Budapesti Hírlap, 1858. november (251-274. szám)
1858-11-28 / 273. szám
- *C*",~f^*—1~£»-ISMÉTELT FÖLHÍVÁS. Azon nagy péns-lotteriák közül , melyeket Ő csász. kir. Apostoli Felsége azon legkegyelmesebb czélzattal méltóztatott elrendelni, hogy tiszta jövedelmük a díj-, bélyeg- és postailletékek levonása nélkül kizárólag csak uj közhaszna s jótékony nyilvános intézetek felállítására, vagy már létező illyés intézetek gyámolítására fordíttassék, a legközelebb történt Ill-dik sorshúzásnak is fölötte kedvező eredménye volt, s tetemes pénzösszeg folyt be belőle az erdélyi országos tébolyda építésére, illetőleg a magyarországi országos tébolydára, mely két intézetre ezen lettera tiszta jövedelme legkegyelmi szánva volt. Az ezen intézetekben gyógyulást és szenvedéseik enyhülését találandó szerencsétlenek nevében fogadják ezért a legőszintébb ismételt köszönetét mindazon nemeskeblü emberbarátok, kik a nagy austriai birodalom széles körében mindenütt, a még a többiekhez képest szegényebb vidékeken is, a jótékony czél elérésére segédkezet nyújtottak, annyival tarkább, minthogy közülök habár sokan, de nem mindnyájan lehettek jn-^'J^ I talmasra részvétükért a szerencse által. A szegény betegek s szegény árvák irányában! jótékonyságra ismét'»,!') szép alkalom nyílik, minthogy jelenleg immár a IV-dik közhasznú államlotteria jő létre, melynek összes nyereménye 60,000 darab valóságos cs. k. V 7 aranyat (főnyereménye 15.000 darab aranyat) tesz, s melynek húzása már a folyó évi december 16-n történik és tiszta jövedelme egyik felében a zágrábi új kórház építésére, másik felében pedig katonatisztek, katonai felek és hivatalnokok vagyontalan árváinak nevelésére van szánva.- Ennek folytán alulirt ismételve s bizalomteljesen felhiv minden nemeskeblü emberbarátokat, miszerint a kitűzött jótékony czélhoz s legkegyelmesebb Urunk Császárunk atyáskodó szándékának létesítéséhez ezen IV. lotteria minél számosb sorsjegyeinek vétele által járuljanak. A közhasznú s jótékony czélokra szánt állam-lotteriák osztálya a cs. k. lotto-jövedéki igazgatóságnál. Bécsben, november havában 1858. SCHRANK FRIGYES, (706)(2—3) cs. k. kormánytanácsos. (711) (2-2) HARTLEBEN K. A. könyvárus bizományában megjelent s minden könyvárus s könyvkötők által megkapható : NÉHÁNY SZÓ GAZDÁSZATI VEGYTANRÓL. Dr. STÖCKHARDT „CHEMISCHE FELDPREDIGTEN" czimü munkája után, magyarázta VASVÁRI LAJOS. Első kötetnek I. füzetje ára 40 kr. p. p. uj pénzben 70 kr. (705). "(3^11) "Triff VASGYÁRI ÜGY. A n -bányai cs. k. t. bánya-kapitányi hivatal az avasi vasgyári anya-társulatot az uj bánya-törvényekhez leendő átalakítás végett ismételve sürgetvén, s más részről ezen társulatnak haszonbérviszonyai sikeres intézkedést kívánván , ezen s más előfordulható tárgyak iránt folyó évi dec. 20-a reggeli 9 órakor Szatmáron a városháza tanácsteremében avasi vasgyári társulati gyűlés fog tartatni, hová a részvényes tagok törvényesen meghivatnak. Szeőke Károly, az avasi birtokosságnak mint principálisnak vasgyári képviselője. (713) Sz (2-3. MEGHÍVÁS. Miután a hevesi tagosítási ügy a kivitel küszöbén áll, minden érdeklett birtokos felhivatik a f. évi decembr 12-n Heves m.városában tartandó nagygyűlésre személyesen, vagy meghatalmazottja által képviselve annál inkább megjelenni, minthogy a jelenlévők határozata a kimaradottak irányában is teljes érvényűnek fog vétetni. , RADICS PÁL, igazgató, könyvkiadó-hivatalában s általa minden hiteles könyvárusnál még folyvást kapható. (Pesten Pfeifer Ford. és Lampel Róbertnál). PETŐFI SÁNDOR ÖSSZESEMÉNYEI 1842—1846. Második kiadás. 2 kötetben. A költő aczélba metszett arczképével. Pesten 1848. 16-odrét, összesen 759 lap, ára . . . 3 frt. Aranyozott, finom vörös vagy kék angol-vászon kötésben színezett metszéssel . . . . . . . . 4 frt. Dúsan aranyozott, finom angol-vászon kötésben arany metszéssel ... . . . . 5 frt. (684) (4-6) mini Nádor-utcza 20. sz. a. Pesten ajánlja igen .§'■UL'tjfen.sP'oauu*«» »a**H»«*♦ ♦ tfáksako: az alább következő Epén most jelent meg alulirtnál s minden hiteles könyvárusnál Magyar- és Erdélyhonban kapható: (Pesten, Pfeifer Ford. és Lampel Róbertnél). PETŐFI LÁN 330 KÖLTEMÉNY 1848-1849. KÉT KÖTETBEN. 16-odrét, igen díszes kiállítással, ára fűzve .... Aranyozott, finom angol-vászon kötésben, színezett metszéssel , úsan aranyozott, finom vörös vagy kék angol-vászon kötésben, arany-metszéssel . . . . .. Nem szükség figyelmeztetnünk a nemzetet kedvencz dalnokára, elragadó szépségű dalai viszhangoznak még a szivekben és a nép ajkain. Mint egy üstökös tűnt fel titokzatos fényében és mint egy üstökös tűnt le egyszerre, váratlanul titkot hagyó halálban. De szelleme ott lebeg az alföld határtalan síkjain — mint egy délibáb, mely annak tündére — mivel e korláttalan szabad tér az ő szellemének leghívebb kifejezése. Az a szilaj, fris, ifjú és erős természet, az a háborútlan és soha nem csüggedő jó kedély, mely a szép alföld telivér magyarjait jellemzi, jellemzi e magyar Burns (mint Arany őt nevezi) dalait és énekeit is. Egy nem pótolható szolgálatot vélek azáltal a magyar olvasó közönségnek tenni, hogy a genialis költő eddig nyilvány elé nem juthatott dalait ezennel közzéteszem. EMICH GUSZTÁV. JÁ ?*Ü» “ ~ Moderateur lámpák legjobb minőségűek. Gyertyatartók phinaeztist-, packfong-, öntöttvas- és sárgarézből. Kályhaeszközök, fa- és szénkosarak. Színházi látcsövek és legyezők. Gummi-félezipők, csizmák és köpenyek. Vadász- és salon-fegyverek, revolverek stb. Vadászeszközök mindenneműek és legjobb minőségűek. Theaforrale, theakészület és thea. Virágasztalok a legolcsóbbaktól a legdrágábbakig. Számtalan ajándékoknak való tárgyak, ezek közt gyermekjátékok is. CHRISTOFLE Károly és társának PARISBAN oly igen híres China ezüstáru gyári raktára, különösen mindennemű asztali szerek. Az általánosan rendkívül czélszerüeknek talált dús választékú Mannstein-féle költözködési bútorok. (632) , (8 *) Császári királyi szabadalmazott tiszavidéki vasút. Folyó é.’ oct. 25-én a cs. k. szab. tiszavidéki vasút, szolnok-aradi vonala, az általános személy- és teherszálitására, a különösen hirdetett árszabály és e pályánál érvényes határozatok szerint fog megnyittatni. Ezúttal a többi már megnyitott vonalokon, új menetrend lépene életbe, mely szerint, a vonatok, e naptól fogva, következően fognak közlekedni.. Indulás az állomásokról DEBRECZEN felé. Bécs........................................... 7 óra —perezkor este6 óra30 perczkorreggel Pest...........................................5 • reggel4 15 d. u. Czegléd....................................9 n 8 2 este Szolnok..................................... 10 „ 39 28 Püspök-Ladány . ...11n 15 helyen -1 29 éjjel Debreczen megérkezés .21 57b d. n.8 ft 22n ARAD felé. NAGYVÁRAD felé. Bécs u.d. 7óra—perczk. este Bécs . ind. 7óra— perczk. este. Pestn 5 n 33 » reg-Pest'V’ .n 5 — n reg. Czegléd.n 9 » 15 n » ' Czegléd .n 9 Szolnok jl 10n 38 P.-Ladányi 35 i, d u. Mező Túr . 127 . délb. B.-Ujfalu 3 n d. U. Arad . érk.4 it 43 d. u. Nagyvárad érk. 4 i I n 29 d. u. DEBRECZENBOL PEST és BÉCS felé. Debreczen .... . .11 óra17 perczkor d. e. 9 óra53 perczkor este. Püspök-Laadány u . i* 18 d. u. 11n 59n éjjel Szolnok ..... . . [ 42 d. u.3 46. Czegléd megérkezés .*1 . 1 5n 5 d. u.5 n — n reggel Pest.............................. 28 este.8 10 Bécs.............................. iá . i 6£ 1 ml reggel.5 56 T este ARADBÓL. NAGYVÁRADBÓL. P e 8t é 8 B é c s f ei é. Arad . . ind. 9 óra 26 perczk.reg. Nagyvárad ind. 9 óra 44 perczk.reg. Mező-Turi \ w 2 n 3 d. u. B. Újfalu. U „ 13 rm Szolnok .n 3 |40 d. u P.-Ladányi ,8 „ d. u. Czegléd .. érk. 4 il 47 d. u. Czegléd . érk. este. Pest . 8 , 28 este. Pest . 8 a 28' „ Bécs . • » 6 „ 1 l1 reg , Bécs . .n 6 „ 1 V reg. ARADBÓL NAGYVÁRAD és DEBRECZENBŐL Debreczen és Nagyvárad felé.Arad felé. Arad . ind. 3 óra 50 perczk. reg. Nagyvárad ind. 9 óra 44 perczk d. e. Mező-Tur . 8 „ 16 Debrecsani 11 n 17 „ d. e. Szolnok T) | D 10 „ 3n n P.-Ladánym » 1 ,8 . d. u. P.LadányiE&i » 1 n 15n d. u. Szolnok .• 7) 4 „ 15 „ d. u. Debreczen érk. 2 n 57 d. u. Mező-Tur.. 6 , 44 „ d. u. Nagyvárad * » 4 } 29n d. u. Arad . . érk.10 „11 „ este. A közép állomásokról való indulási netrendben van kimutatva. idő a minden indóházban kifügesztett me-Ari Igazgatóság. számhoz egész iv melléklet.