Budapesti Hírlap, 1855. október (833-859. szám)

1855-10-10 / 841. szám

Pest, Szerda Megjelenik e lap, vasárnapot és az ünnepnapokat kivéve, mindennap délután 4 órakor. Előfizetési díj: Vidékre: félévre : 10 frt., évnegyedre: 5 ft. 20 kr. Helyben, élévre: 8 frt., é­v­n­e­gy­e­d­re 4 frt.—A hirdetések ötször halálozott sorának egyszeri beiktatásáért 6 kr, több­szöriért pedig 4 kr. számíttatik — Egyes szám 20 pkr PESTI Szerkesztői iroda van: Országút, 6. sz. a. (Kunewalderház) 2-ik emeletben. Előfizethetni — helyben a lap ki­ad­ó hivatalában verz Jonos könyvnyomdájában (Országot,Kunewalder­­ház), vidéken minden cs. k. postahivataln­ál. —A előfizetést tartalmazó levelek a czím, lakhely s utolsó posta feljegyzése mellett, a pénzzel együtt b­é­r­m­e­n­t­e­s­í­t­­­v­e egyenesen a kiadó hivat­al­hoz utasítandók. Előfizetési feltételek A „BUDAPESTI HIRLAP“-ra Helyben: Félévre 8 pft. Évne­gyedre 4 pft. Vidékre : Félévre 10 pft. Év­­negyedre 5 pft 20 kr. Előfizetni lehet Pesten e lap kiadó hivatalában (Országút Kunewal­­d­er ház földszint Herz János nyomdai irodájában) , vidéken minden cs. k. postahivatalnál. SZERK. HIVATALOS RÉSZ. Az igazságügyministeriumnak m. hó 29-én 19093. sz. a. kelt bocsátványa által az ügyvédség ideiglenes gyakorlása a pesti országos főtörvényszé­­ki kerületben G­y­e­n­e­s Ferencznek megengedtetett. 841 wmBm NEMHIVATALOS RÉSZ. Levelezések Becs. oct. 8. ^Pénzügyi műtétetek II/Mi­ből ál­land­ó hirlelt pénzügyi műtét, egész hiteles­séggel ugyan még nem, de némi valószínűséggel tudhatni. Annyi bizonyos, hogy ezúttal nem fol­­tozgat­ásról van szó, hamm a bajnak gyökerestül minden oldalróli fölkarolásáról. Azon intézkedé­sek, melyekre várunk, látszólag különállólag, de egy czélra összevágnak. — A forgalmi eszköz értékének helyreállítása a nemzeti bank szilárd állásba tételétől függ. Ez csak az államadósság lerovása által érhető el. A bank fölállítása czél­­jából folyó, s kiszabott módja szerint folytonos törlesztésben levő régi adósság — 60 millió — a bank kellő szilárdságát nem gátolja, s tekin­tetbe sem jó; — a kincstári utalványok elválla­lása a nemzeti kölcsön illetéke által fedezve van, s igy csak a 150 egész 155 millióig terjedő előle­gezések törlesztése a pillanatnyi feladat. Ez mint több ízben sejdítőleg említek, csakugyan az á­l­­lamjószágok örök időkrei átenge­dése által fog megtörténni. E rendszabály ál­lami s közgazdászai előnyei s hátrányos oldalai­nak vizsgálata által nem hagyjuk ez­úttal ma­gunkat föltartóztatni, s tárgyunknál maradva megjegyezzük, hogy a bank általa, igaz, teljes ér­tékben fedezve, kielégítve van, s hitele újólag megszilárdul, mert a jószágok készpénzt, reális értéket képviselnek, s igy a bank jegyei teljes biztosságot nyújtanak beváltásuk iránt; — de nem fog átadásuk következtében a papirpénz rögtön az érez értékére emelkedni; ez csak azon arányban történnék, melyben a bank ércz­­pénzre szert tenni, s jegyeit beváltani képes leendne ; nem ingatlanok, hanem mozgó tőkék képesíthetik egyedül erre; ha a bank ez uj szer­­zeményi birtokán egyszerre készpénzért túlad­hatna — jegyeit is azonnal beválthatná. Azonban se általán vevő nem találkozik egy időben ily nagy tömeg javakra , se azoknak egyszerrei áruba bocsátása józanon nem kezdhető meg, mert becsáruk ez által egyszerre leszállana — s azon becsár, melyben a bank átvevé, behajtható nem lenne; tehát egyedül aprónkinti s körülménysze­rinti eladásuk tanácsos; azonban ez hosszú időt ve­szen igénybe, s az agio ily apró egyes lendítésekre meg nem szünend; a bank tehát hogy ez alter­natívába ne essék, fölhatalmaztatik egy bizonyos öszvégig új részvények kiadására; a részvények érezpénzben lennének befizetendők, s a bank érczkészlete szaporítására fordítandók. — így hát bátran mondhatni, hogy az államjószá­gok átadása által az agio kuszált csomója meg van oldva, pénzügyünkön gyökeresen, tettleg se­gítve, s az agio tettleges megszűnése csak előbbi vagy utóbbi, de kérdéses többé nem lehet, se az ed­digi visszaesésekkel tarka habozásnak kitéve nem leszen. — A lehető tömörséggel előadottakban úgy hiszszük megfeleltünk egyszersmind az itt ott nem hiányzó kételyekre s ellenvetésekre is, így például — s látszólag nem alaptalanul — mondatik, hogy a nemzeti banknak nem ingat­lanra, hanem érezpénzre volna szüksége; és igaz, hogy 150 milliónyi ezüst a legegyszerűbb financz rendszabály­ lenne, azt a peleskei nótárius uram is föléri észszel; továbbá hogy ingatlan birtok mel­lett is valamint egyes bankár úgy egy bank is fi­zetési tehetetlenségre juthat, ha a birtok értéke fölülmúlja is a passivát, mert rögtöni forgalomra nem alkalmas, azonban miután 150 milliónyi ezüst épen nincs,­­ a bank új, és érezpénzben befizetendő részvények kiadása által képesítve van tőkekészletét annyira fölemelni, mennyire for­galmi szükséglete, jegyeinek minden pillanat­báni fedezése s alkalomszerű beváltása igényli, s ez által egyszersmind föl van mentve azon kénytelenségtől, hogy e kiterjedt birtokokat egyszeriben áruba bocsássa. A bank e részben legkevesebb risk­ónak sincs kitéve. Megemlíten­­dőnek véljük még, hogy az államjószágok átadá­sának módszere fölött különböző adatok forog­nak: némelyek úgy vélekednek, hogy az állam előlegesen kitudott becsár mellett 155 millió erejéig adand államjavakat a banknak , mely is akkor teljes szabad ággal biránd azokat eladni saját risseójára ; mások ellenben állítják, hogy az államjószágok a banknak át fognak adatni, s az állam azoknak 155 millióérti eladatásáért ke­zességet vállal. A különbség e két módszerben igen nagy, s mi nénit hiszszük hogy csalódunk, ha az első módszer elfogadtatását valószínűbbnek tartjuk. London, oct. 5. A három új tábornagy kineveztetése a „Chronicle“-nek azon észrevételre ad alkalmat, mikép az ezen tábornokok személyében megju­talmazott szolgálatok már igen régen történtek , s ezért e lap némileg föltünőnek találja, mikép ezen tábornokoknak előléptetésükre, melytől senki sem tagadandja meg tetszését, egy század­­negyedig kelle várakozniok. Ellenben a „Times“ épen nincs megelégedve a történt kinevezésekkel. „A tegnapelőtti „London-Gazette“ — úgymond — „igen különös és ki nem elégítő választ foglalt magában azon kérdésre, mely most mindenkinek ajkán van, s mely minden angolt legmélyebben érdekel, t. i. azon kérdésre, hogy ki legyen se­regünk parancsnoka. Mintha a legsúlyosabb vá­dakat, miket az angol hadügyi kormányzás ellen fel lehet hozni, megerősítni s igazolni akarná, a „Gazette“ válaszul azon értesítést hozza, mikép régi félszigeti seregünknek három legöregebb s legelaggottabb maradványa, Combermere al­­gróf, Strafford gróf s Hardinge algróf, tábornagyi rangra emeltetett. — A két első már egészen ama nyugalomba vonult vissza, mely az emberi életkor legmagasabb fokához illik, mig a harmadik oly tábornok, ki ha szinte nem volt is nagyon kitűnő a harcrtéren, sem különösen sze­rencsés hadügyi kormányzásában, mégis legalább azt megérdemelte volna, hogy jobb társaságban léptettessék elő. Ezen aggoknak tábornagyi ran­got s hivatalt adni oly perezben, midőn a britt seregnek lehető legnagyobb szüksége van egy valódi tábornagyra, nem jelent egyebet, mint egy kitüntetést Angolországban szintúgy nevetsé­gessé tenni, mint a­mily dicsőséges az a többi európai seregeknél. Simpson tábornoknak a tábornagysághoz legközelebb álló rangra előlépte­tése, világosan „a barettérem­ kitűnő szolgálatai“ alkalmából, épen azon perezben, midőn saját sürgönye tanúsításának alapján igen súlyos vádak emeltetnek ellene, nagyon sajátszerű tény, s ama mód, melyen ezen előléptetés történt, mutatja, hogy minő zavarban volt a kormány. Simpson előléptetése, mint bizalom jele, a jelen körülmé­nyek közt igen rosz élet lenne, s mi a „Gazette“­­nek e tárgybói értesítését csak akkor mellőzhet­jük közönyösen, ha azt Simpson lelépése­, vagy visszahivatásáróli jelentés követi.“ Egy másik czikkében a „Times“ előregon­doskodó tevékenységre inti a kormányt, a sereg szükségeire vonatkozólag, a Krímben közelgető téli hadjárat folytában. Reméli, mikép W­ool­­w­i­c­h-ban nem fognak megszüntetni az előkészü­letek a táborban töltendő télre , s mikép a kor­mány nem leend még egyszer azon szerencsétlen hit áldozatává, hogy az egész dolognak rövid időn vége lesz. Szintúgy nem szabad, szerinte, egy ministernek roszul alkalmazott takarékosság rög­töni rohama által vezettetni magát; mig ama se­reg, mely-oly sokáig s vitézül harczolt, még ve­szélyben van. A jelen hadműködésekre vonatkozólag a „Times“ így nyilatkozik : „Noha a szövetséges seregek árkászai s aknászai, tábornokaik paran­csából intézkedéseket tettek, a szebasztopoli partraktárak s erődök tökéletes lerontása végett, ezen terv mégsem hajtatott végre, s a szövetséges kormányoknál tett kérdés után az illető munká­latok felfüggesztettek. Ha a szebasztopoli kikötőt vissza akarnék adni az oroszoknak, vagy ha bár­mely okunk volna attól félni, hogy onnan el le­hetne bennünket űzni, akkor kétségkívül érde­künkben állana a helynek összes katonai s tenge­részeti segélyeszközeit lehető gyorsasággal le­rontani. De ha egyszer az északi erődök el fogtak hallgattatni, vagy az oroszok által odahagyatni, akkor a szebasztopoli kikötő egy tetemes hajóhad főhadiszállásává leend, s a háború végével ezen fontos állomás birtoka a békealkudozásoknál a legfontosabb elemek egyikét képezendő A sze­basztopoli tengerészeti művek lerontása csak ak­kor lenne szükséges, ha a várost vissza akarnék adni az oroszoknak. Azonban méltán remélhetjük, hogy ezen segélyeszközök a háború további fo­lyama alatt saját hasznunkra fognak fordíttatni. Még mindig elég idő lesz azok lerontására, ha a szövetséges hajóhadak nem fognak többé a kikö­tőben lenni. Egypár nap előtt megjegyzik, mikép a jelen körülmények közt az admirálok kétség­kívül a fekete-tenger észak-nyugati szögletére, azaz a Dniester- és D­ni­eper-torkolatok közt eső ama földdarabra fordítandják figyelmü­ket, mely Odessza, D­ez­akoli, Kinburn, Nikolajeff és Cherson fontos pontjait fog­lalja magában. Ezen várakozásunkban nem is csa­latkoztunk. — Sept. 18-a tért vissza­ a mi­se-be a „Phlegethon“ franczia hadigőzös ama vizeken tett czirkálásából. Ezen hajó parancsnokának ál­lítása szerint a chersoni kormánykerület part­ján nagy rémülés uralkodott. Odessza- s­z­szakoff-nál új erődök építtettek, s művek állíttattak fel a per­eke­t­ n­iko­laj­e IT-i vonal födözése végett. Mióta Oroszország elveszté ha­jóhadát, partja folyvást ki van téve a megtámad­­tatás veszélyének, s mi mindenütt képesek va­gyunk oly csapást tenni, mit nem lehet viszo­nozni.“ Vácz, oct. 6. A tegnapelőtti napot, mint Császár Ő Felsége dicső névünnepét, itt is a legnagyobb pompával megültük, s ő Felsége hosszú s boldog uralkodásáért minden vallásfelekezet megtartá szokott egyházi szertartásait. A székesegyházban, kegyes főpásztorunk beteges lévén, főtisztelendő G­á­s­p­á­r­i­k Kázmér nagyprépost a­aga mutatá be a vérnélküli áldozatot, melyen a főtisztelendő clerus, a helyben szállásoló dzsidás- és vadász­­szakaszok, a cs. k. hivatalnokok és intézetek sze­mélyzetei, a gym. és elemi tanodák tanári testülete és növendékei, s összes ezédeink ünnepélyes zász­­laikkal jelen valának. A taraczkok durrogásai fennen hirdeték e napnak magasztosságát mely minden jólelkü alattvaló keblében örvendetes visz­­hangra talált. Mint kedves hirt tudatom egyúttal Hetényi színész-társulatának városunkba érkeztét. Eddig­­elő „Nagyapó“-t, „Csokonai szerelmé“-t, „Hu­­szárcsiny“-t s „Mátyás diák“-ot adák, a közön­ségnek megelégedésére. A társulat tagjai elég jók, s főleg Hetényi Laura k. a., a derék igazgató leánya, sűrü tapsokban részesül, s dicsérettel említhetők még Horváth is nejével, Szer­­bényi s Hetényi István a comicus szere­pekben. A fővárosból ide is elvándorolt ama híres üvegfonó, ki ezer meg ezer szálakra nyújtja a tö­rékeny anyagot, mire egy becsületes polgártárs azon megjegyzést téve , hogy igen szívesen meg­­fonatná három kosár törött üvegeit egypár olyan­­féle szövetű lábravalóért. Utczáink kövezetét mindenütt javítgatják, s a rég posványban hevert csillag­ utcza is egészen uj alakot nyert, mert feltöltetvén, szorgalmasan dolgoznak kikövezésén. Az országos fegyenezház első része is kész leend­ő hóban, s mint halljuk, annak lakói sem fognak hiányzani, s még csak a homlokzat csi­nosítása s a belső meszelés van hátra. A szüretet megkezdtük (azaz a kinek sző­lője van); a termés reményen fölüli, minőségre pedig jelesnek mondható. 1. 1. Erdélyi Hegyalja, sept. 25. (Folytatás.) Az 1827-dik esztendőben történt az egyházi főtanács szerkezetében egy igen nevezetes és je­lentékeny következésekkel gazdag változás. Hogy egy századot haladó gyakorlat s u s u s folytán az erdélyi helvét hitvallásuak egyházi és iskolai ügyeinek vezetése legnagyobb részint a főconsistoriumnak Kolozsvártt lakó tagjai kezében volt öszpontosulva, s hogy igy abból sokan tény­leg s a dolog természete szerint kizárva voltak, kik hivatalos s patronusi állásuknál fogva a részvételre jogosítva valának — ez épen olyan igaz, mint hogy azon egyházi főtanács nem rendezett, határozatlan szerkezete hiánynak mond­ható , ha szinte annak daczára is egészben véve jól, valamint az illető egyház érdekével öszhang­­zólag folyt annak ügyes kezelése. Találkoztak azonban több úgynevezett kül­ső (t. i. nem Ko­lozsvártt lakó) mágnások és urak, kiknek nagy­­ravágyását sértette, hogy az egyházi és iskolai ügyek kormányzásába be nem folyhatnak, kik gyakran boszankodva emlegették, „hogy néhány kolozsvári oligarcha dirigál“ olyanok, kik nem elég független s önállásu emberek stb. sválcban lármájok némi viszhangra talált is — annyira, hogy végre egy jámbor és gyenge főconsistoriurai elnök alatt rég forralt tervüket csakugyan kivi­­hették. *) *) Nem tehetem, hogy csak mint históriai neveze­tességet is egy adatot itt meg ne említsek, mi az egyházi főtanács irányában a közvéleményt nem engesztelte, sőt „a kolozsvári oligarchia“ elleni lárma és békételenség táplálására kedvező alkal­mat látszott szolgáltatni, s valóban egyik főté­nyezőnek mondathatik a néhány évvel azután az egyházi főtanács állásában keresztü­lvitt újítás­ban. Az 1821 -d.évben egy felső udvari rendelet által parancsoltatott, hogy Szent István napját Erdélyben a protestánsok is maguk egyházaik­ban ünnepeljék meg. A kir. gubernium utján a két protestáns főconsistoriumhoz is leküldött e felsőbb intézmény teljesítésével az ágostai hit­vallásuak n.-szebeni főconsistoriuma várakoz­ván, a helvét hitvallásuaké Kolozsvártt, mint a mely Sz. István napjának megtartását csak nem­zeti, s így politikai ünnep szempontjából tekin­tette , mire minden magyar honi kegyeletnél fogva is köteleztetik, a magas kormány iránti engedelmességből, a superintendensnek és sz. zsinatnak megkérdezése nélkül, az uj ünnepet a fels. udv. rendelet értelmében megtartatni elha­tározta, é­s egy körrendeletében minden egyhá­zaknak kötelességévé tette Sz. István napjának megölését. Valóban több egyházi gyülekezetek­ben , jelesen Kolozsvártt is a mondott 1821-dik év augustusa 20-a Sz. István emlékére predikáczióval ünnepélyes isteni tisztelet tarta­tott. De találkoztak egyházak, melyek e rendele­tet nem teljesítették, s hiszem, hogy szerkeztő úr is fog még emlékezni, milyen nagy lárma és inge­rültség kerekedett akkor e dologból, mennyi és milyen keserű panaszok emeltettek , különösen a papság és ezek befolyása következtében a ren­deletet mint említve volt, épen nem teljesítő egy­házak részéről, mi a sajnos botrányt csak nö­velte, mily hangosan mondották, hogy a recon­­sistorium és abban hatalmas kormányszéki urak uj dogmát és ezzel kapcsolatban álló ünnepet rendeltek, s az anyaszentegyház jogába vágó ilyen lényeges újítást tettek. A lárma vége az lett, hogy akkori, igen derék, és mindig nagy tisztelettel említhető erélyes superintendens­­. B­o­d­o­l­a János úr — ez a valódi „lumen ec­­clesiae“ —egy egyenesen az uralkodó Felséghez intézett legalázatosabb, tisztelet- és hódolatteljes felírásban világosan és alaposan kifejtvén az ügy állását, mint szintén az abból eredő kedvetlen bajokat és nehézségeket, — a mondott üdv. ren­delet további teljesítése nem sürgettetett s az egész dolog annyiban maradt, de ez eset a lármázó külső uraknak igen jó alkalmat szolgáltatott sür­getni azon követelésüket, miszerint a nem elég önállással birónak mondott főconsistorium bel­­szerkezete oly módon intéztessék el, hogy ha­sonló sérelmek többé elő ne fordulhassanak. Levelező: October 10­n, 1855.

Next