Budapesti Hírlap, 1856. október (227-253. szám)

1856-10-23 / 246. szám

nem hagyandunk fel. A nápolyi udvar balul magya­rázta késlekedésünket, s azt hivé, hogy azt, mit nem­ lettünk elsietve, általában nem szándékozunk megtenni. Azonban Angol-­s Francziaország semmi tekintetben sem változtatták meg terveiket. Két­ségkívül már átnyújtatott egy igen mérsékleti s bé­­külékeny szellemben szerkesztett jegyzék. Ha az el­vettetik — mit azonban nem­ várunk — mindkét követség eltávozandik, s az akkor Máltában lévő egyesült hajóraj az olasz part közelébe, de nem ahoz menend.. . Hogy ebből csendháborítás fogna eredni, attól nem félünk. Azonban mégis való­színű, hogy fi felsége, mindkét Szic­ilia királya, nem részesítendi hű alattvalóit a szövetséges hajó­hadak látványában, hanem megadandja azon enged­ményeket, melyek e látvány elhárítására megkí­vántatnak. Egy a „Times“-hoz B­o­m­b­a­y-ból sept. 12-ről intézett levél szerint, a Persia elleni expeditióban Sir­ Leeke ellenadmírál alatt részt veendnek : 5,050 matróz­s tengerész­ katona, mely hadjutalék 1000 emberrel fog szaporíttatni, 14 gőzös, l­ágym­­naszád stb. Először Kamek sziget fog elfoglal­tatni, hogy ott a hajók fris vizzel lássák el magukat. Hihetőleg Sir H. Leeke személyese­n viendi a parancsnokságot. Ez esetben az „Aassar“, vagy a ,,Punjob“ fregatra tűzendi föl lobogóját. Igen szor­galmasan dolgoznak oly czélból, hogy az expeditio idejekorán készen legyen. A „Globe“-nak Párisból tegnapról Írják: Ná­poly részéről nem várnak tüsténti engedményt s a hajóhadnak Nápoly előtt legközelebbi megjelenését, valamint minden nápolyi kikötők zárlatát kikerül­­hetlennek tekintik. A „Times“-nak Nápolyb­ól oct. 18-ról Írják, mikép a király még G­a­e­t­a­b­a­n volt, s nyilván el van lökésve az ellenállásra Nagy mennyiségű hadi­szerek szállíttatnak St.- El­in­óba, s naponkint hadikészületek jeleit lehet látni, Ischiában a közmunkálatok felfüggesztettek. Néhány nap előtt elővigyázatból 200 fogoly Procidából Portr­éi b­e szállíttatott. Francziaország, Paris, oct. 18. A „Moni­­ilteur“ ma következő jegyzéket közöl: „Az 4855 i­ltalános műtárlat következtében iparunk haladása oly föl­tűnővé lett, hogy a perez alkalmasnak látszott arra nézve, mikép a vám­törvényeinkbel beirt tilal­mak védvámok által helyettesíttessenek. Ez nagy lépés volt ama czél felé, melyre minden népnek tö­rekednie kell. Valóban a kereskedelmi tevékenység , a nemzetközi viszonyok kifejtése előkészíti a pol­­gárosodás haladását. A kormány ezen igazságról bensőleg meg lévén győződve, a törvényhozó­ tes­tület felé oly törvényjavaslatot terjesztett, mely min­den tilalmat megszüntetett. Ezen törvényt a leg­utóbbi ülésszakban nem lehetett megszavazni s a kormány további felvilágosítás szerzése végett elha­tározó, hogy ezen kérdések iránt vizsgálat nyittas­sák meg. Ekközben azonban túlzott aggodalmak ter­jedtek el az országban, s a pártok által kizsákmá­­nyoltattak. A császár azt akarta, hogy a hozzá in­tézett reclamatiók legnagyobb gondossággal tanul­­mányoztassanak, s a földmívelési, kereskedelmi s közmunkaügyi ministériumnak megparancsolt, hogy azok bírálatát eszközölje. A minister jelentése által iparunk valódi helyzete iránt felvilágosíttatván, a császár elhatározó, hogy a törvényhozó­ testület elé terjesztett törvényjavaslat oda módosíttassák, mi­szerint a tilalmak eltörlése csak 1861. júl. 1 -től fogva lépjen életbe. Tüstént egy ennek megfelelő törvényjavaslat küldetett az állam­­tanácshoz. A franczia iparnak, a kormány megállapított szándé­kairól értesíttetvén, elegendő ideje leend előké-­­szítni magát egy új kereskedelmi rendszerre.“ A „Constitutionnel“ ma egy hivatalos eredetű czikket közöl a belgrádi ügyről. Egy sajnos esemény­­— úgymond — megszünteti ama bizott­mány munkálatait, mely a besszarábiai határok kijelölésével foglalkodik. Oroszország a párisi szer­ződés szövegére támaszkodva, Belgrád városát kívánta, mely csekély távolságra esik a Dunával összeköttetésben álló V­a­s­p­u U tótól. Több hatal­masság osztozik Oroszország nézetében. Mások azonban azt állítják, hogy a szerződés T o b o c k-ot, mely hajdan Belgrádnak neveztetett é­s 3 mérd­ földdel távolabb esik — akarta kijelölni. Ebből oly viszály támadt, mely még nincs elintézve, s mely­nek következményei igen sajnosatt. Austria arra támaszkodván, hogy a besszarábiai határ még nincs kijelölve, fenntartja a fejedelemségek megszállás­­át,­­ s Törökország e tekintetben egyetértvén a többi hatalmasságokkal , még nem hívta ösz­­sze ama divánokat ,amiknek Moldva é s Oláh­ország lakosainak szervezetük tárgyábani óhajtá­sait kellene megtudniok. E szerint ezen valósággal kevésbbé fontos kérdésből oly helyzet eredt, mely ellenkezésben áll formaszerinti kikötésekkel, s melynek továbbtartása komoly nehézségeket idézne elő. Az, hogy váljon Belgrád Oroszor­szágé -e vagy nem, a „Times“ s némely más külföldi lapok túlzásai daczára, szerintünk csak alá­rendelt érdekkel bír. Ellenben sokkal komolyabb­nak tartjuk a megszállás továbbtartását s a fejede­lemségek szervezésének elhalasztását. A Duna­­torkolatokat szabadokká tenni, ezen czélt tüze­li maga elé a párisi congressus. Ezért ha a V­a­­- puk-tó a Dunával összeköttetésben áll, s ha part­jainak birtoka az oroszoknak megengedi, hogy ott telepeket alapíthassanak, Belgrád, a bolgár gyarma­tok főhelye, több kilométre­nyire esik annak part­jaitól, s ha szinte ezen város az orosz területnek részét képezné is, semmi sem gátolná meg a határt akkér jelölni ki, hogy ezen tó vizei fenntartva ma­radnának. A franczia kormány épen a jelen p­ér­ez­ben újabb bizonyítványait adja saját érzületeinek, a mennyiben azon erkölcsi tekintélyre támaszkod­ván, mit föllépése jogossága­ s részrehajlatlansá­gának köszönhet, erélyesen kívánja a párisi szer­ződés összes pontjainak határozott létesítését.“ A mai börzén azon hír szárnyalt, mikép az orosz császár a nápolyi királyt egy sajátkezű levélben arra szólítá fel, hogy a Francziaország által kívánt engedményeket adja meg. — Itt még nem tudják, ha várjon B­r­e­n­i­e­r már hajóra ült-e. A marseillei Semaphore megerősíti azon közlést mikép az angol hajóraj 13-án Ajac­cio­bó­l kiindult, azonban nem tudják, hogy minő irányt vett. A „Constitutionnel“ g­e­ni­k­a­i levelezője szerint a szardinia-toskanai viszály ki van egyen­lítve . Cavour s Baldasseroni kölcsönös felvilágosításokat adtak egymásnak. Spanyolország, Madrid. Egy rajnai lap le­velezője a miniszerváltozás folyamáról pótlólag még következő érdekes adatokat közöl : O’D O t­ n e 11, még mielőtt az elnöklete alatti kabi­net lemondott volna, a királynőhöz hivatott, s ez utóbbi oly észrevételeket tett, melyek a tervnek lényegére c­élzást tettek, a nélkül hogy azt lelep­leznék. O’D­o n n e­ll így válaszolt: „Lenora! Én tudom, hogy mi forog kérdésben, s kérem felsé­gedet, fontolja meg jól a lépést. Higye el felséged, hogy nem magamért szólok, én mindennel bírok, mire szükségem van, én gazdag, gróf vagyok, s a legmagasabb fokon állok a katonai hierarchiában. Működésemről a história itérend, melynek meg kel­lend vallania, hogy a trónt megmentettem. Ha igy beszélek, s ha tartózkodást tanácsiok, ez felsé­gedért történik. Felséged oly lejtőn áll, mely ki­­kerülhetlenü­l forradalomra vezet.— Hiszi-e fel­séged, hogy ha eljövend azon perez ,a mely­ben legnagyobb szüksége lesz barátokra , ta­­láland­ó oly barátokra,­­minek azon férfiak, kik ministeriumát képezik?“ — „Hiszem“ — vá­laszold a királynő — „hogy nem fogok oly bará­tokra találni; azonban mégis ekkép kell tennem; szükséges, hogy ekkép cselekedjem.“ S midőn Narvaez a királynő kezébe letéve a szokásos es­küt, ez utóbbi az új ministerhez következő nevezetes szavakat intézett, melyek a legutóbbi eseményekhez kulcsot nyújthatnak : „Én sokkal tartozom O’Don­nell titoknak, mivel kétségtelenül ő mente meg a treilt. Azonban csak most, midőn te vagy oldatomon, hiszem valóban, hogy én Spanyolország királynője vagyok.“ Noha a jelen ministerek, bizonyos pontig alkotmányos érzület hírében állanak, s noha Nar­vaez már tettleg bebizonyítá, hogy nagyon ért kamrai többségnek fenyegetések általi kierőszako­lásához, mégis azok, kik a viszonyokat ismerik, ké­telkednek a cortes-gyűlés összehi­válásán.. A ki­rálynő­­—mint mondják — egyedül akar királynő lenni, s Narvaeznek sem engedene oly nagy hatal­mat, mint hajdan. Az O’Donnell-ministerium bu­kását, noha az váratlanul rögtön történt­, mindenki előre látta, mivel egyrészről nem lehetett tőle azt várni, hogy az absolutizmus behozatalába bele­egyezzék, s másrészről attól lehetett félni, hogy ő a cortes-gyűlésben nem nyerhetend többséget, s ennek következtében vagy a kamrát szét kellett volna oszlatni, vagy pedig megengedni, hogy az új m­inisteriumot erőszakoljon a koronára. Addig várni, a­m­íg az O’Donnell-ministerium vonakodott volna az absolutismust behozni, s azt ezen vonakodás követ­keztében hagyni megbukni, azért nem látszott ta­nácsosnak, mivel ez által a vicalvaristák népszerű­séget szereztek volna. Ezenkívül még azon okból is siettek annyira a minis­ter változással, mivel azt hiszik, hogy Narvaez kormánya alatt biztosabban számíthatnak a katonaságra. Az „Indep­ beige“ levelezője szerint a katonai kérdés ekkép oldatott meg: Dulce tinek a lovas­ság­, Ros de Olano a tüzérség­, s MicCro­­h­o­m, a csendőrség igazgatói beadták lemondásu­kat Az első helyébe P­e­z­u­e­l­a móst neveztetett ki, ugyanaz, ki Cuba szigetében mint kormányzó igen szomorú emléket hagyott maga után, s kinek tisztán absolutistikus véleményei ismeretesek; MacCrohom utódává A­h­u­m­­a­d­a herczeg lett; Ros de Olano helye még nincs betöltve. E­c­h­a­g­u­e­lnok, madridi főkapitány, S­a­n­z tábor­noknak engedi át állomását. Föltűnő tény, mikép a progressista H­o­y­o­s, a gyalogság igazgatója, meghagyatott állomásán. Ez ugyanazon személy, ki 1834-ben Narvaezt Santanderben agyon akarta lö­vetni. Az új hadügyministert, ki hajdan a carlisták egyik főnöke volt, minden perezben várják Sevil­lából, hol főkapitány volt. A­l­f­o­nz­o­ M­a­r­t­i­néz, ki oly gyászos szerepet játszott, mint madridi polgári­ kormányzó, Z­ar­ag­o­z­á­nak, a miniszer­­elnök meghitt barátjának adja át hivatalát. A mi­­nistérium tagjai közt csak 3 notabilitás van, Nar­vaez, Pi­dal s Nocedal. A többieknek még ezután kell hírnevet szerezniük. Azonban azt hi­szik, hogy legfolebb egy hónap múlva részbeli mó­dosítás leend, mivel lehetetlennek látszik, hogy Narvaez, Lersandi­s Moyano sokáig jó egyetértésben lehessenek egymással. A „Náción“ megc­áfolja azon hírt, mintha O’Don­­nell spanyol grand-i czímm­el fogna felruház­tala. Szerinte, ő semmire sem vágyik , és semmit sem fogadand el, meg van elégedve helyzetével, s nyugodtan óhajt élni a honának s a királynőnek tett szolgálatok után. Az „Epoca“ ehhez hozzáte­szi, mikép O’Donnell két-három­ hónapi kirándulást szándékozik tenni külföldre, s erre visszatérem­, számot adni eljárásáról a cortes-gyűlésnek azon esetre, ha szerencséje lenne valamelyik törvény­­hozó-testületnek tagja lehetni. Guert 13-a fogságából kibocsáttatott­ ár­váé­r­z­e­l­­ ügye még nincs elintézve. E­gy oct. 18-ról kelt sürgöny szerint a hivatalos lap egy oly kir. rendeletet tett közzé, m­elynélfogva az 1845-ki helyhatósági s tartományküldöttségi törvény helyreállíttatik. A v­a­ll­a­d­o­l­i­d-b­u­r­­gosi északi vaspályaága c­r­é­d­i­t-m­o­bil­s­i­e­r­­társulatnak adatott át. Schweiz, Bern­ből írják a „Frankl. Postr.“-­­ nak, miszerint a nápolyi szolgálatban levő, szabad­sággal hazájokban mulató schweizi tisztek párán-­­­ésőt kaptak tüstént visszatérni ezredeikhez. Ugyane levelező jelenti, miszerint a vasútizgalom­ Waadt­­ban enyésző­félben van. Törökország. .Ruscsuk, oct. 7. Korábbi konstantinápolyi rendelet következtében több csa­patok vonultak ide Sulidéból, néhány hadszakasz már át is kelt a Dunán s útban volt Bukarest felé, midőn Konstantinápolyból egyszerre ellen­parancs mint különben , gazdája előtt a lábszíjjat is siratja, melylyel őt az megfenyítette olykor olykor. Az első felvonás a kötelezvény ügyével vég­ződik —­­ mint látjuk a „Kísérletiről szó sincs. A csizmadiának mindenét el akarják árverezni a második felvonásban. Ekkor neje is rátámad, kit igen szeret, miért nem adja Zsuzsit a gazdag molnárhoz. Sőt a rosz feleség még átkot is mond férjére, ki kol­dusbotra juttató. A csizmadia kútba ugrik bújában! — Ez a második fel­vonás — a kísértet még sincs. Mi csek két felvonáson keresztül ismerjük Sass István uramat, az előtt soha sem láttuk, — de elég volt e két felvonás arra, mikép róla föl ne tehessük, hogy e családi szerencsétlenség miatt egyenesen a kútnak menjen. Az a csizmadia, ki neje minden szi­láimét oly türelemmel hallgatja, s ki már az első fel­vonásban oly heves vita után bírt rögtön kibékülni eleségével, hogyan tesz ily esztelenséget ? — Ez egalább a darabban nincs kimentve. Már azon szen­vedélyes pörben, melyet feleségével folytat, a csiz­­nádi­ íién­l­ett ember többé a ki addig volt. Azt mondja „mindjárt megreped a szive,“ midőn neje ,verjen meg az Isten“ féle kifejezéseket hasz­­nál. — E vita nincs jól kivive, s a szerző nagy gyengeséget árult el az indulatok festésében — hogy ne mondjuk ismeretében. A tele torokkal kiás­­ott prózai átkozódások, s „a megreped a szivem“­­,éle általános kifejezések se­ nem jellemeznek, se a szenvedélyek kifejezésében nem tesznek ha­­ást. Van a költészet legalsóbb nemének is bizonyos tatára, melyen túl nem hogy valami hatást tenne, hanem visszataszít. — Habár megtudjuk, mikép a csizmadiána nem akarta annyira vinni a dolgot, hogy férje kútba ugorjék, habár szitkozódása czélja csak az volt, hogy férjét az utolsó perezben is, mi­lőn a dobraverés már megkezdődött, rávegye arra, hogy Zsuzsit a molnárnak adja, azt a csizmadiánát, s a hozzá hasonló nyers személyeket, kik csak a leg­vadabb­ prózában beszélnek, sohasem látjuk örömest még­ az életben sem — nem hogy a költészetben, habár némely írók azt látszanak hinni, mikép a színmű valami alábbvaló neme a költészetnek, mint annak más fajai. Akarja-e szerző festeni az érzel­meket, vagy pedig a sentimentalismustól tartván, nem is akarja kifejezni ? E kérdésre nem felelek, habár szerző eddigi művei meglehetős határozott véleményre jogosulnak fel. Megengedjük ugyan, hogy az indulatok, érzel­mek erőteljes kifejezése nehezebb, felsőbb rendű, mint egy embert nyugodt állapotban elénk állítni; de az írótól legalább azt követelhetnék , hogy ide fordítsa minden tehetségét. S várjon feljogosít-e minket valami, hogy kimondjuk, mikép Szigeti a szenvedélyesebb helyekre nem fordít elég ügyei­met , munkát és időt? Láttuk-e hány óra vagy percz alatt irta meg műve ezen részeit ? — Nem, mi nem láttuk a szerzőt mű­ve fölött izzadni , nem tudjuk , várjon két hét , vagy , mint egy közelebbi tragoediát, hat esztendő alatt gondolta ki és irta-e megszerző a „kisértelmet; de a művön csalhatóan jelei vannak az elsietésnek, és e jelek a styl rendkívüli pongyolasága , melyet szerzőnek minden művében, s a „Vén bakancsos“­­nak is épen azon részeiben tapasztalunk , melyek­ben erősebb érzelmeket kellene kifejezni. Mint más alkalommal s más vígjátékírónk működésére meg­jegyeztük, a styl pongyolasága a világért sem ter­­m­­észetesség — a természetességet legtöbbször a műgond állja­ meg. Hogyan is kívánjunk műgondot, midőn látjuk , hogy azon népszínmű- és vígjáték— íróink, kiknek egy két darabjukat tetszéssel fogadta a közönség, versenyezve igyekeznek minél többet írni, hogy az újságokban nevük mellett e banális epitheton álljon „szorgalmas színműírónk.“ Térjünk azonban vissza a darabra é­s menjünk át a 3-dik felvonásra, melyben többek közt a k­i­­sértetnek okvetlenül meg kell már jelennie, minthogy a harmadik az utolsó felvonás. Csakugyan meg is jelen az. A kisérlet nem más, mint maga a csizmadia. A helybeli földesur nagy pártfogója Sass Istvánnak, s épen a harmadik felvonásra érkezik a faluba. Ennek házához viszik a kutból kivont csiz­madiát, hol kisül, hogy még életben van. Nemsoká­ra talpra áll a maiszter — s a földesurral szemben erősíti, mikép a molnárnak becsületesen megfize­tett, de az nem adta vissza a kötelezvényt. Hogyan vallassák ki a molnárral magával az igazat! — Ez most a kérdés. A földesur egy szomszéd szobába bujtatja el a csizmadiát. Éjszakának idején magához hivatja a molnárt, s az megjelenik. Az uraság bort parancsol számára, s hárman, a földesur, orvos és a molnár leülnek tarakozni (a molnár, mint lát­juk, a máriáson és fillión túl van —a honoratiorok­­hoz tartozik !) Midőn legjobban mulatnak, kártyáz­nak és isznak, megjelen a csizmadia tetőtől talpig fehér lepedőben. A molnár csaknem szörnyet hal ijedtében. A többiek erősítik, hogy mit sem láttak. A kísértet kimegy,­a kártyázás tovább foly, de a kísérlet újra megjelen. Másodszori, vagy har­madszori megjelenésére a molnár térdre esve vallja ki, mikép a csizmadia csakugyan kifizette az­ adós­ságot, s ő most kétszeresen adja vissza azon ösz­­szeget, melylyel a molnár tartozott. Zsuzsi pedig a csizmadiainasé lett , ki igen keveset lendí­tett az egész darabon. E harmadik felvonásban tán még kevesebb a valószínűség, mint a másodikban. A földes urnak a molnárral való bánása egészen valószínűtlen — mi oly írónál, ki az élet prózájá­val akar hatni, igen nagy hiány, miután más nemű érdeket nem adhat a jelenetnek. Az egész mű szerkezetén ugyanazon pongyola­ság látszik, mit az irályban tapasztaltunk. Mindenik felvonásban más más hang, a­nélkül, hogy a köz­bejövő események találékonyságra mutatnának. Az írónak két alakja meg volt agyában, s tán az első felvonásra is nagyobb gondot fordított, — a két utolsó felvonás, akár a motívumokat, akár a kivi­telt, akár az inven­tiót tekintjük, mintha folyvást haldokolnék a gyengeség miatt. E haldoklás főleg az utolsó felvonásban látszik, hol pedig az érde­keltséget legmagasb­ra kellene csigázni. Szerző szokott körülményessége s a kivitelben nála tapasz­talt kényelmes nyújtózkodás itt igen hosszadalmas. A Zsuzsi és Miska közt történő szerelmi vallomás rendkívül hosszú párbeszéddé nyúlik ki, m­ely pár­beszédnek ügyes szövéséről semmi dicséretest nem­­ mondhatunk.­­ Heti szemlénkben még egy-két előadásról kel­lene szólaltunk, de a szűk tér miatt csak a csü­törtöki előadásról egy pár szót: A párisi nap­­lopó­ban F­­á­n­c­s­y Ilka k. a. egy 17 éves fiút játszott. Nem vonjuk kétségbe se tehetségét,se jövendőjét, ha azt mondjuk, hogy ő szerepet adni nem bír se elég ügyességgel se elég tehetséggel. A rendezőség azt épen úgy tudja, mint akárki e világon , de személyek iránti kedvezésből egy egy estvét gyakrabban áldoz föl mint kellene. Az egész előadás igen gyenge volt,­­ a legroszabb játszók közt kell megemlítnünk Lendvay­t. Salamon F. jött , hogy az összes csapatok tüstént vonuljanak vissza s Bulgária belsejében helyeztessenek el. — Az ujan szervezendő tartományi törvényszékhez a külön vallásfelekezetű küldöttek minden kerületből megérkeztek Rugósukba, s az említett törvényszék rövid időn megnyittatik-Amerika, N­e­w-Y­o­r­k, oct. 4. A legközebbi elnök­választásra vonatkozó viták igen élénken folynak. Fremont ezredes párthívei erősen re­mélik, hogy ő fog győzelmet venni versenytársai fölött. L­o­u­i­s v­­ 11­­-ben sept. 29-én három nagy raktár lángok martalékává lett. A veszteség 100 ezer dollárra megy föl, ezen összegnek 3/4-e biz­tosítva volt. T­a­b­e­r, a „Charleston MSVcury“ ki­adója September 29 dikén párbajban megöle­tett M’ G­r­a­t­h által, miután két pisztoly­lövést eredmény nélkül váltottak. Egy h­a­l­i­f­a­x­i sürgöny szerint, a „Britannia“ hajó sept. 24-n a Breton­fok közelében hajótörést szenvedett. Cushing államügyész vélemény­adásra kéretett fel azon kér­dés iránt, ha vájjon Francziaország a szökevény­kiadási szerződés értelmében követelheti­­ azon 3 francziának kiadatását, kik az éjszaki vaspályát meglopták s kik legközelebb New-Yorkban befogat­tak. Hirszerint Nicaraguában W­a­­­ke­r hely­zete tetemesen javult s Rivas mindegyik párt ál­tal visszautasíttatik. Azonban mégis a lakosok bizo­nyos köreiben ellenzék mutatkozott Walker el­len, s ennek következtében San Jacents köze­lében zavarok ütöttek ki. Costa-Ricában a cholera dühöngött, s hírszerint azon állam serege határozottan vonakodott újólag beülni Nicara­guába. Távirati tudósítások. P­á­r­i­s, oct. 20. Az udvar Compiégnebe elutazott. Verona, oct. 19. Mária Anna császárné ő felsége háromnapi mulatós után innen Prágába visszatért. T­u­r­i­n, oct. 11. Capranában némi csendzava­rások töréntek, de a rendet a nemzetőrség, az­­Ormeából oda rendelt karabélyosok, néhány elfoga­dás után helyreállították. Színházi előadások. A nemzeti színpadon: „Guzm­an Jo­hanna“ Opera ballett 5 felv. A pesti német színpadon: Monhaupt Hermann bűvész úr föllépte. || Azt mege­lőzi : „Eine Part die Piquet“ Lustspiel in 4 Aufz. .00 GO Duna vízállás, oct. 21. 11 11' 30 fölött. Bécsi börze, oct. 21. (Távirati közlés.) Bankrészvény . | ! . . . . 1063 Államkötelezvény 5% jp, .* — dto 4% ........................ -Nemzeti kölcsön 5% . i 83 110 1835-diki sorsjegy ! ! . . — 1839-diki -----. t--t. j — 124 1854-diki 5% . . . . . . 106 Földtehermentesítési köt. . * 743/4 Államvasutrészvény. . . 311 Éjszaki vaspálya . . 2645 Dunagőzhajózás . 1­578 Hamburg . ..... Augsburg................... . 1063/4 London ...... . . 10—18 Cs. kir. arany• Felelős szerkesztő SZILÁGYI FERENCZ. Szerkesztő-társ NÁDASKAY LAJOS, itt

Next