Budapesti Hírlap, 1883. február (3. évfolyam, 32-59. szám)

1883-02-01 / 32. szám

! Soha a „Pester Lloyd” a külpolitikát nem tekinti magyar szempontból, mindig birodalmi szempontból s legtöbbnyire a bécsi külügyminisz­térium álláspontjából ítél. Hogy e lapok mennyire germanizálták az országot, köztudomású: ma is a magyarság ter­jesztésének fő akadályai kivált a zsidók közt, és a Lloyd-társulat soha sem ismerte kötelességé­nek magyar kereskedelmi lapot kiadni, ennek folytán a kereskedés német maradott egészen. „Kifelé használt“ azt hiszi ? Hol olvassák külföldön a „Pester Lloyd“-ot? Sehol. Ausztriába sem jár, csak egy-egy nagyobb kávéházban he­ver egy eltévedt példány. Magyarországot a kül­földdel szemben sajnos a bécsi lapok képviselik s az ezekben megjelenő budapesti levelek, a­mennyiben a „Pester Loyd“ szerkesztőségében keltek, soksor szomorún illusztrálják íróik haza­­fiságát és igazságszeretetét. Rettenetes sok tehát, a­mit a „Pester Lloyd“ és kartársai Magyarországnak és a ma­gyar nemzetnek ártottak, a haszon, melyet tet­tek aránytalanul kevés. Ezt értsék meg és legalább ne hivalkodja­nak azzal, hogy ők mennyivel jobb magyarok Apponyi Albertnál s a magyar nemességnél. Legyen szabad cikkünket egy német köz­mondással végeznünk: „Eigenlob strikt.“ Közgazdasági politikánk. Évről-évre mind jobban érzi Európa Ame­rika versenyének káros hatását közgazdasági vi­szonyára , s Európában mi vagyunk úgyszólván az az egyedüli állam, kik helyzetünk kényszerű­ségénél, s közgazdasági viszonyaink természeté­nél fogva, a nyers termelésre vagyunk utalva, és a világ nagy versenyében éreznünk kell, hogy­­ ter­melésünknek csakis olcsó kivitele mellett élhetünk meg. Hogy az újvilág versenyképessége csak né­hány évtized alatt oda fejlődhetett, hogy azt ma bizonyos félelemmel iparkodik Európa ellensú­lyozni, annak sikerét — Amerika megfeszített munkaereje mellett, olcsó szállítási eszközeinek — különösen a vízi közlekedés előnyösségének tulaj­donít­hatjuk, mely Amerikának lehetővé te­szi azt, hogy oly messze távolság mellett is, ki­állhatja a versenyt velünk sőt ellenünk. És varjon mi magyarok mit teszünk avégre, hogy a kivitelt nyers termelésünkre nézve — mely életföltétele helyzetünknek a lehetőleg ol­csóvá tegyük ? — Fölhasználjuk e hajókázható vizeinket ? Hiszen egyedüli érintkezésünket Fiuméval, hogy tengerre járhassunk, annyi évek alatt, csak most legközelebb tudtuk biztosítani. És hogy állunk folyóvizeinkkel? A dunai hajózás kelet felé még ma sincs rendezve véglegesen. — És váljon itt bent az országban, tettünk talán nevezetesebb műveleteket a víziközlekedés fej­lesztésére. Már a 39—40-iki országgyűlés intézkedett törvényileg, hogy a Tisza — mely az ország legtermékenyebb síkságát szeli át — hajókázható csatornával köttessék össze a Dunával. Közel egy félszázad pergett le azóta felettünk, s tör­tént-e valami ezen tervezet megvalósítására? Vagy fejlesztettük-e vízi közlekedésünket a Tiszán ? Sőt ellenkezőleg feladtuk még azt a forgalmat is, mely azon a 40-es években oly szép lendületnek indult. Valóban közlekedési politikánk rövidlátása és indolenciája kellett ahhoz, hogy a vízi közleke­dést még csak föl sem vegye az ország forgalmi rendszerének keretébe , és így annak föladásával a Tisza vidékét, melynek közlekedési utai a ta­laj süppedékessége mellett, az év nevezetes sza­kában járhatatlanok, ott hagyja mostohán a sár­ban megfenekleni. Az ország igen jól tudja azt, hogy a Ti­sza szabályozása körül óriási hibák és botlások követtettek el, hogy az a műszaki tervelés és ve­zetés teljes felsülését ábrázolja, de a legnagyobb tévedés abban követtetett el, hogy semmi tekin­tet nem fordíttatott a medernek kotrások által alkalmasabbá tételére, hogy azon a hajóforgalom minden körülmények között biztosíttassék. De átaljában így vagyunk mi a vizek sza­bályozásával, sehol sem teszszük azt, amit még idejében kellene tennünk, hanem ha elkésve, így el kellett pusztulni Szegednek elébb, hogy észre vegyük a Tisza szabályozásánál elkövetett hibákat, mely hibákat ma már helyrehozni telje­sen alig lehet. így kellett évek előtt, Miskolcznak százezerekre menő kárt szenvedni, hogy eszébe jusson a városnak szabályozni a Szinva patak­ját, mely utcáit szeli keresztül. És ime e napokban Győr városa, és a Duna melléke pusztult el, s majd csak ezután fognak hozzá látni, a Dunába ömlő vizek, s ma­gának a Duna árjainak megfékezéséhez. Ismerve a mi társadalmi megszokott indolenciánkat, ha azt akarja az ország, hogy átalában a vizek szabályozásával, s azoknak gazdasági célokra leendő felhasználásával történjék valami, úgy a kezdeményezést az államhatalom vegye kezébe, s az érdekelteket kötelezze reá. Minket még a jóra, üdvösre is kényszeríteni kell. Íme ezekben foglalhatjuk össze nagyjából és rövideden azon eredményeket, melyeket — a vízügyi politika terén, közgazdasági érdekeink fejlesztésére, a Tisza-kormány bölcseségének és erélyének, közel tíz évi korlátlan szabad gazdál­kodása mellett — köszönhet az ország. Orczy Gyula: „A toronyban delet harangoznak“ (Arany dal­lamai között a legszebb) és „Igyunk“ című hordái. Láng úr előadásai helylyel-közzel eltalálták az igaz hangot is, valóban azonban csak akkor halották a dalokat egyszerű szépségükben, midőn a hivatalos ülésnek vége lévén. Gyulai Pál elnök kijelentette, hogy ezentúl „folyó ügyek“ következnek. Erre a közönség legna­gyobb része eltávozott, az emelvényre pedig T­a­­kács Lajosné úrnő lépett, ki Arany e dalaiból néhányat gyönyörű zengő hangján, finom, ízléses és egyszerű előadásban mutatott be. Ily szép ajkakról oly zengzetesen folyó ügyekre a társaság legvénebb veteránjai sem emlékeztek. Alapos a gyanúnk, hogy a ren­desen hiányzó tagok ezentúl figyelemmel kísérik az ülések tárgysorozatát, s ha azt olvassák, hogy „folyó ügyek“ következnek, seregestül tolonga­nak az ülésre. A közönséget pedig Gyulai Pál — azt hiszszük —ma utoljára szedte rá a „folyó ügyek“-kel, mert ezentúl bottal se lehetne az ily „folyó ügyek“ tárgyalásáról kiverni. Vén Sas: A magyar hymnusz megszületése­ — A „Budapesti Hirlap“ eredeti tárcája. — A magyar királyhymnusz ügye uj stádiumba lépni ígérkezett, midőn az országos halárszövet­ség akarta kezébe venni az ügyet, saját magára vállalván úgy a pályázat útján létrehozandó szö­veg, mint annak zenéje megteremtése körül föl­merülő összes költségek fedezését. Az egész ügyben azonban még eddig egyéb lépés nem történt, mint hogy a dalárszövetség tavaly nyá­ron a pályakérdés kitűzését elhatárza, a kitűzés azonban még várat magára. Fog-e sikerülni a dalárdáknak, nem egy jó himnusz megteremtése, hanem a hivatalos és országos elismertetés­t nem akarjuk kutatni ? óhajtjuk, hogy a nagy cél ily kicsinyes eszközök útján is el legyen érve. Mi azt hiszszük, hogy az elismertetés s általában a magyar királyhym­­nusznak országossá tétele első­sorban magának a zeneművek szépségétől fog függeni, a­mint történt az negyven év előtt, midőn szintén nem hivatalos utón, hanem magángyűj­­tés alapján beszerzett összegből hirdettetett pá­lyázat Kölcsey hymnuszának megzenésítésére, szintén nem hivatalos formában történt a nyer­tes mű előadatása — s mégis melyik magyar ember az, ki ne tudná Kölcsey hymnuszát E­r­­kel Ferenc zenéjével?! Nem lehetetlen, hogy ép igy sikerül a ma­gyar királyhymnusz megteremtése is, mint a Kölcsey hymnuszáé, mely azóta úgy a szivéhez nőtt minden magyar embernek. Innen-onnan negyven esztendeje lesz már. 1844. július 2-án este a nemzeti színház közön­sége kiválóan ünnepélyes alkalomra gyűlt össze: Kölcsey hymnuszának a pályázatot kiiró bizott­ság által megdicsért és a jutalomra érdemesített megzenésítései adattak elő. A dicséretre méltatott két szerző Egressy Béni és T­ravnyik János volt. A közönség úgy őket, mint szerzeményeiket zajosan megtap­solta. Azután küldöttség ment a pályanyertes mű szerzőjéért Erkel Ferencért, a­kit, midőn a színpadon megjelent viharosan megéljenezett és megtapsolt a közönség. Rövid beszéd után az igénytelen pályadíj, (20 arany) átadatott neki. Ami anyagilag hiányzott az elismerésből, azt a közön­ A képviselőház pénzügyi bizottsága ma esti 6 órakor Ordódy Pál elnöklete alatt ülést tar­tott, melynek napirendjére volt tűzve : az 1885 év­ben Budapesten tartandó országos átalános kiállítás­ról,­­ valamint az 1872 : X. t. c. érvényen kivül helyezéséről s a rimamurány-salgótarjáni vasmű-tár­­sasággal kötött szerződés becikkelyezéséről szóló tör­vényjavaslatok tárgyalása. Az ülés megnyitása után Hegedűs előadó jelenti, hogy az 1872. X. t. c. t­e­­kintetében napirenden levő javaslat jelenleg bizonyos akadályok miatt nem tárgyalható. A bizottság ezután a másik tör­vényjavaslatot úgy általánosságban, mint részletei­ben a közgazdasági bizottság szövegezéséhez képest változatlanul elfogadta. Ezzel az ülés véget ért. Jegyzői szigorlatokat tart Pest megye feb­ruár 3-án és 10-én. Mindkét napra eddig 5­5 je­lölt jelentkezett. A „hiteltelekjegyzőkönyvek átalakításá­ról s a földadó kataszteri adatokkal való ki­egészítéséről“ szóló törvényjavaslat megvitatása végett f. é. február hó 6-án kezdetét veendő szakta­­nácskormány tagjaiul meghivattak : Berczelly Jenő, igazságügyminiszteri tanácsos, Dévány Henrik, a központi telekkönyvi hivatal főnöke, dr. F­e­k­e­r­l­e Sándor és Fehér Miklós pénz­ügyminiszteri osztálytanácsosok, S­ü­t­e­ő Rudolf, a kir. kúriához osztott kir. táblai biró, P­u­k­y Gyula, kir. táblai biró, C­z­e­v­e­c­sy Kálmán, budapesti törvényszéki biró, P­á­p­a­y Mór pest­vidéki törvényszéki biró és dr. W­l­a­s­s­i­c­s Gyula, kir. igazságügyminiszteriumhoz osztott buda­pesti kir. alügyész, mint jegyző. — Az igazságügy­miniszter akadályoztatása esetén a szaktanács kor­mányelnöke Berczelly Jenő leend. A határőrvidéki választások Az újvidéki „Zásztava“ egy felső-határőrvidékinek tollá­ból a határőrvidéki választások küszöbén a horvát­országi szerb pártról s a horvát pártokról hoz egy hosszabb közleményt, melyben az ottani szerbeknek a legnagyobb óvatosság és elővigyázat tanácsoltatik a horvát (különösen az ellenzéki) pártokkal szem­ben, hacsak az ottani szerbség az egyik vagy a má­sik horvát pártnak puszta eszközévé nem akar válni a szerb ügy hátrányára. Majd hosszasabban elő­adja, mily perfid eljárást tanúsítottak és követtek a horvát pártok (különösen a mostani úgynevezett „független“ nemzeti — a Muazovics féle párt) egyes kormányok alatt a szerbekkel szemben. Hitegették és áltatták a szerbeket, a midőn a magyaroknál valamit kivívni és tőlük kicsikarni akartak, s a midőn céljukat elérték az adott és tett ige­ség tetszése, kitüntetése volt hivatva pótolni, s a közönség elértve a szándékot, ezt bőkezűleg adta meg az akkor még fiatal, de lángszellemű zeneszerzőnek. A szép hymnusz előadása után az előre hi­telezett bizalom Erkel tehetségében, a leghízel­­gőbb tetszésnyilatkozatok által lön igazolva. A zenemű a legteljesebb mértékben tetszett: Er­kel megtalálta a hangot, melyre mindenki várt, s nem csoda, ha szép szerzeménye csakhamar országszerte népszerű len. A művészetek több lelkes barátja érezvén azonban azt, hogy egy ily műért anyagi elisme­rés gyanánt az a 20 arany valóban igen csekély, alig két héttel rá saját kezdeményezésükből némi mellékjutalomban részesíték a koszorúzott zeneszerzőt. Petricsevics Horváth Lázár lapszer­kesztő akkor rendkívül nagy szerepet játszott a magyar irodalmi és művészeti életben. Ő volt az, ki saját budai nyaralójában ünnepélyt rende­zett a mester tiszteletére, s az ő kezdeményezé­sére gyűlt összegből díszes emléktárgyat vévén a zeneszerző számára, azt elvbarátai jelenlétében átnyújtá. Ez emléktárgy szép mivű karnagyi pálca volt ezüstből, megaranyozva. Magyarország cí­mere, a zene jelvényei és egyéb alkalmi díszít­mények domborműben alkalmaztattak a pálcára e felirat mellett: „Hunyady László szerzőjének a nemzeti zene barátai, 1844.“ A pálca belsejé­ben 50 darab arany volt, a lelkes művészetba­rátok elismerésének anyagi jeléül is. Óhajtjuk, hogy a magyar királyhymnusz megteremtése mielőbb hasonló ünnepélyességek­kel történjék, természetesen jelenlegi kedvezőbb művészeti viszonyainknak megfelelő impozánsabb arányokban! BUDAPESTI &DKLAP. (32.) 1883. február 1.

Next