Budapesti Hírlap, 1883. július (3. évfolyam, 180-210. szám)
1883-07-10 / 189. szám
III. évfolyam 189. szám Budapest, 1883. Kedd, julius 10. Előfizetési árak: Egész évre 14 frt, félévre 7 frt, negyedévre 3 frt 50 kr., egy hóra 1 frt 20 kr. Megjelenik minden nap, hétfőn és ünnep utánni napon is. Felelős szerkesztő : Csukásai József. Egyes szám ára 4 kr. — Hirdetések díjszabály szerint. Szerkesztőség és kiadóhivatal IV. kerület, Kalap utca 16. szám. Az Orleansok Budapesten. A legmagyarabb király nagy Lajos volt, az Anjouk ivadéka. Dicsősége Magyarországon úgy nem fog kiveszni soha, mint XIV. Lajos emléke Franciaországon. Francia hercegek azóta nem uralkodtak a magyar nemzet felett s a mohácsi vésztől Habsburgok lévén királyaink, kik Bécsben tartottak udvart, ritkán történhetett, hogy megfordultak nálunk. A magyarokat hirből ismerték csak és azokat, kik Versaillesban, vagy a Tuilleriák palotájában jártak néha. Széchényi, kinek szobrát szállásuk ablakaiból láthatják a párisi gróf és utitársai, többször volt Lajos Fülöp királynál, ennek vendége, ki az idegennel a francia viszonyok felett politizált. Unokája most elég érdekesnek találta Magyarország fővárosát megtekinteni s itt nyilván érdeklődik hazánk és népe iránt, mely oly idegenszerü a franciáknak. Tudja meg, hogy Budát az ő elődei választották állandó székhelyül s Nagy Lajos azon helyen élt, mint király, hol most Ferenc József kastélya fekszik, a várban, melynek falai húsz ostromot láttak. Mutattassa meg magának az Anjouk emlékeit a múzeumban és beszéltesse el a történteket egy regényes nagy múltról, midőn Capet Hugó párisi és orleánsi gróf nemzedéke viselte a szent István koronáját- Áldott emléke a királyoknak, kik Franciaországból származtak, költőink most is énekelik históriájukat. Királyok ivadékának lenni s nem királynak, viselni a párisi grófi címet s polgárnak lenni a köztársaságban, kivételes törvény alatt állni, mely számkivetéssel fenyegeti honából: ez sorsa IV. Henrik unokájának. A herceg, kire egy korona tekint, megtanult polgár lenni. Született trónörökösnek, mint tíz éves gyermek elvesztette hazáját, mint közpolgár tért oda vissza, hogy király legyen, ha megválasztják. . Ez az Orleansok legitimitása: királyi vér és a nemzet akarata. Nem csinálnak sem összeesküvést, sem forradalmat. Tisztelik a törvényt. Hivatásuknak tartják a kötelességet. Egyesítik a tekintélyt a szabadsággal. Mérsékeltek, józanok, becsületesek. A párisi gróf sokat tanul, sokat irt, a rabszolgaság eltörléséért harcolt — Amerikában. Királynak született, — lesz-e király ? E kérdés foglalkoztatja most Párist azaz Franciaországot és tehát Európát. Ha a fehér köztársaság megbukik, úgy a vörös köztársaság következik utána, vagy II. Lajos Fülöp ? Ha a fehér köztársaságot a vörös követi, úgy az államcsíny jön utána és az V. Napóleon, de ha a fehér köztársaságot a trikolór-monarchia váltja fel, úgy az Orleansok lépnek a trónra. Mert V. Henrik haldoklik. Ha nagyon sokáig él még, királylyá kenik fel Rheimsban, mindösszeazon hibája volt, hogy nem bírta végig várni, míg Franciországban valamennyi rendszer megbukik. Az utolsó lett volna, aki megbukott'volna, pedig ő volt az első, aki megbukott. Tö^ako, Az or^gflsft hftfcegek^Frohsdorfban meghódoltak a haldoklói legitimitásnftky hogy örököljék 'T az országtalan királytól az isteni jogot. A „roy* címet keresik népszerűségükhöz, azon reményben, hogy a kettő együtt elég hatalmas Franciaországot meghódítani. A burzsoázihoz akarják csatolni az arisztokráciát, mint mikor a drámában a gróf úr elveszi a bankárlányt. A demokrácia a templomajtóban kíváncsian nézi a fényes esküvőt. Ha tekintjük a francia állapotokat, azt kell hinnünk, hogy a párisi grófból nemsokára király lesz. Mert Grévyt penzionálni kell, Fényből pedig nem lesz Gambetta. Hogy ha Chambord meghal, az ép úgy segíti az Orleansokat a trónra, mint az, hogy Napóleon herceg él. Akinek a köztársaság nem kell, az kénytelen a párisi grófhoz csatlakozni, így női tábora toborzás nélkül, Ő maga ráér utazni. A frohsdorfi találkozás után rögtön visszatérni Párisba nem tetszett tanácsosnak. A legitimisták nagyon érzékenyek, a republikánusok igen hevesek, minek provokálni Waldeck-Rousseaux excellenciájának haragját. Hadd csillapodjanak a hullámok. Addig kéjutazást lehet tenni Magyarországra. Ez épen olyan jó mulatság július hóban, mint kéjutazást tenni Magyarországról Franciaországba. A mieink mennek Párisba, a francia hercegek jönnek Budapestre. Üdvözöljük a francia hercegeket, legyenek szívesen látva fővárosunkban. Mi nem vagyunk republikánusok, mi a francia dinasztiában is tiszteljük a történelmi jogot. Sokat adunk a múltra, de a jövőre többet, s Franciaországnak jobb jövőt kívánunk tiszta szívből. Ha a párisi gróf Franciaország koronáját fogja viselni, jusson neki néha eszébe Magyarország s tartsa azt szives jó emlékezetben! A tiszaeszlári bűpör ■vég tárgyalása. Tizenhatodik nap. Nyíregyháza, jul. 9. (Külön tudósítónk távirata.) A mai tárgyalás egyike volt a legviharosabbaknak. Az elnök és a védők egyaránt idegesek voltak s a szóváltás köztük folyvást tartott. Különösen azt vették zokon a védők az elnöktől, mikor figyelmeztette őket, hogy higgadtabbak legyenek a tanukkal szemben. Ez intést Eötvös élesen utasitá vissza: az elnöknek — úgymond — nincs joga (?) ítélni a védők magatartása fölött. A védelem általán elkeseredett harcot látszik folytatni a hatósági közegek ellen s az antiszemiták felvették a keztyüt. A hadjárat mindkét részről növekvő izgatottsággal folyik. Mindkét fél uj tanukat, uj szálakat fedez fel, melyek mindmegannyi akadályai a megoldásnak, mert az óriási vádanyagot szüntelen növelik, az ügyeket komplikálják s a kedélyeket elkeserítik. Heumann az uj tanuk beidézését kérve igy kiáltott fel: „Ha százesztendeig ülünk is itt, mégis meg kell lenni.“ Mindjárt az első tanú, Vámosné aszszony, izgatott jelenetet csinált. E paraszt asszony azzal vádolja lányát, a tárgyalás első felében kihallgatott Vámos Julit, hogy hamisan vallott és hamis esküt tett, mert Groszbergék és Lichtmannék 100 írttal biztatták fel reá. Később bevezettetett Julcsa is. Ezt a szegény lányt azért a vallomásért apja kegyetlenül megverhette, mert sántít, termete összeesett s arca tele kék foltokkal. Az apát még nem idézték be. Eötvös sürgette, hogy rögtön lovas legényt küldjenek érte s a lány ne hallgattassák ki az apja megérkezte előtt. E kérelemnek a törvényszék helyt adott. A hallgatóság izgalommal várja, hogy a leány vissza fogja-e vonni múltkori vallomását? Ez esetben Friedmann fel fogja őt jelenteni hamis eskü miatt. Ezután Hrabár Gyula, Molnár Hajdú József és Kapori József uj tanuk hallgattattak ki. Ezek mind terhelő tanuk, akik látták Esztert a vádlottakra nézve kritikus órában. Nyíregyháza, jul. 9. (Külön tudósítónk távirata.) Az ülés legizgalmasb része bizonynyal Cseres Andrásné kihallgatása volt. Ez az asszony — tudvalevőleg — csak a múlt héten jelente az eszlári bírónak, hogy a dadai hullát Groszbergné öltöztette fel. Kihallgatásakor nyelves bőbeszédességgel kackiásan elmondja, hogy hallotta, mikor Groszberg a feleségének ruhákat adott azon utasítással, vigye a tiszaparti füzesbe Smilovicsnak. Cseresné tökéletesen beszéli a zsidó-német jargont s azt mondja, hogy másfél év alatt tanulta meg. Nagy derültséget keltett, mikor e jargonban a bíróság előtt mutatványul beszélt. A ruhacsempészet e titkát — úgymond — 13 hónapig őrizte s még férjének se beszélte el, ki „nehéz természetű ember.“ Hallgatását azzal okolja, hogy Groszbergékkel azelőtt jó viszonyban volt, de most látja, hogy a keresztény veszit s a zsidó nyer, azért feljelenté a dolgot. Előadta ezután zsidó fargonban a Groszberg és neje közötti párbeszédet a ruhára vonatkozólag, s elmondta, hogy Eszter eltűnése napján igen sok zsidót látott éjjel Groszbergéknél. Fel is költötte akkor férjét, hadd nézze az is, de ez annyit felelt, hogy aludni akar. Másnap aztán megkérdezte Groszbergnél, kik voltak éjjel nála ? De ez röviden válaszolt: „Mi köze hozzá.“ Cseres Andrást, a férjet szintén kihallgatta a bíróság. Ez egy szörnyű buta fráter, olyan mint a csizmatalp. Mindenre annyit felelt, hogy nem tud semmit. Később megkockáztatta, hogy a zsidókat akkor éjjel ő is látta, de a védők rajta rontottak s ezektől megijedve rögtön viszzavonta állítását. A szembesítés jelenete méltó párja a Móric és sakterek közti első szembesítésnek. Groszbergné Cseresnét hazugnak, cigánynak mondta, kiabált hozzá, mint egy mé dai számunk 14 oldalt tartalmaz.