Budapesti Hírlap, 1856. március (51-75. szám)
1856-03-28 / 73. szám
jelent egyházi tudósítás, s annak képzelt szerzője is megtámadtatott. Az értelmiség jelentékeny része nem vett részt a gyűlésben ; az már régóta visszavonult az egyházi ügyekbeni részvéttől, látván, hogy a dolgok tévirányt vettek; a gyűlés többi tagjai kellemetlenségeknek magukat kitenni nem akarván, nem szólottak, s igy csak négyen oszták ki egymás közt a szerepet. A főtisztelendő superintendens úr mindenkit kihallgatott, koronkint az Hiedelem és a beszédbeni rejid megtartására figyelmeztetvén az illetőket, de a kérdésben határozatot nem mondott, az az egyházi főtanácsnak állván kötelességében. A mai napon tartott egyházi gyűlésben olvastatott föl az egyházi főtanács e tárgyban érkezett rendelete, melyben iratik, hogy az ekklézsiagyűléstől kérdezni meg, elfogadjam P.D-t főgondnoknak, annyit tesz, mint azt kérdezni: elfogadja-e a felsőbb rendeletet; a törvényes engedelmességet fölforgató kérdések eldöntésére összehívni a népet nem egyéb a protestáns egyház szabadságávali visszaélésnél, és a népnek fölhasználásánál bizonyos czélokra; ha a hivatalok betöltését tárgyazó folyamodások a hivatalokba belépést felfüggesztenék, úgy az igazgatás fennakadna. A keleli egyházi tanács néhány tagjai oly jogát kívánják a főegyháztanácsnak kétségbe vonni, mely elleni felszólalásra példa nem létezik. Nincs ekklézsia, egyházvidék, vagy tanintézet, mely az egyházi főtanács által kinevezett gondnokot el ne fogadta volna, az ily ellenszegülés anarchiára vezet, s az ekklézsiai életet megszünteti, mit tűrni nem lehet. Rendezett államban senki, se személy se testület, ,a felsőbb rendeleteknek ellen nem szegülhet, hanem képzelt sérelmét feljebb folyamodás útján orvosolhatja,amely folyamodás azonban a dolgok rendes folyamát meg nem akaszthatván, egy felsőbb hatóság jogo san hozott határozatát föl nem függesztheti. Ez okon azon négy egyén, kik úgy nyilatkoztak, hogy P. D. elnöklete alatt tanácskozni nem fognak, öt főgondnoknak el nem ismerik, a főtanács rendele-tének ellenszegülnek, magukat a kebeli egyháztanács gyűléséből ön tettük által kirekesztették, s az egyházi tanács által is mindaddig kirekesztetteknek kell hogy tekintessenek, mig ellenszegülésük mellett megmaradnak. Ezen rendelet felolvasása után a kinevezett főgondnok az elnöki széket elfoglalta, beköszöntő beszédében előadó, mikép kedvetlenül tapasztalván a főtanács, hogy a keleli egyházi tanács némely tagjai által előidézett zsurlódás, egyenellenkedés, függni nem akarás és személyeskedések miatt, az ekklézsia közérdekében tanácskozni és valami jót kivinni nem lehet, kénytelen volt az utolsó eszközt, az említett négy tag kizárását, megrendelni, kik magukat különben is önként kirekesztették; azonban ő kész megbocsátani, a személyes bántalmakat feledni, ha a felsőbb rendeletnek engedelmeskednek, s elismerik, hogy méltatlanul bántak és, talán jót képzelve roszul cselekedtek. Közhelyeslés kiséré a beszédet. M. L. szép és lelkes beszédében felszólita a kebeli egyházi tanácsot a rendeletnek engedelmeskedni, s a magukat kirekesztett négy tag egyike nevében jelentette, hogy az is késznek nyilatkozott hasonlót tenni, ki után küldöttség ment el, így a második után is;s az első úgy nyilatkozott, hogy félreértés okoza a kellemetlenséget, nem akart személy ellen kikelni, csak az egyház jogait védelmezni, különben tiszteli az elnöki széket s üljön abban bárki, azt tisztelni kötelességének tartja. A gondnokság kérdésében a főegyház-tanács más véleményben van, ám lássa a főegyház-tanács, a felelősség őt teti. A harmadik tagadó, hogy önmaga rekesztette volna ki magát az egyházi tanácsosok sorából vagy azt a főtanácsnak tenni joga volna , azért hívás nélkül is megjelent, de a főgondnokot hivatalos nevén szólítván, a felsőbb rendeletnek engedelmeskedve, a kirekesztés okát magamagára nézve elhárító , csak a negyedik vonult vissza egészen az egyházi tanács kebléből s e gyűlésből, melyen a kiengesztelődés, az egyetértés és béke szelleme ömlött el, s a legszebb egyházi ünnepélylyé jön, hol a vallásos erények legszebbike, a közös megbékélés ,ülő diadalünnepét..Az egyházi kormány törvényes rendeleteinek engedelmeskedő s igy egyházunk kebelébe szívesen fogadott tagok megigérék,hogy a főgondnok úrral mindenekben kezet fogni s annak az egyház javára irányzott munkálkodásában segédkezet fognak nyújtani. Napjainkban, midőn a béke szelleme lebeg politikai egünkön is, az egyházi téren, — holdvviszopgászkétszeresen vikáros — a kölcsönös kibékülés ezen szép ünnepe igen jó hatást tett a hívőkre,mert a béke és bocsánat érzete a legtartósabb szívnyugalmat adják, s a jövő iránti legszebb reményeket keltik föl az emberi kebelben. TARCZA: A krimiai hadjárat Szebasztopol bevételéig. De Bazancourt bárótól. (Folytatás. Lásd :Budapesti Hírlap 470-ik sz.) Időközben kettőztetett erélylyel folyt a harcz Szilisztria előtt, s Omer pasa, csak imént még el lévén határozva, élelmet és csapatokat vetni a várba, jelenté Várnába Canrobert tooknak, mikép e kísérletet a túlerő miatt lehetlennek tartja. Óránként várták a vár elestét; ekkor érkezett meg a tudósítás, hogy az oroszok,ütegeiket és váracsaikat szétrontván,az ostrommal felhagytak s a Dunán át visszakeltek. Igen érdekesnek tartjuk erre nézve St. Arnaudnak levelét a hadügyminiszerhez, melyben erről következőleg nyilatkozik : „Megfontolva, hogy mily gondosan és körültekintőleg tettek meg az oroszok minden intézkedést jobb dunaparti állásuk biztosítására, s hogy ez intézkedések kedvéért sok oly előnyt áldoztak fel, melyeket az elmúlt három hó alatt kivívhattak volna , megfontolva, mily roppant eszközöket halmoztak fel ugyane czélra Oláhországban, Moldvában s az egész jobb Dunaparton, s mily erkölcsi hatást kellett annak tennie, ha az orosz sereg Szilisztriát azon pillanatban elhagyja, midőn az eleste felé közeleg, azon meggyőződésnek kell bennünk támadni, hogy a visszavonulás nem a várőrség vitéz ellentállása által idéztetett elő. Omer pasa ép e visszavonulás napján, melyet az oroszok úgy látszik fokozott tüzeléssél lepleztek , jelenté Canrobert toknak, hogy az öszpontosított orosz erő ellenében nem érzi magát a diversióra elég erősnek. A szövetségesek megjelenése Várnában, az austriaiak demonstrátiói kétségkívül közrehatottak az oroszok ez elhatározására, de ők, naponként kapván tudósítást a mi öszpontosításunkról, tudták, hogy Szilisztria elestét még megérkezésünk előtt várhatják. Viszszavonulásuk a balpartra egész a Dunatorkolatig biztosítva volt, és semmi más katonai kényszerűség sem forgott reájuk nézve ez időben fönn, ezért elhatározásuk eredetét politikai combinatióban kell keresni, s azon nézet uralkodik, hogy a czár a feltornyosult nehézségek által meggyőzve elhatározá a dunai fejedelemségek odahagyását, ez által Austriának alkalmat akarván adni újólag a nyugati hatalmak közt és közte közbenjárni.. .“ Egymásik sürgönyében pedig, melyet egy Szilisztriába küldött tiszt visszaérkezte után irt, mondja St. Arnaud: „Alig lehet szilárdabb, kiterjedtebb ,és kitünőbb műveket képzelni, mint melyeket az oroszok a jobb parton Szilisztriáról lefelé állítottak; minden arra mutat, hogy az orosz tábornokok a jobb parton akarták haderejüket öszpontosítani és csatát elfogadni. Kétségkívül sz.pétervári parancs folytán vonultak vissza . Az orvosok a bal Dunaparton Kalaras mellett öszpontosíták erejüket, s St. Arnaud, nem lévén még tisztában Austria magatartása iránt, a roppant anyagi nehézségek közt vonakodott egy kipusztult országban előnyomulni, és seregét a tengertől, hadműködési alapjától elszakítani. Egy újabb várnai hadi tanács elhatározó, a helyzet tisztultáig semmi mozdulatot sem tenni. Ez időtájban előtérbe lép a krími hadjárat. St. Arnaud jul. 1-jén sürgönyt kapott, mikép föltéve, hogy Szilisztria ostromának megszüntetése valósul, viszszatérjen Várnába s a Dunához ne menjen; az lévén az akarat, hogy a hadsereg az elhajózásra mindig készen álljon. L. Raglan utasítása sokkal határozottabb volt, világosan meghagyatván neki, hogy „semmi esetre se nyomuljon a Dobrudzsába, s ne kövesse az oroszokat a Dunán túl, hanem tartsa a csapatokat és anyagszereket mind együtt, hogy a Krímbe expeditiót lehessen tenni és Szebaszlopolt ostromolni; e hadi vállalatról pedig csak akkor mondjon le, ha az arány a védelmi és támadó erők küzt szembeszökősig viszszás; — egy török hadsereg angol és franczia tisztek vezetése alatt fogná Perekopot birtokába keríteni s az ellenségnek a szorost elzárni, vagy Anapa és Szükum Kale elfoglalása által diversiótleníti.“ Francziaország még ekkor is vonakodott. A franczia hadügyminister egyik sürgönyében mondja, miképnél Kolp szerint a császár kormányának az utasítás-adással várnia kell, mig az oroszok mozdulatai tisztábban kifejlődnek s Austria közreműködése nyíltan kimondva nincs. L. Raglan kevés nap múlva újabb sürgönyt kapott kormányától, oly világost és sürgőst, hogy mint ircdítás azt egyenes rendeletnek tekinti, Szebasztopol megtámadni. Mindebből kitűnik, hogy a strimi hadjárat felelősége nem egyedül St. Arnaudra háramlik, és hogy azt maguk a kormányok, de főleg Anglia tervezte. Júl. 18-án haditanácsot tartanak St. Arnaud és J. Raglan, Dundas és Hamelin, Brunt és Lyons admirálok. A krimi hadjárat egyhangúlag el len határozva, s egy főbb tisztekből álló bizottmány hajóra kelt kedvező kiszálló hely kinyomozása végett. Jul. 28-án visszaérkezett az, a Kacsa melletti kiszállást választó. Minden elő jön készítve. De most a cholera, mely a csapatokat már megtizedelte, egész dühbel tört ki a hajóhadban is, a várnai tűz nagy lő- és anyagszer tömegeket semmisített meg, s kétségessé lön, vájjon ily körülmények közt lehet-e még e vállalatra gondolni. Most legelsők az angolok haboztak. Ismét haditanács gyűlt egybe. Főleg Dundas admirál nyilatkozott ez expeditio folytatása ellen, és Hamelin admirál támogatta őt. St. Arnaud állt azok élén, kik annak keresztülvitele mellett voltak. L. Raglan legelső szavazott, és pedig igennel. Ez döntött, egy szó sem monda nemet. St. Arnaud utolsó szavazott, s midőn ő is kimondá az igent, hozzá téve: „Visszavonhatlanul el van tehát határozva , az expeditio végre fog hajtatni. Egyesítsük most minden erőnket, hogy egy nap, egy óra, egy percz se múljék el hasztalan.“ Másnap a tábornokok értesíttétének e határozatról, aug. 25-én megjelent ama napiparancs, melyben St. Arnaud katonáinak jelenté : „Nem sokára a Szebasztopol bástyáin lobogó három egyesült zászlót „Éljen a császár!“ nemzeti felkiáltásunkkal üdvözlendjük,“ és September első napjaiban kiindult a hajóhad a tengerre. Mielőtt tovább mennénk, közöljük amaz érdekes adatokat az annyiszor emlegetett basibozukokról és Jussuf Irinkról, kiszervezésükkel megbízva volt, melyeket szerző a következőkben ad : „A tábornagy alig érkezett a csatatérre, tüstént ama legélénkebb óhajtását fejezé ki, rendetlen török lovasságot szervezni, s a basibozukokat, kik az országot pusztítók s mindenütt raboltak és gyújtogattak, inkább rablók mint katonák terén, kik előtt szörnyülködve egész faluk lakossága menekedett, ezredikbe sorozni. Jussuf Ilik, anagy javaslata folytán, Afrikából elhivatott, s a mint Várnába érkezett, tüstént 8 rendetlen török, de franczia zsoldban álló ezrednek szervezése bízatott reá, hogy később az ő parancsnoksága alatt egy vegyes hadoszlopba bekebleztessenek. E hadoszlop, mely néhány franczia zászlóalj és lovas századból állt, külön lett volna alkalmazandó, feladata volt a hadműveletek kezdetén az ellenséggel csatározni, azt oldalban és hátuljában nyugtalanítani és szállítmányait elvágni vagy megakadályozni. Jussuf Ilek elfogadá a megbízást, bárha nem szívesen. „Én e hivatást csak ellenkezve fogadom el,“ így ír e felől: „Az embereket én is úgy ítélem meg mint mindenki Francziaországban.“ De nem sokára azon meggyőződésre jutott, hogy a basibozukok egyáltalán nem oly roszak mint leírták, s hogy rablásaik részben a dolog helyzetében t dúlják igazoltatásukat. Elhagyák távol honukat s 5—600 mértföldnyiről eljöttek a szultánért harczolni. Zsold, táplálék s minden más fenntartást eszköz nélkül lökték őket ki a dunai síkra , hasonlóan azon folyamhoz, melynek medre nincs s melynek féktelen hullámai utjokban földeket pusztitnak, házakat döntenek le és fákat szaggatnak ki. Ez embereket, e nemzetiségek vegyületét, az ázsiai hűbériség ezen romjait jobban féken kellett volna tartani; e helyett önmagukra hagyák; Isten és a szegény bolgárok tudják, mily rendbomlás, mily pusztulás , mennyi szerencsétlenség járt nyomukban!“ „A tábornagy sürgeté a tábornokot,hogy ez ezredek alakítását gyorsítsa; sokat várt azoktól. „Az én keleti spahi im,“igy itt a hadügyminiterek, „Jussuf tök derék vezénylete alatt szervezkednek. Ez emberek, kik zsold és élelem nélkül az ország rémjei voltak, minkezünkben alkalmazkodók, s a tábornok belőlük szintoly rettentő és talán még rettentőbb kozákokat fog képezni, mint Paskevics kozákjai. Meg vagyok győződve, hogy az e rendetlen katonaságtól várandó szolgálatok reményeimet meg fogják haladni.“ Aránylag kevés idő alatt sikerült volt 6 ezredet mintegy 3000 emberrel felállítani. S itt helyén lesz megemlékezni egy okmányról, mely mindenesetre tanúsítja, hogy a basibozukok mégsem voltak közönséges rablók. Omer pasa, St. Arnaud felhívásának megfelelve, felszólíta maga részéről is a basibozukjait, hogy az alakítandó ezredekbe belépjenek; ők Ali főnökük által írásban következő feleletet adatának a szerdáinak : „Mi KÜLFÖLD. Anglia. London, mart. 24. A „Herald“ ,azt hiszi, hogy Dalhousie lord, az előbbi kelet-indiai főkormányzó van ,kijelölve Pan more lord utódául a hadügyministeriumban. A „Chronicle“ olvasóit,némelykiábrándulásokra készíti elő. Szerinte, Besszarábiának ama részecskéje , melyről Oroszországnak le kell mondani, még jelentéktelenebb lesz, mint azt az austriai terv ,szerint várták,é s Nikolajeff,meg fog kíméltetni Szebasztopol sorsától. Ekkér az oly hangosanhirdetett,anyagi biztosíték légtüneménygyanánt siklik ki a brill diplomaták kezéből, s a fekete-tengernek tökéletes semlegesítésére nem lehettöbbé gondolni.. Utoljára is délen, az,orosz, terjeszkedések elleni egyetlen biztos védgát Törökországnak ipari kereskedés általi megerősítésében áll. A lord-mayor n Gi tgjközség tanácsát ma délre összehívd, egy, a francziák császárjához intézendő üdvözlő-fölirat tárgyalása s oly küldöttség választásavégett, mely azt a császárnak megvjendi. Az „Advertiser“ némely részleteket közöl a Svédország s a szövetségesek közti alkudozásokról. E szerint 1855 kezdetén szembetűnővé lett , mikép Bomarsund visszautasítása, csak előjátéka volt Svédország részéről további ajánlatoknak. Ugyanazon évi márciusban a francziák császárjának is fontos közvetlen ajánlatok létettek egy oly magasállású személy útján , ki a Bernadette ,s Bonaparte-családokkal közös rokonság kötelékeivel van összecsatolva. Svédország márezen első közvetlen közlésben felajánló a háborúbani tettleges részvevőjét. Azonban a nyugatiak tétováztak, s elmulaszták a feltételek tárgyalásába bocsátkozni. De azért azalkudozások nem szakasztattak félbe. Bark gróf, egy oly svéd, kit Napoleon császár Londonbani száműzetése alatt tanult ismerni, 1855 mártiusban külön megbízatással küldetett a svéd kormányhoz, s csakhamar visszahozd Párisba Oszkár király s a koronaörökös válaszát. Ezen levelekhez volt csatolva egy Skandinávia segélyforrásaira vonatkozó emlékirat, a szövetségi föltételek vázlatávalegyütt. Ezen föltételek igen határozottak s kielégítők voltak. Oszkár király kiköté, mikép a nyugatiak tetemes invasionális sereget küldjenek a keleti-tengerre, mely haderőhöz Svédország, kellő segélypénzzel elláthatván, 60,000 főnyi hadtestet csatolna. Finnland megszállása esetébenSvédország azt kívánta, hogy ezen tartomány neki visszaadassék. A jövőbeli békealkudozásoknál Svédország s Norvégia természetesen szavazatot igényeltek. Fájdalom alig vették a párisi s londoni kabinetek ezen ajánlatokat, midőn rögtön arra határozták el magukat, hogy „a folyó évben többé semmit sem teendnek a keleti-tengeren.“ Ezen határozatra ugyanazon időben jutottak, midőn Napóleon császár Windsorban látogatást tett . Ezen páreztől fogva a Finnland tárgyábani alkudozások egészen félbeszakasztottak, és Svédország compromittáltatva maradt egy oly szerződés által, mely sokkal harcziasabb s oroszellenesebb volt, mint mindaz, mit Franczia és Angolország valaha terveztek. A czár szemeiben most Svédország s Norvégia oly ellenségeknek tűnnek fel, kiknek csupán alkalom hiányzott őt megtámadni. Francziaország, Páris, mart. 24. Egy rajnai lap levelezője az „Indép. beg“-el körülbelül öszhangzólag következőleg foglalja össze ama föltételeket, miken a békeszerződés alapul. Oroszország a fekete-tenger semlegesítésébe beleegyezett, s Szebasztopol újra fölépítéséről lemondott. Nikolajev egyszerű kereskedelmi kikötő leend. Oroszország lemond a dunai fejedelemségek fölötti protectorátusról , s Besszarábia egy részét Moldvának engedi át, hogy igy a dunai hajózás tökéletesen szabaddá legyen. Beleegyezik az öt hatalmasság közös oltalmába a keleti keresztényekre vonatkozólag s a Pruthoni (?) átmenetei az oroszok részéről, casus belli-nek nyilváníttatik. Egy bizottmány eszközlendi a helyszínen a határkijelölést, s egyszersmind meghallgatandja a moldvaiak s oláhok óhajtásait is, a két fejedelemség egyesítése iránt. Miután a bizottmány kettős hivatását teljesítendette, a congressus újólag összeülne, hogy mindkét kérdést véglegesen szabályozza, s erre az idegen csapatoknak,a pápai birtokból kivonulásával foglalkodjék. Ezen kivonulás alapját alegatlók számára javaslott reformok képeznék. Erre a congressus a szövetségeseknek a török területrőli kivonulása iránt fog egyezkedni; hír szerint ezen tárgy iránt a békeszerződés egyelőre még semmi határozatot sem tartalmazna. Mind e részletekrenézve, a további igazolás még fenntartandó. Egyébiránt a béke kihirdetésének megünneplése végett már előkészületek léteznek, így a párisi összes színházakban jelenleg alkalmi művek készíttetnek elő, miknek a béke kihirdetésekor keilend adalmok. A „Nord“hak 22-ről írják : „A ma tartatott 11-dik értekezleti ülésben Törökországnak a szö-vetséges csapatok általi megszállatása intéztetett el. Úgy látszik.annál maradtak, mikép a megszálló- hadtest 20,000 főből álland, felerészben francziák-, s felerészben angolokból. Ezen megszállás meddigtartását természetesen nem lehetett előre meghatározni : ez a Törökországban! ügyállástól függend, s a fejedelmek, később közvetlenül fognak értekezni azon időpontról, melyben a megszállásnak meg kelljen szűnnie.“ A congressus 24-n tartotta 12-dik ülését; azt hiszik, hogy ezentúl, az aláírás megtörténtéig, mindennap ülés fog tartatni. Manteuffer porosz miniszerelnök, kiről azt hirdeték, hogy nem fog a párisi értekezletek végéig maradni,hanem helyettesévé Alvensiebent teendi , nem gondol az elutazásra:a mondott hir tehát alaptalan. Különféle ,külső jelekből is magyarázzáka béke rövid ,idős kihirdetését. Péld, hogy a becsület légió palotájánaképítésze parancsot kapott az épület tetején a nagy árboczot felállíttatni, melynek csúcsán a párisiak nagy eseményekkor a becsületrend csillagát gyáménttűzben ragyogni szokták látni. A külügyministériumi palota építésze pedig utasíttatott, az épületnek, hol a congressus ülésez, kivilágítására készületeket tenni, így más középületeknél is folynak a kivilágítási előkészületek. Hírszerint a békekötés után Walewsky gr. a Saint-Arnaud halála óta megürült főlovászmesteri állomásra fogna kineveztetni. Továbbá Turgot marquis, a madridi követ, senatorrá neveztetnék ki, s Grammont herczeg által helyettesíttetnék, kit viszont Turinban Sariges gróf, s ez utóbbit Washingtonban Serrurier algróf fogná felváltani. A császárné igen jól érzi magát, Jeromos hg is gyógyulásban van. A császári herczeg is legjobb egésségnek örvend. Tegnap sétálni vitték a luileriakert elzárt részébe. A tudósítók megjegyzik, mikép a cs. herczeg sétájának a legpompásabb idő kedvezett. A „Patrie“ ma válaszol az „Assemblée nationale“-nak a „Moniteur“ avanestia-jegyzékét illetőleg. A császár kegyelme, úgymond, nem tűz ki más föltételt, mint a törvény tiszteletben tartását és a nemzeti akaratból eredt kormánynak alávetést; ámde ezek nem is föltételek, hanem egy szervezett társadalom első biztosítéka. Különös szabadalom volna, mely egynek megengedné, hogy minden köteleztetéstől menten térhetne vissza hazájába, s így a törvényen kívül állhatna, míg másoknak a visszatérés csak úgy engedtetik meg, ha a törvénynek alávetik magukat. A márt. 20-i amnestia tehát, úgymond, mindazon egyénekre kiterjed, kik elitéltettek, vagy politikai rendszabályok alá tétettek. Ha e személyek elé többé vagy kevesbbé szigorú föltételek szabattak volna , akkor megfogható lenne, ha a bűnhöz képesti kategóriák állíttatnak vala föl. Ez pedig nem történt. A császár a trónörökös születése alkalmából udvara összes személyzetének fizetését ez évre megkettőzteté. A tegnapi Tedeumon a pompásan díszített Notre- Dame egyházban a ministerek, nagy államtestek, fő méltóságok és tisztviselők jelen voltak, de mind a congressusi képviselők, mind a diplomatiai testület hiányzottak. Az utóbbi csak a külügyminister meghívására jelenik meg; a Te-Deumra meghívásokat pedig az államminister adta ki. A császár nagyon szereti meglepni mind ellenségeit, mind barátjait, így mint beszélik, mart. 17-n a császárné szülése utáni napon, több személyek, köztük Canrobert, Bosquet, Magnan s Vaillant is, a cs. asztalhoz voltak meghíva. A lakoma vége felé , a császár rögtön fölkelvén így szólt: „Látom, hogy önök poharai üresek, töltessék meg azokat. Egy toastot akarok önöknek indítványozni.“ Mindenki azt hívé, hogy a császár neje s fia egésségéért fog inni, ő azonban hozzátéve: „Canroberte Bosquet tábornagyok egésségéért!“ E két tnok még semmit sem tudott ezen magas méltóságra emeltetéséről, s rendkívül meg volt lepetve. Ezenkívül midőn a császár Ran de n tnok, az algíri főkormányzónak tábornagygyá kineveztetését aláírta, kijelenté, mikép az ezen tnok által már eddig tett szolgálatában kívül, azokat is előre meg akarta jutalmazni, miket tőle még vár, az algíri gyarmatra vonatkozólag táplált nagyszerű tervek létesítése iránt. Mint már említik, nemrég Madagaskar szigetén számos franczia gyarmatosok meggyilkoltattak az óvák által, és sokan közölük rabszolgaságba hurczoltattak a királynőhöz, ki ezen kárhozatos expeditiót megrendelé. Hírszerint a császár nem akarja büntetlenül hagyni ezen a franczia lobogón elkövetett sértést. A béke után nagy expe