Budapesti Hírlap, 1855. december (885-907. szám)

1855-12-03 / 886. szám

■L MM Ml ■———BB— látszik, mikép Canrobert b­ok stockholmi utjával méltán igen megelégedve térend vissza, s mikép a nyugati hatalmasságok ezen részről szintén bizo­nyosak a felől, hogy ügyük nem csak a közvé­­­lemény erkölcsi támaszát, hanem a politikájok­­hoz­ elszánt csatlakozást is megnyerendi. Ezen küldetésnek a svéd udvarnáli sikere annál becse­sebb , mivel a dán udvarnáli küldetés sike­rét teljesen biztosítá. Ha az események folyama egykor ezt kívánná, az észak nagyon remél­hetőleg szükség esetében a nyugattal fog szövet­kezni. Most egyelőre elég volt, megvetni alapját egy ilynemű szövetségnek, s nem volt szükséges ennél tovább menni. Szóval, Canrobert tábornok küldetése kétszeresen sikerülni fogott, a­mennyi­ben a­nélkül, hogy a jelen helyzet bonyodalmait növelné, a jelenben a béke számára erőt, s a jövő­ben a háború számára segélyt szerzett.“ Tegnap a Tuileriákban családi lakoma volt, melyen ezúttal a császárné is megjelent. Este a városháznál igen nagyszerű ünnepély adatott, a szardiniai király tiszteletére. A csá­szárné s Jeromos­ig nem voltak jelen; egyedül Napóleon­ig vett részt a hivatalos négyes tánczban. A császár Hamilton lady­vel, s a szardiniai király , a­­ h­i­­­d­egnővel tánczolt. A császár sokáig beszélgetett Baroche-al. Szá­mos kitűnő idegenek voltak jelen. A ministerek nejei közöl egyedül For­to­urné jelent meg; a diplomatiai testület épen nem volt jelen teljes számmal; az austriai s angol követek hiányzottak. A nap folytában, Bassano s Cambacéres­égek, s Tascher de la Pagerie gr. a sz. Mó­ricz-s Lázár-rend nagykeresztjével, Ney Edgar, V­alabrégue ezredes és Conegliano mar­quis pedig ugyanazon rend középkeresztjével di­­szíttettek föl. Ma reggel a szardiniai király Nieuwerkerke gróf kíséretében Versail­­les-t látogató meg, s miután Vil­­­e­n­eu­v­e P Etan­g-ban reggelizett, 1 óra felé visszatért Párisba, hogy búcsút vegyen ő felségeiktől. (Mint tudjuk, a király 29-n elutazott Párisból.) A „Patrie“ a ,,Preusz. Corresp.“ c­áfolata daczára, megerősíti az ,,Indép. belge“nek azon közlését, mikép Münster gróf, Sz. Pétervárott levő porosz katonai küldött alkudozásokat kez­dett meg. Szerinte, a belga lap csak némely je­lentéktelen részletek iránt tévedett. Az ügy va­lódi folyama következő: Mintegy két hónap előtt jegyzékek váltottak Manteuffel báró­t Nes­­selrode gróf közt a keleti viszály békés meg­oldása iránt. Ezen jegyzékek nem vezetvén gya­korlati eredményre, a porosz király egy sajátkezű levelet intézett a czárhoz. Ezen levél következté­ben Münster gróf Berlinből különös utasítá­sokat kapván, a czárral több ízben beszélt külö­nösen arról, mikép Poroszország óhajtja, hogy a czár kevésbbé hajthatlan eljárást kövessen. Végre a gróf a porosz királytól engedélyt kért arra, hogy a czárhoz N­i­k­o­l­aj­e­ffb­e mehessen, annak élénkebben sürgetése végett, a körülmények ked­vezőknek látszván egy ily alkudozás sikerére nézve. A „Journal des Débats“ igy ir : „M olé gr. temetése tegnap ment végbe Champlátre ux­ ben Egyedül e család volt jelen ezen gyász­ünnepélyen. A vidéki munkások, kik közöl Mólé gróf oly számosaknak adott foglalkodást, szintén eljöttek a végtiszteletet megadni annak, kit ők csupán úgy ismertek, mint jó, egyszerű s jóté­kony embert, noha tudták, hogy máshol nagy volt. Néhány barát vegyült a parasztok tömegé­be. Ezen gyülekezetben csupán ama hézagról be­széltek, mit ezen oly véletlen s oly fájdalmas ha­lál a család keblében és Champlatreux­­ben mindazokra nézve idézett elő, kik Mólé gró­fot szerették; mások mondandják el, hogy mily­­ nagy hézagot idézett az elő politikai társadalmunk, a felsőbb körök­, az akadémiában s mindenütt, hol Malé gróf méltán oly nagy helyet foglalt el.“ Fabvre ellen - adm­irál a Tréhouart aladmirál parancsnoksága alatt álló földközi-ten­geri hajó­raj táborkari főnökévé neveztetett ki. Mindinkább megerősíttetik azon közlés, mi­­kép a jövő évszakban a balti-tengeren nagy ha­ditettek fognak történni. Az északi államokban már nagy mennyiségű készletek szereztetnek be a szövetséges hatalmasságok számára. A Krím­ből visszatérő győzelmes csapatok, mint mond­ják, dec. 2-n ünnepélyesen jövendnek be Párisba Bizonyos, mikép a krími seregnek legna­gyobb része legközelebb visszatérend Franczia­­országba; több tábornokok már levélben jelenték családjaiknak legközelebb leendő visszatérésü­ket; a testőr-könnyű-vadászok tegnap Mar­­seille-be érkeztek. Brunt admirál holtteste, mely a tengerészeti sebészek felügyelete alatt sietve balzsamoztatott, legközelebb Párisba fog szállíttatni, hogy a rokkantak palotájába tétes­sék le. Az összehasonlító nyelvészet elve: nem szó­kat, hanem nyelvtanokat hasonlítói egybe. Szüksége van tehát az összehasonlítandó nyelvek grammati­­cáira. Hogy oly grammaticákat készíthessünk, melyek tudományilag valódiak s azok szerinti nyelvészke­­désünk alapos legyen, szükség mind a rokonnyelvek­be oly mélyen behatni, hogy tudományilag meg tud­juk állapítani azt, mi azok ős-sajátja, s mi azokra más — sémi, sinai vagy ind — nyelvekkel érintke­­zés által ragadt. Hogy pedig ezt tehesse, a nyelvész­nek ismernie kell azon nemzetek múltjának történe­tét, tudnia kell, mely nyelvek behatásának mily mértékben volt kitételve. Aztán tudva, mikép az e faj­beli népek az idők folyamában lakhelyeiket vál­toztatták, s tudva, mily alakító befolyással bír az égalj valamely nép egyetemes fejlődésére s igy nyelvére is, az összehasonlító nyelvésznek is­mernie kell e befolyás természetét , hogy az égalj és századok alakító ereje által elvál­tozott idomokban a valódi ősidomot fölismerhesse, mely egyedül szolgálhat összehasonlítási anyagul, s egyedül igy nyerhetvén kriteriont arra nézve, hogy hasonlókul nem vesz egészen különbözőket és meg­fordítva. Nem is említem, hogy alig van nyelv, mely­ben nyelvjárási különbözetek ne léteznének, mely­ben továbbá a nyelv anyagát, idomát egyaránt a beszédszervek kényelme különféle önkényes változ­tatás alá ne­vezné, mire oly nyelvnél, melyet iroda­lom hiányában csak az ajkakról kell ellesni, különö­sen figyelni szükség. Vegyük például csak a rokon­nyelvek összehasonlításában oly nagy szerepet ját­szó be­tűcserék*) elméletét. Tisztelt tudósunk maga figyelmeztet a finn sokféle nyelvjárásra, a lappok közötti nagy nyelvkülönbségre; fennebb elő­soroltuk a török-tatár törzsből fakadt számos nyelvágakat, melyek megannyi önálló nyelvvé lettek. Vájjon mindezekből az következik-e, mit H. úr vitat, hogy egyedül nyelvhasonlításra ala­pítsuk nyelvészetünket, vagy az ellenkező, hogy t. i. a rokonnyelvek tanulása haszontalan? Bizonyára egyik sem. Hanem az következik, hogy : haladjunk nyelvünk fejlesztésében tovább is az eddigi utón, és vegyük föl segédforrásaink közé a rokonnyelvek tanulmányozását is, a­mennyire azokba saját nyel­vünk törvényeinek világánál behathatunk, mert mi azokat min álláspontunkról csak ily világban vizsgál­hatjuk. De míg a nyelvhasonlítás a fennebbi föltételek szerinti tudományi alappal nem bír, magyar nyel­vünk művelődésére kizáró befolyással nem le­het, mert az összehasonlítás tárgyául szolgáló nyel­vek műveletlen állapota nem engedi a nyelvésznek, elvonásai alapossága iránt tudományi biztosítékot szerezni. Azaz: ő csak azt képes megmondani, hogy például az osztyák nyelvben ez meg ez így van, de azt, hogy váljon az osztyák nyelv szelleme és tör­vényei szerint j­ó­­ van-e úgy, nem tudja meg­mondani, mert azon szellemet és törvényeket nem ismeri, nem ismerheti, azon egyszerű okból, mivel azok még elvonva nincsenek, tehát a nyel­vészre nézve nem léteznek. Ezért kutatása eredmé­nyét csak óvatossággal szabad használnia, mert so­hasem tudja, mit tart kezei között. A mondottakat elégnek tartom, hogy meggyő­ződjék az olvasó, mily kevéssé igazolja a tudományi valóság magyar altajistánk túlságos reményét. Nagy­szerű tárlathoz hasonlítom az indo-germán nyelvek előttünk feltáruló kincseit: az altáji nyelveket drá­ga érczet rejtő bányákhoz hasonlíthatjuk, melyek lé­tét a felszínen csillámló egyes aranyporszem elárul­ja , de előbb föl kell nyitnunk e bányákat, fölásnunk kincseit, és elválasztanunk az aranyat a salaktól, hogy hasznát vehessük. Óriási feladat, melyet csak egy erő képes csalhatlanul megfejteni: a művelődés napjának ereje, ha netán valaha Ázsia széles téreire is feljövend, és öntudatra ébreszti ez alvó nyelve­ket, adván azoknak tudósokat, kik sajátjaik, tudo­mányt, mely sajátjok. Minő parányszerü a mellett tudós altajistánk törekvése, ha e nagy munkába a magyar irodalom minden munkásait egy nemzedéken keresztül beállíthatná is! Ismét szűkebbre vonjuk bírálatunk körét. Kisérjük tisztelt altajistánkat túlreményei csa­­lékony világából a tudományos fejtegetés rideg va­lóságának asztalához. Ama kérdés, melyet fejtege­téseink elején tárgyaltunk, t. i. mi az összehasonlító nyelvészet, mintegy természetesen vonja maga után e másikat: miben áll a nyelvek rokonsága vagy kü­lönbözésének ismérve ? Vagyis, szűkebb szemlélet­körünkben maradva, miben különbözik a magyar, mint altaji fajbeli nyelv, például az indogermán né­mettől, és a sémi hébertől ? Az olvasót nem szük­ség figyelmeztetnem, hogy itt sarkalatos jelzőről van szó. Kérdésünkre a feleletet a „Magyar Nyel­vészet“ I. füzetének 16. lapján találjuk, hol tisztelt tudósunk a szónak kétféle idomulását különbözteti meg, t. i. a belső idomulást, mely „a szó­gyök vagy szótörzs belsejében történik, külső ra­gasztás nélkül is“, és k a 1 i d­o m u l­á­s­t, mely kép­­­zők és ragok által történik. Az idézett lapon már H n n f a l v y ur így szól: „Ilyet a magyar nyelvben nem fedezhetünk föl, azt kell hát mondanunk, hogy a magyar szók belido múlást nem is­mernek“ s alább : „mondjuk, ki a magyar nyelv­ben nincs belido múlás, csak kalidomulás, ellenben a héber, latin, görög, német stb szókban bel- és kalidomulás együtt van.“ Valóban midőn nyelvünk faji főjellemzőjének meghatározásáról van szó, e főjellemet híven kife­jező tudományi szabatosságot méltán óhajtottunk volna. Mert meg kell mondanunk, hogy azt tisztelt nyelvtudósunk meghatározásában teljesen nélkü­lözzük. Merném állítani, hogy nincs nyelv a világon, melynek létező szóanyaga minden belidomulás nél­kül keletkezett volna ; csak a hangok csekély számát a kifejezendő tárgyak temérdekségéhez képest, és az ész járását a tárgyak elnevezésében kell egy kissé combinálnunk, hogy ez állítást merésznek ne talál­juk. Ezt azonban tovább nem vitatom. De a­mi a magyar nyelvet illeti, abban nem csak hogy van belidomulás, hanem a szóanyagnak e belső átváltozása, és az annak megfelelő értemény át­változása közt oly észszerű összefüggés van, általá­ban a bel­­s külidomulás az érteményre viszonyítva oly belső törvény szerint történik, mikép épelő­­jellemzőben nyelvünk tökélyre nézve mind a sémi, mind az indo-germán nyelveket messze maga mögött hagyja. A belidomulásra példákat idézni csaknem fö­löslegesnek tartom, annyira ismeretes az nyelvünk­ben. Avvagy ezekben: kar — kert — kor — kör kürt — gör­dül — gyűrű — far — forog — fer­de — für­ge — pörög stb. vagy ezekben: ár — ér; tár tér - tor­ok — tér; tör — dar­ab; le—al — láb — lép; szél — száll; zug — zeng — zsong — zörg; lágy legyint; szőr — szúr stb. minőket nyelvtudósunk Czuczor csak egyik kisujján ezret számlál ki, lehet-e a belidomulást tagadni? A különbség tehát nem úgy áll, a­mint H. ur fölállítja, hogy t. i. a magyar nyelvben nincs bel­idomulás, hanem csak külidomulás, a sémi és indo-germán nyelvekben pedig bel -­s kül­ido­mulás együtt van. Hanem abban van a különbség, miszerint a magyarban az idom változása és a meg­felelő értemény változása közt határozott viszony létezik, melyet se a sémi se az indo-európai nyel­vekben nem találunk; t. i. a magyarban a belido­mulás a szó érteményét megváltoztatja; a külidomulás pedig azt vagy módosítja a képzők, vagy viszonyítja a ragok által. Péld. tág és tér, ez egy tőből (tá, honnét tát ige, aztán táv főnév stb.) belidomulás által lett utóbbi szóban nem csak az anyag, hanem az értemény is elváltozott; ebben : tág-as, t­é­r-s­é­g, az alapér­­­temény megmaradt, csakhogy a képző által módo­sítva, végre ezzel: t­á­ga­b­b , t­é­r­n­e­k csak egy­szerű viszonyt fejezünk ki. A sémi és indo-európai nyelvekben a bel- s külidomulás vegyesen történik. De szóljunk e belidomulásról bővebben. (Folytatása köv.) Nádaskay Lajos. *) Az uj m. muzeum 1855. IV. és V. füz. 208. lapján H. úrtól következő jegyzést olvasunk : „Szokatlan me­résznek látszhatik a többes t, k, t-t stb. ragokat egybehasonlítani. Azonban a személyi névmások v, t többesei még inkább meggyőznek arról, hogy a t és ké sz aza var; s ha a t már azon egy nyelvben, az osztyákban 11-r­e osz­lott, bizony a k is 1-r, j -sz, v -1-re o­s­z­­t­hat­i­k.“ Ki e jegyzetet olvasá, méltán támadhatott benne azon óhajtás, hogy tudomány, melynek hogy éljen, előbb hódítnia kell, ne ily gyönge, tudomá­nyosnak el nem fogadható okoskodási fegyverrel lépjen ki a síkra. A betűk változásának a különböző nyelvekben H. ur az idézett helyen 206. lapon „szelőre“ követ­kező „jeles példáját“ adja: „A nyelv szó tulajdonkép nyelv. Annak ny­előhangja, mint inybetű átváltozik ft-ra és j-re; (kiéli, fiäl, kü, jilmä) ; rokon lévén egyszersmind a fogbetűkkel, átváltozik í-re és d-re c til, til, dil). A nyelv szó utóhangja meg van mint i a finn áteltben és mint ü a szűrj­én külü-ben, mely összehúzva kü. Ezen utóhangzó magyar­ban *-re , cseremiszben és osztyákban m-re vál­tozott, mert a cseremisz fílmű­-ben az d toldás; az osztyák nyadem vagy nyadlem-ben pedig köny­­nyebb kimondás végett e van beszúrva az m e­­lőtt, hogy ne legyen nyadm vagy nyadim. A szür­­jénben összehúzás által tűnt el az utóhangzó az előző ízlel együtt. Végre a lapp, jakut, tatár és tö­rökben elmaradt az utóhangzó. A szó közepén levő l a szürjén hosszú hangzó által elnyeletik , az oszt­­jákban pedig d-re vagy dl-re változik, így bizo­­nyíttatik be, hogy a szürjén kü, cseremisz filma, osz­tyák nyadem nyadlem, lapp kiül, finn kiéli , jakut til, tatár til és török dil szókban a magyar nyelv szó van, melynek jelentésével is bírnak. Ennyit ré­szünkről is szerdül. Németország, Berlin, nov. 29. A trónbeszéd, melylyel király ő felsége a porosz kamrák idei ülésszakát megnyitotta, igy hangzik : „Főméltóságu, nemes és kedves urai az ország­gyűlés mindkét házának! Örvendek, önöket, ez or­szág képviselőit ismét trónom körül gyülekezve lát­ni, és mindnyáj­ukát teljes szívemből üdvözlöm. Az új törvényhozási időszak oly viszonyok közt veszi kezdetét , melynek növekedő súlya kormányom gondját már nagy mértékben igénybe vette. Meg­várhatom, hogy az önök tevékenysége eredményei­ben, mint korábban, erős támaszra találand. Minde­nekelőtt fájdalmasan hat rám a legszükségesb élelmi­szerek magasra emelkedett ára, mi az utolsó ara­tásnak az ország több részeiben nem kielégítő vol­tában, s a forgalomnak, a háború által okozott há­­borításaiban leli magyarázatát. Ellenben lényeges könnyebbséget várhatni, ha Isten segélyével azon remények teljesedésbe mennek, melyekre a kedvező őszi állás s a mezei termelés észrevehető szaporodása jogosítnak. Addig, mint bizton remélem, a szabad forgalomnak gondos és korábbi tapasztalások által bebizonyított fenntartása, és bölcs takarékosság, összeköttetésben a nálunk soha nem fáradó magán­jótékonysággal, a drágaság nyomását legyőzni segí­­tenének.­­ A műutak építésének növekedő kiter­jedése, s az i­p­a­r­o­k folytonos tevékenysége a mun­kás osztályoknak tovább is alkalmat ígérnek jutal­mazó keresetre. Az ipartevékenység egyes ágai szen­vednek ugyan a drágaság miatt, de általában új ipartelepek és forgalmi intézetek folytonos alapítása, valamint a fennállók szélesbítése örvendetes bizony­ságot tesznek a vállalkozó szellem és forgalom aka­dálytalan tevékenységéről. Annak kimerítő bizonyí­tékát találjuk a posta és távirdaigazgatás kedvező eredményeiben s a vasutak növekedő használásában. Engedésemre szolgált országom vasúthálójának egy fontos tökéletesítéséhez az alapkövet letenni. A minden országok mű­- és ipartárlatán Párisban a po­rosz tevékenység a művészet és gazdászat, bányá­szat és iparszorgalom mezején méltóan volt képvi­selve. Már rég elismertetett annak szükséges volta, a falusi község- s rendőr-ügyet a keleti tartományok­ban a megváltozott állapotoknak megfelelőleg helyes alapokon rendezni. Az arra c­élzó, ismételt vizsgá­latokból keletkezett törvényjavaslatok tanácskozás és határozás végett önök elé fognak terjesztetni. A községrendnek a nyugati tartományokban szabály­zása, valamint a kerületi és tartományrendi intéz­mények javítása végett is előterjesztvények vannak munkában. Az önök elé terjesztendő államháztartási kimutatás a jövő évre csaknem minden bevételek ör­vendetes növekedésére nyújt kilátást s újabb tanú­ságot tesz financziaink rendben létéről. Az ideigle­nes adófölemelésnek önök helybenhagyása alá ter­jesztendő előleges megtartása mellett lehetséges az államhitelt megalapító és emelő súlyegyént a bevé­telek és kiadások közt a legközelebbi finánczidő­­szakra biztosítani, az államigazgatás többféleképen növekedett követeléseinek eleget tenni, és az elkez­dett közhasznú vállalatokat erélyesen folytatni. A még fennálló politikai bonyodalmak ez évben is szükségessé tették a selyemet, ha nem is egész ki­terjedésben mint a múlt évben, de mégis a maga­sabb hadkészenlét álláspontján tartani. Arra a f. é. máj. a -­ki törvény által folytatólag megszavazott hitel nyujtá az eszk­özt. Pénz- és hadügy ministereim ez iránt a részletesb előterjesztéseket megteendik. — Uraim! A harcz Europa több hatalmasságai közt, melynek kitörését múlt évben ugyane helyen fájlalom, őszinte sajnálatomra még nincs bevégezve. Azonban hazánk még m­a is a béke menhelye- Bízom Istenben, hogy az is marad , hogy sikerülenb Po­roszország becsületét és hatalmi állását megóvom, a­nélkül hogy az országot a háború súlyos áldoza­taival terhelném. Büszke vagyok annak tudására, hogy nincs nép harcz- és áldozatkészebb, mint enyém, ha becsületét vagy érdekeit fenyegető valódi veszélyt kell elhárítani. Nekem pedig e biztos tudat kötelességemmé teszi, az adott nyilatkozatok hű meg­tartása mellett semmi kötelezettséget nem vállalni, melynek politikai és katonai hordereje be nem lát­ható. Azon állásban, melyet Poroszor­szág, Austria és a német szövetség, egybehangzó határozatok következ­tében elfoglaltak, erős kezessége van azon független állás tovább is megtartásának, mely épen úgy az őszinte jóa­karat és a viszonyok minden iránybani részrehajlat-­lan méltánylásával megfér, mint egy méltányos és tartós béke eszközlését előmozdítja. Uraim! A jelen komolysága mindnyájunknak a haza érdekeihez a tel­jes és korlátlan ragaszkodást teszi kötelességünk­ké. Önök azt legközelebb a közelgő tanácskozások­nál teljesítendik, melyek eredménye úgy az egészre mint egyesre nagy jelentősségé Meg vagyok győződve, hogy Önök munkájától annak áldása sem fog megvonatni, ki mindenható igazságában a népek sorsát intézi.“ A megnyitási ünnepélyen a diplomatiai tes­tület és nagyszámú közönség volt jelen. A „Preusz. Corr.“ hivatalos közlöny a fennebbi trónbeszédről így nyilatkozik: „Ha a király népéhez beszél, megszoktuk a leglelkiisme­­retesb őszinteség és legbensőbb bizalom szavait hallani: nyíltság és bizalom jellemzik ezúttal is azon beszédet, melylyel ő ilye az új törvényhozá­si­ időszak felavatási tényét végrehajtó. Az nem takargatja az idő komolyságát, nem hallgatja el a gondokat, melyek még súlyosabban nyomják az ő atyai szívét, mint magát a népet, de elégedéssel rajzolhatja az ország összes helyzetét kielégítőnek s bizodalomm­al mutathat a jövőre, mely egy anyagi segédforrásokban gazdag, a tudomány, művészet és ipar minden ágaiban erélyesen elő­­haladó, a király és hazához ragaszkodás, valamint Istenben vetett bizalom által erős nemzet előtt nyílik. A kormány bölcsesége az országot a há­ború áldozataitól ugyan meg tudi óvni, de nem a drágaság nyomásától. Az utolsó aratás elégtelen eredménye összeköttetésben a forgalomnak a há­ború által okozott akadályaival a legfontosb élel­mi­szerekben oly áremelkedést idézett elő, mely alatt Európa minden népei, név szerint pedig a vagyontalan osztályok súlyosan szenvednek. C­­lge kormánya maga részéről minden hatalmában álló intézkedést megtett, hogy a növekedő drá­gaságnak és abból eredő ínségnek elejét vegye. Az országnak a legfontosb élelemszerekkel i­dú­­sabb elláttatását a beviteli vámok megszüntetése által előmozdítá­s igyekezett a középítések erő­sebb folytatása, valamint minden iparos vállalatok élénk felbátorítása által a szűkölködő lakosság­nak jutalmazó munkát biztosítani. Ellenben min­den gátló rendszabályoktól tartózkodott, melyek nem csak a magán tulajdon megtámadását fog­lalják magukban, hanem, a forgalom korlátozása és a magánnyerészkedés megbénítása által, a drá­gaság nevelésével s valódi szükséggé átváltozta­tásával fenyegetnek. A királyi beszéd egyszerű de bölcseségteljes szavakkal kijelöli a kötelessé­geket, melyek a fennforgó körülmények közt a kormányt és a lakosokat illetik. A kormány teen­dője a szabad forgalomnak kedvezés által a szük­séges élelmi készletek behozatalát könnyíteni. Az összes lakosságnak pedig szükségleteit az el­­kerülhetlenre kell korlátoznia, mig a vagyonos­ osztályok utasítvák, jótékony szeretettel a va­gyontalan lakosság szükségén mindaddig köny­­nyíteni, mig kedvezőbb viszonyok általános javu­lást idéznek elő. A harcz keleten folyvást tart, s a részvevő országokra folyvást súlyosabb, vére­sebb áldozatokat rótt; de Poroszország a béke menhelye maradt. E tétel szerényen és pompa nélkül áll a királyi beszédben; pedig az oly szó­zat, melynek hangzására egy nagy nemzet szívei — messze túl szűkebb hazánk határain — forró köszönetre nyílnak meg. Elfogulatlan ítélet azon 2999

Next