Budapesti Hírlap, 1884. október (4. évfolyam, 271-301. szám)

1884-10-27 / 297. szám

IV. évfolyam 297. szám, Budapest, 1884. Hétfő, október 27. Előfizetési árak­ Egész évre 14 frt, félém 7 frt, negyedévre 8 frt 50 fa., egy hóra 1 frt 20 fa. Megjelenik Mindennap, hétfőn és ünnep után való napon is. Felelős szerkesztő: Cink­in­ Jóllét Szerkesztőség és kiadóhivatal: IV. kalap-utcza 16. b*. Hirdetések díjszabály szerint. Egyes szóra ára helyben 4 kr., vidéken 6 kr. A költségvetés. (*) Nem vállalkozhatunk arra, hogy oly fontos és részleteiben komplikált akta fölött, milyen az állami költségvetés s az ezt kisérő miniszteri expozé, hevenyészve bírálatot rög­tönözzünk. Az ily hirtelen kritikák vagy az első benyomás hangulatának hőmérői, vagy pedig felületesek s azért nem éppen igazsá­gosak szoktak lenni. Tárgyilagos mértékkel mérünk s ezért tartózkodunk a részletekre ki­terjedő vélemény kimondásától, időt hagyva az előirányzati tételek gondos egybevetésére. Az eredményre lesz alkalmunk úgyis bőven vissza­térni a budgetviták első napjaiban. Annyit jeleztünk már tegnap, hogy a budgetet a bizalmatlanság érzésével vettük ke­zünkhöz. örülni fogunk, ha a számok bizo­nyító ereje kapacitálni fog. Egyelőre a tételek átlapozása után azt a benyomást nyertük, hogy a számok a fedezeti részben optimiszti­­kusak, mert a két év előtti jó termés, nagy kivitel zárszámadási adataira vannak alapítva. A miniszter úr az egyenes adóknál 95 milliót, tehát a két év előtt befolyt 97 millióval szemben csak két millióval kevesebbet hoz előirányzatba, holott az 1883. évi eredmény s az idei közt csak a gabonaárak közel 20 szá­zaléknyi csökkenése folytán sokkal jelentéke­nyebb különbözetet kell konstatálni, s a jövő évi előirányzat reálisan csak e különbözet alap­ján preliminálható. Az meg épen érthetetlen, hogy a miniszter úr expozéja befejezett rentekonverzióról szól, s ennek eredményét 2-2 millió kamatmegtakarításra becsüli, a kiadás ez apadásának azonban a budget államadós­sági­­rovatában semmi nyoma, ellenkezőleg: ott a fizetendő összeg 1,864,000 írttal ma­gasabbra van előirányozva ázsió és kamatsza­porodás címén, mint volt a múlt évben. Már­pedig ha való az, hogy az „összes 6 százalé­kos rente a f. év végéig“ be fog váltatni, ennek eredményét szükségkép meg kell már a jövő év budgetének érezni, — de miután az előirányzat lemondani látszik az eredményről, fel kell tennünk azt is, hogy az expozé e ré­sze csak pillanatnyi effektus előidézését cé­lozta. A börzének szólt ez az expozé, nem pe­dig a magyar képviselőháznak. S ezért a po­litikai hatásától eltekinthetünk: inkább a bécsi lapokra, e börze-orgánumokra figyelünk, me­lyek a tőzsde benyomásait tolmácsolni s a ma­gyar állampapírokkal spekulálók számára köz­­vetitni szokták. Ezek nyilatkozatai szerint kon­statáljuk az expozénak hatását: a tőzsde han­gulata­­ nyugodt. A bécsi tőzsdére hatással bíró bécsi sajtóor­gánumok kritikáját a budgetről a következőkben is­mertetjük : BT. Fr. Presse: „Magyarországnak ismét de­ficitje van s új kölcsönre szórni , de azért igazta­­lanság volna a nagy gyarapodást félreismerni, melyet a szükségletek számtételei kifejeznek. Mily szomorú volt még egy éve a pénzügyi helyzet! A konverzió befejezése homályos bizonytalanságban leledzett s Szápáry gróf szivét némely érában gondok szoron­­gatása szállhatta meg, hogy a nehéz művelet meg­hiúsulta mily következéseket vonhat az állam hi­telére. Akkor kínos benyomást tett a pénzügyminisz­ter ama nyilatkozata, hogy ötven milliót kellett a szükségletek fedezésére rendeltetésétől elvonni. Ma a helyzet egészen más. A deficit a rendes kezelésből eltűnt s egészben 9 millióval apadt a múlt évihez képest. A kölcsön vagy 20 milliót teend s a kon­verzió maradandó emléke lesz az erélynek, mely­­lyel a pénzpiaci, egy kedvező időszaka Magyaror­szág tehermentesítésére kihasználtatott.­­ Ezzel megtétetett egy óriási lépés a rendezett viszonyok kiegyengetésére, s bármily sok kívánni valót hagy is fenn a magyar költségvetés, nem szabad feledni, hogy mily sokat valósított meg .... A kormánynak már most az a kötelessége, hogy a költségvetés ké­szítésénél a hitel ápolására mindig tekintettel le­gyen“. A cikk azonban itt fordít a kritika szemüve­gén s igy folytatja : A magyar paraszt a múlt évben búzájáért csaknem 11 irtot vett be, most alig kap 8 irtot, s ez árhanyatlás a pénzügymi­niszter előirányzataiban nyo­m­­talan mellőztetik. A mezőgazdaság a be­vétel apadását 20*/,-nél magasabbra teszi, s a kor­mány mégis oly bevételre számít, mely 30®/.-kal múlja fel az időbeli bevételét, mikor a mezőgazda­­sági viszonyok átalakulása még nem nyert a gabona­árakban oly drasztikus kifejezést.... A piac a ma­gyar pénzügyminiszter expozéját jóakarattal fogadta, de a legrosszabb budgetet is legalább is közöny­­nyel fogadta volna. Ma ugyanis oly fázisban va­gyunk, melyre az ék­es francia egy jellemző kifeje­zést talált: „La hausse automatique !“ vagyis az ér­tékek automataszerű emelése. Fremdenblatt: „Az előirányzat, melyet a magyar pénzügyminiszter az országgyűlés elé terjesz­tett, valamint az expozé is, melylyel Szapáry gróf a maga előterjesztését kisérte, bizonyítékot szolgáltat­nak, hogy a mostani kormány célt követő pénzügyi politikája helyes utakon mozog, melyeken a nagy feladat megoldása, az egyensúly helyreállítása a magyar állami háztartásban létesíthető, s ha nagy nehézségek nem lépnek közbe, létesülni is fog. . . . A kendőzetlen igazsággal szemben el kell némulnia minden kétségnek, hogy Magyarország pénzügyi a „BUDAPESTI HÍRLAP tárcsa. — A „Budapesti Hírlap“ eredeti tárcája. — Castor úr a „Harmonia“ című szaklap múlt heti számában bejelentette, hogy kritikájáról e helyen megjelent cikkemre válaszolni fog, s ma vasárnap pedig ebbeli ígéretét beváltja. Castor úr tudvalevőleg Munkácsy új képét bírálta, melyről azt mondá, hogy „remeknek van kikiáltva.“ Az­után fejtegette, hogy „a remekmű csak idővel lesz azzá.“ Egy befejező cikkében pedig elmondotta, hogy Munkácsy képén a rajz silány, a csoportok nem jók, az egész kép egy — a jelzőre már nem emlékezem, — de mondjuk a legjobbat, mondjuk, egy geniális „dekoráció“ se több, se kevesebb. Van-e hivatva ez a „deko­ráció“ arra, hogy „idővel remekműve legyen“, azt ezek után felesleges kutatni. Hogy a kép Castor műbiró úr lenézésének jelentékeny tiszteletében részesül, az ennyiből teljesen világos. Ezen se idő, se ellenkező vélemény nem változtat. Én nem is remélem, egy pillanatig sem reméltem, hogy Cas­tor urat más nézetre térítem. Én tudom, hogy nincsen jogom akár­kitől követelni, hogy valami tessék neki, ami neki nem tetszik. Ha Castor úr szemével vizsgálván egy képet, nem talált benne elegendő gyönyört a szeme számára, ak­kor az én okaim, az én b­e­t­ű­i­m se az általa látni vélt hibákat a képben, se esetleg a hibákat a szemében meg nem korrigálhatják. Ennek tulajdonítja, amit magától ki nem talált, hogy mert én polémiámban ki nem terjeszkedtem az EMarc-M»*» \*fa**r**W*i*'t általa felsorolt állítólagos hibákra; ellenben lehető részletesen foglalkoztam művészeti elveivel, tanítá­saival, okoskodásával. Ezek az ily fejtegetésekben a döntők. Ha ketten a kép előtt állunk, ott talán kapacitálhatjuk egymást némely részletekről , de írván, csak tanításaink helyességéről és helytelen­ségéről szólhatunk haszonnal és eredménynyel. És én Castor úr tanításait vizsgálván, arra a meggyő­ződésre jutottam, hogy ő mint mű­ bíró nem ille­tékes részt venni egy tanácsban, amely Munkácsy alkotásának műbecséről dönt. E véleményemben megerősít Castor ur újabb polémiája is. A baj ez : Castor ur nem értette meg a tanításokat, me­lyeket olvasott. Tud mindenfélét, de csak szókat tud, nem tud értelmet is. ő azt hiszi, hogy én így az ő képességét bírálván, személyeskedem vele, de az megszokott dolog, hogy a szakmányos kri­tikusok, akik tele vannak betanult szabályokkal és műszókkal, ellenben eleven ízlésnek és ítéletnek végzetes szüleiben vannak, legkevésbbé képesek eltűrni képességeik (a non lucendo) bírálatát. Újabb polémiájában Castor úr kirukkoltatja ellenem Taine-t, Eötvös Józsefet, Keleti Gusz­távot és Lessinget. Az ő baja, nem az enyém, hogy ezeket az előkelő szellemeket is félreérti. Részben azt bizonyítja tőlük vett idézetekkel, hogy „a remekmű csak az idővel lesz azzá“, részben (Lessinggel) a képbeli tartalom hármas momen­tumáról, a múltról, jelenről és jövőről való fogal­mait támogatja. Ami az első tételt illeti, hogy t. i. „a re­mekmű csak idővel lesz azzá“, ez egy tétel, amely í­g­y megfogalmazva és szó szerint értve, értel­metlen. A műalkotás, ha remekmű, ha nem re­mekmű, nem körte, se nem alma, amely idővel „C a s t o r.“ megérik. Amint az alkotó művész a kezét róla le­veszi, a mű abban a pillanatban vagy remekmű, vagy nem az. Az idő semmit hozzá nem tehet, semmit tőle el nem vehet. Taine igen távol is volt ahoz, hogy a Castor ur tételéhez hasonló kép­telenséget leírjon. Tessék megolvasni, amit belőle Castor ur a maga védelmére idéz: „Az olasz újjászületés (renaissance) három mű­vésze, Leonardo da Vinci, Michel­ Angelo és Raphael egyhangúlag a többi fölé emeltetik. Azonkívül ama végleges ítéletek, melyeket az utókor kimond, iga­zolják tekintélyüket oly mértékben, mint azt kiérde­melték. Legelőször a művész kortársai jönnek annak megítélésére s ezen vélemény, melyhez annyi vér­­mérték és különböző nevelés járul, jelentékeny, mi­vel az egyéni ízlés elégtelensége mások ízlésének különfélesége által van kiegyenlítve; az előítéletek harcolnak egymással, ellensúlyozzák egymást s igy a kölcsönös és folytonos kiegyenlítés lassanként a végső véleményre s végre az igazságra vezet. Ez megtörténvén, uj szellemtől áthatott más század veszi kezdetét s azután újra más ; mindkettő felül­vizsgálta a függő ügyet, s mindenik a maga szem­pontja szerint; igy keletkeznek a mélyreható kiiga­zítások és határozott megállapítások. Midőn a ma így haladt törvényszéktől törvényszékhez, az arról hozott ítéletek fokonként átjutnak a századok sorom­póin, a vélemények végre egy végső ítéletben egye­sülnek, s így valószínűvé lesz, hogy ezen ítélet ta­láló , mert ha a mű nem lenne kiváló, nem egye­síthette volna az oly különböző szimpathiákat egy szövetségben.“ Hol van itt az, vagy csak ahhoz hasonló is, hogy „a remekmű csak idővel lesz azzá.“ Persze, Castor úrnak először általában Tainet kéne magát,’ egész irányát megértenie, hogy azután megért­hesse a belőle vett saját idézetét. De én nem tar­d Kai t­ámnak 8 oldalt tartalmaz.

Next