Budapesti Hírlap, 1884. május (4. évfolyam, 120-150. szám)

1884-05-01 / 120. szám

2 BUDAPESTI HÍRLAP. (120, sz.) 1884. májas 1. sunkat s igy a nemzeti politika pártjának esz- | méje határozottan a közvélemény kifolyásának mondható. Mi tehát ennek az esetleg alakuló pártnak a programmja? így fog szólani egyik-másik al­földi hazánkfia, aki tiszta magyar vidéken lak­ván nem ösmeri azt a kevéssé irigylendő hely­zetet, amelyben a magyarnak lépten-nyomon saját nemzetiségéért kell küzdenie. Miért legyen az külön párt; hisz min­den j óravaló magyarról föltehető a hazafiság ? Ez lesz a legtöbb embernek ellenvetése, ha nem csalódunk. De még a hazafias érzelmű ('.) szász atyafiakat, a Miletics, Polyt, Dobrzsánszki, Stur, Húrban, Boór stb. stb. féle magyar ál­lampolgárokat is látjuk ez eszme fölött megbotránkozni, erősen mellüket vervén ők is a magyar haza fiainak (igy) vallják magu­kat s nagyon fölöslegesnek tartják s meg­szégyenítőnek egy ilyen pártalakulást s bi­zonyára ez utóbbiak helyeslik azt legkevésbbé, mert az zavarná meg legjobban az ő cirkulu- saikat. Ezekre az ellenvetésekre azt válaszoljuk, hogy ami az eszmét, az irányt illeti, az már megszülemlett s gyökeret vert sok ezernyi ma­gyarnak hazafias keblében; akár alakuljanak hívei egy országos párttá a haza minden vi­dékén, vagy magában a parlamentben, akár nem, előbb-utóbb az vezéreszmévé fog emel­kedni, annál inkább, mentül jobban lohad le a nagy közönség érdeklődése a meddő párttusák iránt. Ami a nemzeti politika híveinek pro- grammját illeti, azt röviden igy fogalmazhat­nék dióhéjba: „a magyar nemzet, nemzetiségét illető szellemi és anyagi érdekeinek megvé­dése és előmozdítása első sor­ban s mindenek fölött, minden mindnyájan feszülten néztünk oda. Egészen le vol­tak kopva a betűk, csak ezt az egy szót lehetett elolvasni „kutyákat.“ — No lássa, hogy a szivarozás nem tilal­mas, — szólék nevetve. — De a zsákom ellen se lehet kifogása! — Ó kérem, az még nem bizonyos. Hátha ön — kutyát árul a zsákban. A kocsi megállt. A pék valamennyünket be­lisztezve (engem különösen, háladatosságból) kimá­szott, s beszállt egy — rendőr. A zsáktól alig tudott leülni. — Miért nem teszi az ur ezt a zsákot a ko­csis mellé, hiszen nem fér itt el? — Oda teszem, ahová nekem tetszik; ha an­nak az urnák szabad szivarozni, nekem szabad a zsákomat behozni. — Ki szivarozik itt? — Az az ur ott — éppen most hagyta abba. — Hja én azt nem láttam. — Nem érzi a füstöt ? — Én nem érzek semmit, én csak egy zsá­kot látok és most már azt mondom, hogy a kö­zönség kényelmének értelmében kéretik a zsák­nak bakra tételét haladéktalanul eszközölni. A hivatalos hang és stílus ellen a zsákos ur nem mert megjegyzést tenni, hanem elkeseredetten kiáltá: — Akkor inkább kiszállok! — Ami ellen kifogás nem tétetik senki ré­széről. — Nem bizony! de nem ám! — szólék gú­nyos flegmával. Odakint zuhogott az eső. Az elkeseredett ur neki rugaszkodott a zsáknak, s keresztülvonszolta azt tetemeinken. — Oda van a zsákom; tisztára elázik a tar­talma, — jajgatott félig kint. — Lássa, lássa, — mondám jóakaratulag, — miért nem szíttá el idejekorán, mint én a szivart. — Azért ön se viszi el szárazon, nyilatkozni fogok a „Budapesti Hirla p“-ban, — fe­lelt vissza mérgesen. . . . Hogy tehát meg ne előzzön, kénytelen voltam megírni ezt a nyilatkozatot. Hadd lássa a közönség, hogy — egyikünknek sincs igaza. " Sipulusz. eszközzel, móddal; amely ak­cióban minden tag köteles tel­jes odaadással, egész tehet­ségével közreműködni.“ Ez a, sokféleképpen fogalmazható mon­dat, aszerint, ahogyan akarjuk magyarázni, keveset, vagy igen sokat foglalhat magában ; keveset, ha az egészet csak egy üres sallan- gos frázisnak tartjuk, szép szavaknak, minden pozitív alap nélkül ; sokat tartalmazhat, ha mindazoknak az eszközöknek vaskövetkezetesség­gel való alkalmazását értjük alatta, amelyek a magas cél elérésére szolgálhatnak. Jókai azt mondja, Magyarországot még egyszer meg kell hódítani, és pedig ez egy­szer már nem fegyverrel, hanem a néptaní­tók által ! Arany szavak, bár ténynyé válná­nak mihamarább ! Hogy pedig az ily irány­ban küzdő néptanítók legjobb előharcosai az óvodák, az elösmert tény. De tömérdek a módja, szere, melylyel elősegíthetjük a szent ügyet, csak erős akarat kell hozzá; megrög­zött előítéleteket, öntudatlanul gyakorlott, szo­kásból elkövetett régi vétkeket ki kell egy­szer s mindenkorra irtanunk ; itt első sorban a magas köröknél divó német társalgást értem ; vagy nem szégyenletes dolog-e ha a világszerte ösmeretes, lovagias s tündöklő viselete által annyi feltűnést okozó magyar főnemesség, mely­nek hazafiságának is annyiszor dicshimnuszo­kat zengenek, az egyedüli arisztokrácia Euró­pában, mely legnagyobb részben idegen nyel­vet, a német nyelvet használja saját tűzhelye körül ? Vagy nem fáj az egy nemzetét imádó honfikebelnek, ha édesanyjával (óh keserű iróniája a természetellenes helyzetnek !) anyanyelvén nem szólhat, ha­nem a gyűlölt bécsi jargonhoz kell folya­modnia, hogy bizalmasan szólhasson azzal,- akinek az életét köszöni ?! De valamint a családnál, úgy az egész környezeténél az eddig divó nem magyar bel- élet, amennyire elkárhoztatandó annak eddigi fennállása, oly könnyű annak megmagyarosi- tása, csak erős akarat, s következetesség szük­séges hozzá, s a családot követi nyomban a környezete s igy tovább a falu, a vidék. Egy német közmondás azt tartja „akinek kenyerét eszem, annak a nóta'ját danolom“, ezt a közmondást alkalmazza a nyelvre nézve a muszka, a cseh, az oláh, a horvát s talán mások is, csak a magyar volna az egyedüli, aki ez irányban vétkezne maga ellen oly gyen­gédség által, mely ellenfeleinél elösmerés he­lyett gúnyt, véreinél gáncsot szerez neki? Ezen a téren könnyű s nagyon háladatos, mert nagy és gyors eredménynyel jár, a mű­ködés; s erre első sorban a faluhelyen lakó földbirtokosság, főnemesség s köznemesség van hivatva, csakhogy fel kell ébrednie lethargiá- jából, körül kell néznie, a burjánzó gazt csi- jában kiirtani s helyette tiszta búzát) vetnie; mi haszna oly hazafinak, aki maga kígyót táplál nemzete emlőin? Nagy hazánkfia Kos­suth ugyanide célzott, midőn a kolozsváriak­tól megkérdezd, vájjon az az oláh falu Erdély fővárosa tőszomszédságában még mindig oláh-e ? S ők szégyelve bevallák, hogy igen. Ha tehát azt kérdezik tőlünk, kiket nem tartunk a nemzeti párt tagjainak? Azt mond­juk válaszul: azokat, akik eddig s ezentúl is ilyen vétkes mulasztásokat követnek el. S mit szóljunk a magyar tudomány s iro­dalom gyenge pártfogásáról ? Nem ez-e müveit köreiknek egyik legnagyobb vétke? De térjünk át a nemzet anyagi érdekei­nek terére; ezek épp oly hévvel felkarolva, de még a nemzeti lelkesedés minden áldozatával támogatva, eszményképünk egyik drága gyön­gyét, kegyeletünk tárgyát képezik. Ezelőtt mintegy nyolc esztendővel alakult volt meg az azóta beszüntetett „hazai ipart pártoló s ter­jesztő egyesület“. Egy neme volt az a régi védegyesületnek, csak könnyebb feltételek mellett, de még sem volt képes felvirágozni. Legfőbb feltétele az volt, hogy a belépő* egyesületi tag olyan honi iparcikkek vásárlására kötelezi magát, melyek minőségüknél s áruk­nál fogva megfelelnek a külföldön gyártottak­nak, se rosszabb, sem pedig a külföldinél drá­gább gyártmány vásárlását nem követeié az. egyesületi tagtól. Bezzeg nem igy volt a negy­venes évek védegyesületénél, s azért a magas,, dúsgazdag körök szép hölgyei mégis épp oly szépeknek, de meg oly elegánsaknak tartattak,, mint ma, a midőn majdnem az utolsó ron- gyocskáig mindent külföldről vásárolnak, de- azonkívül, hogy épp oly szépek s elegánsak, mint unokáik, még ezeknél jobb honleányok is voltak. Már most kérdem én, ha akkor létezhe­tett védegyesiilet, nem létesülhetne-e ma többé kizárólagosan magyar iparterményeket fogyasztó nagy országos egyesület ? Hát nincsen bennünk annyi hazafiság, mint volt apáinkban, nagyapá­inkban? S ha a 40-es években fővárosunkban legeslegelső szerepet viselő, gyönyörű szépsé­gükben tündöklő, még ma is élő grófnék fé­nyes ünnepélyeken egy gyarló kis honi szövet­kéből készült ruhában gyöngyökkel s gyémántok­kal díszítve hirdették, talán hiúságuk árán az ébredő közszellemet, a hazai ipar megszületé­sét : ma a jelenkor honleányai közt nem akadna többé, aki ezt az óriási áldozatot hozná nem­zete oltárára? Vagy a tehetős, jómódú, sőt a gazdag magyar ember nem gyönyörködhetnék jobban honi gyártmányú köntöseiben vagy egyéb eszközeiben, amelyeknél nem határoz éppen a legjobb minőség, mint a külföldi gyártmá­nyokban ? S hallatlan, megbocsáthatatlan tett volna-e az, ha dúsgazdag főuraink abban lelnék gyö­nyörűségüket, hogy az összes fényüzési cikkeiket itthon állíttatnák elő s egyelőre csak olyanokra szorítkoznának, melyeket honi iparunk előte­remteni képes? Nem volna-e ez a legdicséretre- méltóbb fényűzés, amelyért mindenki áldaná őket? Valóban tág tere nyílnék a nemzeti po­litikának ; százféle irányban egy cél felé törekedni, azt mindenütt, mindenkor hangoztatni, vaskövet­kezetességgel úgy, mint a harangszót, úgy a városokban, mint a vidéken, minden egyes em­ber előtt úgy, mint az ország színe előtt; ta­lán terhes feladat, de emberi erőt felül nem múló, s bizonyára háladatlan ügynek legke­vésbbé volna mondható, hanem egy oly ügy­nek, mely méltó volna arra, hogy országos szövetkezet vagy országos párt felkarolja. Távol van tőlem a szándék, hogy jelen sorokban a magas célnak, a* nemes eszmének kimerítő taglalását foglaljam, csak vázlatkép­pen emliték fel egyet-mást, amit az ügy ke­retébe tartozónak véltem, ami csak némileg egy ily szövetkezet működési terét körvonalozza; kiindulási pontom a hangosan nyilatkozó köz­vélemény, uj pártok alakulásának kérdése s a. magam szerény meggyőződése, igénytelen ha- zafisága volt, mely ez eszme iránt tudna leginkább lelkesedni, ennek szolgálatára sze­retné egész tevékenységét, egész buzgalmát szentelni. Szkicó, 1884. április 26-án. Szerémi Odescalchi Arthur. A főrendiház hármas bizottsága ma dél­ben tartott ülésében elfogadta az ipart örvény- javaslatot. A jelentés a holnap d. e. 11 óra­kor tartandó ülésben fog előterjesztetni, s a tárgya­lás valószínűleg még e hét folytán kitüzetik. Az országgyűlési függetlenségi párt mai értekezletén az uj országház építéséről szóló törvény­javaslatot tárgyalta és a törvényjavaslatot elvetette- és elfogadott egy határozati javaslatot, melyben a

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék