Budapesti Hírlap, 1884. szeptember (4. évfolyam, 242-270. szám)

1884-09-16 / 256. szám

IV. évfolyam. 256. szám. Budapest, 1884 Kedd, szeptember 16. Előfizetési árai:: Egész évre 14 frt, félévre 7 frt, negyedévre 3 frt 50 kr., egy hóra 1 frt 20 kr. Megjelenik mindennap, hétfőn és innep után való napon is. Felelős szerkesztő: ■­ukrin­ József. Szerkesztőség és kiadóhivatal: IV. kalap­ utcza 16. Hirdetések díjszabály szerint. Egyes szám­ára helyben 4 kr., vidéken 5 kr. sz. A jászberényi visszhang. (bp.) A­p­p­o­n­y­i Albert gróf, a köz­jogi alapon álló ellenzék vezére, egy mozgal­mas választási aktus , egy frappáns kormány­elnöki programmbeszéd után megszólalt a köz­élet egyik fóruma, a választó­polgárok gyüle­kezete előtt, hogy tájékoztassa ne csak ezeket, de az egész országot, mily politikát fog kö­vetni a közel­jövőben az egyetlen magyar el­lenzéki párt, mely a kormányképességre ez idő szerint igényt tarthat. Minden figyelője mai közéletünknek élén­ken érze szükségét ily felszólalásnak. A nagy­váradi beszéd annyi meglepő és csodálatos­­dolgot tartalmazott, s a közvéleményben akkora nyugtalanságot keltett, hogy igazán jól esett az aggodalmak nyílt kifejezését, a kormány dubiózus szándékainak hivatott kritikáját hal­lani oly időben, mikor a közvélemény a saj­tón kívül egyéb tolmácscsal nem bír. A sajtó azonban nem politikai tényező, a lapvélemények nem ruháznák fel auktoritás­sal és hatalommal, milyen egy vezérpolitikusé, ki a törvényhozásban események és irányok intézésére befolyást gyakorol. Szükséges volt tehát, hogy a Tisza Kálmán sötét programm­­jára támadt nyugtalanság s ennek okai egy ily politikus ajkain kifejezést nyerjenek. Talán nem tévedünk, midőn állítjuk, hogy nemcsak az ellenzéki polgárság, de az egész ország, pártkülönbség nélkül, önkéntelen Jász­berény felé fordult Nagyvárad után. Ki is volna parlamentünkből ma inkább hivatva, hogy felvegye a fekete keztyüt, melyet Tisza Kál­mán az országos politikai torna homokjára ki­­hivólag vetett, mint közügyeink ama fiatal előharcosa, kit a szellemi bajvivásban már annyiszor kitűnni láttunk, diadalmas fegy­vertényeit folyvást emlegetjük s ragyogó tehet­ségeit bízva csodáljuk. Ő megérte a nemzet óhajtását, felfogta az ebből reá háramló nemes kötelmet. Be se várta, hogy a kívánság felszólításban nyilvá­nuljon, — megelőzte ezt. S alighogy elhang­zottak a nagy­váradi programm szavai, a ma­gyar alföld innenső tájáról megérkezett rá a visszhang — válaszul, összemérve a két beszéd értékét s a két szónok egyéniségét, a rokonszenv szükségkép Jászberény felé hajlik. Itt meleg érzés, őszinte, csaknem a naivitásig őszinte szív, s európai horizonttal bíró nyílt elme megnyilat­kozása szól, a magyar közpályán rég hallott retoni tökélylyel. 0 11 a fagyasztó ridegség, a szándékairól beszélni kénytelen zárkózottság kelletlenül mozgatja egy furfangos gondolkodó gépezetnek — beismerjük — munkában el­nyűtt, s külső formák iránt érzéketlen ke­rekeit. Még rövidebbet húz a nagy­váradi nap hőse, ha a két beszéd tartalmát veszszük ösz­­szehasonlítás alá. Bár a szónokok ezúttal sze­repet cseréltek, s a deduktiv tehetség mon­dott polémiát, az induktív tehetség pedig elvi fejtegetést, — mégis az, kin a fegyverzet szó­formájú szónoki beszéd, mely még nagy gonddal kidolgozott szónoklatnak is geniális, pláne rögtön­­zetnek. A hév, melylyel beszél, átmegy hallgatóiba, s még az ellenkező nézetű politikus is, kinek eset­leg legkedvesebb eszméit és meggyőződéseit igyek­szik rombadönteni, rokonszenvvel hallgatja. Hang, modor, előadás s a beszédein átvonuló nemes, ma­gas idealizmus, mely mint a rideg ködön áttörő éltető nap, úgy átcsillog a politika száraz thémá­­ján, egyként rokonszenvessé teszik. Valóban, aki ideált keres abban a taposó malomban, melyet ma­gyar politikai életnek nevezünk, az csupán a gróf alakja felé fordíthatja sóvár tekintetét. Egy érdekes nyilatkozatától nem foszthatom meg a nyilvánosságot. A kormánynak a választá­sok körül követett eljárásáról volt szó, s ekkor Apponyi a következőket mondta: — Ha én valaha kormányra jutok, az első választásnál meg fogok bukni, mert nem fogom igénybe venni a kormány kezében levő hatalmat; én e bukás napját úgy fogom üd­vözölni, mint a valódi alkotmá­nyosság születésnapját Magyar­­országon.* Asztalomon sárga rózsa hervadoz, mely teg­nap még Barcsics Márton ur kertjében lehelte illa­tát a jégbe, ott a Zagyva kanyargó partján. Ez a sárga rózsa, — öreg kertész ajándéka. — emlé­keztet azokra a parkokra, melyek Jászberény leg­főbb díszét teszik. A malmok a zugókkal elfogják a kiapadt Zagyvát s a visszadagadó viz, mély és széles medrével már valóságos folyót képez, mely több apró szigetet nyaldos körül. E szigete­ken s mind a két vízparton rezgő nyárfák sudárkodnak ég felé, s szomorú füzek lehajló ágaival játszik a vizi liliommal, sással ékes víztö­meg. Mikor a város e táján járdálsz, egészen el­katlansága, a harcmodor feszélye észrevehető, nem a jászberényi szónok volt. Apponyi Albert gróf sorra vette Tisza Kálmán beszédének egyes tételeit, követte őt minden lépésében s az ellencsapások közül, melyeket bajtársa felé mért, igen sok az eleven húsba talált. S ha nem fog is Tisza Kálmán nagyon örülni, hogy Apponyi, a vámközösség híve, a kormány érveinek a külön vámterület mellett bizonyítását mutatta ki; ha nem fogja is meg­köszönni Apponyinak, hogy ez a képviselői mandátum 5 évre elnyújtóztatását oly garan­ciákhoz köti, melyek tán a kormány mai több­ségének több hűséges tagját privát ambíciójuk kielégítésében s igy esetleg a kormány iránt való hűségükben alaposan megtántoríthatnák (ilyen pl. az a feltétele Apponyinak, hogy a képviselői megbízó levél ne szolgálhasson gradus ad Parnaszszum gyanánt!), de legjob­ban fog fájni Tisza Kálmánnak az a lecke, melyet neki Apponyi Albert gróf, a konzer­vatív iskola tanítványa, a liberalizmusról adott, midőn a kért kivételes felhatal­mazást határozottan megta­gadta. Beszédének ez a része formailag is oly szép, hogy megtanulhatná, mélyen bevésve lelkébe, minden magyar ifjú, örök tanulságul. Tartalmilag modern államférfi magaslatára emeli a szónokot. Az itt elmondott szavak meggyőznek ar­ról mindenkit, hogy van egy politikusunk, ki tűnik szemeid elől maga a város, azt hiszed, az urak nyaralóhelyein bolyongsz, pedig bent vagy a város közepében. Csupa kert között látod magad, még pedig gondosan műveit virágos diszkertek között, melyeknek terebélyes fái közül barátsá­gosan , mosolyognak elő a csinos fehér épü­letek. És a kertekben japáni íves hidak szegik át a Zagyvát, s mindenfelé gloriettek emelkednek apró dombokon. Órákig el tudnál ülni e kertek bármelyikében, bámulva a lomha vizet, élvezve a falusi csöndet, oly vonzó poetikus e részlet. És ezt Jászberényben találod, ahol azt hitted, hogy sivár homokbuckák fogják szemedet kifárasztani. És az egész várost kellemessé teszi előtted az, hogy az utcák mindenütt be vannak fásitva, s alig van ház, mely mellett kert ne terülne. Mikor végig megy rajta, egyes részletei lassan kint bontakoznak ki a fák közül; igaz, hogy egyes részletein nincs semmi különös látni­való, láttam én már szebb vidéki várost is, de kedvesebbet keveset .... Pedig megnehezült az idők viharos járása fölötte, egykor jászok és kunok jártak oda megyegyűlé­­sekre, most nemcsak nem megyei székhely, hanem még törvényszékétől is megfosztják, s átviszik A „BUDAPESTI HÍRLAP“ tárcája. A jászok fővárosából. — A „Budapesti Hírlap“ eredeti tárcája. — Jászberény, szept. 14. Apponyi Albert gróf szerdán Tirol hegyei közt igen jóizűen reggelizett, s azt hitte, hogy ott fog vacsoráini is. De Apponyi tervez. — Tisza végez. Tisza beszélt, s ezzel elrontotta Apponyi vacsoráját. A nemes gróf nem haszuálló, de elha­tározta, hogy ezért cserében az ebédjét fogja el­rontani a miniszterelnök urnak. Tehát rögtön el­tűnt Tirolból, s vasárnap már Jászberényben be­szélt. A kik a Tirol és Jászberény közti távolsá­got ismerik, azt állítják, hogy Apponyi ezt a nagy utat a gyalog tette meg, mert sietett; de akárhogy tette is meg, még mindig elég korán érkezett, hogy a Tisza-pár vidéki büvészi kör­útjának tömjénfüstjét egészséges tüdejével szét­­fújja, s a lobogó görögtüzet elfojtsa. A jászberényi nagy piac volt e kijózanító műtét színhelye, onnan beszélt kellemes hangjá­val Magyarországhoz , Jászberénynek. És mikor ment, Budapesttől Jászberényig, még csak akkor gondolkozott azon, hogy mikép fogja elmondani e nagyfontosságú beszédet, melyről tudta, hogy min­den sorát lesik, s meghányják velik. Egyetlen mondata sem volt készen. És még útközben ráért útitársaival beszélgetni, adomázni, s csak egy ne­gyed óráig vonult magába, volt hallgatag, hogy az egészet utoljára még egyszer átgondolja. Mint maga mondá, ő sohasem írja meg előre beszé­deit. Nem képes erre, ő — úgymond — roppant rossz író, egy darab papirossal szemben nem tud lelkesülni, neki közönség, százak, ezrek kellenek, akkor inspirálva van, s amint beszélni kezd, las­­súan-lassan kidomborodik egy kerekded, művészi Szolnokra.* Láttam azt a tülköt, melyet Lehel kürtjének tart a kegyeletes jász ivadék. A­milyennek én Lehel vezért ismerem, kicsi lehet ez a kürt hozzá képest, ámbár meg­lehet, hogy a nagy ember kis kürttel jár. A kürt kicsinysége mintegy kizárja annak a történetnek a valószínűségét, hogy Lehel bátyánk agyoncsapott vele egy németet , Konrád vezért, ámbár min­den attól függ, hogy milyen az, aki ütött, s mi­lyen volt az, akit ütöttek. Haltak meg már em­berek „szabadkézi“ nyaklevestől is. A kürt külön­ben igen szép készítmény, s históriailag érdekes, akár Lehel vezéré volt, akár későbbi századok kürtöse hívta fel vele harcra a magyart. A híres ......................IBI————————5 Mai számunk 12 oldalt tartalmaz.

Next