Budapesti Hírlap, 1884. június (4. évfolyam, 151-179. szám)
1884-06-03 / 152. szám
IV. évfolyam. Előfizetési árak: Egész évre 14 frt, félévre 7 frt, negyedévre 3 frt 60 kr. egy hóra 1 frt 20 kr. Megjelenik mindennapi hétfőn és ünnep után raid napon is. 152. szám. Budapest 1884. Kedd, junius 3. Felelős szerkesztő: Bukáséi József. Bzerkesztőzég és kiadóhivatal: IV. kalap-utcza 16. sz. Hirdetések díjszabály szerint. Egyes számára helyben 4 kr., vidéken 6 kr. "Ünnep után. A pünkösd piros ünnepe lemult rólunk minden különösebb meglepetés nélkül. A külföldről jelentősebb hir nem jött. Választási mozgalmaink mellett Kossuth Lajos levele igényel némi figyelmet azokhoz, akik őt 80 éves utolsó fordulóján köszöntő levelükkel megkeresték. Kossuth e levelében mintegy félig megásott sírjába áll s onnan tiltakozik Magyarország uj rendje ellen. Korának és álláspontjának hajthatatlanságával demonstrálja és ragaszkodik is ahoz amit demonstrál, hogy Magyarország lemondott államiságáról. Vigaszt ama jelenségben keres, hogy a haza mindazonáltal ragaszkodik az ő idejének eszméihez és kegyelettel veszi személyét is körül. Ebbe veti abbeli reményét, hogy eljön még az idő, amelyben az ország vissza fogja követelni független önállását. Mi itthon azt tartjuk, hogy a haza államiságáról le nem mondottunk. Azt tartjuk, hogy geográfiai fekvésünk, a Habsburg dinasztiával fennálló szerződéseink és az európai helyzet konzekvenciáit levontuk, törvénybe igtattuk s amíg föltételei e paktumnak a viszonyokban s emberekben megvannak, becsülettel meg is tartjuk. A jogot, hogy más körülmények közt máskép határozzunk, minden időkre fentartottuk magunknak. Egyébiránt elevenen érezzük, hogy mindaz, amiről itt szó van, nem jogi fentartás, hanem erő, erkölcs és hatalom kérdése. Joga még mindig több van hazánknak Európával szemben, mint ereje. A választási mozgalmak tengerré dagadnak. Ha beszéddel boldoggá lehetne tenni a hazát, jóvá a rosszat, széppé a szercsent, boldog volna a nemzet, nem volna köztünk se rossz seszerecsen, csak akit magunk festünk feketére. A tisztelt olvasó mindent megtalál alább, ami érdekelheti, aránylagos téren és bőségben. Az ország törvényhatósági állású 25 városa közül az érzelmek nyilvánításában ez alkalommal csak 8 nem vett részt (Pozsony, Selmec, Temesvár, Versec, Újvidék, Zombor és Pancsova.) A szorosabb értelemben vett Magyarország 47 megyéjének több mint kétharmada (32) tisztelt meg közérzületének hivatalos kinyilatkoztatásával; csak 15 nem,s ezek közt tisztán, vagy túlnyomólag magyar népességű megye csak három van: Somogy, Csanád és Tolna.) Az ország erdélyi részének román és szász nemzetiségű lakosai közt tudvalevőleg sokan vannak, kik nem kegyelettel, hanem ellenszenvvel viseltetnek a nevemmel kapcsolatos emlékezetek iránt s csakugyan az ottani 15 megyénél az arány megfordítva áll; ezek közül az erdélyrészi két városi törvényhatóságon (Kolozsváron és Maros-Vásárhelyen) kívül csak 6 megye követte Pest vármegyének amaz emlékek iránt kegyeletes, személyem iránt érdemetlenül kegyes példáját; a többi 9 nem követte ; (köztük két magyar megye: Csik és Udvarhely.) Zemplénen kívül még a következő megyék üdvözlőirataira nem válaszoltam : Bars, Heves, Liptó, Ugocsa, Győr, Háromszék, Hajdú, Szolnok-Doboka, Vas, Abaúj-Torna, Kis-Küküllő, Torontál, Esztergom, Hont, Zala, Borsod és Gömör. (Zemplénnel együtt összesen 18 megye.) A városi törvényhatóságok közül pedig még a következők iránt vagyok válasz-tartozásban: Baja, Szabadka, Maros-Vásárhely, a hullámsírjából is szebb életre feltámadott Szeged,mely remek kiállítású diszkratának becsét a nagyszabású rekonstrukció kiválóbb részleteinek fényképeivel is növelte) és Hód- Mező-Vásárhely (mely engem, a magyar állampolgárságból törvény által kirekesztett páriát, már előbb saját polgárai sorába iktatással mentett meg attól, hogy magamat amolyan sehová nem tartozó bitangnak érezzem) továbbá Győr, Szatmár-Németi, Kecskemét, Komárom és Székesfehérvár; összesen 10, melyekhez a nem törvényhatósági sz. kir. városok közül Esztergom városa sorakozott. A városok és községek sorát ifjú éveimnek s férfikorom tavaszának otthona, Sátor-Alja-Ujhely nyitotta meg, melynek tanácsa szives megemlékezésével minden másokat, Pest megyét is, megelőzve, emléktáblával jelzette a szegényes lakot, mely közéletem első szárnypróbálgatásainak indulópontja vala. S.-A.-Uj helyen kivül még a következő városok tiszteltek meg szives megemlékezésük adományával: Szolnok (előbb szívélyes üdvözlő levelével, utóbb azáltal, hogy újon épült városháza alapkövének ünnepélyes letételekor összes családom arcképét az alapszekrénybe helyezte) aztán Rozsnyó, Vác, Nyíregyháza, Makó, Miskolc, Hajdú-Böszörmény, Losonc, Balassa-Gyarmat, Kis-Kun-Félegyháza, Szombathely, Diószeg, (Jankafalvával), Tálya és a szabadságharc nehéz napjainak egyik mártyrja, az ország sorsát intéző hatóságok kiváló gondoskodására nem kevésbbé, mint az összes magyar nemzet meleg rokonszenvére oly igen érdemes Nagy-Enyed, melynek mély megilletődéssel fogadott üdvözlőiratából tisztelettel győződtem meg, hogy hazafias lelkületű közönségénél nem hogy csökkentette volna, de sőt fokozta a magyar nemzet önvédelmi harcának hagyományai iránt táplált kegyeletet a keserves visszaemlékezés 1849. jan. 8-ára, mely napon a baromi dühöngésig vadult oláh szenvedély oly irtózatosan igazolta a német költő mondatát, hogy „der schrecklichste der Schrecken ist der Mensch in seinem Wahn“. — Továbbá Szepes-Igló, Mosony, Pápa, Ráckeve, Nagy-Mihály, Nagy-Kanizsa, Török- Szent-Miklós, Nagy-Károly, Tokaj, Homonna, Zsombolya polgársága, H.-M.-Vásárhely népgyűlése s Uj-Verbász magyar érzelmű polgárai. A városokhoz csatlakoztak Tinnye (melynek egykor birtokos lakosa valók), Salgó-Tarján, Derecske, Orosháza, Újpest, Büd-Sz.-Mihály, Tisza- Abád-Szalók, Ditró és Szárhegy (Székelyföld) és Lábod (Somogy) községek, (mely utóbbi születésem 80-dik évfordulóját egyházi szertartással megünneplésre méltatta.)* Érdekes a levélnek következő epizódja : „Igaz, kaptam én az engem annyi hálára kötelező üdvözlő iratok mellett egy pár oly levelet is, melyek arra mutatnak, hogy oly emberek is akadnak az országban, kik a nevemmel kapcsolatos múltak iránti kegyeletben nem osztoznak; különösen egy „Tasnád vidékéről“ keltezett levél, „egy önzetlen harzafi“ aláírással, „ki az én viselt dolgaim által soha sem engedte magát elszédíttetni“ — durván, indulatosan lehord a szerinte „provokative nyert“ számos üdvözletekre adni szokott válaszaimban özönnel szórt „tanácsaimért“, tudtomra adja, hogy „ő nem bánja, éljek a meddig akarok egészségben, de higgyem el, hogy Magyarországon minden értelmes ember óhajtja, érjem be azon dicsőséggel, hogy egykor én voltam a leghirhedtebb néplázitó is kibékülve annak tudatával, hogy soha sem voltam komoly államférfiú,ne avatkozzam politikai hipothéziseimmel zavarólag az ország különben is zilált dolgaiba“ — és miután vagy három lapon át ily kedveskedéseket szórt szemembe, a múltak iránti kegyeletben nem osztozását azzal indokolja az „önzetlen hazafi“, hogy „Magyarország a Mohácsnál eltemetett önállóságát saját erejéből soha föl nem támaszthatja.“ — Amit az a „hazafi“ személyemről mond, abban legyen neki az ő hite szerint ; de amit hazánk önállási képtelenségéről nem átall mondani, az oly blaszfémia, melynek magyar ember tollából olvasása, megvallom, akként hatott reám, mintha káromlást olvasnék a szentlélek ellen, miről még a bűnt bocsátó Krisztus is azt mondá, hogy : nem bocsáttatik meg embernek“. Kiveszem a levél egy csillaga alól még a következő kis történeti adomát : „Torontálmegye neve feleleveníti emlékezetemben a múltak egy jelenetét, mely tanulságul szolgálhatna némely körökben a jelennek is. Mint a honvédelmi bizottmány elnöke, kormányfőnöki minőségemben szemlét tartottam Damjanich hadteste felett Czibakházánál. A kimagasló hősiesség jelvényét, a vörös sipkát viselő egyik zászlóalj 6-ik századához érve, azt e szavakkal mutatta be nekem a magyar szabadság dicső mártyrja, a halhatatlan emlékezetű hadvezér : „ezek itt, elnök úr ! svábok, többnyire torontáliak“ és a sorok felé fordulva, kérdezé: „nicht wahr Kinder ihr seid Schwaben ?“ — és felelt a sorokból egy hatalmas hang: „jn Euer Gnaden Herr General ! wir sahn Schwaben, aber wir sahn halt ungrische Schwaben.“ Kossuth hálája. Kossuth Lajos a születése 80-ik fordulója alkalmából, mint tudva van, egyesek és testületek által kegyeletes megemlékezések által kerestetett föl. Törvényhatóságok, városok, községek, egyesületek, pártkörök siettek üdvözlő levelekkel fölkeresni őt, s végül egy 14.747 aláírással ellátott album koronázta meg a szép alkalom művét. Minden köszöntésre különféle okokból nem válaszolhatott Kossuth külön. Azok számára, akik eddig válasz nélkül maradtak, az ünnepek alatt együttes választ küldött, amely igen nagy terjedelmű, s melyből a következő sorokat kiveszszük. "S* Kossuth a kegyelet plebiszcitumának nevezi a hozzá intézett üdvözléseket oly értelemben, hogy a mai Magyarország, ha meg is alkudott a jelennel, nem szűnt meg kegyelettel csüngeni amaz eszméken, amelyeknek szolgálatában ő életét töltötte, sőt nem mondott le arról sem, hogy ez eszmék megvalósítását remélje. Levele végén fel is szólítja a nemzetet, hogy az küszöbön levő választások alkalmát ne szalaszsza el e cél közelebb hozatalára. A gratulánsokat ekkor számolja el maga Kossuth . Mai számunk 8 oldalt tartalmaz. A király Sopronban. — Saját tudósítónktól. — Az intézetek megtekintése. Sopron, máj. 31. Délelőtt 10 órakor megkezdette ő felsége látogatásait városunkban. Körútnak volna ez inkább mondható, mert ennek folytán majdnem minden városrészben és utcában megjelent. A szent Mihályhoz címzett városi plébánia templomot tisztelte meg először látogatásával, hol Zalka János dr. püspök és Poda Endre apátplébános fogadták s adták a szükséges felvilágosításokat, mert ő felsége itt és mindenütt nagy érdeklődéssel tudakozódott minden után, ami az egyes intézetek fennállására stb. vonatkozik. Innen a városi szegények házába hajtatott, mely intézetben ő felsége a vendégek könyvébe beírta nevét s teljes megelégedését fejezte ki. A kath. gimnáziumban Liszta Marius igazgató és a tanári kar által fogadtatott. Itt az ifjúság részéről Széchényi Imre gr. berlini nagykövetünk fia 8. osztálybeli tanuló által is üdvözöltetett ő felsége. Az Orsolya szüzek zárdájában szinte díszes fogadtatásban részesült az uralkodó, de nem különben volt meghatva ő felsége az evang. templomban. A tágas egyház zsúfolásig megtelt s midőn ő felsége a főbejáraton belépett, előbb Bognár Géza felügyelő, majd Brunner János lelkész mondott üdvözlő beszédet. Erre megszólalt az orgona, melynek hangjai közé a jelenvoltak zajos éljenzése vegyült, majd a „Liederkranz“ című férfidalegyesület, most elzengő „dies ist der Tag des Herrn“ című egyházi dalt. A király, miután a felügyelőtől és a lelkészektől különösen az orgona megszerzése és egyébb templomi viszonyok felől tudakozódott, az új iskolába vonult, melynek összes helyiségeit megtekintette. A reáliskolában, valamint az evang.líceumban szintén több ideig tartózkodott őfelsége. Az előbbiben a természetrajzi múzeum az utóbbiban a könyvtár iránt tanúsított érdeklődést. Ott Salamin Leo igazgató, Müller Mátyás igazgató, Poszvék Sándor theologiai ta-