Budapesti Hírlap, 1884. február (4. évfolyam, 32-59. szám)

1884-02-01 / 32. szám

II. Melléklet a „BUDAPESTI HÍRLAP 32-ik száméhoz. Farsang. Fenri bál. Tegnap éjjel gr. Andrássy Manó termeiben fényesen sikerült bál volt. A házi­asszony sz. gr. P­á­­­f­f­y Gabriella és leányai Irma és Natalie grófnők lekötelező szívességgel fogadták a vendégeket. Jelen voltak : Gr. Andrássy Aladár neje és leánya, gr. Andrássy Gyula és neje, gr. Batthyány-Andrássy grófné, Zichy-Lopresti grófné és leánya, gr. Esterházy Móric és neje sz. Stockay grófné, gr. Bánffyné, báró Szentkereszti Béla és neje, gr. Széchényi Imre, gr. Széchényi Pál és neje, gr. Széchényi Gyula, neje és leánya, Odescalchi- Andrássy hercegné, Batthyány Géza gróf és neje, ifj. Batthyányi Géza és Béla grófok, b. Edelsheim- Gyulay neje és fia, Károlyi-Pálffy úrné, Bissingen- Gusth grófné, Sztáray-Batthyány grófné, gr. Bat­thyány László neje és leánya, gr. Andrássy Sándor, hr. Révay Gyuláné, hr. Lopresti­ Bethlen grófné, gr. Esterházy Dénes, Justh Zsigmond, gróf Janko­­vichné, br. Braunecker Lamoral, Andrássy-Kaunitz grófné, Beniczky nővérek, Festetics grófné, Fehér-Ó­váry Géza br. neje és leánya, hr. Gerliczy Ferenc, gr. Teleki Domokos, gr. Batthyány Iván, gr. An­drássy Géza, gr. Széchényi Aladár, Salamon Géza és leánya, gr. Esterházy Miklós, gr. Bánffy György, gr. Széchényi Emil, gr. Károlyi Viktorné, gr. Des­­sewffy Emil és neje, báró Schell Gyula, gr. Zichy Rezső és leányai, gr. Dőry Béla, gr. Szapáry Ist­ván és Pál stb. A mulatság reggelig tartott. « A keszthelyi nőegyesület — mint levele­zőnk írja — e hó 28-án fényes táncmulatságot ren­dezett az Amazon szálló termeiben alaptőkéjének szaporítására. Bár a szokásos jótékony célra való étkezés az idén elmaradt, mégis a mulatság vára­kozáson felül sikerült, miben nem kis része van a rendező hölgyeken kívül S­p­o­r­z­o­n Pálnak, a gazd. tanintézet tanárának. A táncterem, mely ízlé­sesen zöld lombokkal volt díszítve, 9 órakor már megtelt válogatott közönséggel, melyben városunk s vidékünk hálózó szépségei teljes számban képviselve voltak. A négyeseket 24 pár táncolta és pedig: Szalmásy Hermin báró Lippe Vilma, Csák Irma, Vedényi Aliz, Vértesei Jolán és Gizella, Hanny Katica, Gröber Lujza, Marcsányi Etel, Csurda Lujza, Stokker Vilma, Stieber Laura, Károlyi Zsó­fiké, Geiringer Gundi, Schädel Jánosné, Virtus Vincéné, Hanty Szallos Erzsi, Hoffman János­né Nagy Pistá­né, Bánfi Sándorné, Govorcsin Györgyné, Talabér Károlyné, Dervalics Pálné, Körmendy Lajosné,*­­ Vilmosné, Skublics Marián Zalából, Skublics Zsig­­­­mondné Zalából, Tevely Pongrácné, Trombitás Mi­­hályné, Zdrávy Irma, Jakab Istvánné Mariska leányával, Juhász Vilma, Visnics altábornagyné Zágrábból leányával, Villám Arnold őrnagyné stb. A négyeseket 64 pár táncolta. * Az I-s. kerületi polgári kör a krisztina­városi tornacsarnokban február 2-án táncvigalmat rendel. Személyjegy 2 frt. * A pesti nemzeti dalkör holnap február 1-sején a Széchenyi sétatér helyiségeiben családi estélyt rendez, melyre belépő­jegyül a meghívó szolgál. A bpesti önk. tűzoltóegyesületnek, a fő­városi iparosok körében (ferenciek bazárja) február 1-én tartandó táncvigalma felette sikerült­ek ígér­kezik. A vidék társegyesületeitől, még az ország legkülönfélébb helyeiről is érkeztek bejelentések melyek tömeges részvételt helyeznek kilátásba. ■* A körmöcbányai Konkordia-egyesület — mint levelezőnk írja — fényesen sikerült bált ren­dezett, mely alkalommal a következő hölgykoszorú gyűlt össze : Salkovits Irén, Platzer Tilda, Bittner Paula, Pehatesek Irma, Burghardt Irén, Máriásy Mariska, Barsy Angela, Helvig nővérek, Plank Fanni, Asthner N., Havas Gizella, Finka N. A menyecskék közül pedig : Nemecsek Jánosné, Jan­­kovszky Demeterné, Lenner Emilné, Topscherné, Havasné, Flórekné, Schalkovits Károlyné, Burg­­hardtné, D’Ouvenou Gyuláné, Kubácskáné, Gronné, Hornná stb.« A kaposvári „megyeházi táncvigalom” jó hírnevéhez méltóan sikerült az idén is. Voltak ott nemcsak Somogyból, de Tolnából, Baranyából, Zalából, Horvátországból is. Levelezőnk a hölgyek közül a következőket jegyezte fel: Botka Lászlóné Zalából, Botka Ilka, Mali, Angyalka és örzse, özv. Barcza Szylveszterné, Bogyay Margit, Bom­pertiné leányával Pécsről, Bogyay Ödönné, Chernél Gyuláné és Oliverné, Donászy Ilona ifj. Folly Józsefné dr. Folly Hugóné, Fodróczy Sándorné leányával Hor­vátországból, Francsics Elvira és Ilka, Fischer Ist­vánná, Gosztonyi Beatrix, Gönczy Gizella, Hetyey Ferencné, Herman Manóné, Hetelendy Bándiné, Herman Erzsiké, Kapocsfy Jenőné, Kacskovics Ida és Lenke, Kacskovics Ilona, Krizsanics Róza, Lexa Győzőné, Ladányi nővérek Martynné Er­zsike leányával, Madarász Andorné Nagy La­josné, Nagy Minka, Nagy Irén, Perczel Ákos­né, Paiss Mariska, Rátky tábornokné, szül. Hochreiter Hedvig, Rock Gyuláné, Somssich An­dorné, Sárközy Tituszné Böske és Jolán leányával, Szalay Károlyné, Szalay Fruzinka és Elza, Szilly László képviselőnő Boriska leányával, Sárközy Ju­liska és Jolán, Bajomból, Sárközy Vincéné Flóra leányával, Sárközy Jenny Sziliből, Sárközy Mik­ Zsáné, Margit leányával, Szép Dénesné, Svastics Regény-Csarnok, Zsófia hercegasszony. 17 BELOT ADOLF REGÉNYE. XXIX. Mikor valaki nem szokott jót cselekedni, s egyszerre csak erre adja a fejét, főkép mikor érdekei és hajlama is nógatják e tett végrehaj­tására, semmi sem állítja meg ebben, oly hévvel fog hozzá, hogy az ember azt hinné, hogy egész életében részrehajlatlan, igazságos és jó volt. A Nu szigeti parancsnok is alig nyitotta ki szemeit, másnap hivatta Robint, igen erős kifejezésekkel szemére vetette magaviseletét s tudtára adta, hogy feljelenti a főigazgatónak. Addig is két hétre felfüggesztette állásától. En­nek a Robinnek igazán nem volt szerencséje. Fortierrel szemben semmi sem sikerült neki. Vájjon ez a második lecke eszére térítette-e ? Vagy tán kétszeres erőre keltette boszúvágyát ? Miután Robinnel végezett, Fortiert hivatta s szörnyen dühbe jött, mikor minden igaz ok nélkül súlyos láncokba verve látta s ezeket le­vetetvén róla, elrendelte, hogy a harmadik osz­tályba vezessék. Amint épen ezt a rendeletet adta ki, megpillantá sir Gardinert, aki a végből jött, hogy őt villásreggelire hívja. — Épen jókor, — kiáltá a parancsnok. — Elmondhatja, hogy mikép szolgáltatok igaz­ságot. — És én bámulom önt. Ah !­ha a hata­lom mindig ilyen emberek kezébe volna le­téve ! E frázis által elért hatást hasznára fordít­ván, sir Gardiner félrehúzta a parancsnokot, Fortierre mutatott s szóla : — Megengedi, hogy ennek az embernek hirt adjak családjáról ? Hugóm kért rá s ha csak valami különös akadály nem forog fenn... — Semmi, kedves barátom, épen semmi. Parancsot adott, hogy sir Gardiner beszél­getése Fortierrel megengedtessék, s ő maga is hátravonult. Az amerikai pártfogoltjához lépett, s nagy gyorsasággal, halk hangon szólt: — Hogy ön iránt érdeklődöm, ezt Bérard­­nak, egyik rabtársának köszönheti. Ő azt mondta nekem :„Teljes bizalommal viseltessék Fortier iránt.* Én hittem neki . . . Helyesen tettem? — Mindenesetre uram, — szólt Fortier, nyíltan szemébe nézvén Gardinernek. — Akiről ön beszél, annak köszönhetem életemet . . . . Nélküle halálra ítéltek volna . . Még többet is köszönök neki ... Ő csepegtette szívembe a jobb érzést, melyet azelőtt nem ismertem. Most jobb vagyok. Szánom-bánom bűnömet, csak most fogom fel egész irtózatosságában, s bűnhődni akarok ... De azért a lény iránt, kit a sors mellém adott, föltétlen odaadással viseltetem. Rendelkezzék velem, s ne féljen attól, hogy bün­tetésnek tesz ki engem . . . — Csak egy dolgot kérek öntől, szolgál­jon közvetítőül kettőnk közt, mert senkinek sem szabad sejtenie, hogy én vele foglalkozom, vagy hogy általában létezéséről is tudok. — Helyes! — Valamennyi közül csupán önt ismerem, csak ön iránt érdeklődöm. Senki sem fog meg­ütközni rajta, ha mi koronként beszélgetünk, s ön azt Bérardnak elmondja, amit tőlem hall. — Számíthat rám, uram. — Ma csak azt mondja neki, hogy a ki­látások kitűnőek, az óra közel .... Nem fe­lejti el? — Nem. — Köszönöm .... És most mit tehetek ■ önért ? — Semmit .... Ön már mindent megtett, mert tudom, hogy ön az, akinek a helyzetemben beállt kedvező változást köszönhetem. — Nem, ezt is neki köszönheti .... De nagyon jól esnék nekem, ha most önnek valami személyes szolgálatot tehetnék. Nos, gondol­kozzék. — Ah! ha mernék .. . — Szóljon. — Ezt ön nem érti meg. Hisz ön nem tudja . . . — Mindent tudok. Hallottam valamit Hé­bert Marcelleről. Ön kétségkívül azt akarja . . . — Igen, ön eltalálta . . . Szeretnék hírt hallani róla, s magamról hírt adni neki. Szeret­ném, ha tudná, hogy érdeklődnek irántam, hogy nem vagyok elhagyatva s Robin kényére bízva. Félek, uram, hogy ő így szól magában: „Fortier sohase hagyja el Nu szigetét, sohase lesz sza­bad. Miért várjak?, És engedve a nénék sürge­tésének az igazgatóság pressziójának, férjhez megy egy másikhoz. Oh, akkor nem állok jót magamért. Ha van erőm élni és szenvedni, csak on­nan van, mert fentart az a gondolat, hogy egy napon egymáséi leszünk. — Hol van ő ? Azt hiszem Bouvailban. — Ott, uram. — Nos, megígérem önnek, hogy látni fo­gom őt s pártfogolom, mint önt, annak nevé­ben, akihez ön most társul szegődik. Most már bizonyos, hogy Bérard bizhatik önben. ■— Oh igen, uram, én tudok gyűlölni .... Oh, hogy tudok-e, bűnöm bizonyítja .... De azokhoz, akiket szeretek, ha maradok a sírig. XXX. Fortier megjelenése a harmadik osztály­ban nagy feltűnést keltett. Tán Bérardon kívül senki se várta őt. A rabok így szóltak : „Vége van, Robin megragadta őt, nem is ereszti el többé. Agyonfárasztja, halálra éhezteti, vagy le­lövi. Ha velünk szemben oly kíméletlenek az őrök, mennyivel kíméletlenebbek a negyedik osztály embereivel szemben, a legcsekélyebb engedetlenség, egy szó, egy mozdulat elég arra, hogy gyilkosság történjék. Bizonyos, hogy For­tier meg van halva.“ És íme, ez a Fortier, akit ők már eltemettek, másodszor is feltámadt. Min­denünnen elősiettek, hogy kezet fogjanak vele s meggyőződjenek, hogy eleven. Kiabáltak: „No, öreg, te vitézül védelmezed a bőrödet. Ha min­dig ilyen fene szerencséd lesz, még kijutsz a telepitvényekre.* Határtalan volt a bámulat, mikor megtud­ták, hogy Robint újra felfüggesztették s két hétre áristomba csukták. „Ah szegény, ebbe be­lehal, — szóltak a vén kópék, — meglátjátok, hogy egyik büntetésből a másikba jutva, végre ő is gályarab lesz, mint mi.“ „Akkor, — szólt egy párisi, — én meg felügyelő leszek, hogy én húzhassam a deresre.­ Megünnepelték Fortier második feltámadá­sát, mint az elsőt megünnepelték, orditozással és énekszóval. Néhányan hangversenyt rendeztek a következő számokból: A kiszabadult g­á­­­y­a r­a­b,­­egy régi románc, melyet jól is­mernek a börtönökben), A gerlice és Tiz évig elzárva, melynek refrainje nem igen költői. Tele tarisznyával minden­hová mehetsz. Azután, az ünnep betetőzéséül kézről-kézre jártak a boros és pálinkás palackok, melyek né­hány őrnek képezték titokban gazdag jövedelmi forrását. Mikor már felhevültek, a földre körbe leültek és kártyázni kezdtek. Ez volt örökös szenvedélyük, valamint a hajó ketreceiben, úgy itt is. De Új-Kaledóniában ez sokkal veszedel­mesebb volt. A fantázia fel volt izgatva, a fők felhevültek. A nyertes és vesztes felek vesze­kedni kezdettek és senki sem igyekezett őket lecsillapítani. Ellenkezőleg a kitörő harc szóra­kozásul, látványosságul szolgált nekik. „Ne félj, — kiabálták, — üsd a falba a fe­jét, harapd le az orrát.“ Ekkér uszítva, az ellenfelek lesütött fejjel egymásra rohannak, egymást megragadják, kar­molják. Néha komolyabban is összecsapnak. Két ember, kik a rabok közt vadságukról híresek, s a „Rettenetes“ nevet nyerték, összekap. Ezeknek nem elég az ököl, a köröm, a fog. Ordítják: „Késhegyre!“ és az egész frekvencia ordítja: „Késhegyre!“ Széles kört képeznek körülöttük. A kettő levetkezik, s kezdődik a párvi­­■ adat, de többnyire minden súlyos seb nélkül.­­ Ezt a „ Rettenetes “-ek így csinálják ki maguk

Next