Budapesti Hírlap, 1883. január (3. évfolyam, 1-31. szám)
1883-01-14 / 14. szám
a a munkáskérdés nem a segédmunkásnál kezdődik, hanem gyakran a munkaadó mesterembernél, a gazdánál. De menjünk tovább, frissük a kereskedői osztályt. 600 terménykereskedő; nos ezeknek van pénzük, több, mint a 2000 fűszerkereskedő és szatócsnak. Hanem a budapesti kereskedést jellemzi a nagyszámú ügynök és alkusz 1.200, ki a városban szaladgál s inszoliddá tesz minden üzletet, s azon 900 ember, ki pénzzel és hitellel kereskedik s ezek közül zálogüzletet folytatott 72. De a korcsmák nagy száma is jellemzi Budapestet: 3365 korcsma, minden 109 lakosra esik egy"Szellemi szolgálat után és Budapesten 15.000 ember. Ne gondoljuk, hogy csupa jó módban. Tessék megkérdezni az 1000 írnokot, 2000 tanítót és tanítónőt, az 1500 írót és művészt vagy a 6000 hivatalnok közül azon 5000-ret, kinek nincs nagy fizetése. Majd megmagyarázzák ezek, hogy gazdag város-e Budapest, vagy szegény? Valóban Budapest méltó fővárosa Magyarországnak: az élet vig, aki dolgozni szeret munkát , pkat, egynéhány nagyúr és kevés módos ember , is,e ezek adják a tónust, a nép tömege szerdig-Takarékoskodni pedig nem szeret. A takarékpénztári betétek nem szaporodtak a múlt évben sem. Az adók azonban igen. Gazdasági helyzetünk. Borsod megye, jan. 11. Az általános okok után lássuk azokat a bizonyos speciális körülményeket, melyek hozzájárultak, hogy mai kisbirtokosaink a régi úrbéresek, akik még 48 előtt minden állami közterheket egy maguk viseltek, s ők amint állítani szeretik, még az úri osztályt is táplálták — meg tudtad élni, midőn ma rohamosan pusztulnak s az ország jelentékeny részeiből kivándorolnak, nem találva megélhetést a haza földén. Most, midőn a birtokjog s a polgári szabadság minden attribútumaihoz jutottak. Nehéz megérteni, de igaz is hogy mégis érthetővé váljék ez a különös állapot. Vissza kell vetnünk egy pillantást a régibb időkre. — Miként visszaemlékezhetünk még 48 előtt, az úrbéresek a volt földesurak és közhatóságok gondnoksága alatt állottak. — A megszorult vagy megtámadott jobbágynak első sorban is pártját fogta volt földesura, ezt igen természetesen tette saját érdekében is ; ha pedig saját földesurával volt pere a jobbágynak, pártját fogta, ügyét védekezte a megye, ingyen, saját ügyészi hivatalából — A 48 előtti államrendszerben tehát a patsifaszimBwswwB—w—ww——a————B— karchátusi jog mellett a „noblesse oblige“ elvét is alkalmazva látjuk a társadalomban, s miként áll a dolog ma ? A mai kisbirtokosok, volt úrbéresek teljes polgári szabadságot élveznek, ki-ki ura szabad akaratának ; ha tehát valamely ügye akad maga intézkedik ; ámde perlekedés vagy bármely más jogügylet viteléhez, törvényes képviseletről kell gondoskodnia ; hogy mibe kerül ma a perlekedés? és az ügyvédi fogásokkal meddig lehet a legegyszerűbb keresetet elodázni, s minő kiadásokat és időveszteséget involvál a legvilágosabb kérdés eldöntése is, úgy, hogy ma a legjogosultabb kereset is veszteséggel jár a legtöbb esetne, úgy felperesre mint alperesre egyaránt — úgy hiszem felesleges példákkal illusztrálni, és igen sok esetet tudnánk felhozni, minő pusztításokat tettek egyes községekben — a kisbirtokosok között — egyes prókátori furfanggal vitt üzérkedések, és hogyan lettek kommasszálva a paraszt kisbirtokok, egy-egy élelmes vállalkozó kezébe. De tekintsük másik oldaláról a dolgot, a kisbirtokos volt úrbéres ma, teljes szabadsággal birtokolja földét, nem korlátozza semmi annak szabad használatában; az 1832/36-iki törvényhozás bölcsesége úgy intézkedett, hogy a régi úrbéres telkeket elaprózni nem lehetett, egy ’/4 telek volt a legcsekélyebb terület, mely körülbelül 16-20 holdnak felelt meg, melyet egy család birtokolhatott; a 48-iki nagy átalakulás lerombolta eme korlátokat is. Szabadon felosztható lett a régi telek, és váljon előnyére vált-e ez állapot a birtokviszonyokra ? Tegyük fel, hogy egy negyed telket bivó gazdának, három örököse megosztozik, s jut mindenikre 5—6 hold terület; képzelhető e józanon, hogy egy ily parcella, mezőgazdaságilag helyes elvek szerint kezelhető legyen? Különösen ha még hozzá gondoljuk azt is, hogy ez a csekélység amellett még három külön hüllőben is fekszik, mert tudni való, hogy tagosítások alkalmával a legtöbb esetben, a volt úrbéresek illetőségei — a régi birtoklási viszonyoknak megfelelőleg, külön düllőben adattak ki, tehát külön a szántó, a rét és legelő földek. — Lehet-e, kérdjük, ily szétforgácsolt területet helyesen kezelni, ha csak az nem kertileg műveltetik, — de még ez esetet téve is fel, váljon a hold terület, egy családnak egész évi munkáját abszorbeálja-e? és így nemzetgazdasági tekintetben, nem munkapazarlás-e az, ha ma három család foglalkozik egy oly terület megmivelésével, melyet azelőtt egy család volt képes ellátni. — Mennyi munkaerő megy ezzel veszendőbe ? és mi történik még akkor, ha egy új osztály, azt az 5 hold területet is újabb parcellákra hasogatja szét Ezek számadatok, melyeket nem lehet átalános liberális elméletekkel kiforgatni; ezek a viszonyok, és az ebből eredő elszegényedést az alsóbb földbirtokos osztálynak teszik szükségessé, hogy a törvényhozás vessen határokat a bírtok szabad felosztásának. Egyik oka a kisbirtokosok pusztulásának az is, hogy népünk a helyes gazdálkodásnak még csak fogalmával sem bír, a nép ma is úgy mi véli földjét, mint legalább is egy század előtt; sőt amenynyiben most már a külön tagbirtoklás mellett, a régi megszokott vetés forgás korlátai által sem érzi magát szabályozva, túrja és veti földjét, tarlót tarló után, minden rendszer nélkül. És ezen a bajon, népünk ezen értelmetlenségén, nem fogna segíteni szerintem, a megyeileg felállítani kontemplált mezőgazdasági iskola sem — mert nem hihető hogy a kisbirtokosok, kikről épen szó van, már csak az ellátás nehézségeinél fogva is, abban iskoláztassák gyermekeiket, midőn van reá eset elég, hogy még saját községeikben is örömest elvonják — a már munkára termett gyermekeket — az iskolától. Szerintem sokkal jobban megközelítené a célt s biztosítaná a kedvező eredményt, ha a községi néptanítók nyernének kiképeztetésük alkalmával egyszersmind a mezőgazdálkodásnak alapvonásaiból is bizonyos ismereteket. S aztán a néptanítók adhatnának p. o. télen át vasárnaponkint a felnőtteknek is oktatást, mert hiszen a mezőgazdálkodás tudományos tárgyalásáról itt szó sem lehet, azt pedig, amit egy kisbirtokosnak tudni kell, hogy boldoguljon, néhány tételbe összevonható. Mi tagadhatlanul földmivelő nép vagyunk. Nálunk a földmivelési érdekek emlőin táplálkozik minden, az ipar, kereskedelem, a tudomány, az egész társadalom; azért állampolitikai vezérfeladatunk a földmivelési érdekek fejlesztésére hatni, munkálni; azért részemről megvallom, hogy a gazdasági egyletek munkásságától is többet óhajtanék, mint aminő eredményt fölmutani tudunk; mai helyzetünkben sokkal szűkebb körben mozognak, hogy sem az átalános mezőgazdasági viszonyokra s közéletre irányt adólag s kedvező sikerrel hatni tudnának. — Azért óhajtanunk kell, hogy az egyleti élet jövőben, élénkebb és mozgékonyabb tevékenységet fejtsen ki. — Orczy Gyula által tettleg részt vehessen. Mondják, azért, hogy lássa. Látni jobban láthatta volna némi distanciáról, mint a gyújtó dereglyéről, a melyen volt s a melyen sebet kapott. Egy porcika ő benne is benne volt csakúgy, mint a többi muszka tisztben az orosz cárból, a ki a szultánra azt a borzalmas hadat vitte. Az én benyomásom az ő képeiről az, hogy Verescsagin egész poéta, s költői természete uralkodik rajta akkor is, a mikor — orosz tárgyakat dolgoz fel. Tárgyának költői volta, tárgyának teljes igazsága az a mi rajta uralkodik. Lehetet len, hogy meg ne kapta volna őt, a tények szem- t tanúját az a borzalmas ellentét, a mely a kato-nahatósági jelentések és ama tények közt volt, a mellekről a jelentések szólnak. Katonailag igaz volt, amit egyik poszt a másiknak vagy a főhadiszállásnak jelentett, de milyen tény van kifejezve ebben az igaz jelentésben: ez az, ami egy költői kedélyt megragad és művészi alkotásra serkenti. Annak idején mindnyájan a borzongás, a megrettenés egy nemével olvastuk a sipkaszón,-beli harcok epizódjait . Emlékezünk csúcsok, sziklák megmászására, megostromlására ; fölmentő csapatok közeledtek az utón, a török közibök kartácsol és hadoszlopokat söpör szerteszét. Mint veszi el a hegyoldalon lecsorgó vérpatakban mázolva az orosz a hadállást, mint veszi ugyanazt vissza a török és hány ehhez hasonlót! Egyszer aztán vége a sipkabeli harcoknak s a főhadiszállásra megjő a jelentés: „A sipka-szorosban minden csendes!“ Minden csendes! A mi figyelmünk a harctér más pontjára fordul. Feledjük a sipka-szorost, ahol „minden csendes!“ Ez a „csendesség“, ez ragadja meg a festőt, mert ő látja ezt a csendességet. Igaz, hogy se ágyú nem szól, se puska nem ropog, orosz „hurrátz“ és török „Alláh“ nem ütődik egymásba a megreszkettetett levegőben ! Hallani nem hallani semmit, hiszen csendes minden, de megnézni érdemes ezt a „csendességet.“ Három kis kép. Az elsőn térdig hóban áll az orosz őrszem fejére húzott köpeny kámzsával, melyből csak az álla s az orra hegye látszik ki. Puskáját karjaival szorítja oldalához. Se ellenség se elem nem zavarja a csendet. De nem sokáig van igy. A tetődről felszakgatja a havat az éjszaki szél s tova söpri az oldalakon. A szegény katona háttal fordul neki, kámzsáját egészen a fejére húzza: nincs neki mit nézni, nincs mit látni. S mire hajnalban eljön a fölváltás órája — 3-ik kép — akkorra a jó léleknek már csak a panganétja és a kámzsája csúcsa látszik ki a hóból. Mert „minden reggel ott hevertek halva a földön, tizen az ellenség tüzétől, százan a fagytól. Némely zászlóaljban nem maradt csak nyolc vagy tiz ember. Egy egész ezred ötven emberre olvadt le. A többi ott maradt halva, megfagyva.“ Ez az, ami a költőt megfogja, mikor olvassa Radetzki tábornok jelentését a főhadvezérhez, hogy „a sipka-szorosban minden csendes.“ És „a harmadik roham Plevna ellen?“ Mit gondol az olvasó, mit mutogat itt Verescsaszin Megrohant hegyoldalakat? Tűzt okádó sáncokat? Hősiesen, lobogó zászlóval rohanó hadoszlopokat? Nem! Füst és szürke felhőtömegek takarják Plevnát, ostromlóit és hősi védőit: ez a háttér. Az előtéren egy barátságos domb tetején zselleszéken ül az orosz cár, mögötte táborkara, mindenki meszszelátóval ellátva s kíváncsian nézve a katonák ezreinek hullását. Mily borzasztó kontraszt, mily élbre állítása egy iszonyú helyzetnek, mily egyszerű és világos megtestesítése a gondolatnak, a mely rémesebb és sujtóbb mint az iszony maga, melyet füst és felhő Prevna körül eltakar. Zsellén, fenséges nyugalomban nézi a borzasztó játékot az az ember, emberek által körülvéve, kinek egy szavától függ emberek ezreinek nyomorult odaveszte egy iszonyú küzdelemben. És ez nem is a cárizmus ellen szól. Ez csak az élet bü tükre. Mióta emberekről szól a krónika, mindig igy volt s az ember ezen nem képes fordítani. A költő-művész csak a tükröt tartja elejténk. Nézzétek meg a képet, a melyen a pópa beszentel 1500 testet, melyek egyenlő fekvésbe hozatván az avaron, egy rémes tenger benyomását teszik. Nézzétek meg a sorok előtt elvágtató Skobeleffet csata után, hogy szórja paripája körme a fagyos havat, hogy szórja a csatát túlélt legénység a levegőbe sapkáját hurrázva, s hogy meg se találja senki az ott szerte heverő iszonyú áldozatokat! Az élet! De kifogyok a térből, be kell soraimat fejeznem. Verescsagin képeinek nézése hatás dolgában versenyez a legizgatóbb olvasmánynyal. Művészetének ezúttal itt kiállított termékeit a művész felfogása teszi ily hatásunkká, aki fest, nem hogy szemlélhetővé tegyen valamely jelenetet, hanem hogy megérzékítsen egy tanulságot, egy-egy gondolatot, igazságot, a mely abban a jelenetben rejlik. Nem elvont igazságokat, hanem helyzetek igazságát. Minden képe egy-egy kör- 1883. január 14. BUDAPESTI HIRI.AP. (14.) FŐVÁROSI ÜGYEK. — A fővárosi tanács a következő felhívást és kérelmet bocsátotta közzé : A magyar felföld egyik kiváló, törzsökös magyar lakossággal biró városát és vidékét megrendítő csapás érte, Győr szab. kir. várost és vidékét ellepte az ár. Tízezer ember födél és kenyér nélkül, tizenkét mértföldnyi termő terület áll viz alatt. Kioltó ínségnek, pusztulásnak szomorú képe mindenütt, a menekülőknek egyetlen reménye az emberi könyörület. A főváros törvényhatósági bizottsága f. hó 11-én tartott közgyűlésében Győr város árvízkárosultjai részére 3000 irt, Győr vidéke részére 2000 irtot szavazott meg. Most a főváros nemeslelkű és áldozatkész lakosságán a sor, társadalmi úton segíteni, miért is a főváros tanácsa azon kérelemmel fordul minden testülethez és minden egyeshez, hogy a szerencsét