Budapesti Hírlap, 1884. június (4. évfolyam, 151-179. szám)
1884-06-10 / 159. szám
Melléklet a „BUDAPESTI HÍRLAP“ 159-ik számához. A magyarok Erdélyben. A múlt hónapban közöltünk egy cikket Erdély feloláhosodásáról, és arról, hogy a magyarok nagyon csekély ellenállást és beolvasztó képességet fejtenek ki. Erre vonatkozólag Csiktapolczai Lázár Zoltán úrtól Kudsikról levelet kaptunk, melyet a következőkben adunk : „Elsősorban kiemelem, hogy Erdély magyarjai — dacára a nagy minoritásnak — a többi nemzetiségekkel szemben, mindig urai voltak a helyzetnek s ha ez eloláhosodás szomoritó példájával itt-ott találkozunk is, ennek eredete az elmúlt időkbe vezetendő vissza, midőn a túlságos önbizalomban ringó nemzet észre sem vette azt a veszélyt, melyet az oláhság zömébe beékelt magyar falvak népnevelésének elhanyagolása rendesen maga után vonni szokott. A múltnak hibáit feszegetni azonban haszontalan munka volna. Nem szólok általánosságban, én a magyarságra nézve legkedvezőtlenebb viszonyokkal biró Hunyadmegye állapotát hozom fel például, bár nem akarok ebből azután általános következtetéseket vonni. Első vád, melylyel illettettünk a „jámbor indolencia,“ mely még nemzeti érdekek megvédésére nem látja szükségesnek egyesületek alakítását. Már évekkel ezelőtt indult meg Hunyad megye kebelében egy élénk mozgalom, az eloláhosodott magyar falvak visszamagyarosítására. A dévai főreáliskola ügybuzgó igazgatója volt e fontos mozgalom megteremtője s a megye intelligenciájának támogatása mellett igen áldásos missziót folytat ma nap is. Az említett főreáliskola maga gyúpontja a magyarosodás terjesztésének, s a tanügy férfiúinak egész serege oltja a kisdedek szivébe megyeszerte az érzelmeket, melyek hivatva vannak a nemzeti öntudatot bennök már korán felébreszteni s a már veszélyesen elharapódzó magyargyűlölést onnan teljesen kiszorítani. A történelmi és régészeti társulat szintén hatalmas emeltyűje a magyar szellem terjedésének s bár ez irányban nem tűzött zászlajára hangzatos jelszókat, hatása a magyar elem tekintélyének, szellemi fölényének megszilárdításában félreismerhettem Lassú és nehéz munka az! S ha mégis a szennyes oláh falvak utcáin a gyermekek mindenütt magyar szóval köszöntik az átutazót s már most tudatában élnek magyar eredetüknek, kérdem ? minek köszönhető mindez, talán a jámbor indolenciának vagy az öntudatos nemzeti propaganda buzgó tevékenykedésének. S ezzel együtt önként elesik támadó úr második állítása, mely szerint a magyarság nálunk veszt és nem mozdul. Ki a magyarosítás fontos feladatát nálunk társadalmi úton akarja megoldani, nagy tájékozatlanságot árul el. Nem ismeri amaz exáltált eszmékkel, kiolthatatlan magyargyűlölettel szaturált műveit osztályát dáliáinknak. Hasztalan ott a legbuzgóbb törekvés belevonni őket társadalmi életünkbe, s ha helyenként sikerül is, az a nemzetiségi aspirációkat még csak mérsékelni is képtelen. Nem a magyar társadalmat éri tehát a vád; ha elkülönözve élnek a nemzetiségek, ez egyedül az oláhok idegenkedésének kifolyása. Hisz ismerős mindenki előtt a — különben nevetséges — politikai passzivitása jó urainknak. Beviszik ők az elzárkózottságot a társadalmi élet zajába is, s maguk között rejtett agitációt folytatnak, melynek társadalmi uton való orvoslására hasztalan törekszünk. A megtörtént mulasztások helyre pótlása a mi feladatunk s meg is teszszük anélkül, hogy sokat ígérő s keveset adó hangzatos jelszavakkal indulnánk útnak. Mi ismerjük viszonyainkat, ismerjük a módszereket, melyekkel a sikeres működés legkönnyebben elérhető ez irányban. Erdély története a legszomorubb talán minden országé között, s ha mégis az ellenséges támadás, belviszály és a sors ezer csapásai között a magyar szellem terjesztésében sokszor zászlólobogtató volt — s a nemzeti hegemóniát mindig fényesen fenntartotta — erre bizonyára nem indolens tétlensége sarkalta.“ A világnyelv. („V p l a p ü k.“) — A „Budapesti Hírlap“ eredeti tárcája. — Bánfi György, kapuvári segédtelekkönyvvezető úrtól a Világnyelvről szóló múltkori tárcánkba vonatkozólag egy érdekes közleményt vettünk, melyben ő a világnyelv lelkes hívének, ki maga is tanulja azt és foglalkozik vele, vallja magát. A cikknek itt csak azt a részét közöljük, mely a volapük nyelv történetét s jelenlegi állapotát tünteti elő. A többit kihagyjuk, mert szerző rajongásában a világnyelv iránt eszünkbe se jut osztozni. Tény, hogy nagyon szükséges volna egy nyelv, melyet a nemzetközi közlekedésben és érintkezésben a nemzetek használnának. De hát minek erre egy új nyelvet teremteni, melynek se irodalma, se története, se hagyományai nincsenek ? Ott van a francia, angol, vagy legrosszabb esetben a német, mely nyelveken beszél a világon vagy 160 millió ember, s melyekkel az egész világon elmehetünk, nem is számítva, hogy csekély fáradtsággal mily irodalmi kincsek birtokába jutunk e nyelvek tudása által! Micsoda ezzel szemben a „volapük“, melyet úgyszólván még senki se beszél, pláne mi magyarok nevetségesek lennénk, ha ebben a polyglott országban még egy új nyelvet akarnánk csinálni, hogy legyen a sokhoz, ami nem magyar, még egy, ahelyett, hogy azzal a fáradsággal is magyarul tanítanák azokat, akik nem tudnak . . . Pardon ! Kárbaveszett hazafias buzogás! Hisz a világnyelv egy jámbor ábránd, pium desiderium, kontempláló kozmopoliták kuriózus álma, olyanféle, mint az örök béke. Sokan foglalkoztak már ezzel a világnyelvvel. A legújabb apostol, akinek aránylag legtöbbet sikerült elérnie, Schleyer János Márton litzelstettteni kath. plébános, ki 1831-ben született. Itt adjuk át a szót cikkírónknak.* Ezen alapos és sokoldalú tudós 1878-ban lépett először a nyilvánosság elé tervezetével, amelyekebetében már mintegy 25 évig hordozott. Áthatva a magasztos cél jelentőségétől, az emberi erőt majdnem túlhaladó szellemi és testi erővel és kitartással tántoríthatlanul dolgozik azóta is találmánya tökéletesítésén, fejlesztésén és terjesztésén, amelyet ő „Volapük“ azaz szóról-szóra fordítva világnyelvnek nevezett. A „Volapük“ lényegére nézve röviden csak annyit akarok mondani, hogy az a többi nyelvek előnyei és hiányainak lelkiismeretes összehasonlítása folytán tudományos alapon épült és amellett oly egyszerű, tiszta és következetes, hogy nyelvtanát 8 nap alatt könnyen elsajátíthatja bárki, mert elesnek a sokféle ejtegetések, hajtogatások, szabálytalan igék, a névelővel kifejezett nemi különbség, szóval minden más nyelv száz-meg százféle szabályai, kivételei, sajátságai stb. A „Volapük“ előnyei más nyelvek fölött: rövidsége, szabatossága vagyis minden kétértelműséget kizáró határozottsága, zengzetessége, könnyedsége, alakbősége, nagy szabadsága a szórendben, biztos helyesírása, a sok hasonhangzat folytán nagy alkalmassága költeményekre, tiszta, rövid és mégis jól megkülönböztethető gyökszavai és szigorú logikája. Alapjául az angol nyelv szolgál, minthogy ez minden nyelv között a legelterjedtebb, mindazonáltal kellő tekintetbe vannak véve a többi modern nyelvek is. A nyelvtanból itt csak annyit akarok megemlíteni, hogy csak egyféle deklinációja, egyféle melléknévi fokozata és egyféle konjugációja van. Egyes szám Nem: fát — az atya Gen: fata = az atyáé Dat: fate = az atyának Ace: fatis az atyát Többes szám fati fatas fates fatis Ezen minta szerint declináltatik minden főnév. A melléknevek fokozása a következő : gudik = jó, gudikum =jobb, gudikün a legjobb. Hasonló egyszerű képet adnak az igék és pedig minden alakban, módban, időben, számban és személyben; továbbá a névmások, számnevek stb . . . amiket azonban itt a hely szűke miatt fel nem sorolhatok. Volapük mai nap leginkább Németországban van elterjedve. (Világos!) Azonban vannak követői az összes európai országokban, egy néhány északamerikai és egy ázsiai városban. (Beyrut, Syriában.) A volapükegyesületek száma eddig 15. Ezek közt kitűnik leginkább a schemmerbergi (Württembergben) 153 taggal, a breslaui 75 taggal és a bécsi 54 taggal. (Utóbbi elnöke dr. Obhlidal Móric, gyak. orvos Bécs-Meidlingben, Schönbrunni fő ut 109. sz. a.) Schleyer úr kinevezett (!) továbbá már 13 nemzeti elnököt és 67 világnyelvi tanítót. Végre a dolog érdekében már többrendbeli TÖRVÉNYSZÉKI CSARNOK. A 15,000 frtos postalopás. A 15,000 frtos postalopásban ma volt a végtárgyalás a budapesti kir. fenyitő törvényszéknél. A tárgyalást Brinkmann biró vezette, szavazó bírák voltak Kiss és Bánó. A kir. ügyészséget dr. Soós kir. alügyész képviselte, védő dr. Gráner Gyula ügyvéd volt. A vádlott Stipanics Pál, pozsegai születésű, 29 éves posta-segédtiszt. Vádolva van egy 15.000 frtos postalevél lopásával s egy 104 forintos pénzküldemény elsikkasztásával. Az elsőt 1884. évi jan. 12-én Kohn Lipót adta fel Dorner Sándor részére Timójárásba u. p. Kisszállás. A pénzeszacskó, mely ezt a levelet állítólag tartalmazta, sértetlenül érkezett meg Kisszállásra, de a 15.000 forintos levélnek semmi nyoma sem volt. A vizsgálat erre nézve terhelő adatokat szolgáltatott Stipanics Pál ellen, aki emiatt vád alá is lett helyezve. Stipanicsra azért irányult a gyanú, mert ő két ízben is küldte aludni Mihalicsot, mígnem ez csakugyan lefeküdt. Azonkívül zsinegfoszlányokat s pecséttörmeléket találtak Stipanics ágyában. Em.: Hallotta a vádat. Jóllehet a pénzeszsák sértetlenül érkezett meg rendeltetési helyére, abból a 15.000 frtos levél mégis hiányzott. Miután ön kezelte aznap az illető pénzesküldeményeket, az a gyanú merült föl, hogy a hiányzó pénzküldeményt ön tulajdonította el ? Vádi.: Én a pénzes-zsákot úgy adtam tovább, amint kézhez vettem. — Ein.: Kinek a jelenlétében történt ez ? Vádi.: Mihalics ellenőr jelenlétében. — Ein.: Ha ön nem vette ki a levelet, hogy történt mégis, hogy a zsákból — jóllehet ez sértetlenül érkezett meg Kis-Szállásra — a 15.000 frtos levél mégis hiányzott? Vád J.: Vagy nem volt benne ez a levél, vagy ha benne volt, akkor az utón vagy Kis-Szálláson tűnt el. Em.: Miért tartotta ön a pecsétnyomót a zsebében, holott a szabályok értelmében azt kettős zár alatt kellett tartania ? V á d 1.: Mialatt én a postánál voltam, sohsem volt rá eset, hogy pecsét kettős zár alatt tartatott volna. Elnök: Tanuk vannak rá, hogy ön, miután Mihalics és Szente hivatalnoktársai már eltávoztak, tovább maradt a rovatai a szobában. — V á d 1 o tt: Csak addig, mig a gázt lecsavartam. — Ügyész: Ki tette a pénzt a levélbe s ki pecsételte le a levelet ? — Kohn: Én magam. — Ügyész: Van önnek kára ? Kohn: Nincs, mert a postaigazgatóság a 15.000 forintot megtérítette. — Ezután Radics postafelügyelő adja elő a levél eltűnésére vonatkozó körülményeket. A fegyelmi vizsgálat folyamán konstatálva lett, hogy a 15.000 frtos levél a józsefvárosi postaállomáson lett feladva s innét továbbítás végett a délkeleti vaspálya átrovatoló hivatalába vitetett. A levelet itt Sztruhalas Toman vették át, kik azt szabályszerűen elrovatolva beletették a pénzeszsákba, ezt bekötötték és szabályszerűen lepecsételték. Az éjjeli szolgálatot Stipanics és Mihalics teljesítették. Ezek vették át a mintegy 200 csomagot. Ügyész a vádlotthoz : Mondotta ön azt Mihalicsnak, mikor aludni küldte, hogy ha szükség lesz rá, majd hívom? Vádi.: Csak azt mondtam neki, hogy az átadásig lefeküdhetik. — Ügyész: A zsákból nemcsak a 15.000 frtos pénzeslevél, hanem egy másik értékküldeménynek a szállítólevele is hiányzott; hogy történt ez ? Vádi.: Bizonyára nem tették be azt sem, vagy a levéllel együtt tűnt el. Megkezdetvén a bizonyítási eljárás, az elnök Radics Gyulához, a posta képviselőjéhez intéz kérdéseket. Elnök: Igaz az, hogy más zsineggel érkezett meg a pénzeszsák, mint amilyennel be lett kötve ? Radics: Igaz. — Elnök: Mikor vizsgálta meg Stipanics ágyát ? Radics: Január 14-én. — Elnök: Ez alatt más is halhatott az ágyban ? Radics: Meg lehet. Elnök (a vádlotthoz) : A postazsákot csak ön és Mihálics köthették be ezzel a zsineggel. Vádlott tagadja ezt s kéri megmutattatni a zsineget. Elnök: Mit szól azon terhelő körülményre, hogy ön azon éjjel két ízben is aludni küldötte Mihalicsot ? Vádlott: Mihalicsot nem küldöttem aludni, csak azt mondtam neki, hogy pihenjen az átadásig s Mihalics nem is aludt. Elnök: Mihalics a lámpát lecsavarta s ön azt ismét fölcsavarta, miért tette ezt? Vádott : Éppen elővigyázatból, hogy a félhomályban valami szerencsétlenség ne történjék. Fölmutattatván az ágyában talált pecséttörmelék és zsinegdarab, azt állítja, hogy az mástól származhatott, mert más is fekhetett abban. Kihallgattatik ezután az első tanú, Szűcs Lajosné szül. Morva Mari szabadkai születésű 28 éves római katholikus vallású. Férjének a kisszállási postamesternek hivatalosan bejelentett kisegítője volt. Január 13-án délután ő volt a postahivatalban, midőn Dospod János kocsis a vasútról bevitte a postazsákokat. Férje ekkor aludt. A zsákot a szabályok szerint, az asztalon bontotta ki a kocsis előtt, de látogatóban nála lévő sógornője, Nagy Károlyné is látta az ajtóból. Az elnök által fölmutatott zsákokat fölismeri, de arra nem esküszik meg, hogy a bírósághoz beküldött zsinegdarab csakugyan arról a pénzes zsákról vétetett-e le. Ügyész: Cospodot egészen az asztalig engedte menni, mikor a zsákot felbontotta?