Budapesti Hírlap, 1883. január (3. évfolyam, 1-31. szám)

1883-01-01 / 1. szám

1883. január 1. BUDAPESTI HTRI.AP. (1.) Télte ott találhatni, kinek kis kacsáit legutolsó elbucsuzásakor elfeledte megcsókolni. Az irredentista mozgalmak Oberbank kivé­­geztetése miatt még mindig nem csitulnak. E lapok hasábjain nemrég egész cikket közöltünk, elősorolva azon tényeket, melyek az irredentista mozgalmak nagy mérvét bizonyíták, most csak azt akarjuk még fölemlíteni, hogy minden hiva­talos cáfolat dacára is igen jól tudta Vale­ri­a­n­i azt, hogy abban a kocsiban, melyre a követ hajította, Paar gróf, osztrák-magyar nagykövet ül. Maguk a radikális lapok állítják, hogy Valeriani ezt politikai indokból téve. Ez egy tény eltagadása és szépítgetése teljesen fö­lösleges akkor, midőn az olasz kormány oly elégtételt ad monarchiánknak, hogy egy zavargó tanulót Pisában nyolc havi fogságra ítéltet. Azt hiszszük, ily elégtétellel más állam is megelégedhetik, nemcsak az osztrák-magyar te­hetetlen monarchia, melynek belgrádi nagyköve­tét a szerbek büntetlenül bántalmazták s mely­nek lobogóját ugyan e nemzet emberei szintén büntetlenül gyalázták meg. A szegény portának nemcsak a dip­lomatákkal, orosz hadisarccal és egyéb zaklató dolgokkal van baja, de most az európai sajtó kép­viselői és közte is ütött ki egy fiók-keleti kér­dés. Mint az elődiek, úgy alkalmatlankodnak min­den főbb hivatalnoknál, (hivatásuknál fogva) az angol, francia és egyéb világlapok levelezői s az illető nagyvezérnek még azon elégtétele sincs meg, hogy kidobathatná a levelezőt, mert annak a háta mögött egy-egy nagyhatalmasság áll. Ed­dig ugyan valamennyi basának szigorúan meg volt tiltva, hogy bárminemű információkat adja­nak s meginterviewálást eltűrjenek; e merev állás­pontot azonban többszörös és nyomatékos felszóla­lásra a porta kénytelen föladni. Először azt gondolták ki, hogy majd egy külön egyesületet csinálnak a külföldi sajtó számára s annak úgy holmi hiva­talos morzsákat vetnek koncul. A levelezők azonban a nagykövetek tanácsára nem alakiták meg ez egyesületet s kidacolták azt, amit akarnak. A kis-keleti kérdés szerencsés megoldást nyer s ezentúl az európai sajtó csakis megbízható ér­tesüléseket fog hozni Konstantinápolyból. Szép lesz ! így mindjárt legelső gyanánt is azon jel­lemző hirt jelenthetjük, hogy a szultán kiadta pénzügyminiszterének azon rendeletet, mely sze­rint a költségvetésbe csakis a valóban várható és valószínű jövedelmeket vegye föl, ne pedig a teljességgel nem remélhetőket is. Ennek alapján megkészült a költségvetés, természetesen renge­teg deficitet mutatva föl. A szultán most a had­seregben akar redukciókat eszközölni s civillis­tája egy részéről mondott le, mely reformoktól összesen mintegy 25 millió forintnyi kiadás-ke­­vesebblet várható, akarata mindig teljesült. Egyszer azt kívánta, hogy alattvalói egymás bőrébe bújjanak, lelkük kicserélődjék s istenileg kacagott az ebből tá­madó zűrzavaron. Máskor meg elrendelte, hogy a halottak feltámadjanak s diszmenetben trónja előtt végig vonuljanak­; a­mikor pedig ezt meg­unta nézni, kimondá, hogy a csontok visszafek­­hetnek ugyan sírjaikba, de ahány rossz ember van az élők közt, vigyék el mind. E kívánsággal csaknem megjárta, mert a tetemek csontkarmaik­kal őt akarták legelőbb széttépni, s csak idején adott ellenrendelet biztosítá életét. Zsarnokuktól a népek rettegtek, mert senki se volt tőle biztos fedele alatt. Élvezett min­dent, mit emberileg élvezni lehet a mások kárára. Telhetetlenségét nem volt oka mérsékelni, mert hisz mindenhatóságával elpusztíthatlan erő fö­lött rendelkezett. Madárszárnyon bejárta a magast, cethalfor­­mában beúszta az óceánt, — csak egy pillanat műve volt, hogy minden ötletét megvalósulni lássa. Templomot emeltek neki, imádták, — bol­dog volt.* De az engedelmes világ csakhamar untatni kezdő, az ételt italt megutálta, a kéjtől megcsö­­mörlött, az érzés kiveszett lényéből, a­nélkül hogy észre vette volna. Gyűlölte a mindenségben a rabszolgát. Sejté, hogy valamije hiányzik isteni hatalma, dacára, ami a létnek célt, tartalmat s értéket ad: küzdést keresett, akadályokkal, ellenségekkel. A mindenhatóság * (A ,M­agyarország“) Ardé­­n­y­i Dezső hézagpótló havi folyóiratának januári száma rendkívül gazdag tartalommal harcol a „ma­gyarosodás érdekében“, célja szerint. E szám való­ban a legfőbb neveket mutatja be, kik a jelenlegi politikai sajtóban a magyarosodás mellett harcolnak, elkezdve a három közleményt megnyitó első cikktől, melynek névtelen szerzője Grünwald Béla, egész végéig, hol a vidékről B­a­r­t­h­a Miklós úr az Er­délyben alakult „magyar kulturegylet“­­ről küld lelkes tudósítást. A többi névből megemlítjük a következőket, kik e számot gaz­­dagíták magvas cikkeikkel : Szathmáry kizárja az ellenkezést, a harcot s a fájdal­makat. Vágyott a hin után s a szenvedés kéjét nem bírta megszerezni. A jónak nem volt előtte becse, mert egy akarat­ szó árán hozzá jutott s egy másik „akarom“-szóval lerontható megint. Egy estve keserűen fakadt ki Pirladahama királyné előtt: „Te nem vagy többé oly szép mint voltál. S gyűlölnélek kell, mert azelőtt cso­dált bájaid is rabszolgái akaratomnak. Szeretnék valamit csodálni, valami előtt meghajolni, lebo­rulni, imádni azt. „Nem tudom mi, de hiány az nekem.“ S asszony, ki ez „istent“ megalázva még soha nem látta, most könyeket pillantott meg a férfi szemeiben. S a varázs meg volt törve. Az egykori fakkr égő homlokához szok­ta Pirladahama hideg kezét. Aztán ezt sóhajtá: „Pa­rancsoljon valaki nekem, meguntam a magam akaratát, — parancsoljál te! akarok — en­gedelmes lenni!“ Pirladahama pedig ezt parancsolá: Halj m­e­g! S­zőrt ütött a mindenhatónak szivébe. * Visnu isten harmadszor találkozott a volt fakir lelkével. „Nem hajoltál meg az égiek örök parancsa előtt s a föl­ön mindenható erőd egy asszony kezében vált végzeteddé.“ A lélek lesüté szemeit. . . . S úgy várta Visnu parancsát, mint a gangeszi krokodil az övét. De Visnu megbocsátott. A minden jót kívánás napján jutott e tör­ténet eszembe. Balogh Pál: TUDOMÁNY és IRODALOM. SZÍNHÁZ és MŰVÉSZET. * (Hangverseny.) Goszman- P­a­s­s­y-C­o­r­n­e­t tanárnő és magántanítvá­nyai január 7-én este Vs8-kor a „Hungária“ díszter­mében a „Vöröskereszt-egylet“ javára hangversenyt rendeznek. Helyárak : körszék 3 frt, számozott szék 2 frt, belépti jegy 1 frt. * (A cimbalo­m,) ez a speciális ma­gyar hangszer egyre nagyobb hódításokat tesz a népszínház köreiben. B 1 a h á n ó példája lelke­sít. A kitűnő művésznő oly tökélyre vitte már a cimbalmozást, hogy legszebb népdalait, melyekkel hatást csinál a színpadon, képes kiverni e nyílt hangszer két verőfájával. — P­á­­­m­a­y Ilkát Pintér már egy hét óta vezeti be a cimbalmozás titkaiba s a művésznő a kezdet nehézségein (értsd : a „K­utya, kutya tarka“, s „Sze­retnék szántani“ népszerű nótákon) már szerencsésen túl esett. — Hegyi Aranka kinek mint „Li­­­i“nek nem volt ínyére a trombitá­lás, mint „Aranka“ egész szenvedélylyel for­dult a cimbalom felé, s ismerve zenére termettségét s buzgóságát, rövid idő alatt nagy előhaladást jóso­lunk neki. — Arra a hangversenyre lesz csak a tódulás, melyen ők hárman cimbalmozni fognak. *(Sziemiradzki), a lengyel festős ki a „­ erő élő fáklyá­i“-t Krakó vá­rosának ajándékozta, ugyanazon város evangélikus templomának egy oltárképet festett : „Kriszti­­a Genezáreth taván lecsilla­­pítja a vihart.“ Vannak, akik azt állít­ják, hogy a festő e képpel azt akarta allegorizálni, hogy a vad szenvedélyek és féktelen üzelmek,melyek jelenleg a társadalmat fenyegetik, csupán a hit és a vallásosság hatalma által győzhetők le. Mások, kik a művész személyes nézeteit és művészi tendenciáit ismerik, azt mondják, hogy esze ágában sem volt az említett allegória, s úgy ezen, mind egyéb képein, csupán a tárgy nyújtotta külső hatást igyekszik lehe­tőleg kizsákmányolni. * („Opéra Populaire.“) A Páris városa által szubvenciónál!. uj műintézetnek az „Opera a nép szá­mára“ — valószínűleg Rott Jenő úr lesz az igaz­gatója. A szubvenció feltételei a következők : A vá­ros évenkint ad 300,000 frank szubvenciót. Ezért 3 EGYLETEK és INTÉZETEK. — A VI. kerületi terézvárosi klub ma délután tartotta rendes évi közgyűlé­sét. Az elnökség távollétében Dévány Henrik vá­lasztmányi tag nyitotta meg a közgyűlést. A fel­olvasott évi jelentésből kiemeljük, hogy az évi bevé­tel volt 4536 írt 14 kr, a kiadás 4528 írt 29 kr, s így a pénztári maradvány 7 írt 85 krt tesz. A va­gyonmérleg szerint az egyesület vagyona 5416 frt 80 kr, a teher 3307 frt 80 kr, s így a fenmaradó vagyon 2109 frt. Miután a múlt évi közgyűlés által kiküldött három számvizsgáló közül kettő időközben lemondott, a számadás megvizsgálása teljesíthető nem volt. De tekintve azt, hogy a választmány sa­ját kebeléből megvizsgáltatta a számadást, a vá­lasztmánynak a felmentvény megadatott. A jövő évi költségvetés 4357 főt 85 kv bevétellel irányoztatott elő. Szóba kerülvén, vájjon a tisztujítás megejtessék-e vagy elhalasztassék ? többek kívána­téra elnök a közgyűlést 10 percre felfüggesztő. Ez­alatt megérkezvén a rendes elnök, a közgyűlést új­ból már dr. Reinitz József nyitotta meg. Egy öt tagú szavazatszedő bizottság küldetett ki s beadat­ván a szavazatok, tisztviselőkül megválasztattak : elnöknek dr. Reinitz József, alelnököknek Kund Endre és Harsányi Adolf, titkárnak dr. Stokinger János, pénztárnoknak Sándor Simon, ügyésznek Sullay Aurél és házigazdának Thury János. Eze­ken kívül 50 választmányi rendes és 10 póttagok választottak s ezzel a közgyűlés véget ért . A krisztinavárosi isko­lai és népkönyvtár javára f. é. de­cember hó 16-án a krisztinavárosi sörcsarnokban rendezett hangverseny tiszta jövedelme, a 71 frt 50 krnyi kiadás leszámitása után, összesen 201 frt 70 kr. volt. Befolyt pedig jegyek eladásából 255 frt és fe­­lülfizetésekből 18 frt 20 kr. A rendezőknek s a köz­reműködőknek a f. hó 29-én tartott választmányi ülésében a választmány köszönetet szavazott, úgy azon tisztelt hölgyeknek is, kik a jegyek eladása körül buzgólk­oltak, még­pedig Szauer Jenőné, Lor­­sich Ferencné, Krancz Dávidné, dr. Bányai Fülöpné, Löwenstein Róza, Oesterreicher Amália és Wolf Anna urhölgyeknek ; továbbá Liebscher A. V. urnak a hangverseny rendezéséért, a budai légszesztársu­­latnak és Chmel zongoraárusnak a zongora ingyenes átengedéséért. György orsz. képviselő, Bánó József, dr. B­a­l-t­a­g­i Géza , Moldován Gergely, L­e­­h­ó­c­z­k­y Tivadar, kinek cikkéből mai számunk­ban mutatványt adunk, Olsavszky Lajos, Libertiny Gusztáv kir. tanácsos, stb. stb. E szám négy nyomtatott ívből áll, harminckét teljes oldal tartalmából mindenik cikke a kérdést más­más oldalon ragadva meg, lelkesít, buzdít, ösztönöz és ébreszteni iparkodik a sok-sok tekintetben elta­­gadhatlan közönyt. A derék lapot, melynek negyed­évre csak 1­art az ára, melegen ajánljuk t. olva­sóink figyelmébe és pártfogásába. Csórók Benjámin epiza­mma. — A „Budapesti Hírlap“ eredeti tárcája. — Nagy, szálas, csontos, torzbajuszu úr vala. Homlokára „v“ betűket írtak a ráncok, bajusza, mint a Niagara zuhatag szakadt ki az orra alól, s egyenesen a világba ugrott volna, ha oda nin­csen gyökerezve. Orra mint egy lehajtott fejű horgos hátú sárkánykígyó nézett két fekete szem­­lákával szájának meg-megnyiló feneketlen örvé­nyébe, mintha bele akarta volna ölni magát. Bi­zonyosan azt sejtette, hogy annak a végtelenül nagy bor­áramlatnak, mely oda már becsorgado­­zott, ott kell valahol tenger­kátyút képezni a fenéken. Azt szándérozta. Szemei mintha galamb­dúcból forognának kifelé, hol szürkét, hol vere­sét mutattak, aszerint amint haragosabb vagy békésebb gondolat madara fordult elő. De azért jó úr volt az istenadta, csakhogy fösvény volt egész a piszkosságig. S ha még csak ezen a világon lett volna fösvény — de a más világon is az akart lenni ! A vagyonát tudniillik olyan képtelen célokra testálta, a­mikből szegény unokaöcscsének egy árva petákot sem sikerült volna megkaparitani sohasem. Pedig annyit nyomorgott az áldott jó lélek, már­mint hogy az unokaöcs, Gyula, hogy méltán megérdemelte vele egy fösvény nagybátya halá­lának áldását. A bástya­ utcában is lakott a két bagolynál. Ez is egyik érdeme a jobb jö­vendőre. Épen az napon volt utoljára Csórók Benjá­min urnás audiencián, mikor én meglátogattam.

Next