Budapesti Hírlap, 1883. június (3. évfolyam, 150-179. szám)
1883-06-03 / 152. szám
Hl. évfolyam. 152. szám. Budapest, 1883. Vasárnap, j unius 3. Budapesti Hírlap Előfizetési árak: Egész évre 14 írt, félévre 7 írt, negyedévre 3 írt 50 kr., egy hóra Iftt 20 kr. Megjelenik minden nap, hétfőn és ünnep utánni napon ig. Felelős szerkesztő: Csukásai József. Egyed szám ára 4 kr. — Hirdetések díjszabály szerint. Szerkesztőség és kiadóhivatal: IV. kerület, Kalap utca 16. szám. Véres napok. Engesztelő halál, néma nyugalmat ad a szenvedőnek a békés sírban, hogy ne hallja szerettei zokogását s az emberek beszédeit. Eltakar a szemfedő bűnt és erényt, s az élők meghalva s magukba szállva állják körül a sir száját s békülve dobnak földet a halott után, nem kemény követ. Bajkay rendőrkapitány tegnap állott a földi bíró előtt, ma a mennyei bíró előtt van, önmagát ítélte halálra s golyót röpített halántékának. A börtön helyett a koporsót választotta s a legkeményebb büntetést rótta magára, melynél nehezebbet a törvény nem ismer. E büntetését kiállotta, a nemes érzés ravatalánál megbocsát neki. És szánakozó részvéttel tekint családjára. De ha a törvényszék sem mond többé szentenciát Bajkay felett, a társadalom melyben élünk és az intézmények, melyek rajtunk uralkodnak a kritika tárgyai maradnak, nem a bűnös, hanem a bűn elmélkedésre méltó. Két szenzációs öngyilkosság a fővárosban hirtelen egymásután s milyen különböző, mily ellentétes. Egyiket a rágalom ölte meg, másikat a korrupció. íme két kórsága a társadalomnak, ikertestvérek. A korrupció az erkölcsöket támadja meg, a rágalom a becsületet, amaz megveszteget, emez hazudja a vesztegetést." Láttuk a főváros tanácsos urát lelkében megtörve keresni a halált, mert aljas rágalom névtelen feljelentéssel orozva nyúlt becsületéhez s ő azt hive, hogy ily támadás ellen nincs más védelem, mint a hivatalos vizsgálat; büszke lelke, szeplőtlen múltja, tükörtiszta lelkiismerete nem bírták elviselni a gondolatot, hogy valaki őt egy percre is bűnösnek gondolhatná. Az ismeretlen rágalmazótól Barna Zsigmond elmenekült a temetőbe. Elkísérte őt oda az egész főváros bús gondolatokba merülve. A tisztelet meghajlik a becsület és becsületesség e klasszikus példája előtt, mely lelkét és életét veszti inkább, semmint szűzies méltóságát felejtse. És undor fog el a rágalom iránt, mely nem átallja mint narancsos béka a fűből mérgét köpni annak szemébe, a ki őt nem látja, nem bántja, a kihez fel nem ér. Az erkölcstelenség leggyávább faja a rágalom. És veszedelmes, mert ragályként terjed. Az emberek minden roszat oly könnyen elhisznek. Miért ? Mert anyagi korrupciót látnak mindenfelé. A korrupció és a rágalom együtt terjednek, a korrupció kiöli az emberek lelkéből a becsületben való hitet s a kölcsönös bizodalmat. Ahol a korrupció elharapódzott, azon társadalomban a legfényesebb jellem s a kipróbált becsületesség sem érezheti magát bizton a rágalom ellen. S az a szerencsétlenség, éppen, hogy a korrupció oly nagy most Magyarországon, hogy sikkasztásnak s a hivatalos hatalommal való visszaélésnek oly sok esetei forognak fenn mindenfelé. Hogy, mint csak az imént elszörnyüködve láttuk, az erkölcsöknek és szabályoknak felügyeletével megbízott intézmény, az állami rendőrség Budapesten a szokásos és rendszeresen űzött zsarolásnak tanyája volt s mesterségét, pénzt csikarni ki a polgároktól, folytatta évekig, nem egy ember csupán, hanem összetartva többen, mint bűnös banda. A per, mely Budán folyik s a fővádlott öngyilkossága miatt ma elhalasztatott, egész sorát hozta napvilágra a bűnös üzelmeknek, melyeket a fővárosban közvetlen tapasztalásból ismer mindenki, melyeket számtalanszor felpanaszolt a sajtó, de a kormány szemet húnyt mindig. Most csak felnyíltak szemei talán s kell hogy lássa a korrupciót a maga meztelenségében. A polgárság a rendőrség által zaklattatik, hogy birsággal és börtönnel fenyegetve, beidézésekkel és bekiséréssel fárasztva fizessen, csakhogy a rendőrközegektől megmeneküljön. Ez az egyik módja a korrupciónak, melyről kereskedők, iparosok, kofák tudnak mesélni eleget, afféle históriákat, mint a tegnapi végtárgyaláson felmerültek. A korrupció másik módja az, midőn a rendőrség közegei a legnagyobb botrányokat s visszaéléseket elnézik s ha feljelentetnek nem büntetik, mert megvesztegettetni engedik magukat. Korcsmák, gyanús kávémérések, az éjjeli tivornya helyei képezik jövedelmi forrását ezen korrupciónak. Ezért nincs rend a városban. S mi a vége a korrupciónak? Az erkölcsök hanyatlása a népben s az állami tekintély megingatása; a korrumpáltakra nézve pedig szégyen és szerencsétlenség. Mert a bűn nem marad titok, ha nincs is felvéve protokolumba, előbb-utóbb kisül s akkor a rendőrbiztos vagy tisztviselő elcsapatik, becsukatik vagy kénytelen megszökni, állásával becsületét veszti, öngyilkossá lesz. De képzelhető-e, hogy csak a közönség tudja azon visszaéléseket, zsarolást és sikkasztást, mely, mint a Bajkay-per mutatja, rendőrségünknél évekig rendszeresen űzetett s hogy csak a felebbvaló hivatalok nem ismerték alantas közegeiket, azok eljárását, életmódját, vagyoni viszonyait ? Ezt hinni bajos. Ezért tesz oly kínos benyomást azon per, mert nem egyes esetről, hanem sok esetről beszél és még többről hallgat. Íme a korrupció mint táplálja a gyanút, hogy öli meg a hatóságok iránt a bizalmat. E bizalom mértéke népünkben igen csekély és ezen segíteni csak úgy lehet, ha a korrupciót kíméletlenül irtjuk. Ez volna a kormány feladata. Ha nem lesz korrupció, nem lesz tere a rágalomnak. Az öngyilkosságok tetemes része szintén a korrupcióból ered. Nagyon szomorú neme az a halálnak. A lélek öli meg a testet. Ez teszi borzasztóvá. Hirtelensége súlyosbítja a csapást, melyet minden halál a családnak okoz. Mily fájó emléket hagy hátra kitörölhetetlenül. Rettenetes a szegény özvegynek, az ártatlan gyermekeknek. Isten irgalmazzon mindenkinek. Mai számunk 16 oldalt tartalmaz, hogy életét maga ki ne oltsa. Az elhatározás hősisége nem enyhíti a tett szörnyűségét Értsék meg végre az emberek, hogy élni nagyobb feladat, mint meghalni. A mérnök-egyesület közgyűlése. Az akadémia dísztermében holnap tartja rendes évi közgyűlését a ,Magyar Mérnök és Építész-Egyesület.“ Öszszegyűlve fogjuk ott látni Magyarország mérnöki karának majd minden kiváló tagját, s ha végig tekintünk ezen a gyülekezeten, örömmel és megelégedéssel kell gondolnunk arra a rohamos és fényes átalakulásra s fejlődésre, amin a magyar mérnöki kar átment azóta, hogy az egyesület 1864-ben első közgyűlését tartotta. Mily különbség, mily változás! Akkor magyar mérnöki karról beszélni még khimera volt. Voltak mérnökeink, de összetartásra, testületi szellemre közöttük ki mert volna gondolni ! Szinte röstelték az emberek, ha kisült róluk, hogy mérnökök. S ma ? Európai színvonalon álló testület tömörül a mérnök-egyesület zászlója alá , ellátva a képzettség, a tudás minden kellékével. Büszkék lehetünk a fiatal mérnök-nemzedékre. Technikusaink megtették a maguk kötelességét. Ma már nincsen egyetlen technikai ág, melyben külföldi emberekre kellene szorulnunk. Az újjászervezett műegyetem jeles tanári karának buzgó igyekezése folytán az onnan kikerült növendékek mindenütt megállják helyüket. Szomorú és elkedvetlenítő azonban, hogy más oldalról nem történt meg ily mértékben minden ami történhetett volna a technikai kar helyzetének konzolidálására és javítására. A harc a magyar társadalommal azért az állásért, amely a mérnököt megilleti, még nincsen befejezve. A magyar mérnök még mindig nem bírta kivívni maga számára azokat az állásokat, melyeket pedig csakis ő képes a közügy érdekeinek megfelelőleg betölteni; az illetéktelen elemek, melyek eddig elfoglalva tartották ezeket az állásokat, görcsösen ragaszkodnak azokhoz. Hogy a haza kárára, mit törődnek ők azzal! ? De azért nem szabad csüggedni. A helyzet máris kétségtelenül sokat javult ; a társadalom utóvégre kénytelen lesz nálunk is belátni, hogy politikusok, jogászok — bármily szolgálatokat tettek légyen a kormánynak — képtelenek vezetni oly hatóságokat, melyeknek vezetéséhez technikai szakértelem kell. Üdvözöljük a holnapi közgyűlés alkalmából ezen törekvés harcosait, a mérnök-egyesület tagjait. A regnikoláris küldöttség zárülése. — jú n ius 2. A mai délutáni zárülésben a fiumei küldöttség a következő nyilatkozatot terjesztette elő. „A f. évi május 31-én tartott ülésben tett azon nyilatkozat értelmében, miszerint a fiumei képviselők az ő jogosult kívánataikat elvben teljesen méltányló magyar bizottsági munkálathoz teljesen csatlakoznak és csak azon kívánatnak adnak kifejezést, hogy Fiuméban kereskedelmi és tengeri ügyek számára másodbíróság állíttatnék fel, mely egyszersmind Fiume városa és területe polgári és büntető ügye-