Budapesti Hírlap, 1883. július (3. évfolyam, 180-210. szám)

1883-07-04 / 183. szám

1883. julius 4. BUDAPESTI HIREAt. (183. sz.) állott, hogy mondja meg a valót, mire én ismét­­előbbi vallomásomat tettem; mondván, hogy egyebet nem tudok.“ — Tehát a csendbiztos előtt ismételte vallomását, melyet már a vizsgálóbíró előtt tett. To­vábbá ezt mondta: — „akkor a csendbiztos megkö­tött és egy ízben igen vágott.“ Tolmács : Sem meg ■mem kötötte, sem fejbe nem ütötte. Ein. : Továbbá, hogy erre megijedt és mondta amit kívántak tőle. Tolmács : Nem kín­ozták, nem fenyegették ötét, és azért mondta el becsületesen, mert úgy jött eszébe, hogy mondja el. Ein.: Az áll a szigeti jegyzőkönyvben, mintha a csendbiztos pálcával ütötte volna egy ízben. Tol­mács : Azt mondja, hogy nem. Ein. : S azt mondta volna, ha nem úgy fog vallani a vizsgálóbíró előtt, mint előtte, össze fogja törni, szeggel hasogatni. Tolmács: Ő nem mondta azt Szigeten. Ein.: Továbbá az is benne van ezen jegyző­könyvben, hogy ő itt a törvényszék előtt vallomását azért hagyta helyben, mert a vizsgálóbíró is jelen volt, és azt mondta, hogy ha nem fogja a valót megmondani, ismét kínoztatni fogják. Tolmács : Nem mondta ezt sem s megesküszik rá, hogy nem mondta. Elnök: Volt-e valaki az ő kihallgatása alkal­mával Szigeten jelen a vizsgálóbírón kívül? Tol­mács : Hárman voltak jelen. Elnök : Felolvasták előtte vallomását ? Tol­mács : Felolvasták, de ő mindjárt kijelentette, hogy nem igaz, mert ő nem nyilvánította ezen dolgot ; ez a felelet rá. Ein. : Hát úgy olvasták fel vallomását, ahogy nem jól volt ? Tolmács : Erre nem vállalkozott, mert az nem jól volt. Ein.: De mégis ott van a kezejegye! Tol­mács : Mikor hazafelé mentek, azt mondták nekik, meredjetek haza, de húzzatok keresztet, de azt nem mondták, hogy arra húzzanak keresztet, hogy őket itten verték. Eötvös skrupulusai. Elnök: Herskó Dávid ! (a tolmácshoz) kérem ■tessék őket szembeállítani és Matej Ignác mondja neki, amit most itt mondott. Eötvös : Ebben a szembesítésben én a véde­lem részéről nem nyughatom meg, én teljes tiszte­lettel konstatálom azt, hogy ezen Matej Ignác szó­­ról-szóra­ úgy beszél most, amint beszélte előbb, én tehát mondatról-mondatra kívánom, hogy a tolmács magya­rázza meg és az a gyorsírói jegyzetekben úgy vétes­sék fel. Elnök: Hiszen kérem a tolmács követi a ta­nút és ha nem úgy mondja, mint előbb, észre fogja venni és nyilatkozni fog. Eötvös: De én azt akarom konstatálni, hogy szóról-szóra mondja el úgy, amint előbb mondta. Tolmács : Erre nézve fogom kérni nagyságos elnök urat, hogy figyelmeztethessem tanút, hogy ne beszél­jen egy házamban annyit. Em­.: Tessék hát figyelmeztetni. Tolmács figyelmezteti Matejt s aztán elmondatja vele a tutaj alatti hulla szállításának történetét. Matej más sza­vakkal, de ugyanazt a történetet mondja el. A to­kaji részletről pl. így szólt : Hersko mondta neki Tokajban, hogy „ezen pénzt add át a boltosnak, hogy tegye el, mert a társaid meglátják és megle­het, hogy részeg leszel és kimondod a dolgot“ . ő kért Írást erről a pénzről, de erre Hersko azt mondta, hogy nem kell arról írás, mert az gazdag ember“. Áttérve az eszlári hullaöltöztetésre, elnök kérdésére Tolmács útján azt vallja, hogy egy zsidó asszony hozott ruhákat, de ő ezeket csak ez egyszer látta s ekkor is alkonyat volt. A két rusznyák szemközt. Elnök: Hersko mit felel maga erre? Hersko oroszul kezd beszólni, mibe Matej Ignác tagadó kézmozdulattal közbeszól. Eötvös : Kérem megtiltani tanúnak, hogy köz­beszóljon. Tolmács : Hersko azt mondja, hogy ő elül volt, Matej hátul. Ha tehát Hersko vette át a holttestet Smilovicstól, azt végig kellett volna vinnie a többi tu­tajokon és akkor többi társai is látták volna. Ebből is látszik, hogy nem igaz Matej elbeszélése. Ha már a testet átvette, azt inkább a saját tutajához kötötte volna; továbbá azt mondja Hersko, hogy Dadán szétment Maten tutaja, meg Hersko kiáltott, hogy fogják meg a szálakat, hogyha tehát Matej tutaja alatt lett volna a hulla, akkor mindjárt napfényre került volna az egész dolog, mert a tutaj három részre szakadt. — Ez is mutatja, hogy nem történ­hetett meg a­ dolog, Matej csak azért mondja ezt, mert bajba akarja őt keverni. Ein. : Egy szóval Hersko azt mondja, hogy nem igaz az egész dolog. Hersko : Nem igaz. Ein.: (a tolmácshoz) Tessék kérdést intézni Matej Ignáchoz . Hersko azt mondja hogy nem igaz Matej állítása azért sem, mert ha Tárkánynál több tutajon át kellett volna szállítani a hullát, miért kockáztatta volna azt, hogy az emberek meglássák, ho­lott Hersko tutaja volt az utolsó. Tolmács (Matej Ignác nevében) : Hersko legutolsó helyen volt tu­tajával, a többi tutajosok részegek voltak és aludtak. Elnök : Matej tutaja hányadik volt a négy közül ? Tolmács : (Matej) a második, Hersko tuta­jának szomszédságában volt. Ein. : Hersko igaz-e ez ? Tolmács : Hersko azt állítja, hogy ő legelöl volt, Matej pedig leghá­tul. Aztán így szól, hogy lehetetlen, miután a hulla húzása mindenesetre nagy morajjal történhetett, a többi tutajon keresztül ezt a morajt meg nem hal­lották volna. Ein. : Matej azt mondta, hogy a tutajosok aludtak, mert részegek voltak , tehát Matej megma­rad amellett, hogy Herskonak szomszédja volt, Hersko pedig azt állítja, hogy első volt az ő tutaja, a kettő közül melyik igaz ? Tolmács : Matej amel­lett marad, hogy Hersko volt legelöl és utána kö­vetkezett az ő tutaja. Ein.: Hát legelöl ment Hersko, nem leghátul ? Tolmács : Matej azt mondja, hogy tutaja mintegy Hersko tutaja után volt, de nem az összes tutajok után; Hersko pedig azt mondja, hogy negyedmagá­val volt a tutajon, az ő emberei nem aludtak, mert nem voltak részegek. A két rusznyák vitába ered, hogy melyikök hányadik volt a sorban s a tutaj hol bomlott szét s hány darabba. Végre is mindkettő megmarad ál­lítása mellett. Mit mond erre Smilovics? Elnök: (Smilovicshoz) Hallotta, miket beszél ez az ember magára ? Smilovics : Hallottam, de én ezen embert nem láttam se Tárkányban, se Dadán, csak azon a helyen, a­hol én mondtam. Matej: (Közbevág.) Tolmács : Matej erre azt mondja, hogy Kerecseny alatt beszélt Jankel a Dáviddal zsidóul, de nem értette meg. Smilovics : Matej Ignác azt állítja, hogy az­előtt engem sohse ismert, hogyan ismert meg engem Tárkányban, mikor azt mondja, hogy látta, hogy hoztam a hullát Hersko Dávidnak átadni ? Ein. : Látta ott közelről? Tolmács : Köze­lebbről látta. Ein. : És jól látta akkor Tárkányban, hogy csakugyan ő volt az, aki hozta ezt a hullát? Tol­mács : Ő akkor a tanyáról jött és jól látta, hogy ez volt és átadta a hullát Herskának és aztán ő maga elszökött. Elnök : Hol ismerte fel aztán későbben Jan­­kelt? Tolmács: Tisza-Nánán a korcsmában, megis­merte, hogy ő az. Emn. : A nevet hol tudta meg, hogy Jankel­­nek hívják? Tolmács: Még otthon is tudta, hogy Jankelnek hívják? Elnök : Hogyan otthon, ha még nem ismerte ? Matej hosszasabban beszél oroszul, mire Eötvös közbeszól a tolmácshoz : ne hagyja kérem folytono­san beszélni, nem tudjuk mit beszél. Tolmács: azt mondja, hogy az emberektől, kik az ő községükből a tutajokon szolgálatot végezni mennek, jönnek, mindig kérdezte, hogy hova mennek és azt mond­ták : menjünk Smilovics Jankelhez, mert ő a sáfár, innen tudja Jankel nevét. Smilovics Jankel: Alassan kérem a tek. tör­vényszéket, én azt akarom kérdezni Matejtól, hogy mikép ismert meg engem a legelső látásból és azt az asszonyt, mint mondja, nem ismerte meg, azt is meg kellett volna neki ismerni a legelső látásból, mint engem. Tolmács : (Matej közbeszól) Matej öt nap­pal látta, az asszonyt pedig későn este. Ezután még néhány jelentéktelen kérdés kö­vetkezett s a szembetités véget ért. Hadüzenet a közönség ellen. Eötvös: Nagyságos elnök úr, tekintetes: törvényszék! Midőn azt az előterjesztésemet teszem a tek. törvényszékhez, hogy a ke­resztkérdések megtétele halasztatnék el hol­napra és ma az ne folytattassék, még azt kell kijelentenem, hogy nekem tudomásom van arról és erre nézve később majd lesz szerencsém bizonyítékokat előterjeszteni, hogy itt egy tanu­­kikészítő szövetkezet rendszeresen működik, és rendszeresen működik Matej­ra vonatkozólag is, a­kinek vallomására nézve nem akarok most nyilatkozni, majd erre nézve is lesz szerencsém előterjesztést tenni, hogy mi történjék Matej Ignácot illetőleg.­­ Aláza­tos előterjesztésem az, hogy méltóztassék in­tézkedni, — legalább a védelem részéről mi fel­tétlenül ragaszkodunk ahhoz, hogy azon szabá­lyok szerint, melyeket a tárgyalási okszerűség az eljárási szabályok és az eddigi gyakorlat mindig megkövetelnek, — a tanúk akkép kezeltessenek, és a hallgatóság akkép korlátoztassék, hogy egy­más közt az összeköttetés és bűnös kísérletek szabadon ne folytattathassanak. (Nagy mozgás a közönség körében.) Em­.: Mire alapítja azt a t. védő ügyvéd úr, hogy a hallgatóság összejátszik a tanukkal ? Eötvös : Én konstatálom ezt, (zaj a közön­ség körében, elnök csenget) hogy tudomásomra ad­ták, és a hallgatóságnak semmiféle beleavatkozás még ha zajjal és más követelésekkel történik is, az engem el nem hallgattat, hogy ki ne nyilat­koztassam, mert élet és halál közt, becsülés és egy egész vallásfelekezet nyugalma felett forog a kérdés. Mondom, tudomásom van arról és ezt hivatalosan konstatálom, hogy ma is e teremben, a kihallgatott tanuk, még­pedig részben a vádló­tanuk közül többen vannak és konstatálom azt, hogy az ajtó mindig nyitva van és hogy, akik Matej Ignáccal együtt, bizonyos félreeső elzárt helyen tartatnak, hogy miként tartatnak majd meg fogom mondani. Ugyanazért egész tisztelettel ké­rem a nagyságos elnök urat, hogy azon álta­lam soha kétségbe nem vont igazságszereteténél fogva, a­miről eddig is meggyőződtem, a­mely iránt feltétlen bizalommal viseltetem , méltóz­tassék elrendelni, hogy holnap mindazon tanuk, akik azon állítólagos hullacsempészeti dolog­ban kihallgatandók, a legszigorúbban elkülö­nítessenek, mind a közönségtől, mind a többi tanuktól és a legszigorúbb évrendszabályok fo­ganatosíttassanak arra nézve, hogy ezen tanuk kö­zül, mig be nem vezettetnek e terembe, senki be ne jöhessen, sem senki a közönségből semmi szin alatt ne érintkezhessek. Én erősen meg va­gyok győződve, hogy ezen tanú, (Matej Ignácra mutat) mai napon már negyedszer ellentmondás­ban van és így mindenesetre hamis vallomást tett. Ezen oknál fogva ismételten figyelmébe ajánlom a nagyságos elnök úrnak és a tek. tör­vényszéknek ezen előterjesztésemet. Elnök : A tanuk elkülönítése iránt a kellő intézkedés mindenesetre meg lesz téve, hogy hozzájuk senki be ne menjen. Arra nézve pedig, hogy a közönség ki ne menjen, nem találom magamat indítottnak az intézkedésre. Friedmann : Arra nézve kérjük az intéz­kedést, hogy a tanúk szobájukban legyenek, hoz­záértő és kötelességtudó ember őrizete alatt, hogy legalább a tanú ne jöjjön a közönség közé, mert a közönséget korlátozni nem lehet, semhogy úgy, mint ma nagyságod jószívűségével visszaélve történt, engedelmet kérjenek hogy itt ólálkodhassa­nak, mert csakugyan itt volt látható a teremben az, ki szabadságot kért, hogy ne legyen kénytelen a tanuk szobájában lenni, ez pedig visszaélés a szabadsággal, melyet élvezett. Elnök ezután a keresztkérdéseket holnapra halasztja. Ma még ifj. Tóth János és Nagy István hallgattatnak ki arra nézve, hogy Grosz Márton a gyilkosság idején beteg volt-e, de nem tudnak semmi lényegest. Végre a Barcza Dani dolgában Pap debreceni vendéglős annyit állít, hogy ven­dégei az eszlári ügyről beszélgetve említék előtte, mintha Barcza debreceni lakosok előtt így nyilatkozott volna: „Sok jót tettem az izraeli­tákkal, onnét sok pénzt is kapok vagy kaphatok“. A bűnperre lényegtelen vallomások a tanuk megesketését fölöslegessé tették. A tárgyalás há­romnegyed­s-zor ért véget.­ ­

Next