ott nem hiányzó kételyekre s ellenvetésekre is, így például — s látszólag nem alaptalanul — mondatik, hogy a nemzeti banknak nem ingatlanra, hanem érezpénzre volna szüksége; és igaz, hogy 150 milliónyi ezüst a legegyszerűbb financz rendszabály lenne, azt a peleskei nótárius uram is föléri észszel; továbbá hogy ingatlan birtok mellett is valamint egyes bankár úgy egy bank is fizetési tehetetlenségre juthat, ha a birtok értéke fölülmúlja is a passivát, mert rögtöni forgalomra nem alkalmas, azonban miután 150 milliónyi ezüst épen nincs, a bank új, és érezpénzben befizetendő részvények kiadása által képesítve van tőkekészletét annyira fölemelni, mennyire forgalmi szükséglete, jegyeinek minden pillanatbáni fedezése s alkalomszerű beváltása igényli, s ez által egyszersmind föl van mentve azon kénytelenségtől, hogy e kiterjedt birtokokat egyszeriben áruba bocsássa. A bank e részben legkevesebb riskónak sincs kitéve. Megemlítendőnek véljük még, hogy az államjószágok átadásának módszere fölött különböző adatok forognak: némelyek úgy vélekednek, hogy az állam előlegesen kitudott becsár mellett 155 millió erejéig adand államjavakat a banknak , mely is akkor teljes szabad ággal biránd azokat eladni saját risseójára ; mások ellenben állítják, hogy az államjószágok a banknak át fognak adatni, s az állam azoknak 155 millióérti eladatásáért kezességet vállal. A különbség e két módszerben igen nagy, s mi nénit hiszszük hogy csalódunk, ha az első módszer elfogadtatását valószínűbbnek tartjuk. London, oct. 5. A három új tábornagy kineveztetése a „Chronicle“-nek azon észrevételre ad alkalmat, mikép az ezen tábornokok személyében megjutalmazott szolgálatok már igen régen történtek , s ezért e lap némileg föltünőnek találja, mikép ezen tábornokoknak előléptetésükre, melytől senki sem tagadandja meg tetszését, egy századnegyedig kelle várakozniok. Ellenben a „Times“ épen nincs megelégedve a történt kinevezésekkel. „A tegnapelőtti „London-Gazette“ — úgymond — „igen különös és ki nem elégítő választ foglalt magában azon kérdésre, mely most mindenkinek ajkán van, s mely minden angolt legmélyebben érdekel, t. i. azon kérdésre, hogy ki legyen seregünk parancsnoka. Mintha a legsúlyosabb vádakat, miket az angol hadügyi kormányzás ellen fel lehet hozni, megerősítni s igazolni akarná, a „Gazette“ válaszul azon értesítést hozza, mikép régi félszigeti seregünknek három legöregebb s legelaggottabb maradványa, Combermere algróf, Strafford gróf s Hardinge algróf, tábornagyi rangra emeltetett. — A két első már egészen ama nyugalomba vonult vissza, mely az emberi életkor legmagasabb fokához illik, mig a harmadik oly tábornok, ki ha szinte nem volt is nagyon kitűnő a harcrtéren, sem különösen szerencsés hadügyi kormányzásában, mégis legalább azt megérdemelte volna, hogy jobb társaságban léptettessék elő. Ezen aggoknak tábornagyi rangot s hivatalt adni oly perezben, midőn a britt seregnek lehető legnagyobb szüksége van egy valódi tábornagyra, nem jelent egyebet, mint egy kitüntetést Angolországban szintúgy nevetségessé tenni, mint amily dicsőséges az a többi európai seregeknél. Simpson tábornoknak a tábornagysághoz legközelebb álló rangra előléptetése, világosan „a barettérem kitűnő szolgálatai“ alkalmából, épen azon perezben, midőn saját sürgönye tanúsításának alapján igen súlyos vádak emeltetnek ellene, nagyon sajátszerű tény, s ama mód, melyen ezen előléptetés történt, mutatja, hogy minő zavarban volt a kormány. Simpson előléptetése, mint bizalom jele, a jelen körülmények közt igen rosz élet lenne, s mi a „Gazette“nek e tárgybói értesítését csak akkor mellőzhetjük közönyösen, ha azt Simpson lelépése, vagy visszahivatásáróli jelentés követi.“ Egy másik czikkében a „Times“ előregondoskodó tevékenységre inti a kormányt, a sereg szükségeire vonatkozólag, a Krímben közelgető téli hadjárat folytában. Reméli, mikép Woolwich-ban nem fognak megszüntetni az előkészületek a táborban töltendő télre , s mikép a kormány nem leend még egyszer azon szerencsétlen hit áldozatává, hogy az egész dolognak rövid időn vége lesz. Szintúgy nem szabad, szerinte, egy ministernek roszul alkalmazott takarékosság rögtöni rohama által vezettetni magát; mig ama sereg, mely-oly sokáig s vitézül harczolt, még veszélyben van. A jelen hadműködésekre vonatkozólag a „Times“ így nyilatkozik : „Noha a szövetséges seregek árkászai s aknászai, tábornokaik parancsából intézkedéseket tettek, a szebasztopoli partraktárak s erődök tökéletes lerontása végett, ezen terv mégsem hajtatott végre, s a szövetséges kormányoknál tett kérdés után az illető munkálatok felfüggesztettek. Ha a szebasztopoli kikötőt vissza akarnék adni az oroszoknak, vagy ha bármely okunk volna attól félni, hogy onnan el lehetne bennünket űzni, akkor kétségkívül érdekünkben állana a helynek összes katonai s tengerészeti segélyeszközeit lehető gyorsasággal lerontani. De ha egyszer az északi erődök el fogtak hallgattatni, vagy az oroszok által odahagyatni, akkor a szebasztopoli kikötő egy tetemes hajóhad főhadiszállásává leend, s a háború végével ezen fontos állomás birtoka a békealkudozásoknál a legfontosabb elemek egyikét képezendő A szebasztopoli tengerészeti művek lerontása csak akkor lenne szükséges, ha a várost vissza akarnék adni az oroszoknak. Azonban méltán remélhetjük, hogy ezen segélyeszközök a háború további folyama alatt saját hasznunkra fognak fordíttatni. Még mindig elég idő lesz azok lerontására, ha a szövetséges hajóhadak nem fognak többé a kikötőben lenni. Egypár nap előtt megjegyzik, mikép a jelen körülmények közt az admirálok kétségkívül a fekete-tenger észak-nyugati szögletére, azaz a Dniester- és Dnieper-torkolatok közt eső ama földdarabra fordítandják figyelmüket, mely Odessza, Dezakoli, Kinburn, Nikolajeff és Cherson fontos pontjait foglalja magában. Ezen várakozásunkban nem is csalatkoztunk. — Sept. 18-a tért vissza a mise-be a „Phlegethon“ franczia hadigőzös ama vizeken tett czirkálásából. Ezen hajó parancsnokának állítása szerint a chersoni kormánykerület partján nagy rémülés uralkodott. Odessza- szszakoff-nál új erődök építtettek, s művek állíttattak fel a pereket nikolaje IT-i vonal födözése végett. Mióta Oroszország elveszté hajóhadát, partja folyvást ki van téve a megtámadtatás veszélyének, s mi mindenütt képesek vagyunk oly csapást tenni, mit nem lehet viszonozni.“ Vácz, oct. 6. A tegnapelőtti napot, mint Császár Ő Felsége dicső névünnepét, itt is a legnagyobb pompával megültük, s ő Felsége hosszú s boldog uralkodásáért minden vallásfelekezet megtartá szokott egyházi szertartásait. A székesegyházban, kegyes főpásztorunk beteges lévén, főtisztelendő Gáspárik Kázmér nagyprépost aaga mutatá be a vérnélküli áldozatot, melyen a főtisztelendő clerus, a helyben szállásoló dzsidás- és vadászszakaszok, a cs. k. hivatalnokok és intézetek személyzetei, a gym. és elemi tanodák tanári testülete és növendékei, s összes ezédeink ünnepélyes zászlaikkal jelen valának. A taraczkok durrogásai fennen hirdeték e napnak magasztosságát mely minden jólelkü alattvaló keblében örvendetes viszhangra talált. Mint kedves hirt tudatom egyúttal Hetényi színész-társulatának városunkba érkeztét. Eddigelő „Nagyapó“-t, „Csokonai szerelmé“-t, „Huszárcsiny“-t s „Mátyás diák“-ot adák, a közönségnek megelégedésére. A társulat tagjai elég jók, s főleg Hetényi Laura k. a., a derék igazgató leánya, sűrü tapsokban részesül, s dicsérettel említhetők még Horváth is nejével, Szerbényi s Hetényi István a comicus szerepekben. A fővárosból ide is elvándorolt ama híres üvegfonó, ki ezer meg ezer szálakra nyújtja a törékeny anyagot, mire egy becsületes polgártárs azon megjegyzést téve , hogy igen szívesen megfonatná három kosár törött üvegeit egypár olyanféle szövetű lábravalóért. Utczáink kövezetét mindenütt javítgatják, s a rég posványban hevert csillag utcza is egészen uj alakot nyert, mert feltöltetvén, szorgalmasan dolgoznak kikövezésén. Az országos fegyenezház első része is kész leendő hóban, s mint halljuk, annak lakói sem fognak hiányzani, s még csak a homlokzat csinosítása s a belső meszelés van hátra. A szüretet megkezdtük (azaz a kinek szőlője van); a termés reményen fölüli, minőségre pedig jelesnek mondható. 1. 1. Erdélyi Hegyalja, sept. 25. (Folytatás.) Az 1827-dik esztendőben történt az egyházi főtanács szerkezetében egy igen nevezetes és jelentékeny következésekkel gazdag változás. Hogy egy századot haladó gyakorlat s u s u s folytán az erdélyi helvét hitvallásuak egyházi és iskolai ügyeinek vezetése legnagyobb részint a főconsistoriumnak Kolozsvártt lakó tagjai kezében volt öszpontosulva, s hogy igy abból sokan tényleg s a dolog természete szerint kizárva voltak, kik hivatalos s patronusi állásuknál fogva a részvételre jogosítva valának — ez épen olyan igaz, mint hogy azon egyházi főtanács nem rendezett, határozatlan szerkezete hiánynak mondható , ha szinte annak daczára is egészben véve jól, valamint az illető egyház érdekével öszhangzólag folyt annak ügyes kezelése. Találkoztak azonban több úgynevezett külső (t. i. nem Kolozsvártt lakó) mágnások és urak, kiknek nagyravágyását sértette, hogy az egyházi és iskolai ügyek kormányzásába be nem folyhatnak, kik gyakran boszankodva emlegették, „hogy néhány kolozsvári oligarcha dirigál“ olyanok, kik nem elég független s önállásu emberek stb. sválcban lármájok némi viszhangra talált is — annyira, hogy végre egy jámbor és gyenge főconsistoriurai elnök alatt rég forralt tervüket csakugyan kivihették. *) *) Nem tehetem, hogy csak mint históriai nevezetességet is egy adatot itt meg ne említsek, mi az egyházi főtanács irányában a közvéleményt nem engesztelte, sőt „a kolozsvári oligarchia“ elleni lárma és békételenség táplálására kedvező alkalmat látszott szolgáltatni, s valóban egyik főtényezőnek mondathatik a néhány évvel azután az egyházi főtanács állásában keresztülvitt újításban. Az 1821 -d.évben egy felső udvari rendelet által parancsoltatott, hogy Szent István napját Erdélyben a protestánsok is maguk egyházaikban ünnepeljék meg. A kir. gubernium utján a két protestáns főconsistoriumhoz is leküldött e felsőbb intézmény teljesítésével az ágostai hitvallásuak n.-szebeni főconsistoriuma várakozván, a helvét hitvallásuaké Kolozsvártt, mint a mely Sz. István napjának megtartását csak nemzeti, s így politikai ünnep szempontjából tekintette , mire minden magyar honi kegyeletnél fogva is köteleztetik, a magas kormány iránti engedelmességből, a superintendensnek és sz. zsinatnak megkérdezése nélkül, az uj ünnepet a fels. udv. rendelet értelmében megtartatni elhatározta, és egy körrendeletében minden egyházaknak kötelességévé tette Sz. István napjának megölését. Valóban több egyházi gyülekezetekben , jelesen Kolozsvártt is a mondott 1821-dik év augustusa 20-a Sz. István emlékére predikáczióval ünnepélyes isteni tisztelet tartatott. De találkoztak egyházak, melyek e rendeletet nem teljesítették, s hiszem, hogy szerkeztő úr is fog még emlékezni, milyen nagy lárma és ingerültség kerekedett akkor e dologból, mennyi és milyen keserű panaszok emeltettek , különösen a papság és ezek befolyása következtében a rendeletet mint említve volt, épen nem teljesítő egyházak részéről, mi a sajnos botrányt csak növelte, mily hangosan mondották, hogy a reconsistorium és abban hatalmas kormányszéki urak uj dogmát és ezzel kapcsolatban álló ünnepet rendeltek, s az anyaszentegyház jogába vágó ilyen lényeges újítást tettek. A lárma vége az lett, hogy akkori, igen derék, és mindig nagy tisztelettel említhető erélyes superintendens. Bodola János úr — ez a valódi „lumen ecclesiae“ —egy egyenesen az uralkodó Felséghez intézett legalázatosabb, tisztelet- és hódolatteljes felírásban világosan és alaposan kifejtvén az ügy állását, mint szintén az abból eredő kedvetlen bajokat és nehézségeket, — a mondott üdv. rendelet további teljesítése nem sürgettetett s az egész dolog annyiban maradt, de ez eset a lármázó külső uraknak igen jó alkalmat szolgáltatott sürgetni azon követelésüket, miszerint a nem elég önállással birónak mondott főconsistorium belszerkezete oly módon intéztessék el, hogy hasonló sérelmek többé elő ne fordulhassanak. Levelező: October 10n, 1855.