Budapesti Hírlap, 1859. szeptember (209-233. szám)

1859-09-21 / 225. szám

tülvitetnek s a külön legeltetés szigorúan eltil­tatik, önkényt meg fog­nak szűnni. Mi a mezei rendőrségi kihágások s kártételekre különösen vér­szemet ád, az az azok büntetésére és a kár megítélésére szolgáló eljá­rás hosszas és költséges volta. Ugyanis az 1840. évi IX. törvényczik­­kely világos rendelettel se eltörölve, se az annak szabályai szerinti el­járás határozottan megengedve nem lévén, a fennálló hatóságok kü­lönféle, legtöbbnyire a következő eljárást követték : a) A károsult kárát két meghívott becslével megbecsültetén, kártérítési keresetét legtöbbnyire nem közigazgatási hanem polgári utón indította meg, s igy a polg. pert. szabályai szerint tárgyaltatott, s — szerencsés esetben — egypár év múlva ítélettel el is döntetett. Azonban az ítélet számtalanszor a károsultra szomorú meglepe­tés volt, mert nemhogy kára megítéltetett volna, hanem még mint pervesztes a polg. perr. 573. §-a értelmében perköltségekkel is terhel­tetek. Ennek oka leginkább az volt, mert az alperes tudta és befolyá­sa nélkül tett becslés alperesre kötelező erejű nem lévén, a kár meny­­nyisége bebizonyítatlan maradt, annyival inkább, mert évek múlva bírói szemlét tartani — a már learatott s behordott vetésekben — többé nem lehetett, s igy formahiányból keresetétől elmozdittatott. Ha pedig alperes a becslés ellen kifogást nem tett, hanem netalán a ká­rosíts valóságát tagadta meg, pere a fölperesileg fölhívott s javas­latba hozott tanuk kihallgatása s a cs. k. hivatalok elfoglaltsága miatt évekig elhúzódott, s ha végre ítélettel befejeztetett, melyet a károsult­nak — ha megnyerte is — végre kelle hajtatnia, e végrehajtási eljá­rás ismét évekbe került s így jogos követelését csak évek múlva kap­hatta meg ; sőt azon eset sem ritka, hogy habár perét megnyerte, a kártalanítási összeghez sohasem jutott, sőt még rá kellett fizetni, mely állításomat saját tapasztalásomból merített példával világosítom föl. Ugyanis , ha a kár csak 12—15 ftra rúgott, károsult mint a bíróság székhelyétől távolabb lakó, követelése behajtását ügyvédre bizta, ki a szükséges lépéseket meg is tette s az ügyet nyertesen be is fejezte, azonban az első- vagy másodbiróság a költségeket kölcsönösen meg­szüntetvén, károsuló köteles lett saját ügyvéde illetményeit kielégí­teni ; ezen illetmény, ha a bíróság által a lehető legmérsékeltebben állapíttatik is meg, az egy ilyen pernél 2—5 frtra rúgó bélyegdíjak beszámításával a kereseti kártalanítási összeget jóval meghaladj­a) Ha a kártétel szándékosan követtetett el, s a kár mennyisége 25 portot meghalad, mint bűntett a bűnt. törv. köm­v 85. §-sa alá es­vén, a kártétel színhelyétől távolabb eső cs. k. megyei törvényszékek által vizsgáltatik meg, és a tettes ez által ítéltetik el, hová a káro­sult kihallgatása végett legalább egyszer, de legtöbbnyire többször megidéztetik, a­nélkül, hogy ezen megjelenésével összekötött temér­dek költségei s mulasztási díjai megtéríttetnének, sőt igen sokszor szenvedett kárát is elveszti, mert a vizsgálat tartama alatt a károsí­tás nyomai elenyészvén, az többé hites szakértők meghívásával meg nem állapíttathatik, s igy az fenyítő után meg sem ítéltethetik, ha­nem kártérítési keresetével a törvény rendes útjára utasittatik, mely után a kár mennyiségét többé igazolni képes nem lévén, keresetétől elmozdíttatik. Ily hosszadalmas, költséges és bizonytalan eredményű eljárás miatt a károsult kész a kártevőkkel inkább bármily nyomorult egyes­­ségre lépni, vagy ha ez nem sikerülne, minden kárkövetelési jogáról lemondani, s a szenvedett kárt hallgatag eltűrni, mint önmagának — a kártalanítási összeg megnyerhetésének reménye nélkül — roppant fáradságot s aránytalan költségeket okozni. Ezen eljárást és az igazság kiszolgáltatásának mivoltát a nép elvetemültebbjei látván, mezei rendőri kihágások elkövetésétől nem­hogy visszatartózkodnának, sőt azok gyakoribb elkövetésére hajlamot s bátorságot nyernek. E bajok orvoslatáról jövő levelemben. Szir József: Napi újdonságok. * Reáliskola. A városi iskolai bizottmány — mint a „P. L.“ot ér­tesítik — a múlt hét folytában a városi reáliskola kiépítése iránt a zöld­kert és a czukor-utczában, néhány ülést tartott, s e czélra 40.000 forint megajánlását indítványozd. Az új épületrész által nyert helyiségekben parallel-osztályok állíttatnak, s már az 186%-ik tanévben meg fognak nyittatni. A bizottmány összes tagjai, egy szavazatot kivéve, odanyilatkoz­tak, hogy a parallel-osztályokban a tanítás magyar nyelven történjék. * A pesti takarékpénztár állampapírok és kölcsönügyletét akkér in­dította ismét meg, hogy az ily zálogba elfogadott papírok értékének kéthar­madát, a napi árfolyam szerint számítva, három hóra kölcsönzi ki. * A levelek bepecsételése. Hogy a recommandirozott levelek zárjá­nak érinthetlenségét illetőleg minden kétség elenyésztessék, elrendelte­tett, hogy minden recommandirozott levél, küldessék az belföldre, vagy a német-austriai, vagy az olasz postaegyleti államokba, akkér legyen lepe­­­csételve, hogy a pecsét vagy a borítékon levő több pecsétzárak megsér­tése s törések nélkül a tartalomhoz jutni ne lehessen. Keresztboritékoknál­­ TÁRCZ­A. Zenészeti levelek. Öreg barátomnak Kolozsvártt. Több nap óta aggódom mindnyájunk sorsa fölött. Mit tegyen a a magunfóféle szegény muzsikus akkor, mikor a hatalmasok egymás­sal dulakodnak ?... Legjobb egy biztos szögletbe vonulni, míg a ter­­­­hes felhők magukat kiöntötték és a mennykövekből kifogytak. Szinte látom, hogy e hang önt egészen elrémíti, megütközik­­ azon udvariatlan modoron, hogy hosszas hallgatás után, mindjárt le-­­ velem kezdetén, nemcsak hogy kedves jó egésségéről nem tudakozó­­sidom, de még jó napot sem kívánok. Mintha látnám, hogy egy pillan­­tatást vetvén e sorokra, ön is feledi a viszontlátásnak örvendeni s ijed- I­ten fordítja fejét előbb Itália, aztán Peking felé, a mandarinok hazá­jába. — Azonban ne aggódjék e miatt kedves öregem s hadd legyen 1 [vörös abból a sárga folyóból. — A baj, miről szólani akarok, ennél is nagyobb, mert nyakunkon van s ki tudja minő eredménye lehet. I Simonffy — zeneköltőnk — őszintén kimondta Lisztnek, hogy J .ezután nem fog vele egy utón járni s e szerint a nagy szellemek köz­­l­ekedése megszűnt. — Ez magában már elég nagy nyomor, de csak isaz tetézhetné (mi miatt különösen aggódom), ha a hős példájára egy­­magyar Chopin, magyar Schubert és minden rangú mythologiai Iste­nek visszavonnák baráti jobbjukat a nagy Maestro királyi kezéből. Ismár a múlt télen megírtam volt önnek, hogy a gr. Fáy István ur szí­vességéből bőkezűen hullott dicséretek rosz gyümölcsöt fognak te­remni. Most a t. gróf— ha kedves előtte Magyarország nyugalma — igyekezzék a kedélyeket lecsendesítni és a nagy férfiakat egymással­­ kibékíteni. Kérdené ön, hogy miből keletkezett e szomorú meghasonlás ? ! [Hallja tehát, a mint következik. De. Liszt egy ujabb és igen szép­­ költői munkájában a czigányokról értekezvén, lelkesedése tetőpont­­ipán zenénket is ezeknek tulajdonítja. Szerinte a magyar zene czigány Lene lenne. — Ezen állítást sokképen meg lehet és kell vitatnunk,­­mielőtt Liszt fölött palctát törnénk. Mert lehetséges, hogy Liszt nem elveszi azt ily szoros értelemben , sőt azon esetben is, ha menthetlen­­vád alá esnék, bizonyára e tévesztett lépését viszonyainkban járatlan­­tudósítói okozták, mert hogy Liszt személyesen szerzette volna azon­­ismeretet, minélfogva zenénk fölött ítéljen, azt mindnyájan tudhatjuk, is hogy nem tette. Hogy egy idegen, ki a magyar viszonyokat csak távolról ismeri, ilyen gondolatra jöhet, azt természetesnek találom. Mert nem tagad­hatjuk, hogy mióta a czigány hazánkban is felütötte sátorát, zenénk kezelését e nyomorult vászon­falak közé engedtük s csak most igyek­­szünk azt onnan kivenni, miután a zene gyakorlása által arra ma­gunk is képesekké lettünk. Ezen körülmény mondom elég, hogy vala­kit tévutakra vezethessen. De tegyük föl, hogy Liszt jól ismeri viszonyainkat és akkor is állítása mellett marad. Ezen esetben ránk nézve fontos és szo­morú igazságosak úgy lehetne, ha azt hiteles adatokkal indokolhatná. Például: tegyük föl, hogy a czigány (kiről azt is föltehetjü­k, hogy Indiában orrán fölül érő palctát hordozott) magával hozta zenén­ket Indiából. Ezen esetben Liszt a magyar zenében meg fogja találni — vagy jobban mondva — már megtalálta az indiai ze­nét, az év és napok szerint felosztott hangnemeket, ezeknek főbbjeit, a B­agah-kat, az ezekből származott félisteneket, kik nymfákkal, vagy Bagmnikkal (azaz hangokkal) házasodván össze, a kisebb Géni­e­ket (kisebb hangok) nemzették; megtalálja végre a Bagma- fákat, melyek zenei képeket alkotnak. Azonban e gondolat rövid elmefuttatásnak is igen sok helyet foglal el s mivel Liszt adatokat nemcsak e tekintetben, de semmi más esetben sem mutathat, ezért a­mint mi, úgy ő is csak philosophiai vizsgálódások után szólhat a dologhoz.­­ A czigány és zenénk közti viszonyról már írtam volt a „ B. P. H.“ ez évi június és júliusi számaiban. Igen sokat e tárgyról mondani nem lehet és nem szükséges. Utasíthatnám önt az idézett lapokra, de hogy megkíméljem e fáradságtól, röviden ismétlem akkori állításaimat azon észrevétel előrebocsátásával, hogy azon czikkek megjelené­sekor én is kedves öregem, inkább a lőport szagolta, semhogy érte­kezésemet olvasta volna. Lássuk tehát a czigányt a­mint van. Hogy a czigány költői nép, h­íres, élénk fantáziájú, ezt senki sem tagadhatja, mert független nomád élete nem egyéb, mint vadre­gényes költészet. De épen ezen életmód az, melyből ingatag jelleme, hanyag természete, türelmetlensége származik. A czigány olyan öröm­élvezetet keres, mit csak a jelen perez adhat, mit fáradság nélkül — vagy igen kevés fáradsággal — elérhet. A czigány mindazt, mi­ hosz­­szas munkát, kitartó erőt igényel, kerüli s a pillanat mul­ékony örö­meit nem adja a kitartó fáradsággal szerezhetőkért, ha ezek a Maho­med paradicsomát foglalnák is magukban. Emlékszik kedves öregem azon földesurra, ki jó kedvében igy szólott volt: „Na! czigányok! melyik eszi meg ezt a darab pecse­nyét ?“ „Akár én is uram !“ kiáltott egyik azonnal. „Melyik iszsza meg ezt a pohár bort?“ „Hát ki más mint én? kiált viszont az előbbi. „Melyik vágja föl ezt a darab fát?“ És itt a czigány szomszédját fi­gyelmeztette, hogy szóljon már ez is, mert ő eleget beszélt. Ilyen a czigány minden körülmény közt és bátran kimondjuk, (különösen azoknak kedvükért, kik e nép genialitásától sokat vár­nak) hogy a czigányt hosszas dologra alkalmazni nem lehet, hogy mint eddig, úgy ezután sem fog igyekezni a társadalomban más he­lyet foglalni el, mint a­milyet eddig betöltött, hogy tudomány és szépművészetben nem fog magasra emelkedni. Ez állítással szemben, valaki elém állíthatná jelenünk nagy czigányait és fölidézhetné múltúnk hasonló nagy szellemeit. De ezen esetben szükséges magunkat előbb tájékozni. Ha e szót „művészet“ oly értelemben veszszük, hogy egy fodrász hajművésznek, egy bor­bély orvosnak, vagy egy magyar dalcompositor — ki a zene hét be­tűjét sem ismeri jól — Beethovennek képzeli magát, úgy ám legye­nek czigány művészek, csak aztán ne mondjuk őket zeneművé­szeknek. Nemde azt gondolja ön, hogy nem a dologról beszélek ? mert itt csak a magyar népzenéről van szó, mely hosszas tanulmány, fá­radság nélkül a nép kebléből fakad s úgy a czigányéból is fakadhat. Ez már nagy igazság. Lássuk hát a czigányt más oldalról. Mikor a czigány Indiából eljött (ha csakugyan onnan jött, mert a ki akarja a mirmidonoktól is származtathatja őket) és honunkba te­lepedett, vájjon minő változást idézett elő nemzetünkben ? — Mert az tény, hogy sok mindenen gázoltunk át. Volt idő, mikor fejünket törö­­kösen borotváltuk. Csak állainkat, meg öltözeteinket vizsgáljuk kü­lönböző időszakokban, látni fogjuk a kü­lönbféle divatot. De mindez nem a czigány, hanem egy túlnyomó hatalom befolyása volt. Mit ten a czigány közöttünk ? Eldobta indus öltözékét, legszebb álmait a vörös nadrág, rókatorkos dolmány, nagy ezüst gombok tet­ték és teszik mai napi... Ha a czigány ezek miatt a magáéit eldobta, (mert bolond Miskaként, tán csak nem jött közénk fülig mezítláb) mi­ért tartotta volna meg csupán a zenéjét? (hogy ezt ránk erőszakolja) mert a népzene sem egyéb, mint népszokás, azt pedig senki sem ál­líthatja, hogy a költészet egész világegyetemben ugyanaz ne lenne, mert csak bizonyos külsőségekben (nálunk zenészeknél legyen ryth­­mus a neve) különbözhetik egymástól.. Azonban engedjük meg, hogy a zene mélyebben gyökerezik a nép lelkében , ezért nem cserélheti ki azt oly könnyen, mint egy ka­bátot. Ezen állítás a czigánynyal szemben elesik, mert egy függet­lenségét vesztett nép, mely elszórva, nomád életet él, műveltséget vi­het ugyan magával mindenfelé, de nemzetiséget nem. Ezért úgy talál­juk, hogy az Európában elszórt czigányok vörös nadrágot és több­et­ elegendő egy pecsét, ha az a borítéknak mind a négy csúcsát tökéletesen fedezi és jól le van nyomva. Szárnyborítékoknál magától érthetőleg a bo­ríték belső és külső oldalán legalább egy jól lenyomott pecsétet kell al­kalmazni. * Leányiskola. A pesti evang. község iskolai felügyelősége alatt két éve fennálló leánynevelő-intézetben a tudományok és a franczia nyelv előadása jövő hó 3-kán veszi kezdetét és mint eddig, úgy ezentúl is Pfitzner J. felsőbb leányiskolái és Dü­rringer J. negyedik fiúosz­­tályi tanár urak által fog történni. * CK­CHS. A Beleznay féle kertben újra megnyílt Circusnak, melyet jelenleg Fonnaux úr lova­s társasága foglalt el, az első két nap — szom­­baton és vasárnap igen nagy közönsége volt. A társaság maga a közép­szerűek közé tartozik, noha hiányait elég ügyesen tudja fedezni. Van azonban egy tagja — kiről a franczia feuilletonista azt mondaná — „una gemma“—ez Little Wheal ur, ki fiacskájával méltán gerjeszt köz­bámulatot. Little Wheal ur — az itt közkedvességben állott Stonette-nek is mintaképül szolgált, és igy, mint a még több érdemmel és előnynyel biró eredeti— méltó a megtekintésre. Vasárnapi tárczánkban részletesebben megismertetjük e kitűnő bohócz működését, lehet hogy nyomtatókul a társaságról is szólunk valamit. * A kassai székesegyháznak régebb idő óta megkezdett kijavítása gyorsan halad, a déli oldalon levő nagy ajtót már szép szobrok ékesítik, s a templom belsejében is örvendetesen halad a munka. * Gazdasági kiállítás. Az idei — ezúttal harmadik — évi kiállí­tása a szolnokmegyei lóverseny és gazdasági egyesületnek jövő hó 2-kán tartotik Török-Sz.­Miklóson, mint az egyesület székhelyén. F. hó 29-kén a versenyre beküldött vetőgépekkel tartatnak próbák, 30-ban más gaz­dasági gépek és eszközökkel; oct. 1-jén ekeverseny. Az állatok, gépek és szerszámok iránti bejelentések f. hó 25-kig fogadtatnak el; ez Fegy­­verneken gr. Szapáry Gyula, Ujkuton Jurenák Sándor és Puszta- Poón Péter Károly urnái történhetik. Termények minden előleges be­jelentés nélkül fogadtatnak el f. hó 29-kéig. E lóverseny a kiállítás napján tartatik meg. * Egy mfsbarát. Brüsselből írják : Pauwels úr egyike az ottani leg­nagyobb gyártulajdonosoknak , kit a belga művészek régóta mint leg­­nemes é s legnagyszerűbb pártfogójokat tisztelnek, Gallait L. urat már vázlatban híressé lett festvényének: a pestis Tournay ben­t befejezésé­vel megbízta. Az álla­m szegényebb volt, hogysem e műért a 100,000 frankot megígérhette volna. Nekrolog. Hegedüsné asszony, a nemzeti színház közkedves­­ségü tagja f. hó 19-én esti 7­ órakor kimúlt. A színházban épen akkor kezdődött az előadás s talán akkor hangzott föl a taps, midőn ő halálos ágyában kínos fájdalmaival a végtusát küzdötte. Egy pályatársnéja juta­lomjátékát ünnepelte s ő haldoklóit. Ilyen a színész sorsa. A múlandó dicsőség szeszélyes keze egy perezben fonja a rózsa- és a myrtus-koszorut. F. hó 12-én Hegedüsné népszínműveink szemefénye még játszott s eleven kedélyes játékával és dalaival tapsokra ragadá a közönséget. A szinlap nem, hirdető, de a végzet könyvébe mégis úgy volt írva, hogy ez utolsó szereplése, s a taps, mely őt üdvözölte, a közönség bucsúüdvözlete legyen.­­ Egy erős meghűlés kórágyra vetette ifjú testét; fiatalsága azonban csakhamar diadalmaskodott, és a halál angyala mintha maga is megrettent volna ily zsákmánytól, visszalépett betegágyától; harmadnapra örvendetes javulás­nak indult; fölült ágyában s életvidám kedélylyel rózsaszín csokrokat kötött karjára, melyek mint az életerő diadalának zászlócskái lebegtek ott. Ki hitte volna, hogy e rózsaszín csokrok pár nap múlva feketékre vál­­tozandanak ; ki hitte volna, hogy orczáin a visszatért rózsákat letöri a halál ádáz keze és sárga liliomokat ültet helyükbe, ő is azon virágok közé tartozott, melyek hajnalra szép- és illatdúsan kinyílnak, hogy már délben elhervadjanak. — A nemzeti színpadnak még nem volt oly vidéki vendége, a­ki oly hamar s általánosan megnyerte a közönség tetszését. He­gedüsné asszony — mint Bodenburg Lina— csak néhány évvel ezelőtt lépett színpadra, s oly hivatottságot hozott magával azon szakmára, melyben pá­lyáját megnyitotta és végezte, hogy a sikert keresnie sem kellett; az egyéni­ségében és lelkében élt. ő nem volt sokoldalú művészetében, de azt a kört melybe őt hivatása belehelyezt­e, oly mértékben törté ki, mint ő előtte senki sem. De Cau Marie (Dória L.né) szintén kedves volt egykor a népszínmű me­zején, de minden jelessége daczára csak csinált virág volt, azon eredeti bá­jak és zamat nélkül, melyek Hegedüsné fényében mintegy igazi mezei virágbokrétával ajándékozták meg a magyar népszínművet. Úgy annyira, hogy a hosszú viganó, ha néha kisérletképen­ fölpróbálta, csaknem leritt róla, és mintha szorította volna lelkét, mely csak a fidu egyszerű szüzei­nek mesterkéletlen alakjában találta magát otthon. Az átmenet, melyet az ő szerződtetése színpadunkon előidézett, hasonlítva, némileg olyan volt, mint az, mely Vörösmarty után Petőfivel következett. S hogy működésé­vel a színpad mindinkább egy külön irány, a magyar genre művek felé igyekezett, az csak az ő jelentősségét bizonyította e téren, és azt, hogy az általánosabb drámai tér nem birt oly erőkkel, melyek ez ellen túlnyomó­­ságot vívhattak volna ki. Művészi pályája igen rövid volt s alig egypár alakra szorítkozott, de ezek, mint az ő magyar markotányosnői, Rózsi, „Fanchon“ stb. a népelem minden tökéletességével föl,voltak ruházva. Sa szini pályán a kisebb kör betöltése is bevégzettség, ha az oly mértékben sikerül, mint Hegedüsné asszonynál tapasztaltuk. S hogy egy társunk sza­­­­vait használjuk:­­ a­ki művészi ihlettsége által kénye kedve szerint ját­szott a nagy közönség öröm-, lelkesedés- és fájdalomérzetével, ma már csupán a bánat kényeire tart igényt! Az az egy szó, melyben mindnyá­jan találkozunk koporsója fölött, az, hogy halála a nemzeti színpadnak nagy és kora veszteség. A szellő, mely sírján fujdogál, Népdalunk, mely oda sírni jár! Legújabb kfisposta. London, sept. 15. (Angol vallomás.) Ekkorig a britt lapok, köztük főleg a „Times,“ csupán gyalázatos szerződésszegést látott a peihói esemény­ben, melyet meg nem torolni örök szégyen lenne. E lap a megtorlást most is szükségesnek tartja, de mégis kételye támadt, várjon a mon­golokat, kik az angolok támadását visszautasíták, lehet-e árulással vádolni. Csak azt látja kétségenfelülinek, hogy a pekingi udvar egy ünnepélyesen kötött szerződést szándékosan és hűtlenül megszegett. Az eddigi tudósításokban, úgymond, ellenmondások vannak, de abban mind megegyeznek, hogy a chinaiak előre kijelenték, mikép minden kísérletet a bemenetre vissza fognak utasítani, s hogy az angol hajó­had tisztjei az erődök bevételére előre készültek. Ők tehát tudták, hányadán vannak; csak az­­ ellentállás eszközeit, nagyságát és módját becsülték nagyon kicsinyre. A „Times“ czikkét az amerikaiak testvériségének lelkesedett elismerésével végzi, mely­­lyel ők az angol sebesülteket ápolták. Bármint végződjék is a háború, Anglia az amerikaiak azon nemes maguk vise­­letét sohasem fogja feledni. — A „Morning Chronicle“ sincs meggyőződve, hogy minden igazságtalanság csak a chinaiak részén van. „Sőt megfordítva — úgymond — mennél több jelentést olvasunk azon szerencsétlen eseményről, annál inkább kételkedünk ebben. Nincs bizonyítékunk arra, hogy az angol követ általában visszautasíttatott. A chinai hatóságok csak azon útvonal ellen voltak, melyen haladni akart. Vájjon mit mondanánk egy még szívesen látott látogatónak is, ha erőnek erejével egy félig befalazott kapun, az étkamra vagy kony­ha ablakán keresztül akarna a házba bejutni.“ Ezen ellenvetést nem tarthatjuk alaposnak, mert egy békét kötött hatalom bizonyosan nem szabhatja meg az utat, melyen kell a másik követének az országba jönnie, legkevesbbé pedig az egyenes utat eltiltani, s a hosszabbat ki­jelölni. Várjon azt, hogy a követek hajóhaddal akartak Peking felé közeledni, kimentik-e az ázsiai viszonyok ? ez más kérdés. Pária, sept. 17. (Vegyesek.) A császár Biarritzból Bordeauxba az utat ten­geren „V­­igyac“ nevű új lehtja fedélzetén teendő. Ha Metternichet ma estve várják ide, Ő még sem ment Zürichen keresztül. A „Pays“ szerint messze mennek, kik azt állítják, hogy a nehézségek már mind elhárítják. Léteznek ugyan arra jelek, hogy a hatalmakban megvan a jó akarat a kiégy­ezésre, de a tárgyalások még élen nem haladtak annyira, mint némely levelezők állíták. A turini franczia követ köz­lést tett Victor Emanuelnek arra nézve, hogy a legallóknak aján­latát utasítsa vissza.­­ E nélkül sem kételkedik itt senki, hogy a király a bolognai küldöttségnek nem fog oly kedvező választ adni, m­int a herczegségek küldöttségeinek.­­ A chinai expeditióra vonatkozó tárgyalások teljes folyamatban vannak. Francziaország és An­glia belátják most, hogy vagy magában Peking­­ben kellend feltételeket szabniuk, vagy tisztességes békéről le­­mondaniuk. Alig véve Napóleon császár hírét a chinaiak hűt­lenségének, azonnal parancsot adott a had-, tengerészeti- és kül­ügyi miniszereknek, hogy az eszközök és módok iránt egyezzenek meg és egy tervet terjeszszenek elő, mely szerint a chinai császár­tól fegyvererővel fényes elégtétel lenne kieszközlendő. Anglia J. Cowley által ajánlatot tétetett, hogy szívesen szolgáltatja a tengeri eszközöket, ha Francziaország számos kiszálló hadtestet állít ki. A császár azonban nem fogadá el ez ajánlatot. Az új hajóépítkezések s az arsenálok készletei oly tetemesek, hogy Francziaország, a­nélkül hogy legkevesbbé is megérezné, kiszálló csapatjainak fél tuczat nagy hadihajókat állíthat egy chinai expeditióra rendelkezésül. Az expedi­­tió­ hadtest egy dandárból, tehát 5—6000 emberből álland. Turin, sept. 15. (A királynak várandós a császár adott válasza.) Itt úgy hiszik, hogy a legallók küldöttségének adandó válasz szelíd kifejezésekbe foglalt visszautasítás lesz. A kormány tagjai erre nézve már megegyeztek. A legallók ennek folytán a császár közvet­len pártfogásához fognak folyamodni s erről itt ismét azt hiszik, hogy nem fog tőlük megtagadtatni, mert Francziaország ezekre nézve nem B. Gyula.

Next