Budapesti Hírlap, 1884. január (4. évfolyam, 1-31. szám)

1884-01-26 / 26. szám

IV. évfolyam 26. szám. Budapest 1684. Szombat, január 26 Süöfisetetá ácsit *géni égre 14 trt, fél^Tro t írt, segytdávTe 8 frt áO ki», így hors 1 írt 20 ti. Megjelenik mludeanap­­ hétfőn és finnep után mié napon is«, Feleli* üseriesaíi: O lakini Jósad! Sírye* »sása ám 4 kr. — Hirdetések díjszabály szerint* Szerkesztőség és kiadóhivatal: 15­. kerület, kelepentene 16. szám. Ad audiendum. Simor prímás és C­z­i­r­á­k­y János tárnokmester Bécsbe hivattak a király elé, hogy ott, mint a ma este kiadott kormány­­párti lapok jelentik, a legilletékesebb alakról megtudják a valót. A való pedig, melyet a két zászlósnak, aki a főrendi oppozíció élén állt,­­ a való, melyet a két zászlósnak ezút­tal félreérthetetlenül megtudnia kell, az, hogy a kormány minden tettéhez és elhatározásához a korona helyeslését bírta. Tehát a korona helyeselte a végzetes házassági javaslat elő­terjesztését, helyeselte azonképen e javaslat­nak legközelebb leendő visszavonását is. Hogy a koronának ilyetén belevonása a folyó napok kontroverzióiba épen ebben a dologban, nem a legtapintatosabb és nem a legszerencsésebb dolog, azt bizonyítani tán felesleges. Ma még pozitív hírek nélkül vagyunk a kettős audien­cia lefolyásáról, de intézkedtünk róla, hogy sokáig ne maradjunk. Módunkban lesz meg­tudni azt legközelebb, hogy mit beszélnek a főpap és főúr fogadtatásáról a királynál, nem kormányi körökben. Most — ily pozitív hírek saján — csak a kormánylapok közléséhez főz­hetjük okoskodásainkat. Feltűnik mindenekelőtt, hogy két oly férfiú hivatott Bécsbe, aki egyik se csinált a kormánynak elvi oppozíciót. A főpapok is­mételve kijelentették, hogy csak a vegyeshá­zassági törvényjavaslatot ellenzik, azontúl ké­szek a kormányt tovább is támogatni. Hasonló állást foglalt el a tárnokmester oppoziciója is. •Egy főpapi értekezleten — ezt is alkalmunk volt közölni, — a főpapság a főrendek elvi oppoziciója által felszólittatván a csatlako­zásra, — nagy vita támadt, pozitív eredmény nélkül. Ezzel szemben tehát mindenkép érdekes a kérdés, mi célja van a királyi szózatnak épen e két alakjához a legutóbbi izgalmas harcnak ? Mért kell őket meggyőzni arról, hogy a kormány bírja a korona bizalmát ? A felelet egyszerű : a megrendülteket megerősí­teni a régi hűségben. A javaslat, amely op­­pozíciójukat provokálta, tengerbe vettetik ; ez áldozat árán a tárnokmester és a prímás visz­­szatérhet a régi zászlóhoz, s velük a világi főrendek egy része s a főpapság tömege. Az audiendum verbum tehát nem ráncolt szemöldökkel mondatik el, hanem nyájas arc kíséretében. A katholikus püspöki kar fejének vallásos aggodalmai méltányoltatnak; a leg­­katholikusabb főúr orthodoksziája további kísér­tésnek nem lesz kitéve. Lelkiismeretük sza­badsága biztosítva marad Tisza Kálmán minisz­tersége alatt: sok-e ezért, ha adandó alkalom­mal a főrendektől egy kis bizalmi szavazat fog kivántatni a sokat hányatott kormány részére? Ez a bécsi út tendenciája, ez a célja , a legközelebbi célja. Távolabbi cél természete­sen a választásokra néz. A főrendek vére megpezsdült, politizáló kedve föltámadt ; so­kan, akik évek óta kedvetlenül, elvonulva él­tek, a nyilvános élet zaját kerülve , megérez­ték a hirtelen támadt vihar szelét s megkí­vánták rég nélkülözött izgalmait. Egy konzer­vatív tábor gyűjtéséről volt szó, s noha a Tisza kormánya és pártja semminek se nevezi magát illetéktelenebből mint szabadelvűnek, — mégis a modern élet hevenyészéseivel­­ szemben, szemben a visszaélésekkel, mikke­­ a szabadságoknak sok neme fajult, — és az ország soknemü nehé­zségeivel, melyekért al­kotmányos világban természet szerint, ha ok­kal, ha ok nélkül, de mindig a kormányt és pártját szokás felelőssé tenni : a közönségben is egy konzervatív áramlat kapott lábra, s kedvezni látszott egy konzervatív párt meg­alakulásának. Ez persze így egy pár hónappal a választások előtt, tekintve az antiszemita érzület elterjedését is, amely a kormány e 1-­­ e­n sorakozik, nincs erős veszedelmek nél­kül még oly miniszterre nézve is, mint Tisza Kálmán, aki pedig jól tud „alkotmányosan“ választatni. — Ha tehát, akiket a zsidóházassági javaslat az akolból kizavart, a megingott hívek a királyi szóra oda visszatérnek , az ebben a pillanatban — aranybányákat ér. A kérdés azonban az : a főrendek ama része, amely az elvi oppozíciót csinálta, le­mond-e terveiről, vagy megmarad-e strategi­ai felvonulása közt elfoglalt pozícióiban ? Ha pedig megmarad, — valószínű-e, hogy a magyar arisztokráciának­­ az a homogén ré­sze — és rémítő­ többsége — kétfelé sza­kadjon, két táborba szálljon harcolni, és biz­tosítsa ezzel Tisza Kálmán diadalát ? Ezt nem tartjuk valószínűnek. A vál­ságra, azt hiszszük, a kedélyek még nin­csenek elkészítve, a helyzet még éretten, a bátorság hiányos, de a bécsi audienciáknak csak taktikus jelentőségük van, előnyük is csak taktikai lesz. A stratégiai hadjárat föl­fejlődését tán tartóztatják valamelyest, de a folyam megindult s ássa magának a medrét. Világosságot a választások vannak hivatva a helyzetbe hozni. Nem kulisszák mögött, hanem nyílt színpadon, nagy csatában fog eldőlni egy szükséges pártalakulás sorsa. A „BUDAPESTI HILA“ tárcáji magyar színészek aj esztendeje. — A „Budapesti Hi­r­lap“ eredeti tárcája. — A hét, kilenc és tizenhárom sovány esz- ,­tendő után, melyek alatt ha itt-ott jutott is egy kis h­ós vaj a száraz kenyérre, bizony csak ke­serves volt, — ma a tizennegyedik évtől úgy látszik kövér esztendők fognak következni. Meg­írta könyvében Molnár, hogy 1884. év jobbra való fordulást hozand a magyar színészetre, a dráma és opera elválása miatt Budapesten és a szegedi állandó színház megnyitása folytán, így is van. 1884. első havában már megin­dult a szerencse kereke fölfelé való forgásában, a magyar színészek végtelen örömére. Sürgönyök, ékszpresz levelek, igazgatók vándorlása kergetik egymást minden irányban, hogy egymást megelőzve, egymást túllicitálják. A sok szegény színész nép, árvák és ár­­vátlanok, a­kiknek van vagy nincsen mentoruk, összefut a színház előtt s amint egymást kiáll­hatják, vagy ki nem állhatják, a szerint csopor­tosulnak, hogy maguk közt titkon, de a más csoportokra jelentős sanda pillantásokat szórva, olvassák a meghívókat, a szerződés kínálásokat. Aki minőt és honnan kap, aszerint változ­tatja arculatát. Mily remek arcjátékok, mennyi mimika és hányféle fintor lövel szét e csoportok közt Má­ban, c­susogja a deficites igazgató magában, ki szintén szeretné már a szerződéseket meg­újítani és eme jelentős művészi arcjátékokat nem a színház előtt, hanem a színpadon érté­kesíteni, ahol bizony nem sikerül úgy, mint az úgynevezett pletyka dombokon, a színpadon kívül. A bő esztendőkre vezető licitációt termé­szetesen Budapest színházai, különösen a nem­zeti színház kezdette meg, mely előtt minden más licitáló meghátrál. A nemzeti színház ráütött a dobra és egy­­kettő-három, senki sem is bir többet adni, de Mában is adott volna, színésznépnek már csak a cégér is többet ér, mint a vidéki direktor nagyobb gázsija, habár előre is leteszi a szini választmánynál,­­ kivált ha azután a vidékre megy vendégszerepelni és ünnepeltetni, mint központi, fővárosi csillag. Ma már csak ilyeneknek süt a nap a vi­déken is. Hajdan ez is másként volt. Második és harmadik dobot verőnek Evva és a várszínház még félig titok, burokban lévő igazgatója állott elő ; mindkettő kemény vitéz, egy-két ezer, sőt tízzel sem hátrálnak egy­más elől. Negyediknek beállít a vásárra és árverésre kincses Kolozsvár, mely a harmincezer forintos évi subvenciók elkótyavetyélése után csak ötvenezer forintig (egyelőre) akarja fölemeltetni az évi kegypénzt s hogy jusson is maradjon is, egy csomó friss olcsó színésznép szerződtetésé­vel gondolja föleleveníteni színházának régi, ké­nyelmes andalgóit. Bezzeg fut a licitációra szeged is, mert ott sem eléggé méltó az ország második városához a színtársulat. Pozsony, Soprony szintén konkurrál, egyik helyen ma, másik helyen holnap tartván magyar színészetet. Kassa megizlelvén Csóka tutti-fruttiját, jö­vőre is megtartotta Csókáját, s hogy a pompás menüt megint ízlelhesse, 100 éves kis színházát fölrobbantja és újat, szépet, nagyot épít, a szub­venciót is fölemeli, hát oda is nagy társulatot kell összehozni. Arad sem marad hátra, bár cammogva lépdel meg és az a baja, hogy a miniszteri böl­csesség, Temesvárnak megengedte bérház közé, meg faszerkezetre fölépíteni színházát, de ugyan­ezt Aradnak, bár vasszerkezettel és a bérháztól izolált falazattal nem akarja engedélyezni. (Már engedélyezte. Szerk.) Már ritkuló ködös homályban, mely az akarat szellőjére egy év alatt szétfoszlik, a de­rék, de szegény N.­Várad is készül fölépíteni színházát és így ez a város szintén a sorom­póba lép. Temesvár is küszködik a német színészet­tel, rövid időn kifújja városából és a házait plántálja be helyette. Debrecen, Szabadka, Pécs, Győr, Pápa, Szombathely, Kecskemét, Czegléd, Nyitra, Eper­jes, Besztercebánya, Sátoralja-Ujhely, Zombor, Becskerek, Újvidék s megannyi más kisebb-na­gyobb városok, melyekben már van, vagy még nincsen állandó szinház, de amelyek egy-két év alatt szintén építenek, rövid időn olyan keres­letet indítanak a magyar színésznép vásárpia­­cán, hogy a kínálat és kereslet sem minőség, sem mennyiségben nem fog arányban állani. Az állandó színházak télen üresen marad­nak, mint már­is zárt ajtókkal állanak Eperjes, Mai flsmnrank 12 oldalt tartalmaz.

Next