Budapesti Hírlap, 1883. augusztus (3. évfolyam, 211-240. szám)

1883-08-01 / 211. szám

2 BUDAPESTI HÍRLAP. (211. sz.) 1883. augusztus 1. egynek sem. Találtak is zsidót, itt van Hersko | Dávid, elfogtak egy végtiben 16 tutajost, azok közt 15 keresztényt és egy zsidót, kihallgatták őket Nyíregyházán törvény szerint, egy kiesi hija ott is volt a törvényességnek, de nem sok, se tanú, se jegyzőkönyvvezető nem alkalmaztatott ugyan jun. 28. és 29-én; akkor történtek itt a kihallgatások, de tolmács legalább alkalmaztatott az itteni orosz segédlelkész személyében. Mind a 15 tutajos, aki a karavánnal járt együtt, tökéletesen egybehangzólag vallott, minden részletben megegyezve, elmondták utazásuknak ren­des történetét: hol, mikor, ki által lettek felfo­gadva, hol állították össze tutajaikat, hol terhelték meg, hol éjszakáztak, hol állomásoztak, hány na­pig, merre jártak. Elmondták körülményesen, hol találták a hullát, mikor ki voltak kötve, hogy so­dorta azt a viz árja, hogy ásták el babonás hittel, de jó lélekkel, a régi görögök hitét tartván meg, hogy a tutaj osnak a hullát, ha ilyet talál, nem szabad temetetlenül hagyni, mert akkor az isten szélvészt, vihart, veszedelmet visz reá. Vaijuk, szarkák rászálltak a hullára, az is bántotta annak az egyszerű, szegény vallásos, de babonás nép­nek a lelkületét, nem tűrhette, hát elásta a hul­lát. Községbiró, szolgabiró szívesen látta őket, bor­ravalóval megajándékozta, el is bocsátotta, el is mentek isten hírével, 19-én hajnalban nem is ál­modták meg, hogy micsoda rettentő nagy aktus­nak voltak ők ezzel részesei. A hullacsempészet mythosza hát megkészült, de kellett hozzá tanú, kellett hozzá vádlott. Nyír­egyházán nem lehetett szerezni, de ott volt T.-Lök, s ott volt T.-Lökön az a kerti lak, az aztán meg­tette a maga kötelességét, ott előállott Matej és megkészült, előállott Hersko és megkészült, előállott idővel aztán Smilovics is, és a bogy ezt a mythoszt valaki elgondolta, a sziveket és veséket vizsgáló mindentudó isten fogja majd megmondani a ki kitalálta azt a hullacsempészet meséjét. Azután Matej és Hersko és Smilovics elmondot­ták azt. Igaz hogy csak addig tartott az a mese, mig a félelem felettük lebegett T.-Lökön és Nyír­egyházán, még egy nehány napig, hétig, de a mely pillanatban ők szabadon érezték maguk alatt az isten áldotta földet, a mely pillanatban el­távozhattak hazájukba, amely pillanatban kiszaba­dultak a t.-löki kerti lakból, a t.-löki csendbiztosi kezelésből és a mely pillanatban távol voltak a vizsgálóbírótól, elmentek panaszra saját elöljárósá­gukhoz, saját vármegy éj ökbe, elmondták, hogy minő valótlanságokat mondottak ott, amiből egy szó sem igaz, de a nyomorúságnak, félelemnek, kinzatásoknak keserve alatt be kellett azt nekik vallani ok. Hiszen természetes is ez, mi lenne ob­jektuma a hullacsempészetnek? Ahoz először is kell egy hulla, de a hulla nem úgy terem, mint gubacs a fákon, az nem terem vadon, azt meg kell szerezni valahonnan, de honnan ? nem is ke­resték. A hulla valamikor élt, tehát a mikor élt, kinek nevezték, hogy hívták? azt mondják, isme­retlen volt, fel kell tehát ismerni a vizsgálóbiró- ságnak, a rendőrségnek, azért fizeti az állam a bíróságot, azért tartja a rendőrséget, de hát ke­reste a bíróság, kereste a rendőrség ? nem kereste, a szomszéd faluban sem keresték, hogy kinek hul­lája; igaz, hogy az eltűnt leány még nem került elő, igaz, hogy az eltűnt leánynak a ruhájában volt a hulla és minden más körülmény is össze­vágott az eltűnt leányra nézve, de azért az azo­nosságot kerülni kellett, mert különben a rituális gyilkosság egész meséje füstbe szállott volna. A módját, a látszatát azonban még is meg kellett adni a csempészet meséjének; Matejtől mentek Herskóhoz, Herskótól mentek Smilovics- hoz, de itt sem álltak meg, mert akkor már egy a földkerekségére kiható „Kagál“-nak meséje szin­tén feltámadott, és feltámadott a félvilág, amely­nek a magánvádló ur szerint a pénze és hatalma eljött ide, ezeket a zsidókat védelmezni, és feltá­madott az a fél Európa is, mely mozgásba jött egynéhány sakterért, amint ő mondá, s mert ak­kor már ki lett gondolva az is, hogy itt fél Európa ellen kell a nyíregyházi vizsgálóbirónak küzdeni. Hát — mondom — Herskónál meg nem állhatták, mert még se hitték, hogy a Kagál és a fél világ pénze és hatalma Herskóban, e koldus zsidó nap­számosban van öszpontositva. Tovább mentek te­hát Smilovicsig, de ezzel is az a veszedelem jött a hypothezisökre, kellett még tovább menni, s el­mentek Yogel Amseihez, el akartak menni Mende- lovics Niszenig, de hulla még mindig nem volt, mert Matej kapta Herskótól, Hersko kapta Smilo- vicstól, de kitől kapta Smilovics? A suba gallér­jában csak nem volt, ki kellett találni Groszt és Kleint, hogy Grosz és Klein kitől kapta, azt már nem is keresték, azt hitték Grosznál és Kleinnál csakugyan készen van a hulla. (Derültség a kö­zönség körében.) De megakadt a procedura Vogelnál is, mert Yogel Amsei bármily kemény vallatás alá vétetett, egyszerűen azt mondta, nem tudok, nem láttam, nem hallottam semmit, nem is hallott, mert ta­nukkal bizonyította be, és pedig a börtönből, hogy ő azon a helyen, a hol ő hullaszállitás felől alku­dozott volna, abban az időben nem volt, nem is lehetett. Feltűnt itt, hogy az a három Vaszil olyan egybehangzólag beszélt, de kegyes figyel­mébe ajánlom a tek. törvényszéknek azt, hogy Vogel Amsei itt a börtönben volt, kinos betegség­ben szenvedve, a mely abból az időből szárma­zott, mikor a kerti lak volt az ő lakása, mikor neki pandúr és ló előtt futva kellett jönnie be­tegen. Hivatkozott alibi-tanukra, mire azok megci- táltattak, a vizsgálóbíró maga hallgatta ki őket, még csak a lehetősége is ki van zárva a gondo­latnak, hogy ő beszélhetett volna velők, s mind­amellett az a megtört, elgyötrött beteg Vogel Amsellal az a három Vaszil a keresztény Istenre való hivatkozással, szóról-szóra igazolta az ő albi- jét, tehát nem volt sikeres Vogelnél keresni a hullacsempészet további fonalát. Nekem úgy tetszik, nem gyanúsítok, nem gyanuskodom, hiszen fájdalom! azon vizsgálati ira­tokban gyanakodás nélkül is elég nyoma van, hogy voltak emberek a vizsgálóbiróság közegein kívül is, kik nem Herskónál, Smilovicsnál, Vogelnél és a koldus zsidónál akarták keresni a rejtély kul­csát, hanem fel akartak menni Máramarosba mil­liomosnak hitt egyénhez, mert épen ezekre vonat­kozó denunciáns leveleket láttam a vizsgálati ira­tok között, még pedig épen Smilovics vallomása mellett. Ezen az utón akartak azok a denuncián- sok eljutni oda, hogy az orthodox zsidók, kiket a vérváddal illet a magánvádló ur, az ügybe bele­keveredjenek, de nem a szegény orthodoxok, ha­nem a milliomosok. Ez volt a vizsgálat iránya, de megakadt először Vogelnél, másodszor Grosznál é3 Kleinnál és harmadszor a józan észnél, mely a kir. főügyész személyében közbelépett. Azt mondta a magánvádló ur, hogy szeretné a történelem lapjáról kitörülni azon eseményt, mi­dőn a közvádló a vádat elejtette. Ezen óhajtása nem fog teljesülni. Én mondhatom azt, hogy az ország bíróságainak ez ügybe való beavatkozása nem történhetett meg mind e mai napig, de a bí­róságokon kívül én nem ismerek Magyarországon hatóságot, mely ez ügyben az ártatlanok védel­mére azon ezer és ezer törvényellenesség, azon sok erőszak ellen, mely ezen vizsgálati eljárásban el­követtetett, fölkelt volna. Azon sok erőszak, a tévedés és a mulasztás ellen egyetlen egy igaz ember állt föl, mint őre a magyar igazságszolgáltatásnak, és ez a kir. főügyész volt a kit ezért örökké elismerés fog környezni. Ezen tette nem fog a történelem lapjairól kitö- rültetni. Midőn a sajtó egy része halált és akasztófát kiáltott ezen emberekre, mikor a sajtó más része meglapulva és meghunyászkodva elnézte az igazságszolgáltatás nevében űzött ezen irtózatos játékot, akkor a védelem közegein kívül az ország összes hatóságai közt ezen egyetlenegy férfiú és azok, kik rendelkezése alatt állottak, voltak az egyedüliek, kik, ismétlem, a bíróság be nem avat­kozhatván, az üldözött ártatlanságnak pártjára kelt, vagy keltek legalább annyiban, hogy ők se legyenek ex-lex állapotban, hanem szabjon a törvény halált a bűnösökre, ha kell, de mig az ítélet ellenük nem szól, ne üldöztessenek minden emberi jogok lábbal tiprásával. Azért én ezen padokról, mely rendesen szem­közt szokott állani a közvádlói intézmény köze­geivel, elismerésemet fejezem ki nemcsak a magam s az általam képviselt ügy nevében is, elismerése­met fejezem ki a kir. főügyész Kozma Sándor ur és Havas Imre kir. ügyész iránt azért, hogy be­csületes reputációjuk súlyával az igazság és tör­vény iránti hűséggel álltak ellent azon vádnak, mely nem a saktereket akarta elsodorni, hanem Magyarország igazságszolgáltatásának becsületét. Összegezem a csempészetre vonatkozó jogi jelenségeket, mivel van igazolva a csempészet? Tudva van-e, honnan eredt a csempészett hulla; ki volt, hol, mikor, ki által, miként lett felöltöztetve? Igazolva van-e, hogy Eszter a föld­ben feküdt valamikor ? S ha igen, hol, meddig, ki ásta fel, ki szedte le ruháját? üres légből kapott feltevések ezek, semmi más. Mi terheli Smilovicsot? Sem objektiv tény­állás, sem összevágó objectiv jelenség, sem tanuk vallomása, sem beismérés, sőt másuttléte tanukkal van igazolva Mi terheli Herskó Dávidot? Se objektiv tény­állás, se kifogástalan tanuk vallomása, se önbeis­merés ; sőt a Smilovicscsal Matej szerinti találko­zás lehetőségének kizárt volta egyenesen képtelen­séggé teszi az ellene felmerült gyanút. Mit terheli Vogel Amseit? Grosz Mártont? Klein Ignácot? Se objektív tényállás, se tanú, se őnbeismerés. Sőt valamennyinek terhelő gyanúját megsemmisíti a tény, hogy az állítólag csempé­szett hulla léte, eredete a szárazi ütjük iránt egyet­len elfogadható jelenség se foiog fenn. Itt tehát egy kvalifikálhatatlan tévedés forog fenn, mely a vizsgáló közegek valamelyikének agyában megfogamzott és hogy mily nagy volt az elfogultság és mily soká tartott, annak illusztráció­jául szolgál az, hogy csak pár hét előtt is, midőn Cseresné a vallomástételre jelentkezett, aj vizsgá­lóbíró hivatalosan azt jelenté, hogy ha pár napot engedtek volna még neki, teljesen kiderítette volna az ügyet. A tévedések félreértések,,'hibák, mulasztások, törvényellenességek ezen irtózatos zűrzavarában azt, mi sohasem történt, sohasem történhetett, a vizs­gálóbirónak százszorosán meghatványozott hata­lommal nem sikerült volna nemcsak bebizonyítani, hanem csak plauzibilissé is tenni. Az mondatott magánvádló által, hogy Ma­tej, Smilovics, Hersko hitelesítették a tszék előtt vallomásaikat. A meghitelesitett vallomás azonban törvényes bizonyíték erejével nem bírhat, a meg­hozandó vagy meghozható Ítélet alapjául nem szol­gálhat. Azon hitelesítés nem ezen tszék előtt tör­tént, mások voltak jelen azon hitelesítésnél, nem előzte meg a keresztkérdések láncolata, nem vol­tak jelen a vádlottak, nem voltak jelen a vádlot­tak védői. E nélkül pedig elmarasztaló Ítéletre al­kalmasnak tekinthető bizonyíték nem készülhet igazságos törvényeink szerint és törvényszékeink igazságos eljárása mellett. Ée most engedje meg, a tek. törvényszék, hogy áttérhessek azon kérdés vizsgálatára, me­lyet már beszédem folyamán érinteni bátor vol­tam : vájjon miként történhetett tehát az, hogy ily eljárásssl az ügynek ily állása mellett mégis ily per keletkezhetett. Midőn a hullacsempészet meséje már meg volt, midőn mindazok, kik többé- kevésbbé valamely ürügy alatt abba belevonat­tak, akkor a dolog végeredményében igy állt a vizsgálóbiróság és közegeinek kezén : 57 zsidó és 16 keresztény, összesen tehát 73 ember lett letartóztatva, nem mind Nyíregyházán, hanem itt és másutt; egy csomó ember rendőri fel­ügyelet alá helyezve a házi jognak és levélti­toknak szentsége nem egyszer brutálisan meg­sértve és feldúlva, a távírói forgalom meggátlá- sára könnyelmű kísérlet téve, a rituális gyil­kosság vádjával az ország és Európa bekiabálva, hazánknak egy nagy felekezete ellen mélységes izgatást, gyűlöletet és megvetést támasztva, 10, 15 vádlott egyén hónapok, évek óta vizsgálati fogságban, családjától elszakítva, igazságszolgál­tatásunk és intézményeink becsülete a külföldön meghurcolva, ime a vizsgálat működésének ez volt akkori egyedüli eredménye. Hogy ezen eredmény miként állt elő, hogy a vizsgálat miként indult meg, arra nézve ba­rátaim és védőtársaim már több irányban nyi­latkoztak. Nyilatkozataikat ismételni nem akarom, nem fogom, csak meg kell jegyeznem azt, hogy egy nem egészen 4 éves gyermeknek : Scharf Samunak fecsegése volt ezen vizsgálatnak kiin­dulási pontja. Nem tehetem, hogy ezen kis rész­letről megemlékezvén, elismerésemet ki ne fe­jezzem azon járás szolgabirója : Jármy ur iránt, ki azon gyermekbeszédet is, sőt az anyának, Soly- mosi Jánosnénak bejelentését komolyan venni, jó­zan eszével, hivatali állásával, kötelességeivel összeférőnek nem tartotta. Rábízta a községi elöl­járóságra, ha mese, legyen mese, de ő kezét bele nem mártja, útját nem állta, mert nagy volt már az izgatottság, de tisztelet nevének, hivatalos tekintélyének, pecsétjét rá nem ütötte azon eljárásra. Fájdalom, hogy egy törvényszék vizsgáló közegének kellett ezen semmiséget, sőt ezen épen a kis gyermek betanított terhelő gya­nús dolgot komolyan venni. A múlt évi május 12-dikén, ide terjesz­tette a községi vizsgálatot Farkas Gábor biró uram, melyben megjegyzem, hogy férfi egy sem hallgattatott, ki hanem csupa kis leány és vén asszony. Az itt fungáló kir. alügyész látta az aktában, hogy akár erőszakos nemi közösülés, akár ellopás és idegen kézre juttatás, akár meg­ölés céljából idegen erőszak által halt illetve tűnt el Solymosi Eszter. Ez volt az első omino-

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék