Budapesti Hírlap, 1883. február (3. évfolyam, 32-59. szám)

1883-02-23 / 54. szám

telenek pótolni földeik jövedelmének csekélysé­gét. Ez az ut a pauperizmushoz, mely sok vidé­ken ijjesztglgg jelegkszik. De ezen elaprózás egyszerűb­k okai a bir­tokok összevásárlásának és a kivándorlásnak, mert mikor valamely parasztgazda kis telkén nem tud többé megélni s azok mivelése ki nem fizeti magát, sőt a birtok őt leköti, fogva tartja s tehát zsenirozza, kapja magát, eladja s elmegy. Az ily apró birtok az elemi csapást sem képes elviselni s a legcsekélyebb adósság tönkre teszi. Ezek hát olyan társadalmi kérdések, me­lyekre szemet hunyni nem lehet. Itt pontos ada­tok kellenek s az országos statisztikai hivatal nem menekülhet ezen munkától, bár hogy hú­zódjék tőle. S a miniszter sem mentheti fel azt és ön­magát a kötelesség alól a földbirtok kérdései­vel foglalkozni. Legyen világosság, elég hosszú ideig tapogatództunk a sötétségben. FŐVÁROSI ÜGYEK. A főváros közgyűlése. II. nap. — febr. 22. A napirend folytatólagos tárgyalására közép­­számmal jöttek a tagok össze. Rózsa Péter jegyző a II.ker.primásutca szabályozása ügyét adta elő. A köz­gyűlés minden vita nélkül hozzájárult azon javas­lathoz, hogy azon utcában, özv. Heinz Magdolna és Mayer Mihály házai az egyezségi áron szabályo­zási célra megvétessenek, a harmadik háztulajdonos ellen pedig, kivel az egyezség nem sikerült, a kisa­játítási eljárás létetik folyamatba. Majd a M­a­u­k - féle ingatlanok szabályozása fogad­tatott el s tudomásul vették a képzőművé­szeti bizottság múlt évi működésé­ről bemutatott jelentést, mely sokszorosítva, a tör­vényhatóságnak megküldetik. Most elnök konstatálván, hogy a biz. tagok egy­negyede jelen van, előadóta a légszesz­­társulat­ és közúti vaspálya­társaság kérvényeit nagyobb értékű városi telkek megvá­sárlása iránt. A légszesz társulat az alsó­­bikaréten akár fiókgázgyár létesítésére 8637 négy­szög ölet megvenni , a lóvasúttársulat pedig a köz­­vágóhídi dűlőben 5075 négyszög ölet. A közgyűlés észrevétel nélkül elfogadta a vételi ajánlatokat s az előbbinek 5 írtjával, az utóbbinak 4 írtjával bo­csátja rendelkezésére a kért területeket­. Most nagy figyelem mellett előadta Viola tanácsnok a helyi álláspénz és pártjavadalmak házi kezelése ügyében készült javaslatot. A kezelés szer­vezési munkálata ez : meg van írva a kezelő személy­zet létszáma, a kezelés mikéntje stb. Eddig függőben volt a végleges elhatározás a bérlet felmondására s felmondásának időpontjára vonatkozólag. Az előadó után Havas Ignác emelt szót s ajánló a közgyűlésnek, hogy m­aradjon azon állás­ponton, a­melyet 1881-ben elfoglalt. Scheich­l Károly szerint is jobb ma egy veréb, mint holnap egy túzok. A bérlő jobban biztosítja a város jövedelmét, mert nagy kauciója van, de mit biztosíthat a kezelési főnök ? Semmit. Elnök most figyelmeztet az előadó tanács azon állítására, hogy már elvben elhatároztatott volna a házi kezelés s ezt tagadja, miből közte­s Viola közi szóváltás támadt , felolvastak két közgyűlési határozatot, miből kitű­nik, hogy a végleges határozat elhalasztva lett a kezelési módozat részletes kidolgozásáig. Mindez meglehetős zaj között folyt le. Heinrich Ödön azt kívánja, hogy a város tudja, mennyi az értéke a helypénzjavadalomnak, s ezért be kell próbakép hozni a házi kezelést. (Helyeslés.) Hubenay Jó­zsef a házi kezelés mellett szól. Utána Máttyus Arisztid védte a bérleti rendszer előnyeit. Indítványában csatlakozik Havashoz, csak igy mó­dosítja amazt, hogy a közgyűlés mondja ki, misze­rint a házi kezelést 1885. ápril 1-én lépteti csak életbe, de akkor is csak úgy, ha a lejárat előtt négy hóval megtartandó bérleti tárgyalás a mai haszon­bérnél kevesebbet eredményezne. (Helyeslés.) Sztupa György, Bernátsky Antal és Haris Sándor felszóla­lásai után elnök szavazásra tűzte ki a kérdést s nagy többség fogadta el a ta­nácsi és bizottmányi javas­lat­o­t. E szerint a helypénz és javadalmak keze­lése árverés alá többé nem fog bocsáttatni. A házi kezelés időpontja későbbi megállapodás tárgya lesz. A kezelési szabályzat Hubonay József indít­ványára en bloc fogadtatott el. Most a közgyűlés a sz. János kórház kibővítése céljából a budai lövölde megvétele kérdé­sével foglalkozott. A tanács tudvalevőleg 50.000 frt. vételárat hozott javaslatba. Ezen ügy képviselői kö­rökben már élénk előzetes gondolatcserékre adott alkalmat, a tárgy a közegészségi bizottsághoz utasít­­tatott. (A szótöbbség.) Az adófelszólamlási bizott­ságokba tagokul Havas Sándor és Takácsy Miklós, póttagokul Halász Géza és dr. Fülöp Ká­roly küldettek ki. Megválasztottak az a­d­ó­k­i­­vető bizottságokba küldendő bizalmi férfiak is. Most Brezelmayer Kálmán panaszát mutatta be a főjegyző a tüzijátéktéri kioszk bérlete ügyében. A panasz az, hogy az árverés alkalmával Brezlmayer ígért leg­többet 1000 frt van. A mostani bérlő Günzl, ki je­lenleg 500 irtot fizet, az árverésnél csak 700 irtot ajánlott. Hanem az árverés után Günzl egy utó­ajánlatban, melyhez ezer forintot mellékelt, arra kérte a tanácsot, hogy új árverést rendeljen el, mert ő biztosítja az 1000 frtnál kedvezőbb eredményt. A tanács, nem hallgatva a pénzügyi bizottságra, mely a Brezelmayer féle bérletet jóváhagyandónak találta, csakugyan folyó hó 26 ára ki is írta az új árverést, így adta elő a dolgot dr. Nagy főjegyző. Kérdés támadt, hogy a terjedelmes beadványt felolvassák e. A főpolgármester indítványa szerint érdemileg a tá­rgy a jövő közgyűlésen lenne eldöntendő, mi­­korra a tag 109 eljárása igazolására az iratokat is előterjeszti Mert a közgyűlésnek ismernie kell az ügyet, s addig az új árverést fel kell függeszteni. Borónyi Géza szerint egyedül ezen eljárás kor­rekt, s azt mondja, hogy a tanács törvénysértést követett el, midőn Bt. felfolyamodását elutasítá sa­ját hatáskörében. Kamermayer erre izgatottan szólt a főváros pénzügyi érdekeiről, miket a tanács meg­­atalmazni kívánt. A tanács különben is fel van hatalmazva ezer forintig rendelkezni s igy tör­vényt nem sértett. Máttyus Arisztid csodálta, hogy oly hűhó után csak ennyi sül ki ezen „acaire“-ből. Igaz, hogy a kérdést tárgyalni nem le­het, midőn c­ak a felek állnak informátorul előttünk, tudnunk kell a tanács által felderítve az ügyállást. Szóló is mint főv. biz. tag azon helyzetben van, hogy a tanács felett ítélhet, de nem arrogálja ma­gának e jogot most, midőn a fél puszta panaszát is­meri. Az árverés újbóli kitűzéséről hivatalos tudo­másunk nincs s azt fel se függesszük. Erre heves jelenet következett. P­o­­­ó­n­y­i rendkívül ingerülten szólt sze­mélyes kérdésben. Azt mondá, hogy ő itt soha sem illethető „fél“ névvel, ő mindig csak bizottsági tag, ha még oly ügyben kellene is szavaznia, hol pl. részvény által volna érdekelve. És ezt jegyezze meg egyszer s mindenkorra Máttyás úr ! (Itt kezé­vel fenyeget.) „Én (úgymond) nem mint közigazgatási ügyvéd de mint egyszerű turista tudom, hogy fel­folyamodást a tanácsnak a közgyűlés elé kell hoznia !“ Az elnök néma csendben mondá ki a határo­zatot. Az új árverés felfüggesz­tő­­­i­k. A tárgy a jövő gyűlés napirendjére tűzetik, melyre a többi tárgy is maradt. alatt, vagy a követ­kőre halmozott kripták üre­gében — az igaz, s a sírkő ennél nem hazudik. Ah, de mellette s a többi jeles, dicső honfiadat boritó göröngyök sirhalmai között ép ily ékes fölirással díszelgő fejfa alatt nyugszik a Bach­­huszár, a spicli is, mint a közügynek, a hazának jó szolgálatot (!) tevő alattvaló — mondja a sírkő írása ! A sirásó kapanyél mértéke, mely oly bölcs osztogató és nivellírozó, oda pécézte és dugta a tiszta honfiak közé a Bachhuszárt, a spiclit is. Ott van együtt az érdemesekkel, a dicsők, a tisztességesek sorában, rendjében s az ő már­ványköve is azt mondja, amit a többi beszél! Keserű gúny ! Paródiája az emberéletnek, mely a temetőben oly találóan nyilatkozik s ját­szik is a sirásó rendezői véletlenjében, mintha csak a sötét sírgödrökben is Bach huszároskod­­nék, spicliskednék, a körülötte hamvadó honfiak fölött. Hogy fog majd e Bachhuszár, e dévai spicli a föltámadáskor e honfiak szellemei után tör­tetni, hogy mint 30 év előtt Bécsben, úgy majd ott fent az ur istennek siessen bevádolni őket, mivelhogy ezek még az égben is egy darab ön­álló Magyarországot akarnak! A sok szép emlékezetű dicsőket magába záró sírok közt, ép a spicli gödre mellett, ott van a derék Fodor bácsi sírja is. A Nopcsa ház híres orvosa volt ő hajdan, még a szabadság­­harc előtt, ki a két hétig tartó megyei gyűlések úri asztalánál elázott, elszédült vendégeket gyor­san lábra tudta állítani s és azért a kastélyban is lakott, patikát tartott és mindig kézügyben volt. Mint ura, a nagy nevű Nopcsa, ő is igen szerette a színészetet s bár öreg lábadon járt már­, de egy előadást sem hagyott el. Kedves, szeretett, nagyra becsült ember volt, sok honvé­det bujtatott el, sokat kisegített. A színpad az ő lakása mellett volt a Nopcsa ház nagytermében, melynek falai közt alig hang­zottak el azok a maiakhoz nem hasonlítható, eszme és tartalomdús pohárköszöntők, utánna pedig Thália áldozó oltárán gyúltak szent lángok a művészetnek. Örökké a színpad körül forgoló­dott, a sok honvéd-színész gyereket szerette s a régi nagy színészek példáira buzdította, azoknak a játékait magyarázgatta. Hát ott van ő is az élet kérlelhetlen rendje szerint az enyészet gödrében és csudás játéka a természetnek, hogy átmeneti processzus gyanánt éppen kedvenc füve, egy szép fodorminta-bokor sarjadozott föl sírjából! Nem messze a jó Fodor bácsinak már fo­­dorminta-favirággá vált hamvaitól, egy nagy kő­kereszt alatt, melylyel szemben repkény, örök­zöld lugas van, a lugasban időtől és kesergő nő­től lágyított kőpad, — áll egy sír, rajta, mint az élet, oly terhes kőlap. Vajh ki nyugszik e súlyos fedő alatt, hisz úgy sem jöhetne már onnan vissza a gödörből, elég terhes volt neki viselni az életet, miért nyomja a nehéz kő a már kiszenvedett élet­telent ?! Hajh ! itt a halál elhibázta suhintását, éret­len szálat tarolt le, nem gondolva vele, hogy friss virág hull kaszájának rendjében. Irgalmatlan vaksi kaszás kezét, angyalok karjai vezették, hogy a földnek eme szép virág­bimbóját, hamar érett ízes gyümölcsét, földre nem való eszes-kedves lényt, az emberi homok­órának 13-ik lefolyásában, szeráfok szűzies szár­nyain, angyali kórusok, égi hárfák hangjainak himnusaival az egekbe emeljék — vigyék ! Kí­méletlen kaszás, ép olyan a gyökerétől me­sza­badult és a földön szabadon járó-kelő ember, mint a fa, a növény élet fölött, nem tesz kü­lönbséget, levágja az alig feslő bimbót, virág­szálat is! Drága, kedves sír! A vigasztalhatatlan anya galamb ősz hajá­val, fejedelmi arcával, a búbánat barázdás voná­saival, fekete öltönyében, a temető szellőjétől a drága sírra lebegtetett hosszú gyászfátyolával úgy állott ott a keresztre feszített Jézus szobra alatt, mint egy fájdalmas fölkiáltó jel,­­ mint a hétszeres tőrrel átvert szivü isten-ember anyja ! Boldogtalan nő ! Szerencsétlen anya ! Oly sokaknak vigasztalója, érdemetleneknek és hálát­lanoknak is nemes szívvel segítője, támogatója, annyinak eltemetője, — vigasztalódjál, hisz nem volt méltó kis leányodra e nyomorult földi lakó hely, az égiek magukhoz kívánták s a mi a sárból a sárhoz tartozik, abból ibolya és nefe­lejts virág lesz, mely újra meg újra megtenni rügyét s tovább él, mint az ember-állat, mintha itt maradt volna ! A gyász asszonya és a vándor tragikus oly igen oda illettek a dévai sírkertbe, 30 év ha­lottjainak temetőjébe, Jézus Krisztusnak fölfe­­szített szobra alá, repkény és örökzöld, babér meg cser-ág lombozatai alatt a kőpadra, mintha csak a nemes Veturia is Coriolanus ült volna a római fórumon, megtört alázatossággal kikönyö­rögni a voksokat a dévai temetőben, a jó szel­lemek áldásait és békés nyugalmat a drága sí­rok hamvainak ! Molnár György. BUDAPESTI HÍRLAP, (54.) 1883. február 23 — A fővárosi igazoló vá­lasztmány ma ülést tartott, melyen a két­ esküdt választásokat szankcionálta ; formahiba csupán a III. kerületben fordult elő, hol a választási aktus­nál nem voltak bizalmi férfiak. A választmány ki­mondta, hogy kerületi esküdtet kvalifikáltnak nem tart, ha szóval és írásban a magyar nyelvet kellően nem bírja, s ha a községi választásra képesítve nincs. Ez utóbbinak megvizsgálására albizottság küldetett ki. Az előbbi csak egyes felmerülhető panaszok esetén vizsgáltatik meg. — Jelzi a választ­mány azt is, hogy e törvényhatósági bizott­ság tagjaira nézve szintén elkerü­­lletlenül szük­ségesnek tartja a magyar nyelvben való kellő jártasságot. M­á­­­r­a­y József jegyző egy al­bizottság jelentését olvasá fel, mely szerint a főv. biz. tagsági kvalifikációval immár nem bírnak (nem községi választók) Jekelfalussy Lajos, Szlávy József, Bán József, Thaisz Elek, Végh Arthur, dr. Farkas Kálmán, dr. Szabó József, dr. Környey Ede, dr. Schwimmer Ernő, dr. Kohn Sámuel, Bogisich Lajos, Grulich Vince, Kapy Ede, Kern János, Köny­­vey József, Nagy Ágoston, Kinzl Pál, ifj. Heidel­

Next