Budapesti Hírlap, 1883. december (3. évfolyam, 331-359. szám)

1883-12-23 / 352. szám

II. Melléklet a „BUDAPESTI HÍRLAP“ 352-ik számához. Elég egyszer a pozsonyi kinevezésről. Lapunk 349. számának újdonsági rovatában éles bírálattal illettük a belügyminiszternek azt az intézkedését, hogy a pozsonyi országos kór­házhoz az egyetem orvosi köreiben ismeretlen em­bert nevezett ki osztályos főorvossá. Ugyanebben az ügyben kaptunk Pozsonyból Fliegl Kálmán úrtól levelet, aki a kinevezett dr. Dobrovics Mátyás vé­delmére kel. Mi készséggel elismerjük, hogy az új főorvos képzett ember, hogy mint működő orvos Pozsonyban közkedveltségű, hogy másodorvos is volt a pozsonyi kórházban. Eszünk ágában sem volt őt megtámadni, hiszen teljességgel nem ismerjük. De fönntartjuk továbbra is ítéletünket, hogy azért mert ▼alaki a pozsonyi „vörös kereszt“ orvosa és cs. kir. tartalékos főorvos, még nem elég érdem arra, hogy egy dr. Bakó Sándort és dr. Schmidt Hugót figyelembe se vegyenek mellette) nem is említve, hogy dr. Tóth Imre selmeci bánya­­kerületi főorvos is pályázott az állásra, aki már tíz éve szolgálja az államot. Németország számos egyeteme nyújt állást fiatal tudósoknak, nincs is ország, a­hol az orvosi tudomány egyes szakainak irodalmát annyira fej­lesztenék, mint éppen ott. Nálunk foglalkozzék va­laki orvosi tudománynyal, éhen halhat, mert egye­temünk van kettő, annak a néhány országos kór­háznak orvosi állásait pedig betölti a belügyminisz­ter olyanokkal, akik igen derék emberek lehetnek agyan, de a tudomány művelésében érdemeket nem szereztek. Pedig talán csak a helyi érdekek sem vallanák kárát, és az „országos“ kórházak tudományos színvonala is emel­kednék, ha az egyetem tudomá­nyos mozgalmaiban képzett erők ezekkel továbbra is fönntarta­nák az érintkezést s a szenvedő emberiség javára működő intéze­teket a tudomány­művelés türde helyeivé is fölavatnák. Egyébiránt e sorok írójának még más szép dolgok is jutottak tudomására a kinevezések­hez szükséges kvalifikációk megvi­lágítására. Pl. múlt évben megürült a Selmecbányái műtevő (operáló) orvosi állás. Az igazgatóság föl­­terjesztett három orvost, akinek m­ű­t­e­v­ő­i diplo­mája van , közülük kettő már évek óta szolgál is a bányaigazgatóság orvosai közt, a harmadik meg Győr megye főorvosa. A belügyminiszter kinevezett egy nem operáló orvost, aki egyik felvi­déki vármegye főispánjával van valami sógorságban. Ez az orvos el is ment orvosi „háztüzet nézni“, de nem igen tetszvén neki az állás, lemondott tüstént. Helyébe aztán a kvalifikált jelöltek újabb mellőzé­sével kineveztek egy körorvost, akinek szintén nincs „operateur“-i diplomája. Ne csodálkozzék tehát senki ha ilyen dolgo­kon elkeseredve megírtam a múltkori „apróságot“, bár én ama kinevezésnek semmi kárát nem vallot­tam s igy érdekelt fél sem lehettem. A t. levélíró­nak köszönöm jó véleményét, hogy rossz akaratot nem is tesz föl felőlem s biztosíthatom is, hogy en­gem senki iránt rossz akarat nem vezérelt. ■--- ' ■' 1 - ■ —■ Regény-Csarnok. A pedlar végrendelete. REGÉNY AZ AMERIKAI ÉLETBŐL. — Irta : Rupplus Ottó. Fordította Alma­viva. — 22 ------­HATODIK FEJEZET. — Mindent tudok, én azt is tudom, hogy önnek igaza van, szólt Elliot komoran , de az elhatározás annak dacára nagyon nehéz. Ültet­vényem oly kikerekített egészet képez, hogy igazán nem tudom honnan szakíthatnék ki egy olyan darabot, amely magában is megállhatna ! Azután az idők is rosszak, szomszédaim mind­egyikének máris több földje van, mint amennyit művelni képes, s még­hozzá, ha megtudják, hogy kénytelen vagyok eladni, v­ogy igazán szeretném látni azt az embert, aki egy 30,000 dolláros vevőt hoz nekem. Nelson szomorúan nézett maga elé, a házi­asszony pedig aggódva kísérte férje mozdulatait. — Foglalkozzunk más valamivel, amíg Murphy meg nem jő, szólt végre Elliot. Beszél­jen arról a németről, aki még mindig utunkban áll. Remélem nemsokára ő maga fog eljönni, hogy feltételeit közölje velem. — Úgy látszik, hogy Helmstedt igen biztos lábon áll, felelt Nelson. Legalább úgy viseli magát, mintha semmiben sem szenvedne hiányt, és legkevésbé sem érezné hiányát az akadémiai tanárságnak. Azt hiszik, hogy legújabban poli­tikai tanulmányokkal foglalkozik. — Bizonyosan van még néhány dollárja az Ella hozományából, szólt megvetőleg Elliot, va­lószínűleg ezzel akar port hinteni a világ sze­mébe. Vannak összeköttetései? — Alig említésreméltók ; korábbi látoga­tásait teljesen beszüntette. De meddig fog ez tartani, azt már nem tudom. Épen tegnapelőtt jelentette ki egy egy féltucat fiatal hölgy, hogy lehetetlen ignorálni őt, oly előkelő köszönése és egész föllépése. Amellett máris igen élénken érzik a zenetanítók teljes hiányát, és igy bizon alig van nagyon messze az idő, midőn Helm­stedt ismét folytatni fogja tanítását, ha nem is az akadémián, de mindenesetre az egyes csa­ládokban. — Szó sincs róla, kiáltott elbizakodottan Elliot, vagy elfogadja feltételeimet, vagy el­hagyja Alabamát. Majd végére járok én ennek is, mihelyest rendbejöttünk Murphyval. Ezután körülbelül öt perc telt el szótala­­nul, míg végre a cseléd jelentette, hogy Murphy a parlorban van. Elliot megállt és feleségére nézett. — Menj kedvesem a szobádba, szólt a férj , jobb szeretnék itt beszélni Murphyval. Mrs. Elliot felállott s mielőtt távozott volna, igy szólott férjéhez : — Rendezd a dolgot amint lehet, de minél gyorsabban és simábban. Miattam ne sokat ag­gódjál, hiszen amit elveszítünk, nem a mi hi­bánkból megy veszendőbe. Épen amint a háziasszony kiment a szobá­ból, lépett be Murphy. — Üdvözlöm önt uram, kiáltott Elliot, foglaljon helyet kérem. Talán legjobb lesz, ha mindjárt megkezdjük a tanácskozást. Mr. Nel­son, folytató az ültetvényes, miközben mindany­­nyian leültek, épen most közölte velem, hogy mily összegben volna ön hajlandó kiegyezni. Azonban meg kell vallanom, hogy ez a kiegye­zés épen úgy tönkretesz, mint egy kétségbeesett és hosszadalmas pör, már­pedig ha el kell pusz­tulnom, akkor még mindig inkább a nyílt har­cot, a férfias önvédelmet választom. Azért ked­ves uram, ha csakugyan hajlandó kiegyezni, úgy álljon elő elfogadható föltételekkel. — Nagyon meg vagyok lepetve, felelt Murphy fagyos mosolylyal, hogy ön még nehéz­ségeket támaszt, mikor én egy biztos per he­lyett méltányos kiegyezést ajánlok. Ne feledje uram, hogy a kérdéses birtokjogcímlet nem az enyém, hanem felemé, akinek érdekeit köteles vagyok minden áron védelmezni, és még azt sem, hogy a szóban forgó összeg legfeljebb ha­todrészét teszi ki az ön földjei értékének. Kö­vetelésem oly jogos és biztos, hogy a kiegyezés nekem soha sem jutott volna eszembe, ha Nel­son barátom az ön és az ő családi boldogsága érdekében rá nem beszél, hanem azután a 40.000 dollár váltságdíj az engedékenység végső határát jelenti, s én kénytelen vagyok önt a leghatározottabban fölszólítani, nyilatkozzék egész röviden: elfogadja-e ajánlatomat, vagy nem? Alkudozásnak itt nincsen helye. Elliot elkeseredetten nézett maga elé. Rö­vid hallgatás után így szólt: — Uram, ha­­ön egyszerűen igent vagy ne­met kíván tőlem, akkor lehetetlen folytatnunk ezt a beszélgetést, mert én nem tudom rögtön elhatározni magamat. Engedjen legalább gondol­kozó időt. Murphy gondolkozni látszott. — Én nem akarok pressziót gyakorolni önre. Megelégszik nyolc nappal ? — Ha nem adhat hosszabb határidőt, úgy meg kell elégednem ezzel is. — Nos tehát végeztünk, szólt Murphy föl­­állva; közös barátunk Nelson nyolc nap múlva értesíteni fog az ön elhatározásáról. — All right, Sir ! felelt Elliot, savanyú mosolylyal. — Good bye, mr. Elliot! — Good bye! Ezzel Murphy eltávozott. — Azt hiszi, hogy nyert valamit a halasz­tással ? kérdé­selson. — Mindenesetre legalább időt, s ez nem kerül pénzbe, felelt Elliot. Most az a fődolog, hogy ezalatt a nyolc nap alatt eladhassam ül­tetvényem egy részét, mert inkább kész vagyok a legnagyobb áldozatra, hogy tehernélküli bir­tokom legyen, semmint mortgagevel terhelve le­gyen az egész ültetvényem. Most különben hagyjuk ezt, jöjjön vacsoráim. Murphy visszaérkezett a városba, s a Globe­ Hotelben fölment szobájába, hogy megtisz­títsa magát a hosszú út porától. Már a lépcsőn és a folyóson észrevette, hogy valaki követi, de nem törődött vele , hanem szobájába ért s a gyertyát meggyujtván az ajtóhoz fordult, hogy becsukja, egy embert látott ott állam­; kétség­telenül azt, aki nyomában jött. — Ki van itt ? kiáltott a fiatal ügyvéd. Az alak néhány lépéssel közeledett s ka­lapját levéve udvariasan igy szólt: — A nevem Wells, Henry Wells, Sir! Az ügyvéd láthatólag megdöbbenve nézett vendégére, kinek simára borotvált arcát bodros fekete haj vette körül ; aranyos keretű szem­üvegei fölött egy pár merész hajlású sötét szem­öldök látszott. Csak a száj körül játszó gunyo­­ros mosoly emlékeztette az ügyvédet egy régi ismeretségre. — Az ördögbe is, most ismerem föl ma­gát, Seifert, kiáltott az ügyvéd, kellemetlenül meglepetve : az átváltoztatás ügyes, de mégis hogy mer idejönni, ahol minden pillanatban el­foghatják a rabszolgarablásért ? ! •— Rabszolgarablás — elfogatás — hm ! ön nagyon furcsa húrokat penget kedves Murphy, pedig a veszély nem olyan nagy, mikor még a saját üzlettársam sem ismer föl és Henry Wells­­nek hívnak. Úgy látszik, ön egészen biztosra vette, hogy nem merek utánajönni ? — Well, Sir, beszéljünk röviden és vilá­gosan , mit keres itt ? kérdé Murphy összerán­colva homlokát. — Különös kérdés ? Mintha nem volnánk társak abban az üzletben, melyet ön most itten lebonyolítani igyekezik. Ne aggódjék kedvesem, nem leszek terhére , annyival inkább teljesen megbízom fényes tehetségeiben, mivel máris hallottam, mily geniális ügyességgel fogott üzle­tünk realizálásához. Meg kell vallanom azonban, hogy nagyon erős bennem a vágy, végre vala­­hára gazdag emberré lehetni. — S mit szólna hozzá, veje ellen Murphy, egy asztalhoz támaszkodva és karjait keresztbe­fonva, ha most meghallaná, hogy a pert nem lehet megindítani, s az egész ügylet alig fog annyi nyereséget hajtani, amennyi elég lesz a költségek födözésére ? Hogy egyátalában nem volt érdemes kitennie magát a fölfödöztetés ve­szélyének ? — Ah ! ah, szólt Seifert nyugalommal. En­nek dacára egy darabig mégis élvezni fogom az itteni jó levegőt, mert meg vagyok győződve, hogy Henry Wells itt sem forog veszélyben. Azután ön igen jól tudja, mily csinos történetkét beszél­hetnék egy bizonyos birtokjogcímlet ellopásáról és a Squire Elliot ellen megindított rablóhadjá­ratról, ha önnek épen eszébe jutna fölfrissíteni a Seifert viselt dolgait! — De hát ki mondja önnek, Sir, hogy én tervezek ellene valamit ? kérdé Murphy elsá­padva. Fájdalom, nagyon jól tudom hányadán vagyok önnel. Én csak azt kívánom tudni, hogy tulajdonképen mit keres itt, Alabamában? — Hátha nem volna más célom, mint épen csak kissé fölfrissíteni saját csekélységem emlé­két ön előtt, szólt, gúnyos hangon Seifert, hi­szen épen most mondotta, hogy valószínűleg semmi sem marad részemre az egész üzletből! Nem volna szíves kissé jobban meggondolni a dolgot! — De hiszen épen most mondtam, hogy a perből nem lesz semmi, felelt komoran az ügy­véd. Túlbecsültem a papiros értékét. Hanem ha mégis sikerülne kipréselnem valami csekély­séget, ön bizonyára meg fogja kapni a maga részét — Very well Sir! felelt Seifert. Arra azonban jó eleve figyelmeztetem önt, hogy szörnyű lelkiismereti furdalások lepnének meg, ha eltettem volna láb alól egy ártatlan zsidógyere­ket és a romlás szélére hozni segítettem volna egy tiszteletreméltó ültetvényes családot, anél­kül, hogy tekintélyes hasznom származnék az egész műveletből. A lelkiismereti furdalás pedig borzasztó dolog; ezt jegyezze meg magának Sir! különben isten önnel; legközelebb ismé­t látni fogjuk egymást. Ezzel udvariasan meghajtotta magát és el­hagyta a szobát. Murphy, amint egyedül volt, nagyot káromkodva öklével az asztalra vágott­.

Next