Budapesti Hírlap, 1855. december (885-907. szám)
1855-12-03 / 886. szám
■L MM Ml ■———BB— látszik, mikép Canrobert bok stockholmi utjával méltán igen megelégedve térend vissza, s mikép a nyugati hatalmasságok ezen részről szintén bizonyosak a felől, hogy ügyük nem csak a közvélemény erkölcsi támaszát, hanem a politikájokhoz elszánt csatlakozást is megnyerendi. Ezen küldetésnek a svéd udvarnáli sikere annál becsesebb , mivel a dán udvarnáli küldetés sikerét teljesen biztosítá. Ha az események folyama egykor ezt kívánná, az észak nagyon remélhetőleg szükség esetében a nyugattal fog szövetkezni. Most egyelőre elég volt, megvetni alapját egy ilynemű szövetségnek, s nem volt szükséges ennél tovább menni. Szóval, Canrobert tábornok küldetése kétszeresen sikerülni fogott, amennyiben anélkül, hogy a jelen helyzet bonyodalmait növelné, a jelenben a béke számára erőt, s a jövőben a háború számára segélyt szerzett.“ Tegnap a Tuileriákban családi lakoma volt, melyen ezúttal a császárné is megjelent. Este a városháznál igen nagyszerű ünnepély adatott, a szardiniai király tiszteletére. A császárné s Jeromosig nem voltak jelen; egyedül Napóleonig vett részt a hivatalos négyes tánczban. A császár Hamilton ladyvel, s a szardiniai király , a hidegnővel tánczolt. A császár sokáig beszélgetett Baroche-al. Számos kitűnő idegenek voltak jelen. A ministerek nejei közöl egyedül Fortourné jelent meg; a diplomatiai testület épen nem volt jelen teljes számmal; az austriai s angol követek hiányzottak. A nap folytában, Bassano s Cambacéreségek, s Tascher de la Pagerie gr. a sz. Móricz-s Lázár-rend nagykeresztjével, Ney Edgar, Valabrégue ezredes és Conegliano marquis pedig ugyanazon rend középkeresztjével diszíttettek föl. Ma reggel a szardiniai király Nieuwerkerke gróf kíséretében Versailles-t látogató meg, s miután Vileneuve P Etang-ban reggelizett, 1 óra felé visszatért Párisba, hogy búcsút vegyen ő felségeiktől. (Mint tudjuk, a király 29-n elutazott Párisból.) A „Patrie“ a ,,Preusz. Corresp.“ cáfolata daczára, megerősíti az ,,Indép. belge“nek azon közlését, mikép Münster gróf, Sz. Pétervárott levő porosz katonai küldött alkudozásokat kezdett meg. Szerinte, a belga lap csak némely jelentéktelen részletek iránt tévedett. Az ügy valódi folyama következő: Mintegy két hónap előtt jegyzékek váltottak Manteuffel bárót Nesselrode gróf közt a keleti viszály békés megoldása iránt. Ezen jegyzékek nem vezetvén gyakorlati eredményre, a porosz király egy sajátkezű levelet intézett a czárhoz. Ezen levél következtében Münster gróf Berlinből különös utasításokat kapván, a czárral több ízben beszélt különösen arról, mikép Poroszország óhajtja, hogy a czár kevésbbé hajthatlan eljárást kövessen. Végre a gróf a porosz királytól engedélyt kért arra, hogy a czárhoz Nikolajeffbe mehessen, annak élénkebben sürgetése végett, a körülmények kedvezőknek látszván egy ily alkudozás sikerére nézve. A „Journal des Débats“ igy ir : „M olé gr. temetése tegnap ment végbe Champlátre ux ben Egyedül e család volt jelen ezen gyászünnepélyen. A vidéki munkások, kik közöl Mólé gróf oly számosaknak adott foglalkodást, szintén eljöttek a végtiszteletet megadni annak, kit ők csupán úgy ismertek, mint jó, egyszerű s jótékony embert, noha tudták, hogy máshol nagy volt. Néhány barát vegyült a parasztok tömegébe. Ezen gyülekezetben csupán ama hézagról beszéltek, mit ezen oly véletlen s oly fájdalmas halál a család keblében és Champlatreuxben mindazokra nézve idézett elő, kik Mólé grófot szerették; mások mondandják el, hogy mily nagy hézagot idézett az elő politikai társadalmunk, a felsőbb körök, az akadémiában s mindenütt, hol Malé gróf méltán oly nagy helyet foglalt el.“ Fabvre ellen - admirál a Tréhouart aladmirál parancsnoksága alatt álló földközi-tengeri hajóraj táborkari főnökévé neveztetett ki. Mindinkább megerősíttetik azon közlés, mikép a jövő évszakban a balti-tengeren nagy haditettek fognak történni. Az északi államokban már nagy mennyiségű készletek szereztetnek be a szövetséges hatalmasságok számára. A Krímből visszatérő győzelmes csapatok, mint mondják, dec. 2-n ünnepélyesen jövendnek be Párisba Bizonyos, mikép a krími seregnek legnagyobb része legközelebb visszatérend Francziaországba; több tábornokok már levélben jelenték családjaiknak legközelebb leendő visszatérésüket; a testőr-könnyű-vadászok tegnap Marseille-be érkeztek. Brunt admirál holtteste, mely a tengerészeti sebészek felügyelete alatt sietve balzsamoztatott, legközelebb Párisba fog szállíttatni, hogy a rokkantak palotájába tétessék le. Az összehasonlító nyelvészet elve: nem szókat, hanem nyelvtanokat hasonlítói egybe. Szüksége van tehát az összehasonlítandó nyelvek grammaticáira. Hogy oly grammaticákat készíthessünk, melyek tudományilag valódiak s azok szerinti nyelvészkedésünk alapos legyen, szükség mind a rokonnyelvekbe oly mélyen behatni, hogy tudományilag meg tudjuk állapítani azt, mi azok ős-sajátja, s mi azokra más — sémi, sinai vagy ind — nyelvekkel érintkezés által ragadt. Hogy pedig ezt tehesse, a nyelvésznek ismernie kell azon nemzetek múltjának történetét, tudnia kell, mely nyelvek behatásának mily mértékben volt kitételve. Aztán tudva, mikép az e fajbeli népek az idők folyamában lakhelyeiket változtatták, s tudva, mily alakító befolyással bír az égalj valamely nép egyetemes fejlődésére s igy nyelvére is, az összehasonlító nyelvésznek ismernie kell e befolyás természetét , hogy az égalj és századok alakító ereje által elváltozott idomokban a valódi ősidomot fölismerhesse, mely egyedül szolgálhat összehasonlítási anyagul, s egyedül igy nyerhetvén kriteriont arra nézve, hogy hasonlókul nem vesz egészen különbözőket és megfordítva. Nem is említem, hogy alig van nyelv, melyben nyelvjárási különbözetek ne léteznének, melyben továbbá a nyelv anyagát, idomát egyaránt a beszédszervek kényelme különféle önkényes változtatás alá nevezné, mire oly nyelvnél, melyet irodalom hiányában csak az ajkakról kell ellesni, különösen figyelni szükség. Vegyük például csak a rokonnyelvek összehasonlításában oly nagy szerepet játszó betűcserék*) elméletét. Tisztelt tudósunk maga figyelmeztet a finn sokféle nyelvjárásra, a lappok közötti nagy nyelvkülönbségre; fennebb elősoroltuk a török-tatár törzsből fakadt számos nyelvágakat, melyek megannyi önálló nyelvvé lettek. Vájjon mindezekből az következik-e, mit H. úr vitat, hogy egyedül nyelvhasonlításra alapítsuk nyelvészetünket, vagy az ellenkező, hogy t. i. a rokonnyelvek tanulása haszontalan? Bizonyára egyik sem. Hanem az következik, hogy : haladjunk nyelvünk fejlesztésében tovább is az eddigi utón, és vegyük föl segédforrásaink közé a rokonnyelvek tanulmányozását is, amennyire azokba saját nyelvünk törvényeinek világánál behathatunk, mert mi azokat min álláspontunkról csak ily világban vizsgálhatjuk. De míg a nyelvhasonlítás a fennebbi föltételek szerinti tudományi alappal nem bír, magyar nyelvünk művelődésére kizáró befolyással nem lehet, mert az összehasonlítás tárgyául szolgáló nyelvek műveletlen állapota nem engedi a nyelvésznek, elvonásai alapossága iránt tudományi biztosítékot szerezni. Azaz: ő csak azt képes megmondani, hogy például az osztyák nyelvben ez meg ez így van, de azt, hogy váljon az osztyák nyelv szelleme és törvényei szerint jó van-e úgy, nem tudja megmondani, mert azon szellemet és törvényeket nem ismeri, nem ismerheti, azon egyszerű okból, mivel azok még elvonva nincsenek, tehát a nyelvészre nézve nem léteznek. Ezért kutatása eredményét csak óvatossággal szabad használnia, mert sohasem tudja, mit tart kezei között. A mondottakat elégnek tartom, hogy meggyőződjék az olvasó, mily kevéssé igazolja a tudományi valóság magyar altajistánk túlságos reményét. Nagyszerű tárlathoz hasonlítom az indo-germán nyelvek előttünk feltáruló kincseit: az altáji nyelveket drága érczet rejtő bányákhoz hasonlíthatjuk, melyek létét a felszínen csillámló egyes aranyporszem elárulja , de előbb föl kell nyitnunk e bányákat, fölásnunk kincseit, és elválasztanunk az aranyat a salaktól, hogy hasznát vehessük. Óriási feladat, melyet csak egy erő képes csalhatlanul megfejteni: a művelődés napjának ereje, ha netán valaha Ázsia széles téreire is feljövend, és öntudatra ébreszti ez alvó nyelveket, adván azoknak tudósokat, kik sajátjaik, tudományt, mely sajátjok. Minő parányszerü a mellett tudós altajistánk törekvése, ha e nagy munkába a magyar irodalom minden munkásait egy nemzedéken keresztül beállíthatná is! Ismét szűkebbre vonjuk bírálatunk körét. Kisérjük tisztelt altajistánkat túlreményei csalékony világából a tudományos fejtegetés rideg valóságának asztalához. Ama kérdés, melyet fejtegetéseink elején tárgyaltunk, t. i. mi az összehasonlító nyelvészet, mintegy természetesen vonja maga után e másikat: miben áll a nyelvek rokonsága vagy különbözésének ismérve ? Vagyis, szűkebb szemléletkörünkben maradva, miben különbözik a magyar, mint altaji fajbeli nyelv, például az indogermán némettől, és a sémi hébertől ? Az olvasót nem szükség figyelmeztetnem, hogy itt sarkalatos jelzőről van szó. Kérdésünkre a feleletet a „Magyar Nyelvészet“ I. füzetének 16. lapján találjuk, hol tisztelt tudósunk a szónak kétféle idomulását különbözteti meg, t. i. a belső idomulást, mely „a szógyök vagy szótörzs belsejében történik, külső ragasztás nélkül is“, és k a 1 i do m u lást, mely képzők és ragok által történik. Az idézett lapon már H n n f a l v y ur így szól: „Ilyet a magyar nyelvben nem fedezhetünk föl, azt kell hát mondanunk, hogy a magyar szók belido múlást nem ismernek“ s alább : „mondjuk, ki a magyar nyelvben nincs belido múlás, csak kalidomulás, ellenben a héber, latin, görög, német stb szókban bel- és kalidomulás együtt van.“ Valóban midőn nyelvünk faji főjellemzőjének meghatározásáról van szó, e főjellemet híven kifejező tudományi szabatosságot méltán óhajtottunk volna. Mert meg kell mondanunk, hogy azt tisztelt nyelvtudósunk meghatározásában teljesen nélkülözzük. Merném állítani, hogy nincs nyelv a világon, melynek létező szóanyaga minden belidomulás nélkül keletkezett volna ; csak a hangok csekély számát a kifejezendő tárgyak temérdekségéhez képest, és az ész járását a tárgyak elnevezésében kell egy kissé combinálnunk, hogy ez állítást merésznek ne találjuk. Ezt azonban tovább nem vitatom. De ami a magyar nyelvet illeti, abban nem csak hogy van belidomulás, hanem a szóanyagnak e belső átváltozása, és az annak megfelelő értemény átváltozása közt oly észszerű összefüggés van, általában a bels külidomulás az érteményre viszonyítva oly belső törvény szerint történik, mikép épelőjellemzőben nyelvünk tökélyre nézve mind a sémi, mind az indo-germán nyelveket messze maga mögött hagyja. A belidomulásra példákat idézni csaknem fölöslegesnek tartom, annyira ismeretes az nyelvünkben. Avvagy ezekben: kar — kert — kor — kör kürt — gördül — gyűrű — far — forog — ferde — fürge — pörög stb. vagy ezekben: ár — ér; tár tér - torok — tér; tör — darab; le—al — láb — lép; szél — száll; zug — zeng — zsong — zörg; lágy legyint; szőr — szúr stb. minőket nyelvtudósunk Czuczor csak egyik kisujján ezret számlál ki, lehet-e a belidomulást tagadni? A különbség tehát nem úgy áll, amint H. ur fölállítja, hogy t. i. a magyar nyelvben nincs belidomulás, hanem csak külidomulás, a sémi és indo-germán nyelvekben pedig bel -s külidomulás együtt van. Hanem abban van a különbség, miszerint a magyarban az idom változása és a megfelelő értemény változása közt határozott viszony létezik, melyet se a sémi se az indo-európai nyelvekben nem találunk; t. i. a magyarban a belidomulás a szó érteményét megváltoztatja; a külidomulás pedig azt vagy módosítja a képzők, vagy viszonyítja a ragok által. Péld. tág és tér, ez egy tőből (tá, honnét tát ige, aztán táv főnév stb.) belidomulás által lett utóbbi szóban nem csak az anyag, hanem az értemény is elváltozott; ebben : tág-as, tér-ség, az alapértemény megmaradt, csakhogy a képző által módosítva, végre ezzel: tágabb , térnek csak egyszerű viszonyt fejezünk ki. A sémi és indo-európai nyelvekben a bel- s külidomulás vegyesen történik. De szóljunk e belidomulásról bővebben. (Folytatása köv.) Nádaskay Lajos. *) Az uj m. muzeum 1855. IV. és V. füz. 208. lapján H. úrtól következő jegyzést olvasunk : „Szokatlan merésznek látszhatik a többes t, k, t-t stb. ragokat egybehasonlítani. Azonban a személyi névmások v, t többesei még inkább meggyőznek arról, hogy a t és ké sz aza var; s ha a t már azon egy nyelvben, az osztyákban 11-re oszlott, bizony a k is 1-r, j -sz, v -1-re oszthatik.“ Ki e jegyzetet olvasá, méltán támadhatott benne azon óhajtás, hogy tudomány, melynek hogy éljen, előbb hódítnia kell, ne ily gyönge, tudományosnak el nem fogadható okoskodási fegyverrel lépjen ki a síkra. A betűk változásának a különböző nyelvekben H. ur az idézett helyen 206. lapon „szelőre“ következő „jeles példáját“ adja: „A nyelv szó tulajdonkép nyelv. Annak nyelőhangja, mint inybetű átváltozik ft-ra és j-re; (kiéli, fiäl, kü, jilmä) ; rokon lévén egyszersmind a fogbetűkkel, átváltozik í-re és d-re c til, til, dil). A nyelv szó utóhangja meg van mint i a finn áteltben és mint ü a szűrjén külü-ben, mely összehúzva kü. Ezen utóhangzó magyarban *-re , cseremiszben és osztyákban m-re változott, mert a cseremisz fílmű-ben az d toldás; az osztyák nyadem vagy nyadlem-ben pedig könynyebb kimondás végett e van beszúrva az m előtt, hogy ne legyen nyadm vagy nyadim. A szürjénben összehúzás által tűnt el az utóhangzó az előző ízlel együtt. Végre a lapp, jakut, tatár és törökben elmaradt az utóhangzó. A szó közepén levő l a szürjén hosszú hangzó által elnyeletik , az osztjákban pedig d-re vagy dl-re változik, így bizonyíttatik be, hogy a szürjén kü, cseremisz filma, osztyák nyadem nyadlem, lapp kiül, finn kiéli , jakut til, tatár til és török dil szókban a magyar nyelv szó van, melynek jelentésével is bírnak. Ennyit részünkről is szerdül. Németország, Berlin, nov. 29. A trónbeszéd, melylyel király ő felsége a porosz kamrák idei ülésszakát megnyitotta, igy hangzik : „Főméltóságu, nemes és kedves urai az országgyűlés mindkét házának! Örvendek, önöket, ez ország képviselőit ismét trónom körül gyülekezve látni, és mindnyájukát teljes szívemből üdvözlöm. Az új törvényhozási időszak oly viszonyok közt veszi kezdetét , melynek növekedő súlya kormányom gondját már nagy mértékben igénybe vette. Megvárhatom, hogy az önök tevékenysége eredményeiben, mint korábban, erős támaszra találand. Mindenekelőtt fájdalmasan hat rám a legszükségesb élelmiszerek magasra emelkedett ára, mi az utolsó aratásnak az ország több részeiben nem kielégítő voltában, s a forgalomnak, a háború által okozott háborításaiban leli magyarázatát. Ellenben lényeges könnyebbséget várhatni, ha Isten segélyével azon remények teljesedésbe mennek, melyekre a kedvező őszi állás s a mezei termelés észrevehető szaporodása jogosítnak. Addig, mint bizton remélem, a szabad forgalomnak gondos és korábbi tapasztalások által bebizonyított fenntartása, és bölcs takarékosság, összeköttetésben a nálunk soha nem fáradó magánjótékonysággal, a drágaság nyomását legyőzni segítenének. A műutak építésének növekedő kiterjedése, s az iparok folytonos tevékenysége a munkás osztályoknak tovább is alkalmat ígérnek jutalmazó keresetre. Az ipartevékenység egyes ágai szenvednek ugyan a drágaság miatt, de általában új ipartelepek és forgalmi intézetek folytonos alapítása, valamint a fennállók szélesbítése örvendetes bizonyságot tesznek a vállalkozó szellem és forgalom akadálytalan tevékenységéről. Annak kimerítő bizonyítékát találjuk a posta és távirdaigazgatás kedvező eredményeiben s a vasutak növekedő használásában. Engedésemre szolgált országom vasúthálójának egy fontos tökéletesítéséhez az alapkövet letenni. A minden országok mű- és ipartárlatán Párisban a porosz tevékenység a művészet és gazdászat, bányászat és iparszorgalom mezején méltóan volt képviselve. Már rég elismertetett annak szükséges volta, a falusi község- s rendőr-ügyet a keleti tartományokban a megváltozott állapotoknak megfelelőleg helyes alapokon rendezni. Az arra célzó, ismételt vizsgálatokból keletkezett törvényjavaslatok tanácskozás és határozás végett önök elé fognak terjesztetni. A községrendnek a nyugati tartományokban szabályzása, valamint a kerületi és tartományrendi intézmények javítása végett is előterjesztvények vannak munkában. Az önök elé terjesztendő államháztartási kimutatás a jövő évre csaknem minden bevételek örvendetes növekedésére nyújt kilátást s újabb tanúságot tesz financziaink rendben létéről. Az ideiglenes adófölemelésnek önök helybenhagyása alá terjesztendő előleges megtartása mellett lehetséges az államhitelt megalapító és emelő súlyegyént a bevételek és kiadások közt a legközelebbi finánczidőszakra biztosítani, az államigazgatás többféleképen növekedett követeléseinek eleget tenni, és az elkezdett közhasznú vállalatokat erélyesen folytatni. A még fennálló politikai bonyodalmak ez évben is szükségessé tették a selyemet, ha nem is egész kiterjedésben mint a múlt évben, de mégis a magasabb hadkészenlét álláspontján tartani. Arra a f. é. máj. a -ki törvény által folytatólag megszavazott hitel nyujtá az eszközt. Pénz- és hadügy ministereim ez iránt a részletesb előterjesztéseket megteendik. — Uraim! A harcz Europa több hatalmasságai közt, melynek kitörését múlt évben ugyane helyen fájlalom, őszinte sajnálatomra még nincs bevégezve. Azonban hazánk még ma is a béke menhelye- Bízom Istenben, hogy az is marad , hogy sikerülenb Poroszország becsületét és hatalmi állását megóvom, anélkül hogy az országot a háború súlyos áldozataival terhelném. Büszke vagyok annak tudására, hogy nincs nép harcz- és áldozatkészebb, mint enyém, ha becsületét vagy érdekeit fenyegető valódi veszélyt kell elhárítani. Nekem pedig e biztos tudat kötelességemmé teszi, az adott nyilatkozatok hű megtartása mellett semmi kötelezettséget nem vállalni, melynek politikai és katonai hordereje be nem látható. Azon állásban, melyet Poroszország, Austria és a német szövetség, egybehangzó határozatok következtében elfoglaltak, erős kezessége van azon független állás tovább is megtartásának, mely épen úgy az őszinte jóakarat és a viszonyok minden iránybani részrehajlat-lan méltánylásával megfér, mint egy méltányos és tartós béke eszközlését előmozdítja. Uraim! A jelen komolysága mindnyájunknak a haza érdekeihez a teljes és korlátlan ragaszkodást teszi kötelességünkké. Önök azt legközelebb a közelgő tanácskozásoknál teljesítendik, melyek eredménye úgy az egészre mint egyesre nagy jelentősségé Meg vagyok győződve, hogy Önök munkájától annak áldása sem fog megvonatni, ki mindenható igazságában a népek sorsát intézi.“ A megnyitási ünnepélyen a diplomatiai testület és nagyszámú közönség volt jelen. A „Preusz. Corr.“ hivatalos közlöny a fennebbi trónbeszédről így nyilatkozik: „Ha a király népéhez beszél, megszoktuk a leglelkiismeretesb őszinteség és legbensőbb bizalom szavait hallani: nyíltság és bizalom jellemzik ezúttal is azon beszédet, melylyel ő ilye az új törvényhozási időszak felavatási tényét végrehajtó. Az nem takargatja az idő komolyságát, nem hallgatja el a gondokat, melyek még súlyosabban nyomják az ő atyai szívét, mint magát a népet, de elégedéssel rajzolhatja az ország összes helyzetét kielégítőnek s bizodalommal mutathat a jövőre, mely egy anyagi segédforrásokban gazdag, a tudomány, művészet és ipar minden ágaiban erélyesen előhaladó, a király és hazához ragaszkodás, valamint Istenben vetett bizalom által erős nemzet előtt nyílik. A kormány bölcsesége az országot a háború áldozataitól ugyan meg tudi óvni, de nem a drágaság nyomásától. Az utolsó aratás elégtelen eredménye összeköttetésben a forgalomnak a háború által okozott akadályaival a legfontosb élelmiszerekben oly áremelkedést idézett elő, mely alatt Európa minden népei, név szerint pedig a vagyontalan osztályok súlyosan szenvednek. Clge kormánya maga részéről minden hatalmában álló intézkedést megtett, hogy a növekedő drágaságnak és abból eredő ínségnek elejét vegye. Az országnak a legfontosb élelemszerekkel idúsabb elláttatását a beviteli vámok megszüntetése által előmozdítás igyekezett a középítések erősebb folytatása, valamint minden iparos vállalatok élénk felbátorítása által a szűkölködő lakosságnak jutalmazó munkát biztosítani. Ellenben minden gátló rendszabályoktól tartózkodott, melyek nem csak a magán tulajdon megtámadását foglalják magukban, hanem, a forgalom korlátozása és a magánnyerészkedés megbénítása által, a drágaság nevelésével s valódi szükséggé átváltoztatásával fenyegetnek. A királyi beszéd egyszerű de bölcseségteljes szavakkal kijelöli a kötelességeket, melyek a fennforgó körülmények közt a kormányt és a lakosokat illetik. A kormány teendője a szabad forgalomnak kedvezés által a szükséges élelmi készletek behozatalát könnyíteni. Az összes lakosságnak pedig szükségleteit az elkerülhetlenre kell korlátoznia, mig a vagyonos osztályok utasítvák, jótékony szeretettel a vagyontalan lakosság szükségén mindaddig könynyíteni, mig kedvezőbb viszonyok általános javulást idéznek elő. A harcz keleten folyvást tart, s a részvevő országokra folyvást súlyosabb, véresebb áldozatokat rótt; de Poroszország a béke menhelye maradt. E tétel szerényen és pompa nélkül áll a királyi beszédben; pedig az oly szózat, melynek hangzására egy nagy nemzet szívei — messze túl szűkebb hazánk határain — forró köszönetre nyílnak meg. Elfogulatlan ítélet azon 2999