Budapesti Hírlap, 1883. augusztus (3. évfolyam, 211-240. szám)
1883-08-02 / 212. szám
A következtetést kockáztatja, hogy Solymosi Eszter hulláját nem csempészhették Dadára, — ha nem történt metszés által gyilkosság, nem történt bűnpalástolás sem. Pedig ez nem zárja ki egymást így. Palástolni lehet bűntényt akkor is, ha az nem követtetek el. Eötvös urnak pl. elvész egy ezüst kanala, cselédjét lopással gyanúsítja s ennek rokonai felteszik, hogy a lopás megtörtént, de palástolás okáért vesznek egy másik kanalat s odalopják Eötvös urnak zsebébe. Vagy üldöz a bíróság egy anyát gyermekgyilkosság gyanúja miatt, ki csak abban bűnös, hogy kitette gyermekét s hogy a biró kérdőre vonja, felmutat egy másik csecsemőt az övé gyanánt, megcáfolására nemcsak a vádnak, de elpalástolására egy másik bűnténynek is. Ha a dadai hulla Solymosi Eszterének bizonyul, ez csakis azt zárja ki, hogy metszőkéssel meggyilkoltatott volna. Minden egyéb feltehető róla , de Eötvös úr ignorálja a lehetőségeket, melyek neki kényelmetlenek. Nem éri be a szolid következtetések határaival, melyek közt védői kötelessége szerint Scharfot, Wollnert s Buxbaumot kimentheti, — túllép a saját okoskodása által vont határon, önkényesen tágít rajta, hogy helyet szorítson ott a csempészettel vádlottaknak is. Miért lehetetlen a csempészet, ha a hulla Eszterével identikus ? e főkérdésre nem ad feleletet. Helyette felvet egy másik kérdést: a csempészet — úgymond — egyátalján lehetetlen, — miért? mert semmi nem bizonyitja s az egész történet róla koholmány. De hát kinek a koholmánya? a vizsgálóbíróé? a kir. ügyészé? a boncoló orvosoké? az eszlári falu birájáé ? Beszéde egyik pontjában a pert a hipothézisek perének mondja s itt maga is egy oly hipothézist állít fel, melynek alapjának megjelölésével adós marad a szónoklat további során. Pedig tartoznék vele, mert e feltevése, ha nem bizonyítja alaposságát, akkor kényes természeténél fogva a rágalom hipothézise lesz. De nem találunk a beszéd egész folyamán még csak jelt se arra, hogy a Matej által megtörténtnek vallott és Hersko, Smilovics által is elismert, de később visszavont hullausztatási történet melyik regényíró asztalfiókjából és ki által csempésztetek. Emlegeti néA „BUDAPESTI ALAP" TÁRCÁJA. A magyarok elutazása után.*) — A „Budapesti Hírlap“ eredeti tárcája. — Paris, julius 25. 1883. Puszky Ferencen és Gassin kívül körülbelül valamennyi tagja az írók és művészek társulatának elhagyta már Párist. Némelyek Angolországba mentek, sétautazóban csak néhány órát időztek itt, mások, mint pl. dr. Szilágyi tanár huzamosabb időre mentek át Londonba és veszni hagyják kedvezmény áru jegyeiket, hogy az angol fővárosban több napig időzhessenek. A társaság legnagyobb része azonban nem riadt vissza a személyvonaton való öt napi utazástól, s ezek szerencséről is beszélhetnek, amennyiben a hőmérő meglehetősen leszállt s a borongós időjárás ketté vágta azon tropikus forróságot, mely miatt hazánkfiainak ideutaztakban annyit kellett szenvedniük. A „Budapesti Hírlap“ olvasói észrevehették, hogy e lapok párisi levelezője a magyarok itt időzése alatt mily hallgatásba merült. Ennek oka, (a tiszaeszlári ügyön kívül, mely 3 hét óta az összes magyarországi lapokból kiszorít mindent, ami nem feltétlenül mellőzhetlen), azon két körülményben keresendő, hogy először a „Budapesti Hírlap“ ezen különös alkalomra Hentaller Lajos képviselő urat kérte fel, a kirándulás eseményeiről tudósításokat írni, és másodszor, hogy én és velem még két más mahányszor, hogy a Móric gyerek „taníttatott“, a hullausztatás adatait „komponálták“, de a vádnak nem találja sehol alapját. Hát hogy merte akkor ezt a vádat szerte hirdetni, vele a külföldet telelármázni s Magyarországot denunciálni?! Micsoda védelem ez, mely feltevéseiben ennyire önkényes, következtetéseiben inszolid s fegyvereiben ily gonosz ! ? Itt van a beszéd nagyszabású cirkulusaiban az áruló pont, mely nyitját adja szellemének s erkölcsi tartalmának. Azt mondják, a perben a zsidó vallás vádoltatik ? A bíróság ezt a felfogást kezdettől fogva visszautasitá, a közvélemény a vérvádat Magyarországon soha el nem hitte s a zsidó fiú vallomása után is legfelebb a vádlottak babonaságát tételezte fel. Két lap hirdette mindössze, hogy rituális gyilkosság történt. E két lapért kellett boszút állni Magyarország reputációján s rágalmazni az eljáró hatóságokat? Ezért kellett olyan zsidómozgalmat csinálni, mely a gyűlölet szítására, a gyanúk növelésére a legalkalmasabb volt? Ezért kellett annyi pénzt összegyűjteni s vele a korrupciót terjeszteni? Ezért állott Eötvös Károly e heccnek élére ? A sakterek sorsa független a szemitizmus e harcától, mert a biró igazságosan ítél, akár van zsidó mozgalom, akár nincs, — ezeknek Eötvös csak a hírnevüket tette notóriusabbá, a zsidóságnak pedig védelmi taktikájával a lehető legrosszabb szolgálatot tette. S ez a férfiú egy év előtt az országgyűlés egyik vezére, kiváló magyar politikus hírében állt. Egy fényes pályáról ide kellett tévednie a gonosz tendenciák pártjának élére, hol a jogvédelem örve alatt, bírói eljárás keretei közt azt a társadalmi processzust, mely az antiszemitizmus tisztító hatásától várható, háborúvá korbácsolta fel a kedélyekben s az erkölcsökben. Aligha csalódom, Eötvös Károlynak ez a beszéd volt a közpályán hattyúdala. Politikai reputációja abban a ferslágban pihen, hol a dadai hullarészek várják a feltámadást. BUDAPESTI HÍRLAP, (212. sz.) 1883. augusztus 2. Milán király nézetei. Amióta Szerbia királysággá jön, Milán is nagyfontosságú egyénné nőtte ki magát. Minden szavára figyelnek, — szerencsére ritkán szokott beszélni, a gyár lap levelezője nem vettünk részt, nagy sajnálatunkra, a társulat Párisban való időzésének hivatalos mozzanataiban. E félig önkéntes, félig kényszerű tartózkodás okait, most miután földjeink eltávoztak, nyíltan elmondhatom, anynyival inkább, mivel észrevételeim többé nem szolgáltathatnak okot se félreértésre, sem a kirándulás sikerét esetleg kockáztatható nézeteltérésekre. A kirándulás rendezésének főtényezői a Párisban lakó magyarok és elsősorban a magyar hírlapírók mellőzésével, az itteni teendők elvégzésére, a párisi magyar kolónia tagjai közül csupán Arányi Miksa urat, a budapesti francia-magyar kör volt titkárát és a „delégue du ministére hongrois de l’instruction publique en mission en France“ hivatalos, noha az országos költségvetésben elő nem forduló címnek birtokosát kérték fel. Arányi Miksa ur ép ily lelkiismeretesen mellőzte Párisban lakó földijeit, kik viszont nem tekinthették ambíciójuk tárgyául azt, hogy az alig 7—8 hónap óta itt időző Arányi ur mellett adjutánskodjanak s ez okból csupán bizalmas utón érintkeztek földijeik közül azokkal, akiket épen személyesen ismertek, ellenben a hivatalos aktusoktól távol tartották magukat. A hiba korántsem Arányi urat terheli, ki azt tette, amit az ő helyén, ha nem is mindenki, de sok más ember megtett volna, akinek érdekében fekszik, nem épen általánosan ismert nevét tágasabb körökben is ismertté tenni; — mindenesetre a budapesti rendezőség dolga lett volna odahatni, hogy „az irók és művészek társulatának“ párisi kirándulásának fogadtatásától ki ne zárassanak azok, akik legalább is annyira tartoznak a magyar irók so *) A tiszaeszlári védbeszédek miatt késett ily sokáig élénk sajnálatunkra. A szerk. s az bejárja egész Európát a nyáron, amikor a lapoknak úgy sincs érdekes tárgyuk. Ilyen beszélgetés az is, melyet a mai bécsi lapok egyikéből ismertetünk kivonatosan, s mely Milán király nézeteit tartalmazza monarchiánkról és Szerbországról. A lap szerbországi levelezője kihallgatáson fogadtatva a rác király által, ez alkalommal bőven adta elő az újdonsült király az ő konszolidált politikai nézeteit. A társalgást a király az Ausztria-Magyarországgal való viszony tárgyalásával nyitotta meg. — Általánosságban nincs kifogása az ausztriai és a magyarországi sajtó magatartása ellen, habár sokszor nem felel meg az azon viszonynak, melyben Szerbország e szomszédos hatalommal van, vagy lenni szeret. Milan király itt előadta, hogy mily szívélyes és kölcsönösen bizalmas viszony uralkodik közte és Ferenc József király között, (risum teneatis !) s miután az uralkodók közti bensőség (!) kiterjedt az alattvalókra is többé-kevésbé, ennek fejlesztése volna a sajtó kötelessége, s ebben az előhaladottabb osztrák és magyar sajtónak kellene jó példával elöljárnia. Azután Belgrádról kezdettek beszélni, s a tudósító dicséreteire és a város egykor leendő nagyságának emlegetésére, melyre különösen a vasút odavezetése adott alkalmat a tudósítónak, a király örömét fejezte ki, de egyúttal sajnálkozott a fölött, hogy az élet megdrágult s a szűkösen díjazott hivatalnokok sorsa ezáltal igen megnehezült. Ő részéről helyzetük javítására mindent elkövetne, a szkupstina azonban nem hajlandó hozzájárulni. A szerb radikalizmusról volt szó azután. A király ezt nagyon erősnek mondá országában, különösen a szerb papság és tanítói karban, egyúttal azonban erős hanyatlását is konstatálta. A vezérek — kik a jelszavakat adják ki — legtöbbnyire fiatal emberek, kiknek becsvágya jóval felülhaladja úgy képességeiket, mint a fogalmakban való jártasságukat. Még szebb szegénységi bizonyítványt állított ki népéről Milán király, midőn így nyilatkozott : A szerb nép alapjában eléggé demokratikus, de tévedne az, ki a szocializmus és kommunizmusra való hajlandósággal vádolná. Sem esze ehhez, sem fogalma nincs ily problémákról, sőt még az alkotmányos szabadság fogalma is túlhaladja látkörét. Amit kíván, az : szabadság a község körében, jó igazságszolgáltatás és alacsony adótételek. Ez utóbbi az eszköz, melylyel őket a radikális táborba csalogatják. Szomorú, hogy műveit emberek bolondítják túlzott eszmékkel a népet, melynek hogy tetszik az adófizetés eltörlésének eszméje, az természetes. A radikálisok nem kormányképes ellenzék. Az ellenzék másik tábora Risztics a szavába, mint akár maga Arányi úr is. Természetes, hogy e téren az egyik baklövést a másik követte, mert míg például a magyar társaság által rendezett lakoma megtartásáról az állandóan Párisban tartózkodó magyar hírlapírók hivatalosan nem is értesüttettek, addig egynémely bécsi lap levelezője egyenesen és hivatalosan meg is hivatott. Azt hiszem, hogy a filoszemitizmust ennyire vinni, mégis kissé túlságos. A kirándulás sikerével meg lehetnek minden tekintetben elégedve nemcsak azok, akik benne részt vettek, de az otthonvalók is. A vérmes párisiak közül sokan elhitették magukkal, hogy e kirándulásból esetleg még politikai tőkét is lehet csinálni és egy pillanatig se kétkedtek benne, hogy a tüntető rokonszenvvel fogadott 142 magyar (köztük 26 hölgy) rövid nap múlva szét fogja robbantani a német-osztrák-magyar olasz hármas szövetséget A franciák a világ legderekabb nemzetei közé tartoznak, de a geográfián kívül egyebek közt a többi európai országok viszonyait és oly kevéssé ismerik mint a közelmúlt történelmét, különben eszükbe jutott volna, hogy ezelőtt hét évvel a szófiákat Magyarországszerte még nagyobb lelkesedéssel fogadták, mint a magyarokat a Hotel Continentalban, — hogy Magyarország közvéleménye egyhangúlag a magyar-török barátság mellett nyilatkozott, az ország minden részeiben rendezett népgyűléseken — s hogy e nagy nemzeti demonstráció legcsekélyebb mértékben sem akadályozta a monarchia közös és nem közös kormányait abban, hogy a közhangulatot figyelemre se méltatva török testvéreinktől és szomszédainktól két tartományt elzsebeljenek. Ez a nem hízelgő körülmény persze nem került szóba