Budapesti Hírlap, 1859. január (1-24. szám)

1859-01-11 / 7. szám

1859. — 7. szám. Előfizetési árak ausztriai értékben. BUDA­PESTEN. A Hivatalos Értesitővel együtt. A Hivatalos Értesítő nélkül. fr. kr. Egész évre 15 — Fél évre 8 —­­ fr. kr. Évnegyedre 4 50 Egy hónapra 1 75 fr. kr. Egész évre 10 — Fél évre 5 25 (A házhozhordásért havonkint 15 krral több.) Előfizethetni Budapesten a kiadó hivatalban. Egyes szám ára a Hivatalos Értesítővel együtt . 30 kr. n nélkül . 10 . SZERKESZTŐ HIVATAL: Egyetem-utcza, 1. szám 2-dik emelet. KIADÓ HIVATAL: Barátok tere 7. szám föld­szint. , fr. kr. Évnegyedre 3 — Egy hónapra 1 25 Kedd, január 11. Egész évre Fél évre fr. kr. 14 — 7 — , fr. kr. Évnegyedre 4 — Egy hónapra 1­60 Vidéken bérmentes levelekben minden cs. kir. postahivatalnál. Igtatványok. Egy hatodh­asábos petitsor egyszeri beigtatásnál 8 ujkrajczáijával, kétszeri­nél 7 és háromszorinál 6 ujkrajczáijával számittatik. Még többszöri ismétlésnél aránylagos ármérséklés engedtetik. A be­igtatási bélyegdij mindannyiszor 30 ujkr. Mindennemű hirdetések a kiadó­hivatal­ban vétetnek föl. A külföld számára a hir­detményeket H. Hübner könyvkereske­dése Lipcsében veszi át. A Hivatalos Értesitő nélkül. Előfizetési árak ausztriai értékben. VIDÉKRE. (Naponkinti postai küldéssel.) A Hivatalos Értesítővel együtt. fr. kr. Egész évre 19 — Fél évre 10 — , fr. kr. Évnegyedre 5 50 Egy hónapra 2 10 HIVATALOS RÉSZ. Ó cs. k. Apostoli Felsége f. é. jan. 3-ki legfelsőbb határozata által czimzetes kanonokokká a szombathelyi székeskáptalannál L­e­­g­a­­ Gábor esperest és pákai lelkészt, és G­r­i­tt­e­r Antal esperest és glicsi lelkészt legkegyelmesebben kinevezni méltóztatott. A cs. k. Apostoli Felsége m. é. dec. 27-ki legfelsőbb határozata által N­a­gy Mihály kanonokot, főiskolafelügyelővé a lugosi egy­házmegyében legkegyelmesebben kinevezni méltóztatott.­ ­NEMHIVATALOS RÉSZ. A cs. k. Apostoli Felsége a bécsi cs. k. állat-növény­tani társulat számára, a legmagasb magán-pénztárból 200 forintnyi összeget méltóztatott legkegyelmesebben megajánlani. Az Ebenzweierből kelt legújabb tudósítás szerint Miksa Fő­­herczeg ur Ő cs. Fensége, a jan. 4 s 5-ke közti éjét is szinte egészen nyugodt álomban töltő; a test különböző helyein csekély bőr­lehám­­lások mutatkoznak, s az egésségi helyzet általában oly kedvező, hogy további orvosi jelentések nem fognak kiadatni. Az Albrecht Főherczeg Főkormányzó úr ő császári Fensége által, a szűkölködő iparosok segélyzése végett alapított pénzalap szá­mára, a pesti Lloyd-társulat 525 auszr. értékű frtnyi összeget tett le a pesti tiszt­ hatóságnál. A v­á­c­z­i izraelita cultus-község saját iskoláját tetemes elis­­merésre méltó áldozatokkal, négyosztályu főiskolává szélesbíté, s ezen iskola azon joggal ruháztatott föl, miszerint állam­ érvényű bizonyít­ványokat adhasson ki. Budapest, január 10. (Politikai szemle.) Gyermekkorából mindegyikünk em­lékezik még azon kis „nedvesség-mérőkre“, mik keménypapírból készült házikóból álltak, mely előtt katona strázsált; mig az idő de­rült rala, a kis katona künn állt házikója előtt, de tüstént berukkolt, mihelyt borúsra fordult az idő­ A politikában épen ellenkező szokott történni: míg a katonák házaikban maradnak, az idő csöndes és de­rült , de mihelyt kirukkolnak, ez már borúra, esőre, zivatarra mutat. A „hygrometer“ időjóslataiban nem bízhatni ugyan, de azért mégis jó lesz, szemmel tartani, miszerint Austria nem nyugtalanítaná a vi­lágot s nem terhelné saját kincstárát olaszhoni sergének szaporítása által, ha erre alapos ok nem volna. A legközelebb múlt napok aggo­dalmaiban január 6-án kis szünet állt be; e napon Párisban hire járt, miszerint a császár vadászat alkalmával környezetének azt mondta volna, hogy a helyzet nem oly aggasztó, mint a minőnek festik, to­vábbá, hogy a „Moniteur“ csillapító jegyzéket fog hozni. A hangulat erre megjavult, s miután az ember reményeiben szintoly ritkán szo­kott mértéket tartani, mint aggódásaiban, ama két megnyugtató hírt még néhánynyal meg is toldották, egyebek közt azzal, miszerint a belga király Párisba ment volna, hogy Austria és Francziaország közt kibékülést hozzon létre. E hit, igénytelen véleményünk szerint, képtelenséget mond, mert egyrészről Austria félhivatalosan akként nyilatkozott, hogy készületeit néma nemzetköz­i viszonyok idézték elő, másrészről szintúgy Francziaország is hivatalosan tudatta,mi­szerint a diplomatiai vonatkozásokban semmi aggasztó nincs,tehát mind­egyik tagadja egy nemzetköz­i vagy diplomatiai viszály lételét, s ily körülmények közt észszerűen egy harmadik fejedelem közbenjárásáról sem lehet szó. És valósággal Lipót király fővárosát oda sem hagyta. Ez tehát a békebarátok első csalódása valt, melyhez aztán még azon második járult, hogy a „Moniteur“ jegyzéke tulajdonképen semmit sem mondott és a dolog velejéhez hozzá sem nyúlt. Erre a reménymámor ismét tűnni kezdett s az aggodalom újra fölemelte fe­jét ; egy nappal később már ismét azt beszélték, hogy Francziaország a középtenger­­partján fekvő erősségeit nyakra-főre védállapotba helyezi, hogy a katonáknak tudtukra adatott, miszerint szabadsággal senki sem bocsáttatik haza, sőt hogy Vaillant tábornagy Hübner báró kezét megszorítván azt mondta volna : „Hadd szorítsam kezét, a­míg még lehet!“ A franczia kormány mindazáltal körsürgönyt menesztett kö­­vetjeihez, melyben arra utasítja őket, hogy a küludvarokat Franczia­ország szándékai iránt megnyugtassák, alkalmasint a „Moniteur“ leg­újabb nyilatkozatára való hivatkozás által. Ez igen szép, csak az a baj, hogy ily „Moniteur“féle jegyzék s ily megnyugtató körsürgöny a múlt év folyama alatt háromszor négyszer lépett a világ elé, míg kevéssel azután megint olyasmi történt, a­mi ama megnyugtatásokat üres phrasisok gyanánt tüntette elő. Olaszországban is a franczia ügy­nökök nyugalomra intik a népességet , de azon biztatással, hogy nem sokára majd eljövend az idő, midőn egyetemesen és a siker bi­zonyosságával föl lehet lépni , tehát az egyik kéz elszedi azt, a­mit a másik adott vóla. Már most csak a szárd király trónbeszédére vagyunk még kiváncsiak. Midőn e sorok az olvasó szeme elé jutnak, alkalmasint e trón­beszéd tartalmát is távirati uton ismerni fogjuk; mindazáltal jó lesz i­tt is néhány szót mondani róla. Azt állítják most, nem igaz, hogy e trónbeszéd „harczias“ leend. Mit akar ez mondani? Hogy Victor Emá­nuel király a béke közepett a trónszékről háborút nem hirdethet, az magától érthető, valamint az is, hogy — formaszerű háborúról e perc­ben nem lehetvén szó —■ ő felsége, mint legitim uralkodó, a forradalomnak sem fogná­ nyíltan gyámolítását ígérhetni. Mind­ez, miként mondjuk, magától érthető dolog, de a­mint igen jó forrásból értesülünk, a király körülbelül azt fogja mondani, hogy a piemonti kormány híven teljesítendi kötelességét és minden lehetőségre nézve a nemzet rokonszenvére és gyámolítására számol. E mellett ő felsége egyetlen szóval sem kárhoztatandja az uralkodó agitatiót, egyetlen szóval sem fogja gyöngíteni az italianissimók várakozásait. Ez, véle­ményünk szerint, és a fönnforgó körülmények közt, csak nem mondható békét lehellő nyilatkozatnak, s az olaszok át fog-­­ ják látni, hogy Victor Emanuel király mindent mondott a­mit mondania lehetett, tovább pedig csak azért nem megy, mert­­ még nem lehet. A legközelebbi órák igazolni fogják vagy megc­á­­folni szavainkat! Egyelőre még csak arra figyelmeztetünk, hogy a szárd kormánynak úgyszólván szemei előtt megjelenő „Unione“ azt hirdeti, miszerint megtette az illő intézkedéseket, hogy a háború ki­törtekor olvasóinak szabatos térképekkel és helyiségi terv­rajzokkal szolgálhasson. Valóban furcsa lenne, ha az ismert fu­­karságú olaszok valamelyike amúgy bizonytalanra dobná ki pénzét! A szerbiai ügyek, miként vártuk, csendesen fognak lefolyni, csak az ad jelenleg egy kis vitára alkalmat, hogy Austria csapatai­nak megparancsolá,­a belgrádi török parancsnok kivonatára és ha a belgrádi török őrség megtámadtatnék, ennek segítségére jönn; ezt a párisi szerződéssel ellenkező intézkedésnek mondták Párisban, de — helytelenül! Már egyik bécsi lap is megjegyezte, miszerint a belgrádi erősség és a város közt különbséget kell tenni, s hogy amaz nem szerbiai terület , mi meg oly férfira is hivatkozhatunk, ki e tárgyban bizony nem részrehajló a porta érdekében. Gavrijlovics Jován a szerbiai pénzügyministériumnak hajdani osztályfőnöke „Bjet­­seknik statistttschny Ssrbije“ czimű­ munkájában (Belgrád 1846) igen szabatosan állapítja meg azérs a viszonyt, mely szerint a hét erősség (Belgrád, Ssmedetewo, Ssokol, Sabatz, Ushitze, Kiade­wo és Ada Ka­­leh) Szerbiából mintegy kirekesztetvén, az első öt a belgrádi várkor­mányzó, az utolsó kettő pedig a viddini pasa hatósága alatt áll. Egyéb­iránt e vita az által is elvesztette gyakorlati jelentősségét,hogy a szó­ban álló megtámadás minden valószínűsége teljesen megszűnt. Az a szerencsétlen dán-német ügy nem akarja végét találni; olyan az, mint a tolakodó látogató, kitől az ember sehogysem tud megszabadulni s kinek­ irányában nem marad egyéb hátra, mint unal­mas társalgását mindaddig tűrni, mig az magától meg nem szűnik. A dán király az Itzehoeban egybegyűlt holsteini rendek elé új alkot­mánytervet terjesztett, de nem lényegesen különbözőt az 1856-tól, melyet a német szövetségi gyűlés oly határozottan kárhoztatott. Azon­kívül a dán kormány Schleswigben minden irodalmi s közhasznú tár­sulatot betiltott, a­mit első lépésül tekintenek Schleswignek Dániába való bekeblezésére. A „porosz hírlap“, a berlini kabinet félhivatalos közlönye, máris erélyesen tiltakozott a dán kormány ezen vexálásai ellen s a hivatalos bécsi újság helyeslé a porosz kormány ebbeli né­zeteit. Tán azt hiszik Dániában, hogy Európa mostani helyzete mel­lett a nagyhatalmak nem érnek rá, Dániával bíbelődni? — csalód­nak ! Bármennyire el van foglalva az ember, de sőt épen akkor in­kább mint valaha, rá fog érni a feje körül dongó, orrát csiklandozó, alkalmatlan légy fölött rögtönbirósági ítéletet tartani. Belgrád , jan. 6.­­ (Aportakivonat­a.)Fontos hírek érkeztek Konstantinápoly­ból s Bukarestből. Amonnan Szerbia kaputyehája (Szerbiának a portá­nál lévő képviselője s ügyvivője) azon tudósítást küldötte, hogy a porta mindeddig nem erősítette meg a dolgok mostani állását, s el nem ismerte az­ ideiglenes kormányt,­azonban késznek nyilatkozott azt elismerni. Úgyszintén a porta kinyilatkoztatta, hogy azon föltétel alatt, ha Milos herczeg előbb Konstantinápolyba megy, kész őt Szerbia fejedelmének elismerni, s fermánjával beigtatni a fejedelmi méltó­ságba. A kaputyehája e tekintetben utasításokat kért, melyek neki megküldettek oly értelemben , hogy Milos herczeg öreg ember lévén, téli időben Konstantinápolyba utaznia csak egésségének veszélyez­tetésével lehetne; továbbá a herczegnek minél előbbi Szerbiába jöve­tele a közcsend fönntartása tekintetéből sürgetőleg szükséges és nem halasztható; most tehát nem mehet Sztambulba, de az ideiglenes kor­mány nevében ígéri, hogy ez utat jövő nyáron megteendi, s kéri a portát, hogy segítse a nép közóhaját. A porta kivonata Milos herczeg­­gel is közöltetett, s egyszersmind megkéretett, hogy törekedjék hazá­jába minél előbb visszatérni, mert a nép ég a vágytól, viszontlátni régi urát (sztari goszpodar, ez itt Milos herczeg közönséges neve), egykori fejedelmét. A kaputyehája továbbá arról is értesít, miszerint az orosz követ udvara által utasíttatott a portánál, Milosnak szerb fejedelemmé megerősíttetését sürgetni. Hogy e hírek igen kedvezően hatottak min­denkire, nem szükség mondanom. Bukarestből távirati tudósítás érkezett Milos herczegtől, mely jelenti, hogy egésséges és várja a küldöttséget. Ez tegnapelőtt Turnu- Szeverinben volt, s mind Milos herczeg, mind az oláh kormány részé­ről intézkedések tétettek az iránt, hogy a küldöttség minél előbb Buka­­restben lehessen, a­mi e hó 10—11-én meg fog történni. Milos herczeg egy gőzöst fogadott föl, hogy a küldöttséget Turnu-Szeverinből Gyur­­gyevóig vigye, azonban a bekövetkezett zordon idő miatt a gőzösnek hasznát nem lehetett venni. A száraz út pedig nagyon rész. Bécs, jan. 9. A (Krieg oder Frieden. Uj röpirat.) Hogy a poéták kiválólag nagy politikusok volnának , nehéz volna megmutatni. De abból, hogy valaki költő, még­sem következik szükségkép, hogy rész politikus. Az ünnepelt költő Heine, ki mint tudjuk évekig az augsburgi „Allgemeine“ párisi levelezője volt, még 1832. május 12. következő sugallatszerű sorokat irá : „Mi lesz Francziaországból ? Francziaország ama váró Penelope, ki mindennap felbontja a mit szőtt, csak hogy időt nyerjen az igazi férfi eljöt­téig. Ki ezen igazi férfi ? Én nem tudom. De azt tudom, hogy nagy ívet fog feszíteni, s a házat nagy rendetlenségtől fogja megtisztítani s jobb gazdaságot behozni. Mint a mi korunk a Directorium korához hasonlít, úgy fogjuk mi is a mi 18-dik Brumaire-ünket élni, s az igazi férfi az elhalványuló hatalmasok közé lépend, s kormányzásuk végét tudtukra adandja. Akkor aztán az alkotmány megsértése fölött fognak jajveszékelni, mint a Directoriumban, midőn az igazi férfi előállt, s a házat kitisztitá. De mint ez föllázadva szólt : Mit ? alkotmány ? s ti me­részeltek az alkotmányra hivatkozni, ti, kik azt megsértettétek fructidor 18-kán, florial 22-kén, prairial 30-kán! — Úgy fogja ezen uj igazi férfi elmondani a napot és órát, melyen az alkotmány megsértetett.“ Ezen jóslat egy részben teljesült. Vájjon a fellengő költői jóslat — az igazi férfiról —egészen teljesült-e ? vájjon ni. Napoleon csak­ugyan megtisztitá-e a házat? és vájjon Penelope nem sző és old-e még folyvást, várva az igazi férfira, mint a zsidók kétezred év múlva meg­­jötte után még mindig várják a megváltót? Ezt mind csak Isten tudja. Mi nem is akarjuk feszegetni. Tulajdonkép csak azon röpiratról aka­runk szólni, mely e napokban jelent meg „Krieg oder Frieden“ (Stuttgart, Scheible, 1858) czím alatt, mely e jóslatból indul ki, s II. Napóleonban üdvözölve „den rechten Mann“, az igazi férfit, dicsőí­tésének szenteli 67 kis nyolczadrét lapjait.—Nem az első német röpirat, melynek inspiratióját keresvén, Párisig kell fölmennünk, s mely mu­tatja , hogy III. Napóleon a német nemzeti közvéleménynek súlyt tu­lajdonít. Szerzője egy pillantást vet Francziaország történetére, és­­ mellékesen úgy találja, hogy a franczia nemzetnek a világszínpadára lépése, a Napóleoni dynastiával egy időre esik. A Bourbonok meg­járták annak idején; XIV. Lajos sokat s nagy jót ten Francziaország új intézményei, közigazgatási, kereskedelmi reformjai által, de szer­ző mégis úgy találja, hogy a Bourbonok leélték magukat, sőt a restau­­ratio idejében divatban volt ellenzéki szójárást elsajátítva, azt mondja, hogy 1815-ben az idegen hatalmak erőszakolták a Bourbonokat a fran­­czia­ nemzetre. A­mi nem való. De mindez nem fődolog , hanem igenis az, hogy „bár mi figyelmesen lapozzuk át Francziaország történetét, sehol, még a forradalom évkönyveiben sem találunk semmit, mi a munkás­osztályok sorsának állandó javítására vonatkoznék.“__ Szerző egy külön fejezetet szentel azon jótékony, emberies és bölcs rendszabályok elősorolásának, miket In. Napóleon 10 évi kor­mányzói tevékenysége alatt kezdeményezett s kivitt. — Ez érde­meket, azt hiszszük — habár néhol a jó akarat és a kitűzött czél közt hézag maradt is — legkevesbbé se akarja senki is becs­mérelni. De mi czélból most azt elősorolni, a­mit mindenki tud, és épen német nyelven ? . . . Csak azért, hogy a fölött semmi kétely se maradjon fönn, „miszerint azon ember, ki egész uralkodásának czéljául Francziaország és a­mennyire tőle függ Europa pacificatióját tűzte ki, nem fogja merő szeszélyből az európai békét há­borgatni.“ Das ist des Pudels Kern. Egy új stuttgarti változat ama thema fölött : l’empire c’est la paix! Mennyi papír, toll, tinta s nyom­dai festék emésztetett el már, csakhogy ezen tételről győződjék meg Európa ! Vajjon mi az oka, hogy Európa oly nehezen hiszen ? És ki hibája, ha e hit épen akkor leggyöngébb, midőn legnagyobb szükség volna reá ? s mikor oly könnyű volna bebizonyítani ? ? Sopron, jan. 6. (Genethliakon). Itt tavaly csinos kiadásban a Rudolf Koronaherczeg ő császári Fensége örvendetes születése alkalmára készített latin versek jelentek meg e czím alatt: „Genethliakon, seu Anagrammata Virgiliana, ad Honorem Serenissimi Caesareo- Regii Coronae Principis, R­u­d­o­l­p­h­i Francisci Caroli Josephi, in Castello Caesareo Laxenburg Austriae, Die XXI. Mensis Augusti Anno MDCCCLVHI, fausto Nomine nati, ex unico Virgilii versu, ad haec Solemnia adplicato, juxta auctorem classicum, stylo classico, in sexaginta rythmice sonantibus dictis, diebus nativitatem statim sequen­­tibus construeta, illustrata, dicata per Gábrielem Sebestyén, ad inelytam Tabulam Caesareo Regiam Judiciariam Superiorem­ Sopronii in Hungaria­ Cojudicem, et in urbarialibus Referentem. Sopronii 1858. (Typis Caroli Romwalter).“ — E Genethliacon három részből áll : az első úgy nevezhető a­r­t­i­s t­í­k­a­i, mely egy e két szó Vivat R­u­­dolphus betűiből készített parallelogrammot és több chronoszi­­chont foglal magában. A parallelogrammra nézve megjegyzendő, hogy abban a mondott Üdvkivonat Vivat Rudolphus, a betűk elhá­­nyása és ismétt összerakása következtében , legalább 40,000-szer mondd negyv­enezerszer föltalálható, a mit az ebben netán kétkedő, ha akarja, kiszámíthatja. — A második rész a techni­kai, melyben szerző az Virgiliusnak e szerencsésen választott ver­séből : Iucipe parve puer I risu cog noscere mat rém , Kezdd ismerni te kis gyermek ! mosolyogva anyádat — hatvan, részint igen szerencsésen sikerült, s általában bizonyos jelentéssel bíró anagrammát készített. Az utolsó rész , a scienti­fic­a­­ , vagyis tudományos, a két első részt világosító, s latin classicus írókból épen oly elmésen, mint mély tudományossággal tárgy­hoz illőleg választott 101 s­z­á­z e­g­y­jegyzéssel.­­E számnak is megvan a maga jelentése, ez ábrázolja ugyanis a Koronaherczeg­­ császári Fensége születését a közbirodalomnak tudtul adó 101 öröm ágy­úlövést, ugyanannyi jól eltalált literal­­i­s explosióval. Miután szerző az alattvalói hűség és szeretet érzelmeiből folyó lelkesedéssel készült művét, Bécsben a cs. kir. udv. főkamarás hivatal­­nál bemutatva a Császár Ő Felségének, valamint Koronaherczeg­i cs. Fenségének hódolati mély tisztelettel szentelt két példányt benyúj­totta , szerencsés volt a cs. kir. Apostoli Felségétől magánaudientián elfogadtatni, mely alkalommal mondott beszédéből szerzőnek ide­igtat-

Next