Budapesti Hírlap, 1859. október (234-259. szám)

1859-10-27 / 256. szám

napjára több esik egy vásárnál. Nem akarom számítani, hogy hány embertől vesztegeti e sok vásár éven át haszontalanba a drága időt. Napi újdonságok. * A Kazinczy-érmek bronzból kizárólag a magyar akadémia pénz­­tárnokánál Tóth Lőrinc* urnái kaphatók. Egy példány ára 2 új forint. A netán fennmaradó példányok a Kazinczy-ünnep napján azaz ma, a mú­­zeumban lesznek kaphatók. * A Kazinczy-ünnep oly kegyeletdús hatást idézett elő vidéken, miszerint azon kivül, hogy azt több vidéki nagyobb város önállólag is megüli, több hely a pesti ünnepen küldöttségek által igyekezett magát képviselni. Egy újhelyi tisztelt bortermelő pedig jó tokaji bor ajándéká­val lepte meg az irodalom képviselőit, hogy e borok királyával köszönt­­senek áldomást a dicsőttk­re, ki egy irodalmi korszaknak fejedelme volt. * Díszelőadás a színházban. Ma f. hó 27-n Kazinczy százados szü­letésnapi emlékére díszelőadás tartozik a nemzeti színházban, s ez alka­lommal Tompa Mihálynak „Kazinczy emlékezete“ czimü versezetén kívül, melynek dallamát S­z­e­p­e­s­y Imre szerzette s a magyar szinházi összes személyzet fog elénekelni,még Vörösmartynak „Áldozat“ czimü költői nyel­ven írt szomorújátéka adatik elő. A minap kijelentettük e választásbani megnyugvásunkat, mindazáltal nem titkolhatjuk el, hogy még érdekesebb­nek tartjuk vala, ha ezúttal Kazinczynak egy szinpadi fordítmány, vagy épen „Atlacz papucs“ czimü 2 felvonásos vígjátéka adattak volna elő. Meghiszszük, hogy szerzője nagy szelleméhez képest e­­ét csekély, de melyik harmatcsepp oly kicsiny, hogy belőle a nap képe hiányoznék? S főkép érdekes leendett ezen darab előadatása Miskolcion, miután a cse­lekmény színhelye épen Miskolc­zra van téve. Az irodalom minden barát­jának igen kívánt s a közönségnek czélszerű alkalom lett volna, egy vidám peresben találkozni Kazinczy szellemével s egyszersmind látni azon embryót, melyből a magyar vígjáték fejlődött. * Nász-hir. A „P. Lloyd“ értesítése szerint: Felső-Magyarország leggazdagabb örökösnéje, a szellemdús s szeretetreméltó Barkóczy Hona grófhölgy, egyetlen leánya gr. Barkóczy Jánosnak, ki az 1844-ki ország­gyűlésről a magyar hitelintézet körüli parlamentáris fáradozásairól isme­­res és most Zemplén-, Ungh- és Szathmármegyében fekvő uradalmainak mezőgazdászata mellett vaspályák és hitelintézeteknél vesz tevékeny részt és nejének született Festetics Antonia grófnőnek, eljegyzett meny­asszonya gr. Hadik Béla cs. k. kamarás, tengerészeti ezredes és Főher­­czeg Ferdinánd Miksa ö­cs. Fensége első szárnysegédének. Lakodalmu­kat jövő tavaszra fogják megülni. * Zenészét. E czím alatt „Hegedüsné emléke“ egy sike­rült zeneszerzemény jelenik meg Z­i­m­a­y Lászlótól, melynek tiszta jö­vedelme az elhunytnak emelendő emlékkő fölállítására leend szentelve. A szerző Losonczy László „Kél a szellő bús sóhajjal“ szép költe­ménye szövegére készített dalával a kedvelt művésznő koporsójához vezeti a kesergőket; aztán az elsírt panasz után következik az emlékezés e nép­­dalénekesnő művészeti pályájára; erre megkísérti még egyszer szólni hozzá s őt mintegy fölrázni halálálmából; miután mindezt hasztalannak látta, fájdal­mában újra elborul a kedély s végtére a túlvilághozi remény derültebb hang­jaiba olvad föl az egész. Az előfizetések e jellemzetes zeneműre november folytán a szerzőhöz (képk­ont era 8. sz. a.) küldendők be­­ frjával, s de­cember végéig bérmentesen fog szétküldetni. Az előfizetők nevei külön mellékletben fognak kinyomatni s ugyanott köztudomásul fog juttatni a tiszta jövedelem is. * Szüret. A szüret az aradi hires borogkoszorus hegyeken is be van fejezve. Az eredmény minőségre elég kielégítő, mennyiségileg azon­ban felette középszerű, úgy hogy több helyütt a munkáltatás költségeit sem fedezi. * Vontcsövű ágyuk. A „N. M. Z.“-ban egy katonatiszt azt bizonyít­gatja, hogy a vontcsövű ágyuk nem franczia, hanem német, és pedig ba­jor találmány. Reichenbach a híres gépész volt szerinte, ki az első vont­csövű ágyút kigondolta, elkészítette és vele 1824-ben igen sikerült lőki­­sérleteket tett az egész starnbergi tó széltében. De azon korban, az újra helyreállt általános béke közepette az új találmány nem nagy figyelmet gerjesztett és végre egészen feledésbe ment. Az említett löveget sokáig tartogatták a müncheni k. fegyvertárban. A fegyvertári főigazgatóság vagy a hadü­gyministérium okmányai közt ez iránt közelebbi adatoknak is kell létezni. * Nemzeti színház. Folyó hó 24-kén színészeink Shakespearenak „III. Richard királyát“ adták Vajda Péter fordítása szerint új szereposztással. A czímszerepet Tóth József úr játszotta, kinek ez est­­veli előadás egyszersmind jutalomjátéka volt. Tóth József tagadhatatlanul legszorgalmasabb színészeink sorában foglal helyet. Nála lelkiismeretes törekvést, gondos tanulmányt, kitartó szorgalmat találunk magát művé­szetében tökéletesíteni, mely komoly és nemesebb passiójáért színművésze­­tünk nevében köszönetet érdemel. Midőn e szép buzgalmat s jó szándé­kot őszinte elismeréssel méltányoljuk, annál őszintébben szólhatunk az eredményről, melyet szereplésében tanúsított. Nézetünk szerint Tóth e szerepben azért nem adott egy egész, tökéletes és összefolyó jel­lemképet, mivel igen­is félénken részletező fölfogással igyekezett azt megvilágítani , nagyon is elmélyedvén a részletekbe , az árnyalatok külön külön erős kiemelésébe, az egésznek fővonását és alapszínét kelleténél jobban eltörölte. Az ő glosteri herczege annyira Tartuffe volt, hogy a vitéz, tettben és tervben gyors Richárd mindjárt elejénte lassúbbá s csúszón szineskedőbbé lett, mint szükséges; az edzett gonosz­ság s az a merész harczi kedv a világ és emberiség moráljával, mely nála csak kicsinylő gúnyt ébreszthet. Tóthnál gyakran oly komikumba csapott át, mintha molléri vétkeket vagy gyarlóságot, vagy az újabb franczia drámák intrikusait játszotta volna. Azontúl Schiller Moor Ferenczéből is kelleténél több színezést vett át Richardba — mi­által ez alak, hogy úgy mondjuk, a gonoszság philosophusává tétetett; különben fölfogása szerint, igen értelmesen, s jól kiszámítva adta szerepét mind beszédben, mind a rezjáték és plastikában, és szép igyekezetéért elegendő tetszésben is részesült. Álcrájára nézve jobb szeretnék, ha az alkati formátlanságot inkább a test alsó mint felső részén igyekeznék kitüntetni; a merészen bátor Richardhoz ez sokkal inkább illenék, mert Richard ördög lólábak­kal, melyeket ő igen el tud rejteni, s hogy még kevesbbé alkalmatlankod­jék neki, azért i igyekszik mielőbb biborpalástot szerezni. A középszámu közönség ma e hosszú darabot több kitöréssel nézte végig mint egyébkor. Bulyovszky Gy. Legújabb körposta. S­endun, oct. 21. (Az angol lapok a zürichi békeokmányról.) A „Morn. Post“ Palmerston közlönye, újabb komoly bonyodalmaktól tart Olaszországban, mivel hihető, hogy a pápai seregek Garibaldi seregeit meg fogják támadni. Azt hiszi a „Post“, hogy a pápai sere­gek meg fognak veretni s kérdi, mit tesz akk­or Francziaország, ha ezek a nápolyi királyságig visszavezetnek. A „Post“ legkevésbbé sem kételkedik Napóleon őszinte óhajtásában, hogy Olaszország szabad­sága és előmenetele érdekében valamit tegyen, de az események fo­lyama kijátsza számításait s azon nehézségek, melyekkel a magentai és solfetinoi győzelmek daczára küzdenie kell, nagyobbak, mint gya­níthatni. Ezen előzmények után, melyekben Napóleon szabadítói hír­nevét igyekszik megmenteni, kijelenti a „M. Poet“, hogy egy vala­mirevaló angol államférfiú sem küldene képviselőt oly congressusra, melynek feladata lenne a zürichi szerződmény kivitele. Nevetséges is békekötménynek mondani oly egyezményt, mely kül- és belháború iszonyai által hajtathatnék csupán végre. — A „Daily News“,és „Ob­server“ szintén így nyilatkoznak. Sőt mondhatjuk, egyetlen angol lap előtt sem talál kedvező fogadtatást a zürichi békeokmány. A „Morning Herald“ semmivel sem tulajdonít annak nagyobb értéket, mint bármely régi papírnak, s a „Standard“ egyetért a „M. Post“tal, hogy Anglia ne vegyen részt az ez alapon összehívott congressusban, melynek programmját a „Times“ kivihetlennek mondja. Még a „Morn. Star“ is, híven be nem avatkozási elvéhez, úgy tekinti a zürichi szerződést, mint a legjogtalanabb interventio jogának szentesítését s előre is elitéli. Mondhatni csupán a „Morn. Chronicle“ nem fejezi ki határozott rászólását, habár neki sincs teljesen ínyére. — A szerződés azon részét, mely az olasz szövetség tervét érinti, leghevesebben meg­támadja a „Daily News“ „Olaszországi ligának“ mondja azt. (A chinai háború). A „Times“ nem szűnik meg a China elleni háborút hirdetni. Az indiai fölkelés kitörése alkalmával — úgy­mond — az egész keleti szigettengeren azon hir terjedt el, hogy a nyugati népek uralma sülyedőben van. Sumatra és Java és Borno,s a malayi félszigetek s a körös körüle elszórt szigetek érezték a befolyást. A hollandusoknak tökéletes öntudatuk volt arról,hogy Delhiben ép úgy döntetik el az ő sorsuk mint a mienk , s e perezben igen jól belátják, hogy sir J. Lawrence ép annyira tévé magát érdemessé Hollandia mint Anglia körül, így történik ma is. Az angol és franczia hajóhad veresége a Peihón hatását az egész távoli kelet hangulatának csen­des, de egyidejű fordulatban nyilvánítja. A francziák valóban érzik annak rosz hatását Cochinchinában. Rigault de Genonilly admirál, ki ekkorig csak bajjal védte meg magát a meghódított mo­csár­ föld moszkitói és lázai ellen , úgy látszik észrevette , hogy a takui szerencsétlenség hite neki okot és ürügyet szolgáltat, expeditiójának c­éljával felhagyni. — Szintigy a tulajdonképi Chinában is. Kanton e perezben csendes, de lehetetlen tudni, vájjon szabad-e e csendben bízni. A 2000 főnyi kis őrség, többnyire se­poys-kból álló, időnként a most délről érkező hajókról tengerészkato­­nákkal erősíttetik, más sepoys-k úton vannak, s Parkes szokott eré­­lyével lefegyverze a (chinai) századokat, mielőtt északról ama tudó­sítás elterjedett. De már nem uralkodik többé a korábbi bátortalan­ság velünk megverekedni. Tudva van,hogy a „gentry“ (a magasb kö­zéposztály) Lao chinai kormányzót folyvást sürgető, engedje meg neki, hogy „bravokat“ bérelhessen és a barbárokat a folyóba szoríthassa. Ő erre egy nyílt kibocsátványával felelt, mely­ben az embereket nyugalomra inti s óvja, hogy alaptalan híreknek hitelt ne adjanak; de ugyanakkor egy nőt, ki minket hirekkel tartott, agyon korbácsoltatott, s ezenfölül némely előkészületeken kapatott rajta melyek kibocsátváyával legkevésbbé se hangzanak össze. Amog, hol chinaiaik és európaiak ugyanazon városrészben laknak, nem lehet veszélyen kívül­i oly veszély, melynek növekednie kell, ha igaz, hogy az angol község némely tagjai ugyanott magukat az ember (kuli) rablás üzletében.­ résztvevői által beszennyezték. Frokowiak szintén védtelen európai lakossága van sok ezer chinai közepett, kik most először kezdenek az 1842-i nagy keözke erkölcsi tanulságában kétel­kedni. Meglehet, hogy talán Penang és Borneo s maga Singapor is nemsokára mozogni kezdenek.­­ A japáni nehézségeket is a peibói balcsillagzatnak rója föl a „Times“. Mindezekből mi egyéb a tanul­ság, mint hogy egy új chinai háború által ismét helyre kell állítani a megrendült tekintélyt. Páris, oct. 22. (A marokkói háború s a chinai e­x p e d i t i­ó). Ma ér­kezett ide a hivatalos tudósítás azon háború-üzenetről, melyet Spa­nyolország Marokkónak küldött. Itt e jelentés első perczre igen meg­döbbentett, minthogy attól tartanak,hogy e bábornak végre is Anglia és Francziaország közti háborúval kell végződnie. Az angol kormány t. i. szilárdul el lenne határozva, Marokkót nem hagyni cserben s azt Algír sorsára jutni nem engedni. Ez okból Anglia a legerő­vesebben tiltakozik az ellenségeskedések megkezdetése ellen s szükség esetén el van határozva. Gibraltárból erőhatalommal is ellentállni a spanyol hajóhad kiindulásának Angesirasból Ez ellenében nem csoda, ha nagy fontosságot tulajdonítnak azon hírnek is,hogy a hajóraj Cherbourgban úgy mint Brestben parancsot kapott,az elindulásra készen állni. Azonban bármelyike a két nagyhatalomnak engedjen végre is ez ügyben, annyi bizonyos, hogy az O’Donnell-ministérium már saját nemzeté­vel szemközt is nem felelhet meg többé az angol követeléseknek, mielőtt valamely csapást nem ejtett. Egyébiránt Spanyolország üg­y nem csak maga a császárban, hanem a császárnéban is buzgó párto­lót bír, ki egy tegnap a császár elnöklete alatt tartott miniszertanács­­ban is jelen volt, és honfiainak ügyében erélyes szót emelt. Az itteni sajtóban mindamellett is még folyvást háttérben áll a marokkói ügy. Ekkorig csak Anglia vonakodása, a congressusban résztvenni, szolgál az itteni lapoknak ürügyül támadásaikra. Egyébként igen fenyegető hangon szólnak, a különben anynyira sze­líd „Pays“ még dühös is. Hivatalos szakítás Anglia és Fran­cziaország közt még nem állt be, de a feszültség mindenesetre nagy. L. Cowley tegnap hosszú értekezletet tartott gróf Walewskival Etioles­­ban , de elterjedt hírek szerint az nem vezetett eredményhez. Hogy a franczia kormány a kiegyezést akarja, mutatja folytonos készülése és egyezkedése a chinai expeditió ügyében. Újólag Ribourt ezredest kü­ldi Londonba,hogy az angol katonai hatóságokkal az expeditió rész­letei iránt tárgyaljon. A francziák 10,000 embert állítanak. Bourgeois kapitány is Angliában van, állítólag, hogy az expeditió számára t­t nagy szállítóhajót vásároljon. (A zürichi béke.) A „Nord“ kivonatát közli a zürichi béke­kötésnek, mely az angol lapok által közölt taglalattól több főpontban eltér. Az így hangzik : „A szerződés rendezi azon feltételeket, melyeknél fogva Lombardia átengedtetik a francziák császára számára, ki fentartja magának jogairól és kötelezettségeiről lemondani a szardiniai király részére Francziaország kötelezi magát, Austriának mintegy 100 millió francot fizetni, egy negyedrészét a szerződés megszentesítésének kicseré­lése pillanatában, a hátralékot különböző részletekben. A lombardvelen­­czei Monte adósságának egy része átszáll Lombardia új birtokosára Egy külön bizottmány veendi föl a határok pontos szabályozását : a Peschiera irányábani terület 3500 metrenyire leend kitűzve. Lombardiára nézve különböző intézkedések léteznek : törvényható­ság, polgári jog és honfiusítás, papi congregatiók, bizonyos szerződések eltörlése, nyugdíjak fizetése stb. A szerződés czikkeket tartalmaz a villafrancai békeelőzményekben érintett pontokat illetőleg. A herczegek jogai fönntartatnak, nem csupán a toscanai és modenai, hanem egyszersmind a pármai herczegéi is, me­lyekről Villafranc­iban nem volt szó. V TARCZA: A századok legendája. Hugo Victortól. (Folytatás.) A századok legendájának valódi előszava ama négy­soros versszak, melyet a költő Francziaországhoz intéz : Livre, qu’un vent l’emporte En France où je burb né ! L’arbre déraciné Donne sa feuille morte. (Könyv, vigyen el egy szél Francziaországba, hol születtem! a kité­pett fa adja holt leveleit.) Ezen versszak megható ugyan, de valósággal nem igaz. Nem, a fa nincs gyökerestül kitépve, annak életereje nagyobb, mint­­­alaba volt; nem, a levél, mit ő nekünk küld, nem holt, hanem ellenkezőleg igen zöld levél, s a legjobb véleményt adja nekünk azon nedvről, mely azt táplálta. Azt mondták, mikép a Hugo Victor irányában el­lenséges indulatú olvasók arra vannak kárhoztatva, hogy ne találják meg könyvében azt, mit abban buzgón keresnek. A­mi a baráti indu­latú olvasókat illeti — s mi is ezekhez tartozunk, — nekik szerencséjök leend ott mindazt megtalálni, mit nem kerestek, mindazt, mit ott nem vártak föltalálhatni; s először is a kincsek bőségét — s ha így fejez­hetjük ki magunkat — pazarlását. Nem merjük azt mondani, hogy az új költemények szebb dolgokat foglalnának magukban, mint a szerző előbbi gyűjteményei; de azt bátran állíthatjuk, hogy szintoly szép dolgokat s nagyobb bőségben foglalnak magukban. Vegyük például a Sugarak s az árnyak czimü gyűjte­ményt ; vegyük el abból az Oceano Nox s az Oly­m­­pia szomorúsága czimü két költeményt, s a kötet nagyon szegénynyé lekedett. Vegyük el a Belső hangok czimü gyűjte­ményből a Harang, s az Olympiához czimü két költeményt, s a gyűjtemény alig növelendi valamivel a költő dicsőségét. Ellenkező­leg a Századok legendájában igen csekély számmal vannak oly darabok, mikkel szeretnénk ott nem találkozni, s a sértő bizarrsá­­gok, az ügyetlen merészségek, a fájdalmas törekvések egészen ár­nyékba helyezvék s homályba boritvák az azokat megelőző s követő költemények fénye által. Oly darabok mellett, mint Aymerillet, Roland házassága, A kis galíciai király, könnyen meg-­b­­ocsátunk némely homályos vagy nehézkes fogalmakat, némely kétségkivü­l emelkedett s nemes de meddőn maradt kísérleteket.­­ Másodszor, a hangszinezetek különfélesége, mely ezen két kötetben u­­ralkodik, rendkívüli, a lantos­ költészet lendületétől a hősköltészet­­ felségesen bizalmas hangjáig. Némelyek ezen költemények közöl val­­­lóban megérdemlik a kis hősköltemények nevét, melyet azoknak Hugo adott. Ezen költeményekben a szerző sohasem jelenik meg, s törté­netiró, sőt egyszerű évköny­viró gyanánt beszél el valamit, oly önzet­lenséggel s önmagáróli megfeledkezéssel, melyek — úgy látszik — semmi önlegyőzésbe sem kerültek hatalmas személyiségének, mely annyira kész az általa fölléptetett hősök mögött előtűnni. Máskor, mint a Madrice báró ezredé­ben, az általa választott tárgy csupán ürügyül szolgál arra, hogy a szívét betöltő érzelmeknek harag­jának s átkainak szabad folyást engedjen. Ezután a költő kilép a lan­tos s hős-költészet köréből, a színmű oldala mellett halad, s attól köl­csönzi nyelvét, vagy pedig egy uj, a régi költők előtt ismeretlen s nehezen oszt­­yozható költészeti genre-t talál föl, melyet más név hiányában, rimes beszélynek, verses regénynek nevezendek : Evi­­radnus és Ratbert. Végre új gyűjteményében, Hugo új irályt fedözött föl. Ismeritek a sán­tos költészetbeni gazdag, szindús, festői, képekkel bővelkedő irályát, s ismeritek szinmai irályát is, mely zo­­kogásszerüen szaggatott, ékesszóló, telve szenvedélyes indulatszavak­­kal, némileg a test physicai kiáltásait s a lélek viharos érzelmeit utá­nozni vágyó hangutánzatokkal? Ő ezen két irályt összevegyité, s ezen vegyületből eredt a Századok legendájának irálya, józanabb s kevésbbé viharos, mint színműveié, bizalmasabb, mint lantos-költé- szetéé. A két új kötetnek gyöngébb részeiben ezen vegyület néha visz­­szataszító, de a kitűnőbb részekben az olvasó számára némileg ket­tős gyönyört szerez, azt, melyet a lantos-költészet ad s azt, melyet a szinmű-költészet ad. íme ezt mondják a baráti indulatú olvasók. Lássuk egy kissé, hogy mit mondanak a közönyös olvasók : jó minden véleményt meg­hallgatni. A közönyösek általában kissé hajlandók a részakaratra, mivel sokat tartanak a részrehajlatlanságra , ezért bírálataikat csak teljes óvatossággal, s az azok iránti egész felelősséget reájuk hagyva közöljük, ők készséggel elismerik, hogy a nagy művész semmit sem vesztett erejéből, sőt hogy ezen erő az életkorral még növekedett is; de — szerintük — a költő ezen erőbeni növekedést mindazon kellem­nek , melylyel hajdan bírt s azon kevés gyöngédségnek, mely­­lyel valaha bírt, elvesztésével fizette meg. A­z történt ezen ritka észtehetséggel, mi a termetes fákkal történik; a fa héjjá nagyon­­ vastaggá lett, ama­ilom belső csatornák, melyek a nedvet szabadon hagyák keringeni, kiszáradtak, az ágak elcsavarodtak , az ágak ke­­­­letkezésénél roppant csomók alakultak s a törzsön rendkívüli ránczok tűnnek föl. Az erő, mindig az erő! A szellem néhány percz múlva ki-­­ fárad ezen, terhes melléknevekkel megrakott izmos alexandrinusok­­ fölemelésében. Ezen versek mindegyike egy kotnskóhoz, egy roppant­­ szikladarabhoz hasonlít. A költő nagyobb dolgokat kísért meg, mint a minőket valaha megkísértett s kísérlete sikerül; de nem bir többé hajdani fürgeségével s a földön hallani lehet az athleta sú­lyos lépteinek tompa viszhangját. Hugo tökéletes mester a rhyth­­micus hangzatosságok művészetében , de ez alkalommal a zene szinte egészen hiányzik, mivel ezen eredeni túlbőség, mely csupán az alexandrinus vers által volt teljesen kifejezhető , a költőt nem kevésbbé, mint tárgy­ainak választása ösztönzi arra, hogy minden más v­ersalak fölött elsőséget adva használja a franczia vers­nek ezen oly nagyszerű, de oly egyhangú s oly könnyen fárasztó alak­ját. Az irály még mindig ugyanazon festői s szindús irály ugyan, me­lyet ismerünk; csakhogy a képek nem fénylenek s nem játszanak úgy színekkel, mint hajdan; azok oly bágyadt fényt szereztek, mely a vi­lágosságot elnyeli, s nem veri vissza. A költő modora, mint festészi nyelven mondják, feketébe megy át. Az árnyak s a világosság nincse­nek többé oly ügyesen fölosztva, mint hajdan; a világosság nem elég­szik meg többé a sugárzással, s vakítóvá lesz; az árnyak megsürüd­­nek s könnyen sötétségbe mennek át. íme ezt mondják némelyek azon közönyösek közöl, kiket alkalmam volt hallani. Én nem hallgatok beszédeikre s egész beszédükből csupán egyet­len szót tartottam meg emlékezetemben, mely gondolkodásra indított, ezen szót: erőfeszítés. Van erőfeszítés, az igaz, Hugo Victor leg­utóbbi költeményeiben. Sohasem voltam inkább tisztában azon ele­mek iránt, melyek ezen sajátszerű észtehetség természetét képezik, mint a Századok legendáj­ának elolvasása után. Ez képze­lem­, s akaratból alkotott észtehetség, mely két tehetség nagyon kü­lönbözik egymástól, s melyeknek egyikét rendesen nem lehet a másik által javítni ki. És mégis Hugónál igy áll a dolog; ő az akarathoz folyamodik, a képzelem hézagainak betöltése végett. Valóban nagyon nehéz ezen tüneményt kimagyarázni; csak egy pár szót akarunk mondani. Hugónál az eszmék képek alakjait veszik föl, s homályosak s ingatagok maradnak mindaddig, mig ezen alakot nem vették föl. Már pedig mindenki észrevehette, hogy ellenkezőleg az eszmékkel, a képek nem nemzik egymást; azok egymásra következnek, még pedig ábrándos, szeszélyes s logikátlan rendben. Egy kép támad ama ho­mályra pontról, melyre a költő tekintetét szegzé, s tündökölve emel­­­­kedik föl; erre egy másik tűnik elő, mely csak távol viszonyban áll s az elsővel; erre egy harmadik, mely ezúttal semmi viszonyban sem áll m a más kettővel. Holott pedig mindhárom egymástól annyira különböző kép egyenlően ugyanazon eszméből, vagy hogy durvábban fejezzük ki magunkat, ugyanazon agy-elfoglaltatásból eredt. Már hogyan kezdjünk a dologhoz, az azokat különválasztó terek közelebbhozása s betöltése végett ? Hugo az akarathoz folyamodik , azokat erélyes elszántság­gal,mely néha valóban hősies makacssággá változik át,kínozza,gyötri, egymással összeköti horgony-kötelekkel s vaslánczokkal és sűrü fona­lakba szedi össze. Innen származnak ama fáradalmas erőfeszítések, amaz ellenszegülő s makacs eszmék, amaz erőszakos s váratlan me­­taphorák, melyek csupán azért vannak ott, hogy egy űrt betöltsenek s hogy a szerzőnek lehetővé tegyék a távol kép elérését. Mindezen mesters­égés eszközök a költői világban valaha létezett leghajthatla­­nabb akaratuk egyike kétségbeesett erőfeszítéseinek tulajdonítandók. Sebleges igen helyesen mondá Ben Johnson színműveiről, hogy azok

Next