Budapesti Hírlap, 1856. március (51-75. szám)

1856-03-28 / 73. szám

jelent egyházi tudósítás, s annak képzelt szerzője is megtámadtatott. Az értelmiség jelentékeny része nem vett részt a gyűlésben ; az már régóta vissza­vonult az egyházi ü­gyekbeni részvéttől, látván, hogy a dolgok tévirányt vett­ek; a gyűlés többi tagjai kellemetlenségeknek magukat kitenni nem akarván, nem szólottak, s igy csak négyen oszták ki egymás közt a szerepet. A főtisztelendő superintendens úr mindenkit kihallgatott, koronkint az Hiedelem és a beszédbeni rejid megtartására figyelmeztetvén az illetőket, de a kérdésben határozatot nem mon­dott, az az egyházi főtanácsnak állván kötelessé­gében. A mai napon tartott egyházi gyűlésben ol­vastatott föl az egyházi főtanács e tárgyban érke­zett rendelete, melyben iratik, hogy az ekklézsia­­gyűléstől kérdezni meg, elfogadjam P.­D-t főgond­­noknak, annyit tesz, mint azt kérdezni: elfogadja-e a felsőbb rendeletet; a törvényes engedelmességet fölforgató kérdések eldöntésére összehívni a né­pet nem egyéb a protestáns egyház szabadsá­gá­­vali visszaélésnél, és a népnek fölhasználásánál bi­zonyos czélokra; ha a hivatalok betöltését tárgyazó folyamodások a hivatalokba belépést felfüggeszte­nék, úgy az igazgatás fennakadna. A keleli egyházi tanács néhány tagjai oly jogát kívánják a főegy­­háztanácsnak kétségbe vonni, mely elleni felszóla­lásra példa nem létezik. Nincs ekklézsia, egyházvi­dék, vagy tanintézet, mely az egyházi főtanács ál­tal kinevezett gondnokot el ne fogadta volna, az ily ellenszegülés anarchiára vezet, s az ekklézsiai életet megszünteti, mit tűrni nem lehet. Rendezett államban senki, se személy se testület, ,a felsőbb rendeleteknek ellen nem szegülhet, hanem képzelt sérelmét feljebb­ folyamodás útján orvosolhatja,a­mely folyamodás azonban a dolgok rendes folyamát­ meg nem akaszthatván, egy felsőbb hatóság jogo­­ san hozott határozatát föl nem függesztheti. Ez okon azon négy egyén, kik úgy nyilatkoztak, hogy P. D. elnöklete alatt tanácskozni nem fognak, öt főgondnoknak el nem ismerik, a főtanács rendele-­­­tének ellenszegülnek, magukat a kebeli egyházta­nács gyűléséből ön tettük által kirekesztették, s az egyházi tanács által is mindaddig kirekesztettek­nek kell hogy tekintessenek, mig ellenszegülésük mellett megmaradnak. Ezen rendelet felolvasása után a kinevezett főgondnok az elnöki széket el­­foglalta, beköszöntő beszédében előadó, mikép kedvetlenül tapasztalván a főtanács, hogy a keleli egyházi tanács némely tagjai által előidézett zsur­­lódás, egyenellenkedés, függni nem akarás és sze­mélyeskedések miatt, az ekklézsia közérdekében tanácskozni és valami jót kivinni nem lehet, kény­telen volt az utolsó eszközt, az említett négy tag kizárását, megrendelni, kik magukat különben is önként kirekesztették; azonban ő kész megbocsá­tani, a személyes bántalmakat feledni, ha a felsőbb rendeletnek engedelmeskednek, s elismerik, hogy méltatlanul bántak és, talán jót képzelve roszul cse­lekedtek. Közhelyeslés kiséré a beszédet. M. L. szép és lelkes beszédében felszólita a kebeli egyházi tanácsot a rendeletnek engedelmeskedni, s a ma­gukat kirekesztett négy tag egyike nevében jelen­tette, hogy az is késznek nyilatkozott hasonlót ten­­­ni, ki után küldöttség ment el, így a második után is;s az első úgy nyilatkozott, hogy félreértés okoza a kellemetlenséget, nem akart személy ellen kikelni,­ csak az egyház jogait védelmezni, különben tisz­teli az elnöki széket s üljön abban bárki, azt tisz­telni kötelességének tartja. A gondnokság kérdé­sében a főegyház-tanács más véleményben van, ám lássa a főegyház-tanács, a felelősség őt teti. A harmadik tagadó, hogy önm­aga rekesztette v­olna ki magát az egyházi tanácsosok sorából­ vagy azt a főtanácsnak tenni joga volna , azért hí­vás nélkül is megjelent, de a főgondnokot hivatalos nevén szólítván, a felsőbb rendeletnek engedelmes­­kedve, a kirekesztés okát magamagára nézve el­hárító , csak a negyedik vonult vissza egészen az egyházi tanács kebléből s e gyűlésből, melyen a kiengesztelődés, az egyetértés és béke szelleme ömlött el, s a legszebb egyházi ünnepélylyé jön, hol a vallásos erények legszebbike, a közös megbé­kélés ,ülő diadalünnepét..Az­ egyházi kormány tör­vényes rendeleteinek engedelmeskedő s igy egy­házunk kebelébe szívesen fogadott tagok megigé­­rék,hogy a főgondnok úrral mindenekben kezet fogni s annak az egyház javára irányzott munkálkodásá­ban segédkezet fognak nyújtani. Napjainkban, midőn a béke szelleme lebeg politikai egünkön is, az egy­házi téren, — hol­dvviszopgászkétszeres­en vikáros — a kölcsönös kibékülés ezen szép ünnepe igen jó hatást tett a hívőkre,­­mert a béke és bocsánat ér­zete a legtartósabb szívnyugalmat adják, s a jövő iránti legszebb reményeket keltik föl az emberi kebelben. TARCZA: A krimiai hadjárat Szebasztopol bevételéig. De Bazancourt bárótól. (Folytatás­. L­ásd :Budapesti Hírlap 4­­70-ik sz.) Időközben kettőztetett erélylyel folyt a harcz Szilisztria előtt, s Omer pasa, csak imént még el lévén határozva, élelmet és csapatokat vetni a várba, jelenté Várnába Canrobert tooknak, mikép e kísér­letet a túlerő miatt lehetlennek tartja. Óránként várták a vár elestét; ekkor érkezett meg a tudó­sítás, hogy az oroszok,ütegeiket és váracsaikat szét­rontván,az ostrommal felhagytak s a Dunán át vissza­keltek. Igen érdekesnek tartjuk erre nézve St. Ar­­naudnak levelét a hadügyminiszerhez, melyben erről következőleg nyilatkozik : „Megfontolva, hogy mily gondosan és körültekintőleg tettek meg az oroszok minden intézkedést jobb dunaparti állásuk biztosí­tására, s hogy ez intézkedések kedvéért sok oly előnyt áldoztak fel, melyeket az elmúlt három hó alatt kivívhattak volna , megfontolva, mily roppant eszközöket halmoztak fel ugyane czélra Oláhor­­szágban, Moldvában s az egész jobb Dunaparton, s mily erkölcsi hatást kellett annak tennie, ha az orosz sereg Szilisztriát azon pillanatban elhagyja, midőn az eleste felé közeleg, azon meggyőződés­nek kell bennünk támadni, hogy a visszavo­nulás nem a várőrség vitéz ellentállása által idéztetett elő. Omer pasa ép e visszavonulás napján, melyet az oroszok úgy látszik fokozott tüzeléssél lepleztek , jelenté Canrobert toknak, hogy az öszpontosított orosz erő ellenében nem érzi magát a diversióra elég erősnek. A szövetsé­gesek megjelenése Várnában, az austriaiak demon­­strátiói kétségkívül közrehatottak az oroszok ez elhatározására, de ők, naponként kapván tudósítást a mi öszpontosításunkról, tudták, hogy Szilisztria elestét még megérkezésünk előtt várhatják. Visz­­szavonulásuk a balpartra egész a Dunatorkolatig biztosítva volt, és semmi más katonai kényszerű­ség sem forgott reájuk nézve ez időben fönn, ezért elhatározásuk eredetét politikai combinatióban kell keresni, s azon nézet uralkodik, hogy a czár a feltornyosult nehézségek által meggyőzve elhatá­rozá a dunai fejedelemségek odahagyását, ez által Austriának alkalmat akarván adni újólag a nyu­gati hatalmak közt és közte közbenjárni.. .“ Egy­­másik sürgönyében pedig, melyet egy Szilisztriába küldött tiszt visszaérkezte után irt, mondja St. Arnaud: „Alig lehet szilárdabb, kiter­jedtebb ,és kitünőbb műveket képzelni, mint me­lyeket az oroszok a jobb parton Szilisztriáról lefelé állítottak; minden arra mutat, hogy az orosz tábor­nokok a jobb parton akarták haderejüket öszponto­­sítani és csatát elfogadni. Kétségkívül sz.­pétervári parancs folytán vonultak vissza . Az orvosok a bal Dunaparton Kalaras mellett öszpontosíták erejüket, s St. Arnaud, nem lévén még tisztában Austria magatartása iránt, a roppant anyagi nehézségek közt vonakodott egy kipusztult országban előnyomulni, és seregét a tengertől, hadműködési alapjától el­szakítani. Egy újabb várnai hadi tanács elhatározó, a helyzet tisztultáig semmi mozdulatot sem tenni. Ez időtájban előtérbe lép a krími hadjárat. St. Arnaud jul. 1-jén sürgönyt kapott, mikép föltéve, hogy Szilisztria ostromának megszüntetése valósul, visz­­szatérjen Várnába s a Dunához ne menjen; az lévén az akarat, hogy a hadsereg az elhajózásra mindig készen álljon. L. Raglan utasítása sokkal határozot­tabb volt, világosan meghagyatván neki, hogy „semmi esetre se nyomuljon a Dobrudzsába, s ne kövesse az oroszokat a Dunán t­úl, hanem tartsa a csapatokat és anyagszereket mind együtt, hogy a Krímbe expe­ditiót lehessen tenni és Szebaszlopolt ostromolni; e hadi vállalatról pedig csak akkor mondjon le, ha az arány a védelmi és támadó erők küzt szembeszö­kősig viszszás; — egy török hadsereg angol és franczia tisztek vezetése alatt fogná Perekopot bir­tokába keríteni s az ellenségnek a szorost elzárni, vagy Anapa és Szükum Kale elfoglalása által diversiót­leníti.“ Francziaország még ekkor is vonakodott. A franczia hadügyminister egyik sürgönyében mondja, miképnél Kolp szerint a császár kormányának az uta­sítás-adással várnia kell, mig az oroszok mozdulatai tisztábban kifejlődnek s Austria közreműködése nyíl­tan kimondva nincs. L. Raglan kevés nap múlva újabb sürgönyt kapott kormányától, oly világost és sür­gőst, hogy mint i­rcd­ítás azt egyenes rendeletnek tekinti, Szebasztopol­ megtámadni. Mindebből kitű­nik, hogy a strimi hadjárat felelősége nem egye­­dül St. Arnaudra háramlik, és hogy azt maguk a kormányok, de főleg Anglia tervezte. Júl. 18-án haditanácsot tartanak­ St. Arnaud és J. Raglan, Dun­­das és Hamelin, Brunt és Lyons admirálok. A krimi hadjárat egyhangúlag el len határozva, s egy főbb tisztekből álló bizottmány hajóra kelt kedvező ki­szálló hely kinyomozása végett. Jul. 28-án vissza­érkezett az, a Kacsa melletti kiszállást választó. Minden elő jön készítve. De most a cholera, mely a csapatokat már megtizedelte, egész dühbel tört ki a hajóhadban is, a várnai tűz nagy lő- és anyagszer tömegeket semmisített meg, s kétségessé lön, vájjon ily körülmények közt lehet-e még e vállalatra gon­dolni. Most legelsők az angolok haboztak. Ismét haditanács gyűlt egybe. Főleg Dundas admirál nyi­latkozott ez expeditio folytatása ellen, és Hamelin admirál támogatta őt. St. Arnaud állt azok élén, ki­k annak keresztülvitele mellett voltak. L. Rag­lan legelső szavazott, és pedig igennel. Ez döntött, egy szó sem monda nemet. St. Arnaud utolsó sza­vazott, s midőn ő is kimondá az igent, hozzá téve: „Visszavonhatlanul el van tehát határozva , az expeditio végr­e fog hajtatni. Egyesítsük most min­den erőnket, hogy egy nap, egy óra, egy percz se múljék el hasztalan.“ Másnap a tábornokok értesít­­tétének e határozatról, aug. 25-én megjelent ama napiparancs, melyben St. Arnaud katonáinak je­lenté : „Nem sokára a Szebasztopol bástyáin lobogó három egyesült zászlót „Éljen a császár!“ nemzeti felkiáltásunkkal üdvözlendjük,“ és September első napjaiban kiindult a hajóhad a tengerre. Mielőtt tovább mennénk, közöljük amaz érdekes adatokat az annyiszor emlegetett basibozukokról és Jussuf Irinkról, ki­szervezésükkel megbízva volt, melyeket szerző a következőkben ad : „A tábornagy alig érkezett a csatatérre, tüstént ama legélénkebb óhajtását fejezé ki, rendetlen török lovasságot szervezni, s a basibozukokat, kik az országot pusztítók s mindenütt raboltak és gyúj­togattak, inkább rablók mint katonák terén, kik előtt szörnyülködve egész faluk lakossága menekedett, ezredikbe sorozni. Jussuf Ilik, a­­nagy javaslata folytán, Afrikából elhivatott, s a mint Várnába ér­kezett, tüstént 8 rendetlen török, de franczia zsold­­ban álló ezrednek szervezése bízatott reá, hogy később az ő parancsnoksága alatt egy vegyes had­oszlopba bekebleztessenek. E hadoszlop, mely né­hány franczia zászlóalj és lovas századból állt, kü­lön lett volna alkalmazandó, feladata volt a hadmű­veletek kezdetén az ellenséggel csatározni, azt ol­dalban és hátuljában nyugtalanítani és szállítmá­nyait elvágni vagy megakadályozni. Jussuf Ilek el­­fogadá a megbízást, bárha nem szívesen. „Én e hi­vatást csak ellenkezve fogadom el,“ így ír e felől: „Az embereket én is úgy ítélem meg mint min­denki Francziaországban.“ De nem sokára azon meggyőződésre jutott, hogy a basibozukok egyál­talán nem oly roszak mint leírták, s hogy rablásaik részben a dolog helyzetében t dúlják igazoltatásu­kat. Elhagyák távol honukat s 5—600 mért­­földnyiről eljöttek a szultánért harczolni. Zsold, táplálék s minden más fenntartást eszköz nél­kül lökték őket ki a dunai síkra , hasonlóan azon folyamhoz, melynek medre nincs s mely­nek féktelen hullámai utjokban földeket pusztit­­nak, házakat döntenek le és fákat szaggatnak ki. Ez embereket, e nemzetiségek vegyületét, az ázsiai hűbériség ezen romjait jobban féken kellett volna tartani; e helyett önmagukra hagyák; Isten és a szegény bolgárok tudják, mily rendbomlás, mily pusztulás , mennyi szerencsétlenség járt nyo­mukban!“ „A tábornagy sürgeté a tábornokot,hogy ez ez­­redek alakítását gyorsítsa; sokat várt azoktól. „Az én keleti spahi­ im,“­igy itt a hadügymini­terek, „Jussuf tök derék vezénylete alatt szervezked­nek. Ez emberek, kik zsold és élelem nélkül az ország rémjei voltak, minkezünkben alkalmazko­­dók, s a tábornok belőlük szintoly rettentő és talán még rettentőbb kozákokat fog képezni, mint Paskevics kozákjai. Meg vagyok győződve, hogy az e rendetlen katonaságtól várandó szolgálatok re­ményeimet meg fogják haladni.“ Aránylag kevés idő alatt sikerült volt 6 ezredet mintegy 3000 em­berrel felállítani. S itt helyén lesz megemlékezni egy okmányról, mely mindenesetre tanúsítja, hogy a basibozukok még­sem voltak közönséges rablók. Omer pasa, St. Arnaud felhívásának megfelelve, felszólíta maga részéről is a basibozukjait, hogy az alakítandó ezredekbe belépjenek; ők Ali főnökük által írásban következő feleletet adatának a szerdáinak : „Mi KÜLFÖLD. Anglia. London, mart. 24. A „Herald“ ,azt hiszi, hogy Dalhousie lord, az előbbi kelet-in­­diai főkormányzó van ,kijelölve Pan more lord utódául a hadügy­ministeriumban. A „Chronicle“ olvasóit,némely­­kiábrándulásokra készíti elő. Szerinte, Besszarábiának ama részecs­kéje , melyről­­ Oroszországnak le kell mondani, még jelentéktelenebb lesz, mint azt az austriai terv ,szerint várták,é s N­ikolajeff,meg fog kíméltetni Szebasztopol sorsától. Ekkér az oly hangosan­­hir­­detett,anyagi biztosíték légtünemény­­gyanánt sik­lik­ ki a brill diplomaták kezéből, s a fekete-ten­gernek tökéletes semlegesítésére nem lehet­­többé gondolni.. Utoljára is délen, az,orosz, terjeszkedések elleni egyetlen biztos védgát Törökországnak ipar­i kereskedés általi megerősítésében áll. A lord-mayor n Gi­ t­g­jközség­ tanácsát ma délre összehívd, egy, a francziák császárjához in­tézendő üdvözlő-fölirat tárgyalása s oly küldöttség választása­­végett, mely azt a császárnak meg­­vjendi. Az „Advertiser“ némely részleteket közöl a Svédország s a szövetségesek közti alku­dozásokról. E szerint 1855 kezdetén szembe­tűnővé lett , mikép Bomarsund visszautasítása, csak előjátéka volt Svédország részéről további ajánlatoknak. Ugyanazon évi márciusban a fran­cziák császárjának is fontos közvetlen ajánla­tok létettek egy oly magasállású személy út­ján , ki a Bernadette ,s Bonaparte-családokkal közös rokonság kötelékeivel van összecsatolva. Svédország már­­ezen első közvetlen közlésben fel­ajánló a háborúbani tettleges részvevőjét. Azonban a nyugatiak tétováztak, s elmulaszták a feltételek tárgyalásába bocsátkozni. De azért az­­alkudozások nem szakasztattak félbe. Bark gróf, egy oly svéd, kit Napoleon császár Londonbani száműzetése alatt tanult ismerni, 1855 mártiusban külön megbíza­tással küldetett a svéd kormányhoz, s csakhamar visszahozd Párisba Oszkár király s a koronaörökös válaszát. Ezen levelekhez volt csatolva egy Skan­dinávia segélyforrásaira vonatkozó emlékirat, a szövetségi föltételek vázlatával­­együtt. Ezen fölté­telek igen határozottak s kielégítők voltak. Oszkár király kiköté, mikép a nyugatiak tetemes invasio­­nális sereget küldjenek a keleti-tengerre, mely haderőhöz Svédország, kellő segélypénzzel elláthat­ván, 60,000 főnyi hadtestet csatolna. Finnland meg­szállása esetében­­Svédország azt kívánta, hogy ezen tartomány neki visszaadassék. A jövőbeli bé­kealkudozásoknál Svédország s Norvégia termé­szetesen szavazatot igényeltek. Fájdalom­ alig vet­ték a párisi s londoni kabinetek ezen aján­latokat, midőn rögtön arra határozták el magukat, hogy „a folyó évben többé semmit sem teendnek a keleti-tengeren.“ Ezen határozatra ugyanazon idő­ben jutottak, midőn Napóleon császár Windsorban látogatást tett . Ezen páreztől fogva a Finnland tár­­gyábani alkudozások egészen félbeszakasztottak, és Svédország com­promittáltatva maradt egy oly szer­ződés által, mely sokkal harcziasabb s oroszellene­­sebb volt, mint mindaz, mit Franczia és Angolország valaha terveztek. A czár szemeiben most Svéd­ország s Norvégia oly ellenségeknek tűnnek fel, kiknek csupán alkalom hiányzott őt megtámadni. Francziaország, P­á­r­i­s, mart. 24. Egy raj­nai lap levelezője az „Indép. be­g“-el körülbelül öszhangzólag következőleg foglalja össze ama föl­tételeket, miken a béke­szerződés alapul. Orosz­ország a fekete-tenger semlegesítésébe beleegye­zett, s Szebasztopol újra fölépítéséről lemondott. Nikolajev­ egyszerű kereskedelmi kikötő leend. Oroszország lemond a dunai­ fejedelemségek fö­lötti protectorátusról , s Besszarábia egy részét Moldvának engedi át, hogy igy a dunai hajózás tö­kéletesen szabaddá legyen. Beleegyezik az öt ha­talmasság közös oltalmába a keleti keresztényekre vonatkozólag s a Pruthoni (?) átmenetei az oroszok részéről, casus belli-nek nyilváníttatik. Egy bizottmány eszközlendi a helyszínen a határ­kije­­­lölést, s egyszersmind meghallgatandja a moldvaiak s oláhok óhajtásait is, a két fejedelemség egyesítése iránt. Miután­ a bizottmány kettős hivatását teljesíten­­dette, a congressus újólag összeülne, hogy mindkét kérdést véglegesen szabályozza, s­ erre az idegen csapatoknak,a pápai birtokból kivonulásával foglal­­­kodjék. Ezen kivonulás alapját a­­legatlók számára javaslott reformok képeznék. Erre a congressus a szövetségeseknek a török területrőli kivonulása iránt fog egyezkedni; hír szerint ezen tárgy iránt a békeszerződés egyelőre még semmi határozatot sem tartalmazna. Mind e részletekre­­nézve, a to­vábbi igazolás még fenntartandó. Egyébiránt a bé­ke kihirdetésének megünneplése végett­ már elő­készületek léteznek, így a párisi összes színházak­ban jelenleg alkalmi művek készíttetnek elő, mik­­­nek a béke kihirdetésekor keilend adalm­ok. A „Nord“hak 22-ről írják : „A ma tartatott 11-dik értekezleti ülésben Törökországnak a szö-­­vetséges csapatok általi megszállatása intéztetett el. Úgy látszik­­.annál maradtak, mikép a megszálló-­ hadtest 20,000 főből álland, felerészben francziák-, s felerészben angolokból. Ezen megszállás meddig­­tartását természetesen nem lehetett előre meghatá­rozni : ez a Törökországban! ügyállástól függend, s a fejedelmek, később közvetlenül fognak értekezni azon időpontról, melyben a megszállásnak meg kelljen szűnnie.“ A congressus 24-n tartotta 12-dik ülését; azt hi­szik, hogy ezentúl, az aláírás megtörténtéig, min­dennap ülés fog tartatni. Manteuffer porosz mi­­niszerelnök, kiről azt hirdeték, hogy nem fog a pá­risi értekezletek végéig maradni,­­hanem helyette­sévé Alvensiebent teendi , nem gondol az elutazásra­:­a mondott hir tehát alaptalan. Különféle ,külső jelekből is magyarázzák­­a béke rö­vid ,idős kihirdetését. Péld, hogy a becsület légió palotájának­­építésze parancsot kapott az épület tetején a nagy árboczot felállíttatni, melynek csú­csán a párisiak nagy eseményekkor a becsületrend csillagát gyáménttűzben ragyogni szokták látni. A külügyministériumi palota építésze pedig utasítta­­tott, az épületnek, hol a congressus ülésez, kivilá­gítására készületeket tenni, így más középületek­nél is folynak a kivilágítási előkészületek. Hírszerint a béke­kötés után Walewsky gr. a Saint-Arnaud halála óta megürült főlovász­­mesteri állomásra fogna kineveztetni. Továbbá Turgot marquis, a madridi követ, senatorrá ne­veztetnék ki, s Grammont herczeg által helyet­­tesíttetnék, kit viszont Turinban S­a­r­­­i­g­e­s gróf, s ez utóbbit Washingtonban Serrurier algróf fogná felváltani. A császárné igen jól érzi magát, Jeromos hg is gyógyulásban van. A császári herczeg is legjobb egésségnek örvend. Tegnap sétálni vitték a luile­­riakert elzárt részébe. A tudósítók megjegyzik, mikép a cs. herczeg sétájának a legpompásabb idő kedvezett. A „Patrie“ ma válaszol az „Assemblée nationa­­le“-nak a „Moniteur“ avanestia-jegyzékét illetőleg. A császár kegyelme, úgymond, nem tűz ki más föl­tételt, mint a törvény tiszteletben tartását és a nem­zeti akaratból eredt kormánynak alávetést; ámde ezek nem is föltételek, hanem egy szervezett tár­sadalom első biztosítéka. Különös szabadalom vol­na, mely­ egynek megengedné, hogy minden köte­­leztetéstől menten térhetne vissza hazájába, s így a törvényen kívül állhatna, míg másoknak a vissza­térés csak úgy engedtetik meg, ha a törvénynek alávetik magukat. A márt. 20-i amnestia tehát, úgy­mond, mindazon egyénekre kiterjed, kik elitéltet­tek, vagy politikai rendszabályok alá tétettek. Ha e személyek­ elé többé vagy kevesbbé szigorú föl­tételek szabattak volna , akkor megfogható lenne, ha a bűnhöz képesti kategóriák állíttatnak vala föl. Ez pedig nem történt. A császár a trónörökös születése alkalmából udvara összes személyzetének fizetését ez évre megkettőzteté. A tegnapi Tedeumon a pompásan díszített Notre- Dame egyházban a ministerek, nagy államtestek, fő méltóságok és tisztviselők jelen voltak, de mind a congressusi képviselők, mind a diplomatiai testület hiányzottak. Az utóbbi csak a külügyminister meg­hívására jelenik meg; a Te-Deumra meghívásokat pedig az államminister adta ki. A császár nagyon szereti meglepni mind ellen­ségeit, mind barátjait, így mint beszélik, mart. 17-n a császárné szülése utáni napon, több személyek, köztük Canrobert, Bosquet, Magnan s V­a­illant is, a cs. asztalhoz voltak meghíva. A lakoma vége felé , a császár rögtön fölkelvén így szólt: „Látom, hogy önök poharai üresek, töltes­sék meg azokat. Egy toastot akarok önöknek in­dítványozni.“ Mindenki azt hívé, hogy a császár neje s fia egésségéért fog inni, ő azonban hozzá­téve: „Canrobert­e Bosquet tábornagyok egéssé­­géért!“ E két tnok még semmit sem tudott ezen magas méltóságra emeltetéséről, s rendkívül meg volt lepetve. Ezenkívül midőn a császár R­a­n d­e n tnok, az algíri főkormányzónak tábornagygyá ki­­neveztetését aláírta, kijelenté, mikép az ezen tnok által már eddig tett szolgálatában kívül, azokat is előre meg akarta jutalmazni, miket tőle még vár, az algíri gyarmatra vonatkozólag táplált nagyszerű tervek létesítése iránt. Mint már említik, nemrég Madagaskar szi­getén számos franczia gyarmatosok meggyilkol­tattak az óvá­k által, és sokan közölük rabszol­gaságba hurczoltattak a királynőhöz, ki ezen kár­­hozatos expeditiót megrendelé. Hírszerint a császár nem akarja büntetlenül hagyni ezen a franczia lo­bogón elkövetett sértést. A béke után nagy expe­

Next