Budapesti Hírlap, 1857. szeptember (198-222. szám)

1857-09-17 / 211. szám

ségeiket. Beléptükkor a polg. zenekar a bruba­­conne-t játsza. A szivattyús osztály elöllépde­­lése mellett a fenséges Pár áthaladt a főfasoron, melynek végén egy szép és izlésteljesen világí­tott építmény a lombok homálya közt Belgium czímereit és a magas Pár névjegyeit ragyogtatá. Majdnem egy órás mulatás után visszatértek Ő Fenségeik a cs. palotába, melynek midőn erké­lyén a podeszta kíséretében megjelentek, a ben­­gal világok a nép nagy örömriadásai közt meg­­gyújtattak. A székesegyház óriási építménye rögtön bű­vvilágban jelent meg gőzfelhőktől kö­rül­véve. A fehér világ mintegy 20 perczig tar­tott, mire az rögtön sötétvörössé változott. Mily bűvös hatást idézett elő e rögtöni változás, azt leírni nem lehet. — A „P. O.Z.“ bécsi levelezője következő,kü­lönösen a magyar fölbirtokosok tájéko­zására szolgáló felvilágosításokat nyújt:„Nem rit­kán történik, úgymond, hogy a birodalom keleti tartományaiból különösen Magyarországból való földbirtokosok, kik itt a nemzeti bank jel­­zálog­osztályánál személyesen vagy ügy­nökeik által kölcsönt keresnek, keserűen meg­csalódva érzik magukat , tapasztalván, hogy a nekik kölcsön tőkéül átadott záloglevelek leg­távolabbról sem állnak azon magas, a névszerinti értékkel majdnem egyenlő árfolyamon , mely hírlapjaink börzetudósításaiban van följegyezve. A­helyett hogy papírjaikon 99% százlolival túladhatnának, meg kell elégedniük, ha a hatéves záloglevelekért 90%, a 10 évese­kért pedig épen csak 86 száztolit kapnak. Ezért rövid magyarázatát kívánjuk adni azon ellenmondásnak, mely a hirlapokban­ közlött ár­folyam s a záloglevelek valódi árai közt lát­szólag fenforog. Azon záloglevelek, melyek mint „a cs. k. nemzeti banknak 5°­­ elsőbbségi kötelezvényei“ vannak az árfolyam-tudósítások­ban említve, csak olyanok, melyek csupán egy évre 100 ft összegben adatnak ki, és a kölcsön kiszolgáltatásánál csak igen alárendelt sz­er­ep­et j­á­t­s­zanak, o­ly formát mint az aprópénz más kisebb pénzművele­­t­e­k­n­é­l; a kölcsönvevő t. i. nem a fő összeget kapja ki 100 ftos kötelezvényekben, hanem csak sok esetben, midőn az ezreseken felül még bizo­nyos egyenetlen számú summa esik reá, annak egy részét , t. i. a százasokat, míg a tízesek és egyesek bankjegyekben fizettetnek ki. Az ez­resek 1000 frtos záloglevelekben, melyek egyes­­ség szerint 6 vagy 10 évre szólanak, szolgáltat­nak ki. Ezen záloglevelek (1000 frtosok) kel­nek a fölemlített 901/4 és 86% ár­folyam szerint.­­ Egy példa még inkább fel fogja világosítani a módot, mely szerint a kölcsön kia­­datik. Egy birtokos p. a költségek s első évi kamatok levonása után kap 18,760 ftot, és pe­dig p. 10,000 ftot tízéves, 8000 ftot hatéves ezer­­forintos záloglevelekben, melyek közöl az elsők­ért a pénzváltónál 86, az utóbbiakért 90%°, o­ t kap. A többi 760 ft részben hasonlag zálogleve­lekben, és pedig egy éves 5 %-os elsőbbségi kö­telezvényekben, 700 ft, és a 60 ft bankjegyek­ben fizettetik ki; az említett egy éves 100 frtos kötelezvények kelnek pedig a hírlapokban em­lített 99% és 99% árfolyammal.Mert immár azok kik, kölcsönt akarnak fölvenni, a 12 hónapos záloglevelek magas árfolyamát összezavarják azon tíz- és hat évesekével, mely a hírlapokban nincs említve, innen származnak azon tragai- co­­micai jelenetek, melyekről levelünk elején em­­lékezünk.A­mint jónak látandja, mi az én utazásomat illeti, az el van határozva, s azt megteendem; de tán igen komoly következést lát ön abban , hogy így mindenikünk külön utazik el ? — Épen nem : akármelyikünknek elutazása ugyanazon gyanakodás és bírálatokra adand al­kalmat ; aztán én csak vissza akarom önnek adni azon szabadságot, melytől önt megfosztom. De honnan ered önnél e rögtöni és feltűnő utazási elhatározás ? Tegnap eszében sem volt, arról bi­zonyos vagyok, legyen ön annyi bizalommal irántam, s mondja meg okát, mert bizonyos va­gyok benne, azok egészen másak, mint a­me­lyeket ön említett. — Hallja meg ön asszonyom, monda az ezre­des , kinek eddig fékezett boszúérzelme mindig növekedő hevességgel tört ki; távol legyen, hogy önt méltónak tartanám bizalmam újabb bizony­ságára , ki szeretném törleni múltamból mind­azon perc­et, melyben azt tanúsítok ön iránt, szeretném, hogy a bizalm­asság és bensőség­e ritka perc­ei soha ne léteztek volna, szeret­nék semmit sem tudni mind­arról, a­mit ön nekem mondott. E heves kitörésre, sok nő könyökre fakadt volna, sok más mélyen sértett szívvel elhagyta volna a szobát; a legnagyobb rész szemrehá­nyást szemrehányással, rágalmat rágalommal viszonzott volna. Lavinia semmi ilyest nem tön: hallgatott, hogy összeszedje magát, hogy gon­dolkodjék , talán elhallgathassa szive lázadását, mely esze ellen föltámadt; de mindez rövid ideig tartott. Nemeslelkűséget erőltetve, saját méltó­ságát megtartva, megkisérle tisztelni férjét. — Hermann, monda tökéletesen természetes hangon , látom, hogy kérdésem oktalan, s hogy feleletet remélni részemről vakmerőség volt, bo­csásson meg ön kérdésemért. Ön titokban akarja tartani indokait , s én tisztelem a rejtelmet, melybe ön burkolódzni akar. E nyugodt és tiszteletteljes szavak megállíták vagy inkább lefegyverzék az ezredes haragját. Ő sérelmet sérelemre, boszantást boszantásra halmozott, s a nő, a­helyett hogy haragja miatt szemrehányást tenne , bocsánatot kér, hogy azt felidézte. Az ezredes bámulata diadalmaskodott haragján sőt vad kedélységén is, az ifjú nőhöz közeledett, s kezét megfogván, egy tekintetet lövelt rá , mely a nő előtt ép oly megfoghatlan volt, mint haragja az iménti perezben. — Bocsásson meg, Lavinia, monda igen halk hangon. — Teljes szivemből, Hermann. — De a bocsánat nem elég, folytató hévvel, ígérjen meg ön még egyet. — És mit ? — Feledje, hogy elfeledkeztem magamról. — Már nem emlékszem rá. Hermann mosolygott. — Ön azt téve, mit eddig senki nem ten: ön megtaláló a sarkantyút és féket, melylyel engem vezetni lehet. Eddig még soha sem vallot­tam be, hogy roszul tevek; önnek tehetem azt, Lavinia, mert megbánást érzek. De ön nem tudja, mi ragadott magamon kívül. . . Lavinia, önnek nem kellett volna tettetnie. — Tettetni, én­­ sőt inkább igen nyílt valék, mint ön maga mindig mondá. — Ne idézze föl a perczet, melyben talán ön­nek nyíltabbnak kellett volna lennie ; mert en­gedje megmondanom, Lavinia, oly nőnek mint ön, előre kell vala látnia, minő eredményű lehet vala rám nézve a való felfedezése. — Esküszöm, Hermann, hogy szavaiból sem­mit sem értek. — Igen, Lavinia, igen meg kell engem érte­nie , habár büszkesége gátolja is tán elismerni, hogy engem megcsalt, mint az egész világot megcsaló. — Hermann, Hermann! — Igen, megcsalta s még most is égni, forrni érzem véreimet, ha eszembe jut, mily ügyesség­gel játszá ön egész szerepét. Nem erősíté ön, m oly szilárdan és oly édes arczczal, melynek min­den kételyeim fölött diadalmaskodnia kelle­t hogy emléke kihalt szivéből, pedig jól tudta az ellenkezőt; tudta, azt pirulás nélkül nem tagad­hatja. — Nem, pirulás nélkül nem tagadhatnám, mert már a gondolatra is, hogy ön kételkedik szavaimban, arczomba szökik a vér, s pirulok ez uj vád miatt. De az esküt, melyet egybekelésünk napján mondok, ismételem ma, Hermann, s ön­nek hinnie kell, bármint égjen is homlokom. E szavak nyílként fúródtak át Hermann szi­vén. Hát nem látta-e őt múlt estve a Lajos levelével kezében ? nem látta-e kétségbeesésig menő levertségét ? nem hallotta-e az előbb sze­retett nevét lesiklani a zokogástól félig nyílt aj­kakról ? és most tagadja, e nő, kit némely pilla­natban egész bámulatára méltónak hitt ! ő ké­pes volt e nyugodt homlokkal, e derült tekintet­tel őt megcsalni! jól hozzá volt szokva a tettetés­hez!— és e csak alig lecsöndesült szívbe újra be­­fészkelődött a harag és boszankodás. — Hermann, ön nem hisz nekem! ön nem hisz nekem! Ez felele hidegen. — Meg kell vallanom. De hagyjuk, elég erről. E tárgy kínos, s nem szabad arra visszatérnünk. — De mivel már benne vagyunk, monda La­vinia élénken, világosítsuk föl, bármily fájdal­mas lehessen is az mindkettőnkre nézve. Magunk iránti kötelességnek tekintem , hogy ily fontos dolog fölött legkisebb árnyék se maradjon. Ho­gyan, feleljen ön csak ez egy kérdésre, hogyan jutott ön eskümmel ellenkező meggyőződésre ? Ön e kérdést nem fogja kimélytelennek találni. — Kimélytelennek nem, de hasztalannak. Fö­lösleges rá felelni, mert bármit állítson ön, le­­hetlen lesz véleményemet változtatnom. Azon­ban ne aggódjék miatta , hogy titkát fölfedez­tem. S valóban jobban cselekszik vala ön, ha azt senki előtt sem titkolja , mert ön fájdalma véghetlenül inkább emelte volna a világ szemé­ben, mint hideg közönye: a világ sohasem fogja megérteni a vágyat, mely önt a legjogosabb fáj­dalom fölött diadalmaskodtatá. — És ön uram megérté azt ? kérdé Lavinia, oly felindulástól izgatva, melyen csak nehezen bírt uralkodni. — Talán kitaláltam. — Tehát ha ön valóban kitalálta, tudnia kell önnek, hogy hidegségem és közönyöm a helyett, hogy színlett volna, csak érzéseimnek határozott kifejezése volt,és hogy, ha a kétszínűség tehetsé­gemben állt volna, használandom azt, hogy oly fájdalmat színleljek, melyet érezni nem tartom méltónak, mert oly fájdalmat mutatva nem ítélt volna meg oly szigorúan a világ. — Bámulom, monda Hermann keserűen, a fá­radságot, melylyel ön, asszonyom, a valótól el akar téríteni. Enyéimnél sokkal erős a szellem elveszne magyarázatai tömkelegében , de még egyszer, hagyjuk abba. Egy szó meggyőzhetné önt, hogy mindent tudok, de minek azt kimondani? S csakugyan nem mondá azt ki, nem annyira azért mintha annak hasztalan voltát érezné, mint inkább mivel vonakodott megváltani, mi módon lepte meg Laviniát az előbbi estre. Ez utolsó szavak után Hermann elhagya a szobát. Lavinia saját szobájába távozott, gon­dolkozni e félreértésen s azt felvilágosítani pró­bálni , mert gyötrő azon gondolat, hogy férje el­utazzék egy őt leverő tévedés súlyával szivében, sőt hogy épen e félreértés miatt utazzék el. — De, monda Lavinia gondolkodóba esve, honnan van, hogy ő ez egész dolgot oly hévvel vitatja ? végre is mit gondol ő azzal, siratom-e én Lajost vagy nem ? Nem nyilvánít ő irányom­ban leghidegebb közönyt ? ha a mit hallot­tam igaz, nem tagadja-e meg tőlem még a tisz­teletet is ? Nem, azt nem akarom hinni; itt szin­tén félreértés van. Egy kis sikoltás a gyermekek szobájából ki­ragadó gondolkodásából s azok mellé szalasztó. — Oh! semmi baj, asszonyom, monda a dajka őt belépni látva; az ezredes úr csákóbokré­táját mindkettő szerette volna leírni, ez az egész. — Ah! monda Lavinia megütközve, nem hit­tem, hogy az ezredes ma ide jöjön. — Ma nem, de úgy hiszem tegnap estve volt a csákó kezében, midőn a gyermekeket megö­lelni jött. E szó egy rögtön világot vetett Lavinia lel­kébe. Eszébe jutott, hogy tegnap estve szobája ajtaja félig nyitva volt, midőn a Lajos levelét olvasá; most bizonyos volt benne, hogy az ezre­des látta azt, s ez mindent megfejtett; izgatott­ságát, a könyeket arczáin, s mindezt a bánatnak, kétségbeesésnek tulajdoníta, melyet titkolt, de mely folyvást marczangolá szivét. Tehát félreértés volt, melyre visszatérni gyön­gédsége s egy érzés, mit maga magának sem vallott meg, nem engedék őt. Ő nem adand felvi­lágosítást ; nem tehetné azt, s végre is, mit hasz­nálna az ? ő soha sem hinné, így minden homály és bizonytalanságban maradt. Két órával később a terembe kéreték, hogy férjétől búcsút vegyen. Az ezredes érzékenyülve vált el leányaitól és sokáig keblén tarta őket. Laviniának csak kezét nyújtó, s közönyös han­gon fejezé ki azon óhaját,hogy őt visszatértekor ha boldognak nem is, legalább jó egésségben találja. Lavinia nem erőlködött több szívélyességet adni a búcsúnak, meg lévén győződve, hogy mind­ez erőlködés tettetésnek fogna tekintetni; különben testben lélekben sokkal fáradtabb volt, semhogy még egy kísérletet tenne Hermann ko­mor kedélyén diadalmaskodni. Az ezredes elutazott. (Folytattatik.) KÜLFÖLD Anglia, London, sept. 13. A „Globe“ közli azon angol tisztek névsorát, kik az angol kor­mány ajánlatára a szultán által a Medzsidié­­renddel fognak feldiszíttetni. Ezen tisztek közt vannak :Sir Golin Campbell, Codring­­ton, Lucan gróf s Cardigan lord is. Az említett kitüntetés volt szánva a Delhi előtt cho­­lerában meghalt Barnard tábornok számára is. Dalhousie marquis 100 ft. sz.-et küldött a lordmayo­r-nek, az indiai segélyzési tőke szá­mára. Hírszerint a vidéken a toborzás egy idő óta rendkívüli sikerrel foly , úgy hogy C­h­a­t­h­a­m-be hetenkint 200 újoncz érkezik. Mint bizton remélik, a katonai mérték leszállí­tása még tetemesen szaporítandja ama számot. Egyébiránt egyetlen katonát sem szabad Indiába elküldeni, mielőtt az kellőleg be nem gyakorol­tatott az e­n­f­i­e­l­d-puska használatába. A Ben­­gáliábani ostromműködésekre vonatkozólag, a britt birodalom minden pontjáról küldetnek In­diába egyes hadmérnök-századok. A néphad az összes grófságokban kiállíttatik s begyakorolta­­tik. Alig lehet egyébről hallani, mint csapatmoz­galmak s hadkészületekről. — Jul. 18-tól augus­­tus végéig, 67 hajó indult el Indiába, 24,145 ka­tonával. Az ismeretes Edwardes őrnagy, ki legké­­sőbb az angolokat visszahelyezi Máltán birto­kába, egy a „Times“ által idézett iratában, Delhi ostromáróli nézeteit fejezi ki. Ő semmi megrovandót sem talál abban, mi eddig elő az angolok részéről történt, sőt inkább azt tartja, hogy azok semmit sem mulasztottak el, a­mit csak lehetséges volt megtenni. A közbejött ké­sedelem, az angolokra nézve ugyan nagyon káros, azonban kikerülhetlen volt. A „fellázadt ezredek desorganizált töredékeiben" Edwardes csupán oly rendetlen tömeget lát, melynek „végre szük­­ségkép hátrálnia kellene egy angol tisztek által vezérlett rendes sereg zárt sorai előtt.“ Ezen rendetlen tömegben mindenki, noha kétségbe­esetten , de egyszersmind egy áruló nehéz szivé­vel harczol, s ezenkívül rendesen még tetemes martalékot is harczol magával, így egykor a megöletett sepoyok vagyonából, egy britt kato­nára nem kevesebb mint 160 font st. jutott. A szikh­ek, mint az angolok szövetségesei, két­ségkívül méltányolni tudandják, hogy mily sokát ér egy ily aranyos ellenséggeli harc­. A­mi az ostrom sikeréve a kilátásokat illeti, Edwardes körülbelül ugyanoly módon nyilatkozik, mint a többi régi indiai tekintélyek nagy része. Saját Multánban szerzett tapasztalására emlékeztet, hol W­h­i­s­h tábornoknak erősítésekre kelle várnia. Szerinte az ostromlóknak még sokat kel­lene kiállaniok, azonban egypár hét múlva, egy 20,000 főnyi angol sereg eldöntendi a dolgot. Mindamellett is az őrnagy hozzáteszi : „Indiá­ban a helyzet még sohasem volt csak század­­résznyire is oly komoly, mint jelenleg.“ A belfasti zavargások következtében, az alkirályi kormány egy vizsgáló­bizottmányt s tetemes haderőt küldött a hely­színére. Több helyi lapokból következtetve, mind a protestáns mind a kath. pórnép félig katonailag van szer­vezve. A lövész­club csak nemrég 300 puskát ren­delt meg, s több presbyteriánus lelkészek eltö­­kélvék, bátran folytatni szónoklataikat. Francziaország, Pár­is, sept. 13. Tunis­­z­ból 2-ról kelt tudósítások szerint a franczia hajó­had megjelenése után ott a helyzet tetemesen ja­vult. A hajóhadnak rövid időn ismét el kell­ hagynia a tunisi kikötőt, hogy a nyílt tengerek hadgyakorlatait folytassa. — A „Pays“ egy fél­­hivatalos közlést hoz, melyből azt lehet követ­keztetni, hogy Persiában újabb harczok van­nak készülőben, s hogy a persák talán újólag megtámadandják Herátot. Ezen közlés így hangzik: „Egy sürgöny tegnap azt jelente, hogy Herát városában zavarok ütöttek ki, Murad- Mirza szerdai csapatjainak kivonulása után. Mint értesültünk, ezen zavarok vallási indokból eredtek, s a Síi­ták felekezetebeli muzulmánok ellen voltak intézve, kik a sah különös oltalma alatt állanak, s Herátban kevesebbségben van­nak. Mint tudjuk, a persa udvar saját hitsorsosai védelmére s száz éves politikája értelmében kezdé meg ama háborút, mely fegyvereire nézve oly fé­ny­es sikerrel végződött (?), azt is tudjuk, hogy a békeszerződés a legnagyobb lojalitással haj­tatott végre, noha előre féltek azon eseménytől, mely megtörtént.“ Ugyanezen sürgönyök szerint nagy ingerültség uralkodott a f­e­r­r­a­r-i s­k­a­n­­daháriafghan-törzsek közt. A „feliratok s szépművészetek akadémiájá­ban egy kis episod fordult elő. Beszédet kellett volna tartani a leg­újabban elhunyt hellenista Boissonnade em­lékére, azonban a bonapartisták ennek ellensze­gültek , mivel F­o­r­­­o­u­­ emlékére sem tartatott beszéd. Erre Villemain indítványára az ülés el­oszlatott. Cherbour­g-ban az ott állomásozó­orosz fregát legénységének tiszteletére különböző ünnepélyek rendeltettek meg. Lar­o­c­h­e j­a­q­u­e­­lein a Dem Sévres­ megyei tanácsban egy ultra-bonapartisticus beszéd által tünteté ki magát. Belgium, Brüssel, sept. 12. Holnap fog történni a szemorvosi congressus ünne­pélyes megnyitása. A minden országbeli leghí­resebb szemorvosok közöl több mint 200-an ígér­ték meg ezen fontos munkábani részvétüket, s már nagy részint meg is érkeztek. 14 kormány, köztük 4 német, küldött hivatalosan képviselő­ket e congressusra. Spanyolország, Madrid, sept. 8. Néhány nap óta, számos politikai lapok foglaltat­tak le. A királynő Turgot marquis fran­czia követet magánaudientián fogadá el. — Montpensier herczeg már octoberben Olasz­országba utazandik, hogy ott Krisztina ki­rálynővel összetalálkozzék.A hó végén a cara­­bancheli táborban nagy hadgyakorlatok lesznek. Dánia, Itzehoe, sept. 9. A napi­rend sze­rint ma ment végbe a végtanácskozás a kormány által előterjesztett alkotmányjavaslat felett. Leg­előbb a bizottmány előadója jelenti , mikép a bizottmány B­a­r­g­u­m követnek minap beadott módosítványait nem tartja elfogadhatóknak. Végre több oldalróli hevesebb vitatkozás után titkos szavazásra került a dolog, s 46 szóval 2 el­len a bizottmányi jelentés elfogadtatott. Távirati tudósítások, Turin, sept. 13. Néhány ellenzéki lap azon hírét, mikép Buoncompagni elhagyta Flo­­renczet, hogy pápa ő­szentségét ott ne lássa, úgy igazítják helyre, hogy „a kívánt szabadsá­got kormányától csak azon föltétel alatt kapta meg, hogy előbb ő szentsége megérkeztét bevárja. Ő diplomatiai személyzetével együtt bemutatá magát a pápának s Florenczet csak ő szentsége elutazása után hagyá el.“ London, sept. 15. A „Globe“ esti lapja je­lenti : Havelock tik a Bittoor erődöt üresen találta,leronta azt, valószínűleg a Gangeszen már átkelt, megveré a lázadókat, és Lucknowba sie­tett. Kétséges, vájjon Delhi őrsége valóban tett-e három kirontást. — Ma reggel hivatalosan közzé tétetett. Delhi őrségének három kirontása visz­­szavezetett, melyeknél az angolok ötszáz em­bert vesztettek. A nemuchi lázadók Delhibe ér­keztek. Bittoor ellentállás nélkül lerontatott. — A „Morning Post“ sürgönye jelenti: „Ne­na Szaib állítólag családjával együtt meggyil­kolta magát. Neil és Havelock egyesülve nyomulnak Lucknow ellen. Batha és Betnaret- ben összeesküvések fedeztettek föl; Bahadoor Halka hű maradt. P­á­r­i­s, sept. 16. A „Moniteur“ szerint f. hó 12-én tartatott meg a harmadik manoeuvre a chalonsi táborban. A Moniteur nyomdája leégett, a kárt 300,000 frankra becsülik. A hivatalos lap ennélfogva ma csak fél éven jelent meg. Igazítás. Tegnapi számunk első oldalának ne­gyedik hasábján a 4-ik sorban egy számhiba csúszott be,melyet „68,343,200“ helyett: „68,343,943,200“­­kérünk kiigazítani. SZÍNHÁZI ELŐADÁSOK. A nemzeti színpadon: „Guzman Jo­hanna“ Opera 5. felv. A pesti német színpadon,, A három törpe“ Jean Piccolo, Jean Petit és Kiss Józsi föllépte. Megérkeztek Sept. 15-én Lengyel Miklós kanonok Bécsből. Motusz Alajos cs. k. pénzügyi tanácsos Karansebeßről. Detrich Miklós cs. k. tanácsos Nagyváradról. — Sept. 16 án Gr. Rozwadowski László földb. Bécsből B. Herzberg Vilmos földb. Kas­sáról. Dobos Lajos cs. k. úrbéri törvényszéki el­nök Füredről. Grossinger József cs. k. pénz­ügyi tanácsos Sopronból. Dunavizállás: sept. 16. 5­­1. —­0 fölött Felelős szerkesztő: NÁDASKAY LAJOS.­­*

Next