Budapesti Hírlap, 1883. június (3. évfolyam, 150-179. szám)

1883-06-03 / 152. szám

Hl. évfolyam. 152. szám. Budapest, 1883. Vasárnap, j unius 3. Budapesti Hírlap Előfizetési árak: Egész évre 14 írt, félévre 7 írt, negyedévre 3 írt 50 kr., egy hóra Iftt 20 kr. Megjelenik minden nap, hétfőn és ünnep utánni napon ig. Felelős szerkesztő: Csukásai József. Egyed szám ára 4 kr. — Hirdetések díjszabály szerint. Szerkesztőség és kiadóhivatal: IV. kerület, Kalap­ utca 16. szám. Véres napok. Engesztelő halál, néma nyugalmat ad a szenvedőnek a békés sírban, hogy ne hallja szerettei zokogását s az emberek beszédeit. Eltakar a szemfedő bűnt és erényt, s az élők meghalva s magukba szállva állják körül a sir száját s békülve dobnak földet a halott után, nem kemény követ. Bajkay rendőrkapitány tegnap állott a földi bíró előtt, ma a mennyei bíró előtt van, önmagát ítélte halálra s golyót röpített ha­lántékának. A börtön helyett a koporsót vá­lasztotta s a legkeményebb büntetést rótta magára, melynél nehezebbet a törvény nem ismer. E büntetését kiállotta, a nemes érzés ravatalánál megbocsát neki. És szánakozó részvéttel tekint családjára. De ha a törvényszék sem mond többé szentenciát Bajkay felett, a társadalom mely­ben élünk és az intézmények, melyek rajtunk uralkodnak a kritika tárgyai maradnak, nem a bűnös, hanem a bűn elmélkedésre méltó. Két szenzációs öngyilkosság a főváros­ban hirtelen egymásután s milyen külön­böző, mily ellentétes. Egyiket a rágalom ölte meg, másikat a korrupció. íme két kórsága a társadalomnak, ikertestvérek. A korrupció az erkölcsöket tá­madja meg, a rágalom a becsületet, amaz meg­veszteget, emez hazudja a vesztegetést." Láttuk a főváros tanácsos urát lelkében megtörve keresni a halált, mert aljas rágalom névtelen feljelentéssel orozva nyúlt becsületé­hez s ő azt hive, hogy ily támadás ellen nincs más védelem, mint a hivatalos vizsgálat; büszke lelke, szeplőtlen múltja, tükörtiszta lelkiismerete nem bírták elviselni a gondolatot, hogy valaki őt egy percre is bűnösnek gon­dolhatná. Az ismeretlen rágalmazótól Barna Zsigmond elmenekült a temetőbe. Elkísérte őt oda az egész főváros bús gondolatokba merülve. A tisztelet meghajlik a becsület és becsületesség e klasszikus példája előtt, mely lelkét és éle­tét veszti inkább, semmint szűzies méltóságát felejtse. És undor fog el a rágalom iránt, mely nem átallja mint narancsos béka a fűből mér­gét köpni annak szemébe, a ki őt nem látja, nem bántja, a kihez fel nem ér. Az erkölcste­lenség leggyávább faja a rágalom. És vesze­delmes, mert ragályként terjed. Az emberek minden roszat oly könnyen elhisznek. Miért ? Mert anyagi korrupciót látnak minden­felé. A korrupció és a rágalom együtt ter­jednek, a korrupció kiöli az emberek lelké­ből a becsületben való hitet s a kölcsönös bizodalmat. Ahol a korrupció elharapódzott, azon társadalomban a legfényesebb jellem s a kipróbált becsületesség sem érezheti magát bizton a rágalom ellen. S az a szerencsétlenség, éppen, hogy a korrupció oly nagy most Magyarországon, hogy sikkasztásnak s a hivatalos hatalommal való visszaélésnek oly sok esetei forognak fenn min­denfelé. Hogy, mint csak az imént elszörnyü­­ködve láttuk, az erkölcsöknek és szabályoknak felügyeletével megbízott intézmény, az állami rendőrség Budapesten a szokásos és rend­szeresen űzött zsarolásnak tanyája volt s mesterségét, pénzt csikarni ki a polgároktól, folytatta évekig, nem egy ember csupán, hanem összetartva többen, mint bűnös banda. A per, mely Budán folyik s a fővádlott öngyilkossága miatt ma elhalasztatott, egész sorát hozta napvilágra a bűnös üzelmeknek, melyeket a fővárosban közvetlen tapasztalásból ismer mindenki, melyeket számtalanszor felpa­naszolt a sajtó, de a kormány szemet húnyt mindig. Most csak felnyíltak szemei talán s kell hogy lássa a korrupciót a maga mezte­lenségében. A polgárság a rendőrség által zaklatta­­tik, hogy birsággal és börtönnel fenyegetve, beidézésekkel és bekiséréssel fárasztva fizes­sen, csakhogy a rendőrközegektől megmene­küljön. Ez az egyik módja a korrupciónak, mely­ről kereskedők, iparosok, kofák tudnak me­sélni eleget, afféle históriákat, mint a tegnapi végtárgyaláson felmerültek. A korrupció másik módja az, midőn a rendőrség közegei a legnagyobb botrányokat s visszaéléseket elnézik s ha fel­jelentetnek nem büntetik, mert megveszteget­tetni engedik magukat. Korcsmák, gyanús ká­vémérések, az éjjeli tivornya helyei képezik jövedelmi forrását ezen korrupciónak. Ezért nincs rend a városban. S mi a vége a korrupciónak? Az erköl­csök hanyatlása a népben s az állami tekintély megingatása; a korrumpáltakra nézve pedig szégyen és szerencsétlenség. Mert a bűn nem marad titok, ha nincs is felvéve protoko­­lumba, előbb-utóbb kisül s akkor a rendőrbiz­tos vagy tisztviselő elcsapatik, becsukatik vagy kénytelen megszökni, állásával becsületét veszti, öngyilkossá lesz. De képzelhető-e, hogy csak a közönség tudja azon visszaéléseket, zsarolást és sikkasz­tást, mely, mint a Bajkay-per mutatja, rendőr­ségünknél évekig rendszeresen űzetett s hogy csak a felebbvaló hivatalok nem ismerték alan­tas közegeiket, azok eljárását, életmódját, va­gyoni viszonyait ? Ezt hinni bajos. Ezért tesz oly kínos benyomást azon per, mert nem egyes esetről, hanem sok esetről beszél és még többről hallgat. Íme a korrup­ció mint táplálja a gyanút, hogy öli meg a hatóságok iránt a bizalmat. E bizalom mér­téke népünkben igen csekély és ezen segíteni csak úgy lehet, ha a korrupciót kíméletlenül irtjuk. Ez volna a kormány feladata. Ha nem lesz korrupció, nem lesz tere a rágalomnak. Az öngyilkosságok tetemes része szintén a korrupcióból ered. Nagyon szomorú neme az a halálnak. A lélek öli meg a testet. Ez teszi borzasztóvá. Hirtelensége súlyosbítja a csapást, melyet minden halál a családnak okoz. Mily fájó emléket hagy hátra kitörölhetetlenül. Rette­netes a szegény özvegynek, az ártatlan gyer­mekeknek. Isten irgalmazzon mindenkinek. Mai számunk 16 oldalt tartalmaz, hogy életét maga ki ne oltsa. Az elhatározás hősisége nem enyhíti a tett szörnyűségét Értsék meg végre az emberek, hogy élni na­gyobb feladat, mint meghalni. A mérnök-egyesület közgyűlése. Az akadémia dísztermében holnap tartja rendes évi közgyűlését a ,Magyar Mér­nök és Építés­z-E­g­y­e­s­ü­l­e­t.“ Ösz­­szegyűlve fogjuk ott látni Magyarország mérnöki karának majd minden kiváló tagját, s ha végig tekintünk ezen a gyülekezeten, örömmel és meg­elégedéssel kell gondolnunk arra a rohamos és fényes átalakulásra s fejlődésre, amin a magyar mérnöki kar átment azóta, hogy az egyesület 1864-ben első közgyűlését tartotta. Mily különbség, mily változás! Akkor magyar mérnöki karról beszélni még khimera volt. Voltak mérnökeink, de összetartásra, testületi szellemre közöttük ki mert volna gondolni ! Szinte röstelték az embe­rek, ha kisült róluk, hogy mérnökök. S ma ? Európai színvonalon álló testület tömörül a mérnök-egyesület zászlója alá , ellátva a kép­zettség, a tudás minden kellékével. Büszkék le­hetünk a fiatal mérnök-nemzedékre. Technikusaink megtették a maguk köteles­ségét. Ma már nincsen egyetlen technikai ág, melyben külföldi emberekre kellene szorulnunk. Az újjászervezett műegyetem jeles tanári kará­nak buzgó igyekezése folytán az onnan kikerült növendékek mindenütt megállják helyüket. Szomorú és elkedvetlenítő azonban, hogy más oldalról nem történt meg ily mértékben minden ami történhetett volna a technikai kar helyzetének konzolidálására és javítására. A harc a magyar társadalommal azért az állásért, amely a mérnököt megilleti, még nin­csen befejezve. A magyar mérnök még mindig nem bírta kivívni maga számára azokat az állá­sokat, melyeket pedig csakis ő képes a közügy érdekeinek megfelelőleg betölteni; az illetékte­len elemek, melyek eddig elfoglalva tartották ezeket az állásokat, görcsösen ragaszkodnak azokhoz. Hogy a haza kárára, mit törődnek ők azzal! ? De azért nem szabad csüggedni. A helyzet máris kétségtelenül sokat javult ; a társadalom utóvégre kénytelen lesz nálunk is belátni, hogy politikusok, jogászok — bármily szolgálatokat tettek légyen a kormánynak — képtelenek ve­zetni oly hatóságokat, melyeknek vezetéséhez technikai szakértelem kell. Üdvözöljük a holnapi közgyűlés alkalmá­ból ezen törekvés harcosait, a mérnök-egyesület tagjait. A regnikoláris küldöttség zárülése. — j­ú n i­u­s 2. A mai délutáni zárülésben a fiumei kül­döttség a következő nyilatkozatot terjesz­tette elő. „A f. évi május 31-én tartott ülésben tett azon nyilatkozat értelmében, miszerint a fiumei kép­viselők az ő jogosult kívánataikat elvben teljesen méltányló magyar bizottsági munkálathoz teljesen csatlakoznak és csak azon kívánatnak adnak kifeje­zést, hogy Fiuméban kereskedelmi és tengeri ügyek számára másodbíróság állíttatnék fel, mely egyszers­mind Fiume városa és területe polgári és büntető ügye-

Next