Budapesti Hírlap, 1859. május (99-129. szám)

1859-05-28 / 126. szám

Egy fél 12 fontos rétegnél: Elveszett:5 ló, összesen megsebesült: 718 ember s 10 ló. — Meghalt: 298 ember s 20 ló —Hiányzik: 283 ember. A Császár Gyulay gróf táborszernagyhoz Garlascába (saját­kezűig). „K­ö­s­z­öne­temet fejezem ki vitéz csapatjaim­­nak, kitűnő vitézségükért a montebellói bar azok­ban.“ Egyszersmind Gyulai gróf táborszernagynak meghagyatik, hogy a hónukért elesett vagy megsebesült vitézek neveit, le a közvi­tézekig, haladéktalanul s hitelesen jegyeztesse föl s szülőföldjükre küldje meg. -----------------­így szólanak a hivatalos jelentések. Csak egy pár szót adunk azokhoz. Ez ütközet első komoly megmérkőzése volt az ellenséges erők­nek a megindult véres háborúban, s ezért fontos mozzanatot képez az, nem annyira anyagi, mint erkölcsi eredményére nézve. Nagy tömegek ugyan nem voltak még tűzbe vonva, de mégis elegendők arra , hogy az ütközetet általános szemlélődés alapjául vehessük. Mint a két rész­­ről a tudósításokból kitűnik, a 15,000-nyi austriai hőssereggel 40,000 szövetséges állt szemben. Roppant túlerő ! Az ellenséges fél fennhangon hirdeti Montebellónak­ győzelmét. Ez igaz physice, a­mennyiben a tér ura maradt. De kettőt kell meg­jegyeznünk : először, hogy e győzelem eredménye, mely az austriai főhadállásban semmi változást elő nem idézett, s egy erős kémszemle jelleménél többre nem emelkedett, semmi arányban nem áll az áldo­zathoz, melybe a győztesnek került, s igy egyike azon drága győzel­meknek, minőket egy török hadvezér hajdan csak ellenségének kivánt. Másodszor hogy ez oly győzelem, mely csak arra lehete alkalmas, hogy a győztesben uj lelkesedés helyett a harcz végkimenete iránt táp­lált vérmes reményeket tetemesen lehangolja. Ez ütközet megta­­nítá az ellenséget, hogy oly vitéz, önfeláldozó, rettenthetlen sereggel van dolga, melynek hős lelkesedése, melylyel harczol, számerejét megtízszerezi. És a harcz részletei tanúsítják, hogy e lelkesedés, ez életmegvetés a harcz tüzében, az utolsó közembertől föl a vezérekig egyenlő általános. Csak ez magyarázhat meg oly mozzanatokat, mint a Braum vezérőrnagyé; csak ez a csatatér minden pontján egyenlően ki­tartó azon nemes kevet, mely minden tál­palattnyi földért véres árt von az ellenségtől. És ez a montebellói ütközetnek mi reánk nézve dicső, lelkesítő eredménye. Ez ütközetben a résztvett cs. k. hőscsapatok fényesen pecsétlék meg azon legmagasb bizalmat, mely a nagy haza védelmét fegyvereikre, vitézségükre, honszeretetükre bízta. Ezen csapataink oly önföláldozó csatázása által e hő napon tanúsított, maga az ellenség által is elismert tény, az austriai sereg számára biztosítja a nap dicsőségének babérját, s oly fényes erkölcsi győzelem, mely bizonyára messze fölülmúlja az ellenség által ered­ményezett parányi térnyereséget. Távirati közlés. Miután az ellenség a Sesia partján, Candia közelében egy ágyúkkal ellátott nagyobb osztálylyal, körülbelül egy dandárnyi erővel megtelepült, f. bő 24. s 25-ke közti éjjel az innenső par­ton, a Reischach-hadosztály egy tüzér­telepet épített s azt négy 12­ fontos ágyúval s 4 vetágyúval fegyverzé föl. 4 órakor kezdődött meg a teleptüzelés. Az ellenséges tábor­ban az egymásra gyorsan következett lövések által előidézett meglepetés oly nagy volt, hogy tüzelésünk csak a M­­ 1K lövés után viszonoztatott 10, többnyire 16­ fontos ágyú által. Lődözé­­sünk eredményei annyira kedvezők voltak, hogy az ellenség há­romszor volt kénytelen állomáshelyét változtatni s végre táborát egészen elhagyni. Utoljára már csak 5 ágyúja volt tűzben. Legmagasb parancs folytán Páviából 26-ról a sebesültek álla­potáról jelentik, miszerint Braum vezérőrnagy 3—4 hét alatt fölgyógyuland­ó szolgálatot tehetene. A Páviában levő 27 se­besült tiszt s 650 ember közt súlyosan megsebesült 24 tiszt s 367 ember van, a­ többiek könnyű sebet kaptak; mindnyájok ápolása körül szakadatlan a legélénkebb gondoskodás őrködik. Pest, máj. 27.­­ (Politikai szemle.) A franczia részrőli hivatalos tudó­sítások a montebellói ütközetre nézve már megjelentek , az austriai már szintén az olvasó előtt van. — Az képesekké tesz , magunkat ezen küzdelem körül teljesen tájékozhatni. Eddig a közönség kíván­csiságát egyedül apró részletekkel és történeti visszaemlékezésekké elégítik ki a lapok. A bécsi újságban megnevezett austriai tábornok franczia tudósítások szerint a 17. vadászezred egyik közlegényének szuronya által sebesíttetett meg és Napóleon császár ezen bá­tor vadászt in natura át akarja küldeni a császárnénak. Nem kicsi­nyesük a fiú bátorságát, de azt hiszszük , ha ő bámulatra mél­tó, még sokkal inkább bámulandó az , ki tábornok létére oly messzire előnyomni és oly közvetlen részt vesz a küzdelemben , hogy a legközelebbi közlegény szuronya elérheti. A francziák számát párisi lapok természetesen nagyon csekélynek mondják; a „Fatr­e“ 5000-re , a „Constitutionnel“ pedig 2500-ra teszi, úgy hogy az „Indépendance“ sem tartózkodhatik azon meg­jegyzéstől, miszerint — ha ez ily arányban tovább megy — végre azt fogják mondani, hogy Forey tábornok egymaga verte meg az egész austriai hadserget. Túlzás által még a legkomolyabb dolog is ne­vetségessé válik ! A párisi börzén újra három küzdelemről szóltak, mely egy időben történt volna, hanem ez alkalmasint nem egyéb, mint új hibás verziója annak, a­mit néhány nap óta tudunk, hogy t. i. mind Mon­­tebelló, mind Vercelli táján összeütközés volt és hogy ugyanezen idő­ben Garibaldi a Lago Maggiore táján előnyomult. Ez utóbbi elő­nyomulást illetőleg Schweiz ismét igen nevetségessé tette magát, ha csak a­mit tett, szántszándékkal nem tette. Bontemi, a ressini canton­­beli schweizi parancsnok t. i. már egy hét előtt azt üzente Bernbe, miszerint nem igaz, hogy Garibaldi Alessandria mellett áll, hanem hogy emberei apró csoportokban a hosszú tó felé húzódnak, hogy te­hát a schweizi határőrség szaporítása mélhatlanul szükséges, hanem Bernben jobban akarták tudni a dolgot, és nem küldtek katonát a ha­tár felé. Csak midőn végre Bontemi azt távirta, hogy Garibaldi már Arona felé útban van, határozták el a kivánt hadrészeket is útnak bocsátani, melyek alkalmasint akkor érnek a határhoz, midőn már nincs rájok szükség, mert e perezben Urbán ték hadteste aligha már szemben nem áll az olaszokkal s igy az eldöntésre nem kellene so­káig várakoznunk. Az előbb említett „történelmi visszaemlékezéseket“ illetőleg mindenesetre igen érdekes appert­u az, hogy az 1800 jun. 9. Monte­bello mellett előfordult csata menete mindenben a mostanihoz hason­lított, csak hogy a két hadseregnek akkor megfordított állása volt. Lanncs tlek ez alkalommal nyerte a „montebellói“ herczeg czímet, ámbár ezen — különben igen derék — tábornoknak épen Montebelló mellett nem volt alkalma valami rendkívülit véghez vihetni. A diplomatiai téren ma egykét érdekes, bár nem épen örven­detes újdonságról hallani. Első helyen megemlítjük azon hírt, misze­rint a Poroszország és Austria közti alkudozások , miknek sikeréről úgy­szólván már bizonyosak voltunk, új nehézségekre akadtak. Hírlap útján senki sem várand­ó nehézségekre nézve részletes tudósítást ; szorítkozzunk ez általános megjegy­zésre és tegyük hozzá még csak azt, miszerint Poroszország nem látszik hajlandónak Austriát már Lombardia vé­­delmezésében is a szövetség gyámolításáról biztosítói. Szóval a két kabinet nézete szét­megy azon vonalra nézve, a­hol a szövetség közreműködésének kezdődni kellene, s ámbár még min­dig van remény arra, hogy e véleménykülönbség ki fog egyenlíttetni, mégis azon lehetőségre is kell készülnünk, hogy Austria egyik másik német állam önkénytes ajánlkozásait elfogadván, ezek­kel — a szövetségen kívül — oly rendszabályok iránt fog intéz­kedni, mik képessé teendik Austriát a maga hadseregét teljes számmal a csatatérre vetni, a­nélkül, hogy azt a birodalom bel­­sejébeni helyőrség-szolgálat által szétforgácsolná. Ily egyezkedés mondjuk, e peretben már a lehetőség körébe lépett, de a legjobb forrásból jelenthetjük , miszerint eddig ilyféle szerződés még nem köttetett és hogy az, a­mit német lapok Bajoror­­országgal i „különszerződéséről szólnak , egészen más dologra vonatkozik, tudniillik arra, hogy osztrák csapatok Csehország­­ból Tirolba mehessenek — a bajor területen át, de ez nem új szerződésen alapul, hanem a régi „átvonulási szerződé­seken“ (Stappen-Vertrage), miknek erejénél fogva Austria az út rö­vidsége kedvéért bizonyos körülmények közt Bajorországon át szál­líthatja a maga csapatjait egyik austriai koronaországból a másikba. A német szövetség ez ellen nem tehet és nem is teend kifogást, mert a bécsi zárokmány 36. §-a nem engedi­ ugyan,ahogy a szövetség vala­melyik tagja egy külhatalomnak neheztelésre okot adjon, de ezen czikk csak akkor lenne alkalmazható, ha fenyegető csapatfelállítá­sokról lenne szó; ilyen pedig Austria részéről — miként a német kormányokkal bizalmasan tudatta — egyelőre nem szándékoltatik. Hogy Francziaország Némethon felé igen nagy elővigyázatot kezd kifejteni, a mai tudósítások újra megerősítik, nevezetesen a porosz kamarai viták alaposan megzavarták a franczia kabi­net nyugalmát. Ellenben úgy hallatszik, miszerint az Angliávali viszony ismét valamivel kedvezőbb fordulatot von. Francziaor­szág — miként mondják — ismét Angliához szól, mert az Oroszor­szággal­ barátság nem ölti magára az intimitás azon színét, mi­ként ezt Napóleon császár óhajtotta volna, Oroszország nem akarván föltétlenül a franczia politikához csatlakozni. Sőt azt is állítják, miszerint a pétervári kabinet a florenzi eseményekre nézve igen kedvezőtlenül nyilatkozott volna s ez okozta a „cousin“ ismeretes proclamatióját, melyben azt mondja, hogy „nem politikai, hanem csak katonai czélokból“ jött Toscanába. Nápolyban nyugalom uralkodik, ámbár még néhány nappal a király halála előtt összeesküvésnek jutottak nyomába, mely a kor­mányrendszer fölforgatására czélzott; most minden ily törekvés ter­mészetesen magától meghiúsul; a fiatal király irányában a nép rokon­­szenvvel viseltetik és a külkormányok is a legmegelőzőbb bánásmódot tanúsítják iránta. A párisi félhivatalos sajtó természetesen önző okból dicséri az új király szabadelvűségét, szavain ugyanis azon remény csillag keresztül, miszerint II. Ferencz a „függetlenségi harc­ban“ részt veend, de —­ úgy látszik — ez nagy csalódás és Nápoly, a­med­dig csak lehet, a semlegességből ki nem lépend. Milos fejedelem az imént S­z­i­m­i­t­s őrnagyot küldte Bécsbe, hogy az austriai kormányt Szerbia hadi készületeinek ártatlanságáról biztosítsa; kár volt az úti költségért! Hiába beszél a szerb őrnagy, midőn , facta loquuntur,­ még pedig egészen ellenkező érte­lemben ! (A har ez térről.) A montebellói ütközetről, ezen véres kez­detéről a várandó valóban nagyszerű eseményeknek, előttünk fekszik most gr. Gyulai táborszernagy ur részletes jelentése Császár Ő Felségéhez; abban nemcsak annak találjuk igazolását, hogy itt egy rendkívül elkeseredett harcz vivatott, mely súlyos veszteségeket oko­zott egyformán mindkét részről, hanem egyszersmind annak is meg­erősítését, hogy ezen hadművelet czélja austriai részről tökéletesen el len érve, és hogy ezenfölül — a „D. A. Z.” szavaival élve — „a franczia táborban érezni tanulók, miszerint itt egészen más ellennel van dolguk mint a keleti háborúban, egészen más ellennel, mint melylyel e század elején I. Napóleonnak volt Olaszországban dolga, és hogy' Austriában a sereg szerkezete és a katonai rendezmények ta­gadhatlan haladást tettek.“ E rovat tisztéhez tartozván az ellen­tábor jelentéseit sem figyelem nélkül hagyni, s azok előadása által minden egyes harczi esemény képét kiegészíteni, ismertetjük itt egyszersmind Forey tlek jelentését is. Megjegyezzük azonban tüstént elül, hogy míg Gyulai tiszagy úr jelentése az austriaiak veszteségét pontosan adatolja, addig a franczia jelentésben ily pontosság teljesen hiányzik. Az el­esett franczia tisztek nagy számából azonban világosan kitűnik, hogy a veszteségek a túlsó táborban legalább is oly nagyok mint emitt. Mi a harezba mindkét részről bevitt csapatok erejét illeti, gr. Gyulai tbszngy ur jelentése 40.000 francziáról szól, mig Forey tbk az austriai csapatok erejét 15—18.000-re teszi. E szerint a szövetségesek részéről nagy túlerő volt harczban s ezért annál jelentősb, hogy a francziák,mint Forey­tök maga kiemeli, az austriai csapatokat, midőn a­ harcz a beállt esthomály miatt félbeszakadt, tovább nem üldözte. Általában kiemelendő, mikép a francziák ezen ütközet és Montebello megszál­lása folytán semmi stratégiai előnyt sem nyertek. Az austriai főhadi­szállás jelentéséből kitűnik az is, hogy a Genestrellóig előnyomult Urban-dandár volt az,mely az ellennel legelső találkozott s Forey tbb jelentéséből látjuk, hogy az ellen az egész Forey-hadosztályból állt. Még akkor is, midőn az Urban dandár Montebellóban a Gaál-dandár által támogatva jön, mindkét austriai dandár a nevezett egész had­osztály ellen küzdött, melyet még ezenfölül piemonti lovasság támo­gatott, ekként a szövetséges csapatok túlereje maga a hivatalos franczia jelentésből is constatirozva van. Forey töb így írja le ez ütközetet: Fél 1 órakor hírt vévén egy erős austriai hadoszlop előnyomulásáról, azonnal két zászlóalj kísére­tében a montebellói uton álló előörsökhez ment. Ezalatt az egész had­osztály fegyverhez nyúlt; egy üteg elöl haladt. A fossagazzói patak­nál foglalt állást. Azalatt az austriaiak Montebelloból Genestrellóig nyomultak elő s Forey jelentést kapott, hogy két hadoszlop, egyik a nagy uton, a másik a vasúti töltésen, irányul feléje. Ezért egy zászló­aljat balra a cascia­ nuovai út födözésére küldött, egyet pedig az út jobb oldalára a 84. ezred mögé. Ekkor már az egész csatárláncz hosz­­szában elkezdődött a tüzelés, szintúgy az ágyúzás is. Ekkor a jobb szárnyat előreparancsoló s az austriaiak visszahúzódtak, de csakhamar a csak 1 zászlóaljból álló balszárnyra veték magukat s csak Cambrids ezredes kitartásának és Sonnartick lovassági tüzelésének sikerült a tá­madást visszautasítani.“ E perezben — igy folytatja—jött Blanchard tábornok a 98 -ik ezreddel s a 91-iknek egyik zászlóaljával, s tőlem azon parancsot kapta, hogy a 74-ik ezred zászlóalját, mely a vasúti ut védelmével volt megbízva, támogassa s Cascia­nuovában erősen fészkelje meg magát. Ezen oldalon biztosíttatva, jobb szárnyamat ujo- T A R C Z A. Austria politikája Olaszországban s hatalmának és egysé­gének biztosítékai. (Folytatás.) Igen nagy érdeküek azon tárgyalások, melyeket szerző ezután Milano politikai viszonyairól a spanyol örökösödési háborúban közöl, mikből kitűnik, mikép arra nézve soha kétség nem volt, hogy Milano Austriát mind örökösödési jognál, mind a német birodalom jogánál fogva, illeti. Erre szerző ezen fejezetet a következő szavakkal végzi be : „Jelenleg föl vannak arra nézve világosítva, hogy I. József csá­szár egy nagyon titokban tartott szerződésben testvérétől azon biztosí­tást adott magának, miszerint azon esetre, ha III. Károly Spanyolor­szágban magát tartaná, a felső-olaszországi államok mégis Austriára szánjanak. Az utrechti béke korában egy európai kabinet sem utasítha­­tó vissza azon véleményt, hogy Austria csak hasonló feltételek mellett köthet békét. Még XIV. Lajos is meg volt erről győződve. Alkudozá­sai Bolingbroke-kal mutatják, hogy­ e pontra nézve semminemű nehéz­ségek sem létettek. Hogy Austria a maga olasz birtokairól európai állásánál fogva épen oly kevéssé mondhatott le, mint másrészt Angliá­nak életkérdésül kelle tekintenie azt, hogy az egész Spanyolország egyesülését akár Austriával akár Francziaországgal meggátolja, erre nézve egy államférfit sem élt csalódásban.Utrechtben könnyen kiegyez­tek arra nézve, hogy Austria Milano és Nápoly birtokába helyezendő. Más szóval: az utrechti béke Austria uralmát Olaszországban biztosí­totta. Ama területi változások, melyek még később következtek be, ezen viszonyt ugyan módosíták, de meg nem változtatták. — Austria ismét lemondott Nápolyról, néhány tartományt Szardíniának engedett át de mindazáltal csak északi Olaszországban szilárditá meg magát, azon tartományokra szorítkozott, melyek történeti multjuknál fogva is a német birodalommal a legkétségtelenebbül egybekötve valának.“ Ezután szerző egy eltérés után visszakerül a szerződések biztosítékaira, melyeket Austria olasz birtokaira nézve azok­ban bir. „Bármint alakuljanak is Austriának belviszonyai, igy foly­tatja tovább, egyet bizonyossággal állíthatni, hogy se nagyha­talmi állásában se politikai súlyában, melyet az olasz félszigetre gyakorol, semmi sem változhatik, mig a béke Európában mint a ha­talmak egyensúlyának biztosítéka áll érvényben s mig a területi vi­szonyok ezen törvény szerint szabályoztatnak, mig ennélfogva a szer­ződések értéknélküli dolognak nem tartatnak, s mig végre a középeu­­rópai országok érdekei lényegesen meg nem változtak. „Mióta a Habsburgház spanyol ágától Olaszország legkiterjed­tebb államai az austriai ágra szálltak, magában Olaszországban kü­lönböző területi változások fordultak elő. A 18. század folytán Austria megszilárdulása kedvéért nem egy terület-átengedésbe egyezett, azon helyes meggyőződésben, hogy a legfőbb befolyás az apermini félszi­getre mindig Felső-Olaszországtól származott, hol birtokait zavarta­lanul megtartá s még lényegesen szaporitá is. Ez értelemben köté meg szerződéseit Toscana és Modenával is s e tekintetben örökösö­dési ügyeit is szabályozá és rendező. „De mi Austria jelen birtokálladékát Olaszországban illeti, ez a napóleoni háborúk különböző változóságai és végzetei után tar­tósan a bécsi congressus által van rendezve és biztosítva. Hogy már azon jogok horderejét jobban méltányoljuk, melyeket Austria a bécsi congressus által nyert, szükséges ezen államszerződést magát bőveb­ben tekinteni. Mert vannak Austriának ellenei, kik vagy azon követ­kezések horderejét, melyek a congressus határozataiból huzattak, megszorítani vagy épen maga e szerződés jogerejét tagadni akarnák. Itt tehát azon kérdés merül föl, mely biztosítékokat nyújthat a bécsi szerződés az austriai hatalomnak Olaszországban. „Nem tagadhatni, hogy azon politikai események által, melyek 1815 óta előfordultak, a bécsi congressusokmány különböző czikkei megszüntettek vagy módosíttattak, melyek a congressusokmány ha­­tározmányaival ellenkeznek. Azonban, ha nem tévedünk, úgy a bizto­sítékok, melyeket a szerződések az államoknak nyújthatnak, nem abban fekszenek, hogy azok változatlanul fönntartassá­nak. Ha a szer­ződő felek egy szerződés változtatásába be kívánnak egyezni, úgy ez, ha mind egyetértenek, hatalmukban áll, de a biztosítékok, melyek az egyes államra e szerződésekből hárulnak, azon alapszanak, s c pontra kell fektetni a fősúlyt, hogy az érdekek, melyek mellett a szerződés köttetett s melyek kiegyenlítését képezi, a legtöbb szerződő félnél nem változtak. „Ha tehát azon kérdést, mily biztosítékokat talál Austria a maga olaszországi állásának fönntartására a bécsi szerződésekben, élesebben formulázni kívánjuk, úgy azt kell kérdeznünk: fönnáll­­nak-e még az érdekek, melyek ama szerződést előidézték, a legtöbb szerződő felek közt, vagy vájjon lényegesen változtak-e. „Erre immár a válasz nem lehet kétséges. Midőn a congressus Austriának Olaszországban politikai túlsúlyt kölcsönzött, elismeri, hogy Francziaországnak befolyása által Olaszországra Európa egyen­súlya meg lenne zavarva. Épen hogy a közép európai érdekeket Francziaországéival szemközt emeljék, ezért hagyák Austria hatal­mát Olaszországban fönnállói és gyarapíták azt. Épen az európai egyensúly franczia megháborításainak visszautasítására bizonyul Austria birtoka Olaszországban még ma is oly hatályosnak mint 1815- ben. Kérdésen fölül áll tehát, hogy a jelenkor érdekei a congressusi határozmányok fönntartása iránt semmi által nem emeltethetnek any­­nyira, mint épen az által, hogy azon veszélyek, melyek elhárítására azok a nagyhatalmak által hozattak, új­ból és kevesebben mint bármi­kor fenyegetnek. „A bécsi congressusra nézve jelenleg Európában épen azon vi­szony áll fenn, mint egykor a westfaliai békére nézve, mely jelentős­ségre ama mellé állíttatni érdemes. Száz évre megköttetése után egyes pontjaiban bizonyosan lényegesebben meg volt változtatva, mint ez ma a congressusi okmányra nézve áll. Mégis az aacheni béke államiratai az európai népjog ezen alapjára hivatkoztak, és­pedig

Next