Budapesti Hírlap, 1859. november (260-284. szám)

1859-11-08 / 265. szám

mert — hogy csak egyet említsünk — a híres várnégyszög így kizá­rólag olasz katonák őrizete alá jutna, a két velenczei vár Verona és Legnano osztrák-o­l­a­s­z őrséget kapván, a két lombardiai erősség pedig — Manina és Feschiera — szövetségi olasz hadat, a­mi lénye­gesen eltér azon eredeti állapítmánytól, miszerint a négy erősség ki­zárólag Austria kezében maradna. Véleményünk szerint most minden attól függ, minő nézettel van Austria a congressusban részt veendő hatalmak indulatára nézve. Ha azt hiszi, miszerint ezeknek többsége Austria iránt jóakarattal viseltetik, bátran bízhatná ráj­uk az eldöntést, bármily túlzottak len­nének is azon követelések, mikkel Anglia föllépni szándékozik; ha pedig e követelések nevezetesen Orosz-és Poroszország részéről­ is gyámolítást várhatnának, akkor nem nehéz előrelátni, minő szerepet fogna Austria a congressusban játszani. Gyantásainkat a két északi hatalom indulatára nézve már a minap elmondtuk: bizo­nyosság e tekintetben máig sincsen; a „Nord,a mely Oroszország szándékaiba beavatottnak tartatik, elég határozottan kijelenti, misze­rint a két északi hatalom tetemes jóakaratot tanusítani az­­ olaszok irányában. Ez alkalommal megjegyzi a brüsseli orosz érzelmű lap, miszerint Boroszlóban az 1856-i szerződések szóba sem jöttek. De mit akar ezzel mondani ? Ha Oroszországnak a keleti ügyre nézve senkitől sem kellene többet tartania, mint Poroszországtól, akár holnap is kifú­­hatná a beteg embernek úgyis csak föl-fölpislogó életlámpáját. Aztán az orosz diplomatia sokkal ravaszabb, mintsem amúgy magyarán ki­mondaná a t­ó­­­s­z gondolatát: erre még mindig lesz idő, s alkalma­sint a mostaninál kedvezőbb idő . Az oroszok pedig egy század óta megmutatták a világnak, hogy­­ várni tudnak. Ha kilenczszer szorít­­tattak ki az ajtón, tizedszer is bejőnek az ablakon át. Meglehet, hogy Boroszlóban semmi határozott czélra sem köttetett szövetség, hanem akkor egész átalánosságban egyengettetett az út, mely Oroszországot valódi czéljai felé vezetendő; mert hogy a sz.­pétervári kabinet oly önzéstelen, hogy saját legközelebb érdekeinek mellőzésével, minden tevékenységét tőle távol fekvő bonyodalmak kiegyenlítésére szentelné, azt senki sem fogja velünk elhitetni. Az .O. C.“ következő nyilatkozatot hoz : „Némely Austrián kívüli lapok a legújabb időben közléseket hoztak oly tárgyalásokról, melyek a kormány orgánumai s a magyar nemességnek egyes kitűnő szemé­lyiségei közt történtek volna. Azok részint nem pontosak s elferdítettek , részint egészen alaptala­nok voltak; mindamellett is ezen közléseket némely belföldi la­pok , nagyrészint a­nélkül, hogy az azok alapossága iránti oly közelfekvő kételyeknek tért és kifejezést adnának , fölvették; azonban ezen bírálat­hiánynál még sajnosabb azon tény, miszerint egyes lapok, föladatukat félreismerve, ama hitelt nem érdemlő elő­adások tartalmából alkalmat vesznek maguknak vitákra s élénk po­lémiára oly időben, melynek a békülékenységre s az összhonunk egyes részei s népfajai közti szellemi béke minden megháboritásának kikerülésére 0s7 nagy szüksége van. Nem kételkedünk róla, hogy minden elfogulatlan egyén csatlakozandik ezen nézethez s hogy ez utóbbi az egész lapirodalomban ís utat fog törni magának.“ Vidéki le­vele vol­ul a községi rendezés tárgyában. IV. Igen meglepett, t. szerkesztőség­­ — vagy, nem helyesen mon­dom, nem lepett meg (mert semmi sem természetes, mint az, hogy minden műveit polgár szeresse s óhajtsa a renddel párosult sza­badságot s ennek tényezőit s eszközeit), hanem, mint jó remény telje­sülése szokott, megörvendeztetett azon tapasztalás, hogy én, tiszavi­­déki magyar, a pozsoni németajkú polgárokkal tökéletesen egy véle­ményen vagyok a községrendezés tárgyában, valamint, ha nem csa­lódom, ezek ismét egy véleményen vannak a Szerb vojvodina és Sla­vonia külön fajú s nyelvű lakó­ival s az északi Kárpátok tót és német bányászaival. Mindnyájan minél fesztelenebb mozgást, minél terjedtebb önállóságot, — szabad választást, s a vissza­éléseket nem tűrő, a sötétben lappangó bűnt vakondok­ barlang­­jából kipörkölő nyilvánosságot óhajtunk a községi életben. — Hol polgári szabadságról, jogok élvezéséről, saját ügyei kormányzá­sába befolyásról, saját jóllétünk tényezőinek meghatározása­ s elő­mozdításáról van szó , ott eltűnik minden külön érdek, s egyetlen forró vágyban egyesülnek a különféle nyelveken beszélő, s atillában vagy szurkában, zekében vagy szarkankóban, sarkantyús csizmában, vagy bocskorban járó emberek. — A közvélemény hatalmas hangja ez ; a köz­hajtás ragadó árja. Minél terjedtebb önállóság saját, itthoni ügyeink vezetésében ! — Kinek ne lenne ez ínyére ? A tudós, a jogphilosoph igy okoskodik: a község, már történetileg tekintve, régiebb s eredetiebb alkotás, mint maga az állam. A hol több család összejővén, a patriarchális család­kormány elégtelennek mutatkozik : kezdődik a „község.“ — Felállá­sára, alakulására nem szükséges törvény s kormányrendelet; maga a természet alkotja azt, nem az állam teremti, sőt a községekből, esen megannyi kis államokból keletkezik a nagy állam. Semmi sem egy­szerűbb és természetes­, mint hogy több család együtt lakván, a béke­s rend fönntartására, erőszak elleni védelemre, a közszük­­ségek kielégítésének könnyítésére, az általános életczélok és él­vezetek elérhetésére, az együttlakásból származható bajok és za­varok eltávolítására, kölcsönös segélynyújtásra szabályokat hoz, s ezeknek gyakorlati kezelésére, végrehajtására saját elöljárókat, tiszt­viselőket választ. Ezen természetes alapon fekszik a községek önálló­sága,­­ ezért a törvényhozói bölcseség azt parancsolja, hogy a közsé­gek e természetes, önálló élete meg ne semmisíttessék, a nagy államba fel ne olvadjon, hanem csupán azon elkerü­lhetlenül szükséges meg­szorítások alá vettessék, melyek az állam magas­ czéljai tekin­tetéből tanácsosaknak látszanak. Hol ezen szükségesség végződik , ott kell kezdődnie a községek autonómiájának, szabadságának. Az államnak megvannak saját nagy és magas czéljai; de a községnek szintén, melyek az államéihoz kicsinyben hasonlók, s azokban benn is foglaltatnak, de csak jól rendezett, szabadon mozgó községi életben érhetők el. A közjó kivánja, hogy a községek egy nagy községgé egyesüljenek, melynek neve „állam“, de ezen állam ne szüntesse meg, ne nyerje el a kisebb községek természetes jogait, ha­nem inkább erősítse, védje, őrizze meg azokat, így okoskodik a tudós, a jogász. A kevesbbé tudós, de az élettel s gyakorlattal ismerős polgár pedig, saját tapasztalása nyomán igy okoskodik: „lehetetlen, hogy az államkormány, a központi hatalom, mely távol van, s természeté­nél fogva nehéz mozgású és számos kerekeivel lassan forgó, a köz­ségi lakosok szükségeit s czéljait kellőleg kielégíthesse; igen messze áll a részletektől, nem ismerheti azokat alaposan, s nincs jó ideje azokat gyorsan s megfelelőleg kielégíteni. Olvasván a statistikát, előtte lebeg Francziaország példája, szemközt a britt államéval, s első pillanatra meg tudja magyarázni magának: miért hogy Fran­cziaország sohasem lehetett a valódi polgári szabadság hazája, és meg­­megújuló sebeit Csak igen roszul födözheti a „nemzeti dicsőség“ fá­tyola, a nagy phrasisok szóözöne. — Megtalálja ennek természetes okát a túlságos központosításban, a prefetek és mairek túlságos és mégis elégtelen hatalmában, kiknek hatósága, midőn a központi kor­mány nevében cselekesznek, korlátlan ugyan a polgárok ellenében, s mégis elégtelen a közjó előmozdítására, mert csak bágyadt mozgású kerekei azon nagy központosítási gépnek, mely a legjelentéktelenebb ügyeket is Párisba vonja, s a ministerek kezeiben egyesíti. Már pedig lehetetlen, hogy a minister, bár a világ legiszonyúbb embere le­gyen , s­öjét nappallá tegyen­ek szorgalmában,csak ezredrészét is alapo­san ismerhesse azon ügyeknek,melyek fölött határoznia kell.Az emberis­meret legmagasb fokán álló s legjobb akaratú miniszer sem kerülheti ki, hogy csupa oly embereket bízzon meg maga helyett, kik mély­­belátásnak, d e fölött kiknek jellemében, becsületességében teljesen meg lehet bízni, így sokszor a legüdvösebb előterjesztések is sikeret­­lenek maradnak, s vagy elvettetnek, vagy legalább elkésnek, s a halo­gatás által megsemmisülnek. Hidat kellene kijavítani, mi ha rögtön történik, pár száz forintba kerülne csak, de a kérdés eldöntése évekig késik, a híd összeroskad, s únnak építése ezerekbe kerül; ha épitni kell, az építészeti főhivatal engedelme váratik, s az emberek akár meg is fagyhatnak, mig az erdészeti főhivatal valamit határoz. Sokszor a legsürgősb tárgy évekig elhever, míg végre egy befolyásos ember Párisba vetődvén, a lekötött adtát felszabadítja hosszas fogsá­gából. Ez minden túlságos centralisatiónak tagadhatlan átka. Igen természetes tehát, hogy nem csak az elmélet embere, ha­nem a sikert kereső practicus polgár is irtózik a túlságos köz­ponti hatalomnak minden apróságba avatkozó s a gyakorlati életet ólomsúlylyal nyomó befolyásától és óhajtja a községi élet­nek minél szabadabb fejlődését, minél fesztelenebb mozgá­sát. — Maga szeret rendelkezni halasztást nem szenvedő saját ügyeiről, otthoni jóllétének, boldogulásának eszközeiről. Maga szereti választani tisztviselőit, hasonérdekűt lakostársaival kezet fogva, mert igen jól tudja s érzi, hogy ő jobban meg tudja ítélni a tisztviselőkké választandó egyének valódi képességeit s jellemét, mint a távollevő központi hatalom, mely az általa nem eléggé ismer­hető hivataljelöltekben könnyen ad előnyt oly tulajdonoknak, melyek nem épen múldatlanul szükségesek a jóravaló községi tisztviselőben. A polgár, ki vele együtt élő polgártársainak minden viszonyát ismeri, sokkal jobban ítélheti meg, kire bizhatja hasznosan, a közjóra nézve üdvösen a községi ügyek s vagyon kezelését. A jó tisztviselők s ezek által vezetendő jó közigazgatásnak a szabad választásban fekvő biztosítéka pedig teljesen megerősödik a választásnak időnkinti megújítása által, mely által az Augiás ólában netalán meggyűlt szemét kitisztittatik, s mindenekfölött a nyilvá­nosság napsugarai által, melyek a közkezelés fölött elömlenek s minden egyesnek lehetővé teszik az ellenörködést. A nyilvánosság kizárása annyi, mint a visszaélések szentesítése. De ezen nagy kérdés, a nyilvánosság kérdése, a községi életnek ezen éltető eleme s lelke­sítő lelke, megérdemli, hogy róla többecskét beszéljünk, mint e levél szűk soraiban elfér. Akarja a magas kormány, hogy a polgárokban azon üdvös közszellem kifejlődjék s megerősödjék, mely az államot fenn­tartja s veszély idején megvédi, mely a tetterős honszeretetnek egyet­len valódi alapja: adjon nyilvánosságot a község ügyeiben, mely e közszellemet teremti, fejleszti s megedzi. Akarja a magas kormány, hogy atyai szent szándékait a nép boldogítására valósíthassa (úgy t. i., hogy ezen boldogság valódi, s a népek szája ize szerint való legyen, mert mindenki saját ízlése, nem pedig másnak gusztusa szerint szeret boldog lenni), adjon nyil­vánosságot a községben, mely őt ez eljárás czélszerü utjai iránt föl­világosítja. Akarja a magas kormány, hogy azok, kik a közvagyont keze­lik, azt híven megőrizzék, kellő czélokra fordítsák, el ne fecséreljék, adjon a község vagyonkezelésében nyilvánosságot, mely az egyedüli biztos ellenőr. Akarja, hogy a valódi érdem elismerésben részesüljön, a sötét­ben mászó gyáva bűn pedig lehetlenné tétessék : adjon nyilvánossá­got, mely az érdemre koszorút fon sugáraiból, a lelki szegénységet s a gazságot pedig egész meztelen undokságában mutatja föl. G. Belgrad, nov. 4.­­ (Mihály herczeg és ellenpártja.) Jelen fe­­l szült állapotunkban naponkint történnek némely, olykor furcsa de még­is nevezetes­ dolgok, vagy legalább mint megtörténendőknek hite­­ kerekedik, melyek többször oly ellentétesek, hogy az ember azokból nem lehet eléggé okos, azok egymást viszonyosan megsemmitik. Való­­­ban senki sem tudja hányadán van; de mégis azon párt,melyet itt Mihály I­hg elleni pártnak lehetne nevezni, folyvást legbuzgóbban törekszik, s hogy a kormány­rudat tökéletesen kezébe kerítse, hogy teljes mérték-­­­ben elérje kitűzött czélját.E párt hivei napról napra szaporodnak,s mind nagyobb tért foglalnak el,úgy hogy talán nem messze az idő, midőn azt fogom jelölhetni, hogy teljesen győzött. E győzelme majdnem bizo­nyos, hacsak Moob­ey változékonysága és szeszélyei egyszerre mint­egy csodakép a dolgok összfolyamának más irányt nem adnak, s e pártbeliek gazdag reményeit meg nem semmisítik. Nehogy balul értessem,meg kell jegyeznem,hogy e párt azért nevez- I hető Mihály hg ellenének, mert nézetei ellentétben állanak Mihály hg nézeteivel. Mihály herczeg az előhaladás embere, s azt az értelmi erők mindenfelöli összegyűjtése s pártoltatása által véli eszközölhetni, s a pártbeliek pedig Szerbia jövőjét abban látják, ha a kormány mind­­­den dolgai azokra bizattatnak, a­kik velük egyetértenek, bírjanak azok szükséges képességgel vagy se. Mihály herczeg a törvényes­ség­i jogosság embere, előtte a törvények szentek és sérthetlenek, annyira, hogy a herczegnek úgy mint a szkupstináknak tiltva legyen valamit tenni, a mi mások törvényes jogaival ellenkeznék; a pártbe­­i­liek pedig törvénytelenségeket tűrnek, sőt maguk is követnek el. I Mihály herczeg jól ismervén Szerbia állását, azon van, hogy a nagy I hatalmak barátságát magának , Szerbiának biztosítsa, a pártbeliek I könnyelműen készek voltak ingerkedni a legközelebbi szomszédok-­­­kal, s azok közt egy nagyhatalommal. Mihály bg meghajol a nép valódi I akarata előtt, de halálos ellene minden hajtogatásnak; a pártbeliek bolygatások által ingerültségbe hozzák a szinpszi­át, s ily módon törekednek azt törvénytelenségek elkövetésére bírni. Tovább is me­hetnék hasonlításaimmal, de legyen ez elég a pártok jellemzésére s Szerbia mostani állapotának megismerésére. Meg kell jegyeznem azon­ban, hogy az illető pártbeliek nem oly mértékben ellenségei Mihály hgnek, miszerint készek volnának trónrajutása ellen működni, mert, hiedelmem szerint, arra igen gyöngék. Hanem, mivel Mihály hg a maga nézeteit, mely­eket a párt igen jól ismer, nyilvánosan ő maga nem képviseli, s eddig a kormánydolgoktól egészen távol tartja ma­gát, a pártbeliek ama magán nézeteket ignorálják, s ennyiben daczol­­nak Mihály hű akaratával, s nem félnek egykori haragjától. Mondom, hogy e párt naponkint újabb gyarapodásnak örvend. Úgy már három nap óta híresztelik, hogy oktatásügyi miniszerré M­a­­tics Döme, most a semmitő törvényszék ülnöke, fog kineveztetni. Matics pedig szintén e párthoz látszik tartozni, noha ő nem eléggé fel­­lemes, hogy hiv s következetes maradjon elveihez. Azt is beszélték egy idő óta (mindkét hírt érintettem múlt levelemben), hogy G­r­u­­­c­s Jefrem fogna predsztavniknak kineveztetni; azonban ő e méltóságot csak két föltétel alatt kész elfogadni: első, hogy neki megengedtes­sék, belátása szerint ministeriumot alkotni; második, hogy a szkup­­szinárok által proscribált 200 hivatalnok bocsáttassék el hivatalából. A mostani predsztavnik R­a­j­e­v­i­c­s Czvetko, bár nem tudományosan kiképzett ember, legnagyobb erélylyel ellenzi e tömeges elbocsáttatá­­sokat, annál inkább, mert Mírob herczeg több hivatalnoknak meg­hagyta fizetését, bár őket hivatalukból elbocsátotta. Ily eljárás által fölötte terheltetik az amúgy is rész lábon álló s kiüresült állami pénz­tár. Eddig se Matics se Gruics nem lettek ministerekké; ha az meg­történik, jelesen ha Gruics predsztavniknak fog kineveztetni, a több­ször említett párt hatalma tetőpontjára jutand. Hallám, hogy Mihály herczeg némely lépéseket tett Gruics predsztavniksága ellen, s ennek tulajdonítandó, hogy ő Szerbia polgári hivatalainak ezen legelsőbbi­­kére mindeddig nem emeltetett. Végül meg kívánom jegyezni, hogy a­mit Mihály herczeg néze­teiről mondtam, nem saját közvetlen tapasztalásomból tudom ugyan, de mindazok hitelreméltó egyhangú erősítése nyomán, a­kik vele leg­közelebb érintkezésben vannak, s e dolgokról nyilatkozni hallották. Temesvár, nov. 4. (A n.­kikindai kerület megváltása. A bánsági gazdasági egylet. A vidéki értelmiség szellemi i­n­d 0t e­­ i­á­j­a.) Tudjuk hazánk történeteiből, hogy I. Lipót császár és király alatt a Budánál megtört törökség folytatólagosan mindig lejebb és lejebb szorittatott eredeti birodalma felé, a mint a Tisza bal partján egy kerületet a császári vezérek elfoglaltak, állíttatott el­lenükben az élő sáncz, határőrvidék képében, mi a Tiszának jobb és bal alvidéki partjára kiterjedt. A határőrvidéknek katonai tekintet­ben máig is súlyos kötelezettségei vannak, de azok az akkori időben nem tekintettek különösen nyommasztóknak, miután két század óta élt már a népség folytonos harczban, hozzá volt azokhoz szokva; ellenben a birtokukba jutott földekért oly kedvezményekben részesül­tek, hogy szívesen vállalák el az a nélkül is megszokott harezfiai kö­telezettségeket. Később I. József és III. Károly császárok uralkodása alatt a törökök hazánkból teljesen kiszoríttattak, s a határőrvidék a Duna mentében szerveztetett. Ekkor a Tiszavidék első határőrei mind át akartak oda költözni, ugy de akkor az ő vidékük néptelen leendő. Ezen dolgon segítendő b­­e. Mária Terézia Császárnő a határőri köte­lességek megszüntetésével is sok kiváltságokkal ruházta föl a lakos­ságot, mik közé tartozott, hogy 186,000 és pedig 2000­­ öles hold­­nyi területükről holdankint csak 10 pkr adót fizessenek. Ez volt ere­dete a szabadalmas nagy­kikindai kerületnek. A lakosság száz éven át roppant erőfeszítést fejte ki, hogy akkori elhanyagolt, kipusz­tult, mocsárosodott területét mívelhető állapotba helyezze, mi ke­vés kivétellel már végre is van hajtva. De következett, hogy a statusjavaknak a bankhoz történt átadásakor a nagykikindai kerület is ezen jószágok közé soroztatott. A kerület e tárgyban Császár ő Felségéhez folyamodván, a kérdés a rendezés és eldöntés utján van, mint hallik oly módon, hogy a kikindai kerület fizessen egyszer min­denkorra két millió ft váltságot s azután bírja telkeit a rendes polgá­ri szokások és kötelezettségek mellett. A kikindai kerület elöljárói most épen a legalkalmasb módok kinyomozásával foglalkoznak a váltság előteremtésére, mi nekik szintúgy sikerülni fog, mint a jász­kunoknak a múlt században. A lakosságot kivált a mostani rész­ter­més után kivetésekkel terhelni nem lehetvén, vagy telkek eladása, vagy telepítés, vagy kölcsön közt válogat a kerület, már a melyiket számára legelőnyösebbnek találandja, annak idején az eredményt is tudomásra iparkodunk hozni. Kikinda mellett van Zsombolya,­­ ott lakik a bánsági cs. kir. gazdászati társulat elnöke; e szerint eszmelánczolatnál fogva igen természetes, hogy ezen égő kérdés is föltűnik. A gazdasági egye­sület már két éve megalakult, de eddig semmi életjelét nem adta, csupán afféle ominosus jegyzetek jelennek meg róla a lapokban, hogy választmányi gyűlést sem tarthat, mert az alelnök és titkáron kívül más nem jelenik meg, a közgyűléseket pedig egyik vásárról a má­sikra halogatja, a tagok majdani részvétének reményében. A tagok ellenben untalan azt kérdik, hogy mi eredménye lesz már az ő évi befizetett tagdíjaiknak? csupán a titkárt fizetik-e vele? vagy lapokat járatnak, miknek a tagok színét sem látják, annál kevésbbé várhat­ják az egyleti szellem kihatását az a gyakorlat javítására, elő­mozdítására. Hogy már egyszer a valósággal is elő kell állni, az világos, habár valaki találva érezné is magát. A legmélyebben fekvő ok a kimagyaráz­atlan apathia, mit a tartomány gazdái az ifjú egyesület iránt mutatnak, ámbár látjuk, hogy közülük sokan a pesti magyar gazdasági egyesület tagjai, s így ha a bánságit csak úgy tekintenék is, mint a magyarhoni megyei egyleteket, több életet kellene kifejte­niük. De egykedvűségüket némileg magyarázva látjuk mégis a központi választmányban, melynek keblében egyetlenegy szakgazda sincsen, s így attól valami erélyes és tevékeny lépést úgyszólva nem is várhatni. Ha a magyar gazdasági egyesület tagja valamely gazdá- Bzati kérdésben fölvilágosításra szorul, elmegy vagy ír az egylet központi hivatalához, s az ottani szakférfiaktól rögtön meg is kapja a kellő utasítást; de kitől kérjen a mi egyesületünknél útbaigazítást, midőn ennek szakigazgatója nincs, csak titkára, ki szintén nem szak­ember, a választmány tagjai közöl egykettő legfölebb tán unalmából foglalkozik egyes gazdasági ágakkal. Ők természetesen nem okai, hogy mások nincsenek, de annyiból őket is illeti a felelősség az egy­let évi pénzei fölötti gazdálkodásért, hogy miért nem szerződtetnek legalább szakértő egyént az egylet központjába, mert az eddigi tét­lenséget nem lehet menteni azon elnyüvött kibeszéléssel, hogy a magas cs. k. helytartóság még nem utalványozott telkeket az egy­letnek egy mintagazdaság és kísérletek rendezésére. Tudjuk ugyanis nagyon jól, hogy az ily mintagazdaságok még eddig mindenütt csütörtököt vallottak, így ezen eszmétől előbb utóbb el kell állni, ha az alkalom itt volna is, s csak a kísérleti tér maradna fönn. Igen de új növényekkeli kísérletet sem egy kis kertben kell szervezni, ha azt akarjuk, hogy a népbe behasson, hanem szanaszét a vidéken, s e czélra bizony sok földesúr kész volna egy két holdat átengedni. Miért nem történt hát? Miként akar az egylet a gazdászat kifejtésére, mi­­velésére, okszerű szervezésére hatni ? Ezen kérdésre sok felelet van az alapszabályokban, de az elmúlt két év alatt semmi tevékenység, semmi életjel, hogy a sok mód közöl legalább egy is czélba vétetnék. Ha már az egylet lapot nem bír kiadni, legalább nyomatna rendkívüli füzeteket, melyekben önálló czikkek díjában eleinte a bel- és külföldi szaklapokból közöljön oly szemelvényeket, mik viszonyainkhoz ille­nek, s osztassa ki tagjai közt, hogy ezek befizetett évdíjaik kárpótlá­sául ha egyenesen a középponthoz nem folyamodhatnak is utasí­tásért, valamit legalább kapjanak, hogy később az ő kérdéseik ottani­­ tárgyalását is remélhessék. Ha e füzetek vagy csak ívek is megin­dulnak, bizonyos, hogy eredeti czikkek­, és vitatásokban sem lesz hiány s a népszerűsítés meg van kezdve, a­helyett, hogy most a tagok a haszontalan fizetett évdijakért haragyván, egyenként kimaradnak. A részvétlenség ellen a Delejty is meleget panaszkodik, szinte mint a „Győri Közlöny“ és „Szegedi Híradó“: hát a vidéken csakugyan kihalt minden szellemi izgalom, hogy egyetlen életjeleiket veszni en- I gedik ? Ha kinek a szerkesztés ellen van kifogása, emeljen szót, de­­ az ügyet ne taszítsa el magától. r. 1. Gyöngyön, nov. 2. (Uj polgári casinó, utczakövezés.) Az épen lefolyt I hónap nevezetes mozgalommal vitte e mátratövi és magyar városban közéletünket előre. Úri casinónk már 1848 előtt óta virágzásban áll­t fönn, a múlt évben kebléből keletkeztetvén a legerélyesebben működő heves megyei gazdasági egyesületet, legközelebb pedig iparos polgár I­­aink közt történt egy szép kezdemény, egy polgári casinó fölállítá­sára, oly eredménynyel, hogy már számos tag aláírva, a szállásfölbá­­torzási költség biztosítva, az alapszabályok tökéletesen fogalmazva s a felsőbbség elé megerősítés végett fölterjesztés küszöbén, az ügy ha­ladásának gyorsasága reménységet ad, hogy a társulat élveit még ez­t épen reánk jövő télen élvezhetjük. Hogy ezután két casinónk lesz,­­ az koránt sem visszavonás városunk népe közt,sőt az is az egymáshoz

Next