Budapesti Hírlap, 1883. augusztus (3. évfolyam, 211-240. szám)

1883-08-02 / 212. szám

A következtetést kockáztatja, hogy Solymosi Eszter hulláját nem csempészhették Dadára, — ha nem történt metszés által gyilkosság, nem történt bűn­­palástolás sem. Pedig ez nem zárja ki egymást így. Palástolni lehet bűntényt akkor is, ha az nem követtetek el. Eötvös urnak pl. elvész egy ezüst kanala, cselédjét lopással gyanúsítja s ennek rokonai felteszik, hogy a lopás meg­történt, de palástolás okáért vesznek egy má­sik kanalat s odalopják Eötvös urnak zsebébe. Vagy üldöz a bíróság egy anyát gyermekgyil­kosság gyanúja miatt, ki csak abban bűnös, hogy kitette gyermekét s hogy a biró kérdőre vonja, felmutat egy másik csecsemőt az övé gyanánt, megcáfolására nemcsak a vádnak, de elpalástolására egy másik bűnténynek is. Ha a dadai hulla Solymosi Eszterének bizonyul, ez csakis azt zárja ki, hogy metsző­késsel meggyilkoltatott volna. Minden egyéb feltehető róla , de Eötvös úr ignorálja a le­hetőségeket, melyek neki kényelmetlenek. Nem éri be a szolid következtetések határaival, me­lyek közt védői kötelessége szerint Scharfot, Wollnert s Buxbaumot kimentheti, — túllép a saját okoskodása által vont határon, önké­nyesen tágít rajta, hogy helyet szorítson ott a csempészettel vádlottaknak is. Miért lehetetlen a csempészet, ha a hulla Eszterével identikus ? e főkérdésre nem ad fe­leletet. Helyette felvet egy másik kérdést: a csempészet — úgymond — egyátalján lehe­tetlen, — miért? mert semmi nem bizonyitja s az egész történet róla koholmány. De hát kinek a koholmánya? a vizsgálóbíróé? a kir. ügyészé? a boncoló orvosoké? az eszlári falu birájáé ? Beszéde egyik pontjában a pert a hipo­­thézisek perének mondja s itt maga is egy oly hipothézist állít fel, melynek alapjának megjelölésével adós marad a szónoklat további során. Pedig tartoznék vele, mert e fel­tevése, ha nem bizonyítja alaposságát, akkor kényes természeténél fogva a rágalom hipothé­­zise lesz. De nem találunk a beszéd egész folya­mán még csak jelt se arra, hogy a Matej ál­tal megtörténtnek vallott és Hersko, Smilovics által is elismert, de később visszavont hulla­­usztatási történet melyik regényíró asztalfiók­jából és ki által csempésztetek. Emlegeti né­A „BUDAPESTI ALAP" TÁRCÁJA. A magyarok elutazása után.*) — A „Budapesti Hírlap“ eredeti tárcája. — Paris, julius 25. 1883. P­u­­­s­z­k­y Ferencen és G­a­s­s­i­n kívül körülbelül valamennyi tagja az írók és művészek társulatának elhagyta már Párist. Némelyek Angolországba mentek, sétautazóban csak néhány órát időztek itt, mások, mint pl. dr. Szilágyi tanár huzamosabb időre mentek át Londonba és veszni hagyják kedvezmény áru jegyeiket, hogy az angol fővárosban több napig időzhessenek. A társaság legnagyobb része azonban nem riadt vissza a személyvonaton való öt napi utazástól, s ezek szerencséről is beszélhetnek, a­mennyi­ben a hőmérő meglehetősen leszállt s a boron­­gós időjárás ketté vágta azon tropikus forrósá­­got, mely miatt hazánkfiainak ideutaztakban annyit kellett szenvedniük. A „Budapesti Hírlap“ olvasói észrevehet­­ték, hogy e lapok párisi levelezője a magyarok itt időzése alatt mily hallgatásba merült. Ennek oka, (a tisza­eszlári ügyön kívül, mely 3 hét óta az összes magyarországi lapokból kiszo­rít mindent, ami nem feltétlenül mellőzh­etlen), azon két körülményben keresendő, hogy először a „Budapesti Hírlap“ ezen különös alkalomra Hentaller Lajos képviselő urat kérte fel, a kirándulás eseményeiről tudósításokat írni, és másodszor, hogy én és velem még két más ma­hányszor, hogy a Móric gyerek „taníttatott“, a hullausztatás adatait „komponálták“, de a vádnak nem találja sehol alapját. Hát hogy merte akkor ezt a vá­dat szerte hirdetni, vele a külföldet tele­lármázni s Magyarországot denunci­­álni?! Micsoda védelem ez, mely feltevéseiben ennyire önkényes, következtetéseiben inszolid s fegyvereiben ily gonosz ! ? Itt van a beszéd nagyszabású cirkulusaiban az áruló pont, mely nyitját adja szellemének s erkölcsi tartalmának. Azt mondják, a perben a zsidó vallás vádoltatik ? A bíróság ezt a felfogást kezdet­től fogva visszautasitá, a közvélemény a vér­vádat Magyarországon soha el nem hitte s a zsidó fiú vallomása után is legfelebb a vád­lottak babonaságát tételezte fel. Két lap hirdette mindössze, hogy rituális gyilkosság történt. E két lapért kellett boszút állni Ma­gyarország reputációján s rágalmazni az eljáró hatóságokat? Ezért kellett olyan zsidómozgal­mat csinálni, mely a gyűlölet szítására, a gyanúk növelésére a legalkalmasabb volt? Ezért kellett annyi pénzt összegyűjteni s vele a korrupciót terjeszteni? Ezért állott Eötvös Károly e heccnek élére ? A sakterek sorsa független a szemitiz­­mus e harcától, mert a biró igazságosan ítél, akár van zsidó­ mozgalom, akár nincs, — ezeknek Eötvös csak a hírnevüket tette notó­­riusabbá, a zsidóságnak pedig védelmi takti­kájával a lehető legrosszabb szolgálatot tette. S ez a férfiú egy év előtt az ország­gyűlés egyik vezére, kiváló magyar politikus hírében állt. Egy fényes pályáról ide kellett tévednie a gonosz tendenciák pártjának élére, hol a jogvédelem örve alatt, bírói eljárás ke­retei közt azt a társadalmi processzust, mely az antiszemitizmus tisztító hatásától várható, háborúvá korbácsolta fel a kedélyekben s az erkölcsökben. Aligha csalódom, Eötvös Károlynak ez a beszéd volt a közpályán hattyúdala. Politikai reputációja abban a ferslágban pihen, hol a dadai hullarészek várják a feltámadást. BUDAPESTI HÍRLAP, (212. sz.) 1883. augusztus 2. Milán király nézetei. Amióta Szerbia királysággá jön, Milán is nagy­­fontosságú egyénné nőtte ki magát. Minden szavára figyelnek, — szerencsére ritkán szokott beszélni, a gyár lap levelezője nem vettünk részt, nagy saj­nálatunkra, a társulat Párisban való időzésének hivatalos mozzanataiban. E félig önkén­tes, fé­lig kényszerű tartózkodás okait, most miután földjeink eltávoztak, nyíltan elmondhatom, any­­nyival inkább, mivel észrevételeim többé nem szolgáltathatnak okot se félreértésre, sem a ki­rándulás sikerét esetleg kockáztatható nézetelté­résekre. A kirándulás rendezésének főtényezői a Párisban lakó magyarok és első­sorban a ma­gyar hírlapírók mellőzésével, az itteni teendők elvégzésére, a párisi magyar kolónia tagjai kö­zül csupán Arányi Miksa urat, a budapesti francia-magyar kör volt titkárát és a „delégue du ministére hongrois de l’instruction publique en mission en France“ hivatalos, noha az orszá­gos költségvetésben elő nem forduló címnek bir­tokosát kérték fel. Arányi Miksa ur ép ily lelkiismeretesen mellőzte Párisban lakó földijeit, kik viszont nem tekinthették ambíciójuk tár­gyául azt, hogy az alig 7—8 hónap óta itt időző Arányi ur mellett adjutánskodjanak s ez ok­ból csupán bizalmas utón érintkeztek földijeik közül azokkal, a­kiket épen személyesen ismer­tek, ellenben a hivatalos aktusoktól távol tartot­ták magukat. A hiba korántsem Arányi urat terheli, ki azt tette, amit az ő helyén, ha nem is mindenki, de sok más ember megtett volna,­­ akinek érdekében fekszik, nem épen általánosan­­ ismert nevét tágasabb körökben is ismertté tenni; — mindenesetre a budapesti rendezőség dolga lett volna odahatni, hogy „az irók és mű­vészek társulatának“ párisi kirándulásának fo­gadtatásától ki ne zárassanak azok, akik leg­alább is annyira tartoznak a magyar irók so­ *) A tisza­eszlári védbeszédek miatt késett ily sokáig élénk sajnálatunkra. A szerk. s az bejárja egész Európát a nyáron, amikor a la­poknak úgy sincs érdekes tárgyuk. Ilyen beszélgetés az is, melyet a mai bécsi la­pok egyikéből ismertetünk kivonatosan, s mely Mi­lán király nézeteit tartalmazza monarchiánkról és Szerbországról. A lap szerbországi levelezője kihall­gatáson fogadtatva a rác király által, ez alkalommal bőven adta elő az újdonsült király az ő konszolidált politikai nézeteit. A társalgást a király az Ausztria-Magyaror­­szággal való viszony tárgyalásával nyitotta meg. — Általánosságban nincs kifogása az ausztriai és a magyarországi sajtó magatartása ellen, habár sok­szor nem felel meg az azon viszonynak, melyben Szerbország e szomszédos hatalommal van, vagy lenni szeret. Milan király itt előadta, hogy mily szívélyes és kölcsönösen bizal­mas viszony uralkodik közte és Ferenc József király között, (risum teneatis !) s miután az uralkodók közti bensőség (!) kiterjedt az alatt­valókra is többé-kevésbé, ennek fejlesztése volna a sajtó kötelessége, s ebben az előhaladottabb osztrák és magyar sajtónak kellene jó példával elöljárnia. Azután Belgrádról kezdettek beszélni, s a tu­dósító dicséreteire és a város egykor leendő nagy­ságának emlegetésére, melyre különösen a vasút odavezetése adott alkalmat a tudósítónak, a király örömét fejezte ki, de egyúttal sajnálkozott a fölött, hogy az élet megdrágult s a szűkösen díjazott hi­vatalnokok sorsa ezáltal igen megnehezült. Ő részé­ről helyzetük javítására mindent elkövetne, a szkup­­stina azonban nem hajlandó hozzájárulni. A szerb radikalizmusról volt szó azután. A király ezt nagyon erősnek mondá országában, külö­nösen a szerb papság és tanítói karban, egyúttal azonban erős hanyatlását is konstatálta. A vezérek — kik a jelszavakat adják ki — legtöbbnyire fiatal emberek, kiknek becsvágya jóval felülhaladja úgy ké­pességeiket, mint a fogalmakban való jártasságukat. Még szebb szegénységi bizonyítványt állított ki népéről Milán király, midőn így nyilatkozott : A szerb nép alapjában eléggé demokratikus, de té­vedne az, ki a szocializmus és kommunizmusra való hajlandósággal vádolná. Sem esze ehhez, sem fo­galma nincs ily problémákról, sőt még az alkot­mányos szabadság fogalma is túl­haladja látkörét. Amit kíván, az : szabad­ság a község körében, jó igazságszolgáltatás és ala­csony adótételek. Ez utóbbi az eszköz, melylyel őket a radiká­lis táborba csalogatják. Szomorú, hogy műveit em­berek bolondítják túlzott eszmékkel a népet, mely­nek hogy tetszik az adófizetés eltörlésének eszméje, az természetes. A radikálisok nem kormányképes ellenzék. Az ellenzék másik tábora Risztics a sza­vába, mint akár maga Arányi úr is. Termé­szetes, hogy e téren az egyik baklövést a másik követte, mert míg például a magyar társaság által rendezett lakoma megtartásáról az állan­dóan Párisban tartózkodó magyar hírlapírók hi­vatalosan nem is értesüttettek, addig egynémely bécsi lap levelezője egyenesen és hivatalosan meg is hivatott. Azt hiszem, hogy a filoszemi­­tizmust ennyire vinni, mégis kissé túlságos. A kirándulás sikerével meg lehetnek min­den tekintetben elégedve nemcsak azok, akik benne részt vettek, de az otthonvalók is. A vér­mes párisiak közül sokan elhitették magukkal, hogy e kirándulásból esetleg még politikai tőkét is lehet csinálni és egy pillanatig se kétkedtek benne, hogy a tüntető rokonszenvvel fogadott 142 magyar (köztük 26 hölgy) rövid nap múlva szét fogja robbantani a német-osztrák-magyar olasz hármas szövetséget A franciák a világ legderekabb nemzetei közé tartoznak, de a geo­gráfián kívül egyebek közt a többi európai or­szágok viszonyait és oly kevéssé ismerik mint a közelmúlt történelmét, különben eszükbe jutott volna, hogy ezelőtt hét évvel a szófiákat Ma­­gyarországszerte még nagyobb lelkesedéssel fo­gadták, mint a magyarokat a Hotel Continen­­talban, — hogy Magyarország közvéleménye egyhangúlag a magyar-török barátság mellett nyilatkozott, az ország minden részeiben rende­zett népgyűléseken — s hogy e nagy nemzeti demonstráció legcsekélyebb mértékben sem aka­dályozta a monarchia közös és nem közös kor­mányait abban, hogy a közhangulatot figyelemre se méltatva török testvéreinktől és szomszédaink­tól két tartományt elzsebeljenek. Ez a nem hízelgő k­örülmény persze nem került szóba

Next