Budapesti Hírlap, 1858. november (251-274. szám)
1858-11-24 / 269. szám
zdasági Itókkikíttei.I vényszék által ezennel köshirré tétetik, sertések, tehint hogy kiskorú Egri Péter Nagyváradon f. 1858. évi május 30 . végrendelet hátrahagyása nélkül meghatálozott. sertések, ugyszinte gabnanemüek, f. évi december 4-n reggeli 9 órakor, szükség esetében 1858. évi december 30-n szinte reggeli 9 órakor és ez utóbbi határnapon a becsáron alul is a legtöbbet ígérőknek a sz.-györgy-mezei városházánál nyilvános árverésen el fognak adatni, a következő feltételek alatt: 1. Az ingóságok ára azonnal lefizetendő. 2. Az ingatlanok ára egy negyedrészben azonnal, a második, harmadik és negyedik rész pedig négy-négy hónapok alatt a protel kamatjával együtt s igy az egész ár egy év alatt fizetendő le. 3. A vevőknek csak az egész ár lefizetése után lévén joga az öszves átruházási költségek viselése mellett az ingatlanokat a maga nevére íratni. Végre felszólittatnak mindazok, kik a felnevezett ingatlanságokra zálogjoggal bírnak, miszerint magukat az előírt bíróságnál az árverési határnapig bejelentsék. Esztergom, oct. 81- 1858. Cs. k. járásbíróság. Árlejtés. (35721 (2-3) 16583. Szabad királyi Szeged város részéről az 1858—9-dik évben eszközlendő s az előleges mérnöki kiszámítás szerint austriai értékben mintegy 25—30000 frtra rugó utczai kövezési munkák biztositása iránt 1858. évi november hó 29 . délelőtti 10 órakor a tanácsteremben nyilvános árlejtés fogván tartatni; erről a vállalkozni kedvelők elegendő bánatpénzzel vagy egyéb biztosítéki okiratokkal ellátva leendő megjelenésre oly megérintéssel hivatnak meg, miszerint a szerződési feltételek, úgy az előleges költségvetés az 1. tanácsi osztályban időközben is betekinttethetnek, s írásos kellőkép felszerelt s elegendő bánatpénzzel ellátott ajánlatok az árlejtési határnapig szinte elfogadtatnak. Szeged, november 13-a 1858. A városi hatóság által. Csőd. (3566) (2—3) 3101. A makói cs. k. szolgabirói hivatal mint bíróság közhírré teszi, hogy Velesz Mózses földeáki lakosnak minden ingó, és azon koronaországokban, melyekben az 1853. julius 28-tól kelt ideiglenes csődrendtartás hatályos , fekvő ingatlan vagyona felett saját kérelme folytán a mai napon 3101. sz. a. a csőd megnyittatott, ideigl. tömeggondnokul Rakonczai István földeáki lakos, pelügyelőül Nagy Elek, helyetteséül pedig Farkas Mihály helybeli ügyvéd urak neveztettek ki. Ennek folytán mindazok, kiket a csőd alá került vagyonhoz bárminemű igények illetnek, ezennel felhivatnak, hogy azokat írásban vagy szóval legföljebb 1858. évi dec. 23-ik napjáig ezen császári királyi s olgabirói hivatalnál bejelentsék, mert ellenkező esetben ők, a netán őket illető tulajdoni, elsőbbségi vagy zálogjogra nem tekintve, a csődtárgyalásból ki fognak rekesztetni» CS a OBpdtUuipoton 1 w.udvanyeiket el fogják veszteni. _ Egyszersmind az ideiglenes tömeggondnok megerősítése , vagy más gondnok, nemkülönben a hitelező választmány és ennek helyettesének megválasztása végett 1858. évi dec. 31-én délelőtti 9 órakor annál bizonyosabban jelenjenek meg, mivel különben ezeknek kinevezése az Ő veszélyükre hivatalból fog történni. Makó, oot. 11- 1858. Cs. k. szolgabirói hivatal. Minthogy a tervszék előtt tudva nincs, vájjon és mely személyeket illeti az elhalt hagyatékáhozi örökjog , ennélfogva mindazok, kik erre bár mely egczimből igényt támaszthatni vélnek, felszólíttatnak, hogy örökjogukat az alább kitett naptól számítandó egy év alatt ezen bíróságnál jelentsék és örökjoguk kimutatása mellett örökösi nyilatkozatukat nyújtsák be, ellenkező esetben a hagyaték, melyre nézve az alatt nagyváradi ügyvéd Zilay Lajos ur hagyatéki gondnokul rendeltetek, azokkal, kik örökösöknek nyilatkoztak és örökjoguk czimát kimutatták, fog tárgyaltatni s nekik átadatni; a hagyaték el nem foglalt része pedig, vagy ha örökösnek senki sem nyilatkozott volna, az egész hagyaték mint örökös nélküli az álladalom által fog bemutatni. Nagyvárad, oot. 8-n 1858. Cs. k. orsz. törvényszék. (3566) (2-3) 631. Az aradi cs. k. úrbéri törvényszék által közhirré tétetik, hogy Arad megye kisjenői cs. szolgabirói kerületében helyezett Csernovits - Simánd közbirtokosai és volt jobbágyai ellen 1853. márt. 2-án kelt legfelsőbb cs. nyiltparancs 25. §-a értelmében hivatalból megrendelt legelő-elkülönítési úrbéri perben a megengedhetőség kérdésnek tárgyalására határidőül f. évi dec. 16-i napjának reggeli 9 órája tűzetett ki. Miről is az ismeretlen tartózkodású Csernovits-Simándi közbirtokosok oly móddal értesittetnek, miként az aradi cs. k. úrbéri törvényszék tanácsteremében a mondott időben tartandóárgyalásra, az úrbéri ügyrendtartás 170 §-ának különbeni alkalmazásba vétele mellett személyesen vagy törvényes képviselőik által megjelenni, az ezutáni kézbesítések végett egy közös meghatalmazottat megnevezni es ne mulaszszák Arad, nov. 6-án 1858. Cs. k. úrbéri törvényszék Felhívások. (3584) s. (2—3) 4408. A rimaszombati cs. k. megyei törvényszék részéről mindazok, kik mint hitelezők a néhai f. évi január 7-én végrendelet hátrahagyásával elhalt Mattyasovszki István rosnyói kanonok úr hagyatékából szolgálandó fizetéseket netalán követelhetnek, ezennel felszóllittatnak, miszerint f. évi dec. 15-ik napjának vagg. 10 órájában ezen bíróságnál igényük bejelentése és kimutatása végett annál bizonyosabban megjelenni vagy pedig e tekintetbeni kérelmüket most mondott ideig iratilag benyújtani es ne mulaszszák, hogy ellen esetben, ha a hagyaték a bejelentett követelések kifizetésével kimeríttetik, az a. polg. törvkönyv 813. és 814. §-a szerint, részükre többé az őket illető zálogjogon egyéb igényük testi nem maradand. Rimaszombat, oct. 29- 1858. Cs. k. megyei törvényszék. (3603) , (1—8) 5401. A nagyváradi cs. k. országos tör- 6. Végre kijelentetik, hogy a hirdetési határidő elmulasztása s a tárgyalási határnapról elmaradás esetében az előbbi állapotba visszahelyezésnek helye nincs. (2-8) (1232.) 6427. A s.-a. -újhelyi cs. k. megyei törvényszék részéről közhirré tétetik, m . kassai cs. k. földteherm. orsz. bizottmánytól átérkezett jogérvényes felszámitási határozat folytán az alábbi táblás kimutatásban megnevezett birtokosnak ugyanott elősorolt javaikra nézve a kárpótlási tőke kirendelésének teljesítése végetti eljárás az 1854. évi január 16-a kelt os. nyilt parancs értelmében ezennel megnyittatik ; erre nézve hirdetményi határidőül 1859. évi január 17-ike, tárgyalási határnapul pedig 1859. évi márt. 21-ke reggeli 9 órája oly felszólítással tűzetik ki, hogy : (Lásd fennebb az 1. 2. 3. 4. 5. és 6. pontokat.) (1241*) (1-3) ps.5758. A szatmári cs. k. megyei tervszék részéről közhírré tétetik, hogy a n.várad! * P.-földteherm. pénzalap igazgatóságtól átérkezett jogérvényes felszámitási hátlatok folytán az alábbi táblás kimutatásban megnevezett jogosítottaknak ugyanott elélt javaira nézve a kárpótlási tőke kirendelésének teljesítése végetti eljárás az 1854. január 16-a katt PR. nyirt.na.m.nno ártalmakon cvonnni___. _______ _ hirdetményi határidőül 1858-ik évi dec. 81-ke, tárgyalási határnapul pedig 1859-ik és febr. 7-ke reggeli 9 órája oly felszólítással tűzetik ki, hogy : (Lásd a fentebbi 1. 2. 3. 4. 5. és 6. pontokat.) Gondnokság alá helyezések. (3591) (2—3) 1459. Öreg Hajdú József szentesi 1270. sz. a. lakos, ki azonban most Kis-Uj-Szálláson tartózkodik, a szentesi árvabizottmánynak a f. évi 774. sz. a. hozott, és 10135. sz. a. a nagytek. peti cs. k. orsz. fő törvényszék által jóváhagyott határozatával, tékozlónak kijelentetett és gondnokául Szalai József ur szentesi helv. hiv. tanító kineveztetett. Mi is oly hozzáadással tétetek közhirré, hogy mindazok, kiknek a nevezett Öreg Hajdú József adós ellen követelésük van, követeléseiket a szentesi árvabizottmányhoz a f. évi dec. hó utoljáig bejelenteni el ne mulaszszák, mert különben követeléseiket csak a törvény utján fogják kereshetni. Szentes, nov. 13-a 1858. Az árvabizottmány által. (3595) _ (2-3) 2662. Az esztergomi járási árvabizottmány (l-"-" ,"C"—tt "• létetik, hogy demosi lakos Ungvári András j.—. . ~ gondnokság alá helyheztetett, s részére gondnokul Gajdos József neveztetett. Esztergom, nov. 15-n 1858. Az árvabizottmány által. Haszonbérlet. (3587) a (1-3) 678. A nagy- szőllősi cs. k. szolgabirói hivatal részéről ezennel közhirré tétetik hogy a nagy-ezöllösi uradalmat illető kiesebb kir. haszonvételek, jelesen : a keres máltatási jog, vásárvám és helypénzi jövedelmek, jövő január első napjától kezdve 1860. év jan. első napjáig a f. 1858. év dec. 9-n reggeli 9 órakor N.-Söllősön a cs. k. szolgabirói hivatal helyiségében tartandó közárverés utján haszonbérbe fognak adatni. A korcsmáltatási jog vételára 2500, a vásárvári s helypénzi jövedelmek bére 600 osztr. értékbeniárt,"mely öszvegnek 10 fe bánatpénz gyanánt az árverelési biztosnak kezei közé lészen leteendő. Ha ezen árverelés az első alkalommal kedvezőleg nem sikerülne, azon esetben egy másodszori árverelés fog f. évi dec. 28-a reggeli 9 órakor eszközöltetni, midőn is az ajánlat a kikiáltási áron alul is el lészen fogadandó. Ezen árverelésre vállalkozók azon kijelentéssel hivatnak meg, miszerint illető vevő sz árveretés berekesztése után 14 napok alatt köteles leind az egész vételi öszveget ezen cs. k. szolgabirói hivatalnál lefizetni. Nagy-Szőllős, nov. 1-n 1858. Cs. k. szolgabiró hivatal. Hirdetmények a kárpótlási földtehermentesítési tőkék kirendelése tárgyában. (1236*) , (2—3) 637% Az ungvári császári királyi megyei törvényszék részéről közhírré tétetik, hogy a kassai cs. k. földtehermentesítési pénzalap-igazgatóságtól átérkezett felszámitási határozatok folytán az alábbi táblás kimutatásban megnevezett birtokosoknak ugyanott elősorolt javaira nézve a kárpótlási tőke kirendelésének teljesítése végetti eljárás az 1854-dik évi január 16-a kelt cs. nyiltparancs értelmében megnyittatik; erre nézve hirdetményi határidőül 1859. évi jan. hó 20-ka, tárgyalási határnapul pedig 1858. évi márt. 17-ik napjának reggeli 9 órája oly felszólítással tűzetik ki, hogy : 1. Mindazok, kik ezen kármentesített javak vagy jogok iránti igényeiket az 1852. évi november 29-kén kelt legfelsőbb cs. k. nyiltparancs (bírod, törvénylap 247 sz.) engedélye szerint az 1854-ik évi április végével lejárt egy évi határidő alatt biróilag érvényesítették, magukat e tekintetben igazolják. 2. Azok, akiket az érintett cs. k. nyiltparancs szerint visszaváltási jogaiknak érvényesítésére még hosszabb határidő illet, ezen jogi követelést okiratos kimutatás mellett bejelenteni, vagy magukat a per megindítása iránt kimutatni tartoznak. 3. Azok, akik a kárpótlási tőkére vagy annak kamataira igényt más jogczimből támasztanak, e tekintetbeli jogaikat érvényesítsék. 4. Mindazon hitelezők, kik a kármentesített jószágra az 1854-ik évi március 1-je előtt eszközlött betáblázás által követeléseiknek elsőbbségi jogokat szereztek, s a fizetésre a kárpótlási tőkébeli kielégítéshez igényt akarnak támasztani, ezt bejelenteni tartoznak , ellenkező esetben mindezek a kárpótlási tőke utalványozása iránti tárgyalásból ki fognak rekesztetni, és az 1, 2. és 3 alatt megjelölteknek csupán az leendőantartva, hogy netaláni jogaikat csak az ellen érvényesíthessék, akinek követelési igénye a kárpótlási tőke és annak kamataira az utalványozási tárgyalásnál elismertetett. 1 5. A kárpótlási tőke kirendelése iránti tárgyalásra a fenn kitűzött határidőre mindazok, kik a fentebbi pontokban meghatározott igazolásokat vagy bejelentéseket nyújtanak be, személyesen vagy meghatalmazottjaik által annál bizonyosabban jelenjenek meg, mert különben úgy fognak tekintetni, mintha semmi igazolásokat vagy bejelentéseket sem nyújtottak volna be. Özv. Majos Ádámné Özv. Vitéz Ferenczné és ennek gyermekei Vitéz József és Amália Kiss Pál Kiss Mihály Id. Barta György Kiss János Kiss Gáspár Kiss József Kiss László Adorján László Adorján Bálint Özv. Kovács Józsefné Farkas Lajos Nemes József Hotyka Simon Dobray Demeter neje Oláh Iván Dobray Illona Orosz Vaszil és Gabrille Iván Szász Jakab (katona) Szász Mária Szász Togyer Oricz árv. Székely Simon Száz Péter nője (Brucza) Szász Iván (Spittyác) Szász Simon és Iván Szász Mihály (Onuczuj) Lengyel János nője Szász Simon Fábián Simkó András nője Mihok Vaszil és Mihok Simon (Csukli) Csorba Demeter Szász Mihály (Bruczu) Szász Onucz (a Petre) Draskóczi Gábor Vasilia Tőgyer Iván fia Özv. Illyés Pál Ivánné Dobrás Juon Roskó Togyer Varga György Enyedi János Enyedi Pál Dragos László Varga János Torz Juon György Pap Togyer alul Kosztin és Balbuk Juon Papp alij Juon György Papp alul Togyer Juon Markos Imre Balbuk János Szimjon Pál Petka Illés, Szimjon és özv. Petka Jánosné Gáspár Dániel Gáspár Erzsébet szülét. Pongrátz Vetéssi Erzsébet szülét. Osváth Egri Sándor Gróf Teleki Miksa Eresei Farkas Nyisztor János nyedi Gáspár Fehér Antal Szilágyi János Szatmár, november 15-én 1858. 4517. Sikkasztási bűntett miatt f. évi sept. 9-n 1506. sz. a. perbefogatott nagybányai származású, 22 éves, nős, Tóth Jenő színész, ki előbbeni tartózkodása helyéről Kun-Sz.-Mártonból a kardszagi cs. k. vizsgáló bíróságnak tudta nélkül távozott el s igy a perbefogási határozat nekie nem kézbesittethetett, azzal szóllittatik fel. Idézések. Cs. k. megyei törvényszék. Cs. k. megyei törvényszék, hogy ezen cs. k. megyei törvszék előtt f. é. dec. 30 ik nanjin tartandó végtárgyalásra megjelenjen, ellenkező esetben ellene elővezetési parancs fog kibocsáttatni. Jászberény, oct. 29- 1858. (1225*)( —3)Cs. k. megyei törvényszék. (8586) (2-3) 6401. A s.a.-ujhelyi cs. k. megyei törvszék által ezennel közzé tétetik, miszerint (8599) (1-3) 4218. A kassai cs. k. orsz. törvényszék által közzé tétetik, miszerint Adler Ignácz kassai lakosnak f. évi sept. 7-én 4218. sz. a. benyújtott kérelme folytán egy, folyamodó által Kassán f. évi sept. 6-án saját rendeletre kibocsátott, Widder Adolf kassai lakos által elfogadott s a kibocsátó által in bianco forgatmányozott, 2160 portról szóló eltévedt első váltónak, melybe a fizetési nap még nem volt beírva, megsemmisítése iránti eljárás megengedtetett. Miért is ezen elveszett váltónak netáni birtokosa ezennel felszólittatik, hogy ebbeli birtokát jelen hirdetvénynek a „Pest- Ofner Zeiung“ba lett harmadszori beiktatásától számitandó 45 napok alatt e törvényszéknél bejelentse, mert különben ezen váltó semmisnek s jogszerű foganatja a váltókötelezettek irányában elenyészettnek fog tekintetni. Kassa, sept. 9-én 1858. Cs. k. orsz. törvényszék. (1239*)(I-3) 2636. Békés-Csanád megyei cs. k. törvszék által ezennel közhirré tétetik, miként Rostás András gyulai lakos kezén hibás tárlattal egy hat és egy hét éves pejszőrtt bélyeg telep, bal fülére hasított és általa f. évi junius havában a nagyváradi hetipiaczon vásároltnak lenni állított két kaneza ló találtatván, mint minden jelenségek szerint idegen jószág lefoglaltatott; ennélfogva minden ahhoz jogot tartó felhivatik, hogy ezen hirdetménynek a „Budapesti Hírlap“ iráni harmadszori beigtatása napjától számítandó egy év alatt magát ezen cs. k. megyetörvényszéki elnökségnél jelentse s jogát bizonyítsa be, ellenesetben a leirt lovak elárvereztetni s az abból bejövendő öszveg e helyütt eltétetni fog. Gyula, oct. 12-n 1858. Cs. k. megyei törvényszék. Pályázatok: (1238*) (1-3) Eger városi polgármesteri állomás, melylyel 1050 frt (austriai érték) évi fizetés s illő szabad lakásnak használata egybekötve van, az innen 1856. évi Oct. 22-n 1926. sz. a. kiirt pályázat s a magas cs. k. helytartósági elnökségnek 2874. sz. a. rendelete folytán betöltendő lévén, ezen állomásra ezennel pályázat nyittatok. Az ezen állomást elnyerni kívánók kellően okmányokt kérvényeiket, melyekben életkoruk, állapotuk, hitvallásuk, erkölcsi s politikai viseletük, végzett politikai s jogtudományaik s ebbeni jártasságuk, továbbá eddigi szolgálatuk, magyar és német nyelvekben szó- és írásbeli jártasságuk kimujon állanottfrvszersmind megemlítendő, vajsógorsági viszonyban ?, kazgtu rokon- vagy rületén levő hivatalnokokkal és ugj.. *«. kel, a kihirdetés napjától számitandó négy hetek alatt a Heven megyei cs. k. hatóságnál mutassák be. Eger, nov. 16-án 1858. Cs. k. megyei hatóság. (1237*) (1—3) A Püspöki helységben Dél-Bihar megyében, Kábán Észak-Bihar megyében és Tornya mezővárosban Békés-Csanád megyében felállítandó cs. k. posta kiadóságoknál a posta kiadói állomás tiszti szerződés mellett betöltendő. Ezen állomások mindegyikével 120 pert évi fizetés és 20 frtnyi hivatalos átalány vagyon összekötve. A püspöki és tornyai kiadó a posta-szállítással nem foglalkozand, a kari kiadó naponta egyszer a postát az ottani vasútállomáshoz és viszsza szállítandja. A posta-kiadó köteles 200 forintnyi biztosítékot készpénzben vagy legalább 3% kamatozó állam kötelezvényben lefizetni, és ha a postaszolgálatban eddig alkalmazva nincsen, a postakezelést és számtételt magáévá tenni és abból magát vizsgálatnak alávetni. A pályázók sajátkezűleg írott és kellőleg okmányolt kérvényeiket, a kor, eddigi foglalatosság, feddhetlen jótartás erkölcsi és politikai tekintetben és egy a postaszolgálatra alkalmas helyiség kimutatása mellett folyó évi december 20 ig ezen cs. k. posta igazgatóságnál adják be, — a kábai állomásért pályázók egyúttal nyilatkozzanak, mely évi átalányt vesznek igénybe, naponkint egyszeri küldőjáratnak a posta-hivatal és az ottani vasútállomás közti fentartásáért. A szerződvény közelebb feltételei az alábbi öt posta-igazgatóságnál vagy a nagyváradi, püspök-ladányi és battonyai cs. k. szolgabirói hivatalnál megtudhatók. Nagyvárad, nov. 16 n .858. Cs. k. posta-igazgatóság. (1233*) (2—3) Két végleges kerületi pénzügybiztosi állomás 1050 frt és 945 frt austr. ért. évi fizetéssel, esetleg pedig egy ideiglenes állomás 840 frt austr. ért. fizetéssel és a IX. napidij-osztályban betöltendő lévén, azokra ezennel pályázat nyittatik. Az azokat elnyerni kívánók folyamodványaikat, az általános kellékek, a jó sikerrel kiállott pénzügyi fogalmazási vizsgálat s a nyelvekbeni jártasság igazolandó, f. évi dec. 15-ig a nagyváradi cs. k. orsz. pénzügyigazgatósági osztálynál nyújtsák be. Nagyvárad, nov. 14 . 1853. Cs. k. orsz. pénzügyigazgatósági osztály. Neve a kárpótlásra jogosítottnak. Horváth József özvegye született Horváth Juliánná Csuha Péter Ungvár, november 9-n 1858. Neve a helységnek. A kárpótlás tárgya. Kárpótlási tőke írt ki Kamatolás kezdete. Andrasócsi»jtelek 157 Orlyava Via » 133 20 1858. nov. 1. Szobráncz Ve » 225— Cs. k. megyei törvényszék Neve a kárpótlásra jogosítottnak. A község neve: A kárpótlás tárgya. Kárpótlási tőke mennyisége írt ki Kam. kezdete Ibrányi Lajos Szacsur S.-A.-Ujhely, nov. 11-n 1858. 2 stelek 1000 1858. nov. 1. Neve árpótlásra jogoitottnak. Neve a helységnek. A kárpótlás tárgya. A kárpótlási tőke mennyisége. frt ki Vámfalajtelek 500 Kis-Ár */, „ 125— Magos-Liget1 500 1 „ 500_ Kis-Paládm » 675_ Magasliget2 1000_ l*ti » 250— 1 600— 1 500— 1 .600 __ » 1000 Feketefalu % * 300 gláhkékes V. */s " ^ 300— Lekencze M „ 250— Komorzán Va n 30 m n 312 80 Ve n 125 , --1 zsellér 50— Avas-Újfalu */• jtelek 125— k „ 250_ ‘/a „ 312 30 *71 n 250— Vs „ 437 30 Ve n 125— Vs » 125— V, „ 125— 1 500— V, „ 125— 3/s n 187 30 Vs ij 250— V8 n 375— 1 500 81 1 jtelek 500— Komorzán 8/t jtelek 187 30 Vs jtelek 1 zsellér 300— ®/8 jtelek 187 30 V. „ 187 30 Vs * 125— Vs » 62 30 Méhtelek 6/s n 281 15 V» » 281 15 1 450 1 450 l’/s » 562 30 Bujánháza 3/s » */e n 187 30 187 80 Vs „ 187 30 V. n 187 30 Kak.-Sz.-Márton V. n V, n 50— Tartolcz 312 30 v. „ 125— Vs » 62 30 Kak.-Sz.-Márton Ve « 150 Zajta1 450— Vie n 675— Avas-Újfalu l'/s » 937 30 Oláh-Hodos 42/s „ 170— Szinyér-Váralja 1 zsellér 50— Méhtelek 17b jtelek 7. » 606 15 225— “R ejtelek 309 22Vs 6/$ jtelek 337 30 Kamatozik. oolo ao Nyomtatja Emich Quartiv kiadó, saját nyomdájában Pesten, Barátok tere 7. u. Mikula Maria Zemplén megyebeli Znella helységbeni születés, f. évi nov. hó 6-én 6401. számú beadványa következtében, férje Mikula Pétr, kiállítólag múlt 1849. évben a Szeged alatti csatában nehéz sebet kapott és az idő óta holléte nem tudatik, e cs. k. megyei törvényszék előtt vagy személyesen vagy bármi más módon e hirdetés közzétételétől számítandó egy év alatt jelentkezzék, ellenkező esetben halottnak fog a törvények szellemében nyilváníttatni. S.-A.-Ujhely, nov. 10- 1858. Cs. k. megyei törvényszék.