Budapesti Hírlap, 1883. június (3. évfolyam, 150-179. szám)

1883-06-22 / 171. szám

1883. június 22. BUDAPESTI HÍRLAP KÖZGAZDASÁG.­ ­ A vetések állásáról beérkezett hivatalos jelentések szerint az ország nagyobb részében a legutóbbi napokban beállott k­i­s­e­b­b-n­a­g­y­o­b­b mérvű esőzések a veteményekre általában jótékonyan hatottak, míg több helyt, ne­vezetesen Gömör-, Baranya-, Somogy-, Bács-Bodrog-, Hunyad- és Kis-Küküllő megyék némely járásaiban a vetések a túlságos esőzések folytán sok helyen megdőltek. Felhőszakadás é­s j­é­g pedig Nyitra-, Ung-, Bihar- és Csikme­­gyék egyes járásaiban okozott nagyobb mér­­vű károkat. Ellenben Bereg-, Nógrád-, Zem­plén- és Szabolcs megyék egyes járásaiban az eső hiánya folytán a vetések és a kapás­növények helyenkint elsatnyul-­ k itt. Scharf Móric: Más miatt nem lehetett azt elvé­gezni. Scharf József: Hát miért nem lehetett elvégezni? Scharf Móric : Azt én tudom. Azt nem lehet tudni másnak. (Nagy mozgás a közönség közt.) Elnök : Nem kell neki felelni, ha nem akar. Eötvös : Nagy­ságos elnök úr ! Én kérdem tanútól, miért nem lehe­tett a vizsgálatot befejezni és miért tartott 13 hónapig. Scharf Móric: Azért, mert a Tisza-Eszláron ma­radt zsidók felöltöztettek egy hullát Solymosi Eszter ruhájába. Ezt én olvastam az újságban. Az pedig nem Solymosi Eszter volt. Eötvös : Hátha Bátori Gáborné azt fogja mondani, hogy szombaton ő vette le a gyertyákat. Scharf Móric: Azt nem fogja mondani! Eötvös : Mikor beszéltél Bátori Gábornéval ? Scharf Móric : Ma. Eötvös : Ma ? Hol beszéltél vele ? Scharf Móric: Az udvarra bejött és kérdezett valamit. El­nök : Akar még Scharf valamit beszélni ? Scharf József: Nem lehet vele beszélni! (A fiú ahol állott, helyére megy s azután ismét elébe áll) Hát mond meg, imádkozol te mindennap ? Scharf Móric : Imád­kozom. S­charf József: Hadd lássam, van-e rajtad „czaciz.“ Elnök : Ezt hagyja el, ez nem tartozik a dologra. Eötvös : Elmondtad-e fiam édes­apádnak a mit kulcslyukon láttál? Móric : Igen, elmondtam. Scharf József: Hát a tányérokat hova tették? Móric : Azt már ők tudják. Scharf József : Hát nem együtt mentünk mi a házba ? Móric : De a többiek ott maradtak. Eötvös : Azt kérdeztem az előbb, hogy az nap, mikor állításod szerint láttad, hogy a lányt megölték, elmondta­d-e ezt apád előtt a szobában ? Mond szemébe, hogy elmondtad-e , vagy nem ? Móric­­apjával szembe.) Elmo­ndtam. Scharf József: Mikor mondtad el ? Móric : Mikor bementem a templomajtótól. Scharf József: Hát te nem mentél be velem, hiszen be volt zárva a tem­plom ; a kis Rozika vitte be a kulcsot. Móric : Nem vitte be. Scharf József : Ilazudol. Hát ha anyád is úgy fogja mondani, mint én ? Móric : Hiszen, mikor én megmondtam neki, ő mondta nekem, hogy hall­gassak. Eötvös : Arra feleljen Scharf, azt mondja Móric, hogy rögtön az­nap elmondta, hogy mit lá­tott a pitvarban. Mit szól erre ? Scharf József: Hazudik még az is, aki tanította, hazudik .Lázadást akart­a­k tenni az országban. II. Az izgalmas végjelenet. Mikor a védőügyvédek Móricot ke­resztkérdések alá vették, a tárgyalás végén következő fordulat állt be. Friedmann : Mikor Eszter leányt hívtad, mi­csoda szavakkal hívtad őt ? Móric : Azt mondtam, legyen szíves a gyertyatartókat levenni. Fried­mann : És ő mit felelt ? Móric : Azt mondta, hogy megyek. Friedmann : Hát mikor Wolfner hívta be Esztert — az mit mondott ? Móric : Azt mondta, jöjjön a templomba, ki kell onnan valamit hozni. Friedmann : Hát mikor Esztert felszólítottad, hogy jöjjön, — nem láttál azon a tájékon embereket? Móric : Nem. Friedmann : Hát a közeli legelőn voltak-e akkor emberek vagy gyerekek? Móric : Voltak gyerekek. Friedmann: Mikor behívtad Esztert, a templom előtt, ott állta­k-e a sakterek, vagy valaki közölök, vagy már benn voltak-e a templomban? Móric : Már benn voltak. Friedmann : Hát mikor bejött hozzátok a szobába az Eszter, te ott voltál, s láttad, hogy a gyertyatartót hova tette ? Móric: Láttam. Friedmann: Hát apád hol ál­lott ? A szoba melyik helyén volt? Móric: Nem tudom. Friedmann: Nem ment ki? Bent maradt? Móric : Bent. Friedmann : Mikor aztán Wollner elment Eszterrel a templomba, nem kérdezte-e apád, hogy nem látta-e valaki Esztert bejönni ? Móric : Nem. Friedmann : Hát mikor Wollner ismét bejött és elhozta a kulcsot nem beszélt-e apáddal valamit. Móric : Nem. Friedmann : Hát nem is intett neki? Móric : Nem láttam. Friedmann : Nem láttad ? De láttad Wollnert ? S ha intett volna, ha va­lami gesztust csinált volna, észrevehetted volna ? Móric : Észrevehettem volna, de nem láttam , úgyis csinálhatott, hogy én­ nem láttam. Friedmann: Hát mikor Wollner elment, mit tétél? Móric: Én csuk­tam be a templomot. Friedmann : Nem néztél mindjárt körül, mi van benne ? Móric: Nem néztem körül, hanem becsuktam a templomot; a kulcs a pitvar ablakán volt. Friedmann : Apád akkor mit csinált odabent ? Móric: Ebédelt. Friedmann: Még csak ebédelt ? Mit gondolsz, hány óra lehetett akkor ? Móric: 12 óra lehetett. Fried­mann : Régen harangoztak akkor már ? Móric: A templom messze volt tőlünk. Friedmann : Hogyan tudod hát mégis, hogy 12 óra volt ? Móric : Ezt tudom, mert ismerem körülbelül a napot, arról szá­mítjuk az időt. Friedmann: Te az ebéd után hova mentél ? Móric : Kimentem a legelőre. Friedmann : Van-e Essláron kis barátod ? Móric : Van. Fried­mann : A te korodban van ? Móric : Igen. Fried­mann : Kicsoda? (Scharf Móric egy idő óta kor­láthoz támaszkodik.) Scharf József: Hogyan állsz az urak előtt ? Elnök: Ez az én dolgom. Ha én megtűröm, magának nem lehet kifogása. Móric : Süszman Jakab fia egyik barátom. Fried­mann : És más barátod nincs? Móric: Vannak so­kan. Friedmann : Hát kivel voltál még jó baráti viszonyban ? Móric : Lichtmann fiával és többekkel is. Friedmann : Mikor ezt a dol­got láttad, nem beszélted el és miért nem ? Móric: Én nem beszéltem el. Friedmann : D­e a faluban beszéltél, és Samu öcséd is be­szélt? Móric: Én azért nem szóltam, mert féltem. Azt mondták, nem szabad. Friedmann : Mért féltél, hiszen apád nem tett semmit? Mó­ric : Anyám azt mondta, ne szóljak soha semmit. Scharf József: Hanem a kést szabad volt anyádhoz lök­ni? Móric Azért kikaptam magától. Scharf József :Hát én csak „m­aga“ vagyok teneked? Móric : Ha nem akarja, hogy azt mondjam, maga, hát azt mondom, hogy „m­éltóságos ú­r“ (Mozgás.) Eötvös Károly: Kérem ezt jegy­zőkönyvbe vétetni. Friedmann: Hát ebéd előtt, miután valamit falatoztál és kimentél az ud­varra, és ott hallottad a kiabálást, nem szólott apád valamit, hogy ne menj ki? Móric: Nem. Friedmann : Hát szombaton délelőtt 9 és 10 között bent voltál-e te is a templomban ? Nem lát­tál ott valami sugdosást vagy valami nagyobb tárgyat elrejteni ? Móric: Nem néztem utána. Ekkor Friedmann védő hoszszas vallatás alá fogja Móricot a gyilkosság részletei felől. A kérdések előbb arra vonatkoztak, hogy a tettesek hova rejthették a véres edénye­ket. Móric a templomban levő két szekrényt vallja erre alkalmasnak. A kis Samu fecse­gései — szerinte — abból erednek, hogy a fiúcska hallotta, mikor ő (Móric) a szobában elbeszélte szü­leinek a templomba történteket. Nem hiszi, hogy Samu őt is emlegette volna a gyilkosok közt. Védő kérdésére, hogy nem let­t-e izgatott Mó­ric a rettenetes bűntény láttára, — a tanú hallgat. Az első kihallgatásokról azt vallja, hogy Újfaluba érkezve szabadon járhatott, elment a pandúrok közé a konyhába, kik vacsoráltak, — maga nem kért, mert nem volt éhes. Azután kihallgatta őt Péczely Kálmán, éjfélkor elkészült a jegyzőkönyv, s akkor lefeküdt. Almából felébreszték a második kihallgatásra, mely hajnalig tartott. A vizsgálat alatt B­a­r­y egyszer hallgatta ki, s ez alkalommal felhivatta őt hivatalába. (Mozgás.) Ezt Eötvös jegyzőkönyvbe kéri vétetni. Friedmann: Hanem valakinek mégis elmond­­tad a dolgot. Emlékezel ? Móric : Nem. Friedmann : Hátha szembe állítanak azzal ? Mi lesz akkor ? Mó­ric : Ki az ? Én nem mondtam senkinek. Most S­z­é­k­e­l­y védő kérdezte ki a fiút. Székely : Mondja meg, ki hívta be Solymosy Esz­tert ? Móric: Én hívtam be, mert azt mondták, hogy hívjam be. Székely: Hát hogy van mégis, hogy két kihallgatáson azt mondta, hogy az édesanyja hívta be ? Móric: Az első kihallgatásnál álmos is voltam és nem is tudtam így beszélni, mint azután. Mikor kialudtam az egészet, az már nem az első kihallgatáson volt. Székely : Hát mit mondott ak­kor ? Móric : Hogy apám hívta be, de engem küld­tek érte. Székely : Hát mondja meg, ki vetkőztette le a leányt ? Móric: Azt nem tudom, mert akkor már le volt vetkőztetve mikor én láttam. Székely : Hisz azt mondta egy kihallgatásnál, hogy a koldus zsidó vetkőztette le. Móric : Mert láttam, hogy ő tette le az asztalra a ruháját. Székely: Mondja meg, mikor ment a templomajtóhoz ? Móric : Mikor hallottam a kiáltást. Székely: És mi történt tovább? Móric: Láttam, hogy Esztert lenyomták a földre, két sakter és a kolduszsidó, a másik pedig elvágta a nyakát. Székely: Hát mit tettek akkor ? Móric : tartották. Székely: Akkor nem vetkőztethették le. Móric: Ki mondja, hogy akkor vetkőztették le ? Azt mond­tam, hogy láttam, hogy Wolfner tette le a ruháját az asztalra. Székely: Hát a templomnak belső aj­taja nyitva volt-e ? Móric: Azt nem tudom, mert a kulcslyukon nem láttam. Székely: Nem látni, de rendesen be szokott téve lenni az ajtó ? Móric: Be­zárva. A v­é­d­ő további kérdéseire elmondja a tanú, hogy a templom belső ajtajából Weiszstein, Junger, Lusztig és Braun jöttek ki a pit­varba, hol körülállták a hullát és nézték a vért. Hogy mily sorban álltak és mit beszéltek, arra nem emlékszik. A lányt a három sakter öltöz­tette fel. Védő: figyelmezteti, hogy a kihallgatás alatt a koldus zsidót vallotta öltöztetőnek. Móric : A kol­duszsidó öltöztette, de hát tartani is kellett. Védő: Jelen volt Taub is? Móric : N­e­m. Elnök : Lát­tad, midőn hazament ? Móric: Láttam. — A tanú ezt vallá a vizsgáló bíró előtt is. De konstatál­­tatik, hogy e vallomás nincs a jegyző­könyvben. Heumann védő: A sakterek miért ölték meg a leányt ? Móric: Talán a törvényben van, hogy szükségük van a keresztény leány vérére. Heu­­mann: Honnan tudod ezt ? Móric : Hallottam be­szélni nagy papoktól. Heumann: Zsidó pa­poktól ? Móric: Nem, keresztény papok­tól h­­allottam, hogy azok kikeres­tették a bibliából s azt mondták,hogy ez szükséges.. Friedmann Kitől hallottad ezt mondani? Móric : Egy paptól hallotta beszélni valaki, s ez nekem beszélte. Friedmann: Nevezz meg egyet! Más körülményekre jól emlékezel, csak egyet nevezz meg ! Móric : A kat­h­olik­us pap. Fried­mann : Ki tanított téged ? Móric: Osztovszky ka­tholikus ta­nító. Tanultam a negyedik osztály tantárgyait. Friedmann­: Hát erkölcsi oktatásban­­ részesültél-e ? Móric : Azt nem tanultunk. Fried­mann : Mondd meg, nem lehet, hogy ne tudjad a tíz parancsolatot, ugy­e tudod? Móric : Tudom. A zsidó tanítótól. Friedmann : Hát azt tudod, hogy a tízpa­rancsolatban benne van, hogy ne ölj ? Móric : Tudom. Friedmann: Hát azt is tudod, hogy benne van. „Tiszteld atyádat és anyádat ?“ Móric : Igen. El­nök : Nem vagy kifáradva ? Móric : Nem igen. Fun­ták védő: (Nagy nyugtalanság a kö­zönség körében.) (Elnök csönget.) Csak egy kérdést kívánok intézni Schwarcz Salamonra vonatko­zólag. Móric, maga elmondott,mindent, a­mit akkor lá­tott, midőn Esztert a pitvarban levetkőztették, de egyet még nem mondott, hogyan folyt a vér, midőn a tányért alája tartották ? Sebesen folyt, vagy csak lassan ? Móric : Nem folyt sebe­sen, csak lassan. Elnök : Vastagon vagy vé­konyan folyt ? Móric : Azt nem tudom, nem igen vastagon. Funták : Elég világos volt a pitvarban ? Móric: Elég világos volt. Funták: Ha a vért látta folyni, midőn megvágták Eszter nyakát, annak nagy ívben kellett kiszökellni. Gondolja meg, ha lá­tott már sertést, vagy bármilyen kis állatot leölni, milyen nagyon jött a vér, néha egy ölnyire is kibugygyan, ezt­­­á 1t­a ? Móric : Igen,de az nem ment annyira szét. Schwarz Salamon: Scharf Móric azt állította, hogy a kérdéses lány fejjel felfelé és láb­bal az ajtó felé feküdt, azután azt mondotta, hogy körülállották. — Ha a feje arra volt, hogy lát­hatta, hogy én vágtam el a nyakát. Móric: Azok, akik körülállották, később jöt­tek oda. Szeyffert közvádló Bakó Ignác tanút kéri megidéztetni, ki Scharf Mó­ricot kocsin Nagyfaluba vitte; to­vábbá minthogy úgy értesült, hogy mióta a fiú letartóztatva van, oly nyilatkozatot tett a gyilkosságra vonatkozólag, hogy az nem igaz, — kéri Barcza Dániel pandúrt meg­idéztetni, ki jelenleg Nyíregyhá­zán van. Elnök: Szükségesnek tartja a vád e tanú beidéztetését, midőn a fiú most is megmarad vallo­mása mellett? Friedmann védő : Mi e tanút most is úgy tekintjük, mint aki kényszer alatt áll, még most is fogva van. Vallomása csak akkor le­het meggyőző, ha minden aggály, mely ezen irány­ban fennforog, eloszlattatik. De azon aggály nem oszlattatik szét akkor sem, ha a fiú szabadon bo­­csáttatik. Hiszen látjuk, hogy hitétől eltérí­tik, megtanítják, hogy apját, any­ját gyűlölni lehet. Ily körülmények között nekünk mindent, ami igazolni látszik azon nézetet, hogy a gyermek nem szabadon vall még most sem, hogy még most is azon hiedelemben van, hogy meg fog fenyíttetni, ha máskép vall. . . Elnök : (Mórichoz.) Vagy te azon hiedelemben, hogyha nem úgy val­lasz, amint eddig vallottál, akkor meg fognak bün­tetni ? Móric : Nem vagyok. Friedmann: Nem meri mondani ezt sem. Hiába, amíg nem lesz teljesen szabad, addig a vallomását nem ismerjük el szabadnak. (Nagy nyugtalanság a hall­gatóság körében.) Az engem nem tusíroz, tetszik-e vagy nem, amit mondok. (Mórichoz) Mond csak meg azt, hogy történt. . . Elnök : (közbeszólva Mórichoz.) Az mi­dőn mostoha anyádba ütötted a kést ? Móric : Nyil­ván mérges voltam akkor és oda vágtam. Elnök : Tehát mérges voltál és a kést oda dobtad hozzá vagy csak úgy elhajintani akar­tad. Móric : (Hallgat.) Elnök : Régen volt már ? Móric : Két esztendeje. Elnök: Hol érte a kés ? Móric : Itt! (könyökét mutatja) Elnök : Lát­tad hogy vérzett vagy fájt? Móric : N­e­k­e­m is megvágta ő is. Elnök : Tehát ő azután neked ment és a kést bevágta ? Móric : Nem vágta be csak felvette és oda jött és megvert. Scharf József: Hol voltam én akkor? Móric: Oda volt Tokajban bort taposni. Scharf József: Mikor volt az ? Móric : (Hallgat. Nyugtalanság a közön­ség körében.) Elnök : Tessék csendben lenni! Még Heulmann védő tett indítványt tanúk beidézése iránt. Ezzel a tárgyalás véget ért.

Next