Budapesti Hírlap, 1859. szeptember (209-233. szám)
1859-09-21 / 225. szám
tülvitetnek s a külön legeltetés szigorúan eltiltatik, önkényt meg fognak szűnni. Mi a mezei rendőrségi kihágások s kártételekre különösen vérszemet ád, az az azok büntetésére és a kár megítélésére szolgáló eljárás hosszas és költséges volta. Ugyanis az 1840. évi IX. törvényczikkely világos rendelettel se eltörölve, se az annak szabályai szerinti eljárás határozottan megengedve nem lévén, a fennálló hatóságok különféle, legtöbbnyire a következő eljárást követték : a) A károsult kárát két meghívott becslével megbecsültetén, kártérítési keresetét legtöbbnyire nem közigazgatási hanem polgári utón indította meg, s igy a polg. pert. szabályai szerint tárgyaltatott, s — szerencsés esetben — egypár év múlva ítélettel el is döntetett. Azonban az ítélet számtalanszor a károsultra szomorú meglepetés volt, mert nemhogy kára megítéltetett volna, hanem még mint pervesztes a polg. perr. 573. §-a értelmében perköltségekkel is terheltetek. Ennek oka leginkább az volt, mert az alperes tudta és befolyása nélkül tett becslés alperesre kötelező erejű nem lévén, a kár menynyisége bebizonyítatlan maradt, annyival inkább, mert évek múlva bírói szemlét tartani — a már learatott s behordott vetésekben — többé nem lehetett, s igy formahiányból keresetétől elmozdittatott. Ha pedig alperes a becslés ellen kifogást nem tett, hanem netalán a károsíts valóságát tagadta meg, pere a fölperesileg fölhívott s javaslatba hozott tanuk kihallgatása s a cs. k. hivatalok elfoglaltsága miatt évekig elhúzódott, s ha végre ítélettel befejeztetett, melyet a károsultnak — ha megnyerte is — végre kelle hajtatnia, e végrehajtási eljárás ismét évekbe került s így jogos követelését csak évek múlva kaphatta meg ; sőt azon eset sem ritka, hogy habár perét megnyerte, a kártalanítási összeghez sohasem jutott, sőt még rá kellett fizetni, mely állításomat saját tapasztalásomból merített példával világosítom föl. Ugyanis , ha a kár csak 12—15 ftra rúgott, károsult mint a bíróság székhelyétől távolabb lakó, követelése behajtását ügyvédre bizta, ki a szükséges lépéseket meg is tette s az ügyet nyertesen be is fejezte, azonban az első- vagy másodbiróság a költségeket kölcsönösen megszüntetvén, károsuló köteles lett saját ügyvéde illetményeit kielégíteni ; ezen illetmény, ha a bíróság által a lehető legmérsékeltebben állapíttatik is meg, az egy ilyen pernél 2—5 frtra rúgó bélyegdíjak beszámításával a kereseti kártalanítási összeget jóval meghaladja) Ha a kártétel szándékosan követtetett el, s a kár mennyisége 25 portot meghalad, mint bűntett a bűnt. törv. kömv 85. §-sa alá esvén, a kártétel színhelyétől távolabb eső cs. k. megyei törvényszékek által vizsgáltatik meg, és a tettes ez által ítéltetik el, hová a károsult kihallgatása végett legalább egyszer, de legtöbbnyire többször megidéztetik, anélkül, hogy ezen megjelenésével összekötött temérdek költségei s mulasztási díjai megtéríttetnének, sőt igen sokszor szenvedett kárát is elveszti, mert a vizsgálat tartama alatt a károsítás nyomai elenyészvén, az többé hites szakértők meghívásával meg nem állapíttathatik, s igy az fenyítő után meg sem ítéltethetik, hanem kártérítési keresetével a törvény rendes útjára utasittatik, mely után a kár mennyiségét többé igazolni képes nem lévén, keresetétől elmozdíttatik. Ily hosszadalmas, költséges és bizonytalan eredményű eljárás miatt a károsult kész a kártevőkkel inkább bármily nyomorult egyességre lépni, vagy ha ez nem sikerülne, minden kárkövetelési jogáról lemondani, s a szenvedett kárt hallgatag eltűrni, mint önmagának — a kártalanítási összeg megnyerhetésének reménye nélkül — roppant fáradságot s aránytalan költségeket okozni. Ezen eljárást és az igazság kiszolgáltatásának mivoltát a nép elvetemültebbjei látván, mezei rendőri kihágások elkövetésétől nemhogy visszatartózkodnának, sőt azok gyakoribb elkövetésére hajlamot s bátorságot nyernek. E bajok orvoslatáról jövő levelemben. Szir József: Napi újdonságok. * Reáliskola. A városi iskolai bizottmány — mint a „P. L.“ot értesítik — a múlt hét folytában a városi reáliskola kiépítése iránt a zöldkert és a czukor-utczában, néhány ülést tartott, s e czélra 40.000 forint megajánlását indítványozd. Az új épületrész által nyert helyiségekben parallel-osztályok állíttatnak, s már az 186%-ik tanévben meg fognak nyittatni. A bizottmány összes tagjai, egy szavazatot kivéve, odanyilatkoztak, hogy a parallel-osztályokban a tanítás magyar nyelven történjék. * A pesti takarékpénztár állampapírok és kölcsönügyletét akkér indította ismét meg, hogy az ily zálogba elfogadott papírok értékének kétharmadát, a napi árfolyam szerint számítva, három hóra kölcsönzi ki. * A levelek bepecsételése. Hogy a recommandirozott levelek zárjának érinthetlenségét illetőleg minden kétség elenyésztessék, elrendeltetett, hogy minden recommandirozott levél, küldessék az belföldre, vagy a német-austriai, vagy az olasz postaegyleti államokba, akkér legyen lepecsételve, hogy a pecsét vagy a borítékon levő több pecsétzárak megsértése s törések nélkül a tartalomhoz jutni ne lehessen. Keresztboritékoknál TÁRCZA. Zenészeti levelek. Öreg barátomnak Kolozsvártt. Több nap óta aggódom mindnyájunk sorsa fölött. Mit tegyen a a magunfóféle szegény muzsikus akkor, mikor a hatalmasok egymással dulakodnak ?... Legjobb egy biztos szögletbe vonulni, míg a terhes felhők magukat kiöntötték és a mennykövekből kifogytak. Szinte látom, hogy e hang önt egészen elrémíti, megütközik azon udvariatlan modoron, hogy hosszas hallgatás után, mindjárt le- velem kezdetén, nemcsak hogy kedves jó egésségéről nem tudakozósidom, de még jó napot sem kívánok. Mintha látnám, hogy egy pillantatást vetvén e sorokra, ön is feledi a viszontlátásnak örvendeni s ijed- Iten fordítja fejét előbb Itália, aztán Peking felé, a mandarinok hazájába. — Azonban ne aggódjék e miatt kedves öregem s hadd legyen 1 [vörös abból a sárga folyóból. — A baj, miről szólani akarok, ennél is nagyobb, mert nyakunkon van s ki tudja minő eredménye lehet. I Simonffy — zeneköltőnk — őszintén kimondta Lisztnek, hogy J .ezután nem fog vele egy utón járni s e szerint a nagy szellemek közlekedése megszűnt. — Ez magában már elég nagy nyomor, de csak isaz tetézhetné (mi miatt különösen aggódom), ha a hős példájára egymagyar Chopin, magyar Schubert és minden rangú mythologiai Istenek visszavonnák baráti jobbjukat a nagy Maestro királyi kezéből. Ismár a múlt télen megírtam volt önnek, hogy a gr. Fáy István ur szívességéből bőkezűen hullott dicséretek rosz gyümölcsöt fognak teremni. Most a t. gróf— ha kedves előtte Magyarország nyugalma — igyekezzék a kedélyeket lecsendesítni és a nagy férfiakat egymással kibékíteni. Kérdené ön, hogy miből keletkezett e szomorú meghasonlás ? ! [Hallja tehát, a mint következik. De. Liszt egy ujabb és igen szép költői munkájában a czigányokról értekezvén, lelkesedése tetőpontipán zenénket is ezeknek tulajdonítja. Szerinte a magyar zene czigány Lene lenne. — Ezen állítást sokképen meg lehet és kell vitatnunk,mielőtt Liszt fölött palctát törnénk. Mert lehetséges, hogy Liszt nem elveszi azt ily szoros értelemben , sőt azon esetben is, ha menthetlenvád alá esnék, bizonyára e tévesztett lépését viszonyainkban járatlantudósítói okozták, mert hogy Liszt személyesen szerzette volna azonismeretet, minélfogva zenénk fölött ítéljen, azt mindnyájan tudhatjuk, is hogy nem tette. Hogy egy idegen, ki a magyar viszonyokat csak távolról ismeri, ilyen gondolatra jöhet, azt természetesnek találom. Mert nem tagadhatjuk, hogy mióta a czigány hazánkban is felütötte sátorát, zenénk kezelését e nyomorult vászonfalak közé engedtük s csak most igyekszünk azt onnan kivenni, miután a zene gyakorlása által arra magunk is képesekké lettünk. Ezen körülmény mondom elég, hogy valakit tévutakra vezethessen. De tegyük föl, hogy Liszt jól ismeri viszonyainkat és akkor is állítása mellett marad. Ezen esetben ránk nézve fontos és szomorú igazságosak úgy lehetne, ha azt hiteles adatokkal indokolhatná. Például: tegyük föl, hogy a czigány (kiről azt is föltehetjük, hogy Indiában orrán fölül érő palctát hordozott) magával hozta zenénket Indiából. Ezen esetben Liszt a magyar zenében meg fogja találni — vagy jobban mondva — már megtalálta az indiai zenét, az év és napok szerint felosztott hangnemeket, ezeknek főbbjeit, a Bagah-kat, az ezekből származott félisteneket, kik nymfákkal, vagy Bagmnikkal (azaz hangokkal) házasodván össze, a kisebb Génieket (kisebb hangok) nemzették; megtalálja végre a Bagma- fákat, melyek zenei képeket alkotnak. Azonban e gondolat rövid elmefuttatásnak is igen sok helyet foglal el s mivel Liszt adatokat nemcsak e tekintetben, de semmi más esetben sem mutathat, ezért amint mi, úgy ő is csak philosophiai vizsgálódások után szólhat a dologhoz. A czigány és zenénk közti viszonyról már írtam volt a „ B. P. H.“ ez évi június és júliusi számaiban. Igen sokat e tárgyról mondani nem lehet és nem szükséges. Utasíthatnám önt az idézett lapokra, de hogy megkíméljem e fáradságtól, röviden ismétlem akkori állításaimat azon észrevétel előrebocsátásával, hogy azon czikkek megjelenésekor én is kedves öregem, inkább a lőport szagolta, semhogy értekezésemet olvasta volna. Lássuk tehát a czigányt amint van. Hogy a czigány költői nép, híres, élénk fantáziájú, ezt senki sem tagadhatja, mert független nomád élete nem egyéb, mint vadregényes költészet. De épen ezen életmód az, melyből ingatag jelleme, hanyag természete, türelmetlensége származik. A czigány olyan örömélvezetet keres, mit csak a jelen perez adhat, mit fáradság nélkül — vagy igen kevés fáradsággal — elérhet. A czigány mindazt, mi hoszszas munkát, kitartó erőt igényel, kerüli s a pillanat mulékony örömeit nem adja a kitartó fáradsággal szerezhetőkért, ha ezek a Mahomed paradicsomát foglalnák is magukban. Emlékszik kedves öregem azon földesurra, ki jó kedvében igy szólott volt: „Na! czigányok! melyik eszi meg ezt a darab pecsenyét ?“ „Akár én is uram !“ kiáltott egyik azonnal. „Melyik iszsza meg ezt a pohár bort?“ „Hát ki más mint én? kiált viszont az előbbi. „Melyik vágja föl ezt a darab fát?“ És itt a czigány szomszédját figyelmeztette, hogy szóljon már ez is, mert ő eleget beszélt. Ilyen a czigány minden körülmény közt és bátran kimondjuk, (különösen azoknak kedvükért, kik e nép genialitásától sokat várnak) hogy a czigányt hosszas dologra alkalmazni nem lehet, hogy mint eddig, úgy ezután sem fog igyekezni a társadalomban más helyet foglalni el, mint amilyet eddig betöltött, hogy tudomány és szépművészetben nem fog magasra emelkedni. Ez állítással szemben, valaki elém állíthatná jelenünk nagy czigányait és fölidézhetné múltúnk hasonló nagy szellemeit. De ezen esetben szükséges magunkat előbb tájékozni. Ha e szót „művészet“ oly értelemben veszszük, hogy egy fodrász hajművésznek, egy borbély orvosnak, vagy egy magyar dalcompositor — ki a zene hét betűjét sem ismeri jól — Beethovennek képzeli magát, úgy ám legyenek czigány művészek, csak aztán ne mondjuk őket zeneművészeknek. Nemde azt gondolja ön, hogy nem a dologról beszélek ? mert itt csak a magyar népzenéről van szó, mely hosszas tanulmány, fáradság nélkül a nép kebléből fakad s úgy a czigányéból is fakadhat. Ez már nagy igazság. Lássuk hát a czigányt más oldalról. Mikor a czigány Indiából eljött (ha csakugyan onnan jött, mert a ki akarja a mirmidonoktól is származtathatja őket) és honunkba telepedett, vájjon minő változást idézett elő nemzetünkben ? — Mert az tény, hogy sok mindenen gázoltunk át. Volt idő, mikor fejünket törökösen borotváltuk. Csak állainkat, meg öltözeteinket vizsgáljuk különböző időszakokban, látni fogjuk a különbféle divatot. De mindez nem a czigány, hanem egy túlnyomó hatalom befolyása volt. Mit ten a czigány közöttünk ? Eldobta indus öltözékét, legszebb álmait a vörös nadrág, rókatorkos dolmány, nagy ezüst gombok tették és teszik mai napi... Ha a czigány ezek miatt a magáéit eldobta, (mert bolond Miskaként, tán csak nem jött közénk fülig mezítláb) miért tartotta volna meg csupán a zenéjét? (hogy ezt ránk erőszakolja) mert a népzene sem egyéb, mint népszokás, azt pedig senki sem állíthatja, hogy a költészet egész világegyetemben ugyanaz ne lenne, mert csak bizonyos külsőségekben (nálunk zenészeknél legyen rythmus a neve) különbözhetik egymástól.. Azonban engedjük meg, hogy a zene mélyebben gyökerezik a nép lelkében , ezért nem cserélheti ki azt oly könnyen, mint egy kabátot. Ezen állítás a czigánynyal szemben elesik, mert egy függetlenségét vesztett nép, mely elszórva, nomád életet él, műveltséget vihet ugyan magával mindenfelé, de nemzetiséget nem. Ezért úgy találjuk, hogy az Európában elszórt czigányok vörös nadrágot és többet elegendő egy pecsét, ha az a borítéknak mind a négy csúcsát tökéletesen fedezi és jól le van nyomva. Szárnyborítékoknál magától érthetőleg a boríték belső és külső oldalán legalább egy jól lenyomott pecsétet kell alkalmazni. * Leányiskola. A pesti evang. község iskolai felügyelősége alatt két éve fennálló leánynevelő-intézetben a tudományok és a franczia nyelv előadása jövő hó 3-kán veszi kezdetét és mint eddig, úgy ezentúl is Pfitzner J. felsőbb leányiskolái és Dürringer J. negyedik fiúosztályi tanár urak által fog történni. * CKCHS. A Beleznay féle kertben újra megnyílt Circusnak, melyet jelenleg Fonnaux úr lovas társasága foglalt el, az első két nap — szombaton és vasárnap igen nagy közönsége volt. A társaság maga a középszerűek közé tartozik, noha hiányait elég ügyesen tudja fedezni. Van azonban egy tagja — kiről a franczia feuilletonista azt mondaná — „una gemma“—ez Little Wheal ur, ki fiacskájával méltán gerjeszt közbámulatot. Little Wheal ur — az itt közkedvességben állott Stonette-nek is mintaképül szolgált, és igy, mint a még több érdemmel és előnynyel biró eredeti— méltó a megtekintésre. Vasárnapi tárczánkban részletesebben megismertetjük e kitűnő bohócz működését, lehet hogy nyomtatókul a társaságról is szólunk valamit. * A kassai székesegyháznak régebb idő óta megkezdett kijavítása gyorsan halad, a déli oldalon levő nagy ajtót már szép szobrok ékesítik, s a templom belsejében is örvendetesen halad a munka. * Gazdasági kiállítás. Az idei — ezúttal harmadik — évi kiállítása a szolnokmegyei lóverseny és gazdasági egyesületnek jövő hó 2-kán tartotik Török-Sz.Miklóson, mint az egyesület székhelyén. F. hó 29-kén a versenyre beküldött vetőgépekkel tartatnak próbák, 30-ban más gazdasági gépek és eszközökkel; oct. 1-jén ekeverseny. Az állatok, gépek és szerszámok iránti bejelentések f. hó 25-kig fogadtatnak el; ez Fegyverneken gr. Szapáry Gyula, Ujkuton Jurenák Sándor és Puszta- Poón Péter Károly urnái történhetik. Termények minden előleges bejelentés nélkül fogadtatnak el f. hó 29-kéig. E lóverseny a kiállítás napján tartatik meg. * Egy mfsbarát. Brüsselből írják : Pauwels úr egyike az ottani legnagyobb gyártulajdonosoknak , kit a belga művészek régóta mint legnemes é s legnagyszerűbb pártfogójokat tisztelnek, Gallait L. urat már vázlatban híressé lett festvényének: a pestis Tournay bent befejezésével megbízta. Az állam szegényebb volt, hogysem e műért a 100,000 frankot megígérhette volna. Nekrolog. Hegedüsné asszony, a nemzeti színház közkedvességü tagja f. hó 19-én esti 7 órakor kimúlt. A színházban épen akkor kezdődött az előadás s talán akkor hangzott föl a taps, midőn ő halálos ágyában kínos fájdalmaival a végtusát küzdötte. Egy pályatársnéja jutalomjátékát ünnepelte s ő haldoklóit. Ilyen a színész sorsa. A múlandó dicsőség szeszélyes keze egy perezben fonja a rózsa- és a myrtus-koszorut. F. hó 12-én Hegedüsné népszínműveink szemefénye még játszott s eleven kedélyes játékával és dalaival tapsokra ragadá a közönséget. A szinlap nem, hirdető, de a végzet könyvébe mégis úgy volt írva, hogy ez utolsó szereplése, s a taps, mely őt üdvözölte, a közönség bucsúüdvözlete legyen. Egy erős meghűlés kórágyra vetette ifjú testét; fiatalsága azonban csakhamar diadalmaskodott, és a halál angyala mintha maga is megrettent volna ily zsákmánytól, visszalépett betegágyától; harmadnapra örvendetes javulásnak indult; fölült ágyában s életvidám kedélylyel rózsaszín csokrokat kötött karjára, melyek mint az életerő diadalának zászlócskái lebegtek ott. Ki hitte volna, hogy e rózsaszín csokrok pár nap múlva feketékre változandanak ; ki hitte volna, hogy orczáin a visszatért rózsákat letöri a halál ádáz keze és sárga liliomokat ültet helyükbe, ő is azon virágok közé tartozott, melyek hajnalra szép- és illatdúsan kinyílnak, hogy már délben elhervadjanak. — A nemzeti színpadnak még nem volt oly vidéki vendége, aki oly hamar s általánosan megnyerte a közönség tetszését. Hegedüsné asszony — mint Bodenburg Lina— csak néhány évvel ezelőtt lépett színpadra, s oly hivatottságot hozott magával azon szakmára, melyben pályáját megnyitotta és végezte, hogy a sikert keresnie sem kellett; az egyéniségében és lelkében élt. ő nem volt sokoldalú művészetében, de azt a kört melybe őt hivatása belehelyezte, oly mértékben törté ki, mint ő előtte senki sem. De Cau Marie (Dória L.né) szintén kedves volt egykor a népszínmű mezején, de minden jelessége daczára csak csinált virág volt, azon eredeti bájak és zamat nélkül, melyek Hegedüsné fényében mintegy igazi mezei virágbokrétával ajándékozták meg a magyar népszínművet. Úgy annyira, hogy a hosszú viganó, ha néha kisérletképen fölpróbálta, csaknem leritt róla, és mintha szorította volna lelkét, mely csak a fidu egyszerű szüzeinek mesterkéletlen alakjában találta magát otthon. Az átmenet, melyet az ő szerződtetése színpadunkon előidézett, hasonlítva, némileg olyan volt, mint az, mely Vörösmarty után Petőfivel következett. S hogy működésével a színpad mindinkább egy külön irány, a magyar genre művek felé igyekezett, az csak az ő jelentősségét bizonyította e téren, és azt, hogy az általánosabb drámai tér nem birt oly erőkkel, melyek ez ellen túlnyomóságot vívhattak volna ki. Művészi pályája igen rövid volt s alig egypár alakra szorítkozott, de ezek, mint az ő magyar markotányosnői, Rózsi, „Fanchon“ stb. a népelem minden tökéletességével föl,voltak ruházva. Sa szini pályán a kisebb kör betöltése is bevégzettség, ha az oly mértékben sikerül, mint Hegedüsné asszonynál tapasztaltuk. S hogy egy társunk szavait használjuk: aki művészi ihlettsége által kénye kedve szerint játszott a nagy közönség öröm-, lelkesedés- és fájdalomérzetével, ma már csupán a bánat kényeire tart igényt! Az az egy szó, melyben mindnyájan találkozunk koporsója fölött, az, hogy halála a nemzeti színpadnak nagy és kora veszteség. A szellő, mely sírján fujdogál, Népdalunk, mely oda sírni jár! Legújabb kfisposta. London, sept. 15. (Angol vallomás.) Ekkorig a britt lapok, köztük főleg a „Times,“ csupán gyalázatos szerződésszegést látott a peihói eseményben, melyet meg nem torolni örök szégyen lenne. E lap a megtorlást most is szükségesnek tartja, de mégis kételye támadt, várjon a mongolokat, kik az angolok támadását visszautasíták, lehet-e árulással vádolni. Csak azt látja kétségenfelülinek, hogy a pekingi udvar egy ünnepélyesen kötött szerződést szándékosan és hűtlenül megszegett. Az eddigi tudósításokban, úgymond, ellenmondások vannak, de abban mind megegyeznek, hogy a chinaiak előre kijelenték, mikép minden kísérletet a bemenetre vissza fognak utasítani, s hogy az angol hajóhad tisztjei az erődök bevételére előre készültek. Ők tehát tudták, hányadán vannak; csak az ellentállás eszközeit, nagyságát és módját becsülték nagyon kicsinyre. A „Times“ czikkét az amerikaiak testvériségének lelkesedett elismerésével végzi, melylyel ők az angol sebesülteket ápolták. Bármint végződjék is a háború, Anglia az amerikaiak azon nemes maguk viseletét sohasem fogja feledni. — A „Morning Chronicle“ sincs meggyőződve, hogy minden igazságtalanság csak a chinaiak részén van. „Sőt megfordítva — úgymond — mennél több jelentést olvasunk azon szerencsétlen eseményről, annál inkább kételkedünk ebben. Nincs bizonyítékunk arra, hogy az angol követ általában visszautasíttatott. A chinai hatóságok csak azon útvonal ellen voltak, melyen haladni akart. Vájjon mit mondanánk egy még szívesen látott látogatónak is, ha erőnek erejével egy félig befalazott kapun, az étkamra vagy konyha ablakán keresztül akarna a házba bejutni.“ Ezen ellenvetést nem tarthatjuk alaposnak, mert egy békét kötött hatalom bizonyosan nem szabhatja meg az utat, melyen kell a másik követének az országba jönnie, legkevesbbé pedig az egyenes utat eltiltani, s a hosszabbat kijelölni. Várjon azt, hogy a követek hajóhaddal akartak Peking felé közeledni, kimentik-e az ázsiai viszonyok ? ez más kérdés. Pária, sept. 17. (Vegyesek.) A császár Biarritzból Bordeauxba az utat tengeren „Vigyac“ nevű új lehtja fedélzetén teendő. Ha Metternichet ma estve várják ide, Ő még sem ment Zürichen keresztül. A „Pays“ szerint messze mennek, kik azt állítják, hogy a nehézségek már mind elhárítják. Léteznek ugyan arra jelek, hogy a hatalmakban megvan a jó akarat a kiégyezésre, de a tárgyalások még élen nem haladtak annyira, mint némely levelezők állíták. A turini franczia követ közlést tett Victor Emanuelnek arra nézve, hogy a legallóknak ajánlatát utasítsa vissza. E nélkül sem kételkedik itt senki, hogy a király a bolognai küldöttségnek nem fog oly kedvező választ adni, mint a herczegségek küldöttségeinek. A chinai expeditióra vonatkozó tárgyalások teljes folyamatban vannak. Francziaország és Anglia belátják most, hogy vagy magában Pekingben kellend feltételeket szabniuk, vagy tisztességes békéről lemondaniuk. Alig véve Napóleon császár hírét a chinaiak hűtlenségének, azonnal parancsot adott a had-, tengerészeti- és külügyi miniszereknek, hogy az eszközök és módok iránt egyezzenek meg és egy tervet terjeszszenek elő, mely szerint a chinai császártól fegyvererővel fényes elégtétel lenne kieszközlendő. Anglia J. Cowley által ajánlatot tétetett, hogy szívesen szolgáltatja a tengeri eszközöket, ha Francziaország számos kiszálló hadtestet állít ki. A császár azonban nem fogadá el ez ajánlatot. Az új hajóépítkezések s az arsenálok készletei oly tetemesek, hogy Francziaország, anélkül hogy legkevesbbé is megérezné, kiszálló csapatjainak fél tuczat nagy hadihajókat állíthat egy chinai expeditióra rendelkezésül. Az expeditió hadtest egy dandárból, tehát 5—6000 emberből álland. Turin, sept. 15. (A királynak várandós a császár adott válasza.) Itt úgy hiszik, hogy a legallók küldöttségének adandó válasz szelíd kifejezésekbe foglalt visszautasítás lesz. A kormány tagjai erre nézve már megegyeztek. A legallók ennek folytán a császár közvetlen pártfogásához fognak folyamodni s erről itt ismét azt hiszik, hogy nem fog tőlük megtagadtatni, mert Francziaország ezekre nézve nem B. Gyula.