Budapesti Hírlap, 1883. április (3. évfolyam, 90-119. szám)

1883-04-20 / 109. szám

m. évfolyam. 109. szám. Budapest, 1883. Péntek, április 20. B18fls«téal árak i­­gen évre 14 fr félévre 7 frt, negyedéire S frt 60 kr., egy hón IfrtSSOkr. Bejelenik »indem map, hétffin és ímnep Titánul napon ig. 0■ a feleld* szerkesztő: Egye» szán ára 4 kr. — Hirdetések díjszabály iseria". k&an­ Jósu­s Szerkesztőség és kiadóhivatal, XV. kerület, kalap-utca 16. alám­. A megváltás müve. — A bukovinai magyarok hazatelepítő»«. — Helyreigazítás. A tegnapi kimuta­tás nem volt helyes. Nyomdai hiba folytán ré­gebb adakozások újra közöltettek, amiért a teg­napi kimutatást ezennel megsemmisítjük és ada­kozásaink legutolsó eredményét újra konsta­táljuk . Hügel Lipót szászrégeni la­kos Kajts István Sághi Tamás Novák Lajos m. k. csend­őrmester Gálffy Lajos Földes Bálint, Szegedi Béla, Nagy József egyenkint 50 kr Pap Lujza, Kotcauer Teréz, Major János egyenkint 20 kr Balos Bertalan Összesen: Ehhez a tegnapi kimutatás 10899 10 frt— 2 » — 1 J»— 1 » — 1 »— 1 n50] _ » 60 — *»10 17 20 46 Főösszeg: 10916 frt 66 kr A mai nap folytán a következő ado­mányokat vettük véreink útiköltségére : Faulinyi János gyűjtése 12 frt 30 kr. Tóth Irma 2 „ — „ Láng László ______1 . — » Összesen : 15 frt 30 kr. Ehhez az előbbeni kimutatás 10916 , 66 , Főösszeg : 10931 frt 96 kr. A gyűjtés részletes kimutatását lapunk mellékletén adjuk. kr. A JDEAPS8TI HTBIAFI TM.fl Kossuth és a békepárt. Kovács Lajostól. — A „Budapesti Hírlap“ eredeti tárcája. I­I. A harc, melyet eddig történelmi vitáinkban folytattunk, komolyabbá lett. Rendezetlen, silány fegyverzetű basi-bozuk­­féle csatározó helyett kellően fegyverzett illeté­kes harcos lép fel a csatatéren. P­u­l­s­z­k­y helyett Irányi. Pulszky csak Párisból figyelte volna a „deb­receni dolgokat, melyeknek híre Madarász posta­miniszter jóvoltából még a szomszéd megyékbe sem igen juthatott el. Írott hagyományaink azon egész időből Pulszkyről csak kétszer tesznek említést: 1. Az országgyűlés naplójában ott fordul elő, hol mint távozását nem igazolt képviselő a lajstromból töröltetik. 2. Az akkori lapok egyikében a muzeum számára gyűjtött ráritások közt ezt találjuk: „Egy hat kötetes utleirás Pestről Párisi­g. Irta Pulszky Fe­renc az országgyűlés költségén és a világ bolon­­ditására.“ (1. Esti lapok 17. sz. 1849 márc. 13.) A forradalom nagy napjaiból az írott ha­gyományokban, nyilvános és magán feljegyzések­ben Pulszkytól semmi mást nem tartott fenn számunkra a történelem kegyetlen múzsája. Egészen máskép állunk Irányival. Ott találjuk őt az országgyűlési napló fel­jegyzéseiben az egyik pártszínezet élén. Talál­kozunk vele, mint a Március Tizenötödike mun­katársával az irodalomban. Megtaláljuk gyak­ran megemlítve a békepárt közlönyében az Esti­lapokban. Ő jogosult szemtanú. Ő köztünk volt. A parlamenti „küzdelmekben (Debrecenben) nagy része volt. Ő volt ellenfeleink legtisztességesebb szónoka, ki bár határozott ellenpárt előttünk in­­fensus egyéniség soha sem volt. Sajnálnom csak egyet kell őszintén mostani felszólalásában. Azt t. i., hogy a letelt 34 évnek viszontagságai és gazdag tapasztalatai mit sem változtattak nézeteinek tévedésein, és a béke­pártról ma is úgy szól, mint egykor Debrecenben érezett. Pártjának akkori vádjait eleveníti fel ma is, melyeket most olvasva egyszerre a debreceni oratóriumban amaz emlékezetes parlamenti ülés­ben képzeltem magamat, melyben egyik társunk a híres „m­i é­s t­i* féle filippikáját elmondotta. Előttem fekszik most is a békepárt akkori közlönyének 40. és 41. számában „Mi és ti* cím alatti cikke, mely tükröt tart a pártok műkö­dése elé. Akkor is — mint sajnálva látom ma is — ők mindig a Kossuth palástja alá vonulnak. Ak­kor is, ma is a békepárt minden ároni békéltetéséről, Kossuth elleni titkos ármányko­dásról, Kossuth megbuktatásáról, Kossuth elleni gyűlöletről s isten tudja miről beszélnek. Ellenfeleink ilyetén eljárása akkor igen érthető volt. Ma már ismét Kossuth palástját használni annyival kevésbé diszkrét dolog, mert ők jól tudják, hogy a személyes vonatkozások ma kényesebbek mint akkor, de azt is tudják, hogy a szabad szólásnak ma bizonyos téren szű­­kebb korlátai vannak mint Debrecenben. Ez szo­morú dolog, de igaz. Azonban mi akkor is kimondottuk: nincs okunk előlük kitérni, nem térünk ki ma sem. Itt van az országgyűlési napló itt vannak lapjaink azon időből. Szólnak az elvitathatlan tények Párt, melyet a forradalom alatt békepárt­nak neveztek csak 1849-ben Debrecenben léte­zett. Ha Irányinak tetszik pesti magunk tartásá­­ról is beszélni, elfogadom azt is és megfelölem viszonyunkat Kossuthhoz eleitől végig. Pozsonyban szentesítetvén a 48-as törvé­nyek a magyar minisztérium a minden viszonyok át alakítását követelő annyi gondot hozott ma­gával Pestre, hogy minden józan ember csak arra gondolhatott, mikép fogja a kormány a dol­gok egészen új rendét átvinni az alakítás vál­ságain, s megszilárdítani. Arra tehát, hogy a megnyert és törvénye­sített álláspontnál tovább menjünk — erre sem Kossuth, sem más akkor nem gondolt, nem gon­dolhatott. Volt azonban akkor a légkörben valami, mi nem engedte a kedélyeket csillapodásra jutni. Látható ok nem volt, még­is forrongott minden. Bizonyos volt előttünk, hogy ha nem bírja a kor­mány e hangulatot lecsillapítani, a válságok csak ezután következnek. A Horvátországból érkezett hírek, az alföldi A kiutasított Verhovay. Egy csodálatos politikai pálya, rövid és hirhedt, a Verhovay Gyuláé oly fordulóhoz ért, melyről lebukni és nyakát szegni vajmi könnyű lesz e nyak tulajdonosának. A függetlenségi párt, annak köre, Verhovay Gyulát megtagadta, el­itélte, pellengérre állította, lapját a „Független­ség “-et kitiltotta s ezen végzését hosszú indoko­lással hivatalos nyilatkozattal az egész ország­ban kihirdeti. Világos, hogy Verhovaytól nem­csak szabadulni akar, de sőt erkölcsileg tönkre­tenni, politikailag megölni kívánja, hogy szerep­lésének vége legyen, vége örökre. E dicséretes törekvésre és elhatározásra a függetlenségi párt csak most jutott, mikor az önvédelem rá­kényszerítette; amíg Verhovay mások, nem pártjabelien becsületében gázolt, addig hagyták grasszálni. De ne legyen ez szem­rehányás azért, amit most tettek, jobb késő, mint soha . Verhovay tőlük régen megérdemelte, hogy így bánjanak vele, avagy nem évek múl­tak azóta, hogy a körben Verhovay és Eötvös Károly összeverekedtek, nem sorba támadta-e őket valamennyit, Ugront, Barthát, Csávolszkyt, Hoitsyt, Mezeit, Hermant, Polónyit és sok mást ? A párt tűrte, mert félt tőle, néme­lyek pártját fogták, mert felhasználhatni vél­ték. A válság lappangott, mindig sut­togták, hogy Verhovayt ki kell dobni, de nem merték megtenni s­e, nehogy felelősségre von­hassák, be nem lépett a körbe és a kör a belső konfliktust felidézni röstelte, részint a párttaktika, részint a választók miatt, kik között a „Függetlenség“ el van terjedve s Verhovay némi népszerűségnek örvend. A minapában még sikerült valahogyan kiegyenlíteni a dolgot, per­sze nem sokat ért, a válságnak ki kellett törni újra s ez egyszer elbántak Verhovayval úgy, mint még eset nincs rá a magyar pártéletben, hogy a saját pártja így meggyalázott és megta­gadott legyen valakit. A jövő fogja megmutatni, hogy Verhovay­­nak marad-e szerepe Magyarországon, vagy kény­telen lesz kivándorolni Amerikába, hol őt még nem ismerik? Hogy vége van-e a botrányoknak, vagy még ezentúl következnek a legnagyobbak? Mindenesetre az, amit a függetlenségi párt tett, az egyedüli mód a rágalmazókkal elbánni, ha a tisztességes emberek, kik a saját és mások be­csületére egyaránt féltékenyek, egyesülnek avég­­ből, hogy megbélyegző nyilatkozatokkal amazok­nak lehetetlenné tegyék exisztálni a társada­lomban. Verhovay magán és közélete gazdag a bot­rányokban. Azon kezdte, hogy mint írnok a hon­védelmi minisztériumban ebből ami hivatalos tit­kot vagy pletykát megtudott, elvitte Csernátony­­nak az „Ellenőribe. Az „Ellenőr” fedezte őt fel, vezette be az irodalomba s nevelte nagyra s Csernátony iskolájához tartozik, annak leg­kitűnőbb képviselője. Soha sem okoskodik tárgyilagosan, mindig személyesen támad , keveset tud, bár sokat olvas össze-vissza, a kér­déseket felületesen ismeri és bírálja, de nagy határozottsággal; igazságszeretete nincs , de pártszenvedélye nagy; számító mindig, mégis fa­natikus, gyűlöli a hatalmasokat, a nemeseket, a gazdagokat, a nálánál nagyobb tehetséget, mert szegény volt, nemtelen szülőktől származott, s nem ő kormányoz, nem őt dicsérik; irigységét csak hiúsága, hiúságát csak lelkiismeretlensége, lelkiismeretlenségét csak nagyravágyása múlja felül, a függetlenségi párthoz csak azért tarto­zik, hogy ha elűzik a királyokat, ő legyen a­kkor- Mai számunk 12 oldalt tartalmaz.

Next